iPon Cikkek

Először hoztak létre időkristályokat

Dátum | 2017. 03. 12.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A nevük alapján tudományos-fantasztikus művekbe illő időkristályokat eredetileg olyan hipotetikus struktúráknak képzelték, amelyek energia hozzáadása nélkül rezegnek, mintha egy ketyegő órát sosem kellene felhúzni. Mintázatuk úgy ismétlődik az időben, ahogy a kristályszerkezet alapegységei a térben. Az ötlet annyira vadnak tűnt, hogy amikor Frank Wilczek Nobel-díjas fizikus először felvetette az időkristályok létezésének lehetőségét, a szakértők többsége gyorsan arra a következtetésre jutott, hogy ilyeneket márpedig nem lehet létrehozni. Azóta azonban kiderült, hogy ez mégiscsak megoldható, ráadásul több, nagyon eltérő módszer is van az ilyen rendszerek létrehozására. A Marylandi Egyetem kutatói atomláncokból, a Harvard szakértői pedig szennyezett gyémántokból hoztak létre időkristályt, bár egyik sem egészen olyan, mint ahogy azt Wilczek eredetileg elképzelte. A két „végtermék” egyben az anyag egy újfajta típusát is jelenti. Mindkettő folyamatosan változó, sosem stabilizálódó kvantumrészecskékből épül fel, amelyek a köztük fellépő véletlenszerű kölcsönhatások miatt együttesen mégis stabilak tudnak maradni. „Egy egészen újfajta rendről van szó, amelynek létét korábban elképzelhetetlennek hittük” – mondja Vedika Khemani, a harvardi csapat egyik tagja. A kísérleti fizikusok pedig máris azon törik a fejüket, hogyan lehetne ezt az újfajta anyagot hasonló furcsa rendszerekben, például a kvantumszámítógépekben használni. Wilczek a szimmetriasértés egyik típusaként álmodta meg az időkristályokat. A fizika törvényeit nagyfokú szimmetria jellemzi, hiszen ezek többnyire az idő és a tér minden pontján egyformán működnek. Számos olyan rendszer van ugyanakkor, amely sérti ezt a szimmetriát. A mágnesekben az atomok spinje rendeződik, ahelyett, hogy össze-vissza minden irányba mutatna. Az ásványi kristályokban az atomok rácsba rendeződnek, és ha egy kicsit más szögből nézünk egy ilyen darabra, az nem fog ugyanúgy festeni, mint előtte. Wilczeket az érdekelte, hogy vajon az időben is előfordulnak-e hasonló, spontán szimmetriasértések, és ha igen, lehet-e ezt produkáló mesterséges rendszereket létrehozni. A kísérleti fizikusok úgy képzelték, hogy így viselkedne mondjuk egy vákuumban tartott atomgyűrű, amely a végtelenségig forog, és időről időre visszatér ugyanabba a helyzetbe. Ennek tulajdonságai az idővel lennének örök szinkronban. A rendszer a legalacsonyabb energiaállapotban lenne, és mozgása nem igényelne külső energiát, tehát gyakorlatilag egy örökmozgóról lenne szó, amelynek energiáját azonban semmi hasznosra nem lehetne felhasználni. Ez első pillantásra képtelenségnek tűnt, hiszen a legalacsonyabb energiaállapotú rendszereknek éppen az az egyik meghatározó tulajdonsága, hogy nem változnak az idővel. Ha így tennének, az azt jelentené, hogy többletenergiával rendelkeznek, amit elveszthetnek, akkor viszont a forgás leállna. Wilczek azonban meggyőzte kollégáit, hogy ennél összetettebb problémáról van szó. Örökmozgók ráadásul kvantumszinten nagyon is létezhetnek: a szupravezetők például elméletileg örökké vezetik az elektromosságot (bár ennek áramlása egyenletes, vagyis nem változik az idővel).
Nem mindenkit sikerült azonban meggyőznie a kutatónak. Vatanabe Haruki és Osikava Maszaki, a Tokiói Egyetem fizikusai pontosan annak láttak neki, hogy matematikai úton igazolják, ilyen rendszerek nem létezhetnek a valóságban. Ez 2015-re sikerült is nekik, vagyis megmutatták, hogy a legalacsonyabb energiaállapotú rendszerekben, illetve bármely olyan rendszerben, amely egyensúlyi állapotban van, nem lehet időkristályt létrehozni. A fizikusok többsége részéről ezzel megoldottnak is látszott a probléma, hiszen úgy tűnt, hogy Wilczek kérdésére egyértelmű nem a válasz. A bizonyítás azonban hagyott egy kiskaput: nem zárta ki az időkristályok létezését a nem egyensúlyi állapotú rendszerekben. A lehetőségre felfigyelve néhány szakértő elkezdte vizsgálni, hogy van-e létjogosultsága az ilyen időkristályoknak. Az áttörés pedig onnan jött, ahonnan senki sem várta, és ahol a kutatókat egyáltalán nem érdekelték az időkristályok. Shivaji Sondhi, a Princeton elméleti fizikusa kollégáival azt tanulmányozta, hogy mi történik bizonyos izolált kvantumrendszerekben, ha az egymással kölcsönhatásba kerülő részecskék keverékével rendszeresen energiát közlünk. Elméletileg ezeknek egyre jobban fel kellene hevülniük, mielőtt szétesnének. Sondhi csapata viszont arra jött rá, hogy bizonyos körülmények között a részecskék egy újfajta anyagtípust hozhatnak létre: olyan anyagot, amely sosem kerül egyensúlyi állapotba, és benne a részecskék az idővel változó, ismétlődő mintázatokat alkotnak.
Az ötlet felkeltette Wilczek egyik volt tanítványa, Chetan Nayak érdeklődését, aki rövidesen rájött, hogy egy ilyen anyag megfelelne az időkristállyal szemben támasztott követeléseknek is. Ez azonban nem olyan lenne, mint Wilczek időkristálya, hiszen nem a legalacsonyabb energiaállapotban létezne, és nem is magától menne, hanem rendszeresen energiát kellene közölni vele. De mivel a rendszer olyan ritmusra állna be, amely nem egyezik az energiaközlés ritmusával, sértené az időszimmetriát. „Mintha egy ugrókötéllel játszanánk, és miközben kétszer lendítenénk körbe karunkat, a kötél csak egy kört tenne meg” – magyarázza Norman Yao, aki mind a michigani, mind a harvardi kutatócsoportnak tagja. Ez persze gyengébb szimmetriasértés, mint Wilczeké, hiszen esetében a kötél „magától” forogna, de kétségkívül szimmetriasértés. Amikor Christopher Monroe, a Marylandi Egyetem kutatója megismerte az új koncepciót, nekilátott, hogy a gyakorlatban is létrehozzon egy ilyen kristályt. A recept rendkívül bonyolult volt, de alapvetően három létfontosságú összetevőt tartalmazott. Kellett egy külső erő, amely ismétlődően megzavarja a részecskéket, ez utóbbiakat folyamatos interakciókra kellett késztetni, és valahogyan véletlenszerű rendezetlenséget kellett bevezetni a rendszerbe. Monroe ezt úgy oldotta meg, hogy különböző lézerekkel ismétlődően lövöldözött egy atomláncra, amely 10 itterbium-ionból állt. Az első lézer átfordította az ionok spinjét, a második pedig biztosította, hogy ezek véletlenszerűen kölcsönhatásba kerüljenek egymással. A két nyaláb hatására a spinek rezegni kezdtek, de kétszer olyan hosszú periódussal, mint ahogy az első nyaláb forgatta ezeket. Ami még érdekesebb, ez a rezgés akkor is beállt, ha az első frekvencián egy kicsit változtattak a kutatók, vagyis tökéletlen volt a nyaláb. A rendszer tehát egy nagyon stabil rezgésre állt be, hasonlóan a térbeli kristályok atomjaihoz, amelyeket nagyon nehéz kimozdítani a rácsból. Ahogy azonban a térbeli kristályrácsot is meg lehet bontani, például kellő mértékű melegítéssel, úgy az időkristály is „megolvaszthatónak” bizonyult, ha eléggé eltolták az eredeti frekvenciát. A harvardi Mikhail Lukin hasonlóan viselkedő rendszert hozott létre, de teljesen más módon. Vett egy gyémántot, amely nagyjából egymillió hibát tartalmazott (két szomszédos szénatom helyére egy nitrogén, illetve egy üres hely, egy vakancia került). Minden ilyen szennyeződés sajátos spinnel rendelkezett, és amikor a szakértők mikrohullámú impulzusokkal megpróbálták ezeket átfordítani, a rendszer egy olyan frekvenciára állt be, amely töredéke volt az azt befolyásolni próbáló behatás frekvenciájának. A fizikusok egyetértenek abban, hogy mindkét rendszer sérti az időszimmetriát, így matematikailag kielégíti az időkristály fogalmát. Arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy nevezhetők-e ezek időkristályoknak, amikor Wilczek egészen mást képzelt el, amikor megalkotta a fogalmat. Az elméleti vitákon túllépve azonban az újfajta rendszerek más okból is izgalmasak. Monroe és Lukin ugyanis az anyag új formáját hozta létre, amely számtalan hasonló, mégis más anyagfajta létrehozásához vezethet. És ezeknek az egyensúlyi állapoton kívül létező, mégis stabil rendszereknek számos gyakorlati hasznuk is lehet. Az egyik, hogy lehetővé tehetik, hogy a fizikusok magasabb hőmérsékleten működő kvantumrendszereket hozzanak létre. A szakértők általában az abszolút nulla fokhoz közeli hőmérsékleteken kísérleteznek az összefonódott részecskékkel, hogy az anyag összetett viselkedésére derítsenek fényt, de az időkristályok olyan stabil kvantumrendszerek, amelyek akár szobahőmérsékleten is működhetnek.
Az időkristályok révén továbbá rendkívül érzékeny szenzorok lehetnek létrehozhatók, mondja Lukin, akinek laborjában már jelenleg is használnak szennyezett gyémántokat arra, hogy apró hőmérsékleti különbségeket vagy a mágneses mező piciny változásait detektálják. Az időkristályban az a jó, hogy a hibák közti interakciók nem semmisítik meg a törékeny kvantumállapotokat, hanem stabilizálják a rendszert. Így milliónyi hiba együttesen használható egyetlen erős jel létrehozására. Érdekes potenciális felhasználási területet jelenthetnek a kvantumszámítógépek is, ahol szintén problémát jelent a kvantumbitek érzékenysége. Az időkristályok viszont felvillantják annak lehetőségét, hogy lehetnek olyan anyagállapotok, amelyben a fellépő interakciók stabilizálják a kvantumbiteket, megkönnyítve a velük való munkát, mondja Yao.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

18. ny
2017.03.12. 12:17
"Ez persze gyengébb szimmetriasértés, mint Wilczeké, hiszen esetében a kötél „magától” forogna, de kétségkívül szimmetriasértés."

Nagyon sokszor írtad le ezt a szót a cikkben. Értesz alatta bármit?

((( nem találok ezzel a címmel wikipédia szócikket, lehet hogy nincs is )))

"a rendszer egy olyan frekvenciára állt be, amely töredéke volt az azt befolyásolni próbáló behatás frekvenciájának."

Egy pl egy föl-le mozgó dugattyún pattogó lapda is simán teljesíti ezt a kritériumot, de akár egy 2-1 áttételes fogaskerék két oldala is...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. jamborka ny
2017.03.12. 12:40
http://epa.oszk.hu/00700/00775/00003/index.htm
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. ny
2017.03.12. 13:24
Kösz a linket.
A Perjés írás érdekes, bár néhol fájdalmasan buta
A Darvas írás szintén, bár az nem tudományosan érdekes.
(gyors átfutás után)

Ebben pedig van szó a szimmetriasértésekről is:
http://fizikaiszemle.hu/archivum/fsz0812/trocs0812.html

Bár még mindig fogalmam sincs, hogy Jools mit ért alattuk, úgy használja, mintha olyan szó lenne, amely jelentene bármit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Jools ny
2017.03.12. 16:22
Szia, én leginkább azt értem alatta, ami itt a bevezetőben van: https://en.wikipedia.org/wiki/Symmetry_breaking . Vagyis hogy egy rendszer rendezetlen, de szimmetrikus állapotból, valamilyen rendbe lép át, spontán vagy külső hatásra. Ilyen mondjuk a kristály, vagy az is, hogy a kabócák nem minden évben, hanem 17 évente rajzanak.

De hozzátenném, hogy nem vagyok elméleti fizikus, így elég korlátozott, amit tudok/értek ezzel kapcsolatban, csak halovány sejtéseimet próbálom átadni.

Amit a dugattyúról meg a fogaskerekekről írtál, azzal meg az van, hogy ha jól értem időkristály csak az lehet, ahol létrejövő a rezgés nem állandó erők hatására keletkezik. Ezért nem időkristály az inga vagy a Nap körül keringő Föld. Az ezek mozgását leíró egyenletekben ugyanis nem tényező az idő. Erről meg itt írtak: https://arstechnica.com/science/2017/03/researchers-present-time-crystals-made-of-quantum-mechanical-oscillations/ . (Az persze ez alapján számomra sem világos, hogy a dugattyún pattogó labda miért nem az.)

Tegnap elég sokat összeolvastam ezzel kapcsolatban, és sokan próbálkoztak különböző analógiákkal elmagyarázni, hogy mi is ez az egész, de aztán azok is érthetetlenül bonyolulttá váltak. A cikkem java a Nature-ről van, ebben is bőven van homályos pont, de még ez volt a legjobb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Jools Jools
2017.03.12. 16:27
És itt a magyar Wiki-szócikk, bár rajtam mondjuk ez igen keveset segített, talán a legalsó rész egy kicsit, ami a fogalom átfogóbban értett változatáról szól:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Spont%C3%A1n_szimmetrias%C3%A9rt%C3%A9s
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. noPublicFG
2017.03.12. 19:08
Ez annyira hihetetlen, hogy inkább holnap fogom elolvasni. :)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. tomchee
2017.03.13. 00:38
Imádok 12 órás műszak után olyan cikkeket olvasni, amit még használható állapotomban is csak félig értenék meg. Azért reméljük tényleg dob valamit a kvantumszámítógépek fejlesztésén is, vagy valami más téren
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Renhoek tomch...
2017.03.13. 02:37
Detto... én is így vagyok vele :D... az lézerekkel és molekulákkal quantum szinten játszadozás mindig lenyűgözött..És Jools jó munkát végzett, ráadásul ez egy eredeti Nature fordítás.egy vizsgálat szerint a folyóirat élen jár az evidence based scienceben, és a hitelességben... szóval nem ilyen Huffington post vagy Index szintű újságírói bullshit. Na holnap visszatérünk majd rá...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. ChoSimba
2017.03.13. 07:30
Minden világos, csak pár kérdésem maradt:
1. kell még dolgoznom vagy időpocsékolás ?
2. lesz időgép vagy sem ?
3. milyen idő lesz, fog-e esni ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Szefmester ChoSi...
2017.03.13. 08:29
1. Kell
2. Max majd előre..vissza semmiképp.
3. Szimmetriasértős... több helyen nem fog esni mint ahol de, és azt sem egyenletesen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.03.13. 08:35
Ezt a szócikket kerestem, elég szégyen hogy nem találtam meg.

Szummálom akkor:

A szerint a modell szerint, amelyben azt feltételezzük, hogy végtelen ideje kap egy, időben _teljesen periódikus_ (==időeltolás-invariáns) hatást a rendszer (az ugyanakkora időközök, illetve a pontosan ugyanolyan hatások* megoldhatók, kihasználva a kvantum-jelenségek diszkrét voltát), a szerint a modell szerint semmi nem különbözteti meg a 'páros' és 'páratlan' ciklusokat, mégis, muszáj az egyikbe beállnia, ez a modellben ellentmondás.

Sok analógia olvasható a wiki szócikkben, a belinkelt cikkekben, a te cikkedben illetve a kommentekben.

. . . . .

Az átlag ember számára ez nem olyan nagyon meglepő, mivel

1) a modell nem fedi a valóságot (diszkrét/kvantumos esetben lehet hogy teszi amúgy)

2) kezdetben már asszimmetiria áll fenn, pl valahol el kell kezdeni a periódust
(lehet hogy ez is kicselezhető, például bizonyítható hogy a rendszer, a diszkrétség miatt nem érzékeli a kezdő periódust)

.. Aztán lehet, hogy maga a szimmetriasértés fogalma matematikailag jól megfogható, és 'sokat' (nekik sokat) elárul az adott objektumról, én mindenesetre nem tudok ilyenről.

Szóval számomra meglepő hogy ez a jelenség hangsúlyozva van, nem tudtam arról hogy ez a jelenség érdekes, vagy hogy hasznos. (persze én csak kisujjból tudok okos lenni)


Ez is érdekes cikk volt, köszi!


* nem kell tökéletes periódus vagy ismétlődés, a térkristályok sem tökéletesek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. pycur
2017.03.14. 16:40
Dragon Bóó óól Zedd!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. VAjZY
2017.03.15. 22:11
Ez nem jelent ellentmondást, éppen a 2-es pontban szellőzteted meg, miért nem. A Világegyetem születése is egy spontán szimmetriasértésnek köszönhető.
Tökéletesség létezhet az idő oldaláról (elemi egységek periodikussága, a történés meghatározója), a tér oldaláról azonban már egy kicsit kaotikusabb a kép. Rengetegféle erő van hatással egy-egy (ti.minden) objektumra, mezőre, s maga a hatás bekövetkezése lesz ezen erők eredője, azaz, amit mi látunk belőle (ahogy a mi nyelvünkre fordítjuk ezt a jelenséget), a meghatározottság. Holott szinte semmi nem meghatározott a valóságban, a diszkrét értékek megléte is hullámtulajdonság. (Lásd: honnan tudom a változást, ha a mérőeszköz is torzul vele) Ugyanakkor az az egy dolog ironikusan állandó, ami mindent mozgásba hoz, a változás.
Ezen felül ne felejtsd el, hogy kvantumbirodalomban gyökeresen más "nyelvet beszélnek". A problémát a keretbe foglalásunk és a független mérés lehetetlensége okozza számunkra. (De ez ettől még nem ellentmondás, csak látszólag!) Ez a mi tapasztalati nyelvünk és egyben "hiányosságunk", nem a valóság ellentmondásossága:
Önmagában nem értelmezhető semmi, csak viszonyítással --> minimum két dolognak, állapotnak kell léteznie a világon ahhoz, hogy létezőről, megnyilvánulásról, történésről - azaz időről - lehessen beszélni. Másképpen megfogalmazva: nem értünk a kvantumok nyelvén, nem vagyunk képesek akként működni ezen nagyságrendünkben, de másképpen kölcsönhatásba tudunk kerülni velük, illetve fel tudjuk ismerni, hogy bármennyire is sérti az ösztönös intuíciótudatunkat, el vagyunk lehetetlenülve attól a fajta tapasztalástól, hogy 1-1 dolgot önmagában vizsgálhassunk. Ezért omlik össze a hullám is, és határozódik meg végül. Ha nem tenné, nem tapasztalnánk semmit, hiszen nem különböztettük meg, nem izoláltuk minden mástól.
A kvantumrészecskék (és az ő nyelvük) azonban képesek ezekre, a számunkra lehetetlen, így aztán elképzelhetetlen dolgokra is. Szuperpozícióban léteznek (önmagukban, meghatározatlanul és meghatározhatatlanul) mindaddig, amíg erre valamilyen eredő erők nem hatnak. Ilyen szempontból az elemi építőköveink sokkal "tehetségesebbek" nálunk, hiszen felül tudnak emelkedni a meghatározottságon, (igen/nem) keretben foglalódáson, (amik ugye az emberi tapasztalás, gondolkodás alapstruktúrái) és minden diszkrét, felfoghatatlanul precíz tulajdonságaik ellenére is maga a "hiba", az állapoteltérés okozza a "létbe robbanásukat", az események megtönténté válását, a megkülönböztethetőség jelenségét, végsősoron, az időt.
Tehát a vonatkoztatási rendszer(ek) és az eredő erők állandó megléte és komplementer-viselkedése a történések, események elindítói. Statikus dinamika.
A Világegyetem vonatkoztatási rendszere a tér, az eredő erő pedig ugye maga az esemény milyensége. Kaotikus, mindenféle erők egymásra hatása a kód, az esemény a kifejeződés, az élet analógiájára.
Merthogy maga az élet kialakulása is (természetesen a lokális kialakulás mellett érvelő elméletekben) a vak eredő erőknek köszönhető.
Ezért fog akkor is legurulni sokmilliárd év múlva a labda a hegytetőről a gondolatkísérletben, ha a kvantumhatásokon kívül minden más erőhatást kiszűrünk.

A szimmetria és a tökéletlenség eléggé axiomatikus, komplementer fogalmak. Alapvető jelenségek, ezért ezekbe foglalandóan értelmezhető csak minden egyes fizikai jelenség. (Számunkra, ha már keretrendszerekbe vannak kényszerülve a kognitív struktúráink. )

Azért "kénytelen" sérülni a tökéletes szimmetria a folyamatokban, hogy az az adott jelenség megtörténhessen, létezővé, megtörténtté váljon. Ugyanis ha mi nem megyünk oda, és képezünk vonatkoztatási rendszert (megmérjük), akkor megnyilvánulás híján fel sem fogunk semmit, mert nincs mit, hiszen nem történt semmi. (Bocsánat, semmi történt
A modell éppen a valóságot fedi, ezért is lehet olyan, amilyen. Emberi gondolati apparátussal operálva ellentmondásos, értelmetlen, keretnélküli. Azonban mi a kvantumok aspektusaira vagyunk kíváncsiak itt elsősorban, és az efelé irányuló kíváncsiságot nem nyomhatja el az, hogy keserű szájízzel próbáljuk a mi nagyságrendi- és gondolati struktúráinkba tuszkolgatni a szubatomi eseményeket. Csak azért, mert intuitíve "nem hihető".
Az ember nem győz rémüldözni, ha nem ő regnál valamit (ti. itt: a gondolati struktúrák univerzálissá erőltetésével), így aztán elfogulttá és hiteltelenné is képes válni, ha az a tét, ki legyen a főnök, és azt hiszem, ennek felismerése segített a legtöbbet a kvantummechanika megértésében ÉS elfogadásában az aziránt kicsit is komolyabban érdeklődő, tökéletlen, esetlen emberekben.

("Szegény" prohlep, ha olvassa, kíváncsi lennék a véleményére(!) ezzel kapcsolatosan, hiszen abból sajnos nem sokat láthattunk a kritikák árnyékában.)

Olyan ritka a valóban érdekes és megdöbbentő, entitásunkra irányuló , gondolatébresztő hír, téma, kihasználhatnánk.
Ismételten hatalmas lelkesedést és csodálatot okozott a cikked Jools, nagyon köszönöm!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Hoax99
2017.03.16. 20:53
VAjZY: Te érted amit leírtál?
Lehet túl hétköznapi a gondolkodásom, de mint sokszor kiderült már, csak a tudósok / kutatók bonyolítják túl az egészet.
A lényeg, hogy az időkristály megnevezés csak egy figyelemfelkeltő cím, tudományos bulvár, mert semmi köze az időhöz (nem is lehetne mivel nincs idő), de főleg nem az eredeti időkristályhoz.
Ahogy én értettem ezt az egészet, semmi különös nincs benne. Arról van szó, hogy a kvantumoknál is megfigyelték az energia terjedést összetett anyagoknál és csodák csodája, másképp viselkedik.
DE ez nem meglepő, hasonló viselkedésű anyagok léteznek, pl. van olyan képlékeny műanyag amit kis erővel könnyen lehet formálni, hirtelen nagy erőhatásra meg keménnyé válik.
A szimmetriasértésről meg Egely György művei jutottak eszembe. Ő szerette használni ezt a kifejezést és most így belegondolva, hogy milyen támadás érte a tudományos világból, elgondolkodtam hogy lehet igaza volt? (Történelem ismétli önmagát: az újdonságot mindig elutasítják elsőre mert nem értik).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.03.19. 13:04
Értem. A nyilvánvalóra rákérdezésedet viszont nem, hiszen nem látom, hogy bármely szavadnak ellentmondana. Egyiket sem állítottam. A műanyag egyébként nem értem, hogy jött ide, irreleváns analógia.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. agyturbini... VAjZY
2017.03.19. 14:12
En szemely szerint koszonom az elvezetesre sikeredett, emberkozlei megfogalmazasodat. Meg egy tyuklepes, de kitartok

Koszi Megegyszer
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. fofoka Hoax9...
2017.03.23. 19:44
Ami a műanyagos példádat illeti: gyakorlatilag a világon az összes anyag így viselkedik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. beleutomaz...
2017.04.09. 23:46
Amennyire en tudom,
Szimetriasertes = amikor egy szimmetria feltetele nem teljesul,
Dugattyun pattogo labda = mehanikus es nem orok mozgo, a pattogas idovel csillapodni fog es a labda elveszti a mozgasi energiajat (merthogy mehanikus orokmozgot nem lehet epiteni, allitja a fizika)

Legyszi ne kommenteljetek, ugyis tudom hogy tevedek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!