iPon Cikkek

F1 2011 - Tökéletességre hangolva

Dátum | 2011. 10. 04.
Szerző | Lawrence_Benson
Csoport | JÁTÉK

A 780 lóerős motor sikítása messzire hallatszik, 18000 fordulat percenként, gyorsulás 0-ról 100-ra 1,9 másodperc alatt. Több évtizedes mérnöki munka eredménye, mely kéthetente vasárnaponként benzinfejek millióit ülteti a képernyők elé. Amit egy 2,4 literes, V8-as motorból ki lehet hozni, azt ezek megtették. 70 literes fogyasztás, egy 600 kilogramm súlyú autónál, az embernek libabőrös lesz a háta, ha belegondol, mire képes egy ilyen bestia, 415 km/h a Forma 1-es végsebesség rekord, legtöbbünk keze megremeg, ha előzni kell az autópályán. A száguldó cirkusz márciustól novemberig, 19 helyszínen várja a világ autósport-rajongóit, a Codemasters legújabb játékának köszönhetően pedig most mi is a volán mögé ülhetünk, lássuk hát, hogy a 2010-es, bemutatkozó rész után mennyit fejlődött a játék, érdemes-e lecseréljük a régi lemezt, vagy csak rókabőr-e az, amit kapunk.

És a verseny kezdetét veszi
Az F1 2011, mint a versenysorozat hivatalos feldolgozása, a 12 csapat, a 24 pilóta, és a 19 helyszín mellett tartalmaz mindent, mely a világbajnokságot idén érintheti, legyen az átigazolás, szabálymódosítás, vagy bármilyen változás. Újoncként bekerült a játékba Sergio Pérez, kinek feladatait Pedro de la Rosa vette át később, továbbá debütál az idei mezőnyben Pastor Maldonado, Jérôme d'Ambrosio, Paul di Resta, illetve Narain Karthikeyan is, utóbbival sem készülhetünk nagy karrierre, Daniel Ricciardo helyettesíti őt jelenleg is. Ami a nagydíjakat illeti, már versenyezhetünk a vadonatúj, Buddh International Circuiten is, Indiában, illetve nagy visszatérőként itt a Nürburgring, a német autósport legendás versenypályája, s ahogyan a valóságban, úgy a játékban sincs benne az év közben törölt Bahreini futam. A szíriai pálya az évadnyitó lett volna, de a politikai konfliktusok miatt először eltolták a dátumot, majd a szervezők maguk mondtak le a rendezés jogáról. Eseménydús hát a Forma 1 világa, mindezek tükrében pedig nem is meglepő, hogy a sorozat aktuális részei ősszel debütálnak csak, van mit átvezetni a játékba.

Ha ezt Vettel látná
A Career mód nem sokat változott. A tavalyi részhez hasonlóan idén is névtelen újoncként csatlakozunk a mezőnyhöz, a Lotus, az AT&T, a Force India és a Virgin hajlandó csak leigazolni, sokat kell dolgozni, hogy megjöjjenek az első komolyabb ajánlatok. A DiRT-höz és a tavalyi F1-hez hasonlóan pedig ezúttal is a Paddockból indul minden, lakóautónk kényelmét élvezve elolvashatjuk e-mailjeinket, nézegethetjük az egyéni, és a konstruktőri világbajnokság állását, tanulmányozhatjuk a soron következő futamot, s még interjút is lehet adni. Az újságírók kérdéseire válaszolhatunk nagyképűen, vagy szerény csapatjátékosként is, attól függően, hogy milyen képet akarunk magunkról formálni, majd mikor elérkezettnek látjuk az időt, indíthatjuk a futamot, hat lóval se lehetne visszatartani.

A nagydíjak három naposak. A szabadedzés szolgál a pálya megismerésére, és az autó finomhangolására, az időmérőn dől el, hogy hányadik rajtkockából indulunk, a harmadik pedig maga a futam, az itt szerzett pontok összessége adja ki a világbajnoki eredményt. Újoncként, gyenge autóval a játék nem várja el tőlünk, hogy mindig elsők legyünk, eleinte csak kisebb célokat kapunk, s bőven elég, ha a mezőny második felében végzünk, később viszont eldől, hogy a két pilóta közül ki lesz a csapat elsőszámú versenyzője, ezzel együtt pedig az elvárások, és a vetélytársak is komolyodnak. Ha úgy tartja kedvünk, akkor a nagydíj első napját teljesen át is ugorhatjuk, büntetés ezért nem jár, a második viszont már fontos. Komoly előzésektől kíméljük meg magunkat, ha szánunk egy kis időt a megfelelő időeredmény elérésére, többször is lehet próbálkozni, a garázsban pedig még az autón is állíthatunk, ha úgy éreznénk, a technika fog vissza minket.

Belső és külső nézet is van, kinek melyik kényelmesebb
Lehet gumit cserélni, idén már a Pirelli keverékeivel állunk rajthoz, finomíthatunk az aerodinamikai értékeken, a leszorító erőn, a fékeken, a felfüggesztésen, a váltón, illetve lehet hangolni a motorbeállításokon is. Néhány módosítás, és az autó teljesen úgy fog viselkedni, ahogyan mi elvárjuk tőle. Maguk a futamok pedig továbbra sem igényelnek komoly vezetéstechnikát, így a játékot se lehet szimulátornak nevezni, ám pont ez az, amiért olyan sokan szeretik valószínűleg, az irányítás nagyon jó, javult is a tavalyi rész óta. Az F1 2011 úgy nyújt komoly kihívásokat, hogy közben eszméletlenül szórakozunk, minden kanyar egy újabb akadály, nem szabad tövig nyomni a gázt, vagy nagyon berántani a kormányt, különben a sóderágyban végezzük. A játék nem kívánja visszaadni az igazi autók tulajdonságait, mégis mindent úgy alakítottak ki, hogy azt érezzük, vagyunk olyan jók, mint Vettel, Alonso, vagy Button. Nem könnyű hozni a köridőket, minden elismerés a mienk.

Újságírók gyűrűjében
Az újdonságok sorát erősíti a safety car, a DRS és a KERS is. Ha baleset történik a pályán, akkor a romok eltakarításáig egy felvezető autó irányítja a mezőnyt, előzni nem is szabad ilyenkor, a gyorsmeccsek kedvelőit viszont máris megnyugtatnánk, a játék csak azoknál a nagydíjaknál küldi be a safety cart, melyek hossza eléri a valós futam legalább 20%-át. Az életben mindig is használták ezt, csak a tavalyi F1 játékból maradt ki, a DRS-ként emlegetett légellenállás csökkentő rendszer viszont egy teljesen új dolog, melyet a FIA is komoly feltételek mellett engedélyezett csak. A hátsó szárny futam közbeni állításával megváltoztatható az autó tulajdonsága, egyenes szakaszon 10 km/h-val növeli meg az autó végsebességét, máskor viszont nagyon veszélyes, ezért csak az erre kijelölt előzési zónákban lehet használni, és azokban is csak akkor, ha már lement legalább három kör, és az előttünk lévő autó 1 másodpercen belül van. A szárny nyitásának lehetőségére maga a játék is figyelmeztet minket, fékezéskor pedig a szerkezet automatikusan visszazár, eszméletlen előnyhöz juthatunk vele, van olyan hasznos, mint a KERS. A kinetikai energia-visszanyerő rendszer a fékezéskor felszabaduló energiákat gyűjti össze, és raktározza, 85 lőerővel növelve meg néhány másodpercre a teljesítményt. Tavaly betiltották, idén újra használható.

Aki nem akarja magát a világbajnokság forgatókönyvének elkötelezni, az a Career mellett több lehetőség közül is választhat. A Grand Prix menüpontban gyorsmeccseket lehet tolni, választanunk kell csapatot, pilótát, pályát, majd megadni, hogy hány kör legyen, és milyen időjárást szeretnénk, aztán nincs is más hátra, csak nyomni a gázt, a pezsgőzésig. A Proving Grounds lehetőségben két időmérő játékmód is vár ránk, a Time Trial egy hagyományos, stopperóra és szellemautó elleni futam, a Time Attack pedig egy kihívássorozat, melyben különböző köridőket kell teljesítenünk, az elvárás magas, és még azt is megszabják, hogy melyik autóban, milyen gumival álljunk rajthoz. Végül, de nem utolsó sorban pedig itt van még a Multiplayer is: a játékban legfeljebb 16 játékos mérheti össze a tudását, a maradék 8 autót ilyenkor a gép irányítja, s van két újdonság is, a split screen elosztja a képernyőt, hogy ketten tudjunk játszani egy gép előtt, az online co-op pedig egy kétszemélyes világbajnokságot nyit meg előttünk. Barátunkkal ugyanazt a csapatot kell erősítenünk, a cél mi más is lehetne, mint az egyéni, és konstruktőri győzelem megszerzése.

Ez már hiányzott!
A látványért tavaly a Codemasters saját fejlesztésű motorja, az EGO Engine 1.5 felelt, és most sincs ez másképp, csak szintet léptünk, így a játék alatt idén már az Operation Flashpoint: Red Rivert és a DiRT 3-at is hajtó EGO 2.0 duruzsol. A csere összességében jót tett a grafikának, az fps szám is megugrott némileg, az összkép modernebb és kontrasztosabb lett, de a játék természetesen most is sterilebb mint a GRiD és a DiRT csillogó világa, az F1 2011 közelebb áll a valósághoz. Változott az időjárás is, zuhogó esőben immáron nehezebb belátni a pályát, az előttünk lévő is jobban az arcunkba veri a vizet, tovább nehezítve ezzel a dolgunkat, illetve apró, de annál érdekesebb változás, hogy immáron a felhők is mozognak, gyengítve, vagy erősítve a lehulló csapadékmennyiséget. A hangok miatt sincs okunk panaszkodni, idén már jobban érezni, hogy mit csinál éppen a motor, ami manuális váltáskor, vagy a fék-, illetve gázadás megfelelő erejének keresésekor igen jótékony, akinek van már néhány kilométer a lábában, az tudja, milyen ez.

Egyszer tényleg ki kéne már próbálni egy ilyet
A sportág rajongói számára fantasztikus dolog egy ilyen autó volánja mögé ülni, de a játékban nincs meg az a plusz, ami például a DiRT-ben, nem annyira személyes, nem enged mély betekintést a kulisszák mögé, kis túlzással élve csak annyit mutatnak, amit a tévében amúgy is látunk. Viszont még mindezek ellenére is nagyon jó kikapcsolódást nyújt az F1 2011, illetve a szavatosság se rossz, jól sikerült az új Time Attack játékmód, s rettenetesen hangulatos az online co-op is, figyelnünk kell magunkra, csapattársunkra, ellenségeinkre, ha sikerül megszerezni a dobogó első két helyét, az mindennel felér.

Az F1 2011 nagyon jó játék, benne van minden újdonság, mely az idei világbajnokságot is jellemzi, remek kikapcsolódást, izgalmas kihívást, és szuper vezetési élményt nyújt, s bár azt mondjuk, hogy igen, érdemes megvenni, leváltva ezzel a tavalyi játékot, azért még mindig nem vagyunk teljesen elégedettek. Kevés változást láttunk, a versenysorozat még mindig távolt tart minket a Forma 1-es pilóták igazi életétől, s dacára az új motornak, még a grafika se lett feltétlenül jobb, ízlés kérdése.


Platformok: PC, Playstation 3, Xbox 360, 3DS és később Vita
Tesztelt platform: Xbox 360

 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

40. kleinguru
2011.10.04. 14:24
Nem tiltották be, csak megegyeztek róla, hogy nem használják.

Mármint tavaly a KERS-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Zolti77
2011.10.04. 14:48
A játék eléggé jó unalom űzőnek, grafika csúnyább mint volt (szerintem) AI förtelmesen idióta lekörözéskor tuti nem az ideális ívet hagyja szabadon időmérőn furcsa eredmények Schumi az élen 1 vicc általában 1 másodpercet verek az AI-re időmérőn de versenyen tuti hogy az első kanyar előtt lerajtolnak és mennek vagy 3 sec-el jobb időket mint időmérőn szóval nagy csalódás kipróbáltam nem vettem meg....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. kajosin6
2011.10.04. 14:58
Nálam volt, hogy időmérőn Barichello 8 mp-t vert a második helyezettre. Mindenesetre a játék tetszik, el lehet vele szórakozni, bár így előreláthatólag 1 szezonnál többet nem fogok vele játszani. A cikk jó lett, bár kicsit sok volt benne a forma 1 ismertető, a játékról lehetett volna többet beszélni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Gatee
2011.10.04. 15:58
Jó game lett, az egyetlen gondot csak a buta és kidolgozatlan AI adja de arra úgyis lesz mod szóval azt meg kell várni és utánna tuti jó lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Runo
2011.10.04. 16:00
Én is azt hittem hogy a játékról lesz leírás, de sajna nem... inkább úgy tűnik, egy F1 fan írta a cikket
Mondjuk sose szerettem az F1-et, csak kíváncsi voltam a cikkre...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. levaipeti
2011.10.04. 16:05
Hmm 18000 fordulat másodpercenként. De jó is lenne. Ha percenként lenne, akkor már jó is lenne az adat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. rapanui
2011.10.04. 16:08
"tesztelônk" leírja ". A csere összességében jót tett a grafikának, az fps szám is megugrott némileg, az összkép modernebb és kontrasztosabb lett, de a játék természetesen most is sterilebb mint a GRiD és a DiRT csillogó világa, az F1 2011 közelebb áll a valósághoz."
Majd utána az értékelésnél: "s dacára az új motornak, még a grafika se lett feltétlenül jobb, ízlés kérdése."
El kellene dönteni(ha már tesztel), hogy szerinte akkor most jobb, vagy nem jobb?

A másik: "Kevés változást láttunk, a versenysorozat még mindig távolt tart minket a Forma 1-es pilóták igazi életétől,"
Nem tudom lejött-e a teszt írójának, de ez a Game, se nem VV, se nem BB, vagy ne adj isten Aranypart.Sôt, nem is egy bulvár szennylap! Ez egy autóverseny szimuláció!
Tehát ha a kedves író arra vágyik, hogy megtudja, mit énekel Button a klotyin, vagy mit tetováltatott Hamilton a hátsójára, akkor máshol keresgéljen! Én speciel egy autóversenytôl nem gyôzike showt várok!

rapa
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. kleinguru
2011.10.04. 16:58
Szerintem meg, pont nem F1 fan írta a cikket, mert olyan furcsán írta le a szabályokat. Olvasás közben arra gondoltam, hogy megkapta egy olyan "csóka" (minden tiszteletem a cikk írójáé), aki hétvégenként (2 hetente) néha néha belenéz, majd bealszik alatta. Van fogalma az írónak az F1-ről csak mégis olyan fura... nem tudom érthetőbben leírni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. lackoo1111
2011.10.04. 17:23
http://www.pcdome.hu/cikk/2955/f1_2011_pc
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Heroes27
2011.10.04. 17:36
"újoncként csatlakozunk a mezőnyhöz, a Lotus, az AT&T, a Force India és a Virgin hajlandó csak leigazolni" - + Williams, viszont azért sok minden kimaradt ám, meg amivel nem értek egyet

+él a pálya
+szebb a grafika
+végre jobb élmény
+DRS. Kers
+jobb menürendszer
+Safty Car

-buta AI
-nincs boxtaktika

Most az él a pálya opció alatt azt értem, hogy akármi van, jeleznek, lengetik a zászlót, stb, sokkal életdúsabb mint ami eddig volt. A DRS Kersel sokkal "izgalmasabb" lett a játék, oké hogy körbe körbe körözgetünk, de legalább van plusz két gomb, amit lehet nyomni. A rádiós sokkal jobban beszél, több infót ad. Meg lett csinálva rendes a kormány, azis hogy vált, tehát ki lehet jelenteni, hogy a tavalyi F1 ehhez képest egy kalap szar. Végre egy normális F1 játék, szerintem messze ez a legjobb, az hogy kit szippant be meg kit nem, most aki utálja az F1-et, az ne játszon vele, ennyi. Az a lehetne személyesebb, ezt nem bírom felfogni, ez nem sims! Vagy mire akar az író kijukadni? Még az újságírók is csak találgatnak, meg szakértők, nem mint mi, egyszerű játékosok. Most az kellett volna, hogy odamegy a Codemasteres gyerek, hogy figyumár, most mi zajlik a háttérbe, szerintem 2 másodperc alatt elzavarták volna oda, ahonnan jött megszületésénél. A játék nálam 92%, mert az eddigi legjobb F1 játék, amit valaha kiadtak.

Ja és a negatívum: Amin én brutál kiakadtam, Williamsel vagyok, de hogy az istenbe ad nekem Barrichello 2 másodpercet időmérőn, az rejtély, mert hogy a kocsiból a maxot kihozom, racedepartmenről leszedett beállításokkal tehát valami röhely. Másik, belémjön hátulról a nyomorult és én kapok penaltyt, utolsó előtti körben, 50%-os versenytávnál, azzal az indokkal, mert feltartottam. A kormányom azóta 3 darabban van. AZ a baj, hogy a CM fiúk még nem fogtál fel, hogy ez nem dirt, ahol az AI úgy mehet mint egy ökör állat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. dragon83
2011.10.04. 19:00
Na, még pár év, és eléri a sorozat a 10 éves GP3-4 szintjét. Tudom, rosszmájú vagyok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. CyberPunk6...
2011.10.04. 19:21
Szerintem a drs és kers nagyon jót tett a játéknak, mert mindig keresni kell a pontot, hogy lehet a legkorábban kinyitni úgy, hogy minél többet nyerj vele.


@Zolti77 - Be lehet állítani a nehézséget és a segítségeket. Kapcsolj ki minden segítséget és vedd fel az ai nehézséget, máris nem lesz olyan könnyű a dolog
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. slayer93
2011.10.04. 20:17
@Heroes27 Van boxtaktika. Még pedig be mégy a gumikhoz és ott alul race strategi néven. Ott lehet belőni, hogy mikor milyen gumi kell.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. CyberPunk6... slaye...
2011.10.04. 20:37
szerintem ő arra gondolt, hogy ha rövid versenyeket mész, akkor nem kell kiállni kerékcserére és nem kapsz büntetést.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. gery84 levai...
2011.10.04. 20:37
Pont ezt akartam én is leírni, de látom megelőztél!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Georg17
2011.10.04. 20:39
"415km/h a Forma-1-es végsebesség rekord"???????????
369.9km/h a hivatalos rekord Monza-ban.
De még Le Mans-ban sem mentek 415-tel soha a C csoportos autók. Pedig ott 6km hosszú volt régen az egyenes.

És igen. 18000 fordulat/másodperc az elég jó. Valakinek át kellett volna nézni ezt az írást, mielőtt kiadódott. S még az első bekezdésnél járok csak. Na olvasom tovább.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Lawrence_B...
2011.10.04. 20:42
415 a rekord Forma 1 autóval, de nem pályán, hanem sivatagban. A másodpercet mindjárt javítom
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. blakedashe...
2011.10.04. 21:02
Elöszőr is! Georg17 nagyot tévedsz! Ha jobban figyeltél volna, az arra a hétvégére volt érvényes, na mind1!
Másodszor: vártam már a cikket, jómagam is írtam róla egy szösszenetet! De gondoltam, hogy talál valamit a cikk írója, amivel lehúzza a játékot! Lehetne jobban személyes? Ugyan ember, mit vársz, hogy Hamilton menjen Veled wc-re? Az egész forma 1 egy nagy titok, mit akarsz személyesebb játékot! A játék célja az, hogy a felhasználónak, legyen valami kis érzése, arról, hogy vajon milyen lehet egy ilyen autót vezetni. Nem az, hogy most nekiállj udvarolni, eg beszélgetni a pilótákkal!
Véleményem szerint, a Codemasters ismét nem okozott csalódást és nagyszerű játékot készített. És a szavatosságára sem lesz panasz! De mit is vártam! Az ipon kezei közé még nem került olyan játék amiben nem találna vmi hibát!
De köszönöm a cikket! (Itt sem voltam)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Georg17
2011.10.04. 21:15
Jah értem. Mivel nem versenypályán született így számomra a 415km/h nem ér semmit. Egyébként nem is sok, ha már itt tartunk, de én inkább le is szállok erről a témáról.

Ami fontosabb, hogy ebben a játékban már megfelelően mutatja verseny közben a körülöttem levő versenyzőkhöz való távolságomat időben vagy még mindig a tavalyi idióta és használhatatlan szektoridőnkénti differenciákat mutatja? Ami semmire nem volt jó, ha komolyan akart az ember versenyezni. Magyarul nem tudtam, hol is vagyok a mezőnyben. Csak mentem a vakvilágba. Stratégiánál ez egyáltalán nem mindegy.

Másik. A tavalyiban a rádió kommunikáció során három időkülönbség létezett 5sec, 30sec vagy 1min. Szintén használhatatlan info volt. Ebből nem lehetett tudni, mennyire vagyok valaki előtt. Ugyanis 20 ill. 45 másodpercre is 30másodpercet mondott a versenymérnök.

A kerékcsere idén végre működik első nekifutásra? Vagy megint lesz 25 másodperces kerékcsere, ill. elsőként be, utolsóként ki?

A gumik szimulációján javítottak vajon? a tavalyiban 3 kör kvali. után mentem 7 kört a versenyen azzal a gumival. De ugyanazon a pályán a kövi szezonban (esős edzés miatt), ugyanolyan beállításokkal, verseny időjárás már száraz, mint az előző szezonban. A vadiúj gumi szintén csak 7 kört bírt ki. Ez feltűnő volt és ezután még számtalan tesztet csináltam ugyanilyen eredménnyel.

A tavalyiban direkt csináltam egy nagyon "rossz fiús" profilt. Totálkár minden versenyen, s a legrosszabb interjúk. Ennek ellenére nem rúgtak ki, sőt a következő szezont is elkezdhettem.

Végig játszottam a 7 szezont. 7 VB cím után ennyi volt a vége: "Elkezdi a következő karriert?" Semmi hírességek csarnoka, tűzijáték... semmi. Még azt is elfelejtették megjegyezni, hogy átlépetem Senna 65 vagy Schumi 67 Pole számát. Mansell 31, Senna 41, Prost 51 vagy Schumi 91 győzelmi számát. Az egyetlen mérföldkő, amit megemlítettek, amikor 14 versenyt nyertem egy szezonban. Ill. mikor az összes versenyt megnyertem egy szezonban. Ez egy Forma-1-es játéktól. Legalábbis egy ilyen szintű vagy ilyen szintűnek látszani akaró F1-es játéktól kevés.

A vezetési élmény már a tavalyiban is kiváló volt. Ezért nyomtam végig, mert azzal nem volt gond. De komolyan nem lehetett venni magát a versenyzést a rengeteg fontos hiba miatt. Így csak szórakoztam egy jót Easy-ben. Mert arra volt jó a játék.

Remélem az ideiben már versenyezni is lehet majd normálisan. Nem csak egy jót autókázni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. blakedashe...
2011.10.05. 00:39
Figyi! Ha Te ilyen elismerésekre vágysz, akkor 2 év és kinyúl egy kéz a monitorból és megveregeti a vállad! Ez hülyeség, nem azokra koncentrál a játékgyártó akik olyan full kockák mint mi!
Ha ilyen élményre vágysz akkor nevezz be egy versenyre vagy nem is tudom, kérj tanácsot a Baumgartnertől! Amúgy értem mit akarsz mondani, de a vezetésről szól s nem arról, hogy tortával várnak a boxba! -.-
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. rapanui
2011.10.05. 01:12
Azért már csináltak ezelôtt bô tíz évvel is olyan game-eket amikeben volt pódium, lányok és pezsgô! Ez lenne a minimum! De! Ugye tavaly jött egy game, vagy 8 év absztinencia után, aminek mindenki örült, mint a majom a farkának.Persze jöttek a panaszok: nincsen kers, nincsen DRS, nincsen safety car stb.Most beletették ezeket, de még mindig vannak hiányosságok.A sok idei javítás ellenére is sok a az olyan felhang, mely azt állítja, alig fejlôdött a game, ez csak egy update! Gondoljatok bele! Meggyôzôdésem hogy a cm minden további nélkül képes lenne egy tökéletes játékra! igenám, de akkor jövôre mit lehetne változtatni? És ôk persze szeeretnének minden évben egy új game-et eladni! Nem mûködne! így viszont minden évben lehet hozzátenni egy kevés újdonságot, amivel eladható lesz!Kemény párhuzamot lehetne vonni a horgászat világával, Ahol minden gyártó képes lenne ma legyártani a lehetô legjobb botot, vagy orsót. De ôk minden évben csak kis változtatást eszközôlnek, ami által a fogyasztói társadalmunk napszámosai szépen az urnához járulnak és minden évben vesznek egy ÚJ orsót, vagy botot, mert az JOBB, mint ami eddig volt nekik.Ki venné meg az F1 2011-et, ha lett volna az F1 2010-ben safety car, kers és drs?
Valószínû nem sokan, ugyanis a community simán update-elte az F1 2010-et 2011-re, az indiai pálya kivételével.De meggyôzôdésem, ha nem jelent volna meg a 2011, elôbb vagy utóbb jöttek volna új pályák is, mint ahogy minden eddig megjelent race game-hez!

megyek lefeküdni

rapa
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. mindegy42
2011.10.05. 15:19
Nekem a telemetria nagyon hiányzik. Remélem jövőre már bekerül. Egyébként számomra az irányítás sokat javult...

viszont még mindig nagyon sok a töltés. mármint nem időben, számban
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Giggsy
2011.10.05. 16:29
Hát nem tudom, én nagyon nem vagyok elragadtatva a játéktól. Gyakorlatilag annyi újdonságot hoz, amit jobbak egy nagyobb lélegzetű patch-be beleszuszakolnak.
A vezetési élmény és a grafika jó, de azok tavaly is nagyszerűek lettek. Végre lett Safety car, és kicsit javítottak a karrier módon, ám az ésszerűtől még mindig távol állnak vele. De ezzel ki is fújt. A karrier mód annyi sebből vérzik, hogy szinte fel sem lehet sorolni. Újonc csapatnál kezdünk, eddig oké, az viszont már kicsit durva, hogy a szezon felénél járva vezetve a bajnokságot kapjuk az üzenetet, hogy végre a csapaton belül azonos bánásmódot kapunk a nullpontos társunkkal... hát kösz. A hétvégéken készülő interjúk ötlete sem rossz, kicsit gáz, hogy egy szezon alatt ugyanazt a kérdést úgy 15-ször kell megválaszolnunk, ráadásul úgy, hogy sokszor már értelme sincs (példa: egyik interjún megkérdik, hogy igaz-e, hogy leigazolt a McLaren. Mondom igen, már alá is írtuk a szerződést. Következő interjúban kapom a kérdést, akarom-e kommentálni a pletykát, hogy megkeresett a McLaren...) Az előző játékban legalább volt rendes futam utáni interjúszobás válaszolgatás, innen az is kimaradt. A futam után ugrál az emberünk egy sort ünnepelve az eredményt, aztán megyünk is tovább a következő versenyre. Még a VB cím megnyerése után se látunk semmi serleg átvételt, vagy extra ünneplést, de még egy átkozott videó montázst sem. A csapatok közt pilótamozgás egyáltalán nincs. Az ember megnyeri a VB-t egy autóval, a társa pontokat is alig szerez, még sem teszik ki a szűrét. Az összes évben marad a 2011-es pilótafelállás azzal a különbséggel, hogy azt a pilótát mindig kiteszik a mezőnyből akinek a helyére az ember igazol. Ha az Massa, akkor Massa, ha Button, akkor Button, de nekik onnantól kezdve már a Forma-1-ben sincs helyük... Az is durva, hogy az ember világbajnok pilótaként kénytelen a 4-es rajtszámú autóval versenyezni, illetve, hogy a pilótaruháján annak a neve van akinek a helyére került. Ezeket mégis miből tartott volna megoldani? Legalább azt, hogy az autók ténylegesen az előző évi eredmények alapján kapják a rajtszámaikat... A verseny kulisszái mögött rész is csak egy kalap szar, gyakorlatilag a pár semmitmondó e-mailen és hasonló minőségű interjún kívül nem is létezik. A verseny közben a versenybírák iszonyú kemények tudnak lenni, néha a legapróbb kanyarlevágásért is osztják a Drive thru-kat, ugyanígy olyasmiért amit ők feltartásnak vélnek, vagy baleset okozásnak, de kaptam már tízhelyes büntetést azért, mert gyorskörön haladva beleszaladtam a felvezető körön autózva hirtelen irányváltással elémkacsázó Liuzzi-ba... A legkörözendők amúgy megérnek egy külön bekezdést, mert gyakran a megelőzésük szinte már a rendes előzés nehézségeivel vetekszik, maguktól a legritkább esetben állnak félre. Az is húzós, hogy az autó beállítási lehetőségei amúgy igen széles skálán mozognak, de telemetria az nincs a játékban (11 éve az EA már bele tudta tenni az akkori F1-be...) Szóval durván rókabőr effektus, mint mondjuk az évi rendszerességgel kiadott FIFA-k, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy ott nagyjából kevés dolog marad ki a játékból, itt viszont alapvetések... Akinek megvan a tavalyi F1, annak semmiképp sem éri meg kiadni tizenezer Forintot az ideiért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. CyberPunk6... Giggs...
2011.10.05. 16:37
Mondjuk ebből szerintem van pár dolog ami licence gondokba ütközhet, szóval ilyen átigazolás, és társai nem lesznek soha. Meg a rajtszám is marad ami rajta van gyárilag.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Giggsy
2011.10.05. 16:55
Milyen licenszgondokba ütközne az átigazolás? Bármely más sporttal kapcsolatos játékban működik (ott is akadhatnak szponzorokkal kapcsolatos ütközések, mégsem akadályozza őket a megvalósításban), akkor itt mi baj lenne vele? És a rajtszámot miért ne lehetne cserélni? Az aztán végképp nem licenszkérdés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Heroes27 Giggs...
2011.10.05. 17:31
elmondom neked, hogy rohadt bonyolult megírni a random elhelyezési faktort. Ez van benne a fifiában, de itt annyiban más, hogy ha te mondjuk Button helyére mész a mclarenbe, akkor button kimarad, a gép berakja mondjuk a virginbe, az meg hogy néz ki. Meg ehhez hasonlók, mert a fifába az, hogy Kaka elmegy az Anzsiba, nem meglepő, de ott már röhögő görcs küszöbén lenne az eset. A másik itt az F1-be több éves szerződések vannak, tehát ha te mész valaki helyére, akkor nem baj, ha ugyanaz a mezőny, mert tulajdonnképpen élőbe is ez van, a kissebb csapatokat leszámítva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. csicsoblad...
2011.10.05. 18:08
Megvannak nekik a 2009-es autók, annó azzal bemutatóztak, így megcsinálhatták volna, hogy 2009-ben kezdünk, a KERS most már adott, aztán igazolni egy 2010-es idényre, oda bedobhatták volna a DRS-t F-csatornának szárny animáció nélkül, aztán a 3. idényben jöttek volna a 2011-es gépek.

Ami nekem nem jön be, hogy valótlan időeredmények vannak, valamint a beállítások is sz*r ahogy van, szinte minden értékből a legkisebb vagy a legnagyobb a legjobb, és ha ezeket beállítod, még a fű is tapad szinte, és veterán fokozaton minden segítség off egy Force Indiával szarrá verem a mezőnyt, de minimum ott vagyok az élen. Oké, hogy nem szimulátor, de ha csinálnak valamit, akkor vagy jól csinálják, vagy inkább sehogy, inkább ne lehessen állítani az autón, mert ennek semmi értelme. 2010-ben TT_ben 1/1-es szárny kellett minden pályára, mert szinte végtelen volt a tapadás, a kanyargós részen semmit nem buktál ezzel, ellenben 340-es végsebesség volt Interlagosban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. CyberPunk6...
2011.10.05. 18:13
a licence elég bonyolult dolog, és anno az nfsben is azért volt pár rész ahol nem törtek az autók, mert a márkák csak így adtak jogot.

a forma 1 nagyon steril, nagyon komolyan veszik, nem lehet csak úgy állítgatni, nem ismerjük a szerződést, szóval nem lehet egyből felróni nekik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Giggsy
2011.10.05. 18:16
Ez a magyarázat rohadtul sántít. Bonyolult lenne megírni? Jobb sportjátékokbab már évek óta működik ilyen rendszert. Nem kell, hogy random legyen, egy NBA, NHL vagy focis játék már évek óta képes arra, hogy nagyjából reálisan szimulálja a játékosmozgásokat. Szó nincs arról, hogy esztelenül dobálná össze-vissza őket. Ráadásul egy NBA játék esetében a játékosmozgásoknál sokkal összetettebb szabályrendszer van, mint az F1-ben. Szóval, ha én teszem azt a McLaren-be igazolok, kitennék mondjuk az alulteljesítő Webber-t a Red Bull-tól, akit mondjuk leigazolna a Force India amit én hagytam ott VB gyöztesként... Mondom ez olyasmi aminél sokkal de sokkal bonyolultabb dolgokat megoldittak más játékokban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Heroes27
2011.10.05. 21:18
Jó, hát én most felhoztam egy érvet. Ha nem tetszik, adj be egy beadványt a CM-hez azt jónpot
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. LechooEdy
2011.10.05. 23:09
Én az efféle szimulátorokat elkerülöm, mert a legutóbb szépem megszereztem egyet és az első kanyarban az árokban kötöttem ki, a másodikre és harmadikra is... Ez igazi fanatikusoknak jó!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. XtreemX
2011.10.05. 23:50
Azt azért hozzátenném hogy van mit optimalizálni a játékon,vagy legalábbis a vga gyártók részéről,mert jelenleg nem hajlandó kihasználni 40-50%-nál jobban verseny közben a vga-t havernál (9800GT). Ezzel önmagában nem is lenne gond,viszont emiatt akad még medium részletességen is,pedig maxon is simán menne ha kihasználná teljesen a vga-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. mindegy42
2011.10.06. 00:47
hát szó mi szó, tényleg vannak érdekességek benne. most elkezdtem hard szinten karriert csinálni a Williams-nél. vért izzadtam Ausztráliában, pedig azért eléggé ismerem a pályát, a beállítás nem sokat segített. Mindegy, 9. hely. Átmegyünk Malajziába, ahol 3,8 mp vertem mindenkire, kivéve Alonso-t, aki még rámvert 0,6-ot
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. mindegy42
2011.10.06. 01:32
mármint az időmérőn persze.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. krutyifix
2011.10.06. 19:49
ez inkább töketlenre lett hangolva ismét...
codemasters utolsó normális autós játéka az a toca2 volt
valakit felvehetnének már a céghez aki tud fizikát, irányítást programozni vagy liszenceljenek... nyilván ólcsóbb 10 modelezző texturázó gályarab mint 1 aki fizikát is tud írni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. blocker
2011.10.07. 07:23
Megmondaná nekem vki h CO-OP módot hol találom???
thx
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. maxxy10
2011.10.07. 18:48
nekem mindig kilép a játék bejön a F1 2011 és kilép... semmi hiba üzenet vki ötlet?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. CyberPunk6... maxxy...
2011.10.07. 19:09
vedd meg a boltban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. DeathAdder
2011.10.08. 14:12
Nekem összegében bejön a játék.
A finomhangolásoknál viszont, ha nagyon oda figyelsz akkor egy olyan hátul kullogó autót vihetsz ki a pályára, ami a legjobbakat is körönként 5 mp -vel veri..

Ez az ami túlzottan irreális, és talán az hogy elég könnyű előzni. Semmi védekező mechanizmus nincsen. Nem tudom pont melyik F1 játékban, de tudom ,hogy brutál nehéz volt az előzés egy Ferrarival Ferrarit is, csak a pálya egyetlen pontján tudtam beférni elé, akkor is úgy, ha előtte egy tökéletes kört mentem..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. PiE137
2011.10.09. 19:31
@ Megmondaná nekem vki h CO-OP módot hol találom???
thx

Ha adtál volna érte pénzt, akkor meg is találnád...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!