iPon Cikkek

F1 2016 - Bajnoki visszatérés

Dátum | 2016. 09. 21.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Csömörön lakom, ami többek között azért is nagyon jó, mert légvonalban közel van a Hungaroring. Ez pedig azt jelenti, hogy nyaranta, amikor a Forma 1 száguldó cirkusza megérkezik Mogyoródra, én otthon a teraszon ülve is tudom hallgatni az autók hangját, ami kellemes, távoli duruzsolásként dobja fel a napomat. Mondani sem kell, ez megszűnt, mióta a szabályok szerint már csak V6-os turbómotorokat lehet használni. Nem gondoltam volna azonban, hogy a probléma ilyen súlyos. Idén hosszú évek után ugyanis végre sikerült kijutnom a magyar nagydíj időmérő edzésére, és teljesen megdöbbentem. Majdhogynem normális hangerővel lehet beszélgetni, miközben az autók köröznek. A különbség azért nagyon durva, mert legutoljára akkor voltam kint, amikor még V10-es szörnyetegekkel nyomták a pilóták. Sokan nem értik, miért jó élőben nézni a Forma 1-et, elvégre csak annyit lát az ember, hogy két másodperc alatt elhúz előtte egy autó, közel sem lehet úgy követni az eseményeket, mint a tévében. Aki most megy ki először, az sajnos nem is fogja érteni. Élőben ugyanis az egész lényege a hang: a V10-esek és a V8-asok még rendes versenymotorok voltak. Hatalmas fordulaton, brutálisan vonyítottak, durrogtak, változatos hangokat adtak ki, és amikor a fordulatszám-limitálóval kiálltak a boxutcába, beleremegett a föld és ki akartak szakadni a beleim a helyükről.
Hatalmas csalódás volt tehát, ott kellett maradnunk az időmérő után kezdődő GP2-es futamra, hogy halljunk valamit, ami úgy szól, mint egy versenyautó. Igen, az autóverseny másodvonalát képviselő GP2-eseket kategóriákkal nagyobb élmény volt élőben látni-hallani, ami azért szomorú. Ezt követően nem is vágtam bele túl nagy lelkesedéssel a Codemasters idei játékába, az F1 2016-ba, azonban az élő versennyel szemben a virtuális szerencsére idén tényleg jól sikerült. A Codemasters még 2008-ban szerezte meg a Forma 1 licenceit, és azóta minden évben érkezett új rész a stúdiótól. Ezek többnyire jók voltak, habár valami mindig hiányzott belőlük és úgy tűnt, hogy az egy éves fejlesztési ciklus egész egyszerűen kevés ahhoz, hogy minden rendben legyen. Ráadásul a stúdió dolgát nem könnyítette meg az átállás az új konzolokra, elmondásuk szerint alaposan megküzdöttek a játékot hajtó EGO motor kipofozásával. Mostanra azonban úgy tűnik, hogy szinte minden összeállt.
Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a Codemastersnél egyfajta szemléletváltás következett be, aminek első látható terméke a Dirt Rally volt. A stúdió most már azt mondja, hogy elsősorban a rajongóknak készíti a játékot, aztán legfeljebb különböző beállítások elérhetővé tételével játszhatóvá teszik azt szélesebb közönség számára is. Ennek nyomán az F1 2016-ból kigyomláltak minden felesleges marhaságot, leegyszerűsítették, jól kezelhetővé tették a menürendszert, és ügyesen tálalnak mindenféle információt, amire az igazi F1-rajongónak szüksége lehet. Az autónk részletesen testre szabható, és elérhető mindenféle opció, amire számítunk: a fékerő-eloszlás, az egyensúly, a szárnyak, a gumik, de még az üzemanyag-keverék szabályozásának lehetősége is, attól függően, hogy inkább spórolnánk a benzinnel, vagy kisajtolnánk a maximális teljesítményt az autóból. Persze mindent rá lehet bízni a játékra, ha úgy érezzük, kevesek vagyunk hozzá, de ezek alapvetően szükségesek az autentikus élményhez.
És ha már az autentikus élménynél tartunk: a tavalyi részből érthetetlen módon kimaradt a safety car, ami pedig (akárhogy is nézzük) eléggé alapvető eleme egy Forma 1-es futamnak. Szerencsére az új részbe már bekerült, és jött vele többek között a felvezető kör is, ahol annak rendje és módja szerint be kell melegítenünk a gumikat és a fékeket, hogy a rajtra optimális hőfokra kerüljenek. Változott maga a rajtprocedúra is: ez is realisztikusabbá vált, és sokkal több múlik a játékosokon. Le kell nyomnunk a "kuplungot", majd megfelelő tartományban kell pörgetnünk a motort, és amikor a lámpák kialszanak, le kell ugranunk a "kuplungról". Innentől kezdve aztán a beállított segítségek függvényében vagy kilövünk, vagy elkezdődik a küzdelem. Természetesen az igazi F1-es élményért érdemes előbb-utóbb minden segítséget kikapcsolni, főleg a kipörgésgátlót, és akkor az első két sebességi fokozatban alaposan megharcolunk majd a gumik tapadásával. Összességében úgy érzem, hogy az F1 2016 vezetési modellje részletesebb és realisztikusabb, de természetesen azért továbbra sem keményvonalas szimulátor. Mindenesetre magasabb nehézségi fokozaton és kikapcsolt segítségekkel még a leggyakorlottabbaknak is kihívást fog okozni, főleg az esős futamokon, amik jóval nehezebbek, mint tavaly.
A tavalyi részből kimaradt a karrier mód, most azonban ez is visszatér, és a Codemasters nagyon okos újdonságokkal pakolta tele. Versenyzőnk létrehozását követően rögtön beülhetünk bármelyik csapathoz, nem kell alulról megmásznunk a ranglétrát. Azonban kezdőként nem feltétlenül ajánlott rögtön a Mercedes volánja mögé ülni, ilyenkor ugyanis egy adott szezonban jóval többet várnak el tőlünk a feletteseink, ezeknek pedig nem biztos, hogy meg tudunk felelni. Egy közepes, vagy gyengébb csapatnál az elvárások is kisebbek, ráadásul bónuszként még több tapasztalati pontot is kapunk. Visszatér a 2010-es részből a virtuális paddock is, ahol a laptopunkon nézegethetjük az autónk és versenyzőnk állását. A játék (nagyon okosan) nem csak az adott szezonban motivál valamire, hanem itt jelzi ki azt is, ha kaptunk egy riválist. Ez egy nagyjából velünk egy szinten lévő másik pilóta, aki ellen pontokat gyűjthetünk az időmérőkön és versenyeken, és ha jól teljesítünk, akkor megverhetjük és kapjuk a következőt. Ez tehát még akkor is jobb teljesítményre sarkallhat minket, ha egyébként mondjuk az adott versenyt már amúgy is veszettnek tartjuk (legalábbis a pódiumos helyezéseket illetően).
De talán a legjobb húzás, hogy végre értelmet adtak a szabadedzéseknek, amit jellemzően amúgy mindenki csak átpörgetett. Egyrészt a valóságnak megfelelően három szabadedzés van, mindegyik a megfelelő napszakban. Ez idáig még nem olyan nagy dolog. Viszont a szabadedzésekre kapunk különböző feladatokat, amik akár minijátékoknak is felfoghatók: el kell érnünk egy bizonyos időeredményt, át kell hajtanunk kapukon (ez a pálya megismerésében is segít), vagy éppen be kell bizonyítanunk pár kör alatt, hogy tudunk vigyázni a gumikra. Ha ezeket teljesítjük, akkor pontokat kapunk, melyekből aztán fejleszthetjük az autónkat. Ezzel együtt persze továbbra sem kötelező ezek teljesítése, és a versenyek valamint edzések hosszát is állíthatjuk, akár kampány közben is. Ha éppen az egyik kedvenc pályánkra érkeztünk, akkor semmi nem akadályoz meg minket abban, hogy akár egy teljes futamot lenyomjunk, ha valamelyik pályát azonban utáljuk, akkor beállíthatunk csak pár kört. Nálam jellemzően Szingapúr az utóbbi kategóriába esik. A karrieren kívül azonban nincs túl sok lehetőségünk, habár ami fontos az van: tolhatunk különálló szezont, gyors versenyt, time trialt, és persze multiplayert.
Technológiailag sem rossz az F1 2016, és az egész körítés is jól sikerült. A futamok előtt nagyon szép helikopteres felvételeket láthatunk a pályákról, a kommentátorok folyamatosan beszélnek, mindenki nyüzsög. Futam közben az autók és a pályák szépek, részletesek, habár a belső nézet megvilágítása valahogy nekem kicsit furcsa. Viszont legalább 60fps-sel fut a konzolokon, PC-n pedig jól optimalizált, még a rajt utáni kaotikus pillanatokban sem nagyon lassul be. A boxutcában és a paddockban az emberi karaktermodellek már bőven hagynak kivánni valót maguk után, de ez nagyjából mindig is így volt a Codemasters játékaiban, az engine vélhetően nem arra van kitalálva. Ez összességében azért nem sokat vesz el az élményből. Ami a hangokat illeti, nos... autentikusak, vagy autentikusan gyengén szólnak, de ez ugyebár nem a játék fejlesztőinek hibája. A konklúzió azonban egyértelmű: hosszú ideje ez az első Forma 1-es játék, amit tényleg, nyugodt szívvel tudok ajánlani megvásárlásra. Ha élőben már alig nyújt valami a sport, és a tévében is a futamok háromnegyede unalmas, ezzel még akkor is jól fogunk szórakozni.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. Wines
2016.09.21. 13:29
Ez a PS2-es felskálázott + AA-val ellátott grafika 2016-ban...

https://www.youtube.com/watch?v=B0GeKQMw0UA

Ez PS 1-en EA F1. Mennyiben különbözik ahhoz képest, hogy milyen HW van alatta?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. InGen Wines
2016.09.21. 15:01
Ööööö teljesen?

WTF???????

Szemorvosnál voltál mostanában?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Wines InGen
2016.09.21. 15:28
Mára fotorealisztikus grafika kell(ene) egy szimulátorban, a hw adott hozzá. Erre itt ez a fos, ami a 6 évvel ezelőtti engine vízfesték színeit és totál unrealisztikus embereit adja. 3 pont egy reális tesztben, és akkor sokat mondtam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. birmar2 InGen
2016.09.21. 19:31
A 4. oldal első két képén ahogy kinéznek azok a 8 bites emberek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Smooth44 InGen
2016.09.22. 15:07
Pedig van abban valami, amit ír
Se a ratyi F1et nem követem már évek óta, se az erre épülő játékok nem érdekeltek soha. De azért időnként ránézek, mit tudnak alkotni. Hát nagyon meglepődtem, h 2016ban még mindig ilyen ratyi a grafika. Megérteném, ha tényleg egy jó szimulátorról lenne szó, de azért ez annak se túl erős.
Konzolon egynek elmegy... Rayman és MK közt egy kicsit brummogva körözgetni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. beleutomaz...
2016.09.22. 15:46
Nekem a kepek alapjan jonak tunik a grafika.
Ha megnezem pl a Doom-ot 2016, akarhogy nezem csak Rage 2011-bol. Rage es SweetFX es pont igy nez ki. Nem nagyon ertem mi az elvaras ezzel kapcsolatban. Nem lehetnek mindenhol felmeztelen popomlanyok 1kk szikraval, meg koddel felhovel, vizesen, hogy minden csak ugy tukrozodjon, meg ehez hasonlo...
Autos jatek, az aszfalt szurke, 200-nal nem tudom mi kellene ennel kevesbe mosottabb legyen? (Talan a rugo Massa-nak...poen volt)
Az emberekek is "fair"-en neznek ki, leven enm Barbie szimulatorrol beszelunk, es nagyon messze vannak a 8 bitestol. (Nezd meg a minecraftban oket, az a 8 bit)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. umi92
2016.09.22. 22:32
a játékban az a béna, hogy nincs lézer-scannelt pálya, egy sem. mindegyik egy "kitalálció" illetve hasonmás az eredetinek. megnéztek pl egy Spa-Francorchamps pályát, egy k*rva dombot képtelenek voltak beletenni, sík az egész. arról meg nem is beszélve hogy nincs semmi úthiba megcsinálva, totál szépen megy az autó mindig. ezek a dolgok szerintem sokkal fontosabbak egy AUTÓVERSENYBEN mint a fények tükröződése meg hogy az emberek fej modellje mennyire katasztrófa. de persze kinek mi számít. engem pl az is zavar hogy full egyenesben elkezdenek villogni az autók lámpái ami köztudott, az akkor villog amikor az ERS rendszer töltés alatt áll például féktáv megkezdésekkor látható. de full egyenesben senkinek nem világít. (nyilván esős időjáráskor más a dolog, de nem erről van most szó)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. TeslaGoD umi92
2016.09.25. 08:28
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!