iPon Cikkek

Far Cry Primal - Kőkorszaki sikerek

Dátum | 2016. 03. 03.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Alapvetően kedvelem a Far Cry-sorozatot, a negyedik részt például a komolyabb hibái ellenére is eléggé élveztem. Egyértelmű volt ugyanakkor, hogy valamiféle váltásra szükség lesz előbb-utóbb, és sokan úgy gondolták, hogy ez a váltás az olyan mellékágak felerősítésével jöhet létre, mint a Blood Dragon. Úgy tűnt, hogy a Ubisoft is hasonlóan vélekedett, amikor bejelentette a Far Cry Primalt, de ezúttal egy teljes értékű játékot kaptunk, ami azonban teljesen elszakad a sorozat olyan alapvető hagyományaitól, mint például, hogy gépfegyverekkel lőjük egymást halomra. Habár ennek a váltásnak elsőre nagyon örültem, nem tudtam elhessegetni a gondolatot, hogy itt valójában csak egy erősen felfújt kiegészítővel lesz dolgunk, nem pedig egy igazi Far Cry-folytatással. Ezt pedig csak erősítette a tény, hogy mikor átvettem a magyar forgalmazótól a tesztpéldányt, már elkezdtek megjelenni az első külföldi tesztek, melyek átlagosan 7 pont környékére értékelték a játékot, ami a "rendben van, de semmi extra" tipikus példája. A fejemben már mindenféle csúnya gondolat kezdett kavarogni, főleg azután, hogy ehhez az egészhez hozzávettem még a Ubisoft utóbbi egy-két évben tanúsított, nem éppen kiemelkedő teljesítményét.
Képzelhetitek tehát, hogy némileg meglepődtem, hogy miután otthon betettem a PS4-be a lemezt, egyhuzamban játszottam öt órát, majd másnap szintén egyhuzamban hatot - velem ugyanis ilyen pár éve már nem történt meg, jellemzően egy-két órás ciklusokban játszom, közben pihenőkkel, illetve egyéb munkákkal. Egész egyszerűen nem tudtam letenni a Far Cry Primalt, ugyanis nem csak, hogy messze jobb, mint amire számítani lehetett, de még azt is megkockáztatom, hogy a legjobb Far Cry, ami valaha készült. Szerintem a külföldi sajtó ismét félreértett egy játékot, és mindjárt azt is elmagyarázom, hogy miért. Előbb azonban állítsuk fel az alapokat. Szóval, időszámításunk előtt 10 ezer évvel járunk Oros fikcionális völgyében - ami egyébként nagyjából Közép-Európa egy kis szeletének felel meg. Takkar néven futó főhősünk a wenja törzset erősíti, melynek tagjai egy rosszul sikerült vadászat után szétszóródnak, a vidéken, ahol két másik törzs vetette meg a lábát: az egészen brutális és a kannibalizmustól sem visszariadó urdamok, valamint a némileg visszafogottabb, csak éppen eléggé piromániás izilák. Feladatunk az lesz, hogy helyreállítsuk törzsünket, megmentsük elszóródott társainkat a bajtól, fejlesszük a falunkat, és megpróbáljuk átvenni az uralmat a völgy felett.
Ha az alapvető játékmechanizmusokat nézzük, a Far Cry Primal könnyen egy egyszerű skinnek tűnhet. Egy prehisztórikus bőrnek, amit ráhúztak a sorozat harmadik és negyedik részével kicsiszolt játékmenetre, a gépfegyvereket pedig kicserélték íjakra. A Primalban ugyanúgy megnyitjuk a térképet, amin ugyanúgy ikonokat találunk, amiknek helyét ugyanúgy felfedezzük, közben pedig (tornyok helyett) táborokat foglalunk el, hogy további feladatokat nyissunk meg a pályán. Gyűjtögetünk, új holmikat készítünk, öldöklünk, fejlesztjük a karakterünket és kóválygunk a világban. Ha valaki csak ezt olvassa, vagy hallja, jogosan gondolhat arra, hogy a bejáratott Ubisoft open-world formulát, és azon belül is a Far Cry 4-et kaptuk meg újra, csak más grafikával. A külföldi kritikák egy jelentős része is hasonló húrokat pedzegetett. Miután több napig rá voltam kattanva a játékra, elkezdtem elolvasni minden tesztet, kíváncsian várva, hogy ki milyen negatívumot tudott felhozni. Az érdekes dolog az volt, hogy komolyan kritizálni nem sokan tudták a játékot, a legtöbben csak annyit írtak, hogy "jó, de igazából nem hoz sok újdonságot". Ez azonban teljesen figyelmen kívül hagyja a lényeget. A Primal ugyanis alapvetően tényleg javarészt a Far Cry 4 játékmechanizmusaira épít, a különbség azonban az, hogy itt ezeknek a mechanizmusoknak ténylegesen van is értelme, és olyan jól működnek, mint korábban soha.
Nézzük csak meg a leginkább alapvető példákat. A Far Cry 4 fontos részét képezi a gyűjtögetés: növényeket, alapanyagokat, állati bőröket és húsokat kellett összeszednünk, hogy aztán azokból újabb felszerelést készíthessünk. Érdemes azonban feltenni a kérdést: amikor modern gépfegyverekkel, gránátokkal, terepjárókkal és helikopterekkel harcolunk és közlekedünk, akkor emberünk tényleg nem tud szerezni valahonnan egy hátizsákot, amibe bele tudja tenni a dolgait, hanem nekünk kell elkészíteni egyet a vadonban szerzett szarvasbőr és rinocérosz-agancs kombinációjából? De maga a vadászat is egy furcsa dolog. A Far Cry 4-ben bele kell engednünk két tárat az UZI-ból, hogy egy medve kiterüljön, de még egy sima őzikébe is igényelt jelentősebb mennyiségű ólompumpálást. Ez nyilván nem túl realisztikus, a készítőknek fel kellett áldoznia a hangulatot a játékmechanizmus működésének oltárán. Erre a Primal esetében nincs szükség, hiszen amikor íjjal vadászunk, az egész rögtön értelmet nyer és kihívást nyújt. Nem kell a fejlesztőknek azon agyalniuk, hogy tulajdonképpen miért is kell nekünk folyamatosan fát gyűjtögetni, ugyanis egyértelmű, hogy szükség van a nyílvesszők és a dárda előállításához. A Primal tehát végső soron tényleg a megszokott Far Cry-elemekből építkezik, a helyzet azonban az, hogy ezek az elemek itt csodálatosan működnek és értelmük van. Ehhez pedig "csak" annyira volt szükség, hogy a fejlesztők a játékmechanizmusokhoz végre megtalálják a megfelelő körítést.
Maga a harc pedig brutális. Hiába van csak három alapvető fegyverünk, a bunkósbot, az íj és a dárda, remek érzés harcolni velük. Habár itt azért meg kell említeni, hogy a közelharc negatív irányba lóg ki ebből az egészből, mert ott tulajdonképpen csak csapkodnunk kell, viszont ezért kárpótol az élmény, amikor csendesen, egy-egy jól irányzott nyílvesszővel levadásszuk az ellenséges törzs tagjait, vagy amikor a menekülő kurafi hátába beledobunk egy dárdát. És egyébként azért is ennyire durva és élvezetes, mert az animációk döbbenetesen jól sikerültek. Ténylegesen új játékelem viszont az állati segítők befogásának lehetősége. Alapból egy sólyommal rendelkezünk, aki leginkább felderítési funkciókat lát el (később azért tud majd támadni is, meg bombaként kaptárakat ledobálni), de mellé befoghatunk szinte bármilyen vadat a természetből. Alapvetően mindegyik másfajta szituációra alkalmas, illetve másféle dologban járatos: a farkas például már távolról jelzi nekünk, ha ellenség van a közelben, míg a medve nagyon masszív és szétszed mindenkit. Sőt, a nagyobb állatok hátán még lovagolhatunk is, ami egy külön élmény! A kiszemelt állatot el kell csábítanunk a társaitól (már ha épp falkában van), majd egy rövid procedúra után máris a miénk lesz, onnantól kezdve pedig szabadon megidézhetjük. Ha pedig az egészségi állapota némileg leromlana, csak dobnunk kell neki egy darab húst, és máris új erőre kap. Ja, és meg is lehet őket simogatni, ami nagyon cuki.
Hatalmas élmény nézni, ahogy az állatunk egy parancs után ráveti magát a kiszemelt ellenségre (vagy éppen magától kezd el akciózni). Főleg azért, mert egyébként a Far Cry Primalban az emergens játékmenet még hangsúlyosabb, mint a Far Cry 4-ben. Pillanatok alatt akkora káosz tud kialakulni, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Például éppen egy farkast akartam levadászni, ám egyszerre megjelentek a társai, mire rögtön menekülésbe kezdtem. Aztán egyszer csak belefutottam az ellenséges törzs négy tagjába, akik éppen a tó partján tevékenykedtek valamit. Az egyiket még leszedtem egy nyílvesszővel, a többiek azonban elkezdenek harcolni a farkasokkal, miközben én egy kicsit odébb mentem, csak azért, hogy a közeli barlangból rám támadjon egy medve. Gyorsan visszafutottam a csetepatéba, majd miután a farkasok (az én saját farkasom hathatós közreműködésével) lerendezték az ellenséges törzset, elkezdték támadni a medvét. A medve lerendezte a maradék farkast, onnantól pedig nekem már szinte semmibe nem került őt elejteni, és így szert tenni némi értékes lootra. Szintén fontos szerepet játszik a harcok során a tűz, két okból is. Egyrészt a Far Cry Primalban változnak a nappalok és éjszakák, és éjszaka bizony jóval keményebb dolgunk lesz. Ilyenkor jönnek elő a vadállatok, és sokkal bátrabbak, mint nappal, mi pedig sokkal tehetetlenebbek vagyunk. Ilyenkor persze mindig életmentő lehet a tűz. Másrészt pedig azért, mert egy lángoló nyílvesszővel például fel is gyújthatjuk az állatokat, vagy éppen az ellenséges kunyhókat, vagy akár csak a növényzetet - a tűz itt már ugyanis egy ideig természetesen terjed. Sosem felejtem el a jelenetet, amikor egy rakás ősemberrel harcoltam, és mikor pár másodpercig éppen nem néztem oda, valamelyikük valamilyen módon felgyújtotta a medvémet. Szegény mackó lángolva szaladgált és támadt rá az ellenségre, akik emiatt szintén lángra kaptak, majd berohanva a saját kunyhójukba még azt is felgyújtották. Döbbenetes volt az a mennyiségű sikoly és káosz, amit ez a pár másodperc eredményezett.
Tulajdonképpen a Far Cry Primal legnagyobb erőssége a szabadon felfedezhető világ, és a rengeteg meglepetés, véletlenszerűen kialakuló esemény. Maguk a küldetések viszonylag egyszerűnek tűnnek, ám ezen a ponton érdemes megjegyeznem, hogy (ahogy minden Ubisoft-játék esetében) érdemes kikapcsolni az UI-t. Ha nem is rögtön, de amikor már beletanultunk a játékba, nagyon tudom ajánlani, hogy fokozatosan deaktiváljuk a felhasználói felület egyes elemeit. Egyrészt azért, mert a Ubisoft mindig is nagyon intruzív UI-kat készített, másrészt azért, mert egy ősemberes játéknak különösen jól áll, ha nincs rengeteg segítségünk. Leginkább a Batman-látás tudja rendkívül egyszerűvé és primitívvé tenni a feladatokat. Vegyünk például egy nagyon egyszerű missziót a játék korai szakaszából (így talán nem annyira spoileres). Itt fel kell derítenünk, hogy egy folyó vize mitől vált szennyezetté. Ha alkalmazzuk a Batman-látást, akkor ez semmi másból nem áll, mint hogy végigkövetjük a kiemelt nyomokat és két perc alatt végzünk. Ha viszont nem így teszünk, sokkal jobban bele tudjuk magunkat élni a játékba. Megtaláljuk a folyót, oké. Látjuk, hogy ahogy haladunk folyásiránnyal szemben, egyre több a döglött a hal. Gyanítjuk, hogy jó nyomon járunk. Egyszer csak belebotlunk egy halott medvébe. Elkezdünk gondolkozni: milyen állat lehet az, ami képes megölni egy hatalmas medvét? Onnantól kezdve a medve jól látható nyomait követve el tudunk jutni a fertőzés forrásáig. Közben pedig ki tudjuk élvezni azokat az apróságokat, egyedi modelleket, grafikai elemeket, amiket a fejlesztők csak ezért a kis küldetés kedvéért külön elkészítettek, és amik sehol máshol nincsenek jelen a játékban.
A Far Cry Primal világa tökéletesen fel van építve arra, hogy segítségek nélkül tudjunk érvényesülni benne. A háttérben állandóan jelen lévő hegyek alapján könnyedén lehet tájékozódni a területen, és minden fontos dolog nyomot hagy maga után, minden, ami a játékmenethez szükséges, az szuperül hozzáférhető a mesterséges könnyítések nélkül is. Ha van egy jó térhangzású rendszerünk, akkor pedig még jobb az egész. Ráadásul ha kikapcsoljuk a sok zavaró felesleges dolgot, méginkább tudjuk majd élvezni a döbbenetes grafikát. Egészen elképesztő ugyanis, ahogy ez a játék kinéz, és amilyen részletes. PlayStation 4-en 1080p-ben fut, megingathatatlan 30fps-sel, és szuper képminőséggel, de már alig várom, hogy PC-n is kipróbálhassam, az első beszámolók szerint ugyanis a maximumra tekert látvány még ennél is döbbenetesebb, és persze az extra framerate sem árt. Összességében a Far Cry Primal egy hatalmas meglepetés. A Ubisoft ott durrantott nagyot, ahol egyáltalán nem vártam volna. Innentől kezdve pedig már csak remélni lehet, hogy a játék anyagilag is sikeres lesz, és a kiadó fejesei le tudják vonni a megfelelő következtetéseket. Ha valaki az előzetes anyagok alapján nem volt benne biztos, hogy beleugorjon-e a Primalba, annak remélem, hogy ez a teszt megadta a szükséges löketet. Két nagyobb negatívumot tudok csak felhozni a játék ellen: a történet elhanyagolható, és a közelharc túl egyszerűcske. De ezekért cserébe bőven kárpótol a nagy, változatos, csodálatosan kinéző világ, aminek minden szelete él, és ahol mindig valami más felfedeznivaló és veszély vár ránk.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

37. tibaimp
2016.03.03. 10:34
A fene, nekem, pont a nyilazós része nem jött a korábbi fr-eknek, mindig csak ami muszáj volt vadászatot csináltam meg a craft-olás miatt és kész. Én az a sunyi-hangtompítós-mesterlövész-puskák alak vagyok...azt csíptem nagyon...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. thebestger...
2016.03.03. 10:40
[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.03.03. 11:47
de legalább átskinezték a mapot!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. thebestger...
2016.03.03. 12:19
Jó am nem azt mondom hogy rossz game lesz bár nekem ez a botdobálós dolog nem jön be de az FC 4 az jó lett bármennyire is hajaz a 3. részre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Busterftw tibai...
2016.03.03. 12:31
Érdekes, hogy ezt mondod, a sunyi hangtompítós lopakodó játékmenet tökéletesen ugyanaz íjjal. Én is inkább lopakodó vagyok, nagyon ritkán rambo.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. thebestger...
2016.03.03. 12:46
Persze én is szeretek benne lopkadni sőt az íj is állandóan nálam volt de pl ha lebuktam előkaptam az ak-t vagy valami gépágyút és rommá lőttem még a k* anyjukat is idegből.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. thspo
2016.03.03. 13:00
PC performance-ról valaki tud nyilatkozni - optimalizáció - ? Épp most rendeltem meg a játékot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. BReal thebe...
2016.03.03. 13:07
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. InGen thspo
2016.03.03. 13:11
http://www.guru3d.com/articles_pages/far_cry_primal_pc_graphics_performance_benchmark_review,7.html

Hát, kell hozzá vas, de ha nem kapcsolsz mindent maxra, sok FPS-t lehet nyerni, sokszor szinte észrevehetetlen a különbség (pl. árnyékoknál).

A legújabb patch és a legújabb driverek szokás szerint erősen ajánlottak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. BReal thspo
2016.03.03. 13:20
https://www.youtube.com/watch?v=H5ZD_k9AodI

980-on kimaxolva (legnagyobb élsimítással) a videóban 55 fps a minimum, de szinte végig tartja a 60-at. Ő úgy kommentálja, hogy viszonylag jól fut. Kérdés, hogy amiatt nem elégedett, hogy a drága kártyája nem képes 60 fps-sel futtatni, vagy csak szimplán 60 fps b**i-ról van szó. Ha előbbiről, akkor megértem. Mellesleg a Ubi által ajánlott VGA a GTX 780, ami a 780 és 980 közti teljesítménykülönbségből kiindulva átlag 45-nél nem nagyon tud többet (ami nekem személy szerint elég egy ilyen típusú FPS-nél, más kérdés, hogy gtx 780 tulajként szintén nem lennék felhőtlenül boldog).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. thspo InGen
2016.03.03. 13:20
köszi! Épp végiglapoztam a guru3D cikkét én is. Nem lesz gond R9 390-el (és ehhez hasonló kaliberű vga-kal) ahogy látom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. BReal thspo
2016.03.03. 13:22
A Guru3d-ben szereplő benchmarkok nem maximum beállításon (Ultra), hanem Very High-on készültek, ezt tudni kell.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. thspo BReal
2016.03.03. 13:25
persze, láttam. Van ott egy ultra beállításos teszt is GTX980-al. Hozza a tesztben ez a kártya is az átlag 60 fps-t (ebben a játékban meg ahogy nézem a radeonok jobban is domborítanak). Nem vagyok egy nagy grafika huszár, épp mindegy hogy ultra vagy very high. Csak játszható legyen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. InGen thspo
2016.03.03. 13:29
Igen, érdekes módon jelentősen jobban teljesítenek itt az AMD kártyák.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Lazahunter LGx
2016.03.03. 15:55
Miért ne lehetne ugyanaz a vidék, csak a kőkorszakban?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. tibaimp Buste...
2016.03.03. 15:59
OK, de az íjjal az istennek nem tudtam normálisan lőni, kellett oda a kaliber...

thebestgergo: ez jó volt és nagyon találó, kb én is így voltam vele...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. icecool20
2016.03.03. 16:25
Az "Alapból egy sólyommal rendelkezünk" nálam egy bagoly..... Nemtudom kinél sólyom még... Sorry ha már volt róla szó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. mikej95 tibai...
2016.03.03. 19:17
Több robbanófejes rakétavető, aknavető a fejlettebb gránáttípussal, nagyon jól passzol az íj és nyíl kombóhoz.

Volt olyan endgame erőd amit detektálás és riadó nélkül bevettem így mivel nem volt aki túlélje az első tárat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. TheRealTsL
2016.03.03. 19:27
i5 és 970 kombináció mellett is elég gyakran tudja tartani a 60 fps-t, Ultra beállításokkal, de a legrosszabb pillanatában sem ment még 45 alá az eddig vele töltött kb 9 óra alatt. Nagyjából hozza éles játék alatt is a benchmark által mutatott ~54 fps átlagot, szóval kivételesen elég jóra sikerült, érdemes lehet lefuttatni, ha esetleg a grafika finomhangolása a cél.
Maga a játék nálam (is) az eddigi legjobb Far Cry, nagyon bejön a hangulata. Kardfogú hátán beszáguldani az ellenséges táborba, az eléggé szórakoztató. A grafika nem minden idők legjobbja, de teljesen jól el van találva. Az éjszaka fényjátékai parádésak.

Eddig egyetlen zavaró dolgot tudtam felhozni, az pedig, hogy éjjel legtöbbször túl közel spawnolnak a karakterhez a vadállatfalkák és 5-6 farkas eléggé instant halál tud lenni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. InGen iceco...
2016.03.03. 20:17
Nem volt még, sorry, én vagyok a nyomorék. Felmentést kaptam biológia órából

A nagyanyám földrajz tanár volt, szóval ha Albánia bauxit bányáiról lesz szó, akkor pontosabb leszek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Rimagras InGen
2016.03.03. 20:46
Mert NVidia-n van pár Nv only effekt, az miatt.

(MInt ahogy a 9xx sorozat óta kijött játékokban ez megszokott...)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. InGen Rimag...
2016.03.03. 21:17
Nem azért.

De egyébként itt pont nincs GameWorks egyébként. Vagy nem erre gondolsz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. PlazH
2016.03.03. 21:34
Egészen tetszetősre sikeredett, de egy dolgot nem értek! Ha az én R9 280-amon el tud menni az előző két rész Ultra-n átlagban 60 körüli fps-el, akkor ez miért csak egy az enyémnél jóval erősebben tud? Nem igazán látok a grafikában olyan szintű javulást, hogy ezt bármi is indokolja. ( Mondjuk, biztos van, de én már az előző kettőt, főleg a 4-et is már olyan szépnek láttam, hogy nem igazán tudom megmondani, hogy tényleg van-e változás. ) Amúgy, kérdés az, hogy ez után ( valószínüleg jövőre ) vajon mikor és hol fog játszódni a következő Far Cry?
Esetleg valami városban, az 1900-as évek közepe körül, Far Cry BP CONFIRMED!!! Amúgy nem elképzelhetetlen egy városban ( BP! ) játszódó Far Cry, de az lehet, hogy nem ennek a sorozatnak a pályája.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. BReal Rimag...
2016.03.03. 21:36
Papa, ülj már le egy kicsit. Köszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. tibaimp mikej...
2016.03.03. 22:57
Baszki most néztem meg a youtube-on a TheVR srácok videóját a játék elejéről, baszki, visszaszívom amit írtam, beszarás....kell...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Rimagras InGen
2016.03.04. 09:34
Nem Gameworks-on keresztül, built-in feature-ok lettek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Rimagras tibai...
2016.03.04. 09:38
Nekem egyre jobban nem kell. Az eddigi FC-k legalább realisztuikusak voltak, ami nagybamn hozzájárult a játékélményhez, bár a 4-ben az idióta drogos hallucinációk meg a vasrobotmadár már tulzás volt.

Erre most mi van? Vadállatokat szelidítünk, meg etetjük a nagymacskát combcsonttal és simogatjuk, az meg dorombol.

Szánalom. FC4 mod-nak még elmenne, de teljes játéknak... Pléne, hogy az egész térkép tök ugyanaz csak reskinelték.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. tibaimp Rimag...
2016.03.04. 10:25
Ha megengeded, nekem bejön, ennyi....pedig én is hasonlóan gondolkodtam mint Te, de a videó után...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Rimagras tibai...
2016.03.04. 11:17
Majd számolj be a tapasztalataidról.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. tibaimp Rimag...
2016.03.04. 14:32
OK
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. sutyko_hop... InGen
2016.03.06. 14:25
950-en wqhd ban 24-es atlag very highon az barati.
Lekapcsolod az antialiast (ekkora felbontason ugy se sok ertelme van -amugy se).
Es mar nyertel vagy 10-20 fps-t.
Csak a jatek lett megint ubifost..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. sutyko_hop... Rimag...
2016.03.06. 14:30
Realisztikusak?
Te elhagytad mar eletedben a lakast egyelatalan?
Ennyire realisztikus a stalker, vagy, a hl, esetleg a metro, vagy a painkiller is van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. VikMorroHu...
2016.03.06. 17:40
Jó teszt, de részemről maradok a hagyományos Far Cry-oknál. Simán lehet benne lopakodni/nyilazni (Valamelyik nap kb. ötször futottam neki Far Cry 3-ban az egyik helyőrségnek, mert mindig észrevettek, és az nem tetszett. Előtte persze el kellett intéznem egy mögöttem megjelenő oroszlánt - íjjal, ha nem akartam, hogy az út túloldalán ácsorgó katonák észrevegyenek a bozótban.)), ugyanakkor a könnyű géppuska - sörétes puska - mesterlövész puska hármasnak is megvan a maga varázsa.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. thspo
2016.03.07. 10:57
torony magasan a legjobb Far Cry eddig. Az első rész óta az egyetlen, ami nálam nem fulladt érdektelenségbe és unalomba. Egyszerűen mindig akad valami felfedezni való, valami apróság ami sodor tovább a játékban. A korábbi részekben kialakított és bejáratott mechanizmusok ebben a környezetben igazán jól működnek, egy pillanatig nem éreztem monotonnak a játékmenetet. Közel 20 órát beleraktam a hétvégén ( ! ), ami azért komoly mutatvány mert koromnál, az idő hiányánál fogva valamint mert manapság elég kevés játék köt le igazán figyelemre méltó.

Emellett a grafika gyönyörű és a játék futására sincs panasz - konfigom az adatlapomon -. Very High - Ultra beállításokkal, SMAA-val full HD-ben olyan átlag 55 FPS tartható, Very High-on 60-on áll a mutató vsnyc-el.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. hunluki
2016.03.09. 11:44
3-4-et is íjjal és sunyulósan vittem végig, erre jön egy olyan fc ami erre épít... hmmm... várjuk az első gőzös akciót, féláron már jöhet is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. icecool20 InGen
2016.03.11. 22:15
No problem Én is szoktam hibázni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. noPublicFG
2016.06.19. 03:29
Két játékot vettem meg egyszerre: a The Divisiont, és Ezt.
A Divisiont azóta már letöröltem és elfelejtettem, mert ****.
Ez viszont annyira tetszik, hogy minden segítséget kikapcsolva elkezdtem elölről. Nagyon bele tudom magam élni egy-egy vadászatba. Egy co-op móka még inkább fel tudná dobni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!