iPon Cikkek

Felemás E3-unk volt az idén

Dátum | 2017. 06. 18.
Szerző | Svindler
Csoport | JÁTÉK

Hét sajtókonferencia és milliónyi trailer jellemezte az idei E3-at, a különc Electronic Artsnak pedig a 0. nap sem volt elég, kellett egy mínusz kettedik is, abban a reményben, hogy rájuk szegeződik minden figyelem. A hírek pörgése miatt könnyen le lehetett maradni valamiről, ezért gyorsan végigfutunk rajta, hogy mi minden történt az E3-on! Electronic Arts sajtókonferencia: Star Wars minden mennyiségben, nyakon öntve az új BioWare világgal Az egy pillanatig sem volt kétséges, hogy az év végén érkező Star Wars Battlefront 2 ott lesz az EA előadásán, de arra mi sem számítottunk, hogy már olyan jól állnak a fejlesztéssel, hogy az utolsó fél órát csak erre áldozzák. Rengeteg játékmenetet láthattunk, foglalkoztak a játék sztori kampányával is, és megtudtuk, hogy már folynak a zárt béták, így egy (remélhetőleg) tökéletesre csiszolt játékot kapunk ősszel. Ez 2017-ben, amikor a több gigás első napos patchek (sajnos) teljesen elfogadott dolognak számítanak, nem kis dolog.
A Battlefieldről kiderült, hogy a kiegészítője mellett új részt is kap, ami kifejezetten a kisebb csapatos multiplayerre fókuszál. Les Grossmannak igaza volt: kérj, és megadatik! Legalábbis az EA elmondása szerint régóta rágják a fülüket ebben a témában. Mivel az Electronic Artsról van szó, így a sportjátékok sem hiányozhattak: NFL, FIFA, NBA, mindegyik sikercímnek jön az idei verziója, de ezen valószínűleg már senki sem lepődik meg ennyi év után (aki igen tegye fel a kezét, majd szólok ha lerakhatja). A show igazi meglepetése az új BioWare játék bejelentése volt. A stúdió „A csapatáról” már jó ideje tudjuk, hogy valami újon dolgoznak, még a Mass Effectet is simán lepasszolták a B csapatnak, akikhez az EA nem vett fel minőségellenőröket. Az Anthemből azonban csak egy rövid teasert kaptunk a shown, merthogy idén az MS meresztett a legjobban bociszemeket (és indított egy utalást) az EA-nak, így várnunk kellett, hogy kiderüljön, mégis milyen játék lett az Anthem. Aki a teljes show tartalmára kíváncsi, InGen összefoglalóját itt elolvashatja. Xbox sajtókonferencia: Immár PC-seknek is! A Microsoft mi mással nyithatta volna a saját showját, mint a felturbózott Xbox One-nal, aminek a grafikus vezérlője úgy laza ~4,5x gyorsabb, mint az elődjéé. Immár az sem vált kérdésessé, hogy mire akarják felhasználni a plusz kraftot az MS-nél: felbontásnövelésre. Annyi 4K feliratot láttunk a videókon, hogy már ráégett a retinánkra. 500 dollárt kérnek majd az Xbox One X-ért, tehát egy 100-assal rálicitáltak a PS4 Próra, de már egy régebbi Phil Spencer interjúból is kiderült, hogy nem fognak majd szerénykedni, mert prémium gépként tekintenek az újdonságra.
Fontos megjegyeznünk, hogy az összes MS játék, ami felbukkant a shown, érkezik PC-re is, az Xbox immár csak konzol fronton kaphat exkluzivitást a saját stúdióktól. A kötelező körökből most csak az új Forza bukkant fel, de kapott egy rövid trailert a már ezer éve tologatott Crackdown 3 is. Érdekes módon az MS-nél tűnt fel először az új Assassin's Creed, és foglalkoztak rengeteg kisebb, de elég egyedi címmel (Cuphead, Tacoma, Ashen, stb.) is. Aztán a műsor végén végre megkaptuk az Electronic Artsnál már belengetett Anthem játékmenet videónkat is. Az biztos, hogy remekül fest a BioWare újdonsága, de az, hogy beálltak a trendek mögé, és a multiplayerre fókuszálnak, egy kicsit ijesztő.
Aki átfutna a teljes konferencián, InGen összefoglalóját itt találja. Bethesda sajtókonferencia – Új Wolfenstein és virtuális valóság a köbön Nem mondhatnánk, hogy a Bethesda idén túltolta a mondanivalóját, csak egy közel háromnegyed órás showt rendezett minimális rizsával és sok-sok videóval. A cég lát fantáziát a VR-ban, az első bejelentéseik között volt, hogy jön HTC Vive-ra és PS VR-ra a Fallout 4 és a Doom. Bejelentették az azóta sok vitát szülő Creation Clubot, valamint kaptunk némi ízelítőt a The Evil Within második részéből is. Az első epizód az induláskor egy katasztrófa volt PC-n (tehát igazi horror-élmény Magratheának, csak nem úgy, ahogy ő remélte), talán kétszer nem követik el ugyanazt a hibát.
Az igazi nagyágyú viszont egyértelműen az új Wolfenstein epizód volt. Már az előzőt is imádtuk a kiegészítőjével együtt, és az eddigiek alapján megint jó móka lesz BJ Blazkowicz bőrébe bújni a megszállás alatt lévő USA-ban. Volt még pár apróság, és fontos, hogy minden, amit villantottak, még idén megjelenik. Akit érdekel a teljes műsor, fusson át Magrathea beszámolóján.
PC Gaming Show – ZzzzZzzzz Reméltük, hogy a műsor szervezői tanulnak az előző évekből, de úgy látszik szerintük minden a legnagyobb rendben van, úgyhogy az idei show is elég unalmas lett, csak ezúttal az Intel kínosra sikerült önfényezésével volt nyakon öntve. Akik ébren bírtak maradni, azok viszont megnézhették az XCOM 2 eddigi legnagyobb kiegészítőjét, sokat megtudhattunk a Harebrained Schemes Battletech játékáról és a Total War: Warhammer 2-ről is csöpögött némi infó.
A bejelentések és videók közül talán a Klei Entertainment (Don't Starve) új játéka, a Griftlands, a Bohemia-tól az Yslands és a VR-ra készülő Lone Echo (és annak társa az Echo Arena) voltak a legérdekesebbek, valamint felbukkant a LawBreakersből is némi játékmenet videó (ezek mind benne vannak a teljes összefoglalóban). Sajnos az érdemi infók egy része elúszott az unalmas előadásokon, a társ-műsorvezető pedig a nyúlfarknyi szerepvállalásai miatt inkább tűnt biodíszletnek... mintha üvöltené a show a PC-seknek, hogy: „nézzétek, NŐ!” Lehet már túlreagálom a dolgot, de minél többet gondolkozom a shown, annál rosszabbnak tűnik, főleg a többiek fényében. A lezárása pedig, aminek illett volna ütősnek lennie, az volt, hogy jön az idén 20 éves Age of Empires felújítása, és játszható lesz 4K-ban. A teljes műsor megtekintését senkinek sem ajánlanám, de akit érdekel mikkel foglalkoztak benne, itt találja az összefoglalómat. Ubisoft sajtókonferencia – Hivatalosan is visszatér a Beyond Good and Evil! Most már tényleg… A Ubisoftnak sikerült a nyitást és a zárást is elég meglepővé tennie. A nyitás a Nintendóról szólt és nem véletlenül, a Ubi Mariós licencel készít játékot a Switchre Mario+Rabbids címen, tehát a saját gyerekbarát franchise-át olvasztja egybe kedvenc vízvezetékszerelőnkével. A zárás pedig a Beyond Good and Evil második részéé volt, amiből először 9 (!) éve láthattunk egy rendervideót, és azóta várjuk, hogy megjelenjen. Sajnos ezúttal is csak egy rendervideót kaptunk, de az legalább elég drágának tűnt, és most már a színpadra is felhívták a meghatódott Michel Ancelt Yves Guillemot mellé, úgyhogy végre úgy tűnik tényleg sínen van a projekt. De megjelenésre még évet sem mertek tippelni… (ettől függetlenül én nagyon szurkolok a projektnek).
Egy Ubisoft konferencia kötelező kelléke az Assassin's Creed (vagy minden második évben a Watch Dogs) és a Far Cry, ezeket most is kipipálhattuk, de ami igazán felkeltette az érdeklődésünket, az a The Crew második része, hála az eléggé látványos bemutatkozó trailerének. Az első rész eléggé középszerű lett 2014-ben, de itt a lehetőség szépíteni. Aki lecsekkolná a Ubisoft kínálatát, mindenképp olvassa el Magrathea írását (South Park is van benne!). Sony konferencia – AAA-s trailerdömping Internetes nézőként átélve a dolgot, a Sony még a Bethesdánál is minimalistább volt, hiszen az egész show csak trailerek láncolata volt, de a teremben lévők azért kaptak némi extrát (pirotechnikát, élő zenét, stb.). Ezúttal kifejezetten az AAA kategóriás játékokra koncentrált a Sony és azok közül is a sötétebb tónusúakra. Indie címeknek vagy vidámságnak itt nem volt helye. A nyílt világú játékok most nagyon fekszenek a kiadónak, az igen jól sikerült Horizon kap is egy kiegészítőt nemsokára, és valamikor majd befut a játékmenetét tekintve nagyon hasonló Days Gone is. Sajnos sok játék nem kapott még dátumot, pedig nagyon kíváncsiak voltunk rá, hogy mikor érkezik például a Detroit: Become Human, vagy a God of War, bár utóbbiról legalább kiderült, hogy valamikor jövő év elején. Tekintve, hogy szinte mindegyik GoW epizód márciusban érkezett, van egy tippünk, hogy ezúttal is ez lesz a helyzet.
A Call of Duty is kapott egy impresszív multiplayer előzetest és az augusztusban érkező Uncharted: Lost Legacy is egyre érdekesebbnek tűnik. Ami viszont a legtöbb időt kapta a Sony műsorán, az a zárásként berakott Spiderman gameplay volt. Elég jól festett, de a játék maga csak 2018-ban jön valamikor. A következő film viszont itt van a nyakunkon, lehet nem árt neki egy kis PR. Aki megnézné a többi videót is, az összefoglalómban megtalálja őket. Nintendo konferencia – Csak röviden! A Nintendo ahogy az elmúlt években, úgy most is csak egy videóval jelentkezett, élő előadást nem tartott. Ráadásul az idei elég karcsú lett, de ez talán annak is betudható, hogy a Switch miatt már több bejelentéshullámon is túl van a cég. Újdonság ezért viszonylag kevés volt, de megtudtuk például, hogy lesz majd új Metroid Prime és természetesen új infókat kaptunk videók formájában sok címhez. Volt itt Kirby, Yoshi, Mario és Zelda is, jRPG fronton pedig az új Xenoblades-et villogtatta a cég. A Nintendo reményei szerint a külsős fejlesztők is rákapnak majd a Switchre. Hogy így lesz-e, az a jövő zenéje, de kiderült, hogy érkezik rá a Rocket League és a Bethesda is bejelentette nemrég a Skyrimet, szóval a kezdet ígéretesnek tűnik, de az az óriási buktával végződő Wii U esetében is az volt.
Magrathea teljes összefoglalója itt olvasható.
Videók és hírek minden mennyiségben A fontosabb címek nagy részével foglalkoztak a kiadók konferenciáin, de egyrészt nem mindennel, másrészt játékmenet helyett inkább a trailerek domináltak. Ez viszont nem azt jelenti, hogy utána ne bombáztak volna minket videókkal. A Days Gone 1 órás külön műsorban szerepelt, a The Evil Within 2 hangulatos trailere mellé is jött egy gameplay videó (amiből kiderül, hogy ha szép nem is, de parásnak parás lesz a játék), és még sorolhatnánk holnap estig, a lényeg, hogy érdemes nézelődni a YouTube-on, mert van mit. Ezen felül ott vannak a játékok, amik már nem fértek be a nagy showkra, de attól még fontosak. Ilyen a Sonynál a Gran Turismo Sport vagy a Knack 2, a Call of Cthulu játék, vagy a horror témánál maradva a The Plague Tale és az Agony. Sokakat foglalkoztatott a Bethesda Creation Clubja is, amiről végül kiderült, hogy fizetős modok helyett inkább DLC-k lesznek benne, és a Bethesda által felvett modderek fogják készíteni őket. Úgy néz ki futniuk kell majd konzolokon is, ami fura lesz, mert a PS4 esetében például elég sok a korlátozó tényező jelenleg. A shootereknél az idei év egyik sztárja a szokásos CoD/BF pároson felül minden bizonnyal a Destiny 2 lesz. Megtudtuk róla, hogy másfél hónappal a konzolos rajt után érkezik a PC-s verzió is, és 60fps-sel csak ezen a platformon lesz lehetőségünk játszani. Az Nvidia gyorsan ki is tolt egy videót, hogy megmutassa, milyen jól fut PC-n a játék.
Az archívumunk itt található, ha valaki nyaralt a héten, legalább az esti hírösszefoglalóinkon érdemes átfutnia, rengeteg érdekesség van bennük.
Előszeretettel nyilatkoztak a cégek vezetői is Mondjuk az Xbox vezér Phil Spencernél sosem kellett könyörögni, hogy interjút adjon, és az E3 alatt is mondott pár érdekes, és néhány meredek dolgot. A legérdekesebb interjút talán az Eurogamer készítette vele. Ebben elmondta, hogy a véleménye szerint az 500 dolláros ár rendben van, hiszen most ez lesz a legerősebb konzol a piacon, és egyébként is, a 150 dolláros Elite kontrollernél is huhogtak, hogy hát ezt ki veszi majd meg, mégis vitték mint a cukrot. Ettől függetlenül nem gondolja, hogy az Xbox One X eladási rekordokat fog dönteni, szerinte jövőre is az eladott Xbox-ok nagy része az S lesz (még a Sonynál is csak minden ötödik eladott konzol egy PS4 Pro).
Aztán kifejtette, hogy ők úgy tekintenek a PS4 Próra, mint az Xbox One S ellenfelére, nem pedig az X-ére, ami… finoman szólva is érdekes PR gondolat. Egyébként induláskor bő 30 játék fog Xbox One X patchet kapni, hogy 4K-ban futhasson. A nagy AAA bejelentések hiányát ő nem tartotta problémának az Xbox shown, de hát mi mást is mondhatna szegény. Mivel mostanában nem túl sok marketinges szerződést tudtak összehozni a partnereikkel, ezért kijelentette, hogy ő nem is hisz abban, hogy exkluzív tartalmakat kéne egy cégnek bezsákolnia, hogy mások ne játszhassanak mindennel, amit a játék adni tud. Ebben egyébként igaza van, csak nehéz elfelejteni, hogy ilyenkor könnyedén átlép például a Rise of the Tomb Raideren (amire a PS4 tulajoknak majd egy évet kellett várniuk ugye, és még a PC-sek is hoppon maradtak az ünnepi szezonban). További részletek a forrásban, érdemes átfutni rajta, keményeket is kérdeztek. Az Eurogamer Jim Ryant is elkapta egy körre a Sonytól, és őt se kímélte. Már az első kérdések között megkapta, hogy a Sony előadásán nem igazán voltak újdonságok, szinte csak már bejelentett játékokhoz kaptunk trailereket, sokszor 2018-as megjelenési dátumokkal, vagy rosszabb esetben még azokkal sem. Ryan szerint ez tudatos döntés volt a részükről, mert nem tudnak minden rendezvényre ezer új bejelentéssel jönni, ez van, inkább arra akartak fókuszálni mit kaphatunk jövőre (idei cím tényleg kevés volt a felhozatalban). Pedig lesz még azért pár exkluzívjuk idén, fura volt például, hogy a Gran Turismo kimaradt, pedig elég erős húzócím.
Természetesen nekiszegezték a kérdést, hogy mit gondol arról, hogy Phil Spencer szerint az Xbox One S ellenfele a PS4 Pro, de ezt inkább nem akarta kommentálni, csak annyit mondott, hogy mire kijön a gép, ők már egy éve a piacon lesznek, majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Arra a kérdésre, hogy a PlayStation miért nem csatlakozik a Minecraftos és a Rocket League-es keresztplatformos játék lehetőségéhez egy kicsit kitérő választ adott (védjük a fiatalokat blablabla, a befektetők blablabla), de az tiszta lett, hogy valóban rajtuk múlt a dolog. Végül még megerősítette, hogy az E3-ról hiányzó Dreams természetesen jól van és továbbra is készül, később még hallunk majd felőle.
Az Xbox One X mindent visz majd és jövőre tényleg lesz PlayStation 5? Az új Xbox mikor kijön az év végén, kétség kívül a legerősebb konzol lesz, de ez igazából már elvárás ennyi idő után (csak a Nintendo használ az aktuális generációhoz képest mindig lassú vasakat). Két komoly erőfölénye van a PS4 Próhoz képest, a 12GB-nyi memóriája és a bő 40%-kal erősebb grafikus vezérlője. Vicces egyébként, hogy pont ennyivel volt erősebb az alap PS4 az alap Xbox One-nál, most majd fordul a kocka. A Microsoft kommunikációja alapján ez az erőfölény körülbelül arra fog elmenni, hogy sakktáblás renderelés helyett rendes 4K-s felbontáson rendereljék majd a játékokat. A Digital Foundry régebbi elemzései alapján ez nem feltétlenül elég nagy előny, mozgás közben nehéz megmondani a különbséget, abban pedig nem reménykedhetünk, hogy ami a gyengébb konzolokon 30FPS-sel megy, az az X-en majd 60-nal fog, ugyanis ehhez túl gyenge a processzora, még mindig Jaguar architektúrás magok vannak benne erősen átalakítva persze.
Ahhoz, hogy egy játék 4K-ban fusson, támogatnia kell majd az X-et, ez indulás után úgy bő 30 programnak fog menni (visszamenőlegesen is patchelnek jópárat). Az Xbox One X támogatni fogja a FreeSyncet is, így megfelelő megjelenítőre csatlakoztatva akár dinamikus képfrissítési rátával is dolgozhat. Azok, akiknek 1080p-s kijelzőjük van, a 4K-s játékok esetében szebb élsimítást kapnak, mert a konzol ugyanúgy lerendereli a játékot 4K-ban, aztán összenyomja a képet 1080p-re. Ez a PS4 -> PS4 Pro váltásnál csak kevés játékban hozott érezhető különbséget, az Xbox One esetében azonban rengeteg játék még 1080p-ben sem képes futni, így felbontásnövekedéssel is járna, ha egy felpatchelt játékot Xbox One X-en futtatnánk. Ez azoknak, akik az alap Xbox One-ról váltanának, érdekes lehet, de akik csak mostanában akarnak konzolt venni, inkább azt tanácsolnám, válasszanak a játéklista alapján, mert 1080p-s TV-n nem nagyon lesz különbség a két rivális vas között (Pro és X).
A fizikai kivitelezésüket tekintve eddig egyik Xboxot sem lehetett azzal megvádolni, hogy mérnöki műremek lenne, de az X az erejéhez képest egészen kicsi házba költözik be, úgyhogy ez lehet most megváltozik majd (Phil Spencer szerint ez az eddigi legkisebb Xbox). Hőkamrás hűtést kap majd, és várhatóan egész sok hőt kell majd kezelnie kis helyen, így nagyon kíváncsiak vagyunk, milyen lesz majd élőben. Akárcsak az Xbox One S, ez is 4K-s Blu-ray meghajtót kapott (a Playstationnél ez hiánycikk).
Egy renderkép az új Xboxról
PC-s szemmel nézve egyébként a grafikus vezérlő körülbelül egy Radeon RX580-as nyers teljesítményét hozza, ami azért nem a csúcskategória, de persze a konzolos környezetnek megvannak az előnyei, így nem lehet egy az egyben hasonlítgatni őket. Hogy mit lép az Xbox One X-re a Sony? Nos, egyelőre semmit, nem is kell neki, hiszen a PS4 Prónak tényleg lesz egy év előnye, és még kérdéses, hogyan tudja kihasználni az Xbox az erőfölényét (szvsz a szimpla felbontás növelés nem fog ezen a szinten nagy különbséggel járni, de ne legyen igazam). Vannak azonban pletykák, hogy a cég a jövő év végére a generációváltást fontolgatja. Akkor lesz öt éves a PS4, a felturbózott változata viszont még csak kettő. A VR-os törekvések miatt valószínűleg szívesen szabadulnának a Jaguar architektúrás processzormagoktól és már van is értelmes alternatíva (a RYZEN második generációja addigra), csak kérdéses, hogy jövőre ésszerű fogyasztáskeretbe bele lehet-e préselni egy elég erős gépet, hogy értelme legyen kiadni. Ezt egyelőre lehetetlen megmondani, de az iparági pletykák és a józan paraszti ész is azt mondja, hogy az előkészületei már folyhatnak az új konzol tervezésének, csakhogy az évekig is eltarthat. Nem lenne meglepő ha a Sony épp azt számolgatná meddig nyújtózkodhatna jövőre, hogy legyen egy ütős VR-ra és 4K-ra is alkalmas gépe, de igazából azon se lepődnénk meg, ha a PS5 csak valamikor 2019-ben bukkanna fel, hiszen rengeteg minden közbeszólhat egy ilyen gép elkészítésébe (csak hogy egy példát említsünk: gyártástechnológia gyerekbetegségei). Ha meg is jelenik PlayStation 5, az valószínűleg már nem az a generációváltás lesz, amit megszokhattunk. A Microsoft is felvázolta anno, hogy kisebb iterációkban gondolkodik, 2-3 évente jönnének frissített konzolok, amik természetesen visszafelé kompatibilisek az elődeikkel a hasonló architektúra miatt, és egyszerre mindig az utolsó 2-3 gépet támogatnák. Lehet, hogy ezt a tervet a Sony valósítja meg először. Na de nem szaporítjuk tovább a szót, ez volt az idei E3-on, a jövő héten még biztos lesznek utózöngéi, úgyhogy érdemes lesz visszanézni, aztán legközelebb a Gamescomon számíthatunk majd nagy bejelentésekre.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. noPublicFG
2017.06.18. 16:53
Remélem Kölnben majd nagyobb és látványosabb lesz a felhozatal!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Kerub88
2017.06.20. 00:20
Most vagy az én igényeim alacsonyak, vagy ti vagytok nagyon eltévedve, de részemről hosszú évek óta először volt érdekes az E3.

Kaptunk Wolfeinstein és Metro folytatást. Ami önmagában nem rossz, de nem aranyozná be a hype indexemet. Vszont a A Way Out bejelentés egy igazi bomba egy olyan csapattól akik már bizonyítottak kis költségvetésű játékkal.
Aztán a Beyond Good & Evil 2 bejelentés is egy hatalmas reménysugár (bár ez ügyben érdemes még óvatosnak lenni).

Ez a két játék már önmagában felülmúlja az elmúlt évek sívár felhozatalát. Persze ez határozottan szubjektív.

Aztán voltak még nyalámságok dögivel és "érdekes, meglátjuk mi lesz" koncepciók is. De a lényeg, hogy széles választékban láttunk címeket és bőven volt olyan cím amit érdemes várni az izgalmas játék mechanikai megoldásaik, vagy az érdekes karakterek miatt. És nem csak az unalmas Uncharted meg Horizon Zero Down féle pocsojából volt merítés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. kokaip
2017.06.20. 10:58
Az új Assassin's -re miért rakták ki a 4k feliratot?? Megnéztem a videókat, és inkább hasonlít egy felújított x360-as grafikához, mint egy modern 4k -hoz.
Csak nézzük meg a Destiny2-t, vagy az új Anthem-et vagy a Metrót. Gyönyörű részletgazdag textúrák. Az Assassin's -ről ez nem mondható el.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. axe
2017.06.21. 01:44
Az Uncharted kár hogy nincs pc-re, elég jól nézett ki a sima is, sebaj lesz helyette metro meg wolfenstein.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. macman507 Kerub...
2017.06.22. 12:54
Szerintem is jó volt ez az E3, változatos volt.
A bemutatott játékok is jűnak tűnnek teljesen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Szefmester kokai...
2017.06.24. 13:48
Vazze... a nagyobb felbontástól ne legyen már több poligon meg részletesebb textúra a képen...

Egy alap skyrim is durván jól nézne ki 4k-ban ha a LoD-t eltolnák 2-3 adagnyival...

Ha nagyon szeretnéd megnézek már valami régi játékot 4k-ra felskálázva és majd kiakadok mert ugyanolyan mosott textúrái lesznek, csak a te kedvedért.. oké?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!