iPon Cikkek

Forza Motorsport 4: Diadalittasan a célvonalban

Dátum | 2011. 10. 14.
Szerző | Chocho
Csoport | JÁTÉK

A Turn 10 két éve olyat tett, amit a kissé gyengécske (miről beszélek, gyakorlatilag HD-ba húzott prevgen) Forza Motorsport 2 után senki sem várt: elkészítette a legjobb autós játékot, amit csak lehetett. Persze a tavalyi Gran Turismo 5 azért feladta a leckét, ám azóta nem érkezett más releváns kihívó, így mindenki, köztük mi is kíváncsian vártuk, hogy a Microsoft belsős csapata fel tudja-e venni a kesztyűt a japánokkal és idén is elkápráztat-e bennünket az új Forza. Személy szerint egyébként elég szkeptikus voltam, az első pár videó és kép után azt mondtam magamnak, hogy ez egy szép és jó játék lesz, ami nagyon hasonlít a Forza 3-ra, így hacsak nem én tesztelem idén, inkább jövőre halasztom a vásárlást. Még szerencse, hogy a sors úgy hozta, hogy a remek harmadik felvonás utána Forza 4 is nálam kötött ki, mert nagyon bánhattam volna, ha kihagyom.

Szívmelengető látvány... ja és igen, ez nem is Porsche
Egyesbe be

Mielőtt belekezdenénk, tennék egy ígéretet: nem fogom a játékot minden mondatban a Gran Turismo 5-höz hasonlítani. Egyrészt azért nem, mert a Polyphony Digital munkáját csak egy demó erejéig láttam élőben, másrészt pedig a két játék homlokegyenest eltérő irányvonalat képvisel, így nincs értelme összevetni őket. Akit tehát a GT5 érdekel, az olvassa el szépen dragon83 barátom monstre cikkét a programról, mert most bizony a Forza Motorsport 4-é a főszerep, ami úgy néz ki, biztos befutó az év autós játéka címért.

A Forza 4, akárcsak az előző rész, ismét két részre osztható. Kapunk egy roppant tartalmas karriermódot és egy még annál is bőségesebb online opciót. A karrier az egyjátékos rész lelke, gyakorlatilag itt töltjük majd a legtöbb időt. Ezúttal nem hat, hanem tíz évad várja, hogy meghódítsuk, ebből kifolyólag több versenyen fordulunk meg és többet is ingázunk a kontinensek között. A Forza 3 kiváló karrierrel bírt, amit viszont kicsit árnyékolt, hogy a játékmenet nem volt túl változatos, mindig ugyanolyan körülmények között versenyeztünk ugyanolyan steril pályákon. Bár időjárás és éjszakai verseny most sincs, a játékélményben történt előrelépés. Már rögtön a karrier elején búcsút veszünk a barátságtalan naptáros felülettől és kapunk egy szép, lélegző világtérképet, rajta megannyi eseménnyel, melyeket sorra teljesítenünk kell, ha bajnokká szeretnénk válni. Eleinte pár kezdő versenyen vehetünk csak részt egy kezdetleges autóval, majd teljesítve az aktuális szezon bajnokságait rohamléptekkel menetelünk előre az elérhetetlen árkategóriájú szuperautók és utcára nem engedhető versenygépek felé.

Az új játékmódok alaposan feldobják a karriert
A formula egyszer már bevált, így most sincs vele gond, sőt, hála a korábban nem látott versenymódoknak, a fent említett monotonitást is sikerült elkerülni. Már nem csak az a lényeg, hogy időben vagy elsőként érjünk célba, hanem találkozunk bójakerülgetős időfutamokkal, kieséses versenyekkel, gyorsulási futamokkal, bábú döntögetéssel, sőt, kevert osztályú eseményekkel is. Utóbbiakat persze nem úgy kell érteni, hogy egy S kategóriájú verdával alázzunk porba a kispolákkal szerencsétlenkedő amatőröket. Ilyenkor is adott osztályú kocsik vannak versenyben, míg a pályán más, helyezést el nem érő autók is köröznek, hogy nehezítsék az előzéseket és a kanyari ráfékezéseket. A civil forgalom is megjelenik a játékban a párbaj mód frissítésével, ahol már nem csak egy ügyes sofőrt kell legyőznünk a nehéz terepen, de a csigalassúsággal közlekedő többi járművet is meg kell kerülnünk, mert minden egyes másodperc számít.

Ahogy a Forza 3-ban, úgy itt is megvannak az autóosztályok, így bár egy adott kocsit feljebb lehet tuningolni egy, esetleg két ranggal (tehát mondjuk B-ből még lehet egy gyenge S-es), azért eljön az idő, amikor váltanunk kell. A sofőrprofilunk hasonlóan működik, mint régen, csak épp 50 helyett 150-es szintig fejleszthetjük, illetve az autók szintlépése már nem él többé, helyette a gyártókkal kiépített kapcsolatunk fejlődik. Minden egyes szint után választhatunk valamilyen ajándék kocsit, lévén a program nem ad egy random verdát, mint anno, hanem felajánl pár lehetőséget, hogy jobban befolyásolhassuk a garázs tartalmát. Ennél fogva ritkán nyúlunk majd a zsebünkbe, mert esélyes, hogy előbb vagy utóbb olyan autó üti a markunkat, ami alkalmas az elkövetkező versenyekre. Kijelenthető, hogy a pénznek szólóban nincs akkora szerepe, mint multiplayerben.

Az AI nagyon okos, a karriermód kellő kihívást tartogat
Összefoglalva az eddigieket: a karrier tartalmas, élvezetes és nem fullad unalomba, sőt, a végigjátszásához szükséges nagyjából 40 óra olyan élménnyel ajándékoz meg, amilyennel nem sok autós játék tud. Egyedül azt sajnálhatjuk, hogy a más rokon címekben már alapnak számító ünneplési animációk és csapatopciók kimaradtak, bár tudja fene, lehet, akkor már nem lenne Forza a Forza.

Szinte minden amit eddig mondtuk, az szép és jó, de ha nincs mögötte kellő mesterséges intelligencia, az egész egyjátékos mód mehet a levesbe. A Forza 3 AI-ja nem volt rossz, bár időnként csinált butaságokat, mi több, a karrier alatt szabadon lehetett állítgatni a nehézségét, így könnyűre véve gyakorlatilag nulla kihívást jelentett. Persze nincs azzal baj, ha valaki nem elég jó a játékban, de azért erős, hogy az easy és hard ellenfelek között csupán a verseny díjazásában láttunk különbséget. A Forza 4-ben ez már nem így van, a karriermódban az ellenfelek AI-ja kötött. Az első három évadban még nem sok vizet zavarnak, hisz a játék célja ilyenkor nem több a beszoktatásánál. Később viszont változik a helyzet, az ellenfelek agresszívebbek és taktikusabbak lesznek. A Forza 4 AI-ja nem tököl, ha kell, simán nekünk jön vagy kilök a pályáról, de furcsamód az összkép mégsem lesz primitív, sőt, minden egyes atrocitás után érdemes elgondolkodni, hogy mit rontottunk el. Bár nem biztos, hogy így van, de néha úgy tűnt, hogy az AI tanul is, mert pár egyszerű trükk sokszoros elsütése után már egészen máshogy reagál, mint előtte.

Garázsmenet

Tartalom szempontjából a Forza 4-nek nincs szégyenkeznivalója. Bár a nagy rivális Gran Turismo 5 még most is vezet az ezer autóval, a Forza 500 járgánya is bőven elég lesz, sőt, aligha hiszem, hogy akad majd játékos, aki mindegyiket vezetni fogja (izomautók, családi kocsik, Lambók és Toyoták... van itt minden). A Turn 10 nem volt rest és 80 gyártót dumált meg licenc ügyben, a személyes kedvencem, a Porsche viszont kimaradt, mert nem sikerült megegyezni az Electronic Arts-szal. A fejlesztők persze nem hülyék, szóval más néven eldugtak két modellt a játékban, de azért reméljük, hogy később egy DLC formájában még találkozhatok a németek legjobb négykerekűjével.

A kocsik viselkedése pazar, minden egyes autó más és más, úgyhogy bármelyik volánja mögé pattanunk is be, új élményként ér a vezetés. Ami a fizikát és a realizmust illeti, a Forza 4 szintén ötöst érdemel, de persze csak a félszimulátorok világában. Az autózás megvalósítása nagyon jó, könnyen elhisszük, hogy tényleg ilyen lenne vezetni ezeket a gépeket. A fizikai motor mindent számol a tapadástól kezdve a gumi kopásáig... szóval ha nem is egy rFactor a Forza 4, konzolos fronton tökéletes élményt nyújt. A segítségeket persze erősen ajánlott kikapcsolni, vagy legalábbis reális küszöbre szabni. Külön jó pont, hogy a visszatekerést ezúttal kilőhetjük, hiszen ha ott a lehetőség, akkor nehéz megállni, hogy ne használjuk. Most, hogy a játék nem csábít erre minden pillanatban, sokkal kielégítőbb érzés a győzelem. Ki kell emelni továbbá a sebesség érzékeltetését. Az előző részben nem nagyon volt különbség a 200 és a 300 között, most viszont olyan szinten száguldunk majd, hogy szinte kicsap a szél a tévéből. Pedig nincs az egész kép elmosva, mint például az NFS-eknél, de nem is kell, elég, ha a játék tényleg gyors. Egyedül amiatt nyavalyoghatunk, hogy a törések megint nagyon gagyik, de ezt le kell nyelni, ennyi hivatalos licenc után csoda, hogy egyáltalán a szélvédő megreped.

A vezetési élmény majdnem tökéletes
Az irányítás régóta kormányhoz van kitalálva, most viszont kontrollerrel is javult, valahogy sokkal könnyedebb és természetesebb, mint a Forza 3-ban. Van persze egy Kinect mód is, ahol a játék magától adagolja a gázt, nekünk pedig csak a kormányt kell forgatnunk (azaz kalimpálunk a levegőben, mint egy idióta), de talán nem kell ecsetelnem a feature értelmetlenségét. A Forza 4 nem "családi játék", hanem autórajongóknak készült szoftver, ami sosem süllyed le a mainstream közönséghez, akármennyire is igyekszik a Microsoft. Ahhoz túl összetett és túl jó, mi pedig kifejezetten örülünk emiatt.

A pályákról még nem esett szó, pedig érdemes foglalkozni velük, mert mindegyik profi munka. Igaz ugyan, hogy a 80%-ukkal már találkoztunk korábban, de azért egy-egy ponton mindegyiken alakítottak a gördülékenyebb versenyélmény érdekében. Az új jövevények közül kiemelendő a Hockenheim ring és a fiktív alpesi szakasz, mely utóbbi nem szolgál más célt, mint hogy ámuldozhassunk a csodálatos grafikai megjelenítésen.

Az Autovista remek adalék, minden autórajongó értékelni fogja
Van itt még valami, amiről illik említést tenni. Bizony, a módról, amiről már mindenki beszél, az Autovistáról! Hogy mi is ez? Nos, adott 24 igen kiváló autó (Ferrarik, Mercik, és így tovább), melyeket körbejárhatunk egy garázsban, hogy mindent kinyissunk és megnézzünk rajtuk / bennük, amit csak lehet. Bár ez önmagában is remek extra, tovább emeli a színvonalat a Top Gear házigazdája, Jeremy Clarkson, aki mindegyik Autovista modellt értékeli. Olyan az egész, mint egy autókiállítás, hihetetlen, mennyi időt el lehet tölteni benne. Természetesen itt is működik a Kinect, azaz a kezünkkel tudjuk kinyitni az ajtókat és így tovább, de sajnos sokszor nem érti a szenzor, hogy pontosan mit akarunk, így megint csak jobban járunk, ha maradunk a kontrollernél.

Full grid

A többjátékos mód most is hatalmas szeletet váj ki a Forza 4-ből, gyakorlatilag ez az a pont, ahol a játék végképp utolérhetetlenné válik. Bár a klasszikus online versenyzés és annak különféle, a szóló játékból átvett módjai már magukban is hosszú távú szórakozást ígérnek, az igazi élményt eztán is a közösség nyújtja. A Forza 3 kiépített egy kiváló internetes rajongótábort, a Forza 4 pedig nem csinál semmi forradalmit, csupán átveszi és tovább csiszolja elődje legjobb tulajdonságait. Az autók átalakítása, a remek paintshop, a tuningfájlok, a filmkészítés, a fényképezés... egyszóval minden, amit szerettünk, megmaradt, így aki az autózás helyett inkább kreativitását élné ki, szabad a pálya. Határt csak a pénztárcánk szabhat, mert míg a karrierben az anyagiak nem játszanak olyan nagy szerepet, addig az online piacon a pénz az isten.

A Riválisok módban mindegy, hogy ellenfelünk online-e vagy sem
Bár a teszt ideje alatt nem tolongtak az online játékosok (sőt, volt egy-egy opció, ami nem is élt), pár kört azért lehetett futni és azok jók voltak. Mindez viszont semmi a Forza 4 igazi újdonságához, a Riválisok módhoz képest, mely nem is igazi multi, lévén átszövi az egész programot.

A Riválisok lényege, hogy más játékosok eredményeit döntsük meg, lényegtelen, hogy online vagy offline vannak-e éppen. Elég ha felmegyünk valamelyik Riválisok boardra, rábökünk az illetőre, betöltjük a szellemautóját és megdöntjük a felállított rekordját. Mivel a Riválisok ugyanúgy ad XP-t, ahogy a karrier, a Forza 3 veteránok hamar otthon fogják érezni magukat, sőt, ezt a módot kifejezetten nekik találták ki. Érdekesség, hogy nem mindegy, az adott rivális milyen szinten áll, mert ha mondjuk épp vezeti a listát és mi azt a rekordját döntjük meg, nagyon komoly jutalmat kapunk, míg ha csak valahol a középmezőnyben toporog, alig csurran-cseppen valami. Hab a tortán, hogy nem egy, hanem sok leaderboard van (külön az időfutamoknak, a versenyeknek és a Top Gear kihívásoknak), melyek naponta változnak, szóval élen lenni nem több pünkösdi királyságnál.

Csillanás

A Forza 3 nagyon jól nézett ki 2009-ben és még most is szép, a Forza 4 mellett viszont labdába se rúghat. A Turn10 elvileg a régi engine-re támaszkodik, csak mindenben annyira felülkerekedtek korábbi munkájukon, hogy a látvány sokkal reálisabbnak tűnik. A pályák részletessége lenyűgöző, ennél szebbet nagyon nehéz lenne kisajtolni az Xbox 360-ból, az új fényrendszer pedig olyan szép naplementéket eredményez, hogy férfi legyen a talpán, aki nem könnyezi meg őket. Az autómodellek... áh, inkább nem folytatom, kifogytam a jelzőkből. A lényeg: a grafika gyönyörű, ez a legszebb autós játék Xbox 360-on, még a GT5 is reszkethet bizonyos területeitől (abban ugye változó volt a színvonal). Mindez ráadásul röccenésmentesen száguld 60 fps-sel, natív 720p-ben, ahogy azt kell. A fejlesztők ráadásul jó fejek: a bajnoki futamokat ugyanazon a pályán rendezik meg két-három versennyel, melyek viszont mindig más és más napszakban mutatják a helyszínt. Csodálatos látni, mekkora a változás egy délutáni, egy felhős vagy egy déli verseny alkalmával. Az mondjuk sajnálhatjuk, hogy időjárási effektek megint nincsenek, néha örülnénk egy kis esőnek.

A fotómódban látszik csak igazán, milyen szép a játék
Az autók hangja nagyon jó, mint ahogy minden más effekt is. A zene... nos, eleinte nem tetszett, mert a Forza 3 remek vokális dalait leváltották instrumentális művekre, amik rendre elektronikusak, szóval a rockos ütemeknek búcsút kell intenünk. Minél többet játszottam viszont, annál inkább megértettem a Turn10 döntését. Az elektronikus szólamok jobban mennek a versenyek hangulatához és nem válnak idegesítő zúgássá később, mint ahogy azt én megéltem a Forza 3 egyébként remek soundtrackje esetén. Persze az emberek ízlése különbözik, főleg zenében, de összeségében úgy gondoljuk ez nem volt rossz döntés.

Fontos még megjegyezni, hogy a játék nálunk magyar felirattal került lemezre, amivel szinte minden stimmel, egyedül pár online medál neve hangzik furcsán.

Start!


A Forza Motorsport 4 az év versenyjátéka és nem úgy néz ki, hogy akad kihívója idén (az NFS: The Run-t ne soroljuk ide, teljesen más stílust képvisel). A Forza 3 rajongói azt kapják, amit várnak, az új arcok pedig garantáltan elalélnak majd a kiváló tartalom és a csodálatos tálalás eredményeképp. Gratula a Turn10-nek, két év alatt egy ennyire igényes autós játékkal előállni nem semmi teljesítmény. Ha szereted a sebességet, de nem veted meg a realizmust, a Forza 4 a Te játékod. Ha szereted a kocsikat, de nem érdekelnek a versenyek, a Forza 4 a Te játékot. Ha szeretsz alkotni, de nem vagy oda a kocsikért... és még folytathatnám a sort, de inkább lezárom: ha van Xbox 360-ad, a Forza 4 a Te játékod!


Platformok: Xbox 360
Tesztelt platform: Xbox 360

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

48. boczko1
2011.10.14. 08:46
A gran turismo 5 miatt vettem egy playstation 3 at lehet hogy emiatt lessz egy xbox 360 am
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. dragon83
2011.10.14. 10:11
Jól sikerült a cikk, meg is hozta a kedvem a játékhoz. Nem akar valaki hozzám vágni egy ingyen Xbox360-at meg egy Forza 4-et?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. XtreemX
2011.10.14. 11:57
Jóra sikerült,de nevetséges hogy a GT5-öt mindenhol leértékelték,mert egyszerűen túl sokat vártak tőle. Ez meg össze-vissza 95 meg 100%. Maradjunk annyiban hogy 3 órát próbáltam havernál,és egy kurzorp*csnyit sem jobb GT5-nél... És eddig akivel beszéltem mindenki hasonló véleménnyel volt. Mindegy,ilyen az élet,a tesztekben ma már nem bízhat az ember csak az marad hogy kipróbáljon minden játékot megvétel előtt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. szabtam
2011.10.14. 12:29
én anno a gt5-öt vártam, mint ps3 vásárlási indikátort. elhozta egy barátom, g25-re dugva kipróbáltam, de nem győzött meg maradéktalanul. nem vettem...

most hétvégén alkalmam nyílik a forza 4-et kipróbálni cockpit-ben, fnatec kormány + pedállal...
xbox-om sincs még, ettől teszem függővé. csak elég gáz, hogy a g25 nem kompatibilis, még kormány vásárlás is tetézné a költségeket...

korrekt véleménye pedig tényleg csak annak lehet, akinek van mindkét konzolból, játékból, és használja is. mert a fan-ek általában elvakultak, és önmagukat is becsapva, meggyőzve így másokat félrevezetve hazudnak...
meg ez elég szubjektív dolog.

az ilyet vásárlás előtt ki kell próbálni, így utólag nem kell, és nem is lehet számon kérni senkin a véleményét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. ignotus
2011.10.14. 13:18
Aszonta a turn 10 ohgy olyan grafikai megvalositast alkalmaztak ,hogy azzal nem ment volna 60 fps be az ejjszakai verseny ,meg az eso stb. En szemely szerint jobban szeretem a gt5 ot de megis xboxom van ,mert tobb a jatek rajta. Gt 5 ben jobb ,hogy jobban ragyurtak a szorakoztatasra ,effektek versenyhangulat elotti show. Akkor a rangletra megmaszasa. Sokkal jobb a fizika ,sokkal jobb a tartalom. Rally ,nascar STB. Egesz Gt5 mogott sokkal nagyobb cegek allnak s a vilag egyik legjobb kormanyat is tamogatja. Forza tulsagosan a microsoft ala bujik. En szemelyszerint ruhellem a verseny elotti felnis motor berregtetos jeleneteket a 60 dig verseny utan mar bazira idegesito. MAsik hianyossag meg, ami a conzolok gyengesege ,a grafika. LEhet ragyurtak az autokra ,ami a forzaba jobb ,mert mig a gt5 ben csak az exclusive autok kidolgozottak a tobbi portolas ,addig forzaba minden auto szep. Viszont egyik jatek sem eros effektekben. Egy PC s gamet sosem vernek le igazan hiheto grafikai elmenyben. Fust,homok,eso. Utoszonak a gt5 mindig is jobban a fizikara gyurt ,a forza kozeputon. Nekem xbox360 van, ma megyek a forzaert. De mindig is szivesebben vennek PS3 at ,de sajna a tobb haver van xboxon s nehany periferiaja is jobb az xboxnak ,tobb a jatek is. Majd ha megtehetem veszek egy ps3 at is . Xboxnal azt utalom csak blueray sehol s logitech g kromanyok hasznalhatosaga is hiany. Miert eroltetik azt a sza* xboxkormanyt tok gaz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. gyigyo
2011.10.14. 13:57
Na ez az értékelés jó lett!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. enzob
2011.10.14. 15:51
olvasás közben kedvem lett egy kis Forza 4-hez
remek cikk, remek game. még jó hogy van boxom ^^
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. kullo1
2011.10.14. 16:17
Na ez nem jön ki pc-re bezzeg fos dirt 2-3-al nid for szpid "shit"-ekkel el vagyunk halmozva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. tobias88
2011.10.14. 16:51
James May jobb lett volna az autók értékeléséhez, mr lassú kapitány
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. dragon83
2011.10.14. 20:16
Tobias, az pedig még állatabb lett volna, ha mindhárman helyet kaptak volna a játékban. Top Gear: The Game.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. nattila77
2011.10.15. 09:16
Jó teszt lett

XtreemX,

"Jóra sikerült,de nevetséges hogy a GT5-öt mindenhol leértékelték,mert egyszerűen túl sokat vártak tőle."

Túl nagy elvárás, hogy ne szaggasson egy játék, hogy ne 200 autó legyen normálisan kidolgozva, mindez 6 év után? Mindehez tartozik még számtalan kidolgozatlan, polirozatlan, befejezetlen elem. Aki GT-n nőtt fel, garantáltan csalódik az 5. részben, a GT4 olyan magasra tette a mércét a maga idejében.

"Ez meg össze-vissza 95 meg 100%. Maradjunk annyiban hogy 3 órát próbáltam havernál,és egy kurzorp*csnyit sem jobb GT5-nél..."

3 óra alatt egy első benyomást szerzel, elsősorban a grafikáról. Pár hónapnyi játék után feltehetően leesne, hol is a nagy különbség.

"És eddig akivel beszéltem mindenki hasonló véleménnyel volt. Mindegy,ilyen az élet,a tesztekben ma már nem bízhat az ember csak az marad hogy kipróbáljon minden játékot megvétel előtt."

Bizonyára rengeteg embert ismersz így a megjelenés másnapján, akik köröztek 100 órát a GT5-el és a Forza4-el is ;-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. XtreemX
2011.10.15. 12:05
nattila77
Ha nem lennél xbox fanboy,el is hinném amit írsz. Ez kb olyan volt,mint ha Orbán mondaná hogy leviszi az áfát 10%-ra.. Ha-ha röhögtem egy jót. Maradok az álláspontomnál,ami a valóság,ez a game egy fokkal sem jobb GT5-nél. Ez tény,nem a véleményem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Chocho
2011.10.15. 12:28
"Ez tény,nem a véleményem."

Érdekes tényként tálalni valamit, amire nincs bizonyítékod. Az ellenkezőjére azonban épp eleget találni: Metacriticen a GT5 84%, a Forza 4 91.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. HUFEUR
2011.10.15. 13:49
@nattila77

És szerinted ign meg társain hány óra GT5 után csinálták a tesztet?
Megjelent a játék, rá 4-5 órára már mindenhol kint volt a teszt.
És az talán igaz, hogy a korábbi GT részekhez képest rosszabb, de azért szar az sem lett.

@ignotus

Hogy érted, hogy boxra több a játék?
Multiplatformok mindegyikre megjelennek, exkluzív játékokban meg inkább a PS3 gazdalkodik.

Amúgy Forza-t nem próbáltam még, nem akarom fikázni, de azt vettem észre, hogy valakinek vagy az egyik, vagy a másik tetszik (már ha nem fanboyokról beszélünk), mert hiába szimulátor mindkettő, attól még teljesen más.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Chocho
2011.10.15. 14:03
@HUFEUR:

Szerinted ők csak a megjelenéskor kapják meg a játékot? Ne hülyéskedj, a Forza 4 is bőven két héttel előtte nálunk volt már, gondolom, hozzájuk még hamarabb érkezett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. nattila77
2011.10.15. 17:47
XtreemX,

Xbox fanboy vagyok, mert le mertem írni a GT5 problémáit? Nem vagy te kicsit PS fanboy? Gratulálok, hogy érveimre személyeskedésen túl semmit nem voltál képes írni. Azt hiszem ez rólad mindent elmond - gondolom savanyú a szőlő, hogy Xboxra már sokadszorra jön egy jó autós cím, miközben a PS-en a felemás GT5 kvázi az egyetlen.

De hogy megpukkadj, elmondom, hogy a GT5 is megvan, azzal is sokat játszottam, de biztos nem tudom elfogulatlanul megítélni, mert Xbox fanboy vagyok )

Hufeur,

Ahogy Chocho is írta, hetekkel ezelőtt elpostázzák a promo játékokat a tesztelőknek. Innentől a saját becsületükön múlik, mennyit foglalkoznak velük egy cikk előtt.

Fanboyok ide vagy oda, a GT5 értékelése nem véletlenül lett alacsony szinte mindenhol, hatalmasak voltak 6 év után az elvárások - ennek eleve lehetetlen megfelelni, de az ötödik rész mintha nem is akart volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. dragon83
2011.10.15. 18:46
Nem tudom miért kell lovagolni a GT5 értékelésén. Ahogy Chocho is mondta, 84%-on áll a Metacriticsen, ami nem rossz. Mi is csak egy kicsivel értékeltük magasabbra. Úgy beszéltek itt, mintha 60-70% lenne az átlagos értékelés (igen, tudom, hogy voltak olyanok, akik annyit adtak rá, de remélem azokat senki sem veszi komolyan).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Blade0012
2011.10.15. 19:25
"(igen, tudom, hogy voltak olyanok, akik annyit adtak rá, de remélem azokat senki sem veszi komolyan)."

én komolyan veszem, ugyanis annyit is érdemelt. Egy jól összerakott, tartalmas, de millió sebből vérző és sok szempontból elavult játék volt, ami egy normális skálán 70% körül van. Inkább azokat nem kell komolyan venni, akik nem tudnak elszámolni tízig és hatnál kezdenek értékelni. A Forza néggyel nem játszottam, de elég elolvasni pár tesztet, hogy lássam ez is túl lett értékelve - alig hoz valami újdonságot és így is kilencven feletti az átlaga. Elhiszem, hogy jelenleg nincs jobb, de ha azért ez minden csak nem reális.
XtreemX-el meg felesleges leállni vitázni, aki nem isteníti a Sonyt és/vagy nem ért vele egyet az xbox fanboy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. dragon83
2011.10.15. 19:52
Ha te mondod.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Chocho
2011.10.15. 21:58
"A Forza néggyel nem játszottam..."

Eddig olvastam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Blade0012
2011.10.15. 22:19
dragon: nemcsak én mondom, olvasd el tesztjeiket és meglátod miért adtak neki annyit. Ha idáig mást hittél volna: ahol lehúzták nem azért húzták le, mert épp rossz napja volt a tesztelőnek, a legtöbb helyen le van vezetve az indoklása és attól, hogy eltér a Te véleményedtől még az nem lesz "kevesebb" vagy kevésbé hiteles.

Chocho: a lényegi rész akkor megvolt A GT-re reagáltam elsősorban, a Forzás véleményem csak hozzávágtam, hogy ne legyen annyira off. Nehogy megint félreértelmezd: nem a te pontszámodra vagy tesztedre írtam amit írtam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. XtreemX
2011.10.15. 22:52
A tény része az volt hogy játszottam mindkét játékkal.Ennyi. Az M$ pénze + xboxosok elfogultsága mindent visz. Jeee!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. dragon83
2011.10.15. 23:03
Blade: Olvastam annak idején teszteket. Mindegyikben csak egy véleményt láttam, ami nem a szentírás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Blade0012
2011.10.15. 23:36
és mégis hol mondtam, hogy szentírás bármelyik is? Attól, hogy ferdíted amit mondok még ugyanaz marad a lényeg: ugyanúgy vélemény az alátámasztott negatív kritika is és ugyanúgy komolyan lehet venni - mert ahol lehúzták, nem habzó szájjal köpködték légből kapott hülyeségekkel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. dragon83
2011.10.15. 23:39
Ok, akkor helyesbítem a korábbi gondolatomat: Nem azt mondom, hogy senki ne vegye komolyan azokat, mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy minek hisz. Szerintem viszont hülyeségeket írtak és nem kezelték helyén a játékot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. nattila77
2011.10.16. 00:15
Blade0012,

Sajnos valóban kissé eltolódott a mérce a tesztek végeredményeinél. 50% lenne ugye a közepes játék, ahoz képest a 60-70% már egy közepesnél jobb, avagy jó játékot takar. A 84% pedig a nagyon jó kategória lenne, a 90+ pedig majdhogynem tökéletes. Ettől azért mind messze van és mégis kapják :-)

Egyébként mit vársz egy Forza folytatástól, milyen ujdonságot lehet belepakolni egy autós játékba, hogy továbbra is Forza maradjon? Vedd figyelembe, hogy az Xbox360 egy 6 éves vas, a 60fps elvárás szintén adott! A bowlingal, autófocival így is átlépéték azt a bizonyos határvonalat, szerintem. Nem kéne ebbe az irányba vinni, csak hogy legyen újdonság.

XtreemeX,

Azt mondtad csak kipróbáltad pár órát. A kettő nem ugyanaz!

És amikor az Xboxosok elfogultságáról beszélsz, legalább olvasd vissza magadat :-) Én (gondolom xboxosnak számítok, hiszen beszóltam a GT5-re!) leírtam mi a gond a GT5-el, mivel rengeteget jászottam vele, ismerem, te pedig továbbra is csak személyeskedsz. Odáig sem jutottál az első hozzászólásodban, hogy leírd, mi a gondod a Forzával, csak reflexből elkezdted védeni a GT5-t - pedig senki nem írt arról egy rossz szót előtte! Komolyan, olyan volt, mint egy irigy, sértődött kisgyerek :-)

Senki nem állítja, hogy a Forza4 a tökéletes játék, de hogy nagyon jó lett, az biztos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. nattila77
2011.10.16. 00:28
Az előbb visszalapoztam a GT5 tesztre és mit látok, mi az első hozzászólás?

"XtreemX - 2010-12-11 02:44:351
Szép teszt,remek játék! "

Azt hiszem, ebbe jól beletenyereltem :-)

De ha már ott olvasgattam, megtaláltam magamat, többször, szemezgetnék kicsit:

"nattila77 - 2010-12-12 23:03:5035
GT5 a GT4 után visszalépés, pontosan az említett felemás megoldások miatt, de mivel van benne tartalom, hozott sok uj képességet (törés, időjárás, napszakok, stb) nem érdemelne kevesebbet.

Én kicsit fanyalgok, de szeretem. Talán majd a GT6 teljesebb játék lesz.

rootshaper: a gt5 kétszer annyi, háromszor jobban kidolgozott kocsit mozgat 60fps-el, mint az nfs. értem én, hogy fogalmad sincs az egészről, de akkor minek kell kommentelni?

2004-es szint a környezet? tehát a gt4-nél is csúnyább (ami 2005ös)? jesszusom, remélem érzed mennyire gáz, amit írsz!

gt2-t csak az emlékeid szépítik meg, röhejes mai szemmel még gamepaddal is - emulátoron bárki megnézheti. gt5 viszonylag korrekt, kicsit inog a kocsi, meg rövidebbek a féktávok, de nem rossz azért.

összességében igen: hazudsz reggel, este. pontosabban gétét fikázol, csak legalább utánaolvashatnál, mert így túl könnyü rávilágítani a marhaságaidra "

Tipikis Xbox fanboy megnyílvánulások, nemde? :-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Blade0012
2011.10.16. 09:51
nattila: mármint mitől ne legyen Forza 3.5? Ne csak öt új pályát rakjanak bele, ennyi idő után legalább próbáljon meg csak fele annyira univerzális lenni mint a GT (ralikra, forma1-re stb gondolok), dinamikusan változó időjárást, napszakokat, esti versenyeket, egy kevésbé steril offline szezont és demó alapján még mindig pocséknak érzem a sebességérzetet (bár még mindig jobb mint az F3 - az ilyen szempontból nulla volt) és nagyon kiábrándítónak tartom, hogy még mindig két pillanat alatt száz-kétszám km/órát fékez rajtad a fű. Érdekes, hogy mindenki más a csalást ésszerűen ki tudja küszöbölni, csak ők nem, holott a második rész óta tele van sírva miatta a fórum. Forzának Forza ettől még Forza maradna és még a pontszámok is jogosak lennének.
Persze világos, ha ezek belekerülnek még két év lenne a fejlesztés és muszáj periodikusan megkopasztani az embereket, hogy legyen pénz még egy villára. Az esti futamokra olvastam a 60 fps indokot és igazából nem érdekel. A legtöbb autós játék 30-al fut és nem tűnnek kevésbé reszponzívnak. Igazából a GT5 megoldása szerintem a legrosszabb, amikor nincs belőve fix sebességre és nagyon látványos, ahogy ugrál a sebesség. Ha a Forza 4 is kapott volna 30-as képfrissítést, de cserébe lettek volna esti futamok és időjárás csak nagyon kevesen panaszkodtak volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Chocho
2011.10.16. 10:40
Szerintem a Forza 4 rendes folytatás. Az időjárás tényleg hiányzik, de mondjuk a rali és a Forma 1 nagyon nem.

Amúgy a 30 fps egy autós játékban botrányosan kevés, össze-vissza szokták taknyozni a képet, hogy legalább úgy nézzen ki, hogy gyors a játék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. ignotus
2011.10.16. 10:40
Sziasztok
Na jatszottam vele 2 napot......
Egesz jok vegul is az uj featurek de ezt a topgear babuborogatast kicsit vigyorogva neztem ,nem ertem miert nem lehetett komolyabb palyaepiteses teszteket megcsinalni mittom en kicsit lehetne latvanyosabb a topgear palya ,repcsik alatt elmenni ,szalom, vizen csuszas, talajtesztek ,nem ertem minek ez a babu borogatas, ostoba feature. Masik, ami bazira nem tettszik mas is irta ,s mostmar el kene valami brutal ellenkampanyt inditani a forza neten, az a lemegyek fure megall az auto 300rol nullara. Ugyanmar eletbe is turaversenyeken ugy vagjak a sikanokat, hogy gyonyoru nezni. A masik miert nem bunteto rendszert talaltak ki. Online versenyen is siman bekapna az ,aki levag s kap monjuk 5 masodperc buntetot, hiaba 1ső a verseny vegen idobuntetes miatt visszaesik. Emiatt az egesz forza egy gyerekjatekka degradalodik vissza. ISZONYATOSAN hianyzik belole a napszakvaltozas ,s az idojaras de oke ez a natural 5lettelen angolos forza (kicsit iztelen tea) A jatek sokkal jobb lett mint a f3, azert nem huzom le teljesen. Vannak meg hatranyok elonyok de csak a legrosszabbakat emeltem ki. jo jatekot, vegyetek ps3 at is s gt5, ha valaki azt is akarja ,kar hogy nem gyurjak ossze oket jobb lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Blade0012
2011.10.16. 11:02
Chocho: 30 fps-el futó autós cuccok amikkel játszottam az a Dirt, Shift és a PGR volt, egyik sem tűnt ettől rosszabbnak, nemhogy botrányosnak. Nyilván kellemesebb a szemnek (de a modernebb tv-ken ez már manuálisan is állítható és a 30 fps sem okoz fejfájást), de játékélményben egy autóversenynél aligha ad valamit is az összképhez. Amit a taknyolásról írtál, annak meg nincs értelme. Nem a több képkocka szimulálása miatt taknyolják a képet, hanem, hogy nagyobb legyen a sebességérzet - a kettő egyáltalán nem függ össze (ez egyébként a Forzákban majdnem teljesen hiányzik és ezért a sebességérzet tragikusan szar)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. ignotus
2011.10.16. 11:45
Blade0012
Nem mindenki ult meg 280-300 feletti sebesseget produkalo autoban eletben.
De egyebkent osztom a velemenyed. Nekem volt szerencsem gimnazista koromba egy regi bugattiban ulni s 16 evvel ezelot s 297 nel mar nem mertem az orat nezni de amugy nem is nagyon mosodik el minden ,max ha oldalra nezel. De ez a mosas sem nagyon kene tenyleg csak élménytfokozas. Ennyire nem szukul be az ember latasa ,mint nehany jatekban imitalt mosodas. A lyukba mesz efektus meg 300 felett sem volt igazan paraztato s a LÉNYEG életbe BMW be a 220km/h is olyan mint egy 1.4 es peugeotba a 110km/h tehat eleg nehez a jatekban visszaadni a sebesseg erzetet. Mert életbe nemegyszer mentem mar 220 felett s nagy autoval s kb ugyereztem mintha 120 al mennek. Egyaltalan nem kell ,hogy ugy suhogjon a taj. Azok, akik irogatnak itt a sebesseg erzetről sztem eletbe nem is igazan mentek meg 250 felett. Igazabol az autok tipusa hatarozza meg az elmenyt. Egy hullamvasuton az 30 is soknak szamit. Cangaval mikor jovunk le 70nel a harmasrol ,olyan mintha egy versenyutoban jonnek sima uton 100 felett. Eltompulnak a reflexek s beszukul az erzek. Ezert erzik az emberek ,hogy de kurva gyorsan mennek, a felelem s az adrenalin. De amikor egy batar allatban vagy ezekbol alig erezni valamit. Nehez jatekba visszaadni ,tobbnyire csak felbasszak az fpst azt élvezzed. De kozel sincs olyan elmeny mint igazabol ,ugyhogy ne is probaljanak a GEEKEK valodi elményt egy console mogott.Eleve szanalom ,mikor olyanok szócsataznak ,akik egy kontrollert rangatnak a levegőben se kuplung se fizikai rahatas.Igazihoz kozeli elmenyt egy izomPC vagy egy halkan hozzateve (PS3 de csak is a logi. g25,27 tamogatasa miatt) tud nyujtani egy G27 es vagy 25 os logikormannyal, hifivel,esetleg egy pneumatiuks vazszerkezet. Ha ilyet akarnak ,akkor tessek gyujteni 1 millabol kijon....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. ignotus
2011.10.16. 11:47
Mielott valaki kikezdene ,hogy ultem egy bugatti volnja mogott akkoriban,leszogezem én csak utas voltam. egy szerencsés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. DogTheDog
2011.10.16. 13:12
Ahol a forza 4 tobb sebbol verzik,az az R kategoria.Addig eleg jo az osszkep,viszont onnantol meg se kozeliti a GT5-t.De ez ugyanigy volt a haromnal is.Amig atlag autokkal megyunk,addig azert sok minden a helyen van.Mivel mindenki ugy odavolt a remek grafikaert,gondoltam figyelek arra is kicsit,de sz.rt se latni belole,amig a kocsi belsejeben ulunk,ugyanugy mint GT-nel.Mentem ezert par kort kivulrol nezve a kocsit,es nem ertettem az eros kilengeseit a kocsinak a kanyarokban,ami persze nem hatott a kocsira,es ezt belulrol nezve nem lehet tapasztalni.Az sem tetszett,ahogy az aszfalt fenylett folyton.
Jo lett azert,de igaza van sokaknak,hogy ott ahol szamit,ott bizony gyengebb mint a GT.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. nattila77
2011.10.16. 13:47
Blade0012,

Milyen forma1/rally van a GT5-ben? 2x2 kocsi? Ne viccelj Van rendes F1 játék, ha neked F1 kell, játsz azzal! Szintén van játék, ami az offroad versenyzést dolgozza fel. A Forza pályaautós játék, felesleges beleharapni más stílusokba, inkább ezt fejlesszék tökéletesre. Nem mondhatod komolyan, hogy a taknyon csúszó GT5-ös rally eventek hiányoznak, az a legszörnyűbb része a GT sorozatnak már a GT4 óta :-) (GT3-at nem tudom volt-e benne rally)

Ahogyan írtam - amit a Turn10 is lenyilatkozott - napszakot, időjárást ez a vas már nem bír el. GT5-ös szaggatást pedig kösz, de kösz nem akar senki, szerencsére a Forza fejlesztői nem kötöttek kompromisszumot.

Ki küszöböl ki milyen csalást? Shiftben lehet vágni, maximum figyelmeztetnek (2x, utána kizárás). GT5-ben teljesen nyugodtan vághattál a karrierben! Itt legalább meg van oldva, 1-2 belassítás után nem lesz kedved fűre menni, azt garantálom :-) A büntetővel az a gond, hogy ha bemegy eléd a vágás után és feltart/nekedmegy utána, akkor nem fog vigasztalni, hogy utólag kapott +5 mp-et! Márpedig vágás után vissza fog jönni a fűről, ami balesetveszélyes!

Az pedig, hogy téged nem zavar a 30fps, a Te dolgod - másokat, engem, minket nagyonis. A Forza1 30fps volt, remélem soha nem süllyednek arra a szintre vissza. Nem a fejfájás a gond, hanem hogy sokkal nehezebb időben reagálni és a 60fps-hez képest szinte szaggat. Ezt semmiféle mozgásinterpoláció nem oldja fel.

A sebességérzet pedig tapasztalatom alapján képméretfüggő. Anno 19" colon soha nem volt meg, de ahogy nőtt a képméret, nekem-nálam-mára mindennél jó.

DogTheDog,

R kategoriánál még nem tartok, az nekem amúgy is borzalomasan nehéz lesz. A fényléssel egyetértünk, ronda.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. dragon83
2011.10.16. 14:51
Nattila77, csak a rend kedvéért, a GT5-ben csak a sok autós, esős versenyeken van szaggatás, és nem vészes mértékű. Az éjszakai verseny pedig semmilyen szaggatást nem okoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. nattila77
2011.10.16. 16:45
dragon83,

40fps+képtörés a 60fps helyett nem vészes?
És érzésre az éjszakai pályán is van fps gond, amikor előtted több autó kanyarban befékez például. Sőt, városban, világosban is gondok vannak, lásd videó: [LINK]

Problémás ez mindenhol, sajnos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. dragon83
2011.10.16. 17:56
A linkelt videóban egyszer volt vészes az fps szám, amikor az elején esőben, éjszaka, hat autó befékez előtted és villannak a lámpák. Akkor egy pillanatra leesett 28-ra az fps szám (720p-ben). Azt leszámítva többnyire 40-60 között volt az fps, ami szerintem baromira nem zavaró játék közben (legtöbbször nem is érzékeli a játékos). Én simán bevállalok ennyit az esős éjszakai, pályákért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. nattila77
2011.10.16. 21:11
40fps a 60fps után szaggatás érzés. Az 50fps is. A képtörés is zavaró kanyarodáskor.

Szerencse, hogy a Turn10 nem a te fejeddel gondolkozott :-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. dragon83
2011.10.16. 21:21
Nem azt mondom, hogy nem lehet észrevenni a 40 fps-t a 60 után, és én is örülnék ha mindvégig betonstabil 60 lenne. De ha megkérdezik tőlem, hogy mit választok, a stabil 60 fpst, vagy a változó napszakokat és időjárást, én az utóbbit választom. Mert annyira nem zavarja a játékélményt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. nattila77
2011.10.16. 22:03
Nem akarok képmutató lenni, talán van az a feature, amiért odaadnék pár fps-t. GT-ben alig pár pályán volt időjárás és/vagy éjszaka, ergo ez a lehető legrosszabb kompromisszum volt. Csomó másik pályán kvázi semmit nem kaptunk a leeső fps-ért cserébe!

És ahogyan az fps hullámzik, ugy ingadozik végig a minőség az egész GT-ben, ez a legnagyobb baj. Nem érezni, hogy amit tud, azt tökéletesen tudja. Mindenhol hiányzik valami.

Ilyen szempontból már a Forza4 is kicsit visszalépés, nem kapod ugyanazt minden autóból és/vagy minden pályán :-( Annyira nagyok és komplexek az autós játékok, hogy lehetetlen évek alatt 0-ról összehozni egy teljesen újat, így pedig az előző részekből hozott örökség mindig belerondít az összképbe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Norrbi
2011.10.17. 10:06
hát a cikk tényleg jó, de a hozzászólások már viccesek nagyon. Ez jobb meg az jobb, nem lehet összehasonlítani a két játékot. Az a közös bennük hogy autóverseny mind a kettő. Az egyik szebb (ha szebb) és kugli golyókat kell lökdösni ( vicc), a másik talán nem annyira kidolgozott de populáris versenykategóriák és szabályok lettek beleépítve.
Az irányítás meg a fizika: már pár éve nagyon is élvezhető játékokat kapunk, azóta a csiszolgatás mindenkinek fáj, vagy ez nem jó az nem jó. Én nagyon jól eljátszottam a GT2-vel PS1-en is, mert élvezhető volt.

PC vs konzol: erre meg aztán végképp nevetni kell. az egy dolog, hogy a konzolok natív 720al tudnak mutatni 60fpst, és az is egy dolog hogy a számítógépeken lehetne ez a játék full hd is meg részletesebb is, de mikor értjük már végre meg, hogy a számítógép egy darabjaira bontható, és szanaszét variálható több százezer forintos szerkezet is lehet, viszont egy konzol mindig ugyanazokkal a paraméterekkel és optimalizálással jelenít meg egy (amúgy szerintem kifogástalan) játékot, kényelmesebb is, mert fejen állva a heverőn is lehet játszani, hordozhatóbb is és mindenekelőtt olcsóbb is.

Mondani akarom ezzel azt, hogy a konzolok ideje rég rajtunk van, és lassan a számítógépek csak a kiemelkedő grafikai teljesítményükkel tudnak életben maradni a játékok terén, persze horribilis áron. Amit egy konzol pedig tud az az emberek 98%ának elég. A maradék két százalék már elvakult pcguru.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Blade0012
2011.10.17. 13:24
nattila: attól, hogy a GT-ben nem az igazi, itt még megcsinálhatták volna ütősen, akár f1 futamokat is. Igen, tudom, hogy van rá külön játék, de mivel ami a Forza eredeti iránya, azon már kb nincs hova fejlődni, plusz ágak meg az összképet nem rontanák.
A tapadó füvet védheted ahogy akarod, attól még gáz marad - és igen, figyelmeztetés utáni kiállításra gondoltam mint jobb módszer - de igazából a semmi is jobb mint ez.
Most komolyan egy prevgen 30 fps játékot próbálsz hasonlítasz egy mostanihoz. Ne légy nevetséges, a Dirt3 makulátlanul fut és garantáltan nem fogod úgy érezni mintha szaggatna, ha leülsz hozzá a Forza után (és mint már mondtam: fogj egy 100 hz-s tv-t és akkor sem lesz gond ha ennyire finnyás vagy a képfrissítésre). Simán nem lenne gond egy 30fps Forzával és még időjárás meg este is lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. nattila77
2011.10.17. 20:53
Blade,

Más már irta, hogy az R-es kocsik alatt is gagyor a fizika, akkor egy még tempósabb gép alatt hogyan viselkedne az engine? Katasztrófálisan, gondolom. Rendes F1 szezont úgyse fognak beletenni, érdekességnek meg ott a Warthog, vagy a Hummer, esetleg a DeLorean - éppen elég rosszak azok is

Egyébként a továbbfejlődés iránya lehetne 500 helyett 600-700 kocsi, egyformán jól kidolgozva, mert még mindig van jópár Forza2-ből szedett járgány, ami itt-ott elég rondácska, béna a hangja, avagy a belső nézete használhatatlan. Csiszolják hibátlanra 2 év alatt, már az is nagy szó lenne. Emellé egy jó karrier, új pályák és kész is - számomra. Durva, hogy ugyan lett 4 új pálya, de kivettek 3-at! Ez milyen megoldás már?! És pár régi pályára is ráférne a ráncfelvarrás, de inkább csak az FM3-ban debütáltakat csinálták még jobbra/szebbre.

A Forza1 pont úgy ócska, ahogyan a Dirt3, hogy mely generációra jöttek ki, nem is fontos. A mozgáskompenzáció vagy a 100Hz sem változtat azon, hogy a 60fps játék mennyire folyékonyabb, precízebben vezérelhető, mint a 30fps címek. Attól még, hogy Te épp ezt nem érzed, nem tartod fontosnak, hidd el, másoknak ég és föld, nekem jóérzés ránézni egy 60fps játékra, hatalmas plusz, nézzen ki akárhogyan is! Neked jó, hiszen ott a Dirt, a Shift, játszhatsz azokkal is, nem is értem miért akarod az egyetlen 60fps címet is elsikkasztani tőlem :-) (pécén amúgy Dirt3-aztam, de vegyesek az érzéseim - a második részét feltétel nélkül szerettem!). A szaggatást nem szó szerint értem, hiszen az elmosás effekt sokat segít, csakis közvetlenül 60fps mellett/után érezhető a difi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. lalimadar
2011.10.17. 22:42
Azt hittem,hogy nem a játékból vannak a képek,annyira gyönyörű a grafika.Na....megyek és beruházok egy xbox-ra,mert ez lenyűgöző.Viszont az nagyon nem ok,hogy nem lehet a pc-re vásárolt kormányt rákötni a boxra.Akkor külön venni kell konzolhoz is egy kormányt?Nem vagyok otthon a konzolok világában,ezért kérdezem.Azzal a bisz-basz irányítóval én nem tudok mit kezdeni.Meghozta a kedvem a cikk író,úgyhogy körül is nézek,mennyiért vágnak hozzám egy boxot.Pc-re az Rfactor volt a nyerő,de felette sajnos már eljárt az idő,a Need for speed pedig számomra nem alternatíva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. HUFEUR
2011.10.18. 21:03
@Chocho - 2011-10-15 14:03:17

Persze, tudom, hogy általában hamarabb megkapják, de úgy tudom IGN-en pl. tényleg pár óra játék után volt az értékelés.

Mindegy, nem nagyon foglalkozok azzal, hogy most hány pontot adnak rá, csak az a gáz, hogy sok ember meg foglalkozik vele, és akkor fikáznak egy játékot, mert az csak 7 pont lett, míg az Y játék meg 7,2
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. nattila77
2011.10.19. 09:12
lalimadar,

A képek valóban nem a játékból vannak, hanem replayből, fotó módból, promo képekből. Szerintem nézz meg pár igazi képet, ami vezetés közben készült! Ha még az is tetszik, akkor eljutsz oda, hogy nincs használható és egyben megfizethető kormány a Forza 4 alá, ha nem tudsz szerezni egy MS Wireless Wheelt, használtan (már nem gyártják). MadCatz gyártmányok vannak, sokszor FFB nélkül (csak vibrálnak), Thrustmaster FFB nélkül, Fanatec CSR 250EUR-ért, pedál nélkül. Nehéz ügy.

Valódi képek:
[LINK] - ez a hozzászólás: Posted: Wed Oct 12, 2011 9:52 am
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Sermi
2011.10.25. 09:19
Esküszöm most elgondolkodtam hogy vegyek egy Xbox-ot meg egy kormányt hozzá. Marha jó játék lehet, asszem elkezdek gyűjteni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!