iPon Cikkek

Fujitsu LifeBook S760: Úszni az árral

Dátum | 2010. 07. 14.
Szerző | Alvin_ti4200
Csoport | NOTEBOOK

Akik vásároltak már autót, azok jól tudják, hogy van olyan helyzet, amikor a leendő tulajdonosnak választania kell: egy kisebb presztízsű modell több extrával vagy egy jól csengő márka kevesebb plusszal. Nagyjából ez a helyzet áll elő akkor is, amikor egy felhasználó könnyű, de erős notebookot akar venni és szembe találja magát a Fujitsu legújabb LifeBookjával.


Az S760 a kifejezetten drága mobil gépek közé tartozik, hiszen nyitó ára is 400 ezer forint felett kezdődik. Nálunk a csúcsmodell járt, amely a 600 ezret is meghaladja, természetesen nem ok nélkül. A Fujitsu nem olyan rég szakított a Siemens-szel, így nagyon kíváncsiak voltunk rá, vajon milyen irányba sikerül elmozdítani a cég évek óta stagnáló és olykor igazságtalanul alábecsült notebook szegmensét.


Az S760 gyakorlatilag a gyártó egyik csúcsterméke, ezt az ára is jelzi. A mindössze 1,6 kg-os gépbe rettenetes erőt és gyorsaságot pakolt bele a cég, a Core i7-620M egyike a legerősebb mobil processzoroknak, míg a 160 GB-os Intel SSD gyakorlatilag a készülék árának a negyedét teszi ki önmagában. A beépített 3G modem, a Bluetooth, a megnövelt érzékenységgel rendelkező 802.11n-es vezeték nélküli hálózat és az ujjlenyomat olvasó mind-mind üzleti gépekre jellemző paraméterek. Sajnos hiányosságok is akadnak, de erről majd később.


A notebookot egy neoprén-szerű anyagból készült kézitáskában kaptuk (ez a sajtó kit része), amelyben egy szintén hasonló alapanyagból készült tokban találtuk magát az eszközt. Kiegészítőkből nem sokat találunk, gyakorlatilag a tápegységen felül a DVD meghajtó helyére tehető akkumulátor kapott helyet a csomagban (a drágább változat esetében). A fotókon a kereskedelmi forgalomba kerülő változathoz járó kellékek találhatók, a visszaállító lemezen felül driver CD-t és a Smart Logon+ alkalmazást találjuk.

Nem vártunk néma csendet a kis géptől, lévén egy 3 GHz körüli Core i7-es (kétmagos) processzor dübörög benne, de üresjáratban egész csendesen működött. A ventilátor hangja bőven hallható volt, de zavarónak nem mondanánk. Terhelésre már simán megjött a hangja, elég hangos lett. A probléma az, hogy a hőmérséklet is az egekbe szökött, az üresjárati 45 fokról egészen 88-ig melegedett, amely részben betudható a rettenetes kánikulának is, de véleményünk szerint hűvösebb évszakban se fog 75-80 fok alá csökkenni. A BIOS-ban ugyan lehetőségünk van a ventilátor működését halkra (Silent) állítani, de esetünkben ez semmilyen változással nem járt – könnyen lehet, hogy ez az opció csak hűvösebb körülmények között lép életbe.


Nem ez az első alkalom, hogy a legerősebb kétmagos mobil processzor tiszteletét teszi nálunk, hiszen az Asus U30Jc-ben már elismerően nyilatkoztunk az erejéről. A Hyper-Threading támogatással megtoldott Core i7-620M 2,66 GHz-es órajelét egészen 3,06-ig képes feltornászni, ha szükség van rá, így gyakorlatilag bármilyen erőforrás éhes alkalmazással képes könnyedén elbánni.

A videokártya szerepét a processzorban található Intel HD Graphics töltötte be, amely komolyabb játékokat leszámítva bármilyen hétköznapi feladattal elboldogul. Bár üzletemberek számára nem igazán fontos, de szinte az összes video formátumot hardveresen gyorsítja, így a full HD felbontású filmekkel sem lehet gond.






















A 160 GB-os Intel X25-M SSD-ről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A pár napos tesztidőszak alatt gyakorlatilag ez az alkatrész volt az, amelyiket a leginkább megkedveltük az S760-ból. A programok indítása és a Windows 7 betöltése is elképesztően gyors volt, a felhasználói élményt tehát igencsak növelte a flash alapú meghajtó. A szokásos notebook merevlemezeknél nagyságrendekkel gyorsabb, segítségével gyakorlatilag eltűnt a hordozható és az asztali számítógépek közötti különbség. Kapacitása ráadásul sok mindenre elég, TRIM támogatással is rendelkezik, így minden adott a kényelmes használathoz – feltéve, ha meg tudjuk emészteni a közel 150 ezer forintos felárat a HDD-s változathoz képest.


Ami a gép külsejét és küllemét illeti, néhol letagadhatatlanul magán hordozza a Siemens-szel való közösködés nyomait, máshol viszont egészen minőségi megoldásokkal is találkozhatunk. A fedél például (ennél a modellnél) magnézium ötvözet, viszont nagyon vékony és túl sok merevítés, valamint védelem sincs benne, így sérülékeny lehet. A gép aljára pillantva továbbá sejthető, hogy a könnyű szerelhetőség érdekében a készülék belsejében is feláldozták a védelmet, így a Lenovo rollcage-éhez hasonló megoldást keresve sem találunk, amely az árcédulát elnézve komoly hiányosságnak róható fel. A fedél nyitását egy sima mechanika segíti, mágneses zár nincs.


A billentyűzet remek, nincs rá jobb szó. Nagyon kényelmes rajta gépelni és az alátámasztása is kiváló. Egyetlen hátránya a színe, hiszen a tört fehér gombokon valószínűleg hamar meg fog látszani a kosz, arról nem is beszélve, hogy az idő előrehaladtával sárgulásnak indulhatnak majd. A klaviatúra felett gyorsgombokat is találunk, de hangerőt például egyikkel se tudunk állítani, ellenben nagy részük programozható.


A touchpaddal is meg voltunk elégedve, annak ellenére, hogy multi-touch műveleteket egyáltalán nem támogat. Mind a felület anyaghasználata, mind a gombok viselkedése kiváló, a különálló, kör alakú görgetősávot viszont nem tudjuk mire vélni. Jópofa, bár nem vagyunk benne biztosak, hogy feltétlenül egy üzletembereknek szánt notebookra való, arról nem is beszélve, hogy érzékenysége hagy némi kívánnivalót maga után.


Az S760 nem szakad el az átlagtól, így a 3 USB, 1 HDMI és 1 D-Sub csatlakozókon kívül csak a szokásos portokat tartalmazza. A fotózáshoz használt modell eltért a tesztben szereplőtől, így a jobb oldalon letakarva látszik a modem csatlakozója – ez a 3G-s változatok sajátja. Az ExpressCard foglalat 54 mm-es, a DVD-író pedig egy mozdulattal cserélhető – mint már említettük. Helyére alapjában véve egy második akkumulátort tehetünk, de nem elképzelhetetlen, hogy lesz olyan keret is a gyártó portfóliójában, melynek segítségével másodlagos HDD-t/SSD-t is tehetünk a gépbe.

A 13,3”-os kijelző nem kapott fényes bevonatot, ez minden üzleti gépnél alap dolognak számít. Fényerő tartománya elég széles skálán mozog, a minimum értéket sikerült jól belőni a mérnököknek, és a maximális fényerő is elegendőnek bizonyult napsütésnél. A színek nem túl erősek, de szépek, a többség számára kiválónak fognak tűnni. Egyedül a látószög nem az igazi (főleg a vertikális), de a mindennapos használat során nem éreztük ezt komolyabb hátránynak – semmivel nem volt rosszabb az átlagnál. Ami viszont egyértelműen az LCD erőssége, az a szövegmegjelenítés – minden betű tűéles, szeretjük az ilyesmit.

A magnézium vázban található webkamera nem egy nagy durranás, a kötelezőket hozza, de annál semmivel sem többet. A két mikrofon viszont remek hangminőséget biztosít, konferenciahívásoknál inkább ez kerül majd előtérbe.

A tesztek lefuttatását szokás szerint elvégeztük, bár üzleti kategóriás gépnél ez a terület a legkevésbé érdekes a célközönség számára.


A processzor tesztek érdekes képet mutattak, ugyanis a pontszámok alapján olyan, mintha nem működött volna a Turbo Boost, pedig ellenőriztük és bizony aktív volt. Valamiért tehát az S760 gyengébben muzsikált az Asus U30Jc-nél, annak ellenére, hogy mind a memória mennyisége, mind a processzor típusa megegyezett.


Ezek után nem meglepetés, hogy a játék tesztek is valamivel szerényebb eredményeket produkáltak, mint a már említett Asus notinál, ennek oka egyértelműen a processzornál keresendő.


A gyártó 12 órás maximális üzemidőt ígér az S760 weboldalán, ezt még csak megközelíteni se tudtuk annak ellenére, hogy az Eco módot is gazdagon használtuk, és a plusz akkumulátort is alkalmaztuk (DVD meghajtóval körülbelül ezen eredmények 70%-a reaális). Bár az Asus U30Jc jóval nehezebb, ennek ellenére könnyedén körözte le a Fujitsu üzleti modelljét. A filmnézős és teljes terheléses tesztekben anno az NVIDIA dedikált videokártyáját használtuk (Asus U30Jc), így fordulhatott elő, hogy ebben a két benchmarkban az S760 előrébb tudott végezni (Intel VGA-val valószínűleg könnyedén behozta volna az Asus).

A Fujitsu legújabb LifeBookjával elégedettek voltunk, mindössze az elvártnál valamivel magasabb zajszint és az árcédula az, amely eltántorított minket attól, hogy igazán ajánlani tudjuk. Egy 10-15%-os árcsökkenés után viszont számolni kell a gyártóval, hiszen a Lenovo Thinkpad-jei mellett az S760-nak úgy már lenne esélye arra, hogy a célközönség érdeklődését felkeltse.


A Fujitsu LifeBook S760-at a cég magyarországi képviseletétől kaptuk tesztelésre, köszönjük!

Pro:
+ minőségi anyaghasználat
+ remek billentyűzet
+ jó touchpad
+ kikapcsolt állapotban is töltő USB port
+ dokkolható
+ cserélhető DVD-író
+ jó kijelző
+ jó, de nem kiemelkedő üzemidő

Kontra:
- lehetne halkabb, főleg terhelésre
- terhelésre túlságosan felmelegedhet
- a különálló görgetősáv használata nem túl kényelmes
- az ára

Hivatalos honlap: Fujitsu
Vásárlás: Irány a webáruház

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

35. felziusz
2010.07.14. 18:22
hogy mi a zeusz villáma kerül ezen ennyibe
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Zotya
2010.07.14. 19:25
Hát az jó kérdés, mindenesetre én örülök a fuji pi 3560-omnak ami talán még most is best buy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. renato0128
2010.07.14. 19:42
Még szerencse, hogy lehet kapni. Enyhén magas árcédula.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. CyberPunk6...
2010.07.14. 19:46
a cég évek óta stagnáló és olykor igazságtalanul alábecsült notebook szegmensét.

talán nem annyira igazságtalan az...


Ami a gép külsejét és küllemét illeti, néhol letagadhatatlanul magán hordozza a Siemens-szel való közösködés nyomait, máshol viszont egészen minőségi megoldásokkal is találkozhatunk.

Ez a mondat is egy fricska, az előző idézettel együtt szépen mutatnak


Egyedül a látószög nem az igazi (főleg a vertikális), de a mindennapos használat során nem éreztük ezt komolyabb hátránynak – semmivel nem volt rosszabb az átlagnál

Most akkor vagy átlagos, vagy nem az igazi. Bár a gép árát nézve már probléma lehet. Azt is hozzátenném, hogy pont a vertikális a lényege, mivel egy hordozható gépet különböző magasságú asztalokra teszünk, más székről nézzük, szóval mindig más magasságból, de mindig szemből. így szerintem a horizontális kevésbé a vertikális látószög nagyon fontos. szerintem.


Általában az egészről.
a márkának talán először ott kéne villantani valamit, ahol van esély mégpedig az alsó szegmensben, mivel akinek ennyi pénze van, nem egy fujitsu gépet fog venni, hanem egy mac-t, egy vaio-t, egy lenovot, de körülbelül bármi mást. ott kéne először megmutatni, hogy tudnak minőséget gyártani, ahol megveszik ezt a márkát, és ha ott bizonyítanak, akkor talán, helyreáll a márka megítélése, és lehet próbálkozni, egy olyan árszegmensben is, ahol a sonyval, lenovoval kell versenyezni.


Próbálok objektív lenni ezzel a készülékkel kapcsolatban:
ekkora helyre, ekkora teljesítmény, ekkora súllyal. Le a kalappal.
ennyi pénzért egy picit nagyobb felbontás elférhetett volna. A saját márkához hasonlítva egész normális kinézete van, a többihez viszonyítva viszont ronda.

Hasonló a kínálatban van a lenovotól igaz nem ssd-vel 500k-ért,
olyan 700 körül lennének ha teszünk bele egy ilyet, de abban még nagyobb felbontású a monitor is.
a 620-700 meg nem különbség. itt ebben az árszegmensben 80k már nem oszt nem szoroz.
a fuji vs lenovot meg nem is véleményezem inkább.


Szubjektív véleményem:
ennyi pénzért kapni normális laptopokat is.
a márkával való személyes tapasztalataim miatt pedig, akkor sem vennék ilyet, ha a negyedéért adnák, mivel pár hónapnyi működésért cserébe még az is sok.

Körülbelül ez olyan, mint a lekoppintott kínai áru minősége, csak az árcédulát az eredetiről rakták át.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. CyberPunk6...
2010.07.14. 19:48
@felziusz

i7M, 160gb ssd, már kb a gép 2/3 meg is van...
ha nem fuji lenne a márka megfelelő is lenne. elfelejtették, h ők nem kérhetnek pénz a márkanévért. azért először mutatni kell vmit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. viktorxxx
2010.07.14. 20:38
sony vaio S sorozatot vettunk a felesegemnek ami felszereltsegre csak annyiban ter el ettol, hogy i7 helyett i5 es nem SSD van benne es igy is csak 999€ volt, egy SSD max 300€ (elfogadhato meretu - 120GB) es meg ugy is csak 1300€ ami forintban cca. 360 000, i7 es i5 kozotti kulombseget szerintem az uzletemberek nem hasznaljak ki, akkor most miert kell egy szutyokert 600 000 fizetni, ha a minoseges cuccok majdnem fele annyiba kerulnek?
ki az az elmebeteg aki ezert penzt ad?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. CarKiller
2010.07.14. 22:38
Addig olvastam hogy "Intel HD Graphics", sajnálom szegényt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. viktorxxx CarKi...
2010.07.14. 23:02
irodai alkalmazasokhoz boven eleg...
itt az arcedula az egyetlen ami gond, legalabb 3mal kellene osztani
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. CarKiller
2010.07.15. 08:55
viktorxxx: igen, az árat még a táblázat előtt leírták, ezért olvastam addig.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. viktorxxx
2010.07.15. 08:58
ami a legfurabb hogy annyi penzert meg 2 pici magnesre sem telik, mikor mar a netbokokban is van, eleg gaz a fedelnyitasa...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Sermi
2010.07.15. 11:33
Ez a felbontás röhej... Már az X300-nak nagyobb volt pár éve. Nem lenne ez rossz gép de nem ennyiért. Inkább egy T410s akkor már.
Szutykozni meg nem kell főleg egy Sonyhoz viszonyítva de az tény hogy az árral túllőttek a célon. Igaz a Lifebook széria mindig is ilyen volt sajnos: minőség heroin áron. Így bőven voltak jobb konkurens gépek ár/érték arányban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Terror
2010.07.15. 19:14
Ja, bennem is csak ennyi maradt meg a cikket olvasva, vagyis csak néhány szó...

13,3", HT, Intel HD Graphics, felcserélt Y/Z, 620 ezer, zaj...

Van valami pozitívum is a cuccban?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. CarKiller
2010.07.15. 21:14
Terror: van, simán el tudod dobni, szerencsére.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. tibaimp
2010.07.15. 21:31
nem lesz egy sikertermék, az tuti ennyiért más gyártótól jobbat veszel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Zack( ro)
2010.07.16. 21:11
En is csak addig olvastam hogy Intel hd graphics kesz a tobbit nem is neztem meg
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. exec79
2010.07.16. 22:20
DVD-rw egy 600k huf-os gépben 13,3 kijelző, na no comment. PS3-ba meg 65K-ért blu ray-t raknak a többi hardware mellé.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. exec79
2010.07.16. 22:24
értem már! Van benne újlenyomat olvasó ezért kerül ennyibe, nélkülözhetetlen!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. iteq47
2010.07.18. 13:49
most az ár az komoly?

Kedves Alvin!

itt szó nincs presztízsről, vagy extráról. sztem egyáltalán nem lehet összehasonlítani egy normális géppel.
én még jót nem hallottam fjudzsicu notiról, és a kezembevéve is tapasztaltam a gagyiságot. persze ez csak 1 modell volt, de fujj..
620k uramisten. amire ideér hozzánk simán lesz 7-800k is.
legalább az ára szólna mellette...

szerk: viszont a cikk címét jól eltaláltad: "úszni az árral" hát ezek jól elúsztak az árával
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. insanity22...
2010.07.18. 15:58
Ez csak 522 ezer magyar Forint. Gondolom érzékelhető a különbség a két gép teljesítménye, szolgáltatásai, presztízse között.
Azért biztos lesz pár elvetemült Fujitsu user, aki képes megvenni egy ilyen gyenge videokártyához egy ilyen procival szerelt gépet. Értelme nem sok van, de legalább a Win7 teljesítménytesztnél jól néz ki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Azrael
2010.07.18. 19:08
Azért egy 17"os gépet elég hülyeség összehasonlítani egy 13"-ossal...
Mellesleg szerintem sem éri meg a pénzét, de azért kategórián belül kellene nézni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. CyberPunk6...
2010.07.18. 20:35
Azrael

kategórián belül vizsgálva ez egy fujitsu gép egy lenovo áráért

avagy mi a különbség a teológus és a geológus között?
Ég és föld.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. insanity22...
2010.07.19. 06:58
Nesze itt a "kategória". Bár szvsz sokkal alapvetőbb és fontosabb, hogy árban mit tud mihez képest. Konkrétan semmit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Azrael
2010.07.19. 09:31
Az előző hozzászólásom insanity228-nak ment.
Egyébként igen kategórián belül is igen drága, ezt nem is tagadtam, csak megemlítettem, hogy egy ultrahordozható gépet nem szabad összehasonlítani egy 17"-os döggel, mert az ultrahordozható gépek mindig mocskosul drágák, mivel kisebb helyre kell bezsúfolni a cuccot, plusz a súlyt is le kell szorítani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Sermi
2010.07.19. 20:06
Azért akik a videokártyát fikázzák gondolom tudják mire való egy ilyen gép...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. insanity22...
2010.07.19. 22:07
Pl. CAD-ezni?
Nem is az a baj, hogy hurka a videokártya 620 ezerért, hanem hogy egy ilyen proci pazarlás ebbe a gépbe, felesleges pluszköltség. De gondolom mindenki programozik, meg nyomja a Photoshopot orrba-szájba és édes kevés már pl. egy sokkal jobb fogyasztással bíró, sokkal olcsóbb, sokkal hűsebb P szériás proci...
Na mindegy is, a piac majd eldönti, hogy életképes-e.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. CyberPunk6...
2010.07.20. 08:25
Sermi

a core i széria igen erős, van létjogosultsága, de egyelőre nincs ami kihasználja ezt érdemben, és mivel jelenleg egyre több program vonja be a gpu-t is, ezért egy erős cpu csak a neki megfelelő gpuval lesz jól kihasználható.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. novodns
2010.07.20. 10:32
Kedves iteq47 és CyberPunk666!
Sajnos a cikkíró elfelejtette odaírni, amit a notebook alján látott: Made in Japan. Elég ha csak a kínai lenovo munkások munkabérét és a japán Fujitsu gyár munkabérét összehasonlítani és ezt hozzászámolni az árhoz. Érdekes módon egy Toyota-Hyundai tesztnél kézenfekvő, hogy a Toyota drágább.
A márkanév iránt érzett előítélet pedig leginkább az Amilo-k miatt lehet, amely márkanevet Japánban nem is ismerik, hiszen azokat a Fujitsu-Siemens német vezetése hozta be a piacra (Kínából és Tajvanról) és csak Európában volt forgalomban. Japánban és az USA-ban a Fujitsu sokkal nívósabb márka, mint a Lenovo, Dell vagy a HP (nem is beszélve az Acer, Asus-ról), hiszen ott tudják, hogy azok olcsó tajvani, kínai, koreai összeszerelések. Kell még egy kis idő mire idehaza is megértik az emberek, hogy a Fujitsu és a Fujitsu Siemens két teljesen különböző cég és elfogadják a magasabb árfekvést.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Tanaka
2010.07.20. 11:07

Nos amit elfelejt néhány ember alább (akik bizonyára 2 Chipguru és 3 Gamestar elolvasása után rettentő okosnak érzi magát)
Persze tisztelet a kivételnek mert akadt olyan is aki pontosan jól látja a helyzetet.

De részletezzük:

1. Minőség:

A Fujitsu az Japán, semmi köze az előző cég olcsó noti palettájához, azt úgy ahogy van el kell felejteni, a két cég nem egy, és nem egy helyen gyártódik a termékük.

2. Ár:
Szerintetek miért olyan drága egy Toyota vagy egy Lexus ?
Elég csak ezt megnézni.
Ezt nem a dzsunkán pár zokniárus sárga csinálja mint az Asust, Lenovot, Acert meg a többi kommersz műanyag parádét.

3. Gép tudás/ár/teljesítmény:
Ez a gép nem a Gamereknek készült, ezt talán figyelembe kéne, venni. Lehet, hogy aki CSzik meg nyomja a Diabló 8 at és egész nap intravénásan nyomatja magába a Tesco gazdaságos kólát a WOW ozás mellett, annak ez a gép értelmetlen, de mondjuk, aki a hivatalban dolgozik netán és rohangászik egész nap neki fontos, hogy kicsi és könnyű legyen, gyors mint atom, és persze, hogy minél tovább bírja az aksija... tehát EZ nem egy játék gép... senki nem mondta, hogy arra kell...

Tehát kérem szépen ha leírunk valamit valamiről akkor tények !!!tudás!!! alapján tegyük, ne pedig a reteklubból, gagyimagazinokból, a haverom haverjának a haverja azt mondta hogy... Stb. összetákolt elméletekből gyártsuk "okosságokat"


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. 620hun
2010.07.20. 15:11
Akkor már inkább MacBook Air, vagy ha a design nem olyan fontos (de azért itt sem utolsó), akkor MacBook Pro.
Ez a Fujitsu szerintem kifejezetten csúnya, azt hittem ezzel a netbook piacra szeretnének betörni, mondjuk 80 ezret adnék a designra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Sermi
2010.07.20. 15:21
insanity228 és CyberPunk666 abszolút egyetértek hogy a proci már túl erős ebbe a gépbe. Abból is lehetne egy gyengébb mert ez úgyis üzleti gép amin nem CAD fog futni egész nap viszont annál fontosabb hogy sokáig bírja akksiról. Amúgy azt sem értem mért van mindenki annyira oda ezekért a Corei-s processzorokért. Az előző P szériás Core2 nem volt jó? Bőven elég lenne egy olyan is kultúrált fogyasztással. Hála égnek nekem még P8600-al szerelt gépem van, nem is cserélném le egy újabbra(TP T400 <-> TP T410)...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. insanity22...
2010.07.20. 20:35
"Ezt nem a dzsunkán pár zokniárus sárga csinálja mint az Asust, Lenovot, Acert meg a többi kommersz műanyag parádét."

Az (IBM-) Lenovo hogy jön ide, mint műanyag parádé? Igaz én a legnagyobb konkurenciáért élek-halok (HP EliteBook 8530p), de aki a Thinkpadek jelenlegi gyártójára ilyet mond, annak nem sok köze volt eddig laptopokhoz.

Teljesen rendben volna ez a gép (és az ehhez hasonlók), ha volna bennük ennyi pénzért egy ilyen procihoz egy Quadro vagy FireGL kártya. Annak volna értelme, mert ki lehetne használni. Így viszont nem tudom felfogni miért érné meg Excel\Word\Powerpoint és böngésző futtatásra ez a processzor teljesítmény, a megnövekedett fogyasztással. Tettek volna bele egy ULV procit és mindenki boldog mert érthető a szándék, a célközönség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. iteq47
2010.07.22. 14:00
@tanaka

hátt. szerintem nem használtál még ilyen kis gépet. hidd el aki nap mint nap dolgozni akar, nem 13 collal fog mütyürészni...
nekem is volt acer ferrari 12colosom. a maga idejébe hasonlóan jó teljesítménnyel + JÓ videókarrival, és az a tapasztalatom, h emailen meg winampon(nagyon egyszerüen megfogalmazva) kívül nem jó az ilyen semmire.

szal kétlem h pc munkások ilyenen nyomulnának
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. CyberPunk6...
2010.07.22. 21:30
@iteq47

hdmi és d-sub.
könnyen hordozható iroda. Nem hiszem, h elsősorban ezen dolgozna bárki (kijelzőre értem), csak hordozza a megszokott munkaállomását, amit bárhol 2 sec beüzemelni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. amol75
2010.08.18. 04:35
Ez nem amilo. Évek óta notebookokkal foglalkozom, és azt kell mondjam minden márkanév alatt adnak el bóvlit. A lenovo ideapadok, a hp pavilionok és compaq-ok, már a dell inspironok is azok. A toshiba még valamelyest tartja magát. Ezzel szemben a fujitsu már csak a felső szegmensben van jelen. És fel is soroltam azokat a márkákat (nem gyártókat) amelyek komolyabb darabjaival érdemes foglalkozni, ugyanis a többinek hazánkban nemigen van olyanja. Viszont ezek közül egyedül a lifebookokról nem hallottam még panaszt.
Drága. Mint kategóriájában -hasonló tudással- az összes. Hozzáteszem a procit én is túlzásnak tartom.
Aki pedig egy ilyen gépből hiányolja a videokártyát meg a blurayt az rendesen el van tévedve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. amol75 Sermi
2010.08.18. 04:40
Ne is cseréld, jobb a t400.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!