iPon Cikkek

Gauntlet – Vissza a nyolcvanas évekbe!

Dátum | 2014. 10. 13.
Szerző | Leon121
Csoport | JÁTÉK

Régen...Réges-régen, amikor a videojátékokkal még leginkább csak játéktermekben találkozhattunk, amikor a mai játékipari óriások még épp csak nőni kezdtek, és amikor a Mario játékok megszámolásához is elég volt az egyik kezünk, megjelent egy játék, ami műfajt teremtett (persze akkoriban ez nem volt ritka jelenség). Ez a műfaj a kooperatív dungeon-crawlerek műfaja volt, a játék pedig a Gauntlet. Az 1985-ös árkád masinában a játékosoknak négy karakter közül választva kellett túlélniük az egyre nehezedő, csapdákkal és ellenfelekkel zsúfolt labirintusokat, miközben egy narrátor (“aki” egy speciális hangképző chip volt, kifejezetten modern technológia akkoriban) megjegyzéseket fűzött teljesítményükhöz. A Gauntlet hatalmas siker volt, csak úgy nyelte a játékosok aprópénzét, és idejét, hisz teli volt egyedi, új ötletekkel: a négy karakter másban volt erős, a csapatmunka pedig elengedhetetlen volt a túlélés érdekében. A játékot természetesen folytatások is követték, és később otthoni konzolokra is megjelent. Közel harminc évvel az eredeti játék megjelenése után a Magickával hírnevet szerző Arrowhead stúdió úgy döntött, hogy ideje feltámasztani a klasszikust, és megismertetni a mai generációt is ezzel az ősi programmal. A felújítás szellemiségében hű maradt az eredetihez, azaz nincsenek radikálisan újragondolt játékelemek, se filmszerű részek, újratöltődő élet, vagy hasonló “modern” újítások, inkább akciót kapunk akció hátán. A Gauntlet négy karakterosztálya igazán különböző játékélményt nyújt. A harcos (igazán meglepő módon) közelharcban erős, suhint, forog, aprít. Ezzel szemben az elf íjával távolról aprítja a népet, ide-oda vetődik, időnként pedig bombákat rak le, így tömegoszlatásra valamint gerilla-akciókra is kiválóan alkalmas. A harmadik karakter a valkűr, ki pajzsával sok sebzést eltűr… őt választva szinte egy női Amerika Kapitány bőrében érezhetjük magunkat, a hölgy legmenőbb támadása ugyanis a pajzsdobás. Persze dárdájával is könnyen meggyőzi az ellenfeleket arról, hogy talán ideje lenne meghalniuk. Az öreg piás varázslót irányítva érezzük leginkább, hogy a Magicka fejlesztői kezébe került a program, hiszen itt az ottani varázslatrendszer felhígított változatát kapjuk. A három támadásgombot kombinálhatjuk, és attól függően, hogy milyen sorrendben nyomjuk őket, más-más varázslatot állíthatunk be (összesen kilencet). Tűzlabda, jéglehelet, láncvillám, van itt minden, és még manára sincs szükségünk, csak az újratöltődést kell megvárni némelyiknél.
...és most
Akárkit is választunk azonban, érezni lehet, hogy a program kooperatív játékra lett tervezve. Egyedül hamar unalmassá válik, mert a játékmenet másból sem áll, csak harcból. Rengeteg harcból. Nagyon kevés rejtett kincs és felfedezni való van: itt-ott ki lehet robbantani a falat, és kulcsokkal is kinyithatunk zárt ajtókat. A pályák nagyrészt lineárisak, a továbbjutás pedig nem terheli meg különösebben a játékos szürkeállományát - annál inkább az ujjait és reflexeit. Mert a Gauntlet kifejezetten nehéz tud lenni, minél kevesebben vagyunk, annál inkább. Szólóban nem szégyen könnyű fokozaton indulni, mert különben csak saját magunkat idegesítjük fel, ráadásul ha nagyon elrontjuk, akkor kezdhetjük az elejéről az egész szintet. A pályák felépítése rém egyszerű: összesen három ereklyét kell összeszednünk az egész játék során. Ehhez három, eltérő látványvilágú környezet 3-3 fejezetén kell túljutnunk, és minden ilyen fejezet még három pályából áll, melyek más-más stílusúak. Az első világ első pályáján például egy klasszikus sivatagi dungeont kell túlélnünk, majd a következő pályán a fel-felbukkanó Halál elől kell menekülnünk, végül pedig egy aréna-szerű küzdelmet túlélnünk. Majd még kétszer megismételni ezt az előző hármat, és végül le kell győzni egy jóóóóóó nagy múmiát. Ezután jöhet a következő világ, más jellegű kihívásokkal és főellenséggel, majd még egy harmadik. Rém egyszerű tehát, nincs különösebb történeti körítés, vagy váratlan fordulatok, itt bizony igazi, klasszikus, harmincéves, sallangmentes játékmenetet kapunk.
Ami nem jelenti azt, hogy a játék rossz lenne. A harc kifejezetten érdekes, intenzív, nagyon oda kell figyelnünk, ugyanis könnyen a fűbe/homokba/sziklába haraphatunk. Rendszeres visszatérők a különös oszlopok, melyek megsemmisítésükig hullámokban termelik nekünk az ellenfeleket, és sokszor több oszlop is megjelenik egyszerre. A karakterek képességei hasznosak, egyik sem érződik fölöslegesnek, a megfelelő szituációban mindegyik előnyünkre válhat, nekünk pedig tudni kell ezt felismerni és kihasználni. Érdemes minél jobban teljesíteni, ekkor ugyanis kombókat is gyűjthetünk, amivel a pontszámunk nőhet, ez pedig azért lényeges, mert elég pontszám gyűjtésével tartalék életet is kaphatunk, azaz halál esetén sem kell újra kezdeni a pályát. Mindent összevetve a harcrendszer gördülékeny, élvezetes, szórakoztató (kontroller ajánlott, de egérrel és billentyűzettel is használható).
Szerepjáték-elemeket hiába keresünk, ez a rész ugyanis kimerül annyiban, hogy bizonyos trófeákat, “mastery”-ket megnyithatunk: például elég csontváz megölésével, vagy elég tárgy elpusztításával, esetleg elég gyógyító élelem felzabálásával, de van néhány kaszt-specifikus feladat is. Ezek a mastery-k a játékos számára passzív bónuszokat adnak, amelyeket akármelyik indított játékunkban megkapunk, még akkor is, ha nehéz fokozaton kezdünk újra egy-egy fejezetet. Ezek mellett a gyűjtött pénzből vehetünk különféle ereklyéket is, melyek közül legfeljebb kettő lehet nálunk, és amik aktiválásával átmeneti bónuszokat kaphatunk, lényeket idézhetünk, vagy varázslatokat süthetünk el. Nincs sok ilyen tárgy, és elég drágák is (pláne, ha tovább is szeretnénk őket fejleszteni), de a megfelelő időben használva őket megmenthetik az irhánkat. A külsőnk változtatására pedig kizárólag a nehezebb szintek teljesítésével megnyíló ruhákkal van lehetőségünk, melyek azonban tényleg csak a kinézetünket változtatják meg.
Grafikailag a program ugyan nem ragadt le a 80-as években, de teljesen nem is lépett ki az előd árnyékából. A látvány leginkább a pályatervezésben idézi a régi időket, a pálya ugyanis szembeötlően négyzet alapú. Minden helyiségen és képernyőn jól látszik ez, ami annak is köszönhető, hogy több pályarész is az eredeti felépítésén alapul. Amelyik pedig nem, az véletlengenerált ugyan, de látványosan felismerhető sablonokból épül fel, mint egy színes legó-vár. Ez az esztétikai értékből elég sokat elvesz, ami egyébként sem túl magas, érezhetően egy alacsonyabb költségvetésű játékkal van dolgunk. Ugyanez határozottan igaz a gyengécske hangeffektekre, és a totálisan jellegtelen zenére. A hangok pozitívuma ugyanakkor, hogy a narrátor szövegében sokszor visszaköszönnek az alapul szolgáló játék egyes sorai – aki játszott az előddel, biztos el fog mosolyodni párszor. Erre az egy kifejezésre fókuszáljunk is rá egy kicsit: „aki játszott az előddel”, ők adják ugyanis a játék fő célcsoportját. A nosztalgia nagy úr, a Gauntlet pedig hűen szolgálja ezt az urat, hisz messziről érződik rajta a régimódiság. Itt-ott ugyan modernizáltak rajta, pont annyira, hogy ma is élvezetes lehessen, de azért ez ma már egy kicsit kevés. Szólóban nagyon unalmassá válik – bár nem is tart túl sokáig, maximum 3-5 óra alatt végig lehet rajta szaladni. Az újrajátszhatóság pedig nem túl jó, hiszen a véletlengenerált pályák is teljesen egyformának érződnek, a karakterek fejlesztése pedig kimerül a Mastery-k gyűjtögetésében, ami nem más, mint egy hatalmas grindolás, ismétlődő, monoton taposómalom. Partiban jelentősen nő a játék élvezeti értéke, együttműködni most is ugyanolyan jó móka, mint szinte bármelyik kooperatív játékban, így ha van pár ismerősünk, akiket érdekel a műfaj, akkor érdemes lehet belefogni. Többet azonban ne várjunk tőle, mint egy lecsupaszított akciójátékot, ahol nincs fejlődés, nincsenek fejtörők, se titkok, csak és kizárólag akció. Minőségi akció, de semmi több, ehhez képest pedig túlságosan is magas a 20 eurós ára. Ha viszont játszottunk az eredetivel, és kedves emlékeket őrzünk belőle, akkor a nosztalgia alaposan meg tudja dobni a program értékét, hisz eleve erre készült: egy közel harminc éves program előtti tiszteletadásnak. E téren pedig jól szerepel. Értékelés: 7/10 Platform: PC
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. madcaptain
2014.10.14. 00:48
Hat igen, szerintem maradni akartak a retro vonalnal azert olyan a grafika amilyen. Kontroller nagyon kell neki, eger bill. magasabb fokozaton eselytelen kb.
Szerintem hamarosan Beat the average bundle cim lesz.
Egyszeruen az emberek adott grafikai szintre/indie jatekra nem adnak ki annyit mint egy nagyobb cimre, kulonsen hogy a nem is olyan regi nagy cimeket steam-en sokkal olcsobban meglehet kapni.
A realis ar 10 dollar szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Leon121 madca...
2014.10.14. 08:06
Én kezdem azt hinni, hogy több új megjelenésű, ilyen "kisebb" játékot direkt túláraznak, hogy ha majd megjelenik Steam akcióban, az emberek annál jobban vegyék. Hisz azért mégiscsak csábítóbb egy -50%-os címke melletti tíz dolláros ár, mint ha egy játék alapból, akció nélkül kerül annyiba. Addig meg aki nagyon akarja, mert mondjuk imádta az eredetit, az megveszi 20 dollárért, ha hajlandó rá annyit adni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Lazahunter Leon1...
2014.10.14. 13:51
Ezt a tendenciát én is megfigyeltem már.

Régen még örültek, hogy viszik a cuccokat olcsóért, most meg már 1-2 early access játék is pofátlanul lenyúl, pedig anno a MineCraft is azzal a modellel robbantott, hogy az alpha verzió sokkal olcsóbb, mint a végleges.

Legnagyobb pofátlanságnak a 7 days to die -t tartottam eddig, akik ea-ban a még fostalicska (és még most sem nagy szám) játékukat 34 eur körül adták, és sosem volt akciós, max 10-20% ... aztán nem olyan rég ha jól emlékszem vágtak rajta egy 10-est és most talán 24 eur ... ami még mindig sok, de gondolom látták, ennyiért baromira nem fogy, pedig az ár miatt régen is kaptak a néptől rendesen.

Mondjuk szerencsére ott van a jó kis steamtrades.com, ahol jóárasítva lehet kapni a régiófüggetlen játékokat, így lehetett eddig megvenni 5000Ft-ért a DR3-at vagy a Witcher3-at is (már nem, mert megkapták a régiókorlátot), de egy rakás ROW játék most is olcsón megszerezhető, mint pl a Vanishing Ethan Carter is 11 eur az eredeti 19 eur-os ár helyett (nagyon jó játék).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!