iPon Cikkek

Gears of War 3 - Béta állapotban

Dátum | 2011. 04. 23.
Szerző | Lawrence_Benson
Csoport | JÁTÉK

Az Epic Games brutális akcióval, drámai történettel, vérrel és erőszakkal taszítja végjátékba a Gears of War sorozatot. A trilógia a befejezéséhez közelít, Marcus Fenix már olajozza a láncfűrész fogait, hamarosan kezdetét veszi a mészárlás. Az Xbox 360 egyik legsikeresebb játékának temetése szeptemberre tehető, a locust invázió nem ér véget, de az általunk ismert történeti szálat lezárják, tán Cliff Bleszinski maga sem hiszi, de lassan elérkezik a dátum. Előtte azonban még itt a béta, a Gears of War 3 többjátékos módja már játszható, segítségével, noha csak néhány hét erejéig, de betekintést nyerhetünk a háború utolsó napjaiba. A játék első körben a Friends and Family közösség tagjainak volt elérhető, a bloggerekből, újságírókból és meghatározó gamer alakokból álló kör április 11-én vethette rá magát a telepítő fájlokra, de nem sokkal később a nagyközönség számára is megnyíltak a kapuk. Április 18-án a Bulletstorm: Epic Edition tulajdonosai nyertek bebocsátást, 25-től pedig az előrendelők bizonyíthatják, hogy van vér a pucájukban, ki mernek állni egy hadseregre való idegen szörny ellen.

Delta Squad akcióban
A multiplayer béta három játékmóddal és négy pályával várja a kadétokat. A locust hordát és az emberi hadsereget a Team Deathmatch ereszti egyszerűen egymásnak, a gépfegyver hangja messzire száll, az orrod finom benzingőz csapja meg, dolgozik a hadi technika, az égett hús szaga a győzelem első jele. Egy pályán összesen 10 játékos csaphat össze, ez a limitált szám a jelenleg elérhető másik két játékmódra is igaz, hasonlóan minden más beállításhoz. Tolhatunk rangsorolt, vagy kötetlen meccset, a játék a szintünknek megfelelő ellenfelekkel rak össze minket, de hívhatunk barátokat is, harc előtt össze lehet gyűlni a lobbiban, hogy aztán később se veszítsük el egymást, bajtársiasság mindörökké. A publikus összecsapások valószínűleg legnépszerűbb darabja lesz ez a játékmód, nem nagyon kell törődni a társakkal, a közös cél szimpla: daráljuk le az ellenséget, s az, aki a legtöbb dögcédulát tudja szerezni az élre kerül.

"For the Horde"
A második mód a Capture the Leader, mely nem csak, hogy nagyobb izgalmakat, de szorosabb csapatjátékot is ígér. Mindkét harcoló félből kineveznek egy tisztet: mialatt a saját emberünket védelmezzük, az ellenség vezetőjét el kell rabolnunk, amikor valamelyiket túszul ejtik, a csapat sorsa hamar megpecsételődhet. Ha a társaknak nem sikerül kiszabadítaniuk őt a visszaszámlálás lejárta előtt, akkor elveszítik a kört, nehezítésként pedig minkét fél látja az ellenség vezetőjének aktuális pozícióját, elbújni nem lehet. Hasonlóan komoly a harmadik, King of the Hill mód is, utóbbiban kijelölt területeket kell elfoglalniuk a csapatoknak, ha megszereztük az állást, és tartani is tudjuk, akkor busás pontokkal leszünk gazdagabbak, ha viszont elveszítjük, akkor az ellenség kerül a helyünkre, és mi támadunk. A területek egy körön belül többször is vándorolnak, így nem lehet egyetlen taktikára berendezkedni, valamelyik nekünk, valamelyik az ellenségnek lesz előnyösebb.

Mikor a public kalandok hívei a csapatjátékot igénylő módokat választják, bizony nem egyszer fognak borsot érezni orruk alatt, mindig akad ugyanis olyan társunk, aki nem fogja megérteni a szabályokat. Ha a Capture the Leaderben nem védik a tisztet, nem mennek kiszabadítani, vagy nem próbálják meg az ellenség emberét elrabolni, akkor oda a győzelem minden esélye, a legrosszabb esetben olyan ember is lehet kiemelt karakter, aki mindig elsőként rohan át a frontvonalon, a bétatesztelés alatt volt hasonlóval dolgunk. Szerencsére azonban a felsőbb szinteken az ilyenek folyamatosan ritkulnak, a játék jól felépített fejlődési rendszerének köszönhetően minél fentebb vagyunk, annál kevesebb hasonló esettel fogunk találkozni.

Húsdarálók
A bétateszt során összesen négy helyszínen tudjuk szitává lőni egymást, akad emberi, és idegen pálya is. A Thrashballnak egy romos futballstadion ad otthont, a gyepen betonkordonok gondoskodnak arról, hogy ne kelljen közvetlenül belenézni az ellenség puskacsövének végébe, vannak öltözők, és fel lehet menni az irodákba is, a szűk falak nem adnak sok lehetőséget a menekülésre, sokan el fognak hullani itt. A valaha szebb napokat is megélt luxus bevásárlóközpont a második, Checkout állomáson járható be, a fedezékes előrenyomulás itt is központi elem, be lehet menni üzletekbe, mosdókba, s a pálya jól belátható kialakításának köszönhetően a mesterlövészek sem fognak unatkozni, maga az atmoszféra pedig lehangoló, csak úgy, mint a harmadik, Old Town pályán. A tengerparti, toszkán stílusú város az elmúlás szimbóluma, kőépületei mohával fedettek, vékony utcácskáin valaha pezsgő élet lehetett, megúszták a bombázást, de az inváziót nem, a lakosságot valószínűleg gyorsan evakuálták, az utcaképet csipegető csirkék és kiteregetett ruhák teszik emberközelivé, nincs itt keresnivalója semmi civilnek. A negyedik, és egyben utolsó pálya pedig a Trenches, mely idegen földre kalauzol el minket, a koszos, sivatagos helyszín apokaliptikus hangulata csontig hatol. Bárhol szembe találkozhatunk egy ellenséggel, s ha a vékony járaton át beértünk a központi arénába, ott bőven tudunk majd válogatni az áldozatok között, igazi mészárszék vár minden játékosra.

Hazai pályán
Teljesítményünkről a Stats and Awards menüpont szolgál részletekkel, megtekinthetjük bűnlajstromunkat, vannak kitüntetések, és különböző érdemekért kapott szalagok is. Ellenőrizhetjük összegyűjtött pontjainkat, a statisztika pedig pontos képet ad minden mozzanatunkról, böngészhetjük többet között, hogy hány meccset játszottunk, ebből mennyit nyertünk meg, hány ellenséget lőttünk le, hány társat élesztettünk fel, illetve mi magunk hányszor estünk el. A pontokért elérhető különlegességek is itt kaptak helyet, vannak bónusz karakterek, úgy mint Anya, Cole, Kantus, Baird vagy Theron, 50 meccs után pedig megkapjuk a fociruhás Cole-t is, illetve jópofa apróság, hogy a teszt minden hetében lehet szerezni egy-egy új fegyvert. Ez utóbbiak a díjakkal, karakterekkel, és statisztikákkal együtt átmenthetőek a majdani teljes játékba, jól fog mutatni mindegyik a gyűjteményben, hát még, ha exkluzív cuccot sikerül szerezni.

A Gears of War 3 története tizennyolc hónappal játszódik Jacinto bukása után. A Cog feloszlott, hőseink Vectesben húzták meg magukat, egy öreg teherszállító átalakított fedélzetén élnek, ha kell, akkor megvédik magukat, de nem háborúznak, a Delta Squad már a múlté. Marcus Fenix, Dominic Santiago és Anya Stroud élete azonban hamar felborul, Prescott egy napon nem várt hírrel állít be hozzájuk. Marcus apja, a legendás professzor, Adam Fenix életben van. Az események innen felgyorsulnak, hőseink elhatározzák, hogy a föld alól is, de előkerítik a halottnak hitt tudóst, az idősebbik Fenix ugyanis köztudottan az egyetlen ember jelenleg, aki tudja, hogyan lehet véget vetni a sok éve tartó háborúnak. A csapatra viszont minden korábbinál keményebb kihívás vár, a világ romokban, a locust seregek mellett pedig még a mutáns lambent horda is az útjukat fogja állni: nem egy vasárnapi séta, amire készülnek.

Nincs megállás
A játék látvány tekintetében nem sokat fejlődött, ez már a bétateszt alatt is jól látszik, bizony az Unreal Engine már nem lesz fiatalabb, hiába a folyamatos javítgatás. Játékelemek tekintetében azonban sokat lép előre a harmadik rész, ezernyi apróság lesz benne, mely izgalmassá teszi majd a harcokat. A kampányt most először egyszerre akár négyen is végigvihetjük, a mentőakciót segítő új szereplőknek pedig mind eltérő tulajdonságaik, és fegyvereik lesznek. Az eszközök száma is kibővül, kapunk például egy Silverback nevű, gépágyúval és rakétavetővel felszerelt, hatalmas robotpáncélt, melynek aztán tényleg nem lesz ellenfele a harcmezőn, s ha kiszállunk belőle, akkor se fog berozsdásodni, automata gépfegyvere mindenre lő, aminek nem emberi vér csörgedez az ereiben. Emellett, ahogyan lenni szokott, több új taggal bővül az ellenség serege is, de a repertoárt végignézve nekünk is jutnak új dolgok, a klasszikus lancernek például láncfűrész helyett egy bajonett lesz az elején, de kapunk lefűrészelt csövű puskát, egy lövéssel bárkit leterítő csipát, továbbá robotbombákat is. Utóbbiak kilövést követően azonnal beássák magukat a földbe, megkeresik a legközelebb álló idegen egységeket, majd szinte láthatatlanul eljutva áldozatukhoz, a levegőbe repítik szerencsétlent.

Rengeteg újdonság vár
A többjátékos mód is kap vérfrissítést, ha már a béta során ebbe volt lehetőségünk belepillantani, akkor nézzük meg gyorsan, hogy mi várható még. A korábbi klasszikusokon, és a cikkben már bemutatott új játékmódokon kívül lesz például egy Beast névre keresztelt lehetőség is, mely a Horde teljes ellentéteként a locust sereg sorai közé állít minket, nem kevés akciót tartogatva ezzel. A feladat nem más lesz, mint az emberek folyamatosan erősödő támadásának megfékezése, jó hír pedig, hogy a bétával ellentétben a teljes verzió tíz helyett tizenhat játékost is egymásnak tud majd ereszteni, fog folyni vér bőven, multiplayer és campaign módban egyaránt. A Gears of War 3 a jelenleg ismert információk alapján méltó folytatása lesz tehát az első két résznek, a kalandok választ adnak minden kérdésünkre, a trilógia kiteljesedik, elvarrják a szálakat, hamarosan búcsúzunk Marcustól, és a Delta Squad csapatától.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. perempe
2011.04.23. 21:06
A Hazai pályáról a Lajosházáig közlekedő kisvasút jutott eszembe: nem megy a fel a Szalajkaházig, mert hasonló állapotú a pálya. (Lajosháza-Szalajkaház-Mátraszentimre vonalat jártam ma le.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. zuzo
2011.04.24. 13:37
Én amikor jártam a Szajol-Szolnok fele ott üresen állnak a tehervágányok.
Szeged fele meg épphogy le nem esik a vonat a sínről..
Sőt mi több van egy ismerős mondás: "Dübörög a gazdaság!"
Nesze neked magyar ha megszavaztad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. pal07
2011.04.24. 15:03
Bárcsak visszatérne pc-re.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. energon
2011.04.24. 19:41
én is értékelném ha agyondobnák vele a pc-seket 1. részt még most is nyomatom multiban.. 1. osztályú termék
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!