iPon Cikkek

Gears of War: Judgment - az ítélet napja

Dátum | 2013. 04. 04.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Míg a Sony esetében egyértelmű, hogy egy új konzolgeneráció képességeit majd a legújabb Guerrilla Games (Killzone), Sony Santa Monica Studios (God of War), vagy Naughty Dog (Uncharted) játék mutatja majd be, addig a Microsoftnál semmiben sem lehetünk biztosak. Persze Redmondnak is akadnak exkluzív címei bőven, de a Halo-sorozat esetében egészen a negyedik részig kellett várni, mire technikailag is tényleg kiemelkedő grafikai minőséget kaptunk, és az is a konzolgeneráció végén következett be. Érdekes módon, ha az Xbox 360 grafikai képességeit kellett megmutatnunk egy barátunknak, nem tudtunk máshoz fordulni, mint a Gears of Warhoz, ami különösen azért érdekes, mert az előbb említett Sony-exkluzívokkal ellentétben ez egy multiplatform motorra épül, így tehát nem feltételeznénk automatikusan azt, hogy igazán képes megmutatni egy gép valódi erejét. A valóság azonban mást mutat: az első Gears of War annak idején az egyik legszebb játéknak számított (és még ma is bőven hozza a szintet), a harmadik rész pedig továbbra is jelen generáció egyik legszebbike. Már persze, ha szépnek lehet nevezni egy brutális, véres, lövöldözős, háborús anyagot, de értitek, mire akarok kilyukadni. A Microsoft is nagyon számított arra, hogy az Epic Games csillogtatja majd meg elsőként az Xbox 360 erejét, hiszen a konzol megjelenése előtt a hardvermérnökök még 256MB memóriával tervezték szállítani a masinát. Ehhez a tervhez egészen addig tartották magukat, amíg pár hónappal a specifikációk véglegesítése előtt látogatást nem tett Tim Sweeney és az Epic egy kisebb különítménye az Xbox-divíziónál, hogy bemutassák a Gears egy korai technikai demóját.

Miután a demó lement, és a Microsoft emberei az állukat próbálták visszaakasztani, Tim Sweeney annyit mondott, hogy mindez röccenésmentesen fog futni az Xbox 360-on, pusztán egy olyan apróságra lenne szükség, hogy meg kellene duplázni a memória méretét. Így a Microsoft az utolsó pillanatokban, az extra költséget bevállalva végül 512MB memóriával szállította a konzolt, és persze ma már valószínűleg nagyon örülnek ennek a döntésnek. A Gears tehát igen-igen fontos mind a kiadó, mind pedig a játékosok számára. Ezért voltam szomorú a harmadik rész végén: meg voltam győződve róla, hogy legalábbis erre a generációra elbúcsúzhatunk Marcustól és brigádjától, ha készül is új Gears, azt maximum a következő generáción látjuk majd viszont.
Nos, abban ugyan igazam volt, hogy Marcuséktól elbúcsúztunk, de abban nem, hogy ebben a generációban már nem érkezik új epizód. Az Epic által megvásárolt lengyel People Can Fly szállította nekünk ugyanis a Judgmentet, és ezzel a sorozat epizódjainak megjelenése eléggé frekventálttá vált: hat év alatt négy rész látott napvilágot. Ha ez így folytatódik, még a végén ebből is Assassin’s Creed, vagy Call of Duty lesz. Ebből tehát logikusan következik az is, hogy komolyabb változtatásokra nem állt rendelkezésre sem elég idő, sem pedig lehetőség, a People Can Fly nagyjából abból építkezett, ami rendelkezésére állt. Ez nem feltétlenül baj, pusztán azt jelenti, hogy akik eddig szerették a szériát, azok pontosan tudják, mire számíthatnak, akik pedig eddig sem, nos, azok ezután sem fogják a szívükbe zárni. A sztori a manapság (főként a konzolgeneráció végén) eléggé divatos előzménytörténetet veszi elő, és teljesen nélkülözi a korábban központi szerepet betöltő Delta-osztagot. Ehelyett ezúttal a korábbi mellékszereplők kapják meg a képernyőt, élen a nagyszájú Damon Baird hadnaggyal. Az Emergence Day után kicsivel járunk, vagyis ekkor lepte el először Sera bolygóját a felettébb kellemetlen, és nem túl emberbarát locust faj, a háború pedig éppen kezd eldurvulni. S, mint ahogy azt a későbbi részekben láthattuk, ebben a háborúban nem az emberiség áll jobban. Baird, és csapata, a Kilo-osztag Halvo Baynél úgy dönt, hogy a közvetlen parancsot megtagadva megragad egy lehetőséget, és kifüstöl egy közeli locust különítményt. A játék címe nem véletlenül Judgment (ítélet), ugyanis a történet a bíróságon kezdődik, amint embereinket egy rendkívül antipatikus ezredes vádolja meg árulással – a parancs megtagadása tehát nem volt valami jó ötlet. A Kilo-osztag a megszokott módon négy főt számlál: Bairdet már ismerjük, mint ahogy a futballsztárból katonává vált Augustus "The Cole Train" Cole-t is. Melléjük megkapjuk az újonc Sophiát, akinek különös ismertetőjele, hogy lány, és szeret a szabályok szerint játszani, ami rendszeres és humoros ellentétek forrása a lázadóbb szellemiségű Bairddel szemben. Végül pedig itt van nekünk Paduk, aki nem különösebben szimpatizál a COG-gal (a kormány háborús gépezete), így a másik humorforrást ő képezi, ahogy az eseményeket, és hőseink cselekedeteit folyamatosan lehurrogja. A kampány pedig úgy épül fel, hogy az egyes fejezeteket az egyes főszereplők mesélik el, mintegy bírósági vallomásként, és éppen az áll a középpontban, akinél a szó van, míg végül a visszaemlékezések után elérünk a jelenig.

Mindezt azonban a People Can Fly megcsavarta egy kicsit, és ez talán a legnagyobb változás az előző részekhez képest. A kampány ugyanis most már sok kicsi darabból, körülbelül 15-20 perces szekciókból épül fel, melyek végén mindig kapunk egy értékelést, illetve összehasonlítást az Xbox Live-os barátaink teljesítményével. Sokkal érdekesebb azonban a „minipályák” elején látható Gears-embléma a falra festve, melyet megérintve aktiválhatjuk a Declassified módot. Ez a történet szempontjából körülbelül azt jelenti, hogy míg a sima vallomásunk egy olyan történetet mesél el, ami feltételezhetően a hatóság által „megtisztított” verzió, addig a Declassified (a korábban titkos, de már megnyitott katonai aktákat hívják így) azt próbálja megjeleníteni, milyenek voltak az események valójában. Az egy kellemes pont, hogy ez a dolog a történetre is kihat, azonban az igazán fontos természetesen a játékmenetre gyakorolt hatása. A Declassified elfogadásával ugyanis a következő szakasz sokkal nehezebbé válik, jóval nagyobb kihívást nyújt. Hogy mitől? Nos, az okok változatosak lehetnek: elképzelhető, hogy bizonyos fegyverhez leszünk kötve, vagy erősebb ellenfelek jönnek, vagy egy adott részt időre kell teljesítenünk (különben lebombáznak), de a láthatósággal is lehetnek bajok. Az egyik legjobb példa erre a könyvtáras pálya, ahol a régi épületben szállingózó por jelentősen lerontja a látási viszonyokat, az ellenfelek pedig kihasználják ezt, és váratlanul rontanak ránk. Az extra kihívást bevállalva sokszor úgy érezhetjük, egy egészen más, egy sokkal érdekesebb játékkal játszunk, így ha nem vagyunk brutális Gears-veteránok, már az elején érdemes elgondolkozni azon, hogy inkább normál nehézségi szinten vágjunk neki a sztorinak, és aktiváljunk minden Declassified lehetőséget, mintsem egy magasabb fokozaton, az utóbbi nélkül játszunk.
Akadnak még apróbb újdonságok, mint például hogy ezúttal két fegyverünk lehet, melyek között gyorsan váltogathatunk, illetve a bal ravasszal azonnal dobhatunk egy gránátot. Ezeknél komolyabb újítás az intelligens spawn-rendszer. Ez azt jelenti, hogy egy szituáció sosem történik kétszer ugyanúgy, így például egy visszatöltés után is teljesen máshogy játszódhat le egy harc. Más helyeken bújnak elő az ellenfelek, más összeállításban és más irányból támadnak, ami kifejezetten jót tesz az újrajátszhatóságnak. Ehhez asszisztálnak a pályák is, melyek a harmadik részből megszokott módon elég tágasak, több kisebb lehetséges útvonallal, kerülővel rendelkeznek, és persze tökéletesen megtervezettek. Mindez tehát nem hangzik rosszul, összességében azonban a rövidebb szakaszokra történő felbontásnak részben a sztori látja kárát: sosem tud úgy kibontakozni, mint az előző részekben, illetve maga a narratíva sem emelkedik ki annyira, nincsenek olyan eposzi pontjai, emlékezetes részei, mint például a harmadik epizódnak. Ha pedig végeztünk, kapunk egy Aftermath-kampányt, ami már a Gears of War 3 idején játszódik, és azt mutatja meg, hosszú évek után miként egyesül újra brigádunk – sajnos azonban ez talán a játék egyik gyengébb része, nyugodtan kihagyhatták volna.

Még egy dolgot azért érdemes kiemelni a kampánnyal kapcsolatban: feltűnően sokszor találkozhatunk olyan pályaszakaszokkal, amikor egy-egy területet be kell védenünk, társainkkal összedolgozva, lövegeket lehelyezve – mintha csak a Horda mód került volna át ide. Valójában ez is történt, ugyanis a multiplayerből pedig kikerült ez a játékmód, és a helyét gyakorlatilag két másik vette át. Az egyik a Survival, ahol társainkkal vállvetve kell megvédenünk három egymás utáni pontot a hullámokban rohamozó, mesterséges intelligencia által irányított ellenfelektől. A legnagyobb különbség a Hordához képest, hogy itt mi nem helyezhetünk le lövegeket, pusztán védhetjük, vagy javíthatjuk a meglévőket. Az OverRun gyakorlatilag ugyanez, azzal a különbséggel, hogy a locustot ezúttal már embertársaink irányítják, és így jóval nehezebbé válik az egész dolog (az egyik oldalon), a másik oldalon pedig örülhetünk, hogy randalírozhatunk a szörnyetegek különböző fajtáival – egyben pedig ez a mód váltja le a korábbi Beastet. A kompetitív oldalon két játékmód változtatja meg a Gears-multiról alkotott elképzeléseinket, a Free for all és a Domination. Túlságosan egyiket sem kell magyarázni: az elsőben mindenki öl mindenkit, teljes a káosz, és iszonyatosan pörög a játék, ami többek között annak köszönhető, hogy nem kell már kivégezni a földre küldött ellenfelet, az rögtön a másvilágra kerül. A Dominationben pedig pontokat kell elfoglalnunk, megvédenünk és megtartanunk. Egy dolog azonban a Free for all kivételével minden többjátékos módra igaz, sőt, még az egyjátékos részre is: nagyon fontos, hogy a csapat összedolgozzon, és hogy társaink tudják, mit csinálnak. Multiban, ha csak egy valaki elkezd rambózni, az már teljesen felboríthatja az egyensúlyt, míg a kampányban az extra kihívások teljesítése, illetve nehezebb fokozaton a területvédés egyszerűsödik le egy megfelelő brigáddal dolgozva.
Ezen kívül a Gears of War: Judgment továbbra is kiemelkedően jól néz ki, az Xbox 360 egyik legjobban festő címe, a hanghatások szokás szerint brutálisak és zsigeriek, a játszhatóság pedig kiemelkedő – szégyen a többi stúdióra nézve, hogy a mai napig nem született olyan simán és problémamentesen irányítható TPS-shooter, mint a Gears. Aki tehát a klasszikus, megszokott élményt keresi, biztos lehet benne, hogy itt megtalálja. Elvégre a lényeg még mindig ugyanaz: keményarc tengerészgyalogosokkal, durva beszólások és ömlő vér közepette szétlőni/szétfűrészelni/szétrobbantani az érkező ellenfelet. Ezt pedig ebben a műfajban továbbra sem tudja senki jobban csinálni. Összességében azonban a játék nem ér fel a korábbi részek nagyságához, megmarad egy roppant élvezetes „mellékágnak”. A következő generációra vélhetően érkező folytatásnak pedig most már igazi újdonságokat kell majd felmutatnia.

Platformok: Xbox 360 Tesztplatform: Xbox 360
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. codex
2013.04.04. 11:07
A mai napig nem világos számomra, hogy miért nem jön PC-re. Nagyon bejött a GoW 1.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Beatmad
2013.04.04. 18:17
átrakták xbox exkluzívba, hogy jobban fogyjon a konzol szerintem ennyi van mögötte,
amúgy a kifogás annyi volt anno az epic részéről hogy azért nem jön PC-re mert sok a kalózkodás, és hogy mennyien letöltötték
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. tivadar3
2013.04.09. 11:37
Nem vártam sokat a játéktól,de kellemes csalódást okozott.Gears fanoknak kötelező darab.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!