iPon Cikkek

God of War: Ascension

Dátum | 2013. 03. 17.
Szerző | Svindler
Csoport | JÁTÉK

Úgy gondolom az 2005 óta nem kérdéses, hogy az SCE Santa Monicánál nagyon tudnak valamit. Már a PS3-ról szóltak a hírek, amikor Kratos jött, látott és bebizonyította, hogy az öregedő PS2-n még mindig vannak kivételesen szórakoztató és jól kinéző játékok. Aztán jött 2006, megjelent az új generáció, az előző pedig elkezdte hattyútáncát. De micsoda hattyútánc volt az! A PlayStation 3 a kezdeti időszakban elég erős játékhiányban szenvedett, így komoly figyelmet kaphattak az előd utolsó nagy címei. Ezek közül is a legerősebb a 2007-es God of War II volt, aminél egész konkrétan az állunkat kerestük, sosem gondoltuk volna, hogy amit látunk az kihozható az öreg vasból, úgyhogy next-gen ide vagy oda, aki akkor tudott, az God of Warozott. Azóta van is egy kis versengés a Sony legnagyobb belsős stúdiói között, hogy ki az, aki a legtöbbet ki tudja hozni az adott vasból. A Guerrilla Games a Killzone-okkal bizonyított, a Naughty Dog az Uncharted szériával vívta ki elismerésünket, a santa monica-i srácok pedig szimplán lerakták elénk az asztalra 2010-ben a God of War trilógia befejező részét, aminek már az első fél órája elég szájtátósra sikeredett. A történet lezárva tehát, a köztes eseményekkel pedig a PSP-re megjelent epizódok foglalkoztak, így elég meglepő volt, mikor bejelentették, érkezik az új God of War PS3-ra. A fogadtatás ennek köszönhetően elég vegyes volt, már megjelenés előtt kapott a játék hideget-meleget, miközben szépen lassan csordogált az infó felénk: előzmény lesz, láthatjuk Kratos belső vívódását, emberibb oldalát, lesz multi, stb. Az elsőn nincs mit magyarázni, igazából ha akartak még egy részt, hát máshová nem igazán pozícionálhatták a sztoriban, bár kétséges volt, hogy mégis mit lehet elmesélni egy előzmény részben. A többi viszont azonnal kicsapta a biztosítékot sok rajongónál. Nem véletlenül, hiszen az utóbbi években divat lett mindenben erőltetni a multit, és sokszor láttuk, hogy ez egy eddig egyjátékos címnél néha borzasztóan izzadtságszagú lesz. Kratos pedig igazából már villantott valamit az emberi oldalából a GoW 3-ban is, így sokan aggódtak, hogy átmegy túlzottan szentimentálisba. Szerencsére nem így lett.

A történet nem sokkal az első rész előtt játszódik: Kratost eskü köti a háború istenéhez, és nem emlékszik múltjának minden részletére. Kétségek gyötrik, megszegi esküjét, és ezért magára vonja a fúriák haragját, akik azért felelősek, hogy többek között az ilyen esküket betartassák, és megbüntessék az esküszegőket. Többet kár is lenne elmondani a sztoriból, a trailerek talán már így is túl sokat mutattak. Igazából az alapkoncepció még nem túl érdekes és talán kicsit erőltetett, de nem mond ellent az eddigi részeknek (sőt, van benne egy elég szép kikacsintás), és a kivitelezése olyan jól sikerült, hogy a játék végére már biztosan elfelejtjük, hogy az elején egy kicsit húztuk a szánkat. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben végignézhetjük, hogy Kratos már azelőtt megatáp volt, mielőtt még az első részben azzá vált volna.
A játékmenet nem igazán változott, a megszokott GoW-os élményt kapjuk, csak hozzáigazítva a környezethez. Ezúttal nincs fegyvercserélgetés, az idő nagy részében az Arésztól kapott pengékkel kaszabolunk majd, maximum felerősítve némi mágiával. Hogy azért legyen változatosság is, ötféle fegyvert találhatunk a világban elszórva, amik közül egyszerre mindig csak egy lehet nálunk (a Káosz Pengéi mellett), tehát ha felveszünk egy újat, akkor kukáztuk az előzőt. Van itt minden, amire szükségünk lehet: gyors kard, lassú buzogány, pajzs, dárda és robbanó golyók is. A távolsági hadviselés utóbbi kettővel van megoldva, ám ezek nem kifogyhatatlanok. Ha megszorulunk, akkor bármikor megszabadulhatunk a nálunk lévő fegyverektől. Hozzávágva ellenfeleinkhez őket vagy nagyot sebeznek (pl. az összes dárda egyszerre) vagy harcképtelenné teszik őket pár másodpercre. Mint minden eddigi résznek, az Ascensionnek is megvannak a maga egyedi tárgyai, amik segítenek megoldani pár fejtörőt, és a csatákban is jó szolgálatot tesznek. Mondjuk igazán nehéz rejtvénybe nem nagyon fogunk belefutni, a legtöbbnél nem a továbbjutás a kérdés, hanem a titkos helyek kinyitása (ha észrevesszük, hogy vannak).

Normál fokozaton a játék nem túl nehéz, teljesen átlagos kihívást nyújt, és hard-on is bőven megcsinálható, így a gyakorlottabb GoW-osoknak érdemes ezen kezdeniük. Ha mellette trófeavadászok is, akkor ha körültekintően viszik végig a játékot, egy végigjátszás alatt meglehet kb. 80-90%-os teljesítés, nem lesz messze a platinum trófea. A végigvitel után megnyílik a legnehezebb fokozat is, az viszont most is csak a legjobbak számára van fenntartva, még ha nem is olyan szivatós, mint pl. az első részben (ahol a főellenfél egy ütéssel leteríthetett minket). A nehézség egyébként minden szinten egész jól ki van egyensúlyozva, csak egyetlen hely van csak a játékban, ami minden fokozaton jóval nehezebb, mint bármi más, amivel addig találkoztunk. Viszont ez miatt annyian panaszkodtak már, hogy a fejlesztők azon gondolkoznak, hogy egy patchben megváltoztatják. Még egy kicsit visszatérve a trófeákra, ebben a játékban nem követték el azt a hibát, hogy teleszórták multiplayeres célokkal, csak a gyakorlópályán kell túljutnunk, ami egyébként is kell ahhoz, hogy hozzáférjünk az egyszemélyes kihívásokhoz. A sztori végigvitele sajnos belefér 10 órába, normál fokozaton pedig még ennyi sem kell neki, így nem ez lesz a széria leghosszabb játéka. Ezen próbál segíteni a multi.
Méghozzá (és most lehet meglepődni) egész jól. Bevallom én személy szerint nem vártam sokat tőle, a bétákat is kihagytam, és azt gondoltam (és gondolom most is), hogy vannak játékok, amikben nem kéne erőltetni a multit. Eddig nagyon kevés olyan megvalósításhoz volt szerencsém, aminél azt mondtam, hogy igen, örülök, hogy tévedtem, és a GoW: Ascension is ezek közé tartozik. Természetesen a multiban nem sok Kratos rohangál, csak az istenek néhány kiválasztott bajnoka. Az istenek bukhatnak az ikrekre, mert emberünk kinézetét nem piszkálhatjuk, csak a felszerelését, de az akció hevében ez úgysem látszik, a sebességre viszont jó hatással van. Cserélgethetjük viszont a páncélzatunkat, a fegyverünket és a nálunk lévő extra tárgyat is. Mielőtt azonban belevetnénk magunkat a csatákba, választanunk kell egy istent, akinek hűséget fogadunk. Mindegyik isten más előnyökkel jár, és talán már a nevükből is kitalálható, kinél mire számíthatunk: Arész, Hadész, Zeusz és Poszeidón.

Szerencsére a multiban nem veszik komolyan az esküket, bármikor válthatunk az istenek között, és még a fúriák sem jönnek értünk. Mindegyik istennél külön lehet XP-zgetni, és ahogy lépjük a szinteket, különböző extrákat vásárolgathatunk. Új tárgyak, régiek erősítése, új páncélzat, fegyver, stb. Azonban nem minden jön a fejlődésrendszerből, vannak felszerelések, amiket csak a harcmezőn szerezhetünk meg (plusz egy-két extra, amit a böngészős játékból). Jó hír, hogy ha hiányoltunk mágikus támadásokat, vagy fegyvereket a régebbi részekből, akkor itt jó eséllyel beléjük futhatunk. Nagyon sok a visszaköszönő vendég, a Leonidas páncélszett pedig a 300 című film előtt egy kis tisztelgés. A felszerelések jól kiegyensúlyozottak, mi még nem találkoztunk olyannal, ami mindenben erős lett volna. Ha például felveszünk egy nehéz páncélt, akkor az nagy védelmet fog adni, de csökkenti a támadóerőnket, hiszen nem tudunk olyan szabadon mozogni benne (az igazi harcosok pucéran osztják a halált!). Manapság nincs új a Nap alatt, a játékmódok már ismert sémákra építenek. A Favour of the Gods a deathmatch-nek felel meg, a Team FotG pedig nem túl meglepő módon a TDM helyi változata. Valószínűleg a Team Capture the Flaget sem kell bemutatni, csak a Trial of the Gods szorul némi magyarázatra. Tulajdonképpen ez a régi játékok kihívásainak helyi változata, amit lehet egyszemélyesen, vagy kooperatív módban, ketten is játszani (csak neten keresztül). Bármelyik térképen is vagyunk, a lényeg az, hogy az idő ellen harcolunk. Kapunk pár percet, ami alatt a lehető legtöbb ellenfelet kell a túlvilágra küldenünk. Ha befejezünk egy kört, vagy elpusztítunk valamit, akkor bónusz időt kapunk. Térképből nincs sok, de azok elég változatosak, és főleg a csapatosoknál rengeteg extra lehetőség van: egy löveg elfoglalása, a küklopsz csapkodása, csapdák aktiválgatása, stb. Az egész multi nagyon élvezetesre sikerült, simán el lehet vele ütni pár órát, fanoknak meg ennél is többet. Csak annyi gondunk volt vele, hogy nem választhatunk térképet (random jön a következő), a Trial of the Gods nem tudja helyettesíteni eléggé a régi kihívásokat és akkor is meg kell várnunk a fél percet a meccs indításához, ha egyedül akarunk játszani.
Most pedig elérkeztünk ahhoz a részhez, amire a santa monica-i srácok méltán lehetnek büszkék: a technikai megvalósításhoz és a dizájnhoz. Technikai fronton az Ascension már nem jelentős előrelépés a GoW III-hoz képest, de igazából úgyis azt gondoltuk, hogy már nem nagyon van hová továbbfejlődni ezen a vason, így az is csoda, hogy bebizonyították az ellenkezőjét. A környezet dinamikus változása és a részletesség nagyon meggyőző, főleg úgy, hogy most sem kell soha töltésre várnunk, ami sokat hozzáad a filmszerű élményhez. Ráadásul a művészi oldalról is csak pozitívan lehet nyilatkozni, a helyek megtervezése és a rendezés is nagyszerű, érezni, hogy nem egy szimplán nagyon jó iparos munkával van dolgunk, ebben a szívük-lelkük benne van a fejlesztőknek, és ez sokat számít, ez tudja kiemelni a tömegből most is a GoW-ot, hiszen a játékmenete nem igazán változott.

A hangok és a zenék hozzák a megszokott szintet, az utóbbi talán túlságosan is. Nagyon jó aláfestései az aktuális cselekménynek, de a már régóta ismert főtémán kívül nem sokat tudunk felidézni így a végigjátszás után. Összefoglalva az egészet, az Ascension egyetlen igazi nagy hibája az, hogy a sorozatot már békén kellett volna hagyni, hiszen a GoW III-mal való lezárása után már eléggé kötött volt a fejlesztők keze. Az előzmény története ezért egy kicsit erőltetett, de legalább még így is beleillik a teljes sztoriba. A látvány és a hamisítatlan GoW hangulat szerencsére most is megvan, sőt, előbbiért le a kalappal. Talán ez a sorozat „leggyengébb” darabja, de nézzünk szembe a tényekkel: sok sorozat szeretné, ha ennyire jó lenne a leggyengébb epizódja. A God of War a PlayStation történelem egyik gyöngyszeme, és valószínűleg ezután Santa Monicában is pihenőre küldik, így kíváncsian várjuk, mit találnak ki a következő generációra.

Platformok: PlayStation 3 Tesztelt platform: PlayStation 3
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. Zelbacsi
2013.03.17. 11:57
"már azelőtt brutál kemény volt, mielőtt azzá vált volna" Hát azt hittem ezen besz**ok

edit: "az igazi harcosok pucéran osztják a halált!" Na, Te is túl sokat Defender's Questeztél?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. mtrx220
2013.03.17. 14:24
kratos olyan a ps-en, mint chuck norris a filmiparban
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. dragon83
2013.03.18. 11:19
"már azelőtt brutál kemény volt, mielőtt azzá vált volna"

Mindig is tudtam, hogy egy nagy hipster volt a Kratos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Gamedavid
2013.04.06. 21:00
Az első játék, amit valaha előrendeltem és egyből a gyűjtői kiadást.
Számomra ugyan olyan hatalmas élmény volt, mint a 3. része.
Így egyáltalán nem bántam meg. Az én értékelésem:
Látvány: 10
Hangzás: 9
Játékélmény: 10
Szavatosság: 8

Pro: Látvány, pályatervezés, harcrendszer újításai
Contra: Hang néha kihagy(ha kijavítják, akkor 10 pont ), nem túl tartalmas multi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!