iPon Cikkek

Grand Ages: Medieval - Eladó az egész világ

Dátum | 2015. 10. 11.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

A katonacsászárok kora egyike az ókori Róma legszomorúbb időszakainak. Időszámításunk után 235 és 284 között a hatalmat mind az emberekkel partnerként, nem pedig alávetettként való bánásmód művészetében, mind pedig a gazdaság legelemibb alapjaiban járatlan, de számtalan fegyveresnek parancsoló hadvezérek ragadták magukhoz. A műveletlen és hatalmaskodó fejedelmek egy részét azok elviselhetetlen, bukásra ítéltetett természete miatt szúrták le hűségesnek tartott embereik, másokkal pedig anyagi okok miatt végeztek, mert a tehetségtelen császárok igen gyakran pénzügyi káoszt idéztek elő intézkedéseikkel, aminek éhezés és a lakosság elszegényedése lett a vége. Phobus ezen zűrzavaros korszak egyik legérdekesebb és legrokonszenvesebb figurája. A nyolcvannyolc napig regnáló, vesztét érző katonái által megölt Florianust követő férfi megtehette volna, hogy ugyanolyan dúvadként viselkedik, mint az őt megelőző császárok. Ám, ő a saját jól felfogott érdekében igyekezett békésebb eszközökkel kormányozni és azon volt, hogy amennyire lehetséges, javítsa a különféle provinciákban, különösen a szülőföldjén, Pannóniában élők életszínvonalát. Paradox módon egyes források szerint ez okozta a halálát, mert az embereinek elege lett a szőlőültetvények telepítéséből és egészségre ártalmas mocsarak lecsapolásából, és a szerintük harcoshoz nem méltó munka folytatása helyett haragjukban felkoncolták őt.
Mindez jól mutatja, hogy a legnemesebb szándék is kevés, ha a magas polcra került vezetőből hiányoznak a megfelelő képességek, vagy azt hiszi, hogy parancsszóval, esetleg nyers erővel mindent meg lehet oldani és nem kell olyan apróságokra odafigyelni, mint a közhangulat, vagy hogy miképpen is áll a gazdaság helyzete. A Gaming Minds Studios alkotása a Grand Ages: Medieval ezért gyaníthatóan igen kevés katonacsászár tetszését nyerné el. Ugyanis ebben a játékban, bár természetesen kedvünk és képességünk szerint igázhatjuk le a többieket, inkább a birodalom hagyományos értelemben vett menedzselésén van a hangsúly, nem pedig a csörtéken.
A játékban egy kezdetben szerény erőforrások felett rendelkező és minimális mozgásterű polgármester bőrébe bújhatunk bele, a célunk pedig az, hogy Európa leghatalmasabb koronás fője váljék belőlünk. Közösségünk jólétének és diadalunknak az alapja a kereskedés, így azon kell dolgoznunk, hogy minden a lehető legzökkenőmentesebben menjen. Ennek érdekében piacokat kell találnunk, hogy eladhassuk amit megtermelünk. Az elején még kifejezetten könnyű dolgunk van. Nem kell mást tennünk, mint hogy a fogadóban felbérlünk egy kalmárt, aztán némi arannyal, vagy portékával lekenyerezzük a közelünkben lévő urakat, akik az ajándékok miatt belemennek abba, hogy szabadon áthaladhassunk a területükön. Ezután meg kell terveznünk emberünk útvonalát, aki innentől kezdve igyekszik minél előnyösebb üzleteket kötni, de ha nem bízunk az üzleti érzékében, mi magunk is megvehetjük helyette a termékeket, vagy a későbbiekben ismertetett fejlesztések egyikének megvásárlásával megszabhatjuk neki, hogy mi a legmagasabb ár, amit kiadhat valamiért és mi a legkevesebb, amennyiért eladhatja a nála lévő értékeket. Ezt követően nincs más dolgunk, mint rátenyerelni az időt felgyorsító space billentyűre és örömmel nézni, ahogy egy ideig egyre több és több aranytallér érkezik be a kincstárunkba, majd hirtelen veszettül fogyni kezd a pénzünk és a végén csődbe megyünk. Ugyanis, ha nem gondoskodunk új piacokról és nem figyelünk oda arra, hogy túltermelés van a városunk által előállított egyik árucikkből, akkor garantált a recesszió és némi agónia után jön a krach, ami rendszerint akkora gyomrost visz be a gazdaságunknak, hogy csak vérrel-verítékkel tudunk utána felállni. Folyamatosan figyelnünk kell hát, hogy mindenből pont annyit állítsunk elő, hogy azt még jó áron el tudjuk adni. Ez egy-két város esetében nem akkora kunszt, de ahogy terjeszkedünk, úgy válik egyre nehezebbé a dolgunk. Főleg mert városonként csak egy, drága szekerek nélkül igen kevés árucikk szállítására képes kereskedőnk lehet és nem tehetjük meg, hogy felosztjuk az adott közösség árukínálatát 5-6 kalmár között. A kezdetek kezdetétől ügyelnünk kell tehát arra, hogy úgy alakítsuk ki a birodalmunkat, hogy minél több csatornán keresztül folyjon az értékesítés és hogy az egy kereskedelmi útvonalba tartozó városaink kínálata a lehető legkevésbé üsse egymást.
Ez pedig nem kis kihívás, mert a piac nem ismer irgalmat. Elég, ha csak egy kicsit elkalandozik a figyelmünk, és máris masszív veszteségeket szenvedünk el, egy rossz döntés pedig több hónap hasznát is elviheti. Mindenképpen érdemes tehát a hasznos praktikákra és fortélyokra megtanító kampánnyal kezdenünk a bemelegítést, mielőtt a szabad játékmód, vagy a multi kínálta örömökbe vetnénk magunkat. A profitmaximalizálás mellett városaink kicsinosításáról is gondoskodnunk kell, mégpedig különféle épületek felhúzásával. Ezekből sajnos nincsen túl sok, de egyesek érdekes ízt adnak a játéknak. A szobrok például a felavatásukat követően megvédelmeznek minket egy rendszertelen időközönként érkező csapástól, mint például a pestis, az alapesetben nem harcoló egységek toborzására és szekerek megrendelésére használható fogadóban pedig időnként cserekereskedelmet folytathatunk egy utazó ügynökkel, vagy éppen egy félig szerencse, félig pedig logikai játékon nyerhetünk vagy veszíthetünk súlyos pénzeket. Ha jól csináljuk a dolgunkat, és sikerrel vesszük a döccenőket, akkor egyre nagyobb befolyásra teszünk szert, ami azzal jár, hogy megnövekszik a seregünkbe felvehető egységek száma és kapunk pár pontot, amiket kutatásokra fordíthatunk. Ezeknek a megnyitásával a korábban említett, a kereskedők alaposabb irányítását lehetővé tevő, jóformán kötelező fejlesztésen túl belevághatunk új nyersanyagok és késztermékek gyártásába vagy megsokszorozhatjuk valamelyik előállítását, illetve hasznos épületeket és új regruta-típusokat nyithatunk meg. Érdemes nagyon alaposan megfontolnunk, hogy mit fejlesztünk, mert minden pont számít, főleg a korai szakaszban.
A folyamatos odafigyelést igénylő kereskedés tehát elég jól kivitelezett ahhoz, hogy le tudja kötni a téma iránt érdeklődőket. Más területeken viszont már nem ennyire fényes a helyzet. A harc egyenesen tragikus. Legyünk bármekkora mesterei is a dolgok békés rendezésének, előbb vagy utóbb, de kénytelenek leszünk elmélyedni a hadvezetés művészetében, ami komoly lelkierőt és tudatos rákészülést igénylő feladat. Hiszen amikor rájövünk, hogy a csaták úgy néznek ki, hogy legyártjuk az egységeket, odavezetjük őket az ellenséges haderőkhöz és a menekülést leszámítva semminemű parancsot nem tudunk kiadni harc közben az embereinknek, hanem minden automatikusan zajlik, akkor roppant nehéz lesz megállnunk, hogy ne kezdjük el obszcén stílusban találgatni a fejlesztők felmenőinek foglalkozását. Nyilván nem veheti fel minden RTS a versenyt az etalonnak számító Total War szériával, de az, hogy még csak egy nyomorult alakzatot sem adhatok meg és hogy a siker titka 99%-ban az, hogy több és drágábban kiképzett emberrel kell bírnunk, mint az ellenlábasainknak, az nonszensz. Van ugyan egy, a legendásan komplex kő-papír-ollóra emlékeztető szisztéma, ami miatt az egyes egységek jobban teljesítenek másokkal szemben, de az így kapott bónusz csak amúgy egyenlő erőviszonyok esetén oszt vagy szoroz.
Ráadásul a csaták irreálisan hosszú ideig tartanak. A városok lakói a vész idején megdöbbentő könnyedséggel sajátítják el pillanatok alatt a fényevés művészetét, így egy kisebb sereggel egy nyomorult, a világtól elvágott koszfészek ostroma is eltarthat két és fél évig. Arra pedig, hogy egy kóbor farkasfalka lemészárlása simán elhúzódhat 20-30 hétig, nincsenek szavak, vagy ha vannak is, kultúrember nem csak az ismeretüket, de még a létezésüket is letagadja. A fentebbi képen lévő harc a nyilvánvaló erőfölényem ellenére kilenc hétig tartott. Aki tehát szeretné két kereskedelmi megállapodás között kiélni a hadvezéri hajlamait, annak az egységei a percről-percre változó, kaotikus harcmezőn való irányítása helyett marad a hosszas és unalmas tétlen szemlélődés. Megkockáztatom, ha teljes egészében kihagyták volna a fegyveres konfliktus lehetőségét, akkor is jobban jártunk volna, mint ezzel a fércmegoldással. További súlyos gond, hogy a gép által irányított, potenciális ellenfélként és szövetségesként szolgáló városatyák annyira értenek a tárgyaláshoz, mint Stevie Wonder a kortárs festészethez. Pénzzel mindent meg lehet oldani, ha pedig tengelyt akasztunk valamelyikükkel, akkor vígjátékba illő jelenetek tanúi lehetünk. Ellenlábasaink a teljes pusztulás küszöbén is csak ímmel-ámmal igyekeznek békülni, nevetséges ajánlatokat téve, és kétségbeejtően lassan tanulnak. Egyszer például úgy láttam jónak, hogy eladjam egy nem túl jelentős városomat annak a nemesnek, akitől elvettem, de pár héttel később megbántam a döntést. Így háborút provokálva visszahódítottam a települést, amit aztán a vicc kedvéért egy komolyabb összegért újra felkínáltam az eredeti tulajdonosának. Az egy articsóka helyzetfelmérő képességével és egy fél szelet sajtos pizza minden ravaszságával bíró fickó természetesen készségesen elfogadta az ajánlatot. Én pedig, miután lehiggadtam annyira, hogy a szemüveg alig-alig nyomta a döbbenettől kiguvadt szememet, próba-szerencse alapon harmadszor is katonai csapást mértem a településre, majd felvettem a kapcsolatot a többször is elvert nyomorulttal, és rákérdeztem, hogy van-e kedve újra várost venni. A palimadár becsületére legyen mondva, ezúttal már átlátott a szitán és felmerült benne, hogy nem tisztességesek a szándékaim, ezért csak tizenötezret volt hajlandó megadni a településért. Ezen persze úgy felháborodtam, hogy még meg sem száradt a tinta az okmányokon, jogos haragomban már oda is vezényeltem minden katonámat, de negyedszerre nem volt pofám újra túladni hódításom gyümölcsén. Mindez a Monty Python tálalásában méltó vetélytársa lenne a döglött papagájos, vagy az éttermi jelenetnek, de egy stratégiai játékban egyenesen sokkoló, hogy ilyesmi megtörténhet. Tekintve, hogy a diplomácia elvileg valamivel komolyabb szerepet tölt be, mint a harc, erre jobban is odafigyelhettek volna.
A korábban felsorolt hibákon kívül a bélyegét az egész játékra rányomó jellegtelenség mellett sem lehet szó nélkül elmenni. A grafika távolról sem csúnya, de az egyes városok csak abban különböznek, hogy a muszlimoknál mecset épül, a keresztényeknél pedig templom, és teljesen hiányzik belőlük minden karakter. Szerencsére az időjárás ésszerű keretek között dinamikus, így a sivatagban nem esik a hó, de így is lehetetlen megmondani, hogy egy angol vagy egy szerb várost látunk-e. Ugyanez áll a különféle terményekre és termékekre. Arra ugyan odafigyeltek a készítők, hogy az egyes városok csak azt állíthassák elő, amit az adottságaik lehetővé tesznek, így például ha nincs a közelben egy nagyobb természetes vízforrás, értelemszerűen nem lehet halászni, viszont teljesen hiányoznak az egyes népekre jellemző, máshol egzotikusnak számító cikkek. Ezt komoly kihagyott ziccernek érzem, főleg hogy katonai egységekből van ilyen. Hiszen egyfelől nagyon illúzióromboló megérkezni egy több hónapnyira lévő városhoz, hogy aztán kiderüljön, hogy itt is csak ugyanazt vehetjük meg, mint a szomszédban, másfelől pedig régiónként 1-2 ilyen kuriózum még komplexebbé tehette volna a programot.
Összességében, a Grand Ages: Medieval szigorúan kereskedelmi szimulátorként nem teljesít rosszul, de az összképét elrondítja a pattintott kőbalta primitívségű harc, az egyforma városok és az egy szabvány ülőgarnitúra szellemi szintjét hozó mesterséges intelligencia. Ennek ellenére kifejezetten rossznak még így sem nevezném, mert a hangsúly egyértelműen a termékek adásán és vevésén, illetve a termelés kontrollálásán van, és ezek jól sikerültek. A kritika tükrében magasnak tűnő pontszámot is ez indokolja, így aki nem kifejezetten egy kalmárkodásra építő játékot akar, az nyugodtan vonjon le belőle tizenöt százalékpontot és messziről kerülje el. Kár érte, mert érezni, hogy egy egészen kicsi munkával sokkal jobban is sikerülhetett volna. Nem tudom eldönteni, hogy az oda nem figyelés miatt süllyedt a középszerűség mocsarába, vagy a hibákat és hiányosságokat majd különféle, borsos áron kínált DLC-kkel tervezik esetleg kijavítani a jövőben.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. Meteoreso
2015.10.11. 11:55
Ezek szerint jó hogy nem vágtam bele...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Busterftw
2015.10.11. 12:02
Hivatalos posztban már írták a fejlesztők, hogy folyamatosan figyelik az ötleteket és adják ki a javitasokat. Meg persze lesz DLC ha új funkciót kíván a nép. Én megnezem egy fél év múlva, szerintem arra már tuti játék lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Uckz
2015.10.11. 16:09
Én már most is nagyon élvezem a játékot, bár én mindent szeretek ami középkori, de egy hét alatt nagyjából 50-60 órát beleölhettem. A gép tényleg nem okos, a harc baromi unalmas, és egy idő után már túl könnyű lesz minden, én élvezem nézni a városokat, ahogy nő a pénzem. Jelenleg még inkább egy demó feelingje van, egész európával, rengeteg helyre mehet még extra tartalom, még lehet egy nagyon jó játék is belőle.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. hcsa
2015.10.12. 12:01
Én már egy ideje csak online játékokkal szeretek játszani az ilyen típusból. Az offline verziókkal az a rossz, hogy ha (véletlenül) mindent sikerül is jól belőni, a program "utánad nyúl" és akkor következik csak az igazi anyázás. (Érdekes, hogy az AI ezen részeit valahogy mindig jól írják meg a fejlesztők...) Online, ha valami sz.rul van kitalálva, az mindenkit érint, nincs vita, legfeljebb egy idő után többen-kevesebben otthagyják a játékot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. hEngi
2015.10.13. 10:08
Csak nekem tűnt fel hogy az összes ikon-t a Port Royalból emelték át? Csak itt nem hajó megy hanem kereskedő és a csata bénább



 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!