iPon Cikkek

Grand Ages: Rome - Reign of Augustus

Dátum | 2010. 02. 23.
Szerző | dragon83
Csoport | JÁTÉK

Egy hónap híján egy év telt el a Haemimont Games által készített Grand Ages: Rome megjelenése óta, mely bár közel sem lett kiemelkedő alkotás, kielégítette a római témájú városépítő stratégiákra éhezők étvágyát. A játék kiadását követően nem sokat tétlenkedtek a fejlesztők, hiszen hamar belevágtak egy kiegészítő lemez elkészítésébe, mely a Reign of Augustus címet kapta. Bár a „lemez” megnevezést tessék erősen idézőjelesen érteni, mivel az expanzió nem került bolti forgalomba, csak digitális formában elérhető, négyezer forint körüli áron. Vajon az újdonságok megérik ezt a pénzt, vagy csak egy szemtelen lehúzásról beszélhetünk?

Fél évszázaddal később

A Reign of Augustus nem egy önálló kiegészítő, így mindenképpen szükségünk van az alapjátékra ahhoz, hogy kipróbálhassuk. Ennek azonban megvan az az előnye, hogy ha elindítjuk az eredeti hadjáratot, akkor ott minden olyan extrát és új játékelemet megkapunk, amik a kiegészítővel járnak. Az igazi móka persze az új küldetéssorozat, mely ötven évvel az első részt követően játszódik, Augustus császár uralkodása alatt. A sztorira nem érdemes túl sok szót pazarolni, hiszen ezúttal sem ez játssza a főszerepet, mert a lényeg az, hogy mire a 12 új missziót tartalmazó hadjárat végére érünk, a mi családunk legyen a legbefolyásosabb a birodalomban. A famíliák között nem fogunk újat találni, ezúttal is az egymástól eltérő bónuszokat nyújtó Aemilii, Valerii, Lucii, Flavii, Julii ötösből kell egyet választanunk, illetve azt is megtehetjük, hogy az első részben kreált karakterünkkel játszunk tovább. Attól azért nem kell félni, hogy újdonság nélkül maradunk, elég csak ránéznünk a karakterlapunkra, mely számos új képességgel bővült. Egy kis emlékezetfrissítés: minden általunk kreált karakter több tucat tulajdonsággal (talent) rendelkezik, amelyek 3 csoportba (városi, katonai, családi) oszthatók, és különféle bónuszokat adnak játék során.

Kissé kibővültek a karakterünk számára elérhető képességek
Az új darabok között szerepel például a gazdasági részen megtalálható „vezetés”, ami percenként ad 10 fennhatóság pontot. A katonai részen többek közt a „castrum” tulajdonságot szerezhetjük meg, amely bónuszokat ad a helyőrség épületének sebzéséhez és HP-jához, de itt vehetitek meg a „gravitas-t” is, amely a fennhatóság pontok maximális számát növeli. Ez persze koránt sem a teljes lista, hiszen összesen 21 talent-tel bővült az alapjáték felhozatala. A Grand Ages: Rome-ban sokan furcsállták, hogy nem lehet utakat építeni (mint például a később megjelent Anno 1404-ben), hiszen ha a valóságot vesszük alapul, akkor Róma az útjairól és közműveiről is híres volt. A Reign of Augustus-ban már nem kell e hiányosság miatt aggódnunk. Az úthálózatnak ráadásul kettős szerepe van: egyrészt gyorsabban közlekednek rajta az egységeink, másrészt vannak bizonyos épületek, amik különféle bónuszokat kapnak, ha utak mellé építjük őket. A másik érdekes játékelem a fennhatóság (authority), melyet bizonyos épületek és képességek generálnak számunkra. Ezt olyan speciális képességekhez használhatjuk fel, mint például a tűzoltás, amivel megmenthetjük a pusztulásra ítélt házakat. Ennél persze vannak sokkal hasznosabbak is, mint például az, amelyikkel megfélemlíthetjük a barbár falvakat, hogy könnyebben foglalhassuk el őket. Ettől függetlenül ritkán használhatóak ezek a lehetőségek, mivel meglehetősen borsos az áruk, a használhatóbbak több ezer dénárba és jó párszáz fennhatóság pontba kerülnek, ami nem kevés a játék mércéjével mérve.

A játék egyik újdonsága, a "fennhatóság"

Isten vagyok az emberek között

Kicsit csalóka a cím, hiszen nem változott át a játék isten szimulátorrá, azonban bekerült egy istenmód a programba, mellyel a fejlesztők megkönnyítették a kevésbé profi játékosok dolgát. Ez tulajdonképpen egy legális csalás, amit használva rengeteg nyersanyaggal kezdhetjük a küldetéseket, és a természeti katasztrófáktól sem kell tartanunk. Ez mind szép és jó, de hol vannak az új egységek és épületek, kérdezhetitek. Az előbbivel kapcsolatban elkeserítő tény, hogy egész egyszerűen nincsenek. Egy darab se. Utóbbiból viszont kaptunk párat, melyek közül leginkább az adóhivatalt találtam hasznosnak, ez lassan, de biztosan növeli a pénzmennyiségünket, attól függően, hogy hányan laknak a városunkban. A szenátus a fennhatóság pontjainkat növeli, míg az odeum a színházhoz hasonlóan a lakosság szórakoztatásában nyújt nagy segítséget. Végül ne feledkezzünk meg a kórházról sem, ami megakadályozza a járványok kitörését, és segít pótolni elhullott katonáinkat.

A Szenátus az egyike a kevés új épületnek
Kevésbé tűnik fontosnak, de a játék talán legfontosabb újdonsága, hogy a kiegészítőben már kis zászlókkal jelzik, ha valamelyik épületnek valamilyen gondja-baja van. Eddig nem kaptunk azonnal visszajelzést, ha valahol elégedetlenek voltak az étellel, vagy a vallási szinttel, hanem külön menükben kellett időnként megnéznünk. Elég morcossá tudta tenni az embert, ha már csak a lázadózó lakosságot vette észre, mert elfelejtette megnézni, hogy minden rendben van-e néppel. Hasonlóképpen jelzik a térképen található nyersanyaglelőhelyeket, így egy pillanat alatt megtalálhatjuk a különféle bányákat. Sajnos lényegében ezzel le is zárult a fontosabb újdonságok köre. Bekerült a játékba néhány új városdíszítő elem, illetve az ezek törlésére használható eszköz, de ezek vajmi keveset adnak hozzá a játékélményhez. A nethuszárok azért biztos szívesen veszik, hogy van 6 új térkép a többjátékos módhoz, bár az ilyen stílusú játékok sosem a multiról szólnak.

A nyersanyagokat jelző zászlók megkönnyítik a dolgunkat

Változatlan látvány, változó gépigény

Mivel a Grand Ages: Rome egy kiegészítőjéről van szó, a grafika természetesen semmit sem változott az alapjáték óta, ám ez azt is jelenti, hogy ami egy éve a közepes kategóriába tartozott, az mára csak az átlag alatti szintet üti meg. Az épületek kidolgozottsága még emészthető (sőt néhol egészen pofás), de a táj és az egységek megjelenítésén sajnos már meglátszik az idő múlása. Kicsit furcsa volt, hogy a változatlan látványvilág mellett mintha gyengébben muzsikálna a program, mint korábban. Az alapjátékkal maximális részletesség mellett, 1680x1050-es felbontáson sem volt gond, most viszont vissza kellett venni egy-két beállításból, hogy mindig folyamatos legyen a játék (a tesztgép: Athlon64 X2 6000+, 4GB RAM, ATI HD4830). A nagytérkép előhívása például mindig pillanatnyi megakadással történik, ami a tízedik alkalommal már nem vicces.

A zene és a hangok színvonala sem változott az alapjáték óta, tulajdonképpen ugyanazok a darabok szólalnak meg, mint korábban, talán ha két új számot sikerült felfedeznem a Reign of Augustus-ban, de azok is meglehetősen semmitmondóak voltak.

Gyarapodik a városunk
A teszt elején ott volt a kérdés, hogy vajon megéri-e a pénzét ez a kiegészítő? Ha rajongtatok az alapjátékért, és a mai napig nyúzzátok a programot, akkor semmiképpen sem beszélnélek le titeket a vásárlásról, hiszen az 12 új küldetéssel jó darabig el lehet lenni, és a játékmenet is javult az újdonságoknak köszönhetően, de kicsivel több extra nem ártott volna. A program egyébként nem emelkedik ki a középszerűség mocsarából, ám egy próbát megér.


Platformok: PC
Tesztelt platform: PC

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. danih
2010.02.28. 14:25
Köszi az infót a kiegről!

"kevés" a hozzászólás is - ja, igen, itt nem kell senkinek lánccal levágni a fejét, topik süllyedhet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!