iPon Cikkek

Grow Up – Merjünk kicsik lenni!

Dátum | 2016. 09. 07.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Bár a Ubisoft illetékesei keményen megdolgoztak azért, hogy cégükről az utóbbi időben sajnálatos módon a vártnál gyengébben sikerült programok mellett a minőség-ellenőrzés teljes hiányára és a standardizált játékmenetre lehessen asszociálni, nem lehet elvitatni, hogy a Guillemot testvérek által alapított fejlesztő-kiadó néha kellemes meglepetésekkel is tud szolgálni. Az ott dolgozók ugyanis néha engedélyt kapnak arra, hogy egy-egy projekt erejéig kikerüljenek a mókuskerékből és a saját elképzeléseiket valósítsák meg.
Az így született sikercímek élénken igazolják, hogy a közönség vevő az újdonságokra. A Far Cry: Blood Dragon sokak szívébe be tudta magát lopni az eszelős játékmenetével és a nyolcvanas évek zs-kategóriás filmjeit parodizáló kikacsintásaival. A gyönyörű látványvilágú, a szó mindkét értelmében meseszerű Child of Light számtalan kellemes órát szerzett a japán és nyugati szerepjátékok rajongóinak, míg a Valiant Hearts: The Great War méltó módon állított emléket az emberiség egyik legértelmetlenebb vérfürdőjében elhunyt katonáknak. A 2015-ben piacra dobott Grow Home is a mamutvállalat meglepetéscímei közé tartozott, hiszen az aranyos platformer eredetileg csupán egy kísérlet volt, amivel a procedurális animációban rejlő lehetőségeket tanulmányozták és sokáig fel sem merült bennük, hogy a Wall-E és a Galaxis útikalauz stopposoknak által inspirált művüket a nagyközönség elé tárják. Végül aligha bánták meg, hogy meggondolták magukat, mert játékuk csak a Steamen közel négyszázezer példányban talált gazdára és a kritikusok sem fukarkodtak a dicsérő jelzőkkel. Mindezek után nem volt kérdéses, hogy BUD, az inkább lelkes mint okos kertészrobot kalandjai folytatódni fognak. Lássuk hát, hogy vajon a Grow Up felér-e jeles elődjéhez, vagy sem!
Történetünk idillibb módon nem is kezdődhetne. Hősünk épp MOM-mal, az űrhajója számítógépét vezérlő, nevéhez méltóan egyfajta motiváló és támogató anyaszerepet betöltő mesterséges intelligenciával amőbázik és soha el nem múló vidámságát az sem töri le, hogy jóval fejlettebb pótmamája zsinórban a 12,096. alkalommal győzi őt le a játékban. A családi életképnek azonban pillanatok alatt vége szakad, amikor hőseink egy, a semmiből előbukkanó aszteroidamezőbe ütköznek. A robbanás után a piros kis kópé csodával határos módon egy darabban érkezik meg egy, a közelben lévő planétára, de fogalma sincs arról, hogy mit is kéne tennie, amikor váratlan segítségre bukkan a repülni is képes, cserfes, megállíthatatlan szómenésével és bájos, gyermeki naivságával gyakran mosolyra fakasztó POD személyében, aki vele ellentétben inkább orbitális megfigyeléseket szokott végezni. Hamarosan kiderül, hogy a baj nagyobb, mint ahogy azt bárki is gondolni merte volna, ugyanis a szállítóeszközünk számtalan darabra tört, a szuperszámítógép pedig a planéta holdjának felszínébe csapódott be.
POD szövegeit mindig érdemes elolvasnunk.
A feladatunk adott. Kerül, amibe kerül, de össze kell szednünk a magasan lévő és emiatt roppant nehezen megközelíthető helyeken megtalálható alkatrészeket, majd pedig valahogy fel kell jutnunk a kopár és kihalt mellékbolygóra. Ezt persze könnyebb mondani, mint csinálni, de ettől még a merész vállalkozás közel sem reménytelen. Egyrészt, égben repkedő, a véleményét mindenről megosztó cimboránknak hála, madártávlatból is átnézhetjük, hogy mit rejt a környék, így viszonylag hamar kideríthetjük, hogy a küldetésünk szempontjából létfontosságú tárgyakat hova is sodorta a vak véletlen. Másfelől, nem csak űrhajónk, hanem annak tartalma is aláhullott az égből, ezért kis ügyeskedéssel új, a mindenhol megtalálható kristályokkal fejleszthető képességekre tehetünk szert, amik nagyban növelik küldetésünk sikerének esélyét. Labdává gömbölyödve pattoghatunk és felgyorsulhatunk, siklóernyőnkkel egyik platformról a másikra suhanhatunk át, esetleg pitypangként szállhatunk a szélben, vagy ami még ezeknél is fontosabb, adatokat gyűjthetünk a gazdag helyi növényvilágról. Amennyiben behatóbban meg akarunk vizsgálni valamit, nincs más dolgunk, mint megragadni az érdeklődésünket felkeltő gombát, kaktuszt, fát, vagy virágot, aztán egy gombnyomást követően a kiszemelt példány máris az adatbázisunkba kerül. A minta beszerzése után szabadon klónozhatjuk a flóra tagjait, amik a maguk egyedi tulajdonságaival nagyban megkönnyítik a dolgunk. Vannak amik ruganyosságuk miatt kiválóan alkalmasak arra, hogy trambulinként a fellegekbe repítsenek minket, egyesek katapultként tesznek jó szolgálatot, mások rakétaként lövik ki a termésüket, amibe belekapaszkodva mi is az egekben szárnyalhatunk, de vannak olyanok is, amik póznaként válnak hasznunkra.
Az előző részből jól ismert, leginkább a népmesék égig érő paszulyára hajazó csillagnövény pár, közreműködésünk nélkül is gigászi példányát is növekedésre serkenthetjük. A lehetőségek tárháza tehát kifejezetten széles, az pedig külön öröm, hogy nem egy előre kijelölt, kőbe vésett utat kell követnünk, hanem csakis a fantáziánkon múlik, hogy miképpen is érjük el a célunk. Semmi sem kötelező, a képességek és a minták vadászata abszolút fakultatív, így ha épp kreatív hangulatban vagyunk, körmönfontabbnál körmönfontabb módszereket agyalhatunk ki a kissé sután járó robot minél magasabbra juttatásához.
A csillagnövények megmászása nagy kaland.
Mivel nincsen életerőcsík, amire ügyelnünk kéne és BUD minden balesetből magához tud térni, szabadon kísérletezhetünk, mert ha véletlen túl magasból találnánk leesni, vagy vízbe pottyannánk, az is csak pár pillanatnyi fennakadást okoz. Emiatt nyugodtan felfedezhetünk magunknak mindent és kedvünkre mókázhatunk a nem túl nagy, de a célnak épp megfelelő méretű területen, amit opcionálisan teljesíthető kihívások és kisebb-nagyobb titkok tarkítanak. A csodás, bár a tériszonnyal küszködőkre esélyesen a frászt hozó kilátás pedig csak még tovább fokozza a hangulatot.
A Ubisoft Reflections alkotása tehát egy határozottan kellemes, gyermekien ártatlan mű, ám sajnos nem hibák és gyengeségek nélkül való. Bár a magam részéről többre becsülök egy rövid, de szellemes játékot egy mesterségesen felpuffasztott, ötlettelen és repetitív monstrumnál, alighanem akadnak majd olyanok, akik kevesellni fogják a program csekélyke hosszát. Az anya-mentőakciót 2-3 óra alatt kényelmes tempóban teljesíteni lehet, így ha nem akarjuk bejárni a bolygó minden szegletét és a mellékküldetések sem kötnek le minket különösebben, komoly sansz van arra, hogy még az előtt végzünk, hogy kellemesen elhelyezkedhetnénk a kedvenc székünkben. Így akit zavar a felfedezőkedv hiányában igen kurtává zsugorodó játékidő, annak semmiképpen sem érdemes belevágnia a kalandba. Az irányítás kérdésköre is egyéni megítélés alá esik. Tény, hogy BUD darabos csámpázása, illetve a fizikai modell elsőre kicsit furcsa lehet, de nekem nagyjából negyed órámba került megszokni és egyetlen olyan alkalomra sem emlékszem, amikor azért jártam volna pórul, mert nem tudtam kiszámítani, hogy át tudok-e ugrani valahova, vagy sem. Az viszont, hogy a játékkal foglalkozó fórumokon egymást érik az olyan bejegyzések, amik tanúbizonysága szerint sokan agyvérzés-közeli helyzetbe kerültek a kacsázó robot szerintük kiszámíthatatlan mozgása miatt, jelzi, hogy a probléma létezik, ugyanakkor a véleményem szerint kicsit el van túlozva a panaszáradat. Ezeknél a szubjektív gondoknál jóval húsba vágóbb, hogy a kamerakezelés finoman fogalmazva sem az igazi, emiatt megeshet, hogy valami lehetetlen szögből vagyunk kénytelenek követni, hogy mi is történik. A helyzetet további, kisebb-nagyobb, közepes rendszerességgel jelentkező programhibák súlyosbítják. A leggyakoribb, hogy esés közben BUD késve, vagy egyáltalán nem hajlandó reagálni a parancsainkra, ami többnyire először veszett kapkodáshoz, a lezuhanásunk után pedig vérmérsékletünktől függő reakciókhoz vezet.
Összességében azonban a Grow Up egy kedves, kellemes és aranyos kis játék, ami erőszakmentessége miatt nem csak a kikapcsolódni vágyó felnőttek, hanem a legfiatalabbak számára is bátran ajánlható. Bár nem tökéletes, a pozitívumok egyértelműen túlsúlyban vannak a negatívumokhoz képest, így ha nem is sorolhatjuk kategóriája múlhatatlan remekei közé, megérdemelten foglal helyet a jobban sikerült darabok listáján. Mivel azon kevés, gyermekeket is megszólító művek közé tartozik, amiktől az idősebb generációnak nem kezd el lassan, de biztosan krémsajttá olvadni az agya, több mint ideális választás egy esős délután családi körben való, tartalmas eltöltésére.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!