iPon Cikkek

Hangokkal festve

Dátum | 2012. 03. 02.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A kőkorszaki barlangrajzokat a legtöbb látogató csendes ámulatban szemléli ‒ David Lubman, Miriam Kolar és Steve Waller ellenben kiabálni és tapsolni kezdenek láttukra. Növekvő számú kutató gondolja úgy, hogy ezen ősi régészeti lelőhelyek különleges akusztikai tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek vizsgálatát nem lenne szabad elhanyagolni kutatásuk során. Az American Association for the Advancement of Science (AAAS, Amerikai Egyesület a Természettudományok Támogatására) éves találkozóján a már említett tudósok bemutatták kutatásaik eredményeit, amely szerint az őskori emberek kifinomult, hanghatáson alapuló illúziókat kreáltak szertartásos helyeiken ‒ a maja templomoktól kezdve egészen Stonehenge-ig.

Az emberiség és a hangok kapcsolata mély gyökerekkel bír. A Utah állambeli Horseshoe Canyon területén sziklarajzok jelölik azt a helyet, ahol a leghangosabban szól a visszhang. A kőkorszak művészei világszerte általában olyan barlangok falaira festettek, amelyek különösen jól visszhangzanak.

Horseshoe Canyon
David Lubman szerint a művészet és a hangok kapcsolata kezdetben nem volt szándékos. A művész egyszerűen minél tömörebb, szilárdabb, ezáltal tartósabb felületre igyekezett festeni, mivel a porózus szikla elnyelte a festéket. A tömör kőzet pedig jobban visszhangzik. „Az ilyen jól rezonáló terek éneklésre ösztökélnek” ‒ mondja a kutató.

A paleolitikum muzsikusai valószínűleg ugyanúgy alkalmazták a barlangokat a hangok felerősítésére és fókuszálására, ahogy manapság a kórusok is felhasználják a boltozatos templomok akusztikus előnyeit.

Számos civilizáció hozott létre egészen kifinomult hangillúziókat. A két leginkább lenyűgöző épületet a maják építették Chichén Itzában, egy ‒ a mai Mexikó területén található ‒ templomvárosban ezer évvel ezelőtt.

A Kastély (El Castillo) nevű piramistemplomán az árnyékok évszakos változása és a visszhang lenyűgöző élményben részesíti a látogatót. A tavaszi napéjegyenlőség idején a kelő Nap kígyó alakú árnyékot vet a templom lépcsőire, amelynek fejét és a farkát a piramis alján és tetején kőből faragták ki. Az árnyék a szakértők szerint a „csillogó” quetzal tollait viselő Kukulkán kígyóistent jeleníti meg. A „csillogó” (vagy „guatemalai”) quetzal akár 125 centiméteres testhosszúságot is elérő, színes tollazatú madár, amelyet a maják az istenek küldöncének tartottak.

A Kastély és a kígyó
Lubman szerint az árnyék magát a madarat (is) jelképezi. Lefelé irányuló útja a quetzal hím párzáskor bemutatott zuhanórepülését imitálja. A kutató szerint a papok a templom aljánál álltak és tapsoltak. A templom minden oldalán 91 fokos lépcsősor húzódik felfelé, ezek pedig úgy verték vissza a hangot, hogy visszhangok sorozata a quetzal hangját idézi. Lubman úgy gondolja, hogy a maja papok ezt a hanghatást használták arra, hogy megerősítsék saját szerepüket az istenek küldöttének tolmácsaiként.

Lubman a szintén a templomvárosban található labdajáték-pálya akusztikus jellegzetességeit is megvizsgálta. A 168 méter hosszú és 38 méter széles pálya a legnagyobb ilyen építmény volt Közép-Amerikában. Hosszanti oldalait 8 méter magas falak határolják, két végén egy-egy kisebb templom áll. Régóta ismeretes, hogy a játéktér különleges akusztikával bírt. A falak építésénél hét különböző mész- és homokkövet használtak, ennek eredményeként egyetlen taps hétszeres visszhangot ad – ez építészeti mestermunkának tekinthető. Lubman újabb kísérletei szerint az egyik templom „lelátóján” normális hangerővel elhangzott mondatot tisztán hallani lehetett a 168 méternyire levő másik templomban és a pályán is. Ezek a hangok olyan hatást kelthettek, mintha láthatatlan alakok beszélnének a fülünkbe.

A papok valószínűleg egyéb hanghatásokkal is éltek a különleges környezetben ‒ a régészek jelenlegi állásfoglalása szerint a játék éltre-halálra szólt, így könnyen lehet, hogy a papok ádáz vadállatok hangjait imitálták, még inkább tűzbe hozva a játékosokat.

A labdapálya

 

Délebbre és 1500 évvel korábban a mai Peru területén a Chavín-kultúra képviselői labirintusszerű ceremoniális épületet hoztak létre Chavín de Huántar városában. Ennek szellőzőrései, folyosói és kamrái mind úgy vannak elhelyezve, hogy felerősítik és irányítják a hangokat, mondja Miriam Kolar, a Stanford végzős hallgatója. Kagylóból készült tengeri kürtre (vagy trombitára) utaló ábrázolásokat is találtak a helyszínen, így Kolar megszólaltatott egy ilyet az épületen belül. A folyosók megsokszorozták a frekvenciát, és az épület elején található három bejárat felé irányították a hangot. Ezt követően két kürtöt szólaltatott meg egyszerre az épületben. „Hullámzó hanghatás keletkezik, amely az egész épületet megrezgeti. Olyan mintha a padlóból áradna a hang.”

Chavín de Huántar
Steve Waller évtizedek óta foglalkozik régészeti akusztikával, és véleménye szerint Stonehenge tervezői is figyelmet fordítottak az akusztikus illúziók hatására. A neolitikumban élő emberek számára a hanghullámok természete annyira rejtélyesnek tűnhetett, hogy mágikusnak hitték. Az akusztikus interferenciának nevezett jelenség akkor következik be, amikor két hangforrás ugyanazt a hangot adja ki két különböző helyről. Ilyenkor a hanghullámok interferálnak, vagyis bizonyos helyeken erősítik, másokon gyengíti, illetve kioltják egymást. A sétáló hallgató hullámzó erősséggel hallja a hangokat, és vannak olyan „vakfoltok”, ahol csaknem teljes csend uralkodik. Ez olyan hatást kelthet, mintha láthatatlan tárgyak blokkolnák a hang terjedését.

Waller két furulyát szólaltatott meg egy nyílt mezőn, és körbejárt körülöttük. Azt tapasztalta, hogy hangos és csendes térségek váltakoznak egymással. Ezt követően bekötött szemű önkéntesekkel is megismételte a kísérletet, akiket a körbejárás után megkért, hogy rajzolják le, milyen volt a kísérleti elrendezés. A többség egy Stonehenge-re igencsak hasonlatos oszlopokkal vagy fákkal körülvett teret ábrázolt. Amikor megmutatták nekik a valóságot, alig akarták elhinni, hogy nem volt semmiféle fizikai akadály. Waller szerint Stonehenge építői ezt a jelenséget öntötték fizikai formába, kőből építve meg a „vakfoltok” esetében a hallgató képzeletében megjelenő akadályokat.


A régészek többsége ma úgy véli, hogy Stonehenge csillagászati obszervatóriumként kezdte meg működését ötezer évvel ezelőtt. Az a feltevés, hogy az interferencia szabta meg formáját enyhe túlzásnak tűnhet. Ugyanakkor az is évtizedekbe telt, mire arról sikerült meggyőzni a régészeket, hogy az őskor embere ilyen szinten értett a csillagászathoz és a csillagászati tájoláshoz. Arról, hogy a hangról és természetéről mennyit tudtak őseink, még kevesebb információ áll rendelkezésre, hiszen ezek még nehezebben kutatható dolgok. Felmerül a kérdés azonban, hogy a korai ember akusztikai tudását nem éppen épületeinek vagy barlangjainak kialakítását megvizsgálva ismerhetjük-e meg a legjobban. Szóval bátran kiabáljunk és tapsoljunk az ősi lelőhelyeken, mert érdekes dolgokra lehetünk figyelmesek.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. balikabo
2012.03.02. 12:15
Fuuu de elmennék ezekre a helyekre!!!! Csakhát sajna Mo-n születtem, örülök ha egy autót tudok venni magamnak
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. benczeb90
2012.03.02. 15:16
Serious Sam
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. uristen
2012.03.02. 20:09
balikabo: Egy lotto-fonyeremeny es sima ugy. A fonyeremeny mar nem az.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!