iPon Cikkek

Headlander – Vissza a 70-es évekbe!

Dátum | 2016. 07. 31.
Szerző | Magrathea
Csoport | JÁTÉK

Ha szeretitek a sci-fi műfajt, bizonyára lesz köztetek, aki emlékszik a kultusz klasszikusnak számító 1967-ben megjelent Logan futása című könyvre, de ha arra nem is, akkor talán a kereken 40 éve készült film változatára, a Logan szökésére már igen. A 60-as, 70-es években is nagyon népszerűek voltak a különböző disztópikus jövőképeket megjelenítő regények, amik többnyire inkább hasonlítottak egy füzethez, nem pedig egy vaskos Asimov regényhez. A Logan futása is csak 130 oldal körüli például, szóval ha pótolni akartok, akkor egy délután alatt megtehetitek. De hogy miért ezzel kezdem a cikket? Nos, mert a Double Fine legújabb játékát, mely egy oldalnézetes metroidvania stílusú darab, pontosan ez a könyv és a vele egy idős tudományos fantasztikus művek inspirálták, csak egy „leheletnyivel” könnyedebb hangvételt ütöttek meg a Headlanderrel. Ez már abból is egyértelműen látszik, hogy a játék főszereplője egy test nélküli fej, egy csúcsmodern sisakban, melynek a nyaki résznél saját hajtóműve is van. A hajtóműnek hála mobilis, tud repkedni, illetve képes vonósugarat kibocsátani, melynek segítségével leszedheti a robotok fejeit és rácsatlakozhat a testükre.
A történet egy, a Logan futásához hasonló utópiát fest le, amiről hamar kiderül, hogy valójában disztópia. Itt viszont ahelyett, hogy a társadalom javát szolgálva az emberek önkéntesen feláldoznák magukat az újjászületés reményében 21 (a filmben 30) éves korukban, egy mesterséges intelligencia önakaratukon kívül „tökéletes” robot testekbe zárja őket. Ez pedig azért következhetett be, mert mindenki feltöltötte a tudatát egy világméretű felhőtárolóba, hogy aztán időnként áttöltsék magukat egy robot testbe, mivel egyes tevékenységeket (munka és szórakozás is lehet) azokban kívántak elvégezni. Ezt használta ki Methuselah (Matuzsálem), az MI, hogy elválasszon mindenkit a saját porhüvelyétől. Így tengeti tehát a napjait geodómok alatt az emberiség, bár egyesek bátran szervezik az ellenállást, melynek célja, hogy visszaszerezzék a testüket és elpusztítsák az ismeretlen céllal működő MI-t. Ekkor lépünk be mi a képbe, az utolsó hús-vér ember… vagyis csak egy fej, aki sajnos nem csak nyaktól lefelé veszített el mindent, még az emlékei is hiányoznak. A feladatunk tehát nem csak az emberiség megmentése, hanem a saját identitásunk kiderítése is. Még szerencse, hogy nem vagyunk egyedül erre a gigászi feladatra, segít nekünk Earl, akinek barátságos hangja már az ébredésünktől egyengeti utunkat, de a kommunikáció csak egyirányú sajna, mivel mi tüdő hiányában nem tudunk beszélni. Később találkozunk az ellenállás tagjaival is, akiket Crystal 9 vezet (az emberek nevei szintén a Loganre hivatkoznak), de lényegében persze mindent magunknak kell megoldanunk, ők csak a narratívát színesítik.
A Headlandernek jó a humora, jópofák benne a már említett hivatkozások a 40 évvel ezelőtti tudományos fantasztikumra és mindemellett nagyon jó ránézni, imádtam a grafikai stílusát. De mégsem ez a legjobb benne. A legjobb az, hogy eltalált a játékmenete és csiszolt benne minden apróság. Gondolok itt olyasmikre, amiket alapból észre sem vesz az ember, ha hibátlanul vannak megcsinálva, csak akkor tűnnek fel, ha el lettek baltázva. Ilyen például a kamerakezelés, csak hogy mondjak egy példát.
A játék, mint azt már kiFEJtettem (illetve azt csak most fogom), egy 2D-s metroidvania, szobáról szobára haladunk és tesszük el robot ellenlábasainkat. A helységeket szuper intelligens MI ajtók választják el az esetek többségében, melyeknek a színe indikálja, hogy milyen minimális hozzáférési szint kell, hogy áthaladjunk rajtuk. Sajnos viszont hiába a mérhetetlen tudásuk és bölcsességük, arra vannak kárhoztatva, hogy az általunk bitorolt robothoz tartozó szín függvényében vagy kinyíljanak, vagy pedig egy jóleső cinikus megjegyzés kíséretében zárva tartsanak előttünk. A világ igazságtalan. Ha pedig nincs sóhajtozó ajtó, akkor szellőzőaknákban kell próbálkoznunk megtalálni a továbbjutás kulcsát, ezeknek a fedelét szintén a vonósugarunkkal tudjuk eltávolítani. A továbbjutás viszont nem mindig triviális, sokszor meg kell dolgoznunk azért, hogy megszerezzünk egy adott robottestet vagy átjussunk egy trükkösebb szakaszon, a robotok ugyanis még ugrani sem tudnak, így néha gondolkodni kell, hogyan juttathatjuk el őket A-ból B-be. A fémkupacoknak egyébként egy lövés is elég a lézerpinyójukból, hogy egy engedélyüknek megfelelő ajtót kinyissanak, a repkedő fejeknek viszont még egy szürke (bárki áthaladhat rajta) ajtó sem nyílik ki. Mellesleg nem csak katonákra (amikből kellően sokféle van) csatlakozhatunk rá, hanem liftekre, automata gépágyúkra, civilekre, sőt még kutyákra vagy takarító robikra is, szóval változatosság az van.
A Headlanderben van FEJlődés is (jajj, ez már nekem fájt). Ha körültekintőek vagyunk és igyekszünk megtalálni a félreesőbb szobákba elrejtett extrákat, akkor nem lesz gond azzal, hogy az összes képességre legyen elég pontunk. Én már a vége előtt jóval le tudtam osztani minden bónuszra és extra skillre, amik nélkül egyébként a játék utolsó szakasza jóval nehezebb lett volna. A plusz XP viszont nem minden, találhatunk életerő, sisak energia és hajtóerő növelő pontokat is, mindegyikből 15-öt. Érdemes tehát a térképet figyelni, mert azon elég jól látszik, hogy merre ajánlatos szaglászni. Nem kell egyébként stresszelnünk ha elhagytunk valamit, ugyanis bármikor vissza tudunk menni bárhova, semmit nem zár el előlünk a játék. Három fő helyszínen játszódik a kaland, melyek közül az első messze nagyobb, mint a másik kettő. Ezeket teljes egészében betölti a program, ami miatt kicsit sokat kell a „Loading…” feliratot bámulni indításnál vagy ha váltunk két helyszín közt, de szerencsére ez ritkán fordul elő, szóval nem különösebben zavaró a dolog.
Az már inkább, hogy viszonylag kis játékhoz képest nem igazán optimalizált. Ez PS4-en ott ütközött ki, mikor nagyon sok lézernyalábot kellett számolnia a procinak és érezhetően leesett az FPS. Ilyen egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor fordult elő, és szerencsére nem okozott elakadást vagy különösebb gondot, de akkor is fekete pont jár érte. És ha már ennyire belejöttem a fekete pont osztásba, akkor adok egyet azért is, mert a pause menü alatt idegesítő zörej volt csak és nem valami menő 70-es évekbeli dallam. :P Egyébiránt másért nem nagyon tudom lehúzni a játékot, igazából élveztem minden percét. Jól eltalált volt a nehézség, a főellenfél is kellő kihívást nyújtott, pont annyira volt nehéz, hogy az ember ne húzza fel magát rajta, szóval egyensúlyban volt a darab többi részével. A menüzörejtől eltekintve remekül szóltak a zenék és a hangok, a szinkronok pedig egyenesen kiválóak voltak. Amennyiben nem hat meg különösebben titeket a körítés és a játékmenetet mindennél előbbre valónak tartjátok, nos, akkor is nyugodtan vágjatok bele a Headlanderbe, mert élvezni fogjátok. Ha pedig még a humorát is veszitek, akkor végképp csak azt tudom mondani, hogy abszolút megéri az árát a játék.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!