iPon Cikkek

Hearts of Iron IV - Az én világháborúm

Dátum | 2016. 06. 20.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Bár az ismert és népszerű népi bölcsesség szerint a „ha” szócskával kezdődő mondatoknak nincs értelmük, valójában a feltételes mód mindennél alkalmasabb arra, hogy beindítsa az ember fantáziáját. Közel megszámlálhatatlan, hogy hány olyan történelmi ihletésű alkotás készült, aminél a kiindulópont valami abszurdnak tűnő feltételezés volt. Assassin's Creed, Fallout, Resistance, Command & Conquer: mindegyik sorozat azért jöhetett létre, mert valakik feltettek egy „ha”-val kezdődő kérdést és elképzelték, hogy miképpen alakult volna a világunk jövője, amennyiben a felvetett, merőben hipotetikus esemény bekövetkezett volna. A Hearts of Iron IV lényege is az alternatív múlt, mert a grand strategy műfajt erősítő címben lehetőséget kapunk arra, hogy kedvünk és persze tudásunk szerint alakítsunk a második világháború menetén. Így kipróbálhatjuk, hogy miképpen alakultak volna az erőviszonyok, ha az Egyesült Királyságban a fasiszta eszmék győznek, ha Japán sosem bombázza le Pearl Harbort, ha a Szovjetunió a demokratizálódás útjára lép, vagy ha Franciaország sikeresen visszaveri a német hadakat és a diadalon felbátorodva agresszív terjeszkedésbe kezd a kontinensen.
Mielőtt belevághatnánk a jól ismert történések kisebb-nagyobb mértékű átírásába, el kell döntenünk, hogy kikkel is indulunk csatába. Lényeges, hogy nem csak a nagyobb hadviselő feleket választhatjuk, hanem lényegében bármelyik országot, így ha akarjuk, Tibet, Haiti, vagy akár Magyarország sorsa felett is bábáskodhatunk. Azt is ajánlott megfontolunk, hogy mennyire szeretnénk, hogy a többi résztvevő fél ragaszkodjon ahhoz a pályaívhez, amit a konfliktus során járt be. Ha úgy döntünk, hogy nem tartjuk fontosnak a történelmi hűséget, akkor jobb felkészülnünk arra, hogy bármi, bármikor megtörténhet és esélyesen meg is fog történni, tehát könnyedén lehet, hogy Hitlert meggyilkolják és valaki más veszi át helyette a Harmadik Birodalom irányítását, és azt sem lehet kizárni, hogy egyre-másra törnek majd ki az érintett nemzetek erejét felőrlő, véres polgárháborúk. Ezt követően már csak azt kell kiválasztanunk, hogy a világégés előtti feszült, de így is gazdag években, vagy 1941-ben kezdjük meg a kampányt, majd belevethetjük magunkat egy állam vezetésének megannyi nehézséget rejtő feladatába.
A széria hírnevéhez méltó komplex játékmenetet kapunk, aminél kismillió dologra kell odafigyelnünk. Első körben ajánlott alaposan átnézni, hogy nemzetünk bír-e valamiféle egyéni karakterisztikával, illetve, hogy demokratikus, kommunista, vagy fasiszta elveket vall-e a kormányzat, mert ezek mindent befolyásolnak. A néphatalom hívei például nem támadhatnak meg olyan nemzeteket, amik nem bonyolódnak bele a háborúba, a kommunisták olyan területeket is a hatalmuk alatt tarthatnak, ami eredetileg egy velük hadban nem álló félé volt, a fasiszták pedig önkéntes haderőkkel segíthetik a nekik szimpatikus országokat. Miután alaposan átnéztük ezeket a sajátosságokat, ajánlott végig szem előtt tartanunk őket és a figyelembevételükkel megterveznünk a fejlődésünket, ami két főbb folyamatból áll össze. Egyfelől kutathatunk különféle technológiákat, de nem árt észben tartanunk, hogy ha valami olyat akarunk kifejleszteni, ami az adott esztendőben még nem volt elérhető, akkor a kitűzött célt tovább tart elérnünk, mint normális körülmények között. Másfelől vannak különféle nemzeti célok. Ezek a nagyobb országoknál egyénileg kidolgozott, nemritkán történelmi eseményeket jelölnek, mint az antikomintern paktum, vagy Marco Polo hídi incidens. A célok a fejlesztésekhez hasonlóan bizonyos esetekben ütköznek egymással, ezért vagy az egyikkel, vagy pedig a másikkal kell beérnünk és rendszerint valamiféle bónuszt adnak, vagy éppen okot a háborúra. Fontos ugyanis, hogy más játékokkal ellentétben alapesetben nem lehet csak úgy lerohanni valakit, hanem valamiféle ürügyet kell kreálnunk a konfliktus kirobbantására. Ehhez a politikai befolyásunkat kell felhasználnunk, ami egyike a játék legfontosabb erőforrásainak, mert nem csak a hadi lépéseinket fogadtathatjuk el a felhasználásával a közvéleménnyel, hanem a kormányunk átalakításához és a gazdaság motorjának átalakításához, vagy éppen a hadkötelezettség új alapokra helyezéséhez is fel kell használnunk.
Az amúgy sem egyszerű helyzetet váratlan események teszik még nehezebbé. Könnyedén megeshet hogy hirtelen a biztonságot mindennél többre becsülő állampolgáraink követelni kezdik, hogy emeljük új szintre a hadi erőfeszítéseinket, mi pedig eltűnődhetünk, hogy nemet mondjunk a nép szavára, rombolva ezzel a nemzet kitartását jelképező egységet, vagy engedjünk nekik és elfogadjuk, hogy a sorozások miatt kieső munkások miatt visszaesik a gazdaság hatékonysága és romlik a kereskedelmi pozíciónk. Egy sereg felállítása és felszerelése sem megy egyik pillanatról a másikra, mert a bakákat nem csak ki kell képezni, hanem fel is kell szerelni, ráadásul nem lehet szabadon improvizálgatni, hanem tudatosan elő kell készítenünk, hogy melyik hadiüzem mit is termeljen és hogyan járuljon hozzá végső győzelmünkhöz. Ugyanis ha hirtelen úgy döntünk, hogy teszem azt, egy más típusú tankot preferálnánk a jövőben az eddigi helyett, akkor a gyárak termelékenysége drasztikusan visszaesik egy időre. Folyamatosan döntéseket kell tehát hoznunk és nagyon hamar megtanuljuk, hogy mikor és milyen mértékben érdemes megbolygatnunk a dolgok menetét, hogy ne vétsünk akaratunkon kívül végzetes hibát.
Ahogy láthattuk tehát, még egy kisebb ország menedzselése is izzasztó feladat lehet, egy nagyobb esetén pedig minden lépést százszor meg kell fontolnunk és még így sem garantált, hogy jól jövünk ki az adott szituációból. A nehézségekért cserébe viszont valami olyasmit kapunk, amire kevés más játékban akad példa: kampányról kampányra változó, egyszeri és megismételhetetlen élményt, amit évek múlva is emlegetni fogunk. Az első végigjátszás-próbálkozásom során értelemszerűen Magyarországot választottam és kipróbáltam, hogy vajon miképpen alakult volna hazánk sorsa, ha nem németbarát vezetősége van, hanem egy olyan, amelyik szeretné elkerülni a vérfürdőt. Horthy rövid úton kénytelen volt átadni az ország vezetését a demokratikus frakciónak, amivel ezt követően megpróbáltam nem belefolyni az érdekcsoportok közötti csörtébe. Mindez viszont nem sokáig tartott, mert Hitler meggyilkolása után Göring ragadta magához a kormánykereket és elődjénél kétszerte vehemensebben borította lángba a kontinenseket, tehát valamit lépnem kellett, mert nem várhattam ölbe tett kézzel a véget. Ügyes diplomáciával elértem, hogy engem ne rohanjon le, a biztonság kedvéért Angliával is javítottam a viszonyomon, miközben pedig biztos ami biztos alapon kiképeztem pár egységet a haza védelmére és reménykedtem a legjobbakban. Magától értetődik, hogy csalódnom kellett: a Szovjetunió inkább Japánt támadta Németország helyett, Roosevelt pedig elvesztette az elnökválasztást és az utódja nem égett a vágytól, hogy bármit is csináljon. Ott ültem tehát a forrongó pokolban, az Anglia vezette szövetségesek és a nácik között őrlődve. A kínos szituációt végül a szigetország oldotta meg, amely garantálta a védelmemet, ezért a viharfelhő elvonult a fejem felől.
Egy másik alkalommal a kommunista Franciaországgal előbb puccsot robbantottam ki Svájcban, majd megkértem a szocialista nézeteket valló területek felett ügyelő forradalmi kormányt, hogy átkelhessek a területükön. A terv parádésan működött, különösen, hogy a Szovjetunió is besegített a harcba. Hatalmas élmény, hogy kellő ravaszsággal és egy kis szerencsével egészen valószínűtlen forgatókönyveket is megvalósíthatunk, különösen hogy a bukás mindvégig Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett.
A játékélményre tehát összességében nem lehet panaszunk, különösen a június 13-án érkezett patch óta, ami megoldotta a háborús események fokozásával tűrhetetlen szintre emelkedő, a játékélményt megölő lag problémáját. Ennek ellenére természetesen nem felhőtlen az ég, akadnak hiányosságok és furcsaságok. A diplomácia például rendkívüli módon leegyszerűsített és gépies. Amennyiben nem állunk hadban egy adott féllel, nincs más dolgunk, mint benyomni egy gombot és némi politikai erővesztés árán könnyedén javíthatunk a vele való kapcsolatunkon. Ez időnként igen komikus helyzeteket tud eredményezni, mert nem egyszer megesett, hogy a folyamatos és szorgos kapcsolatépítésnek hála, olyan nációkkal elegyedtem baráti viszonyba, akikkel józan belátás szerint már rég hadban kellett volna állnom a területi követeléseik és a stratégiai céljaik miatt. Ez persze még úgy-ahogy elfogadható, hiszen az aranyszájú diplomaták csodákra képesek, de a politikai ideológia terjesztésének kivitelezése a jelenlegi formában kabaréba illő. Ennek mechanikája hasonló az imázsjavításéhoz, csak használatával nem a népszerűségünk nő, hanem az általunk képviselt politikai irányzat kap egyre nagyobb és nagyobb hátszelet. Azaz, ha egy demokratikus nemzettel játszunk és kinézünk egy más elveket valló országot, akkor ott elkezd növekedni a szabad választásokat és jogállamot követelők aránya. Ez önmagában rendjén való is volna, ha a program figyelembe venné a propagandát terjesztő és az azt fogadó ország ereje közötti különbségeket. Mivel viszont erről szó sincs, hanem csupán a növekedés mértéke a kérdés, még úgy is megváltoztathatjuk egy szuperhatalom sorsát egy jelentéktelen és súlytalan nemzettel, hogy be van kapcsolva a történelmi realizmus. Viszonylag ritkán döbbenek meg annyira, hogy szünetet kelljen tartanom játék közben, de amikor El Salvadort irányítva gond és akadály nélkül nagyjából négy év alatt olyan mértékben el tudtam hinteni a fasizmus magját az Amerikai Egyesült Államokban, hogy Roosevelt megbukott és a helyét a „Szabad Amerikai Birodalmat” kikiáltó, ezüstingeseknek nevezett hívei segítségével diktátorként uralkodó William Dudley Pelley vette át, akkor nyeltem egy nagyot.
Az oktatómóddal sem lehetünk maradéktalanul elégedettek, valahogy nem elég mély egy ennyire komplex játékhoz. A stúdió becsületére legyen mondva, egy részletes és minden igényt kielégítő digitális enciklopédiában valamennyi kérdésünkre választ lelhetünk, illetve van egy némi támpontot adó videó-sorozat is (1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész), de ezzel együtt, nagyobb hangsúlyt kellett volna erre helyezni, mert az első pár óra során az önértékelésünk a lehetséges minimumra esik vissza, mivel, hacsak nem tartozunk a stílus veteránjai közé, okvetlenül elkövetünk pár orbitális baklövést. Összességében azonban a Hearts of Iron negyedik része a hibái ellenére bátran ajánlható bárkinek, aki egy kicsit is érdeklődik a stratégiai címek iránt, vagy ha csak a monitor előtt ülve is, de szeretné megváltoztatni a történelem menetét. Kicsivel életszerűbb diplomáciai rendszerrel valódi klasszikus lehetne, de így sem fogjuk megbánni a vele töltött időt.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. hcsa
2016.06.20. 11:23
Nem ismerem a játékot, de már a cikk közepén azt mondtam, ez modern kori Europa Universalis. És a cikk végén megláttam a készítő céget...

És hát úgy tűnik, kb. ugyanazokat a hibákat itt is elkövetik. Brávo!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. mrksz22
2016.06.27. 13:15
Nekem is az egyetlen bajom a diplomácia... És az, hogy a játék automatikusan egyesíti a háborúkat, minden lép befele a fakciókhoz, még úgy is, hogy én vagyok a vezetőjük és meg se kérdez.
Egyszer elkezdődik a háború abba pár év múlva benne lesz az egész világ, és lehetetlen befejezni, kilépni belőle.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!