iPon Cikkek

Hitman Intro Pack - Felemás kezdetek

Dátum | 2016. 03. 25.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Bár fogcsikorgatva és nem minden ellenérzés nélkül, de hajlamos vagyok elismerni, hogy a Hitman: Absolution TPS-ként egyáltalán nem muzsikált rosszul. Jómagam a Hitman-rajongók azon rétegéhez tartozom, akik szerint a Blood Money óta nem jelent meg új játék a szériához és ha bárki ennek az ellenkezőjéről igyekszik meggyőzni, arra többnyire nehezen félreérthető pillantást vetek, hogy egyből megértse az álláspontomat. Hogy nem én vagyok az egyetlen, aki így vélekedik, azt mindennél jobban mutatja, hogy ugyan mind az Io-Interactive, mind pedig a Square Enix illetékesei lázasan bizonygatták, hogy az új, egyszerűen csak Hitmannek nevezett részt még véletlenül sem rebootnak szánják, több mint árulkodó, hogy a reklámkampány során minden harmadik mondatukkal igyekeztek leszögezni, hogy vissza fognak térni, jól megszokott sémához, azaz az önmagát kopasz fehér ember létére kínai triád-tagnak is gond nélkül kiadó 47-es ügynök aktuális kalandjában a történet, mint olyan takarékra lesz téve és a hangsúly a hatalmas, ezerféle lehetőséget rejtő, minden játékstílust támogató pályákra helyeződik majd át. Lásssuk hát, mi igaz az ígéretekből!
Első körben két, átugorhatatlan gyakorlóküldetésen kell megméretnünk magunkat, amik igazából nem is valódi orgyilkosságok, hanem szimulációk. Az elsőben egy jachtra feljutva kell végeznünk egy rossz embert felbosszantó műkincstolvajjal, ezt követően pedig egy kubai bázisra menekült, a szovjeteknek kémkedő svéd sakknagymester a célpont, akire egy laktanyányi katona vigyáz. Örömteli, hogy ezek a missziók, bár összetettségükben elmaradnak az első komoly megbízástól, ötszörte komplexebbek az Absolution bármelyik pályájánál, így remekül el lehet velük szórakozni, illetve arra is alkalmasak, hogy elsajátítsuk az alapokat, vagy ha már játszottunk korábban a sorozat valamelyik részével, akkor megismerkedjünk a két legfontosabb újítással. Az egyik, hogy akadnak olyan, a fejük felett lebegő fehér ponttal jelölt személyek, akiknek rendkívül jó az arcmemóriájuk, így ha az egyik kollégájuknak álcázzuk magunkat, felébred bennük a gyanú, hogy nem azok vagyunk, akiknek mutatják magukat. Ez persze beletelik némi időbe, tehát nem kell attól tartani, hogy fél másodperccel a látómezejükbe kerülésünk után cafrangosra lőnek minket, vagy üvöltve adják mindenki tudtára, hogy imposztorok vagyunk, de ajánlott alaposan szemmel tartani őket. A másik, hogy egyes beszélgetéseket kihallgatva tippeket kaphatunk ahhoz, hogy miképpen is tegyük a dolgunkat. Fontos, hogy mindkét újítást kikapcsolhatjuk, illetve hogy akadnak ezeknél kisebb fejlesztések is, mint például hogy immár nem csak kulccsal, vagy zárnyitó-készlettel, hanem pajszerrel is kinyithatjuk a bezárt ajtókat, illetve, hogy egyes tárgyakkal végre nem megölhetjük, hanem gyorsan leüthetjük áldozatunkat. Azok is örülhetnek, akik nem szerették az Absolutionben a célkijelölős lövöldözést, mert bár az ösztön-rendszer megmarad, már csak arra való, hogy akár a falakon keresztül is meg tudjuk különböztetni a célpontunkat, a civileket és a fegyveres őrség tagjait. Használata egyébiránt teljesen opcionális, mert a minitérkép több mint elégséges a pályák végigviteléhez.
A tréningmissziók után egy egy párizsi divatbemutatón kell likvidálnunk egy, a gyengébb akaratúakat csábító modellekkel behálózó kémszervezet két vezetőjét. Fontos, hogy a gyakorlófeladatokkal ellentétben itt már mi válogathatjuk össze, hogy mit is viszünk magunkkal, ezért érdemes minden eshetőségre felkészülnünk, majd gyilokszerszámok és hasznos készségek kiválasztása után bele is kezdhetünk a munkába. A hatalmas, modellekkel, a felső tízezer tagjaival, a vendégek minden kívánságát leső személyzettel és persze fegyveres őrökkel teli, csicsás és sikkes kastélyban, valamint az azt körülvevő kertekben és a parkolókban könnyedén el lehet tévedni, így az első két-három órát érdemes azzal töltenünk, hogy legalább felületesen kiismerjük a terepet. Barangolásaink közben többször is oda kell majd figyelnünk arra, hogy le ne essen az állunk, mert gyakorlatilag minden sarkon egy új merénylet-opció, vagy alternatív útvonal vár majd ránk és valósággal bele fogunk fulladni a lehetőségek tengerébe. Megkockáztatom: korábban egyetlen pályán sem volt ennyi lehetőségünk arra, hogy sikerrel járjunk. Ha akarjuk, robbantásos merénylettel tehetünk pontot a megbízás végére, amennyiben diszkrétebben óhajtunk eljárni, ott van a mérgezés, a fojtózsinór, a vécébe fullasztás, a megrendezhető balesetektől, illetve a közelharci fegyverekről és a pisztolyokról, puskákról és karabélyokról pedig még szó sem esett. Külön öröm, hogy az arrogáns orosz maffiózó és partnernője láthatóan mindent megtesznek azért, hogy biztonságban érezzék magukat, így nem nagyon érdemes arra építeni, hogy majd szépen saját elhatározásukból bemennek egy sötét sarokba, befordulnak a fal felé és faarccal kivárják, hogy egy gyors fejlövéssel pontot tegyünk földi pályafutásukra. Kész tervvel kell hát bírnunk az elkapásukhoz, vagy nagyon jól és gyorsan kell improvizálnunk.
Feladatunk végrehajtása közben kihívásokat is tudunk teljesíteni. Ezek közé tartozik, hogy egy megadott módon végezzünk az áldozatainkkal, vagy hogy valakit nyom nélkül öljünk meg, illetve hogy felfedezzük a pályán elrejtett apróságokat. A sikeresen letudott miniküldetésekért pontok járnak, amiből ha eleget gyűjtünk össze, szintet lépünk és valamiféle jutalmat kapunk. Ez lehet egy új fegyver vagy eszköz, de megesik, hogy egy rejtekhellyel, vagy egy új kiindulási ponttal leszünk gazdagabbak. Az előbbiek arra jók, hogy a méretütről függően egy kicsi vagy egy nagy tárgyat helyezhetünk el bennük, amit természetesen játék közben magunkhoz vehetünk, az utóbbiakat igénybe véve pedig a pálya egy másik részéről indulva, vághatunk bele a titkokkal üzletelő duó újbóli kiiktatásába és ilyenkor többnyire alapból rendelkezünk egy álcával. Így például már az első pillanattól kezdve pincérnek, vagy technikusnak nézhetünk ki, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Ez a komplex rendszer kismillió kombinációt tesz lehetővé, ezért bár csak egy rendes pályát kapunk, azzal el lehet tölteni annyi időt, mint két-három játékkal. Hatalmas élmény mind újabb és újabb, korábban kivitelezhetetlennek tűnő metódusokkal örökre elnémítani a két célszemélyt. További erénye a játéknak, hogy lehet benne hibázni, ami nem jelenti azt, hogy mindent kezdhetünk előről, hanem hogy ilyenkor alkalmazkodnunk kell a váratlan helyzethez. A nem kellő gondossággal előkészített csapdáinkba ugyanis nem csak a célpontok, hanem mások is beleszaladhatnak, ami adrenalinpumpáló élmény tud lenni.
Elsőre minden szép és jó tehát, de ahogy egyre több időt töltünk a játékkal, úgy bukkannak elő a hibák. Először alighanem az tűnik majd fel, hogy mindenki akcentus nélkül beszéli az angolt, ami az első két küldetésnél még elmegy, mert azok csak szimulációk, de egy párizsi palota személyzetének tagjai nem ártana, ha franciául vitatnák meg ügyes-bajos dolgaikat. Ez azonban elhanyagolható kis nüansz a sorozat örök Achilles-inának számító mesterséges intelligencia hiányosságai mellett. Nyilván nem várhatunk el emberi szintű kombinációs készséget és intuíciót a gépi ellenfelektől, de még szerény elvárásokkal is gyakran meg fog esni, hogy hangosan felszisszenünk a pályán lófráló őrök és civilek hülyesége láttán. A legnagyobb baj, hogy a pálya kimondva-kimondatlanul nem egy harmonikus és szerves egészet képez, hanem több, kisebb-nagyobb szekcióból áll össze, amik között alig van kapcsolat. Így például simán megcsinálhatjuk, hogy egy sörétes puskával szitává lövünk mindenkit a kertben aki él és mozog, és ennek jó eséllyel semmi, de semmi kihatása nem lesz a többi szakaszra, azoknál ugyanúgy zajlik majd az élet, mint korábban. Néha vígjátékba illő jelenetek zajlanak le. Egyszer, egy hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam egy tűzoltófejszét, amivel először az orosz gengszer testőrét, majd pedig őt magát csaptam fejbe, hatszázezer tanú előtt a show kellős közepén. A biztonsági személyzet lőni kezdett rám, én pedig a tömegben menekülve futottam az életemért, majd hosszas kergetőzés után végül le tudtam őket rázni.
Ezt követően majdnem biztos voltam abban, hogy nincs tovább, hiszen mindenki engem keres, de csalódottan vettem tudomásul, hogy gond nélkül fel tudtam jutni az épület legfelső emeletére, ahol nyoma sem volt semmiféle készenléti helyzetnek. Itt, szintén tanúk előtt, belevágtam a kettes számú célpontba egy csavarhúzót, majd megint felvettem a nyúlcipőt, de a lépcsőknél álló testőrök annak ellenére sem találták fontosnak, hogy feltartóztassanak egy veszettül menekül személyt, hogy több lövés is eldördült és nem sokkal korábban Paul Allenest játszottam valakivel. Gond nélkül el tudtam szaladni és élve eljutottam a menekülési pontig. Ez persze egy rendkívül extrém eset, többnyire ennél egy kicsivel jobban reagálnak az őrök, de az, hogy nincs kommunikáció a szektorok között, elemi hiba. Az erőteljes scriptelés sem sokat javít az összképen. Egyes események csak akkor zajlanak le, ha átmegyünk egy bizonyos zónán, vagy elhaladunk valaki mellett. A korábbi részeknél többnyire mindenki élte a maga életét, megvolt a maga útvonala és menetrendje, amit ki kellett ismerni, itt meg egymást érik az előre kódolt jelenetek. A folyamatos online jelenlétet igénylő másolásvédelem is számtalan kellemetlen percet okoz majd nekünk. Alapesetben nincs bajom, az efféle mechanizmusokkal, mert be kell látni, hogy a kalózkodás egy létező probléma, és bármilyen sokkoló is egyeseknek, a fejlesztők nem (csak) a közösség iránt érzett szeretetük miatt készítenek játékokat, hanem a haszonért, ergo, több mint érthető, hogy miért akarják megnehezíteni a letöltők dolgát. Az itt alkalmazott védelmi rendszer viszont határozottan pocsék, a tesztidőszak alatt nem volt olyan nap, hogy ne lett volna széles tömegeket érintő szerverprobléma, ami azzal jár, hogy a játék azonnal megszakad. Szerencsére a küldetésekkel ilyenkor is lehet játszani, így ha előröl kezdjük az adott feladatot, végigvihetjük, de az eredményünk nem mentődik el és a korábbi mentéseink közül is csak az offline állapotban készültekhez férhetünk hozzá. Ezen a téren is van tehát még mit fejlődni.
A küldetések teljesítésén túl még két játékmódban tehetjük magunkat próbára. Az Escalationt választva egy eleinte triviális merényletet kell elkövetnünk, ami minden végigjátszás után nehezedik egy kicsit, míg valóságos rémálommá nem válik. Azaz az első körben még elég, ha csak teszem azt, megfojtjuk a célszemélyt miközben egy előre meghatározott álcát viselünk, de másodszorra már el is kell rejtenünk a testét, ezt követően kapunk egy új áldozatot akit agyon kell vernünk egy másik álruhát felöltve, a negyedik nekifutásra mindezek mellé meg kell szereznünk egy tárgyat, a végső tesztként pedig mindezeket úgy kell végrehajtanunk, hogy senkit sem kábítunk el, hanem csak a szabadon lévő ruhákat vesszük fel. Gyakorlásnak és agytornának pont megteszi, ha rendszeresen frissíteni fogják a kihívásokat, sokat dob majd annak élettartamán. A Contracts mód viszont, amiben új célszemélyeket jelölhetünk ki a kubai és párizsi pályákon, majd pedig a jobb létre szenderítésük után megoszthatjuk a küldetésünket a többi játékossal, hatalmas csalódás, mert egyszerűen túl fapados ahhoz, hogy valódi élvezeti értékkel bírjon. Nem csak hogy olyan extra paramétereket nem adhatunk meg mint hogy senki se vegyen észre minket munka közben, vagy hogy minden testet el kell rejteni, de még azt sem áll módunkban előírni, hogy egy megszabott álcát viselve vagyunk kötelesek kiiktatni az áldozatainkat. Mindezeken túl a program nem egyes fegyvereket, hanem csoportokat különít el, azaz hiába agyalunk ki és hajtunk végre egy körmönfont, lopakodós gyilkosságsorozatot az erre közel alkalmatlan szablyával, az opcionális, semmiféle kötelező erővel nem bíró feltételek között csak az jelenik meg, hogy egy közelharci fegyverrel ártalmatlanítottuk a célpontot. Az pedig, hogy nem tudunk cím, sőt, semmiféle paraméter alapján sem rákeresni a rajongói küldetésekre, viccnek is rossz. Kicsit olyan érzése van az embernek, mintha nem gondolták volna teljesen komolyan ezt az egészet a fejlesztők.
Mindez már csak azért is nagyon fájdalmas, mert az alapötletet a Hitman fórumok látogatói találták ki még a Silent Assassin megjelenésének idején azzal, hogy extra feladatokat adtak egymásnak és ezeknél a barkácsküldetéseknél még az is meg volt határozva, hogy összesen hányat lőhetünk, vagy hogy nem elég bármelyik, a pályán lévő késsel leszúrni valakit, hanem ki volt kötve, hogy melyiket kell megszereznünk a merénylethez. Hogy miért nem öltek bele a rendszer finomhangolásába több időt, rejtély, hiszen így egy iszonyatos ziccert hagytak ki és egy, az érdeklődőket évekre lekötő opció helyett egy olyan, gyengécske játékmódot kaptunk, ami aligha fog bárkit is huzamosabb ideig felcsigázni.
Összességében, kissé skizofrén helyzetben vagyok, mert bár több mint húsz órán keresztül játszottam a Hitmannel és ugyan minden gondja és baja ellenére kifejezetten jól szórakoztam vele, élek a gyanúval, hogy ez annak köszönhető, hogy az egy pályának hetvenszer is nekifutó és minden lehetséges kombinációt felfedező, keményvonalas rajongók közé tartozom. Ezért, bár gyakran morogtam a hibák miatt, a hangulat és a gondosan kivitelezett tervek felett érzett örömöm felül tudott kerekedni a gyengeségek miatt érzett szomorúságomon, mert a párizsi divatbemutató a lehetőségek tekintetében tényleg a széria eddigi csúcspontja. Aki viszont egy küldetésnek maximum öt-hat alkalommal esik neki, az mindenképpen sokallni fogja a játék árát és becsapva érzi majd magát, mégpedig teljes joggal, mert az alkotás egyértelműen azoknak készült, akik kényszeres újrajátszók. Bölcsebb lett volna nem kísérletezni a vásárlói visszajelzések alapján orbitális öngólnak kinéző epizodikus formátummal, vagy inkább két rendes pályát és csupán egy tréningmissziót adni első körben.
Mindezek miatt az értékelés sem egyszerű feladat, mert az, hogy milyen élményt nyújt nekünk a program, az nagyban függ az elvárásainktól. Ha az interaktivitás az első és csakis az számít, hogy egy hatalmas, nyitott pályán több tucat metódust alkalmazva érhetjük el, hogy a célszemélyek alulról szagolják az ibolyát, és hogy negyvenedszerre is van értelme nekifutni a küldetésnek, akkor imádni fogjuk a Hitman bevezető epizódját. Ellenkező esetben viszont egy rossznak nem nevezhető, de nem is túl emlékezetes és kétségtelen fénypontjai erényeit bosszantó hibákkal tompító címmel gyarapodik csak majd játékaink listája. Aki tehát hozzám hasonlóan nem nyugszik, ameddig minden opciót ki nem próbált, az bátran adjon hozzá húsz százalékpontot az értékeléshez és egy percig se késlekedjen a vétellel, a többiek viszont csak a saját felelősségükre merüljenek alá az orgyilkosságok világába. Zárógondolatként fontosnak tartom megjegyezni, hogy mivel végzettségem szerint sem gyomor, sem pedig madárjós nem vagyok és tealevelekből sem tudom kiolvasni, hogy mit hoz a jövő, értelemszerűen nem tudom megmondani, hogy érdemes-e megvenni a teljes csomagot, hiszen ahhoz valamennyi, még meg sem jelent küldetést végig kellene játszanom. Ezzel együtt több mint valószínű, hogy ha nem csak egy rendes pálya lett volna az Intro Packban, esélyesen bátrabban ajánlom mindenki számára, így viszont sokaknak lutri lehet, ami a teljes verzióra aligha fog állni. Azt azonban megjegyezném, hogy az eddig látottak alapján lehet eső, de lehet hó is a Hitmanből, azaz még bármelyik irányba elmozdulhat a mérleg nyelve. Ha a párizsi pálya csupán beetető kedvcsináló volt és a többi nem éri majd el ezt a nívót, akkor nagyon sokan lesznek csalódottak. Amennyiben viszont a fejlesztők kicsit finomítanak a DRM-rendszeren, valamint átalakítják a Contracts módot és/vagy javítanak a mesterséges intelligencián, egy klasszikussal leszünk gazdagabbak. Ezért ha bizonytalanul vagyunk, érdemes türelemmel várnunk a teljes verziót kiveséző cikkre, mert természetesen visszatérünk még idén az új Hitmanre.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. Meteoreso
2016.03.25. 07:47
Az a baj hogy ezt hosszútávra tervezik és húzónévnek szánták a DirectX12 hez, és EHHEZ képest a játszható Bétademó direct x 11 ben , kevés effekttel nem igazán villantott.
De mivel folyamatosan pakolják bele az Új technológiákat és egy netes közösségépítős játéknak szánják sok tartalom fog még belekerülni.
Reméljük javulni fog még a helyzet
Csak kérdés lesz e még Episode 6 ha "59%- al" kezd.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Shadowguar...
2016.03.25. 13:03
Helyes Így legalább nem mérgelődök és gondolkozok rajta, hogy meg kellene venni. Majd ha szépen kijön az összes rész és jók lesznek a vélemények talán megveszem. Karácsonyi 50%-os akcióban.

Én egy nekifutásra max 5-6 alkalommal futnék neki egy pályának, de azt is csak úgy, hogy előtte végigmentem a teljes történetszálon és akkor próbálok ki új megoldásokat. De akkor sem negyvenszer...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. actival
2016.03.25. 14:51
Nézzetek körül külföldi oldalakon is. Ott azért nem húzták le ennyire.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. predike07
2016.03.26. 08:00
A mániákus újrajátszók..........na innen már nem is érdekel
Nem vagyok mániákus újrajátszó.
Köszönöm a tesztet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.04.10. 12:54
Akkor minek jöttél be ide, ha fingod nincs a játékról? Már megjelenés napján megvettem és ezzel a másfél pályával tovább elvoltam mint egy teljes Far Cry Primallal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!