iPon Cikkek

Hotline Miami 2: Wrong Number – az igazság álarcai

Dátum | 2015. 03. 18.
Szerző | farkas.balazs
Csoport | JÁTÉK

Irtó nagy szerencsém volt a Hotline Miami-val. Megjelenése környékén egyáltalán nem figyeltem fel rá, kellett hozzá a pletyka, a szóbeszéd, hogy egyáltalán utánanézzek, mi is ez. Pont akkoriban volt akciós PSN-en, jöttek épp az első hírek a készülő második részről, ráadásul maradt egy kevés kis pénz a netes számlámon, szóval miért is ne: lerántottam Vitára.
Hajjaj. Azt hiszem, órákig fel sem keltem előle. Tökéletes kis játék volt, furcsa, retró, természetesen baromi nehéz, de azonnal kifizetődő. Egy kissé kattant csávót irányítunk, aki lázálmos víziók közepette, állatos álarcban ront be különböző épületekbe, ahol pillanatok alatt széttrancsíroz minden rosszfiút. Mindez játszódik epileptikus neonszínekben tocsogó, nyolcvanas éveket idéző, pulzusnövelő elektronikus zenét pumpáló környezetben, az első GTA-ra emlékeztető felülnézetben. A legjobb tulajdonsága a játéknak persze az volt, hogy elég egyetlen lövés, ütés, vágás, hogy az általunk irányított karakter azonnal meghaljon, és kezdhesse elölről az egész szintet (egy pálya több rövid szint). Mivel általában semmi töltésidő, átvezető nem zavarta meg az újrakezdést, ráadásul a mozgás is felfoghatatlanul gyors, az embernek sosincs ideje csalódottan félredobni a játékot, az ujja máris visszatér a ravaszra, és berohan még egyszer. Lő, leüt, fut, meghal. Még egyszer. Még egyszer. Még egyszer. Amíg nem sikerül. Komolyan, ilyet még nem láttam. Nem lehetett abbahagyni.
Egyedül a sztori nem adta magát ilyen könnyen: enigmatikus közjátékok, virágnyelven elmondott telefonhívások, a hallucináció határán táncoló jelenetek váltakoztak az ésszerűtlenül brutális futamokkal, és ha ez nem lenne elég, a játékban feloldhattunk egy titkos befejezést is, ami tovább kuszálta a szálakat. Azokat a szálakat, amelyeket remélhetőleg a Hotline Miami 2 próbál feloldani.
Hogy ne legyen semmi ilyen egyszerű, jelzem, hogy a Wrong Number alcímet viselő folytatás nem hogy nem teszi világossá a történetet, de tovább komplikálja. Az első részben összegyűjthető állatos maszkok különböző „képességeket” adtak a főhősnek, itt viszont a különböző maszkok gyakorlatilag kilenc különböző karaktert rejtenek, akik ráadásul három idősíkban mozognak: ugrál a sztori a kilencvenes évek elejéről a nyolcvanas évekbe. Az első rész kavart egy kis vitát annak kapcsán, hogy mennyire erőszakos. Mikor elindítottuk, csak annyit dobott fel, hogy dugjunk be egy fülest a jobb zenei élményért, a Hotline Miami 2 már azt is megkérdi kezdéskor, hogy akarunk-e szexuális erőszakot megjeleníteni. Szóval, huh, emelik a tétet, annyi biztos. Elég néhány pályát lenyomni, és azonnal észrevesszük, hogy mindenben több a folytatás. Őrültebb, nagyobb, nehezebb, komplikáltabb.
Viszont ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy jobb is. Ugye, az első részben pont megvolt az egyensúly a pályák mérete és a játékos képessége/türelme között: elbukni a szint felénél még nem volt olyan vészes, körülbelül negyven másodpercnyi játékmenetet veszítettünk vele. Még ment bennünk az adrenalin, simán berohantunk, hogy meredekebb kombókat, merészebb kivégzéseket hajtsunk végre a nagyobb pontszám reményében. A folytatás nagyobb pályái viszont radikálisan másfajta megközelítést kívánnak, sokkal nagyobb a feszültség, hiába oldunk meg egy komplikált szituációt, ha utána még percekig bolyongunk egy adott szinten, és egy észrevétlen golyó miatt újra kezdhetjük a legelejéről. Az ember automatikusan lassabb tempóra vált, és a lassabb tempó hosszabb játékidőt tartogat, vagyis hosszabb pályaszakaszt kell újrajátszani egy esetleges halálozás során. És ez néha nagyon nem szórakoztató. Az emberből elfogy az adrenalin, ami a gyors újrakezdésre ösztönzi. Egyszerűen túl stresszessé válik a játék.
Az is problémás, hogy nem lehet a maszkokat tetszés szerint feloldani, variálni, és az egyes karaktereknek néha nagyon kötött a tárgyhasználata, vagy az, hogy mivel indít. Jóval korlátozottabb, lineárisabb így a játék lefolyása, nincs az a szabad pattogás ide-oda pályák között, vagy ami van, arra sem érez kedvet a játékos. A játék kevésbé konzisztens, kevésbé penge, kevésbé fókuszált, és a történet darabkáit is csak az első részben megismertek fogják összekötni.
Ezeket az apróságokat leszámítva persze elmondható, hogy nagyrészt viszi tovább az első rész hangulatát és energiáját, a zenék nagyszerűek, a pixeles, de részletgazdagon rajzolt grafika tökéletesen festi a hangulatot, az egész még mindig hatalmas királyság. Berontani egy nagyobb, összetett szobába, rávágni az ajtót az egyik ellenfélre, nekivágni egy fegyvert egy másiknak, és szanaszét lőni a maradékot… még mindig igen kielégítő élmény. A legjobb, hogy figyeltek a hangulatfestő elemek minden apróságára: a játékot megállítva a kép becsíkozódik, mint egy VHS-kazetta, a menüpontok is ezt idézik (pause, eject, stb.).
A narratíva ezúttal sokkoló, gyomorforgató, szorongató, és nem csak az erőszakossága miatt. Az első résznél sokkal durvább jeleneteket tartogat ez a játék. Valami nagyon jót ragadtak meg a fejlesztők, de a tanulság szerint a formulát nem szabad túlságosan átalakítani, a játékmenetnek egyszerűbbnek, gyorsabbnak kell lennie. Bízom abban, hogy egy esetleges harmadik rész majd visszatér az első egyesúlyához. Még egy ajándék infó: most kivételesen kipróbáltam szinte minden platformon, hogy az irányítást összehasonlítsam, és… nevezzetek elfogultnak, de a PS Vita nyert. Ez egy tipikusan olyan játék, ami zsebből előkapva is élményt nyújt, pont erre találták fel a kézikonzolokat. Kontrollerrel nehéz a célkereszt rögzítése és az irányítás, a billentyűzet + egér kombó precíz, de nem egészen kényelmes, a Vitán meg ott az érintőképernyős rögzítés, valahogy ez volt tökéletes.
PC-n, ha esetleg valakinek szerencséje és több pénze van, megveheti a rendkívül pazar gyűjtői kiadást, amelyhez bakelitlemezeket (!) adnak, aki viszont PSN-en veszi meg, egyszerre kapja meg PS3-ra, PS4-re és PS Vitára. Ajánlom tehát mindenképpen, de ha az első rész kimaradt, ott kell kezdeni. Ezt nem lehet eléggé kihangsúlyozni. Értékelés: 8/10 Platform: PC, PS3, PS4, PS Vita Tesztplatform: PC, PS Vita
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. magerg
2015.03.18. 08:27
Windowsra sikerült most már normális installert összerakni?
Az első rész folyton hiányolt valami dll-t. Külön kellett felrakni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Th3Ac3
2015.03.18. 14:18
Van annyira elborult mint az első része, icipicit frusztrálóbb a pályák nagysága miatt, de legalább gondolkodásra sarkall. Nagyon bejönnek az ilyen különc, dobd el az agyad játékok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!