iPon Cikkek

Hová menekülnek a katasztrófák túlélői?

Dátum | 2012. 06. 27.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Amikor 2010 januárjában 7 magnitúdó erejű földrengés sújtotta Haiti fővárosát, Port-au-Prince-t, a régióban több mint 50 ezer ember azonnal meghalt, a földrengés következtében később elhunytakkal együtt pedig legalább 170 ezer áldozattal számolnak a szakértők. A katasztrófát követő napokban az otthontalanná vált 1,8 millió emberből több mint 630 ezer elhagyta a várost, és sokan közülük semmit sem tudtak magukkal vinni addigi életükből.

Rengetegen elmenekültek tehát Port-au-Prince-ből, és a helyszínre érkező segíteni szándékozók nyilvánvaló okokból az ottmaradókra koncentrálták erőfeszítéseiket, aki távozott, annak saját erőből kellett boldogulnia, és szükség esetén segítséget keresnie. Egy új kutatás talán segíthet abban, hogy ez legközelebb ne így történjen: a haiti földrengés mobiltelefonos adatainak elemzése ugyanis jó alapot jelenthet annak tekintetében, hogy a kutatók képet formáljanak arról, hogyan viselkedik, hová indul a népesség egy katasztrófa után, ha nincs már hova hazamenni.


A haiti tragédiát követőhöz hasonló nagy népességmozgások korántsem olyan ritkák, mint gondolnánk. Hasonló katasztrófák miatt minden évben több tízmillió ember kénytelen elhagyni lakhelyét. Jelentős részük ezt követően semmiféle segítségre nem számíthat a központi hatóságok és a segélyszervezetek részéről, egyszerűen azért, mert ezek nem tudják, hogy a túlélők hova távoztak. A Haiti fővárosával szomszédos, nyomorúságos településeknek például saját erőből kellett gondoskodniuk Port-au-Price eredeti lakosságának csaknem 23 százalékáról, akik gyakorlatilag nincstelenül özönlöttek be hozzájuk.

Linus Bengtssont és Xin Lu-t, a stockholmi Károly Intézet járványtani kutatóit az érdekelte, hogy vajon a menekültek hova mentek a földrengés után. Haiti legnagyobb mobilszolgáltatójával, a Digicel-lel együttműködve több mint 2 millió anonim előfizető mozgását követték nyomon. A szolgáltató a kutatók rendelkezésére bocsátotta a felhasználók tartózkodási adatait a földrengést megelőző 42 napban és az azt követő 341nap során. Az emberek mozgását úgy követték, hogy azonosították a hívásaikhoz legközelebb eső átjátszótornyot. Az ezek által lefedett terület nagysága persze igen változatos lehet, 5 négyzetkilométertől akár százig is terjedhet, de így is érdekes információkat szolgáltattak a haiti fővárost elhagyók mozgásáról.


A kutatók próbálkozásait siker koronázta: a Proceedings of the National Academy of Sciences oldalain megjelent tanulmány arról számol be, hogy a látszólagos káosz ellenére volt rendszer az emberek mozgásában, és az adatok elemzése alapján létrehozott modell segítségével az „átlagos” menekülő mozgása a földrengést követő három hónapban 85 százalékos biztonsággal megjósolható volt.

A legfontosabb, talán elsőre banálisnak tűnő, de valójában nagyon is lényeges eredmény az volt, hogy az emberek többsége arrafelé indult útnak, amerre valamilyen szoros szociális kötelékekkel rendelkeztek (pl. rokonok, közeli barátok), mivel nyilván úgy vélték, hogy a kapcsolatok révén támogatásra számíthattak. Még konkrétabban megfogalmazva, a menekültek többsége ugyanott kötött ki, ahol alig pár héttel korábban a karácsonyi ünnepeket vagy a szilvesztert töltötte. Úgy tűnik, hogy az emberek menekülési útvonalai olyan területek felé irányulnak, ahol korábban is gyakran megfordultak. Ez az információ pedig sokat segíthet abban, hogy az eljövendő katasztrófákat követően némi fogalmuk legyen az illetékeseknek arról, hogy hova menekültek a túlélők, vagyis az esemény által közvetlenül érintett területen túl az ország mely pontjain lesz szükség további segítségre, és mennyi ideig. 

Az adatok arra is rávilágítottak, hogy a fővárost elhagyók első hullámai február elején kezdtek visszaszállingózni Port-au-Prince-be. A hazatérők száma április közeledtével jelentősen megnövekedett, és onnantól kezdve egyenletesnek tekinthető a visszaáramlás. Arra persze ezek az adatok nem adnak magyarázatot, hogy miért döntöttek a menekültek a visszatérés mellett, emeli ki Mark Schuller, a New York-i Egyetem antropológusa, aki a jelenlegi kutatásban ugyan nem vett részt, de 2002 óta foglalkozik a globalizáció, a civil szervezetek és a Haitit sújtó katasztrófák kapcsolatával.

Elmondása szerint Port-au-Prince lakosságának jelentős része a kilencvenes évek közepén költözött a fővárosba az ország szegényebb régióiból, elsősorban gazdasági és oktatási megfontolásokból. A katasztrófa után ezek az emberek a szülőhelyükön maradt rokonság felé vették az irányt, tiszta ivóvizet, egészségügyi ellátást és általában segítséget remélve. A földrengés közvetlen környezetét kivéve azonban az ország más területei nagyon kevés támogatást kaptak a segélyszervezetektől, önerőből viszont nem nagyon tudták megoldani a menekültek ellátását. Sokan tehát azért tértek vissza a fővárosba, mert egyrészt a vidéki régiókban semmiféle lehetőséget nem láttak a további boldogulásra, másrészt nem akarták tovább terhelni az amúgy is nyomorban tengődő rokonokat, véli a kutató.


Vincent Blondel, a Leuveni Katolikus Egyetem alkalmazott matematikusa és hálózatkutatója szerint a tanulmány kifejezetten figyelemre méltó, és bár az abban alkalmazott matematikai módszerek nem számítanak újdonságnak, az adatok ilyen módon és főleg ilyen célból történő felhasználása viszont nagyon is eredeti ötlet. A módszer jól alkalmazható lehetne Afrika és India katasztrófákkal gyakorta sújtott területein is, ahol az infrastruktúra, az ivóvízzel való ellátottság és az egészségügyi ellátás finoman fogalmazva hagy maga után kívánnivalót, de mobiltelefonja a körülményekhez képest meglepően sok embernek van. A menekülő népesség nyomon követése mindenképpen segítséget jelenthet az eljövendő nehéz helyzetekben.

A módszer tehát jól jöhet, de ismerni kell alkalmazhatóságának korlátait, mondja Richard Garfield, a Columbia járványtani kutatója. Az elgondolás elsősorban a kisebb és szegényebb országokban segíthet a menekülők követésében, az olyan katasztrófák esetében, mint amilyet például a Katrina hurrikán okozott, nem lehet működőképes. A Katrina túlélői ugyanis egyrészt sokkal nagyobb területen szóródtak szét, másrészt mozgásaik jelentős részét a kormányzat által irányított kimenekítési munkálatok határozták meg. Az embereket buszokra pakolták, és az erre kijelölt régiókba szállították, nem saját maguk döntöttek tehát utazásuk végcéljáról.

Másrészről viszont a fejlődő országokban még egy darabig biztosan nem kell „félni” attól, hogy hasonlóan szervezett módon történik a kimenekítés, a túlélők többnyire magukra vannak ‒ és lesznek ‒ utalva. Garfield hozzáteszi, hogy a kutatás kétségkívül megerősített egy olyan tényt, amely sejthető volt ugyan, de mindeddig nem sikerült bizonyítani, hogy tudniillik, ha baj van, az ember a számára ismerős vidékek felé veszi az irányt.


 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. DogTheDog
2012.06.27. 09:31
Akkora botrany volt a segelyek lenyulasa miatt,hogy uj Panamanak hivjak Haitit azota.Kivancsi lennek a Japan nepesseg mozgasara a tsunami utan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!