iPon Cikkek

Huang-ti, Batman és az ISIS: a könyvégetések története

Dátum | 2016. 01. 26.
Szerző | Freelancer
Csoport | EGYÉB

Kevés vandál tett tölti el akkora undorral az embereket, mint a könyvégetés, azonban a téma iránt érdeklődők java része sincs tisztában azzal, hogy pontosan milyen mértékben is befolyásolták a világot az írott gondolat ellenségei. Mivel sajnálatos módon, cikkünkben nem vállalkozhatunk arra, hogy minden esetre kiterjedően ismertessük ezeket az eseteket, így kénytelenek vagyunk a legfontosabb és ha egyáltalán lehet ezt a szót használni, legérdekesebb könyvégetések bemutatására fókuszálni. Lássuk hát, hogyan veszett oda számos bölcs teljes életműve, mi az igazság az alexandiai nagykönyvtár ügyében, miképpen kormányozta Toszkána ékkövét egy eszelős szerzetes, és hogy miképpen voltak kénytelenek elviselni egy hazug tanulmány miatt az évtizedekig tartó cenzúrát a ma már a kilencedik művészeti ágnak is nevezett képregények alkotói! Hogy mikor is zajlott le az írott szavak első tudatos, ártó szándékból való megsemmisítése, és hogy kinek az utasítására követték el, azt alighanem soha nem fogjuk tudni teljes bizonyossággal megmondani. A jó eséllyel abszolút első incidens elkövetésével az időszámításunk előtt 2300 környékén, Ebla városában található agyagtáblák elpusztításával például egyaránt gyanúsítják az akkádokat, a mezopotámiaiakat és Mari városának lakóit de azt sem lehet kizárni, hogy a lángok egy baleset, vagy természeti katasztrófa miatt csaptak magasra.
Agyagtábla Eblából
A tudományok iránt érdeklődő Asszurbanipál király által létrehozott ninivei könyvtárat biztos, hogy szándékosan gyújtották fel, de a támadók pont az ellenkezőjét érték el annak, amit akartak, mert a tűz kiégette és erősebbé tette az agyagtáblákat, amik így túlélték az évszázadok viharát és számos közülük teljesen épen maradt ránk. Egy, a Bibliában olvasható történet szerint Jójákim, Júdea királya is tűzre vetette Jeremiás próféta tekercseit, de hogy ez tényleg megtörtént-e, arra igen kevés a történelmi bizonyíték. A sajátos vallási nézeteket valló Pitagorasz tanait tartalmazó tekercsek egy részét is a máglya emésztette el, de ellenlábasai csak az általa jegyzett írások egy kis részét tudták elpusztítani. A perzsák királyi könyvtárának felégetése kapcsán pedig komoly viták tárgyát képezi, hogy baleset, bosszú, vagy a Nagy Sándor vezette részeg katonák ostobasága okozta-e a tragédiát. Az eseteket övező bizonytalanság miatt a történelem első, komoly hatású és alaposan dokumentált könyvégetésének hagyományosan a Csin-dinasztia idején végbemenő, időszámításunk előtti 213-ban lezajló eseménysorozatot szokták tartani. A napvilágot Jin Cseng néven meglátó első kínai császár, Csin Si Huang-ti teljes joggal lehetett büszke magára, hiszen katonai erejének, valamint félelmet és ellentmondást nem ismerő elszántságának köszönhetően véget tudott vetni a „Hadakozó fejedelemségek korának” nevezett, több mint két évszázadon keresztül tartó, zűrzavaros időszaknak. A legista, azaz a szigorú, következes törvényekben és az államtól való totális függésben hívő, önmagát közel az istenekkel azonos rangra emelő császár azonban nem tudta elviselni a nézeteivel ellentétes elveket képviselőket.
Csin Si Huang-ti elképzelt ábrázolása
Különösen az erényt és az erkölcsöt a pillanatnyi politikai haszon elé helyező konfuciánusok, valamint a jóval spontánabb, a világ változásainak elfogadását hirdető taoisták bosszantották. A nagy leszámolásra a Sze-Ma Csien által papírra vetett "A történetíró feljegyzései" alapján egy lakoma adta az ürügyet. Ezen a soha nem látott fényűzéssel megtartott ünnepségen több nemes is elő mert hozakodni azzal, hogy a császár a régi idők uralkodóival ellentétben nem oszt földbirtokot a hozzá hű főembereknek, így azok egykori hatalmuk és befolyásuk csak egy töredékével bírnak. Huang-ti első számú bizalmasa és főminisztere, a korszak legkiválóbb diplomatájának és egyben legaljasabb lelkű intrikusának tartott Li Sze azt javasolta patrónusának, hogy az ne tűrje a múltra való hivatkozást. Sőt, egyenesen arra bíztatta, hogy az uralkodás biztonságának érdekében tegye lehetetlenné, hogy a jövőben bárki is az egykorvolt időket hozhassa fel példának. A ravaszságának köszönhetően szerény kis fizetést húzó közhivatalnokból egy gigászi birodalom meghatározó alakjává emelkedő Li Sze úgy vélte, az egyedüli üdvözítő megoldás, ha elkobozzák a nem praktikus ismereteket átadó, tehát irodalmi, történelmi, vagy filozófiai műveket és egyetlen példányt leszámítva tűzre vetik azokat. Így a tudományok és a mindennapi életben hasznosítható tudás nem szenvednek csorbát, de forrásanyagok nélkül lehetetlenné válik a már halott fejedelmek és bölcsek tetteinek és gondolatainak összehasonlítása a császáréval. Ennek köszönhetően csakis egy, megfellebbezhetetlen és megkérdőjelezhetetlen nézőpont lesz érvényes mindenkire. A paranoid, egy maréknyi kiválasztottat leszámítva mindenben és mindenkiben veszélyforrást látó Huang-ti áldását adta hűséges embere tervére, aki határtalan buzgalommal vetette bele magát a feladatba. Bár akadtak, akik az életük és vagyonuk kockáztatásával elrejtettek egy-egy példányt a klasszikusokból, a szó legszorosabb értelmében fel sem lehet becsülni az okozott kárt, mert a történelemmel foglalkozó tekercsek, valamint a „Száz bölcs”-ként emlegetett, a világról a legkülönbféle módokon elmélkedő filozófusok életművét összegző feljegyzések az enyészeté lettek és úgy eltűntek, mintha soha nem formálták volna a közgondolkodást. Az egyetlen ok, hogy tudjuk, hogy valaha léteztek az, hogy töredékes formában, vagy utalásként megtalálhatóak a könyvégetést túlélt művekben. Hogy hány olyan mű lehet, ami egyszer és mindenkorra, nyom nélkül semmisült meg, senki sem tudja.
Udvari ármányok A gondolkodók legnagyobb bánatára egy évvel a könyvégetések megkezdése után, teljesen más okok miatt egy minden képzeletet felülmúló, a kínai szellemi elit virágával végző véres és kegyetlen tisztogatássorozat vette kezdetét. A haláltól mindennél jobban félő, az örök élet titkát már-már betegesen kutató Huang-ti ugyanis egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedt sajátos elmebajában. Eközben a legkisebb ellentmondást is halállal büntette és abban a tudatban vezette birodalmát, hogy annak az idők végezetéig ő lesz az ura és kincstár bevételeinek jelentős részét az élete meghosszabbítását elősegítő praktikákra költötte. A korábban már említett „A történetíró feljegyzései” szerint például Hszü Fu, az udvari orvosa és mágusa, akinek a császár egy álma alapján meg kellett volna lelnie egy, a várt halhatatlansághoz nélkülözhetetlen varázsnövényt, rendszeresen különféle, a balsikerért az isteneket és iszonytató szörnyeket hibáztató kifogásokkal állt élő annak magyarázataként, hogy miért is nem tudta végrehajtani a feladatát. A császár minden alkalommal hitt neki és teljesítette a kéréseit bőkezűen támogatva kudarcra ítélt kutatásait. Anélkül, hogy ízetlen tréfákat sütnénk el, feltűnő, hogy Hszü még a biztos kezű, a számszeríjat jól használó katonáknál is jobban ragaszkodott ahhoz, hogy csinos szűzlányok egész serege tartson vele és a lehető legfinomabb falatokat vitte magával az útra, valamint arról is gondoskodott, hogy a pénzes ládája tele legyen csillogó arannyal. Nagyon könnyen elképzelhető tehát, hogy ha igaz az egész história, és nem csak Sze-Ma Csien fantáziája lódult meg, akkor a talpraesett és nyom nélkül eltűnő mágus gátlástalanul kihasználta ura és parancsolója kényszerképzeteit. Két, a császár kegyeit ugyancsak élvező és semmi hasznot nem hajtó taoista varázstudó, akiket a hagyomány Hou és Lu mester néven ismer, nem voltak olyan jó diplomaták, mint Hszü, hanem elbizakodottságukban egyre bátrabban és nyíltabban kritizálták napról napra türelmetlenebb patrónusukat, majd pedig megszöktek. Példájukat sokan követték, abban bízva, hogy a fővárostól távol el tudnak majd bújni és a császárral elégedetlen nemesek udvarában védve lesznek. A sorozatos árulások láttán Huang-ti éktelen haragra gerjedt és mivel nem tudta elképzelni, hogy a szolgálói önszántukból, az ő viselkedése miatt menekültek el, ösztönösan arra gondolt, hogy árulókkal van körbevéve, akiket egy megfoghatatlan ellenség fizetett le. Hamarosan elrendelte, hogy kínvallatói derítsék ki, kik vettek részt az ellene szőtt, valójában természetesen nem létező összeesküvésben. Li Sze és pribékjei munkához láttak, és mivel a perbe fogott, gyenge fizikumú tollforgatók már a kínzóeszközök puszta látványától is rosszul lettek, hogy mentsék az irhájukat, mindent és mindenkit bevádoltak. Emiatt hozzávetőlegesen 460 tudóssal és gondolkodóval végzett a hóhér. A két, eltérő okokból kirobbant tisztogatási hullám "a könyvek elégetése és a bölcsek élve eltemetése" néven vonult be a kínai történelembe, és a konfuciánus történetírók alaposan feldúsították az amúgy is szörnyű rémtetteket, ezért nem tudjuk pontosan, hogy tényleg élve temették-e el a gondolkodókat, de gyaníthatóan "csupán" a fejüket vették.
A császár terrorjának ábrázolása
Sovány vigasz, hogy mind a császár és annak dinasztiája, mind pedig messze földön híres kegyeltje gyászos véget ért. Huang-ti nagy mennyiségű, gyógyhatásúnak tartott higanyt fogyasztott, és életének ötvenedik évében váratlanul elhalálozott. Ez megpecsételte Li Sze sorsát is, aki régóta szálka volt a császár egyik fiát, Csin Er Si Huang-ti-t nevelő Csao Kao szemében. Bár a két nagy hatalmú rivális egy ideig kénytelen volt összedolgozni, hogy meghamisítsanak egy, az igazi trónörököst és Meng Tien tábornokot öngyilkosságra kényszerítő császári levelet, Csao végül túljárt Li eszén. A vén főminisztert nyilvánosan végezték ki, mégpedig egy olyan kínzási metódussal, amit ő talált ki. Előbb egy tetoválóművész szégyenbillogot varrt a bőrére, majd levágták az orrát, ezt követően pedig a két lábát vágták le, aztán kiherélték és végső büntetésként felnégyelték. Ugyanez a sors várt háza teljes népére. Csao sem természetes halállal múlt ki az élők közül. Protezsáltja három év után nem bírta elviselni, hogy egy, az apja kegyetlen és kivételt nem ismerő kormányzása miatt a szétesés felé haladó birodalmat kénytelen kormányozni és megpróbált megszabadulni a hivatalnokoktól, mire egykori nevelője elfogatta és arra kényszerítette, hogy bátyjához hasonlóan önkezével vessen véget az életének. Az utána következő, szintén bábnak szánt Ce-jing egyik első dolga ezért az volt, hogy a megkoronázását követően saját kezüleg szúrja le a második császárt kénye-kedve szerint rángató, megbízhatatlan eunuchot. Ez volt mindössze negyvenhat napig tartó uralkodásának legjelentősebb tette. Halálát követően az eszetlen megtorlások miatt kirobbant népharag következtében a mindössze tizenöt évig fennálló Csin-dinasztia kihalt és kezdetét vette az őket minden lehetséges módon még a valódinál is negatívabb színben feltüntető, minden helyzetben elrettentő példának felhozó Hanok négyszáz éves uralma.
A nagykönyvtár vége és feltámadása A sors furcsa fintora, hogy bár az alexandriai nagykönyvtár évszázadokon keresztül a tudásra szomjazók egyik legfontosabb központja volt, igen kevés megbízható információval bírunk róla, és még azt sem tudjuk, hogy vajon a a Nagy Sándor egyik leghűségesebb embereként szolgáló, és a több mint 270 évig uralkodó Ptolemaida dinasztiát megalapító I. Ptolemaiosz, vagy a fia, II. Ptolemaiosz parancsára építették-e fel. Bárki is rendelte el azonban a munkálatokat, a királyi család tagjai presztízskérdést csináltak abból, hogy az ő bibliotékájuk legyen a legnagyobb. A katonák minden, a kikötőbe érkező hajót átkutattak, jogukban állt elkobozni az azokon lévő tekercseket, amiket tulajdonosaik soha nem láttak viszont, mert az írástudók csak azok sebtiben lekörmölt másolatait adták nekik vissza. Mindez nem tette népszerűvé az uralkodói családot és Athén városállamának tanácsa csakis horribilis letéti díj ellenében volt hajlandó III. Ptolemaiosznak kölcsön adni Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész munkáinak eredeti példányait. A kényúr azonban inkább veszni hagyta az aranyat és nem adta vissza a számára mindennél többet érő kincseket. A Ptolemaioszok gátlástalanságának és szinte korlátlan vagyonának köszönhetően a nagykönyvtár hamar az ismert világ egyik legjelentősebb ilyen jellegű létesítménye lett, aminek a fontosságát csak fokozta, hogy a korabeli szigorú és merev szokásokkal ellentétben bárki ingyen beletekinthetett a felhalmozott tudást megörökítő pergamen és papiruszlapokba, ha hitelt érdemlően igazolni tudta, hogy a bölcsek közé tartozik. Ez a maga korában elképesztően liberális lépés azt eredményezte, hogy számos kiváló elme költözött hosszabb-rövidebb időre Alexandriába és mivel nem éltek teljes izoláltságban, szükségképpen élénk diskurzusokat folytattak a hozzájuk hasonló tanult személyekkel. A könyvtár tehát több lett, mint ahogy azt ismeretlen alapítója valaha is remélte volna, hiszen a tudás a különféle kultúrákat összehozó és párbeszédre késztető erejének jelképe lett. Ennek is köszönhető, hogy sokan a mai napig undorral teljes borzadállyal és őszinte szomorúsággal gondolnak vissza a nagykönyvtár megsemmisülésére.
A nagykönyvtár, O. Von Corven ábrázolásában
Holott, ha egy kicsit is utánanézünk a témának, rájöhetünk, hogy a legtöbbet nem a különféle tűzesetek ártották ennek a valóban páratlan szellemi központnak, hanem egy jóval köznapibb és szomorúbb jelenség okozta a végét. Az első feljegyzett gyújtogatás Julius Caesar nevéhez fűződik, aki a XIII. Ptolemaiosz és húga, VII. Kleopátra között dúló polgárháború során kénytelen volt lángra lobbantani egy ötven bárkából álló hajóhadat. A tűz továbbterjedt a városra és számos egyéb épület mellett a könyvtárat is elpusztította – már a történészek és történetírók egy része szerint. Való igaz, hogy a kiváló Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok c. munkájában a tudás ezen szentélyének teljes és totális elpusztulásáról ír, és maga Seneca is megemlíti, hogy a barbár támadás során negyvenezer tekercs égett hamuvá, de más források alapján a kép jóval árnyaltabb. Florus és Lucanus például csak pár kikötő környéki ház pusztulásáról írnak, Sztrabón pedig arról ír, hogy a mai tudásunk szerint a könyvtárral egybeépített, vagy ahhoz rendkívül közel lévő filozófiai és művészeti iskola, a Museion épülete teljesen épen maradt. Mindezek alapján sokan úgy vélik, hogy ha a tűz el is érte a nagykönyvtárat, a kár amit okozott, még bőven helyrehozható volt. A Senaca által említett tekercseket között tehát mindenképpen voltak szépirodalmi, filozófiai vagy történelmi művek, de jó esély van arra, hogy a java részük valójában a környező raktárházakban található irat volt. Az is kérdéses, hogy a katonacsászár Aurelianus Zénobia királynő elleni háborúja során mennyire sérült meg a patinás építmény, de jó eséllyel itt is csak kisebb károk érhették a nagykönyvtárat. A kereszténységet államvallássá tevő I. Theodosius pogány kegyhelyek és templomok elleni intézkedéssorozatát, valamint az ennek hatására fellelkesülő, a büntetlenül maradt pusztítást remek mókának tartó csőcselék őrjöngését is sokan a vég elhozójának látják és csakugyan, 391 és 415 között többször is támadás érte az egykor a város egykor hatalmas becsben álló bibliotékáját, de még ez sem rendítette meg a tudás szentélyét, bár tény, hogy a szakrális cél mellett tekercsek tárolására is használt Szerapeumot Theophilus, Alexandria püspöke leromboltatta. Így közvetve a nagykönyvtárat is komoly csapás érte. Sajnos azonban, amit a lángok nem tudtak elvégezni, azt megtette az államhatalom, ugyanis az egymást követő uralkodók a kultúrán és az oktatáson igyekeztek spórolni, hogy fedezni tudják a háborúik költségeit. A filozófus-császár Marcus Aurelius például a jelek szerint mégsem rajonghatott annyira a bölcseletért, mint ahogy azt ma sokan feltételezik róla, mert száműzte a külhoni gondolkodókat, elvonta a Museion bevételeit, az oktatóknak pedig jóval kevesebb fizetést adott és a könyvtárosok sem dúskáltak úgy az anyagi javakban, mint pár évszázaddal korábban. Emiatt az igazán tehetséges elmék, akik máshol több pénzért tudták kamatoztatni tudásukat, apránként elhagyták Alexandriát és a helyüket ezzel a fizetéssel is beérő, kevésbé képzett személyek vették át, akik nehezebben birkóztak meg a feladattal. Az sem sokat javított a helyzeten, hogy a fénykorban lemásolt könyvek ógörögül voltak írva, amit az évek során egyre kevesebben és kevesebben bírtak úgy, mint a régi idők nagyjai. Emiatt, mivel az idő vasfoga alaposan megrágta a tekercseket, az új másolatokban hemzsegtek a hibák, és messze nem voltak annyira értékesek és hasznosak, mint a porladó-foszladozó példányok. A kegyelemdöfést az Egyiptomot elfoglaló arabok mérték a könyvtárra. A népszerű, de sokak által fenntartásokkal kezelt történet szerint I. Omár kalifa azzal az indokkal rendelte el a kötetek megsemmisítését, hogy vagy az áll bennük, mint a Koránban, tehát feleslegesek, vagy más, amely esetben eretnek nézeteket tartalmaznak. A muszlim történész és életrajzíró Ibn al-Qifti feljegyzése szerint a tekercsek Arisztotelész munkáit leszámítva a város közel négyezer fürdőházának fűtéséhez lettek felhasználva. A jelképpé lett könyvtár 2002. október 6-án támadt fel, kiváló kiállításokkal és érdekes könyvekkel várva a látogatókat.
Nicholas Donin bosszúja Hogy pontosan mit is követett el Nicholas Donin, amiért a párizsi zsidó közösség vezetője, Jechiél rabbi 1225-ben kiátkozással büntette, nem tudjuk, mint ahogy arról is egymásnak ellentmondó iratok maradtak fent, hogy a férfi a büntetés előtt, vagy után vette-e fel a kereszténységet. Az azonban biztos, hogy az egyházi átok kihirdetését követően a férfi a ferencesek rendjéhez csatlakozva arra tette fel az életét, hogy minél többet ártson egykori hitsorosainak. Szerzetesként az egyik első cselekedete az volt, hogy felheccelt pár kereszteslovagot, akik ezt követően az ő gondos útmutatása mellett több nagyobb városban is a helyi izraelita közösség módszeres zaklatásába kezdtek. A zsidók egy ideig remélték, hogy előbb vagy utóbb, de elvonul a fejük felől ez a viharfelhő, de csalódniuk kellett. A fegyveresek ugyanis kétséget sem hagytak afelől, hogy mindaddig terrorizálni fogják áldozataikat, ameddig azok be nem adják a derekukat. Agresszív fellépésük miatt mintegy ötszáz zsidó döntött úgy, hogy maga mögött hagyja régi hitét, de közel háromezren inkább a halált választották. Donin, aki ezt követően komoly hírnévre tett szert egyházi körökben, 1238-ban lehetőséget kapott arra, hogy magával IX. Gergely pápával beszélhessen. A bosszútól fűtött szerzetes nem sokat fecsérelte az idejét, hanem amint módja nyílt rá, kétségtelen szónoki érzékével elhitette a pápával, hogy a Talmudban a keresztényeket, sőt, magát Jézust és Máriát gyalázó passzusok találhatóak. Gergely, aki nem ismerte a Mózes öt könyvét magyarázó iratot, hitt Doninnak, sőt, éktelen haragra gerjedt annak vádjaitól és arra kötelezte az egyház tagjait, hogy győzzék meg az uralkodókat arról, hogy a Talmud összes példányát össze kell gyűjteni és meg kell semmisíteni. A pápa követelésnek is beillő kérése azonban Franciaországot leszámítva süket fülekre talált. Itt viszont a később szentté avatott, egész életét a keresztény hit védelmével töltő IX. Lajos 1240 márciusában egy dekrétummal elkoboztatta az összes Talmudot, de az egyházfő kívánságával ellentétben nem vetette az értékes tekerecseket és fóliánsokat a tűzre, hanem meglepő módon adott egy esélyt a zsidóknak arra, hogy megvédjék a könyvet. Az uralkodó a kor négy, legjelesebb rabbiját utasította arra, hogy jelenjenek meg a tárgyalás helyszínéül szolgáló palotájában és adják elő érveiket a vádakkal szemben. A dolgában biztos és revánsot kereső Donin nagy örömére az őt kiátkozó Jechiél is a védők közé került, így a ferences joggal reménykedhetett benne, hogy ha jól végzi el a feladatát, kamatostul megfizethet az őt páriává tevő rabbinak. Hogy Lajos miért döntött a meghökkentő eljárás mellett, amikor semmi sem kötelezte arra, hogy tárgyalást tartson, arról megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint egyszerű következetességről van szó, mert a koronás fő a korábbi, a vádlott bűnösségéből kiinduló jogrendszer helyett az ártatlanság vélelmét feltételező törvénykezést akarta meghonosítani az országában. Mások azonban úgy vélik, az izraelitákat nem különösebben szívlelő királyt hátsó szándékok vezérelték, mert abban bízott, hogy ha Donin győz, akkor a tárgyalásnak híre megy és a zsidók térítésével foglalatoskodó papok érvként hozhatják majd fel, hogy a legbölcsebb hittudósok sem tudtak mit felelni a keresztények vádjaira. Az összecsapásra 1240. június 25–27. között került sor. Donin, akit fűtött a hév, indulattól remegve, egyre-másra hozta elő a keresztényeket joggal sokkoló, féligazságokat és kontextusukból kiragadott mondatokat, amikre a rabbik többé-kevésbé higgadtan igyekeztek válaszolni.
Zsidó és keresztény bölcsek vitatkoznak (1483)
A prímet természetesen nagy nemezise, az egyik legtekintélyesebb francia zsidónak számító, társai által vezérnek választott Jechiél rabbi vitte. Arra a vádra, miszerint a Talmud tanítása szerint a zsidók büntetlenül megölhetik a nem-zsidókat, kifejtette, hogy ez ebben a formában hazugság és az adott szakasz a háborúra vonatkozik, ahol igen ritkán engedheti meg magának azt a luxust, hogy figyelembe vegye, vagy megtudakolja, hogy az ellenséges oldal harcosa magánemberként milyen jellem. Hasonlóképpen próbálta elmagyarázni, hogy a más vallásúak „becsapása” valójában azt jelenti, hogy mivel a zsidók felelősek egymásért, a világon mindenhol haszonért dolgozó kereskedők kötelesek figyelmeztetni hitsorosaikat, ha nem ők kínálják a legjutányosabb árat és tudomásuk van arról, hogy más olcsóbban adja ugyanazt a portékát. Az „átverés” tehát összesen annyit tesz, hogy egy kereskedő bizonyos helyzetekben kénytelen lemondani a haszna egy részéről, amit ha nem tesz meg, kártalanítania kell a vele azonos valláson lévőt. Ezért itt a zsidók egymás közötti jótékonykodásáról van szó, amit a törvényeik értelmében valóban nem kötelesek más népekre is kiterjeszteni. Ugyanakkor egy kereskedőnek, ha meg akarja tartani az előírásokat, kötelessége figyelmeztetnie bármilyen hiten lévő vevőjét arra, ha az áruja hibás és a lehető legszigorúbban tilos hazudnia neki és alamizsna osztásakor sem a másik vallását, hanem a másik anyagi helyzetét kell néznie. Jechiél ezen kívül bár elismerte, hogy a Talmud valóban megemlíti Jézus kivégzését, észérvekkel próbálta bizonyítani, hogy a leginkább kifogásolt, különféle borzalmas pokolbéli kínzásokat leíró fejezetekben szereplő Yeshu nevű személyek nem azonosak a keresztények megváltójával és hogy egyikük anyja, a „fodrásznak”, azaz közvetve prostituáltnak nevezett Miriam sem Szűz Mária. Jechiél legfőbb argumentuma az volt, hogy puszta névazonosság semmit sem jelent, hiszen ahogy fogalmazott, nem minden Lajos király, és nem minden Jézus megváltó. Ám elszánt és logikus védekezése sem győzte meg a keresztény teológusokból álló bíróságot az igazáról, amely így istenkáromlás vétkében bűnösnek mondta ki a Talmudot. 1244. június 17-én huszonnégy szekérnyi, azaz tíz-tizenkétezer zsidó iratot égettek el máglyán. Donin tehát kamatostul megfizetett az őt kiátkozó ellenlábasának. Jechiél rabbi életének többi részlete a homályba vész. Egyesek szerint élete végéig a párizsi zsidó közösséget erősítette, más teóriák szerint viszont pár követőjével együtt 1258-ban vagy 1259-ben a Szentföldre érkezett, ahol egy vallási iskolát vezetett 1263-ban vagy 1265-ben bekövetkezett haláláig.
Hiúságok máglyája Girolamo Savonarola számára minden adva volt ahhoz, hogy könnyű és kényelmes életet élhessen. Az anyagiakra nem lehetett panasza, ráadásul mivel az orvosként praktizáló nagyapja kedvence volt, a család tényként kezelte, hogy az ifjú Girolamo egy nap a közösség megbecsült tagjaként őrködik majd páciensei egészsége felett. Ám ő végül mindenkit meglepve a dominikánusoknál keresett választ élete nagy kérdéseire. A reneszánszt idegenkedve szemlélő, tanárként és prédikátorként dolgozó, valamint a nála szerényebb műveltséggel rendelkező testvérei számára oktatási segédanyagokat író Savonarolát, bár a korszellemmel szembemenő hideg és merev személyisége, valamint igénytelenségbe átcsapó puritánsága miatt még a saját rendjében is sokan idegenkedve kezelték, sokan becsülték felkészültsége és tudása miatt. Képességeit még a gyökeresen más elveket vallók is elismerték. A filozófiával, misztikus és hasonló tanokkal foglalkozó, Lorenzo de Medici udvarának oltalmát élvező Giovanni Pico della Mirandola gróf szerette volna pártfogójához csábítani a különc egyházfit és idővel maga a tudományok pártfogójaként a Csodálatos melléknevet joggal kiérdemlő Lorenzo is kérve kérte Savonarolát, hogy helyezze át Firenzébe a székhelyét. A szerzetes végül igent mondott, de a bankár nem teljesen azt kapta, amire vágyott, mert a kellemetlen, túlságosan harsány hangja ellenére a szónoklás valódi mesterének számító férfi nem csak a papok és az egyház vétkeit olvasta az érintettek fejére, de a kisemberekkel nem törődő hatalmasokról is undorral beszélt. Mindezeken túl azt is állította, hogy egy „új Cyrus”, azaz egy Isten szándékát közvetítő, nagyhatalmú személy is fel fog bukkanni hamarosan, aki megújítja majd az anyaszentegyházat. Így, amikor VIII. Károly, Franciaország királya hatalmas seregével egymás után dúlta fel Itália legszebb és leggazdagabb településeit, sokan azt hitték, beteljesült a szerzetes próféciája. Az események Novemberben nem várt fordulatot vettek. Az uralkodó 1494. novemberben Firenze felé vette az irányt. Az ekkor már halott halott Lorenzo inkompetens és kétbalkezes fia, a Balszerencsésként is emlegetett Piero nem örökölte atyja remek politikai érzékét, így bár eleinte semlegességet fogadott, a francia király hadereje láttán hamar pánikba esett és mindent megadott neki. Mivel minden elképzelést felülmúlóan amatőr módon kezelte a kényes helyzetet, menekülnie kellett a haragvó tömeg elől. A szerzetes viszont egy rövid beszélgetés után meg tudta győzni Károlyt arról, hogy békével menjen tovább. A király és Piero távozását követően Savonarola ölébe hullott az irányítás. A nép szemében prófétaként tisztelt férfi szentül hitte, hogy minden lépését az Úr irányítja és ennek megfelelően úgy tekintett magára, mint az isteni gondviselés eszközére. Megfogadta, hogy egy új, szebb és békésebb világot hoz majd el. Az első intézkedései még az ellenségeit is meggyőzték a jó szándékáról. Erőnek erejével kiharcolta, hogy Firenze egy új alkotmányt fogadjon el, így megerősítette a nagyrészt iparosokból és mesteremberekből álló középosztályt, valamint keményen fellépett a politikai haszonszerzés céljából elrendelt kivégzések és száműzetési parancsok ellen. A nép azonban nem sokáig élvezhette a nyugalmat, mert a dominikánus egyházfi kijelentette, hogy Toszkána ékkövének új királya maga Krisztus lesz, ő pedig Isten és a szentek útmutatásával egy új Jeruzsálemmé, azaz szent várossá fogja átformálni a bűnökkel és kicsapongásokkal teli Firenzét.
Savonarola Ferrara városában látható szobra. Fotós: Daderot. Forrás: Wikipedia
A nemrég még egy egyetemes testvériség korszakát hirdető Savonarola követői bandákba verődve járták az utcákat és keményen megbüntettek mindenkit, akit bármiféle Bibliai értelemben vett bűnön kaptak. A korábban nótaszótól hangos utcák elnémultak, a szerelmesek csak titokban mertek találkozni, nehogy az erkölcscsőszök rajtakapják őket, a mulatni vágyók, vagy a reneszánsz új eszméit terjesztők pedig jobbnak látták nem magukra vonni a kemény kézzel büntető fanatikusok haragját. A martalócok azonban nem sokáig érték be a közterületek ellenőrzésével, és idővel a lehető legváratlanabb időpontokat törtek be a polgárok otthonaiba, hogy ellenőrizzék, megtartják-e az előírt rendelkezéseket. Maga Savonarola a Fehéringeseknek nevezett, gyerekekből álló önkénteseket kedvelte a legjobban, akik még a többi hívőnél is nagyobb pusztítást végeztek a gyanúba keveredettek házaiban. Hogy tovább tüzelje érte amúgy is bármire képes imádóit, 1495-ben a magától értetődő módon az annak világi jellege miatt betiltott karnevál helyett egy sajátos látványossággal szórakoztatta és fanatizálta a tömeget. A „hiúságok máglyájának” nevezett bizarr és barbár rendezvénysorozaton jókora kupacokat formáltak pikánsnak vagy istenkáromlónak tartott festményekből, báli ruhákból, szépítőszerekből, illetve egyebek mellett olyan könyvekből, amik az élet örömével, nem pedig a lelki épüléssel foglalkoztak. Savonarola sötét karizmáját jól mutatja, hogy így vagy úgy, de több jeles művészt is rá tudott venni arra, hogy saját maguk vessék a lángok közé kifogásolt alkotásaikat. A korai reneszánsz egyik legmeghatározóbb alakja, Botticelli annyira az önjelölt próféta hatása alá került, hogy annak uralma alatt inkább vállalta az éhezést, de minden lehetséges módon segítette mesterét. Az ellenvéleményeket szinte sose halló, és emiatt valóságtól napról napra egyre jobban elszakadó, prédikációi középpontjába a világvégét és a Jelenések könyvét helyező szerzetesen fokozatos üldözési mánia vett erőt. Az, hogy nem mert találkozni az őt a prédikálástól végül eltiltó VI. Sándor pápával, még több mint érthető, hiszen a ravasz Borgia alighanem így vagy úgy, de megszabadult volna tőle. Viszont beteges rettegésében szinte mindenkit ellenségnek látott. A leggyanúsabbak ellen merényleteket rendelt el, de az egyszerű híveket is naponta ostorozta azért, hogy nem elég elhivatottak és csak szavakkal, nem pedig tettekkel szolgálják a szent ügyet. A mindezek ellenére a nép bizalmát élvező Savonarola számára a véget utolsó komoly ellensége, az általa rettegett és gyűlölt VI. Sándor hozta el azzal, hogy 1497. május 12-én kiátkozta az egyházból és Firenze lakóit is megfenyegette, hogy ha nem vetnek véget az uralmának, akkor egytől egyig ugyanerre a sorsra jutnak. Ez sokakat megrettentett, és mivel csekély megmaradt riválisainak egyike, a ferencesek rendjébe tartozó Francesco di Puglia istenítéletet ajánlott a számára, Savonarola nem térhetett ki a kérés elől. A megállapodás értelmében di Puglia és a hangos bűnbánatért való esedezésük miatt csak siránkozókként emlegetett Savonarola-hívek egyik legbefolyásosabb tagja, Domenico da Pescia kölcsönösen vállalták a tűzpróbát. Ám 1498 április 7-én addig-addig húzták-halasztották a nagy eseményt, hogy eleredt az eső és kioltotta a tüzet. A szerzetes követőinek egy kis része csodaként fogta fel az égből hulló áldást, de a többség úgy vélte, hogy a látszólag Isten igéjét terjesztő barát valójában kimutatta a foga fehérjét és ördögi mágiájával esőt idézett, hogy ne lehessen megtartani a tűzpróbát. A feldühödött tömeg lefegyverezte az ímmel-ámmal ellenálló katonákat, majd elfogta a nem is olyan rég még prófétaként tisztelt férfit, akit végül május 23-án eretnekség vádjával felakasztottak, majd a testét elégették és hamvait az Arno folyóba szórták.
Savonarola kivégzése, ismeretlen festő műve
Ezután nem sokkal a pápa ismét kiátkozással fenyegetőzve megkövetelte mindenkitől, hogy szolgáltassa be a csúful járt prédikátor írásait, amiket aztán az azokat begyűjtő katonák tűzre vetettek. Az egykor egy egész városállam sorsát meghatározó szerzetes teste és papírra vetett gondolatai tehát pontosan úgy végezték, mint az általa istenkáromlónak tartott könyvek és műkincsek.
Lángokkal a közerkölcsért Anthony Comstockkal nem volt egyszerű kijönni, mert a férfi állandó moralizálásával valósággal az idegeire ment a környezetének. Katonaévei során például rendszeresen konfliktusokba bonyolódott a bajtársaival, mert úgy vélte, civilizálatlan módon viselkednek és mocskos a szájuk. Így meglehetősen kevés őszinte emberi kapcsolatot tudott kialakítani és magától értetődő módon csekély baráti köre is hozzá hasonló, minden ártatlan tréfában a társadalom általános erkölcsi összeomlását vizionáló személyekből állt. Az ambiciózus Comstock azonban egy idő után beleunt abba, hogy csak privát eszmecserék során képviseli a nézeteit és kihasználva, hogy az ebben az időben komoly tényezőnek számító YMCA-ben azaz a Fiatal Keresztény Férfiak Egyesületében többen is támogatták, megalapította az Erkölcstelenség Ellen Küzdők New York-i Társaságát. Ez azonban patrónusai közbenjárása miatt nem egy paprikás hangvételű szónoklatok megtartásán és pár fős tüntetések levezénylésén kívül semmi másra nem képes gittegylet, hanem egy komoly jogosítványokkal rendelkező szervezet lett. A mindössze huszonkilencedik évében járó erkölcscsősznek így lehetősége nyílott arra, hogy lecsapjon a pornográf tartalmakra, ami önmagában még nem jelentett volna tragédiát, csakhogy elképesztően prűd világnézetei miatt mai szemmel nézve hajmeresztő események zajlottak le. Az EKNYT létrehozásának évében elfogadott, a köznyelvben Comstock-törvénynekek nevezett jogszabályok értelmében például a lehető legszigorúbban tiltott volt postai úton kézbesíteni az erotikus alkotásokat, a szexjátékokat, a fogamzásgátlókat és az abortuszhoz használható szereket. Mindez azzal járt, hogy a szervezet túlbuzgó beosztottjainak gáncsoskodása miatt az emberi test anatómiájával foglalkozó szakkönyvek szállítása jóval bonyolultabbá vált és a különböző szexuális felvilágosítást elősegítő írások kiadóinak is főhetett a feje, mert a szabály miatt ők is erkölcstelen irodalmat propagáló személyekké lettek és akár meg is büntethették őket.
Anthony Comstock
A lapkiadók sem jártak jobban, nekik is kétszer meg kellett gondolniuk, hogy mit közölnek le. Amikor a nők és a feketék jogaiért küzdő Victoria Woodhull a lapjában beszámolt arról, hogy az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb lelkipásztora, az egyébiránt házas és az Isten színe előtt köttetett frigyek szentségéről gyakran szónokoló Henry Ward Beecher viszonyt folytatott Theodore Tilton feleségével, Elizabethhel, Comstock letartóztatta a nőt. Hiszen az ő érvelése szerint Woodhull a magazinok postai feladásával megszegte a törvényt, mert egy erkölcstelen témáról beszámoló sajtóterméket próbált elterjeszteni. Bár a nevét a történelembe az egyik első női brókerként is beíró szüfrazsett megúszta a börtönt, a tárgyalás és a botrány megviselték az idegeit. Ám még mindig jobban járt, mint a szólásszabadság mellett minden körülmények között kiálló aktivista, Ida Craddock, akit egy obszcénnak mondott könyve miatt öt évre ítéltek, és mivel nem tudta elképzelni, hogy börtönbe kelljen vonulnia, kétségbeesésében öngyilkosságot követett el. Comstock a pályatársai feljegyzései alapján kifejezetten örült annak, ha az általa a társadalom mocskának tartott személyek a halálba menekültek előle. Élete vége felé rendszeresen kérkedett azzal, hogy legalább tizenöt „semmirekellőt” juttatott idő előtt a sírba és négyezer embert fogott perbe, akiknek a java részét el is ítélték. Legfőbb örömforrása azonban a könyvégetés volt, amit hihetetlen szenvedéllyel űzött. 1915-ben bekövetkezett haláláig összesen 15 tonnányi írott szöveget semmisített meg és hozzávetőlegesen négymillió, véleménye szerint jó ízlésbe ütköző fényképet vettetett a tűzre. Túlkapásai olyannyira felháborították a művészeket és a sajtó képviselőit, hogy a nevéből képzett, leglelkesebben George Bernard Shaw által használt „comstockery” szó a minden határon túlmenően vaskalapos alapállású cenzúra szinonimája lett. Utódja, John S. Sumner nem tért le az általa kitaposott útról. A fiatalság megvédésének legüdvösebb módját a könyvégetésekben látó férfi elődjéhez hasonló vehemenciával idézte bíróság elé a szerinte parázna vagy nem megfelelő mintát közvetítő témákkal foglalkozó írókat és kiadókat és személyesen gondoskodott arról, hogy minél több művük végezze egy kazán belsejében. Legnagyobb tettének James Joyce klasszikusának, az Ulysessnek a több mint tíz évig életben lévő betiltását tartotta, de tíz napra az ismert filmcsillagot és drámaírót, Mae Westet is börtönbe juttatta annak Sex címre keresztelt darabja miatt. Mindezen túl cenzorként komoly befolyást gyakorolt a krimiirodalomra is, mert rákényszerítette az egyik legolvasottabb ponyvamagazin, a Gangland Stories kiadóját, Harold Herseyt, hogy az csak olyan bűnügyi történeteket jelentessen meg, amikben a bandatagok és egyéb banditák nem járnak túl a rendőrség eszén, hanem elnyerik méltó büntetésüket. A harmincas éveket követően viszont az EKNYT a túlkapásai és agresszív fellépése miatt egyre többet vesztett a súlyából, a rock n rolltól hangos ötvenes években pedig megszűnt. Sumner 1971-ben hunyt el, így élete utolsó éveiben végig kellett néznie, ahogy az elvei gyökeres ellentétét valló hippimozgalom teret hódít magának a közgondolkodásban.
Das war ein Vorspiel... Miután Hitlert 1933. január 30-án kancellárrá nevezték ki, a nácikhoz köthető szervezetek vezetői mindent megtettek annak érdekében, hogy lebontsák a weimari köztársaság demokratikus kereteit és a párt és az állam közötti határvonal elmosásával abszolút hatalomhoz jussanak. Mivel február 28-án életbe lépett a „nép és az állam védelmére kiadott rendelet”-nek nevezett, a legelemibb szabadságjogokat is felfüggesztő és a civil szférát gyakorlatilag megszüntető vagy lehetetlen helyzetbe hozó törvény, a hatalom birtokosai abban a tudatban ténykedtek, hogy vezérüket leszámítva senkinek sem kell számot adniuk tetteikről. Az egész pályás letámadásból a kultúra és a tudományos élet sem maradhatott ki. Drezdában már márciusban megkezdődtek a „megelőző célzatú” könyv és folyóirat-égetések. A szociáldemokrata irányultságú Dresdner Volkszeitung szerkesztőségét március 8-án a rendőrség aktív támogatásával lényegében ostrom alá vették, majd miután elfoglalták, kíméletlenül megverték az ott dolgozókat, darabokra szedték a nyomdagépeket és elégették az ott található magazinokat, köteteket és kéziratokat. A lap főszerkesztője, Robert Grötzsch Prágába menekült az atrocitás után. Ez bölcs döntésnek bizonyult, mert az erőszakszervezetek később is minden lehetséges módon zaklatták az újság alkalmazottjait. Kollégája, Max Sachs két évvel később a sachsenburgi koncentrációs táborban fejezte be földi pályafutását, egy másik munkatársa, Kurt Heilbut pedig 1943-ban Auschwitzban lelte halálát. A legnagyobb, ötszáz alkotót tömörítő írószövetséget, a hivatalos körök által „dekadens nyugati befolyás alatt álló személyekből álló” és kártékony csoportosulásnak tartott Schutzverband Deutscher Schriftstellert sem kímélték a martalócok, akik a szerkesztőségnél alkalmazotthoz hasonló rohammal vették be a szervezet egy épületét. A kultúra elleni hadjáratból az egyetemeket tömörítő Német Diákszövetség is kivette a részét. Először egy tizenkét pontból álló kiáltványt fogalmaztak meg, amiben arra szólították fel a cenzori hivatalt, hogy annak munkatársai tűzzel-vassal üldözzék a „németellenes” vagy „nem némethez méltó szellemiségű” szerzőket, illetve biztosítsák, hogy a zsidó írók művei lehetőség szerint csak héberül jelenhessenek meg, vagy ha németül írták őket, írják rájuk, hogy fordításnak számítanak.
A Német Diákszövetség kiáltványa
Az április nyolcadikán kiadott propagandaanyag után a professzorok kerültek a kereszttűzbe. Az ND bátorította tagjait, hogy adják fel a hivatalos vonallal szembemenő oktatóikat és jelentsék, ha azon kapnak valakit, hogy az illető pacifisták, liberálisok, zsidók, vagy egyéb „elhajlók” nézeteit fűzi bele egy előadásába. A szinte általános támogatottságot élvező kezdeményezések nagy sikert arattak, ezért a kampány újabb lendületet kapott. Május 6-án a diákok csapatokba verődve megtámadták az ismert szexológus és emberjogi aktivista, Magnus Hirschfeld által alapított, a nemi identitás kialakulását kutató Szexuáltudományi Intézetet, aminek épületét az eseményeket követően a korábban elfoglaltakhoz hasonlóan a náci párt tulajdonának tekintették. A legnagyobb, az egész országot megmozgató akcióra négy nappal a támadás után került sor. A tömegkommunikációs eszközöket kiválóan használó Joseph Goebbels május 10-én egy nagyszabású, a rádió által Németország minden pontján közvetített könyvégetési ceremóniát rendezett. A Berlinben lévő állami operaház előtti téren több mint húszezer károsnak bélyegzett könyvet égettek el, jelezve, hogy az új rend követői nem fognak irgalmazni senkinek, aki nem az ő elveiket vallja. A propagandaminiszter, kihasználva a jelenlévőket megbabonázó, magasra csapó lángok és az azok fényénél egyenruhában felvonuló SA-tagok nem mindennapi hatását, élénk és szenvedélyes szavakkal ecsetelte, hogy a múlt gonosz maradványainak hamvaiból egy új világrend támad majd fel főnixmadárként.
A tapsorkánt kapó, a rádió és a filmhíradók segítségével németek millióihoz eljutó beszédet tartó Goebbels, miközben végignézett az extázistól őrjöngő tömegen és Helen Keller, Stefan Zweig, Jack London és megannyi más író könyveinek elszenesedett maradványain, alighanem a legrosszabb rémálmában sem gondolta volna, hogy az ünnepség helyén pár évtizeddel később egy, a könyvégetést elítélő emlékmű fog állni. Micha Ullman egy üres könyvtárszobát ábrázoló alkotása a megsemmisült köteteket szimbolizálja, a mellette lévő két bronzplakett egyikén pedig az annak idején a máglyára vetendők közé sorolt Heinrich Heine a könyvégetést csak az emberek elégetését megelőző előjátéknak tekintő, igazzá vált sorai olvashatóak.
Superman a máglyán A sors iróniája, hogy míg a májusi rituális könyvégetést követően az Egyesült Államokban náciellenes felvonulásokon és tüntetéseken ítélték el a barbár tettet, a negyvenes évektől kezdve az USA lakói között is egyre nagyobb számban akadtak olyanok, akik úgy vélték, hogy kizárólag tűzzel lehet megszabadítani imádott nemzetüket a káros befolyástól. A lángokat azonban ezúttal nem filozófusok, vagy kényes témákat feszegető írók kötetei táplálták, hanem az akkoriban még új művészeti ágnak számító képregények. 1940-ben, azaz két kurta évvel Superman és egy röpke esztendővel Batman színre lépése után a Chicago Daily News főmunkatársaként dolgozó Thomas Sterling North dörgedelmes cikkben kelt ki a szerinte bugyuta füzetek ellen. Az újságíró szabadon tenyésző, mérgező gombához hasonlította Jerry Siegel, Joe Shuster Bill Finger, Bob Kane és az aranykor többi nagyjának műveit és azzal vádolta a képregények szerzőit és terjesztőit, hogy bűnösök ártatlanok kulturális lemészárlásában. Az újságíró véleményét apránként más, befolyásos kollégái is átvették, így a különféle napi és hetilapok, valamint magazinok hasábjain egyre-másra jelentek meg a szülőket őszinte félelemmel eltöltő, hatásvadász megfogalmazású sorok, amik a rajzolt történetek veszélyességére hívták fel a szülők figyelmét. A gyermekük lelki és szellemi fejlődéséért aggódó anyák és apák hittek a hírlapíróknak és egyes, a család védelmét célul kitűző egyesületek nyilvánosan égették el az általuk felvásárolt képregényeket, hogy mindenki figyelmét felhívják a problémára.
Nyilvános képregényégetés az Egyesült Államokban
A hisztéria 1954-ben hágott a tetőfokára, amikor is egy gyermekekre és kamaszokra specializálódott pszichiáter, Fredrick Wertham kiadta bestsellerré vált „Az ártatlanok elcsábítása” c. könyvét. A terapeuta ebben az idézőjelet méltán kiérdemlő „tanulmányban” a „bűnügyi képregények” káros hatásait elemzi és arra a következtetésre jut, hogy a horror vagy krimielemeket tartalmazó füzetek, vagy a szuperhősöket bemutató rajzolt történetek közel helyrehozhatatlan károkat okozhatnak a gyenge lelkűeknél. A szülők tízezrei által falfehér arccal forgatott könyvben egymást érik a kutatási hibák, szándékos torzítások és sajátosan értelmezett adatok. A Wertham által megvizsgált gyerekek nem elhanyagolható része például mentális betegségekkel küszködött, vagy éppen rendkívül rossz körülmények között cseperedett fel és emiatt a szüleitől ellesett káros mintákat utánozta. Ráadásul a férfi azon túl, hogy több esetben is csak kitalálta az elrettentésnek felhozott példáit, gátlástalan módon a szája íze szerint értelmezte a rajzokat, amikből így a képregény-ágazatot gyalázatos színben feltüntető következtetéseket vont le. A Marvelt például azzal vádolta, hogy az egyik kiadványuk egy oldalán egy fej nélküli ember látható, de azt elhallgatta, hogy a figurát nem lefejezték, hanem a történet szerint egy láthatatlanság-varázsital hatása alatt ált. Az élénk fantáziájú lélekbúvár ezen felül meg volt arról győződve, hogy a kiadók rejtett szexuális utalásokkal töltik meg a lapokat. Batmant és Robint burkolt homoszexualitás-propagandának vélte, Csodanőt pedig azon az alapon nevezte leszbikusnak, hogy nem mindennapi erővel bír és egyetlen férfi sem mondhatja meg neki, hogy mit tegyen. Az ilyen és ehhez hasonló, a sajtó által kritika és a tények ellenőrzése nélkül közölt ferdítések rémülettel töltötték el a veszélyesnek tartott kiadványokat mind gyakrabban elégető közvéleményt. Miután a szenátus is meghallgatta Werthamot, az ágazat képviselői belátták, hogy a puszta megmaradásukért kell küzdeniük és egyéb választásuk nem lévén, felajánlották, hogy egy önszabályozó testületet hoznak létre.
A Comics Code Authority-nek nevezett egyesület híres-hírhedt szabályzata, a Comics Code alapjaiban alakította át a szcénát. Ha ugyanis valaki azt akarta, hogy a műve széles körben terjeszthető legyen, több mint ajánlott volt megszereznie a CCA pecsétjét. Ehhez azonban művészi szabadsága java részét fel kellett áldoznia. A történeteknek ugyanis előre meghatározott sémákból kellett felépülniük és tucatnyi tabut is észben kellett tartani a papírra vetésuk, majd a megrajzolásuk során. A rendőrök, bírák és a törvény egyéb szolgáit a lehető legszigorúbban tilos volt negatív színben feltüntetni, nekik minden körülmények között a vegytiszta jóságot kellett megtestesíteniük. A gonosztevőket ezzel szemben úgy volt ajánlatos megformálni, hogy ne lehessen szánalmat érezni irántuk és az is elő volt írva, hogy el kellett, hogy nyerjék méltó büntetésüket. Ráadásul a vámpírok, farkasemberek, élőholtak és hasonló lények is tiltólistára kerültek, az erőszakot túlságosan is grafikusan ábrázoló jelenetekkel együtt, ami véget vetett a korábban virágzó horror-képregényeknek. A meztelenség és a homo vagy biszexualitás megjelenítése is tilos lett, sőt, még az érzékiségre való utalás is kivívta a cenzorok haragját.
A Comics Code abszurditását jól mutatja, hogy William Gainesnek szabályos közelharcot kellett vívnia azért, hogy újra kiadhassa az egy fekete asztronauta történetét elmesélő „Judgment Day”-t, Marv Wolfman nevét pedig először visszadobták az egyik képregénye címlapjáról és csak külön engedéllyel lehetett rajta. Természetesen nem mindenki fogadta el a cenzúrát, így a hatvanas évektől kezdve megsokasodtak a kisebb szakboltokban árult, az elvárásokra fittyet hányó kiadványok. Az idő múlásával egyre fenntarthatatlanabb kódon előbb 1971. január 28-án lazítottak, 1989-től kezdve pedig a szexualitás ábrázolása terén is megengedőbbek lettek. A Marvel 2001-ben jelentette be, hogy nem tartja be többé a kötelmeket, a DC Comics pedig 2011-ben vezette be a saját értékelési szempontjait. Egy nappal később az Archie Comics is lerázta magáról a már csak jelképes rabigát, így 2011 februárja óta az USA egyetlen nagy kiadója sem veszi figyelembe az írókat és rajzolókat évtizedeken át korlátok közé szorító határozatot.
A hat éven keresztül dühöngő, háromszázezer halálos áldozatot követelő délszláv háborúban semmi sem volt tabu a hadat viselő feleknek. A Radovan Karadžić és Ratko Mladić irányítása alatt álló hadsereg nem csak rosszkor és rossz helyen lévő gyermekek és civil felnőttek meggyilkolásával tette rémálommá Szarajevó lakóinak mindennapjait, hanem a különféle, minimális harcászati jelentőséggel bíró épületek terrorcélú megsemmisítésével is. A katonák a városban helyet kapó Nemzeti Nagykönyvtárat is tüzérségi tűz alá vették, majd az értékek mentésével próbálkozókat orvlövészek vették célba, legalább egy halálos áldozatot szedve. Több mint kétmillió könyv, köztük százötvenötezer ritkaság égett el a romok között és a szabadon szálló pernye hetekig hirdette a támadók eszetlen és céltalan brutalitását.
Vedran Smailović csellóművész az elpusztított Nemzeti Nagykönyvtárban játszik. Fotó: Mikhail Evstafiev
Ám annyi más hasonló történettel szemben itt végül a vandálok csak részben érték el a céljukat. Az elégett köteteket semmi sem hozhatja vissza, de az újjáépített bibliotéka 2014. május 9-én hivatalosan is megnyitotta a kapuit. Az időzítés nem véletlen: 1945-ben ekkor ért véget a kontinensen a második világháború és erre a napra esik az EU-t ünneplő Európa-nap is. A Bosznia-Hercegovinát kormányzó, három delegáltból álló elnöki tanács egyik tagja, Bakir Izetbegovic méltán nevezhette a könyvtár újranyitását „a civilizáció győzelmének a barbárság felett, a fény győzelmének a sötétség felett és az élet győzelmének a halál felett”.
Érdemes felidézni ezeket a biztató szavakat, hiszen napjainkban újfent tele vannak a híradások az újkori barbárság gyomorforgató példáival. Az Iszlám Állam és a vele szövetségre lépett Boko Haram, nem csak emberi életek tízezreinek kioltásában bűnös, hanem megszámlálhatatlan ősi írás, romváros és antik szobor elpusztításában is. Hogy hány pótolhatatlan érték vész még oda az értelmetlen vérontásban, nem tudni, mert kevés a megbízható információ, de az biztos, hogy csak Moszul városában nyolcezer kézirat és könyv veszett oda.
Egy dolgot azonban nem szabad elfelejtenünk: bár itt és most semmit sem tudunk tenni a terroristák kezén lévő ritkaságokért, a technika fejlődésével rohamosan csökken annak a lehetősége, hogy bármit is végleg elveszítsünk, mert minden korábbinál egyszerűbb és biztonságosabb a másolatok készítése, elterjesztése és tárolása. Remélhetőleg az egyes államok vezetői okulva a történtekből, kiemelt fontosságú üggyé nyilvánítják az efféle kincsek megőrzését és a jövőben több forrás jut majd azok digitalizálására. Hiszen elektronikus formában egy pendrive-on termékeny írók százainak egész életműve elfér, a világhálónak köszönhetően pedig a tudásra szomjazóknak el sem kell hagyniuk lakásuk kényelmét és közel biztosak lehetnek benne, hogy a keresett anyag valahol fellelhető az interneten. Ráadásul, ha szabadon letölthetővé teszik az anyagokat, lehetetlenné válik azok végleges elpusztítása. A könyvégetők tehát jó eséllyel bukásra vannak ítélve, csupán az időpont kérdéses.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

42. tomchee
2016.01.26. 10:36
Na igen. Pont emiatt tartom az internetet az emberiség, egyik legnagyobb találmányának. Minden infót archivál

Jools szabadságon van, vagy hogy-hogy, most te hoztál le ilyen (érdekes) cikket Freelancer ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. tomchee
2016.01.26. 11:12
Igazad van. Én voltam buta. Az interneten minden fake info. Még a digitalizált periódusos rendszernek sem szabad hinni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. tomchee
2016.01.26. 12:04
Tudod, az internet nem abból áll, amit a szomszéd Marika néni meg oszt facebookon, vagy amit szélső-balos Jóska gyerek le blogol...
Bár kétségtelen, a vitatott hitelességű info is info, az is lehet hasznos...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Terror tomch...
2016.01.26. 12:15
Tudtad, hogy Mátyás Király Romániában született? Bizony, according to the internet, ez így van.



Az interneten mindenki azt ír, amit akar. "Hiteles forrás".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Batman007
2016.01.26. 12:48
Mi ez a trollkodás? Nyilván lehet hamis infókat is találni a neten, de lehet bő számmal megbízható dolgokat is. Egészséges gyanakvással kell bizonyos dolgokat kezelni, de ezt szerintem minden itt lévő és még sok más ember tud. Ennyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Terror
2016.01.26. 12:53
Jó, és amivel kapcsolatban nincsenek ismereteid, arról hogyan döntöd el, hogy valós, vagy kamu? Amit fentebb linkeltem az a Google által lektorált információ. És téves.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Batman007
2016.01.26. 13:02
Hogy maradjak a te példádnál, elég hamar rájönnék, hogy Kolozsvárat a mai viszonyoknak megfelelően említi. Nem úgy ítélném meg, mint téves infót.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Terror
2016.01.26. 13:11
Akkor eléd bármit le lehet rakni, mert nem úgy ítéled meg, mint téves információt. Ha orbitális hazugság, akkor sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Batman007
2016.01.26. 13:23
Na jó, most már fejezd be a trollkodást kérlek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Terror Batma...
2016.01.26. 13:33
Milyen trollkodást? Konkrétan azt írtad, hogy egy 0 valóságtartalmú infót nem úgy ítélnél meg, mint téves információt.

Ilyen egyének mellett könyvet sem kell égetni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Svindler Terro...
2016.01.26. 14:02
De miért is nulla valóságtartalmú? Azt írják Kolozsváron született. Az, hogy Kolozsvár most hol van, az egy dolog. De jó lenne ha lekattannánk erről a témáról, mert ez az infópultjuk adatbáziskezelése miatt van így, amivel közvetlenül lehet linkelni városokat és akkor azok wiki oldalára jutsz, viszont így a legfrissebb infók vannak ott a városról.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Terror Svind...
2016.01.26. 14:16
Nem azt írják. Azt írják, Cluj-Napocában született. Ezt a nevet pedig 1974-ben adományozta egy Ceausescu nevű kolléga a városnak, ötszáz évvel Mátyás születése után. Nemcsak a város neve téves, hanem az ország is, amely történetesen nem is létezett Mátyás születésekor.

Történetesen pont tudom, hogy az illyen infóablakok tartalmát manuálisan ellenőrzik, ráadásul jelenteni is lehet, ha az eltér a valóságtól, ticketet nyitnak róla (egyik kollégám ezt csinálja)..

A példával pedig szerintem elég jól szemléltettem, hogy akárki átírhat akármit, azt onnantól fogva referenciának minősíti az olvasó. Hamisítani gyerekjáték, a forrás nincs megjelölve, mindenki azt ír, amit akar.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Batman007 Terro...
2016.01.26. 15:04
Köszönjük Emese!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Terror Batma...
2016.01.26. 15:10
Tehát mit szerettél volna mondani?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.01.26. 15:19
+1

Ha igazán akarnának adni a valóságra, akkor simán lehetne az feltüntetve, hogy Kolozsvár, Kingdom of Hungary, ahol a Kolozsvár a Cluj-Napoca szócikkre mutatna, a Kingdom of Hungary meg a történelmi Magyar Királyság szócikkre.

De nem, ehelyett az angol szócikk is erősíti azt a tévképzetet, hogy 1. Mátyás Romániában született, 2. Van olyan, hogy Cluj-Napoca.

Nyugodtan meg lehet kérdezni bármelyik magyar embert abból a közel 1,2 millióból, aki Erdélyben él és mind, egytől-egyig azt fogja mondani, hogy az Kolozsvár és ŐK ezt sosem fogják elfelejteni, ahogy azt sem, hogy bár ők is ennek a nemzetnek a tagjai, mégis el vannak tőlünk szakítva és egy őket mindenben visszavető és hátráltató néppel kell együtt élniük.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Batman007 Terro...
2016.01.26. 15:22
Csak azt, hogy valamennyiünk nevében szeretném megköszönni ezt a remek szemléltetést!

U.i.: de vigyázz, mert lehet 0 a valóságtartalma!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. dzsuz87
2016.01.26. 16:45
Szerintem az igazság szubjektív. Innentől kezdve pedig ha mindenki csak a maga igazságát fogadja el, akkor máris tele van az internet (vagy bármilyen más hasonló információt gyűjtő hely) ellentmondásokkal, egymást kizáró és feloldhatatlan ellentétekkel.
Ezért voltak könyvégetések, ezért vannak sokak szerint téves Wikipédia oldalak, de ide sorolhatóak a vallási fanatikusok által okozott károk az elmúlt évszázadokból.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. KPKG
2016.01.26. 18:18
Na jó, azért nem kell az internetet úgy beállítani, mintha ott nem lenne megbízható forrás. Ennyiből kételkedhetünk a több ezer éves tekercsek tartalmában is, elvégre mi a különbség? Azokat is emberek írták, mi van, ha ferdítések, túlzások vannak bennük? Akkor ne kezeljünk tényként semmilyen történelmi forrást.

Itt pedig példának pont a wikipedia lett belinkelve / említve? Amit boldog-boldogtalan szerkeszthet? Na ne már.

Amúgy pedig a fenti cikk is, amihez kommentelünk, az interneten van. Szóval semmi esetre se higgyétek egy szavát se.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. mikej95
2016.01.26. 18:23
Az interneten ugyanúgy el tud veszni az információ, az egyetlen különbség hogy annyi hamis adat van fent, hogy nehéz megtalálni az igazit.

Ilyen Savonarola szerű csőszök most is vannak tőlünk nyugatra szép számmal, csak most "Islam/Muslim Patrol" a néven futnak. Gondolom hasonlóan nem lesz jó vége.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. fofoka
2016.01.26. 20:31
A cikkben olvasható "más vallásúak becsapása" témához: ez a magyarázat engem sem nagyon győzött meg. Nem csoda, hogy ez lett a sztori vége.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. agyturbini...
2016.01.27. 00:15
Erdekes a cikk, es megmutat ket erdekes aspektust az emberi jellemzokbol: Elso hogy a hatalomvagybol elkovetett tettek, CSAK butasaggal magyarazhatok, ergo akinek olthatatlan hatalomvagya van az Eszmeletlenul uninteligens, es a masodik hogy minden vallasi csoport pont ezt az ostobasagot koveti. Egyszeruen amikor a hulyeseg szorgalommal parosul, tokeletes taptalaja a tomeghiszterianak....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. magerg
2016.01.27. 10:18
"Ráadásul, ha szabadon letölthetővé teszik az anyagokat, lehetetlenné válik azok végleges elpusztítása."
Éppen ezért szorul alapos felülvizsgálatra a mai szerzői jog. Ugyanis pont ezt akadályozza.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. tomchee
2016.01.27. 10:46
Kellett nekem kinyitni a nagy pofám....

Am ennyi erővel haragudhatunk az újságokra, tv műsorokra, sőt a könyvekre is. Mindenbe belehibázhatnak, mindenben lehet valótlan, sőt mindenre kihathat a cenzúra is, sőt ha más embertől szerezzük személyesen az infókat, az is lódíthat. Na akkor most kinek az anyját, amiért egyáltalán információt cserélünk/tárolunk bárhol?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Terror
2016.01.27. 10:50
A minap egy gasztronómiai műsort néztem a tévében, a jóemberek valamilyen paprikásszerű ragut készítettek. A séf szerint egy olyan ételről van szó, amit már a honfoglaló magyarok is előszeretettel fogyasztottak. Mindezt úgy, hogy a hozzávalók nagy része az amerikai kontinensről származik....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. kiskoller tomch...
2016.01.27. 14:48
A különbség az, hogy könyvet nem fog mindenki írni, mert több hónapos munka, erőbefektetés, pénz kell hozzá, wikipedia cikket meg két katt átírnom.

Ráadásul az interneten (talán a wikipedia jó példa) nem az igazságra, hanem a kollektív megegyezésre törekednek, ami nem ugyanaz.

Amiben több ember hisz, az úgy van. Legalábbis az interneten.

Az újságok megint más kérdés, ott hasonló problémákba ütközhetünk, főleg, mert az újságokban nagyobb részt találhatóak politikai érzületű munkák is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. kiskoller dzsuz...
2016.01.27. 14:51
"Szerintem az igazság szubjektív."

Akkor maradj csöndben, mert semmi értelme bármit is mondanod, hisz te ezt hiszel, más meg mást, tök mindegy mit mondasz, semmi sem számít.

A Föld szerintem gömb alakú, más szerint egy teknősbéka egyensúlyoz egy vasedényt és ez a Föld. Mivel az igazság szubjektív, mindkettő egyenlő módon igaz.

Remélem mindkét fenti bekezdést olvasva érzed az ellentmondást, legalább az intuíció szintjén.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Terror kisko...
2016.01.27. 15:07
Egyetértek, de a könyvírás résszel kevésbé: ha bemész a könyvtárba (igen, még vannak ilyenek), akkor kénytelen leszel konstatálni, hogy egész részlegek vannak fenntarta ezoterikus és áltudományos marhaságoknak. A szomorú az, hogy ezek forgalma meghaladja az irodalomét. A hülyeség marhajó üzlet, szóval futószalagon gyártják is az ezt kiszolgáló szemetet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. kiskoller Terro...
2016.01.27. 15:20
Nah mondjuk ebbe így nem gondoltam bele, igazad van. Ha Libribe megyek felveszem a szemellenzőt és próbálom nem észrevenni az ezotéria szekciót.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. KatalinDor...
2016.01.28. 17:37
https://hu.wikipedia.org/wiki/Alexandriai_H%C3%BCpatia
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. svas
2016.01.29. 11:08
"Szerintem az igazság szubjektív."

"Akkor maradj csöndben"



no1 bullshit filter :
Carl Sagan : Baloney Detection Kit

Enjoy!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. svas
2016.01.29. 12:49
A tudományos módszer jellemzői:

-kvantitatív leírás. Ez azt jelenti, hogy a tudomány összefüggéseit számszerűsítik
-mértékegységek használata. Ez is az előbbi kiegészítéssel igaz, és a kvantitativitáshoz kapcsolódik
-kísérletezés. A kísérletezésről is elmondható, hogy a megfigyeléstől élesen el nem különíthető, nem merőben új eszköze a tudománynak
-reprodukálhatóság. Ez egy elméleti feltétele a tudománynak. Nem mindig teljesül, pl egy szupernova robbanást elég necces lenne reprodukálni.
-interszubjektivitás, azaz a különböző megfigyelők közötti összhang is számos esetben kívánatos a tudományokban.

Az ezoterika, hókuszpókusz ezeket a feltételeket nem meríti ki, ezért nem ér kutyagumit sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. kiskoller svas
2016.01.29. 16:58
Úgy érzem, nem sikerült megértened mondanivalómat.



Sajnálom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. kiskoller svas
2016.01.29. 17:01
"
Az ezoterika, hókuszpókusz ezeket a feltételeket nem meríti ki, ezért nem ér kutyagumit sem."

Bár a konklúzióval egyetértek, az érvvel, a gondolatmenettel nem.

Nem csak a tudomány tud hasznos tudással szolgáltatni, vannak olyan kérdések, amelyek megválaszolására teljesen alkalmatlan, míg más eszközök kevésbé, és ezen kérdések megválaszolása pont ugyanolyan fontosak, mint bármelyik tudományos hipotézis igazolása, ha nem fontosabbak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Terror kisko...
2016.01.29. 17:56
Öhm... pl. milyen kérdések megválaszolására alkalmatlanok tudományos módszerek, de ugyanakkor alkalmasak a hókuszpókuszok?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. kiskoller Terro...
2016.01.30. 20:01
Félreértesz. Nem mondom, hogy a hókuszpókuszok jók bármire is, csupán azt mondom, hogy nem minden kérdés megválaszolására a tudomány felé kell fordulni.

svas úgy érvelt, hogy adott a tudományos módszer, ha valami ezt nem használja, akkor nem ér semmit sem.


Én azt mondom, hogy a tudományos módszer nem az egyetlen járható út. Ahol tud választ adni, oda azt érdemes használni, de sok helyen alkalmatlan.

Hogy ne csak ilyen általánosságokban beszéljek, ilyen kérdések lehetnek pl.:

Mi az élet értelme?
Mi a jó, létezik-e egyáltalán abszolút vagy akár objektív jó?
Mi a tudás, tudunk-e egyáltalán valamit, és ha igen, biztosak vagyunk-e ebben, és ha igen, akkor miért is vagyunk biztosak benne?
Mi létezik, mi nem?
Egyáltalán mit csináljunk, és mit ne?


Ezek ugyanúgy fontos kérdések amelyeket az ember az élete során így, vagy úgy, de próbál megválaszolni, és ezek vizsgálatára alkalmatlan a tudomány. (Szerk: De azért a tudomány tud háttértudással szolgálni, ami segíthet)

Még egyszer kijelentem: A konklúzióval egyetértek. Tehát ezotéria, hókuszpókusz, ezek tévútra vezetnek. Csupán az érvelést nem találtam helyén valónak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.02.01. 03:12
Amit keresel, az a metafizika, ami ~ a XX. század kőzepétől már nem igen létezik/működik önmagában. Amit manapság ismerünk meg, bármilyen tudásról(!) legyen is szó, végtére tudományos módszerrel tesszük.
Ugyanakkor amit svas írt, az is elavult szemlélet mára, a tudomány nem merül ki ilyen sekélyes módszerkben, jellemzőkben... - ez a fajta kategorizálás bő száz éve lejárt, megkezdődött a posztmodern kor, csak épp a civilizáció nem érte még utol az új beállítódást, már ami a lételméleteinket és tudományainkat illeti. A politikai és gazdasági, még ma is, kvázi fekete-fehér "világ"felfogás megragadt valahol a XIX-XX. századforduló körül.
Ezzel kapcsolatban minimum XX. századi tudománytörténetet és metafizikát kell tanulmányozni, nem megrekedt dogmákat harsogni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. kiskoller VAjZY
2016.02.04. 08:01
Metafizikának kb. semmi köze az episztemológiához, ontológiához, etikához, legalábbis ebben az évszázadban. A legtöbben ma már elvetik a metafizikát (ahogy te is mondtad) de a többi ága a filozófiának ma is nélkülözhetetlen.

A tudomány az episztemológiára épül, így teljesen értelmetlen lenne a tudomány módszerével vizsgálni.

Az episztemológia meg valamilyen közvetett módon az ontológiára épül, amelyet megint nem lehet a tudománnyal vizsgálni.

Az etika meg nem a világgal foglalkozik, hanem az ember reakciójával a világról. A tudomány megmondja, mi van, az etika meg megmondja, hogy mit kezdjünk vele. Ezek megint teljesen különböző területek amelyek minimális kapcsolatban vannak egymással.

Itt gondolok arra, hogy ha olyan etikát akarsz kreálni ami összhangban van az emberi elmével (különben hosszú távon nem kivitelezhető a végrehajtása) akkor nyilván a tudományhoz (neurobiológia, pszichológia) kell fordulnod támogatásért, de ettől még teljesen különböző dologról beszélünk, ami nem is alkalmazza a tudományos módszert.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.02.06. 13:28
Mivel elég korlátozottak a lehetőségek, csak az elejére reagálok, mert azon rossz alapfeltevésedből adódik a többi homály is.
Minden metafizika, amit nem tudunk a tudomány módszereivel vizsgálni, ergo így az episztemológia, ontológia, etika. Tudomány módszerei alatt itt a régi felfogásra gondolok (ahogy Te is végig). Viszont a XX. századtól kezdve új metafizika került előtérbe, amely az eddigi legelegánsabban ötvözi a kétpolusú világfelfogást, így a tudományos módszer is kibővült, immár túllép a fizikailag empirikus dogmákon, így sokkal nagyobb területet lehet a módszerrel lefedni. Lásd, mára már a fizika is tele van metafizikával (ontológia, episztemológia). A pszichológia azért volt mindig is válságban, mert több benne a metafizika, mint az empirikus jelenségek. Túláltalánosítás stb.
Bizony, a filozófia, amíg ember létezik, nélkülözhetetlen és szükségszerű!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.02.06. 13:40
Mindazonáltal, szögezzük le, egyetértek veled abban, hogy nem lefedhető minden az új tudományos módszerrel sem, hiszen ha így lenne, mindent megtudnánk ismerni, ami egyértelműen abszurd jelenség lenne. A félreértésed abban rejlik, hogy még a régi (amit svas írt) módszert tartod aktuálisnak, ami nem csoda, hiszen ahogy írtam is, az egész emberiség le van maradva a filozófiához képest, persze ez mindig is így volt.
Gondolok itt elsősorban arra, hogy akként teszed fel az örök metafizikai kérdéseket, mintha létezne rájuk egzakt válasz, akár fizikai, akár etikai értelemben...
Ezeken a kérdéseken, ha nem is túlléptünk, rég tudjuk, bizonyítottuk sokféleképpen, nem létezik rájuk interszubjektív válasz.
Tehát nem minden a tudományos módszer, de amiről csak beszélhetünk ebben a létformában, mindent le tudunk fordítani rá. Mindehhez ettől még kell az intuíció, a megélés stb metafizikus tulajdonságunk, tehát végre lépjetek túl a dualista világfelfogáson, és kezdjetek el hegy-vőlgyként gondolni ezekre a dolgokra. Eddig mindig csak az vezetett el minden korrekt válaszhoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. kiskoller VAjZY
2016.02.07. 10:32
Minden metafizika, ami nem fizika:

Több jelentése is van a metafizikának. Egyezzünk ki abban, hogy máshogy használjuk a szavakat,más jelentését használjuk, de alapvetően nem gondolunk másra.

Tudományos módszer =/= tudomány:
Ezt megint nem vitatom, tisztában vagyok vele, csupán egy előző hsz-re válaszoltam, így úgy találtam helyesnek, ha az ott használt jelentést / definíciót alkalmazom.

Kétpolusú világfelfogás:
Mit értesz ez alatt? A keresztény meg Descartes féle felfogást a lélek és test síkjáról? Vagy szimplán a szubjektív / objektív vizsgálódás különbségére gondolsz? (Külső vs. belső világ) Nekem nem tiszta.


"akként teszed fel az örök metafizikai kérdéseket, mintha létezne rájuk egzakt válasz, akár fizikai, akár etikai értelemben..."

Ezt te raktad bele a beszélgetésbe, én ilyet nem mondtam, hisz nem is gondolom így. Pont ezért sem lehet ezekre a kérdésekre tudományosan válaszolni, hisz nem hiszem, hogy lenne objektív válasz rájuk. Azért ebben nem vagyok persze teljesen biztos.

"Tehát nem minden a tudományos módszer, de amiről csak beszélhetünk ebben a létformában, mindent le tudunk fordítani rá. "

Ez nem igaz, legalábbis én nem látom, hogyan tudnád lefordítani a tudomány nyelvére az életed értelmével foglalkozó vizsgálódást.

"tehát végre lépjetek túl a dualista világfelfogáson"
Materialista vagyok, nem hiszek lélekben, szóval megint csak nem értem, mire akarsz célozni.


Úgy látom, elbeszélgetünk egymást mellett...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.02.07. 17:01
Mindenekelőtt: egyetértek a fogalomkülönbségeink meglétében - itt-ott ki-ki szűkebben, ki-ki tágabban értelmez bizonyos fogalmakat, de ez így van rendjén, erre is az új tudományos módszer világított rá.
Én a filozófiatörténet figyelembevételével értelmezek fogalmakat, tehát igyekezvén a saját valójukban használni ezeket, hiszen ha valamely nagy gondolkodó megalkotott egy fogalmat, azt igyekezett egyértelműen definiálni.

Pontosan így értem a kétpólusút, igen. Bármiféle ellentétekre értendően.

Ezt írtad: "Én azt mondom, hogy a tudományos módszer nem az egyetlen járható út. Ahol tud választ adni, oda azt érdemes használni, de sok helyen alkalmatlan.
Hogy ne csak ilyen általánosságokban beszéljek, ilyen kérdések lehetnek..."
Ebből következtettem arra, hogy abszolút válaszokat feltételezel. Ugyanakkor most is elismered, úgy hiszed, ezekre a metafizikai kérdésekre nem lehet az új tudományos módszerrel válaszolni, pedig lehet. Ezek a válaszok nem abszolút, konkrét válaszok, hanem annak bizonyítása, hogy nem létezik interszubjektív magyarázat az ilyesfajta, örök kérdésekre, így el kell fogadnunk azt a tényt, miszerint soha nem juthatunk el arra a szintre, ahol mindent tudunk, ahol minden, mindennel eggyé válik, mivel ilyen esetben maga a lét fogalma is értelmét veszíti, hiszen maga a lét feltétele az egytől különbőző dolgok megnyilvánulása. Tehát szükségszerűek az ellentmondások és az ilyen, abszolút, egzakt módon megválaszolhatatlan kérdések.

"Ez nem igaz, legalábbis én nem látom, hogyan tudnád lefordítani a tudomány nyelvére az életed értelmével foglalkozó vizsgálódást."
Pedig elég régóta ezt tesszük. Eseményeket, jelenségeket, tulajdonságokat hozunk egymással összefüggésbe, ÉRTELMET víve, keresve mindenféle megnyilvánulásban. Az új tudományos módszer mindent lefed, amiről csak képesek vagyunk beszélni, hiszen maga a beszéd is az értelem tevékenysége, megnyilvánulása. Éppen ezért minden másról, amit tapasztalni vélünk, de nem megfogható (élet értelme, lélek, érzések stb), nem vagyunk képesek beszélni. (Lásd, soha nem tudtuk megmagyarázni, mi a tudat, a lélek, a szeretet stb, csupán minőségeket rendeltünk hozzájuk. Ha ugyanis valamit önmagával akarunk definiálni, azt axiómának nevezzük.)
Szerintem nem beszélünk el, csupán nehezen elfogadhatóak olyan dolgok az ember számára, amik nem feltételeznek, vetítenek előre egy zárt rendszert, ahol minden meg van magyarázva.

Egyébként a materializmus is sokkal több ennél, hogy "nem hiszek a lélekben". Ez inkább egyfajta idealizmus, ellentmondásos módon. Az ember úgy gondolkodik dolgokról, ahogy az kényelmes, rendszert alkot. Ez azonban ugyanolyan önzőség, mint minden embercentrikus világfelfogás. (Pl.: vallások)
Ennél még agnosztikusnak lenni is "kedvezőbb".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. kiskoller VAjZY
2016.02.07. 19:26
Nem feltételezek abszolút válaszokat, ellenben a tudomány csak ezekkel tud tevékenykedni. Tehát a te mondanivalód nekem azt mutatja, hogy a tudomány segítségével rájöttünk arra, hogy a tudománnyal nem lehetséges ezen kérdéseket megválaszolni. De ettől még lehet, csak más módszerekkel! Épp ez a lényeg.

Az összefüggések keresése nem ugyanaz, mint az értelem keresése! Az értelem jelentése magában hordozza a cél és a személy fogalmát (valakinek valamilyen célja van, amiben a vizsgálandó dolog segíti, így határozza meg a személy a maga számára a dolog értelmét. Attól még, hogy a tudomány vizsgálja a beszéd, vagy akár az agy működését, nem mondja meg azt, hogy ezt a tudást utána hogyan hasznosítsuk! Csak tudást ad, célokat nem. "Csupán" leírja a vizsgálandó dolog, jelenség működését.

A "mindentudás" nem feltételezi a lét megszűnését, összemosod ezzel a kijelentéssel a dolgokat. Fogok egy almát, vélhetem egy dolognak, meg kiscsillió molekulának is. Bármekkora tudásra teszek szert, ez a két megszámlálása, csoportosítása továbbra is helyénvaló marad.
Tekinthetem az univerzumot egy dolognak, mégsem fog így megszűnni számomra minden, amit körbe foglal.

Ezért írtam le mind a kettőt, pontosításképp. Materialista vagyok, méghozzá azon értelmében, hogy nem hiszek a lélekben, a külső világ és a gondolatok között szoros kapcsolatban vannak egymással, ami ebben a beszélgetésben különösen fontos, hisz te mást feltételezel velem szemben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!