iPon Cikkek

Hyper Light Drifter - Szavak nélküli gyönyörűség

Dátum | 2016. 04. 26.
Szerző | Nephin
Csoport | JÁTÉK

- Zelda!!! – kiáltanak majd fel a kultikus játék rajongói, mikor a Hyper Light Drifterrel játszanak. A kickstarteres sikertörténetként induló HLD, melyre több, mint 645 ezer dollárt sikerült összekalapozni, bevallottan tisztelettel adózik a nagy elődnek, de akár ismerjük a Zeldát, akár – mint ahogy nekem – sosem került a kezeink közé, a Hyper Light Drifter erényei önmagukért beszélnek. Számomra a 2016-os év ezidáig egyik legfrissítőbb, legélvezetesebb élményét nyújtotta a játék. A történet nem igényel szavakat: erőteljes képek és borzongatóan jó zene mesélnek a világról, melynek leigázói kihaltak, néma fegyvereiket benőtte a természet és égbe törő épületeik most csupán szürke sziklahalmoknak tűnnek. Itt jelenik meg egy harcos, aki ragyogó kardjával a vidéken kószáló teremtmények fölé kerekedik, mégis mintha mindenhová követné saját démona, mely olykor le is győzi, akár egy betegség, melynek hatása idővel egyre erősödik.
Kézenfekvő lenne feltételezni, hogy ez a harcos a címben említett drifter, de igazából sosem illetik e névvel kalandjaink során, annál is inkább, mivel egyetlen árva párbeszéd sincs a játékban. A narráció hiánya az egyik legjellemzőbb vonás, de nyilván nem mindenkinek jön ez be, ízlés kérdése is. Az apró falvak lakóival, vagy az utunk során meglelt hősökkel is képek formájában kommunikálunk. A HLD alkotója és grafikusa, Alex Preston csupán támpontokat ad nekünk, de egyébként a fantáziánkra bízza, hogy betöltsük a lyukakat és összekössük az információkat. Eltűnnek a Jó és a Rossz közötti elbeszélésbeli határok, miközben a cél, a végső, nagy külső és belső ellenfelek legyőzése mindig tisztán látható. A főhős privát démona, a fekete, szörnyű betegséghez hasonlatos alak például hivatalosan is Preston szívbetegségének metaforája (még a fejlesztőcég neve is Heart Machine...).
Már az elején rájöhetünk, hogy hősünknek egy ősi szerkezetet kell aktiválnia ahhoz, hogy az őt kísérő gonoszon felülkerekedhessen. A szerkezet közepén négy oszlop áll: észak, dél, kelet és nyugat felé, egy-egy oszlopot védelmező Őrzővel, akik önmagukban is hatalmas ellenfelek. Feléjük tartunk, hogy beindítsuk a gépet. Útközben veszélyes teremtményekkel, zárt ajtókkal és halálos csapdákkal találkozunk – szerencse, hogy a játék minden új zóna elején automatikusan ment, így gyakori halálunk nem jelenti a totális újrakezdést. Igen, a játék nagyon nehéz. Hogy ez jó vagy rossz dolog-e, mindenki döntse el maga, az biztos, hogy sosem tisztességtelenül kemény a szituáció és sosem büntet minket túlságosan. Nem legyőzhetetlen ellenfelekkel szembesülünk, de sok ügyes helyezkedésre és akrobatikus ugrásra lesz szükség, hogy sértetlenül kerüljünk ki a csetepatékból és ne fogyjon el túl gyorsan az életerőnk. Márpedig ez csupán öt darab egységből áll és a gyógyítócsomagok extra ritkák, tehát csak óvatosan.
Bár tudjuk gyógyítani magunkat ezekkel a csomagokkal, ehhez egy ideig egy helyben kell állnunk. A legtöbb szörnyecske viszont nem csak fürgén mozog, de gyorsan is támad. A csapatos támadók sokfélesége jelenti a legnagyobb veszélyt: hol a healert, hol a tömegével magukat ránk vető madarakat kell kiiktatnunk először. A környezet rá is erősít minderre, hiszen a pálya felépítése folyamatosan változik, jó reakciókat és gyors helyzetfelismerést igényel az előrehaladás.
Az időzítés kulcsfontosságú, az agyatlan hadonászás villámgyors halálhoz vezet. Mindegyik támadástípusnak van előnye és hátránya is: a kard köríves csapásával több ellenfelet is elkaphatunk, de sebezhetőek leszünk, míg visszatérünk álló pozícióba, a gránátok lassan töltődnek, de erősek, a pisztolytöltényekből nincs sok, de messzire ellőhetünk velük és a kardunk sikeres használatával fel is tudjuk tölteni a készletet. A már említett környezet olykor kifejezetten hátráltat, a felülnézet miatt előfordul, hogy nem látszik az ellenfél, eltakarja valamilyen tereptárgy, vagy beakadunk egy láthatatlan sarokban és csak a halálunkat konstatálhatjuk.
Új fegyvereket és harci technikákat is tanulhatunk egy kicsi, védett központi helyen, amely összeköti a négy égtájat. Kevés, ámde stratégiai pontokon elhelyezett teleportkő segít minket a gyors menedékbe-, illetve az onnan való kijutásban. Az upgrade-eket tetszőleges sorrendben vásárolhatjuk meg, mindegyik ugyanannyiba kerül. Pénzt (azaz gear bitet) nagyon ritkán találunk, de mivel az új képességek nagy segítséget jelentenek, a kincsesládák utáni kutatás fontos szerepet játszik. A fejlesztő alaposan elrejtette ezeket a ládákat, a helyszínekhez elég gyakran kapunk tippeket, de ahhoz, hogy odajussunk, számtalan apró rejtvényt kell megoldanunk. Négy darab gear bitből lesz egy egész bit, melyet aztán beválthatunk a hubon. A ládákon kívül bossharcokból és nagyon sok ellenfél legyőzésével is kaphatunk belőlük.
Sajnos ha meghalunk, az addig megtalált ládákat újra ki kell nyitnunk, akár az adott területen találtuk, akár korábban, ez sajnos könnyen bosszantóvá válhat. A térkép ellenben jól sikerült, látjuk rajta, épp melyik területen vagyunk, az utakat vagy a ládákat viszont nem mutatja, de ez nem is baj.
Mr. Preston remekül vezeti játékosait. A játék elején nagyjából mindenfelé szabadon mászkálhatunk, egyes feladatok elvégzése, vagy kulcsok megtalálása pedig további ajtókat nyit meg. Tökéletes az is, ahogy a csúcspontokat több pályán keresztül felépíti a nyugodt nézelődéstől a kőkemény harc feszültségéig, hogy aztán hősünk kardja segítségével felkapaszkodjon egy hegyre és lassan leüljön a földre, hogy kicsit kifújja magát. Vagy képzeljük el, ahogy a hóviharban botorkálunk egy nagy csata után, míg egy omladozó lépcsőhöz nem érünk, ahol kicsit megpihenünk. Mögöttünk apró vércseppek szennyezik a havat... arcunk elé húzzuk köpenyünk csuklyáját. Egy szarvas robban be a látóterünkbe, megáll egy pillanatra, a szemünkbe néz: mit keresünk itt? Hová megyünk? Aztán eltűnik a viharban. Lassan elindulunk felfelé a lépcsőkön, kardunk a kezünkben, ismét harcra készen. Lenyűgöző és magával ragadó az atmoszféra!
A zene - a Disasterpeace alkotása - remekül passzol a játék eseményeinek hullámzásához. Szinte átmenet nélkül fokozódik, ahogy az ellenfelek egyre erősebbek lesznek, gyengéden cirógat a nyugodt percekben és tökéletesen elnémul egy Őrző legyőzésének pillanatában – a HLD zseniális módon használja hangulatelemként a csendet is.
Izgalmas és titokzatos akció-rpg-kaland a Hyper Light Drifter. Több olyan dolgot is elvár tőlünk, melyet kevés játék mer kérni, nem csak a harci taktikákat, de a befogadott látvány szinte teljesen önálló interpretálását, a történet összerakását is. Alex Preston nem öncélúan használja a manapság igazán divatos 8 és 16 bites pixelgrafikát, az élénk, a pasztelles, vagy akár neonszíneket, hanem egy csodálatos, éteri világ történetét rajzolja meg vele csaknem művészi szinten. Epikus eseményekkel tölti meg fantáziánkat anélkül, hogy egyetlen szó is elhangzana közben. A legmeggyőzőbb teljesítményt a harc és felfedezés elegyéből álló, lebilincselő játékmenet nyújtja, melynek középpontjában a játékos tettei állnak. Szabadon megismerhetjük a HLD világát, a drifter képességeit és fejlődését is kötöttségek nélkül alakíthatjuk. Néhány apróságból lehetne több, például a ládakereséshez hasonló feladatok hozzáadhattak volna a sztori mélységéhez, de így is minden perce élvezetes volt az utazásnak.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!