iPon Cikkek

Jobb lett volna abbahagyni - Félresiklott folytatások

Dátum | 2016. 03. 05.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

A Tony Hawk's franchise rajongói joggal lettek egyre elégedetlenebbek az évek során, hiszen az egykor kiváló szórakozást nyújtó gördeszkás sorozat az erős és lendületes kezdés után lassú, de biztos visszaesésbe kezdett, majd pedig egymás után következtek a Robomodo által jegyzett, közel élvezhetetlen epizódok. A gyenge-közepes Ride és az Egyesült Államokban egy hét alatt mindössze háromezer példányban gazdára találó, nívótlan Shred után az Activision illetékesei úgy döntöttek, hogy egy időre mindenképpen mellőzni fogják a fagyos fogadtatású folytatásokat. Ezért az aktuális trendeknek megfelelően a dicső múlttal igyekeztek elfeledtetni a szégyenteljes jelent, és 2012-ben egy új alkotás helyett inkább az első játék felújított grafikájú változatát adták ki. 2014. november 7-én azonban sokak meglepetésére Tony Hawk megerősítette, hogy a hivatalos kommunikáció ellenére nagyban folynak egy új Pro Skater játék munkálatai, amiről ezt követően egyre többet és többet lehetett hallani. A kiadó letette a nagyesküt, hogy visszaállítja sokak kedvenc szériájának régi fényét és ezt biztosítandó, számos, a legjobban sikerült játékokon dolgozó, korábban a Neversoftnál dolgozó programozót és dizájnert kértek fel konzulensnek, hogy garantáltan ne menjen semmi félre a fejlesztés során. Sajnos azonban a Robomodo többszörösen leszerepelt munkatársai az ágazati veteránok aktív közreműködése ellenére sem tudták átlépni az árnyékukat. A készítők személye ellenére bizakodó érdeklődőkben először az ébresztett némi kételyt, hogy kevesebb mint két hónappal a játék a megjelenése előtt minden előzetes bejelentés nélkül hirtelen már-már szembántóan csúnya, igénytelen és élettelen cel-shaded grafika váltotta fel a korábban használt, szépnek nem nevezhető, de jóval realisztikusabb megjelenítést. A baljós előjelt sokan figyelmeztetésnek vették, mégpedig teljes joggal, mert a Tony Hawk's Pro Skater 5 a várt újrakezdés helyett a sárba rántotta a széria amúgy is megtépázott hírnevét, mivel valósággal hemzsegett a bugoktól. A videómegosztókon egymást érték a hihetetlen jeleneteket bemutató felvételek, és szárnyra kapott a pletyka, hogy a félkésznek is csak erős jóindulattal nevezhető fércmű csakis annak köszönheti létrejöttét, hogy a jogokat birtokló Activision még 2015-ben utoljára megpróbál kisajtolni pár dollárt a sorozatból.
Hogy ez így volt-e, és ezért nem sikerült a nagy visszatérés, vagy a Robomodo bicskája tört bele a feladatba, azt esélyesen soha nem fogjuk megtudni, de tény ami tény, a THPS 5 megérdemelten került fel az esztendő legrosszabb játékait összesítő listákra, és sokakban hagyott keserű szájízt. Cikkünkben olyan folytatásokat gyűjtöttünk egybe, amik a fizika törvényeit megcsúfoló katasztrófához hasonlóan inkább jobb lett volna, ha soha nem készülnek el. Akadnak köztük egyszerűen csak csalódást keltő címek és minden ízükben elhibázott kontármunkák is. Lássuk hát őket!
A régész, a kiborg és a sündisznó A Core Design fejlesztői joggal lehettek büszkék magukra, mert bár a szakújságírók gyakran vádolták őket azzal, hogy legfőbb húzócímük, a Tomb Raider ellaposodott, Lara Croft neve mégis egyet jelentett a biztos bevétellel és az egyértelmű közönségsikerrel. Az IGN egyik kritikusa 1999-ben egyenesen úgy fogalmazott, hogy ha ő és társai egy tiltakozáshullám keretein belül nyilvánosan égetnék el a régésznő kalandjait bemutató lemezeket, akkor sem tudnának semmiféle hatást gyakorolni a vásárlókra. A zsurnaliszta alighanem álmában sem hitte volna, hogy egy évvel később mindennek az ellenkezőjéről bizonyosodik meg, mert a meglehetősen vegyes értékeléseket kapó, 2000-ben kiadott Tomb Raider: Chroniclesból „csupán” 1,5 millió egység talált gazdára, ami figyelembe véve az addigi sikerszériát, meghökkentően alacsony számnak bizonyult. Ezért a készítők úgy döntöttek, hogy a minőség javításának érdekében szakítanak az 1996 óta stabilan tartott, évenkénti megjelenéssel és többször is eltolták a következő rész debütálásnak dátumát. Így az alaposan felcsigázott érdeklődők a következő, The Angel of Darkness címet viselő epizódot csak 2003 júniusában kaparinthatták a kezeik közé, hogy aztán minden korábbinál jobban becsapva érezzék magukat, mert a végeredményen nem látszott meg, hogy a szokásosnál több időt öltek a tető alá hozatalába.
A borzalmas irányítás és a bugok önmagukban is elégségesnek bizonyultak volna a bukáshoz de az újítónak szánt ötletek, mint például hogy Lara kifáradhat ha túl sokat ugrál, valamint a gyenge mesterséges intelligencia miatt jóformán felesleges lopakodás sem sokat javítottak az összképen. A játékosok mellett az Eidosnál is betelt a pohár, elvették a csapattól a széria további fejlesztésének jogát és átadták a jóval profibb munkát végző Crystal Dinamicsnak. A Core-nak ezt követően teljesen kicsúszott a lába alól a talaj és két, visszhang nélkül maradt PlayStation Portable-re kiadott játék után 2006-ban a fejlesztőcsapatot birtokló Rebellion feloszlatta az 1988-ban alakult stúdiót. A Hudson Soft kreatívjai is újítani akartak, mert úgy látták, hogy elérkezett az ideje annak, hogy csavarjanak egyet az aranyos, hagyományosan rajzfilmszerű grafikájú Bomberman számtalanszor bizonyított formuláján. Ezért a 2006-ban megjelent Bomberman: Act Zero-ban nem a jellegzetes külsejű figurával, hanem egy személyre szabható külsejű kiborggal kell az életünkért küzdenünk a disztópikus és lehangoló jövőben. Az új dizájn igen kevesek tetszését nyerte el, de hamar kiderült, hogy a monoton és szürke látványvilág még a legkisebb probléma. Az Xbox 360-exkluzív alkotást elnézve hihetetlennek tűnik, hogy azt nem unatkozó tizenévesek, hanem egy komoly múlttal bíró, a szakma csínját-bínját ismerő cég hozta össze. A játékmódonként 99, gyakorlatilag egymástól alig-alig különböző pályát felvonultató címben ugyanis nincs lehetőségünk menteni.
Így abban a roppant valószínűtlen és elméleti esetben ha nem tudjuk egy ültő helyünkben végigvinni a játékot, akkor kezdhetjük előröl a harcokat, és még az sem tárolódik el, hogy miképpen is nézett ki a karakterünk. Persze több mint valószínű, hogy fél-háromnegyed órányi játék után inkább azt is elfelejtenénk, hogy a világon van ez a rettenet, mert az ocsmány grafika, a monoton játékmenet és a nagyon hamar idegölővé váló zene hármasa jó eséllyel egy életre elveszi a kedvünk attól, hogy valaha is ismét próbára tegyük magunkat az arénában. A Bombermanhez hasonlóan a játékipar egy másik ikonikus karaktere, Sonic is megemlegette a 2006-os esztendőt. Pedig a hangsebességgel száguldó kék sündisznó 15. születésnapját ünneplő, stílszerűen csak Sonic the Hedgehognak nevezett résztől sokan remélték, hogy az a jeles esemény miatt egy valódi klasszikus, vagy a legrosszabb esetben is egy kategóriája élvonalába tartozó, szórakoztató cím lesz. Sajnos azonban a jubileumra kiadott epizód a számtalan fény és mélypontot megért széria leggyengébb tagja lett. Bukását két tényezőnek köszönhette. Egyfelől a Sega döntéshozói nem csak ahhoz ragaszkodtak, hogy a játéknak még 2006-ban meg kell jelennie, hanem ahhoz is, hogy a Team Sonic a Wii-re szánt Sonic and the Secret Ringset is elkészítse. Emiatt a fejlesztők jobb híján két csoportra oszlottak és az egyik a Nintendo, a másik pedig a Sony és a Microsoft konzoljára szánt részt készítette el, ami rendkívül megterhelőnek bizonyult. Az idővel versenyt futó szakembereknek emiatt egyszerűen nem volt idejük arra, hogy kijavítsák a hibákat és inkább nem foglalkoztak a tesztelők véleményével, ezért mind a kamerakezelés, mind pedig az irányítás botrányosra sikerült, ráadásul a töltési időt nem tudták optimalizálni. Beszédes, hogy az erőltetett tempó és a bugok finoman szólva is laza kezelése ellenére sem lehetett tartani a tervet és az európai és amerikai PS3-tulajok csak 2007-ben tudták felbosszantani magukat az akció-platformerrel. A gyalázatos programkód mellett a történet és az új karakterek is egy maréknyi jókora szöget vertek a játék koporsójába, mert egyfelől a túlírt, logikai bukfencekkel teli cselekmény nem nagyon illett Sonichoz, másfelől a sündisznóval csókot váltó Elise hercegnő, és a jövőből érkező, telekinetikus képességekkel bíró Silver nem igazán tudták belopni magukat a játékosok szívébe.
(Az oldal kizárólag 18 év feletti olvasóinknak való videókat tartalmaz, és a szövegben is lehetnek egyesek által kifogásolható kifejezések. Kis és fiatalkorúak, valamint szexuális visszafogottságot hirdetők lelki nyugalmuk megőrzésének érdekében semmilyen körülmények között ne nézzék meg a felvételeket, vagy olvassák el az oldalt, hanem ugorjanak tovább. Mi szóltunk.) A sikamlós témák kedvelőinek sem volt sok okuk az örömre az évek során, mert két veterán sorozat is csúnyán leszerepelt. A pikáns játékok szerelmesei által jól ismert Lula sorozat, aminek eltérő műfajú részeiben csak a Carsten Wieland által megálmodott szőke pornószínésznő volt összekötő elem, hat év kihagyás után egy kalandjátékkal tért vissza, de a Lula 3D feltelepítése után sokan tiszta szívükből kívánták, hogy a franchise bárcsak ne hallatott volna magáról, mert a játéknak lényegében nincs élvezhető eleme. Technikai kivitelezéséről és a rajta dolgozók profizmusáról mindent elmond, hogy jó eséllyel már attól is összeomlik, ha egyszerre próbálunk haladni és megfordulni a ledér életű széplánnyal, a designerek pedig valami miatt úgy látták jónak, hogy a helyszínekről mindaddig nem engednek továbbmenni, ameddig meg nem vizsgáljuk az összes tárgyat, és nem beszélünk valamennyi szereplővel. Más téren sem jobb a helyzet. A történet, miszerint Lula kolléganőit elrabolták, még egy alacsony költségvetésű pornófilmnél is kínos lenne, az amúgy is katasztrofális helyzetet pedig tovább súlyosbítják a tréfásnak, pajzánnak és bujának szánt dialógusok. A legrosszabbul viszont a csapnivaló grafikának köszönhetően a legfőbb húzóelemnek szánt erotikus részek teljesítenek, amiknek a visszaadására nincsenek szalonképes szavak, de annak dacára, hogy anatómiai sajátosságaik miatt minden bizonnyal súlyos gerincbántalmaktól szenvedő nők tesznek bennük mások kedvére, nagyjából annyira képesek felkorbácsolni bárkiben is a vágyat, mint egy közepesen gyűrött nejlonzacskó. Sőt, garantálható, hogy az embernek előbb lenne kedve bibliai értelemben megismerni egy bevásárláshoz kapott szatyrot, mint a merev testű kéjnőket. Tizennyolcadik évüket betöltött kedves olvasóink ide kattintva nézhetik meg a Rossz PC játékok sorozattal méltán ismertté lett FreddyD témába vágó videóját. Az annak idején még Al Lowe által elkezdett Leisure Suit Larry sorozat felélesztése, amiben nem a már jól ismert nőcsábászt, hanem annak unokaöccsét, Larry Lovage-t kell irányítanunk, sem sült el jobban, mert bár a Magna Cum Laude alcímet viselő epizódnak voltak értékelhető pillanatai, a 2009-es Box Office Bust hatalmasat bukott. Ez a nehézkes játékmeneten túl, nagyrészt az Adam Sandlerrel való együttműködéséről ismert Allen Covert által írt, humort még mutatóban sem tartalmazó forgatókönyvnek tudható be, amin egyszerűen lehetetlen nevetni. Ez pedig egy elvileg a komédia erejére építő címnél nem sok jót jelent.
Covert alighanem megbánta a videojátékok világába tett kirándulását, mert műve a létező legalacsonyabb pontszámokat kapta, és egymás után zsebelte be az év legrosszabbjának járó ilyen-olyan „díjakat”, mint például a Giant Bomb által 2009 legkétségbeejtőbb címének ítélt „elismerést”. Végső fricskaként pedig a fejlesztésből kimaradt Lowe, akit érthető módon elkeserített, hogy mivé lett szeretett szériája, a weboldalán mondott hálás köszönetet azért, hogy semmi köze ehhez a megdöbbentő módon a Worms-játékokról ismert Team17 által készített borzalomhoz.
Megesik, hogy egy játékot egyszerűen a magas elvásárok miatt tekintenek félresiklott folytatásnak. A Devil May Cry kétségtelenül a Capcom legsikeresebb véletlene, hiszen eredetileg a Resident Evil negyedik részének indult, mielőtt teljesen új irányt vett volna. Az első izgalmas, odafigyelést és jó reflexeket igénylő rész hamar a PS2 tulajok kedvence lett, és a kritikusok is alig győztek áradozni róla, ezért nyilvánvaló volt, hogy a démon apától és angyal anyától származó Dante hamarosan ismét felveszi majd a harcot a sötétség teremtményei ellen. A kiadónál viszont úgy határoztak, hogy a remek fogadtatás ellenére a második részt nem Hideki Kamiya-ra és csapatára, a Team Little Devils-re, hanem Hideaki Itsunora és az ő embereire bízzák, ami komoly hibának bizonyult, mert a férfi irányításával csak egy közepesnél alig jobb, tisztességesen összerakott, de klasszikusnak nem nevezhető akció-RPG készült el.
Az új rész azon túl, hogy nagyságrendekkel egyszerűbb és könnyebb lett az elsőnél, és a környezet részletessége terén sem veheti fel vele a versenyt, még Dante személyiségét is átformálták, így a szellemes szörnyvadászból egy közhelyes akcióhős lett. Mindezek mellett, a másik irányítható karakter, Lucia küldetései nem sokban tértek el a főszereplőétől. A folytatás a hibák ellenére 60-70% körüli értékeléseket kapott, tehát bár objektív mércével mérve egyáltalán nem sikerült rosszul, klasszisokkal elmaradt attól, amit a rajongók elvártak volna. Így nincs mit csodálkozni a jellemzően fanyalgó cikkeken, illetve azon, hogy a GameSpot 2003 legnagyobb csalódásának szavazta meg a játékot, a UGO Networks pedig felvette a hasonló címeket összesítő listájára. A történet viszont boldog befejezéssel ért véget, mert Itsuno megfogadta a kritikákat, és a későbbi részek már felértek jeles elődjükhöz. Végezetül, bár a Capcom programjával ellentétben elsősorban nem a magas elvárások, hanem a gyenge kivitelezés miatt bukott el, listánk aligha lenne teljes a játékosok számára hosszú éveken keresztül állandó beszédtémát szolgáltató Duke Nukem Forever nélkül. A Duke Nukem 3D folytatásának szánt FPS-t hivatalosan 1997. április 28-án jelentette be 3D Realms, és az eredeti tervek szerint legkésőbb 1998 közepéig kellett volna megjelennie. A készítők azonban, mint ahogy az közismert, sehogy sem tudtak egyről a kettőre jutni, és egymást követték az elképesztő hírek a stúdió boszorkánykonyhájából. Sokakat megdöbbentett, hogy miután a vállalat illetékesei félmillió dollárt fizettek ki a Quake 2 motorjáért, egy könnyed mozdulattal a kukába dobták azt, és inkább az Unreal Engine mellett döntöttek. Azt is általános értetlenkedés fogadta, hogy a cég alapítói, Scott Miller és George Broussard nem akartak, vagy tudtak kitörni nyolcvanas évek végét és a kilencvenes évek elejét jellemző garázsprojekt-mentalitásból, és ezért volt olyan időszak, amikor csupán 18 alkalmazottjuk dolgozott az FPS-en. Így, bár időnként megosztottak a közönséggel egy-egy trailert, vagy pár screenshotot, az alkotást mindenki halottnak könyvelte el, különösen miután 2009-ben híre ment, hogy végleg leállt a fejlesztés. Az évek során mind hírhedtebbé vált játéknak életműdíjasként bérelt helye volt a Wired a fejlesztői pokolban eltűnő játékokat felsoroló listáján, a GameSpy szerzői pedig azt, hogy egyesek még mindig reménykednek abban, hogy valaha is játszhatnak vele, 18-ik helyen szerepeltették az ágazat történelmének huszonöt legostobább eseményét és jelenségét felsoroló cikkükben.
Amikor tehát Randy Pitchford, a Gearbox elnök-vezérigazgatója elhatározta, hogy vállalata befejezi és kiadja az FPS-t, alig akadt valaki, aki elhitte volna, hogy a viccé lett és úgy is kezelt Duke Nukem Forever tényleg meg fog jelenni. A szavakat viszont tettek követték, és ugyan a program végül egy hónap csúszással jelent csak meg a beharangozotthoz képest, 2011. június 10-én aki akarta, belevethette magát Duke legújabb, cicababákkal, undorító idegenekkel, valamint mérhetetlenül elavult játékmenet-elemekkel teli kalandjába. Megszámlálni is lehetetlen lenne, hány magazin illette haragos és becsmérlő szavakkal az elmaradott lövöldét, amiről eseti és egyedi kivételektől eltekintve minden lap kritikusa leszedte a keresztvizet, de még a pár pozitívumra rávilágító írások végén is rendszerint olvasható volt a szomorú konklúzió, miszerint a vásárlás előtt érdemes kivárni egy alapos leárazást, vagy hogy csak azok számára merik javasolni, akik még mindig a kilencvenes évek bűvöletében élnek. Ezzel a végére értünk a fölösleges folytatásokat bemutató cikkünknek. Ha van olyan játék, amit szerintetek be kellett volna vennünk a listába, osszátok meg velünk a hozzászólások között.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

40. Asagrim
2016.03.05. 13:33
"Ha van olyan játék, amit szerintetek be kellett volna vennünk a listába, osszátok meg velünk a hozzászólások között."

Fable
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. magerg
2016.03.05. 13:51
Alone in the Dark
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Rimagras
2016.03.05. 13:57
A Starcraft II sem méltó folytatás azt kell mondjam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Shinjiii Rimag...
2016.03.05. 14:41
Azért ezen a listán semmi keresnivalója, azonban az AITD megérdemelné.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. AgeOfVampi...
2016.03.05. 17:34
command and conquer
heroes of might and magic
need for speed
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Terror
2016.03.05. 18:09
Az Assassin's Creed sorozat fele (mondjuk az első rész is kapásból rossz volt)
Crysis 2-3 (nem is az hogy rossz, de fölösleges és érdektelen)
Defense Grid 2
Delta Force sorozat
Disciples 3
Doom 3
F.E.A.R 2-3
Fallout 4 (ha leült a hype, remélem mindenki kijózanodik)
Gothic 3 Forsaken Gods és Arcania - A Gothic Tale (mindkettő förtelmes)
Mass Effect 3 (amilyen irányt ez a sorozat vett a végére...)
Quake 4
Tropico 5
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Parano1d Terro...
2016.03.05. 18:21
Király példák, kivéve a Mass Effect 3, Fallout 4. azok csak az előző részekhez képest gyengébbek (ME1).
Önmagukban jó játékok volnának.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. csabi02 Terro...
2016.03.06. 08:21
A listád jó kivéve Crysis3, sztem jó volt és sokszor végig vittem.
(ezt nem mondhatom el a BF4-ről)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Ricsa4650
2016.03.06. 13:28
Risen - fantasztikus RPG, a Gothic sorozat szellemi utódja, nagyon jó harcrendszer, rengeteg órám van benne.

Risen 2 - a legrosszabb játék, amivel VALAHA játszottam. Teljesen kiherélték, nyomokban sem emlékeztet az első részre :-(
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. KPKG
2016.03.06. 13:40
Számomra a Thief (4) volt a széria megerőszakolása, ami a korábbiaktól eltekintve is egy pocsék játék, bár azt hozzá kell tennem, hogy az eredeti trilógiával kapcsolatban elfogult is vagyok.

Viszont a Doom 3 szerintem önmagában egy jó játék, még ha az előzőektől eléggé eltérő is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. mikej95
2016.03.06. 14:38
Dead Space 3 is esélyes nevező lenne erre a listára. Postal 3-at se említette még senki, alapvetően lett volna rá igény, de ilyen kivitelezéssel nem kellett volna elkezdeni se.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. predike07
2016.03.06. 15:34
Cod sorozatot ide írnám.
A FEAR 2 szerintem jó lett meg a Doom 3 is.(Igaz nem az első elképzeléseket követte)
A fallout 4-nél már számomra elült a hype és a játékórát nézve nem is volt roszz.Kb az összes létező cod single kampányával nem töltöttem annyi időt mint a fallout 4. részével.Szóval szerintem ő jó játék.
Crysis az nagyon semmi.Jó lett volna, csak a történetét el k...... nagyon,de maga a játék jónak mondható.
Sok-sok játék folytatásának nem kellett volna kijönnie.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. csabi02 mikej...
2016.03.06. 15:54
Jó,ha az elődöket nem nézzük a Dead Space 3 is jó játék,rengetegszer végigvittem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. VikMorroHu... Terro...
2016.03.06. 18:05
Hát igen. A Crysis 2-t ott cseszték el nagyon, hogy kijelentették, Nomád meghalt, a főnöke is, viszont a tudata átkerült az új emberkébe, amiből meg egy ember-gép-idegen hibrid (?) lett. Lövöldének látványos, de az első résznek még egész tűrhető története is van... Ja, a Mass Effect 3-ban, amikor a 20 éven át alaposan tanulmányozott protián kutatóállomáson egyszer csak találnak egy ultrabrutál fegyver tervrajzot, hát, onnan lehetett tudni, hogy itt valami nagyon félresiklott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Phantomstr... Terro...
2016.03.06. 20:31
Mi a baj a Doom 3-mal és a Quake 4-gyel?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Terror Phant...
2016.03.06. 20:52
100%-ig repetitív az elejétől a végéig, folyosón mész és lősz. Akár Dark Vampires is lehetne, Doom karakterekkel. Értelmetlen volt megcsinálni. Persze most lehet azt mondani, hogy lényegében az első két Doom is ugyanez, csak azt a pályatervezés miatt nem untam meg egy óra után.

A Quake 4-gyel kapcsolatban szívesen megosztanám, hogy mi a gond vele, de abszolúte semmire nem emlékszem a játékból. Semmire, de tényleg. Ezzel mások is így lehetnek, mert soha sehol nem látom még megemlítve sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. kiskoller Terro...
2016.03.06. 21:31
A stroggification jó rész volt a Q4-ben, de amúgy én se emlékszek sokra. Viszont az nagyon ütött. Csak kár, hogy igazából csak egy 10 perces cutscene.

Crysis 2-3 förtelmes volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. csab959
2016.03.06. 22:02
A Stronghold új részei (2-től felfele) is csak árnyékai az első résznek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. akszita mikej...
2016.03.07. 00:24
Postal 3? Az nem csak egy mítosz? A RWS tagadja hogy valaha kiadtak volna egy Postal 3-at.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. tyaty Terro...
2016.03.07. 03:04
Fallout 4 csak újra bizonyította, hogy a Bethesda nem tud jó Fallout játékot készíteni.

Egyébként a 3-nál így is jobb.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Phantomstr... Terro...
2016.03.07. 11:16
Nem, az első két Doom már fél óra után unalmas volt. Csak akkoriban nem volt más csak Doom és Doom klón. A Doom 3 egy középszerű FPS-volt, de nem rossz, az első 2-höz képest meg az évszázad játéka.

A Quake 4 viszont már egy kimondottan élvezetes shooter volt. Nem világmegváltó történettel és voltak bosszantó szakaszai, de az már jóval fölötte volt a középszerűnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. VAjZY Phant...
2016.03.07. 12:34
+1
Amikor a Doom 3 kijött, technológiailag a csúcsot képviselte. Vissza lehet nézni az értékeléseket. A műfaj jellemzői miatt kritizálni ezeket abszurd, hiszen ezesetben nem a játék volt rossz, hanem nem neked való maga a stílus. Bár voltak ennél sokkal-sokkal "csőbb" FPS-ek...
2003-2004-ben azért nem sok FPS-ről volt elmondható az a kidolgozottság (természetesen művészi, grafikai szempontból). Quake 4 detto.
2000 utáni játékok közül (2004-ig) mindkettő TOP 10-es kategória nálam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. kiskoller VAjZY
2016.03.07. 13:36
Igen, technológiailag csúcs volt, csak a játékmechanika volt elmaradott, korához képest is, meg úgy önmagában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. VAjZY kisko...
2016.03.07. 15:36
Igen, ezért is emeltem ki, hogy milyen téren képviselte a csúcsot és azt is, hogy mik a műfaj jellemzői.
Éppen ezért önmagában szvsz. élmény volt mindkettő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Yutani
2016.03.07. 16:22
A Duke Nukem annyira nem volt rossz, csak a felfokozott várakozás miatt keltett csalódást, meg a "mi a francot csináltak ezen 10+ évig" kérdés merült fel az emberben. Nyilván a nettó munka sokkal kevesebb volt, főleg a Gearboxnál.

A Doom 3 csak techdemo volt, mai napig nem vagyok képes végigjátszani, és sajnos ezt érzem az új DOOM (4)-mal kapcsolatban is.

Ami hirtelen eszembe jut: Serious Sam 2
A két első epizód (FE és SE) után, amik a komolytalanságukban mégis komolyak voltak (egyiptomi és dél-amerikai szkenárió), jött egy óriási blődség, amit nem tudtam megemészteni, bár végigjátszottam. Szerencsére az SS3:BFE már újra olyasmi lett, amit szerettem az első két epizódban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. damaniac82
2016.03.07. 17:05
"a Rossz PC játékok sorozattal méltán ismertté lett FreddyD"

Mármint hírhedtté... A mai napig nem értem, mi értelme volt annak, hogy egy mutáló tinédzser egy szarul összevágott videóban végigszitkozódott és -szuszogott valami ZS kategóriás játékot egy ratyi gépen futtatva és mindeközben úgy próbált csinálni, mintha sportkommentátort volna vagy tudomisén. Az pedig, hogy beszélt a géphez, a játékhoz, a CD meghajtójához meg hasonlók, kb. végképp komolytalanná tette az egészet...

Hála az égnek, hogy abbahagyta... gondolom felnőtt és belátta, hogy ez inkább ciki, mint vicces.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. damaniac82
2016.03.07. 17:20
Szerkeszteni az előzőt nem bírom (miért?!), de úgy tartom korrektnek, ha jót is mondok - szóval egy ideje már nem hallottam erről a csávóról, de most utánanéztem és látom, azért nem tűnt el teljesen a netről. Viszont igen, legalább felnőtt és valahogy sokkal tűrhetőbb lett...

https://www.youtube.com/watch?v=Kl7L6VyPwec

Ennek alapján konkrétan tök jófejnek tűnik már, nem annak az erölködő kamasznak, aminek a régi videók alapján jött le.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. mikej95 daman...
2016.03.07. 21:07
Nem volt egy AVGN, de ő volt az egyik aki lealapozott a magyar youtube videósoknak. 4-5 évig ment a sorozat, láttam anno, nem egyről a kettőre változott. Youtube-ról pedig azért tűnt el anno, mert kapta a szerzői jogi bejelentéseket különböző trolloktól ,miközben ő csinálta a pénzt azoknak a fos játékoknak a közepes videóival.

Alábecsülöd a hatását, nem egy kacat lett bestseller a Media Markt-ban hála neki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. csabi02
2016.03.07. 21:27
Doom3-at kipörgettem 2x,régen is meg kb 2éve még 1x...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. bszoke88
2016.03.07. 23:18
#28
én sajnos csak utólag láttam, de pl. amikor mondta, h a mm-ben a mesterlövész van az eladási lista elején LOL
jót nevettem rajtuk...


sajna sok játéknál (illetve más médiában is) előfordul, h a szerzők újítani szeretnének, csak sajna rossz irányba megy el a dolog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Phantomstr... mikej...
2016.03.08. 10:49
Én elég hamar elkaptam, nekem az AVGN sosem jött be, Freddy viszont jól elszórakoztatott. De a jelentősége tényleg inkább az volt, hogy úttörő volt a magyar youtube-osok között.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. sutyko_hop...
2016.03.08. 21:47
A far cry 3-4-primal is mind szutyok.
A 2.utan ra kellett volna ebredni nem tudnak jatekot csinalni.
A square enix osszes jateka fos.
Az absolution kilog a sorbol, de nem azert mert jo lett, hanem a tobbi hitman hitvány es szarabbat lehetetlen lenne csinalni.
A need for speed sorozat is ertelmezhetetlen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. sutyko_hop... tyaty
2016.03.08. 21:51
Mivel a 3. resztol nem orto pixel szutyok, igy ertelmetlen amit irsz.


#17
A 2. tenyleg otvar lett.
Ha az elso tetszett akkor grafika "fetisiszta" vagy az tuti.( valami attol jo, hogy jo a grafika)
Mert az uj technologian kivul semmi extra nem volt benne, sot egy igenytelen bugos szar volt, amolyan igazi antijatek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.03.09. 12:57
Far cry 3-4 szerintem még jó, (bár a 4 már erősen rókabőr), de a Primalt már tényleg nem kellett volna ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. KROK
2016.03.09. 12:58
Delta force sorozat. Már az első rész is nagyon elavult engine-al jelent meg, de még egész jó volt. A második résztől felfelé azonban az amúgyis közepes sorozat, teljesen rosszá vált ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Steven86 daman...
2016.03.09. 14:09
Abban a korban, ez volt a troll és direkt csinálta, amit... Nekem bejött
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Phantomstr... sutyk...
2016.03.10. 09:47
Te direkt trollkodni regisztráltál?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. VikMorroHu... KROK
2016.03.14. 11:54
Van, akinek tetszik. Én szívesen megvenném a Far Cry 5-öt is, ha rendes Far Cry lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Solear
2016.04.14. 10:15
A Duke Nukem + kieg sztem teljesen korrekt game volt. Teljességgel értetlenül állok azok előtt akik lehúzták. Kritikákat sosem olvasok, megalkotom a saját véleményem az alapján amit kipróbáltam / megvettem. A Duke humora nyilván nem mindenkinek való, ahogy itt is irták "azok számára merik javasolni, akik még mindig a kilencvenes évek bűvöletében élnek".. de azért bocsmár mi a baj ezzel? Éljünk a 2010-es évek CoD 296-odik kiadásának bűvöletében? A 90-es évek a játékfejlesztés aranykora volt, én nem érzem sértőnek ha valaki azt mondja annak a bűvöletében él valaki, ennél fogva a Duke is egy szórakoztató, kellemes FPS volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Solear
2016.04.14. 10:17
amugy meg BTW milyen clickbait cikk ez már?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!