iPon Cikkek

Kalliopé humora - Bolondok napi tréfák a tudomány világából

Dátum | 2017. 04. 04.
Szerző | Freelancer
Csoport | SZÓRAKOZTATÓ

2007. április elsején egy igencsak meghökkentő cikk fogadta a klímaváltozás iránt érdeklődőknek szóló RealClimate blogközösség olvasótáborát. Ebben egy bizonyos Dr. Ewe Noh-Watt arra jutott, hogy a globális felmelegedést nem az üvegházhatású gázok kibocsátása okozza, hanem Új-Zéland farmereinek lustasága. A férfi állítása szerint ugyanis a bárányok fehér gyapja magas albedó-értékkel bír, tehát vissza tudja verni a nap sugarait. Mivel azonban a gazdák egyre kevésbé hajlandóak állattartással vesződni, a populáció megritkult. Mivel a birkák számának csökkenése és a hőmérséklet növekedése között jól látható összefüggés van, ha el akarjuk kerülni a katasztrófát, akkor Dr. Ewe érvelése alapján munkára kell ösztönözni az ottaniakat.
A kép Scot Campbell munkája.
A megdöbbentő feltételezést sokan nem tudták mire vélni, egészen addig, ameddig eszükbe nem jutott, hogy a publikálás napján komoly emberek is hajlamosak a könnyedebb oldalukat mutatni. Lássunk hát pár, különösen jól sikerült bolondok napi ugratást! 1984-ben a tekintélyes Massachusettsi Műszaki Egyetem által kiadott MIT Technology Review szerkesztői tréfálták meg a lapot járatókat, mert egy bő oldalt kitevő beszámolóban tudatták a nagyvilággal, hogy Dr. Sverbighooze Nikhiphorovicz Yasmilov vezetésével egy amerikai-szovjet kutatócsoport közös erőfeszítéseinek hála, mamut és elefánt-DNS keresztezésével vissza tudták hozni a több ezer évvel korábban kihalt behemótokat. Sajnos azonban mindkét mesterséges körülmények között létrehozott teremtmény hím lett, így szaporításuk a genetikusok bánatára megoldhatatlannak bizonyult, holott Szibériában, ahol súlyos gondokat okoz, hogy még az elvileg a hideget bíró munkagépek javát is hamar leamortizálja a szélsőséges időjárás, komoly hasznukat lehetne látni a fakitermelésben. Tizenegy évvel később a méltán népszerű Discover magazinnál lódult meg az egyik szerző, Tim Folger képzelete, aki beszédes April Pazzo, azaz Bolond Április nevű kutatónő egy megfigyelését osztotta meg a világgal. Az életét a szerző állítása szerint az Antarktika élővilágának minél alaposabb megismerésének szentelő, bátor és kalandvágyó biológus az írás tanúbizonysága szerint egy olyan, kis termetű, vakondpatkányra hajazó ragadozót figyelt meg, ami a fején lévő, vérerekben gazdag dudorral fel tudja olvasztani a hópáncélt és akadályok nélkül tud haladni a kietlen pusztaságban. Hogy a poén még nagyobbat üssön, Folger még egy, a szenzációkra fogékonyakat elbizonytalanító és a történetet hitelesítő képet is hamisított. A beugratás remekül sikerült: bár a többség magától értetődő módon átlátott a szitán, addig a furcsaságokat gyűjtő „Ripley's Believe It or Not!” szerkesztői nem fogtak gyanút és valóban létező lényként írtak a „forrófejű csupasz jégfúró”-nak keresztelt ál-kreatúráról.
A jégfúró. A kép a Discover magazin és Tim Folger tulajdona.
A Nature magazin figyelmetlenebb olvasói egy dinoszauruszfajnak örülhettek 1999-ben. Az Észak-Dakota területén megtalált, meglepően épen maradt, gigászi fosszíliát a Dél-Észak Dakotai Egyetem egyik paleontológusa, Randy Sepulchrave találta meg, akinek állítása szerint a Smaugia Volans-nak elnevezett őshüllő röpképes volt. Az irodalmi témákban járatos olvasóknak azonban szöget üthetett a fejébe, hogy Sepulchrave a Magyarországon kevésbé ismert Mervyn Peake Gormenghast-regényciklusának egyik, könyvtára elvesztésébe beleőrülő és önmagát bagolynak képzelő szereplője, a pikkelyes fenevad neve pedig magától értetődő módon Tolkien híres sárkányára, Smaugra utal. Azt pedig aligha kell külön mondani, hogy a mókásan hangzó Dél-Észak Dakotai Egyetem is csak a fantázia szüleménye.
Egyes tréfamesterek a fauna helyett inkább a flórából merítettek ihletet. Megannyi kollégájukhoz hasonlóan az amúgy komoly és mértéktartó BBC munkatársai sem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy megvicceljék a nézőiket, így népszerű Panorama című műsoruk operatőrének Charles de Jaeger-nek a tanácsára az 1957. április 1-jei adásban egy három percig tartó szegmenst szenteltek annak, hogy bemutassák, miképpen is szüretelik Svájcban a spagettit. A kiválóan kivitelezett ugratás, amit még hitelesebbé tett, hogy a köztiszteletben álló tévés, Richard Dimbleby is részt vett benne, jobban nem is sülhetett volna el, mivel a felvétel leadását követően százak hívták fel a szerkesztőséget, az iránt érdeklődve, hogy hogyan is szerezhetnének egy saját, tésztát termő fát. A fanyar angol humort remekül jellemzi, hogy a tanács minden esetben az volt, hogy fogjanak egy szál makarónit, mártsák paradicsomszószba és reméljék a legjobbakat.
A Hutchinson News zsurnalisztái 1979-ben voltak vidám kedvükben és ezért elsőre komoly hangvétele miatt hihetőnek tűnő cikket kanyarítottak arról, hogy egy helyi botanikai laboratóriumban felfedezték, hogy miképpen is lehet kommunikálni a növényekkel. Az „kutatók” az elmondásuk szerint már hosszú évek óta felfigyeltek arra, hogy bizonyos zajok hatással vannak a fákra, bokrokra és virágokra. Például, a hangos rocktól elkámpicsorodnak és ennek megfelelően változik a fotoszintézisük, a klasszikus zenétől viszont megnyugodnak. Idővel, némi kísérletezgetés után arra is rájöttek, hogy a kétoldalú kommunikáció megoldható, ezeket a hangulatingadozásokat egy szuperszámítógéppel emberi beszéddé lehet alakítani, és természetesen a folyamat fordítva is kivitelezhető. Persze, ahogy arra a sosemvolt professzor figyelmezteti az olvasókat, fölösleges abban reménykedni, hogy egy páfránnyal való eszmecsere során magvas életbölcsességek birtokába jutunk. Az NPR "All Thing Considered" című műsorának alkalmazottjai 2005-ben tesztelték le, hogy mennyire hiszékenyek a hallgatóik, mégpedig egy gyilkos juharfákról szóló műsorral. Ebben drámai hangon ecsetelték, hogy miféle tragikus következményekkel jár, ha nem csapolják meg időben az értékes és finom nedvet adó, ám emberi közreműködés nélkül túltöltődő és repeszbombaként pusztító növényeket. Állításuk szerint nyolcvanheten az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedtek, amikor telibe találta őket a ragacsos törmelék, sőt, tizenkét embert le is fejeztek az éles kéregdarabok.
Magától értetődik, hogy a bolondok napján egymást érik a különféle lélegzetelállító felfedezésekről szóló, légből kapott bejelentések. 1923-ban például a Deutsche Allgemeine Zeitung közölt cikket arról, hogy a Szovjetunió tudósai rájöttek, hogy miképpen is kell megcsapolni és a saját hasznukra fordítani az atmoszféra energiáit, és így a jövőben bármilyen tárgyat tetszés szerinti távolságba tudnak majd mozgatni. A vicc sikerét mindennél ékesebben illusztrálja, hogy azt két nappal később a The New York Times egyik szerzője is átvette, bár becsületére legyen mondva, nem kijelentő módban számolt be róla, hanem csak a szovjet kormány állításaként hivatkozott rá. A korábban már említett BBC-nél 1965-ben újfent elérkezettnek látták az időt egy alaposan kiötölt tréfára. Ezúttal a nézők orra került célkeresztbe, mert az egyik műsorukban a „smellovision” azaz „szagvízió” nevű „találmányt” mutatták be. A kísérletet levezénylő, meggyőző áltudós frissen vágott hagymát és pár kávészemet helyezett egy ki tudja miből összetákolt masinába, majd arra kérte a nézőket, hogy jelezzék, hogy mennyire volt hatékony a bemutató. A hatás nem maradt el. Akadtak aki váltig állították, hogy a hagymától könnybe lábadt a szemük, a kávéimádók pedig már-már hálálkodva fejezték ki köszönetüket az élményért és arra biztatták a csatornát, hogy az minden nap ismételje meg a mutatványt és mihamarabb rendszeresítse az új technológiát. 2013-ban a Michigani Egyetem mérnöki kara próbálta beugratni az embereket, egy a teleportáció kezdetleges, kizárólag kisebb tárgyakon alkalmazható változatáról szóló videóval, amiben természetesen illusztrálják is, hogyan is zajlik le az anyagátvitel.
Két évvel később a CERN kutatóin volt a sor, akik a Mos Eisley egyetemen tanító Ben Kenobi, a kiborg-ember részlegen dolgozó Luke Daniels, valamint a sötét anyagot kutató Dave Vader segítségével magyarázták el a világnak, hogy mindent körbevesz egy titokzatos és misztikus, erőnek nevezett energia. Ám, mint ahogy azt a közleményből megtudhatjuk, ahhoz, hogy jobban megvizsgálhassuk, több R2 droidra van szükség, akik segítenek a Termodinamikus Injektált Energia, azaz TIE-detektorokból érkező adatok elemzésében.
A CERN egyik könyvtárosa, Tullio Basaglia az erőhasználatot gyakorolja. A kép Max Brice és Daniel Dominguez tulajdona.
Ezzel cikkünk végére értünk. Ha ismertek a korábban olvasottakhoz hasonló tréfákat, ne legyetek restek, osszátok meg velünk őket a kommentszekcióban! A logó a Discover magazin és Tim Folger a forrófejű csupasz jégfúrót ábrázoló képének felhasználásával készült.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. accocomp
2017.04.08. 14:17
A spagetti hoax-ról beemelt videó egy 10 évvel későbbi felelevenítése az eredetinek, ezúttal arról számolva be, hogy egy fajta "spagetti féreg" fenyegeti Ausztrália spagetti ültetvényeit. Az '57-es svájci "riport" itt van: https://www.youtube.com/watch?v=tVo_wkxH9dU
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Freelancer accoc...
2017.04.08. 22:04
Valóban, köszönjük, cseréltük!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!