iPon Cikkek

Kick and Fennick - Kiscsávó, nagy fegyver

Dátum | 2016. 07. 14.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

Tavaly jelent meg a független holland stúdió, a Jaywalkers Interactive alkotása, a Kick and Fennick PS Vitára, idén pedig PS4-re, Xbox One-ra és Wii U-ra. A főként gyerekeknek készült platformjáték főhőse Kick, a kisfiú, aki sztázistartálybeli álmából vészjelzésre ébred. A helyszín egy futurisztikus város, ahol minden arra utal, hogy valamiféle katasztrófa történhetett. A házakba benőttek a növények, elvadult robotok kószálnak és röpködnek a lassan romossá váló utcákon, háztetőkön és épületekben. Némi magányos bóklászás után Kick összefut Fennickkel, a barátságos kis robottal, aki segítségére lesz útja során. Fennick egyik darabja eltört, így együtt keresnek neki pótalkatrészt, miközben egy nagy robot elől menekülnek. Platformjáték révén a történet ennél nem kap nagyobb mélységet, de nincs is szükség rá, marad tér a gyermeki képzeletnek is. A helyszín, bár poszt-apokaliptikus, egyáltalán nem nyomasztó, színvilága barátságos: pasztellkék falak, belső terek, lágy szürke falú épületek, melyeket az elvadult növényzet élénkebb, telített színei dobnak fel. A levelek, indák, termések formái megtörik a belső terek szögletességét, és a szemnek kellemes látványvilágot teremtenek. A kezdeti pályák még világosak, napfényesek, a későbbi fejezeteknél már beborul az ég és sötétebb lesz, de még itt is sok színes elem gondoskodik arról, hogy ne dőljünk kardunkba a depressziótól. A folyamatos, gyors mozgás miatt platformjátékoknál különösen fontos, hogy a színek és formák ne legyenek fárasztóak a szemnek - a Kick and Fennickben ezt sikerül jól eltalálniuk. Az egyik negatívum talán az, hogy a pályákat alkotó építőelemek, modulok gyakran ismétlődnek, és vannak pályák, amelyeknek a felépítése nagyon hasonló. Szerencsére viszont ügyeltek arra, hogy a copy-paste területeken azért legalább a kihívások, feladatok újak legyenek. A darab kísérőzenéje nem az a dúdolgatható fajta, és nem is különösebben emlékezetes, de jól illeszkedik az adott pályákhoz, még ha mindvégig a háttérben is marad. A hangeffektek teljesen rendben vannak, külön extraként Fennick jópofa robothangú megjegyzéseit hallgathatjuk, amelyek a PS4 kontrollerből jönnek. A kis robot ugyanabba az iskolába járt, ahová Dömdödöm, Hodor és Groot is, így szókincse nem túl gazdag, viszont a hanglejtésből és az érzelmi töltetből mindig érthető, miről van szó.
A tutorial nem tolakodó, az első néhány tanulópályán természetes módon sajátíthatjuk el és gyakorolhatjuk be alapképességeink használatát. Nem szakít minket félbe a játék, mindenre rájöhetünk magunktól is, de menet közben talált hirdetőtáblákon is olvashatunk pár hasznos információt az irányítással kapcsolatban. Nagyon tetszett, hogy maradtak olyan kis trükkök is, amelyeket nem rágtak a szánkba, így megmaradt a felfedezés öröme. A platform játékoknál megszokott ugrásokkal, dupla ugrásokkal közlekedhetünk, de a dologban van némi csavar is. Kick fegyvere olyan sugarat lő, amely ártalmatlanná teszi az ellenséges robotokat és arra is képes, hogy kapcsolókat aktiváljon, de a fegyvert megfordítva arra is használhatjuk ezt az energiát, hogy a levegőbe emelkedjünk, az FPS-ekben használatos rocket jumphoz hasonlóan. Egymás után maximum két ilyen rakétaugrást hajthatunk végre. Várható röppályánkat szaggatott vonal jelzi, és miközben célzunk, egy darabig lelassul az idő is, így legtöbbször lesz belőle elég ahhoz, hogy előre meg tudjunk tervezni útvonalunkat. A lassítások során látszik, hogy az animációkat szépen, gondosan készítették el, öröm nézni, ahogy Kick fut, elrugaszkodik, leérkezik, vagy épp majdnem orra esik. A falak szétlövésénél is szépen röpködnek a kirobbanó kövek.
A lassításos mechanika nemcsak látványos, de élvezetesebbé teszi a játékot azok számára is, akik az ugrabugráló platform műfajban egyébként nem jeleskednek annyira. Szükség lesz persze némi szem-kéz koordinációra is, és néha gyorsan kell döntenünk, mert akadnak trükkösebb ugrások is, de a játék így is inkább az eszünkre és tervezési képességünkre épít. Eleinte könnyen megy minden, de - különösen a harmadik fejezettől kezdve - a türelmünkre és kitartásunkra is szükségünk lesz, innentől a játék ezeket már jobban igénybe veszi, és kihívást tud nyújtani a platform virtuózoknak is. Az alap játékmechanika eleinte egyszerű, pár ugrással el kell jussunk A-ból B-be, később persze tovább bővül: felbukkannak a vízszintesen mozgó platformok, liftek, rombolható falak, dobbantók, bizonyos időközönként be- és kikapcsoló csapdák, illetve ezek egyre nehezedő kombinációi. Az ugrabugrálás sosem lesz unalmas, a játék időnként variálja is a dolgokat, például azzal, hogy fegyverünk visszarúgásának erejét, így az ugrások nagyságát megváltoztatja. A pályák kezdetben egyszerűek, de később bonyolultabbakká válnak, és a hosszabb távú útvonaltervezés is bekerül a játék által elénk állított kihívások közé. Eltévedni szerencsére nem könnyű, de ha mégsem tudnánk, melyik a helyes irány, Fennicktől kérhetünk segítséget. A kis robot rövid ideig nyíllal mutatja, merre kell mennünk tovább. Az összetettebb, több részből álló pályaszakaszokon sajnos ez nem mindig működött jól, előfordult, hogy egy három részből álló feladatnál még akkor is az első irányába vezetett, amikor azzal korábban már végeztünk.
Az irányítás pontos, a fizika konzisztens, a környezet és mechanika mindig pontosan úgy viselkedik, ahogyan azt elvárjuk. A játék akkor sem válik túlságosan idegesítővé, ha olyan, nagyobb kihívást jelentő feladatba botlunk, aminek többször is neki kell futnunk a sikerhez. Az egyetlen frusztrációt a fejezetek végén található bossharcok okozták. A játék összesen 5 fejezetből áll, a fejlesztők így 5 különösen kegyetlen módszerrel rukkoltak elő, amellyel a nagy gonosz robot borsot tör az orrunk alá. A bossharcok azért is lógtak ki a sorból, mert a többi feladatot legtöbbször ésszel, logikával megoldhattuk, nem kellett különösebben reflexeinkre hagyatkozni.
Meghalni nem lehet, ha elrontjuk az időzítést, megsütne minket egy csapda, megpirítana egy robot, vagy agyonnyomna egy prés, akkor csupán annyi történik, hogy Fennick megment és visszaránt, azaz egy lépéssel hátrébb kerülünk. Sajnos vannak olyan helyek, ahol nem egy, hanem két-három lépésnyit kerülünk vissza, ami kellemetlen tud lenni, ha például két-három különösen nehéz ugrásnak foghatunk neki újra. A kamera automatikusan alkalmazkodik az adott pályarészhez, magától közelít be vagy távolít ki. A legtöbbször jól ellátta feladatát, csak helyenként volt zavaró, hogy nem tudtuk mi magunk állítani. Volt pár hely, ahol jó lett volna, ha jobban körülnézhetünk, mielőtt a semmibe vetjük magunkat, illetve akadtak pályaszakaszok, amelyeket jó lett volna egyben is látni egy-egy hosszabb ugrássorozat megkezdése előtt.
A játéknak három nehézségi fokozata van, ezek között akár pályánként is válthatunk. A már végigvitt pályáknak tetszés szerint bármikor, bármilyen sorrendben nekifuthatunk, és újra végigvihetjük őket, ha a maximumot akarjuk kihozni belőlük. Minden pályán adott mennyiségű energibogyó található, a kijelzőn követhetjük, hogy ezek közül mennyit gyűjtöttünk össze éppen. Ha mindet meg akarjuk szerezni, akkor a mellékutakat is be kell járjuk, és a titkos helyeket is fel kell fedezzük. Speciális tárgyakra is bukkanhatunk, amelyekért cserébe új ruhákba öltöztethetjük főhősünket. A darab alkalmas a gyerekek képességeinek fejlesztésére és fantáziájuk megmozgatására. Fejleszti a memóriát, a problémamegoldó képességet, és rávesz arra, hogy több lépést előre végiggondoljunk, ugyanakkor a türelmet is alaposan próbára teszi. Az érdekes rakétaugrásos, lassításos mechanikát leszámítva nincsenek benne különösebb újítások, vagy világrengető elemek, de jól hozza azt, ami egy platformjátéktól elvárható, és a hangulata is teljesen rendben van. A játék 5-10 óra alatt végigvihető, de több időt is igénybe vehet ügyességünktől, türelmünktől és attól függően, hogy meg akarjuk-e találni az összes extrát (aki jót akar magának, az lehetőleg ne egyben játssza végig).
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!