iPon Cikkek

Killer is Dead - Gyilkos, gyilkos hátán...

Dátum | 2013. 09. 06.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Killer7, No More Heroes – csak két olyan cím, melyen a Suda51 művésznéven futó Goichi Suda és csapata, a Grasshopper Manufacture dolgozott a 2000-es években, és amelyeken keresztül megismerte őket a világ. Ezek a játékok különösen egyedi látványvilággal rendelkeztek, rendkívül élvezetesek voltak, és hoztak valamit abból a különös japán kreativitásból, amit máshonnan nem kaphatunk meg. Suda51 azóta is a japán rocksztárok életét éli: amennyiszer csak lehet, kifejti a véleményét a közösségi médiumokban, lapoknak nyilatkozik, csak éppen úgy tűnik, hogy a játékai fejlesztésében egyre kevésbé vesz részt. A Killer is Dead rendezője már Hideyuki Shin, és nem biztos, hogy emiatt, de a játék nagyon mellélőtt majdnem minden területen. Kezdjük rögtön a történettel, aminek abszolút semmi értelme. Főhősünk egy Mondo Zappa néven futó bérgyilkos, aki öltönyben mászkál mindenhova, egyik kezében katanát hordozva, másik keze helyén pedig egy robotikus implantátummal keménykedve. Emberünk a Bryan Execution cégnek dolgozik, ami a Föld minden pontján vállal munkákat megfelelő mennyiségű pénzért, de közben a kissé furcsa főnökünk, akit véletlen Bryannek hívnak, és aki véletlenül félig-kiborg, folyamatosan azt emlegeti, hogy szolgálnunk kell az állam érdekeit. Hogy teljes legyen a kép, akad két női segítőnk is, akik közül az egyik egy erősen kivágott ruhában közlekedik motoron, és alkalmanként növeszt magának a semmiből még 30 kart, hogy masszív golyózápor alá tudja venni az ellenfeleket, a másik pedig egy hisztis „titkárnő”, akinek olyan idegesítő szinkronhangja van, hogy a második sor után elnyomtam minden átvezetőt, amiben szerepelt.

Ebbe az egyenletbe érkezik egy, még az előbbieknél is megfejthetetlenebb karakter, akit Moon Rivernek hívnak, és megkér minket, hogy öljük meg a Hold uralkodóját (mert amúgy a Holdra utazás, illetve ott élés már teljesen természetes), a vélhetően mellékállásban szado-mazo bohócnak készülő Davidet. Nagyjából utóbbi vonalnak kellene összefognia a játékot, de ez körülbelül annyira sikerül, mint összefogni egy marék sót. Ha pedig mindez nem lenne elég, főhősünk természetesen amnéziás (mi más lenne?), így esetenként az ő múltjának darabkáit is meg kell fejtenünk, ami nem lenne rossz dolog, ha Mondo egy kicsit is olyan karakter lenne, akivel bárki együtt tud érezni, aki bárkinek szimpatikus, vagy aki egyáltalán bárkit érdekel. Persze valamennyire hasonló elmebetegség volt a No More Heroes, a Shadow of the Damned, vagy éppen a Lollipop Chainsaw is, azokban egyértelműen átjött azonban, hogy a készítők is egy jó adag öniróniával hozták össze a történetet, és hogy inkább egyfajta B-filmes paródia az egész, mintsem komoly dolog. A Killer is Dead viszont nem ilyen. A játék láthatóan nagyon komolyan akarja venni magát, és amikor az első fél óra után rájövünk, hogy ez bizony még a legcsekélyebb mértékben sem vicc, akkor kezdünk el gondolkozni azon, hogy ezt mégis hogy gondolhatták. Azonban arra sem kell sokat várni, hogy az anyag még ennél is mélyebbre süllyedjen, és egészen ijesztővé váljon.
Bepillantást nyerhetünk ugyanis abba, hogyan képzelnek el a japánok egy James Bondhoz hasonló karaktert – és ez a bepillantás nem kellemes. Mert Mondo valamennyire nagyon is hajaz a népszerű brit kémre, attól függetlenül is, hogy folyamatosan öltönyben van. Oké, vodka-martinit nem iszik, viszont beutazza a világot és rosszfiúkat öl meg, közben pedig megfektet minden nőt, aki az útjába kerül. A női szívek elcsábítására ráadásul egy külön minijátékot kaptunk, ezek az úgynevezett „gigolo” küldetések. A dolog lényege, hogy a hölgy leül mellénk, a kamera FPS-nézetből mutatja a dolgokat, nekünk pedig az a feladatunk, hogy jól megbámuljuk a lány különböző részeit. A leghatékonyabb, ha melleit, illetve a „lenti tájékot” vesszük szemügyre, de az is működik, ha a szemébe nézünk. Egy a lényeg, mindezt akkor kell megtenni, amikor a lány nem figyel, ha ugyanis észrevesz, miközben nagyban stíröljük a melleit, akkor kapjuk a pofont, és csökken a bátorságunkat jelző csík. Ha viszont elég hosszú ideig tudtuk bámulni a különböző domborulatait úgy, hogy nem vette észre, akkor Mondo elég bátor lesz ahhoz, hogy átadjon a hölgynek egy ajándékot. Ha egy célpontnál ilyen módszerrel feltöltöttük az összes szívecskét, akkor az egész akció az ágyban végződik. Már attól leizzadtam, hogy mindezt leírtam. Egyrészt olyan szintű perverz baromnak érezzük magunkat, miközben ezt végigcsináljuk, hogy az leírhatatlan, másrészt meg lehetett volna oldani ezt a csajozás dolgot viccesen és ötletesen is, mert amit csináltak, az talán a lehető legrosszabb választás volt. Már csak azért is, mert a játékipar az utóbbi években rengeteg kritikát kap pont amiatt, hogy egyrészt nincsenek női főszereplők a játékokban, másrészt pedig, ha mellékszerepet kapnak, akkor is csak annyi a feladatuk, hogy elrabolják őket, és a főhős a segítségükre tudjon sietni. A Killer is Deadnél jobban az utóbbi pár évben semelyik játék nem egyszerűsítette le szexuális tárggyá a nőket, akik egy ajándék után az ágyukba invitálják főhősünket. Ha pedig éppen nem ez a feladatuk, akkor a kettővel ezelőtti mondatom érvényesül: valamilyen áldozati szerepet kapnak, amiből Mondónak kell kihúznia őket, és utána életük végéig hálásak lesznek neki és a nyakán lógnak.

Ezek a gigolo küldetések ugyan opcionálisak, viszont erősen ajánlott megcsinálni őket, ugyanis innen kaphatunk új szerkezeteket Mondo biomechanikus karjára. Így persze még rosszabb képet fest a játék mérhetetlen szexizmusa, hiszen mindezt csak jutalomért csináljuk. Amikor azonban nem a hölgyekkel, vagy a teljesen nonszensz sztorival vagyunk elfoglalva, akkor egy viszonylag korrekten megvalósított TPS beat’em up játékkal van dolgunk. A szamurájkarddal egyetlen gombot kell használnunk a támadásra, és ezekből építhetünk fel kombókat, ha elégszer betalálunk egymás után. Ha átléptük a négyet, akkor a végén végrehajthatunk egy látványos kivégzést a szerencsétlen delikvensen, a négy első gomb egyikét választva. Az egyik ékköveket ad, melyekkel az életünket növelhetjük, a másik holdkristályokat, melyeket fejlesztésekhez használhatunk, a harmadik visszatölti az életünket, a negyedik pedig rózsákat, melyek a távolsági fegyverek használatára vannak kihatással. Akad még azonban néhány apróság, melyek feldobják a harcokat. Egyrészt a biomechanikus karunkat használva átüthetjük egy-egy pajzsos ellenfél védelmét, másrészt pedig a kardunkkal védekezhetünk is, vagy teljesen kitérhetünk a támadás elől. Az előbbi nyilván biztonságosabb, azonban ha az utóbbit sikeresen és jó ütemben visszük véghez, akkor a Bayonettához hasonlóan kapunk pár másodpercnyi lehetőséget arra, hogy egyszerre bevigyünk egy tucat támadást. Mindez az első egy-két órában még élvezetesnek tűnik, hosszabb távon azonban eléggé repetitív. Ráadásul az egész harcot az esetek többségében tönkreteszi a rossz kamerakezelés, és a borzalmas ütközésvizsgálat, ami sokszor még azt is megnehezíti, hogy egy simának tűnő terepen gond nélkül manőverezzünk, ha pedig egy lépcsőn kell felmenni, az mér kész fájdalom.
A fejlesztési lehetőségeket sem vitték túlzásba Suda51-ék. Először is eleve nagyon kevés választható képesség áll rendelkezésünkre, és azok is olyanok, amik más játékokban teljesen alapok lennének. Nem tudom miért gondolták, hogy egy modern beat’em up anyagban nem kellene alapnak lennie a launchernek (ellenfelek feldobása a levegőbe), vagy éppen a több ellenfelet lekezelő forgós támadásnak. Ehhez hasonlóan a főellenfelek sem tartogatnak túl sok meglepetést és eredetiséget, általában a már megszokott két-három fázison átmenő, illetve azokat váltogató bosszokról beszélünk, melyek megöléséhez az esetek többségében nekünk is váltogatni kell a közelharci kard, illetve a lövöldözős biomechanikus karunk között, illetve odébb kell állnunk, ha valamilyen látványos támadásra készül.

Végül pedig szót kell ejtenünk a grafikáról. A Killer is Dead egy nagyon egyedi, nagyon stílusos látványvilággal szolgál, ami azonban a játék többi részéhez hasonlóan hamar túl sok lesz. Igen, néhány pálya döbbenetesen jól fest, néhány azonban csak egy förtelmes színkavalkád, amitől nekem például viszonylag gyorsan megfájdult a fejem. A legrosszabb viszont a folyamatos és kifejezetten zavaró képszétesés, ami annyira gyakori, hogy ilyet talán még az Xbox 360 korai, elég bizonytalan fps-sel futó játékainál sem láthattunk, és ami egyébként teljesen lerombolja még a viszonylag szépen sikerült pályák összhatását is. A Killer is Dead olyan, mintha nem igazán lenne célja, mintha nem lenne gazdája. Megpróbálták összehozni benne azt a stílust, ami Suda51 korábbi játékait jellemezte, azzal a laza és látványos harccal, amivel a Bayonetta levett mindenkit a lábáról. Aztán megpróbálták mindezt beoltani némi szexualitással, illetve megfejelni egy olyan történettel, ami folyamatosan ingadozik a személyes és az eposzi között. Egyik sem sikerült, így végeredményben a Killer is Dead a sok-sok szék közül egyikre sem tudott leülni, a földön végezte. Nem elég, hogy egy olyan kavalkád, melynek egyik eleme sem kifejezetten jó (sőt, némelyik konkrétan nem működik), de még az egész játékipart is rossz színben tünteti fel.

Platformok: PlayStation 3, Xbox 360 Tesztplatform: Xbox 360
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. mikej95
2013.09.06. 16:45
2. oldal vége. "az mér kész fájdalom." Valószínűleg már akart lenni.
Dark-ot csak azért végigjátszottam, hiába írtátok, hogy rossz. Tanultam, ezt már letölteni sem merem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. KatonaKM
2013.09.07. 17:21
Szinte lehetetlen dologra vállalkozott a szerző. A japán kultúrát megérteni és értékelni nem a mi dolgunk és nem lehet jól csinálni. Abban az országban, ahol van tévés vetélkedő, melyben a vesztest férgekkel teli medencébe lökik, elvesztik értelmüket a gamer újságokon kitanult újságíró kategóriái.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Lomha8V Katon...
2013.09.09. 11:59
Én is ezen morfondíroztam közben, hogy a japánok akár imádhatják is ezt a maszlagot. Nagyon más világ.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!