iPon Cikkek

Killzone: Mercenary – Egy maroknyi háború

Dátum | 2013. 09. 04.
Szerző | dragon83
Csoport | JÁTÉK

A PlayStation 2 óta nem létezhet Sony konzol Killzone játék nélkül, és ez alól nem kivétel a PS Vita sem, amin a Mercenary alcímmel ellátott epizódot próbálhatjuk ki. A japán óriáscég egyik zászlóshajójának számító sorozat közel 10 évvel ezelőtt indult útjára, ez idő alatt pedig három teljes értékű rész, és egy PSP-re megjelenő mellékág készült el hozzá (utóbbi FPS helyett felülnézetes lövölde volt). A többnyire jó kritikákat és eladásokat produkáló játékok mindig kiváló lehetőséget kínáltak a Sonynak arra, hogy bemutassa a konzoljaiban rejlő potenciált, így kiváló látványvilággal volt megáldva minden egyes rész. Nincs ez másként a Killzone: Mercenary-vel sem, ami végre megmutatja a Vita hardverének erejét. Érdekesség, hogy a széria történelmében ez az első játék, amelyet nem a Guerrilla Games csapata készített, hanem a Sony egy másik belsős stúdiója, a Guerrilla Cambridge (a névazonosság természetesen nem véletlen, a két cég kapcsolatban van egymással).

Az első dolog, amit érdemes leszögezni, hogy a PSP kézikonzolra megjelent Killzone: Liberationnel ellentétben a Mercenary nem egy spin-off, és nem egy felülnézetes játék, hanem egy vérbeli FPS, ahogy azt a sorozat tagjaitól megszokhattuk. Szerencsére pár aprósággal azért a fejlesztők megpróbálták feldobni a hagyományos receptet, aminek köszönhetően egy teljes értékű Killzone játékot kaptunk kézhez. Az első szembetűnő újítás a főszereplő személyét érinti, ezúttal ugyanis nem egy ISA (Interplanetary Strategic Alliance) katonát fogunk irányítani, hanem egy zsoldost, aki annak az oldalán harcol, aki a legtöbbet ajánlja neki. Hősünk Arran Denner, akivel az ISA oldalán kezdjük meg a harcunkat, beszállva a Vekta bolygón zajló összecsapásokba. A Killzone sorozat eseményeit ismerő játékosok ebből már ki is találhatják, hogy a játék az első részt követő időszakban játszódik. Nem ragadunk le azonban itt, számos olyan harcban részt fogunk venni, amik ismerősek lehetnek a széria többi tagjából, csak ezúttal más szemszögből élhetjük át őket. Az egésznek az a legnagyobb érdekessége, hogy a Mercenary-ben végre lehetőségünk lesz a Helghast erők oldalán harcolni, és ilyenkor bizony korábbi társainkat kell a célkeresztbe helyezni. Sajnos mi magunk nem válogathatunk a munkák között, lineáris mederben folynak az események.

A linearitás máshol is tetten érhető, hiszen „cső-FPS” mivoltát ezúttal sem vetkőzte le az új Killzone. Hogy ez hiba-e, vagy sem, mindenki döntse el maga, de az tény, hogy a pályákon nincs lehetőségünk letérni a fejlesztők által kijelölt úttól. Megyünk előre a folyosókon és a háború sújtotta zárt területeken, miközben időnként előre meghatározott pontokon ránk rontanak az ellenséges katonák. Sajnos a feladatok kicsit egyhangúak, vagy mennünk kell előre és mindenkit eltenni láb alól, vagy védenünk kell egy bizonyos pontot, állva az ellenség rohamát. Ugyanakkor bár a pályákon történő mozgásunk eléggé korlátozva van, ezt kiegyensúlyozandó nagyobb szabadságot kapunk felszerelésünk testre szabásában. Újdonságnak számít, hogy mivel ezúttal egy zsoldost alakítunk, mi magunk vásárolhatjuk meg a fegyvereket, páncélokat hősünk számára, így az egyes küldetésekben azt használhatunk, amit szeretnénk. Az ellenséges katonák leszedése, a részfeladatok megoldása, vagy épp a biztonsági kamerák szétlövése folyamatosan hizlalják a bankszámlánkat, amit aztán a küldetések között, vagy a pályák adott pontjain elkölthetünk különféle géppuskákra, pisztolyokra, gránátokra és egyéb harci eszközökre. Ennek köszönhetően a legújabb Killzone rendelkezik a szériában a legbővebb fegyverfelhozatallal, hiszen rengeteg különleges csúzli kapott helyet a játékban, és akkor még nem beszéltünk a VAN-Guard rendszer cuccairól, amik tovább bővítik a lehetőségeinket. Ezek speciális eszközök, amelyek beszerzése drága mulatság, de egytől egyik megérik az árukat. Van köztük távolról irányítható drón, vállról indítható rakéta, energiapajzs, láthatatlanná tevő készülék és hasonló finomságok.
A széles választéknak köszönhetően lehetőségünk van bizonyos keretek között meghatározni a játékstílusunkat is. Sok helyen például életképes dolog a lopakodás, még ha nem is túlságosan kidolgozott játékelemről van szó. Ha elkerüljük az ellenséges katonák látómezejét, hangtompítós pisztollyal zaj nélkül leszedhetjük őket, így megspórolva egy halom ellenfél rohamát. Ez azonban nem mindig megoldható, több olyan szakasz is van, ahol muszáj kivégezni egy tucat katonát, mielőtt továbbjuthatnánk a pályán. Ami a további újdonságokat illeti, a Vita érintőképernyőjét igénybe véve időnként egyszerű logikai feladatokat kell megoldanunk, így tudjuk ugyanis feltörni a terminálokat, amely révén ajtókat nyithatunk ki, vagy a háttértörténetet kibővítő információkat szerezhetünk meg. Nem kell semmi komolyra gondolni (a hackelés során bizonyos formákból kell kiraknunk egy adott alakzatot), de ezek a feladatok tökéletesen alkalmasak arra, hogy megtörjék a folyamatos akció monotóniáját. És ha már szóba került az érintőképernyő, érdemes megemlíteni, hogy bizonyos funkciókat is ott helyeztek el a fejlesztők. A fegyverváltásoknál, a közelharci támadásoknál, és bizonyos fegyverek használatánál is igénybe kell vennünk a kijelzőt, illetve a hátsó „tapipadot”. Az irányítás viszont még így sem lett tökéletes, ugyanis sikerült a futás, a leguggolás és a becsúszás mozdulatát egyetlen gombra helyezni, aminek köszönhetően a harcok közben nem mindig azt csinálta a karakterünk, amit mi szerettünk volna, nem kis frusztrációt okozva ezzel.

Az alapok tehát változatlanok maradtak (linearitás, regenerálódó életerő, scriptelt események), ám az újdonságoknak köszönhetően így is képes volt bennünket huzamosabb ideig lekötni a hat-hét óráig tartó egyjátékos mód, és akkor még nem beszéltünk a multiról, ami még több játékidőt rejt magában. Az interneten keresztül játszható többjátékos szekció tesztelésekor sajnos csak a bétatesztre hagyatkozhattunk, ugyanis a megjelenés előtt még nem éltek a végleges szerverek. Annyit már most tudhatunk, hogy három játékmód közül választhatunk a multiban, amelyek sajnos nem túlságosan eredetiek. A deathmatch és team deathmach esetében úgy gondolom nincs szükség magyarázatra, egyedül talán csak a warzone mód érdemel említést. Ebben több szakaszra oszlik egy mérkőzés, amelyek során más-más a feladatunk. A Bounty Hunter szekcióban szimplán az ellenfelek lelövése, és a belőlük kipottyanó Valour kártyák felszedése a cél, a Hacker résznél VAN-Guard kapszulákat kell meghackelnünk a pályákon, az Interrogation esetében pedig a lelőtt ellenfeleket kell közelharcban kifaggatnunk. A többjátékos módban összesen hat pálya közül választhatunk, melyeken 4-4 fős csapatok küzdenek egymás ellen (sajnos nagyobb csatákra nincs lehetőség). Ezek nem túl nagy térképek, de ennyi embernek tökéletesen megfelelnek, és elég eltérő stílusúak. A probléma inkább az, hogy a warzone mód meccseit sem találtuk túlságosan érdekesnek, tulajdonképpen csak kissé kibővített deathmatch összecsapásokról van szó. Annyit viszont érdemes még tudni, hogy a mai FPS-ek többségétől eltérően nem folyamatosan nyitjuk meg karakterünk számára a felszereléseket, hanem azok már az elejétől fogva használhatók számunkra, csak pénzre van szükségünk a megvásárlásukhoz.

És most el is érkeztünk a Killzone: Mercenary leghálásabb részéhez, a grafikához. Amint a bevezetőben említettük, a széria tagjai jellemzően az adott konzol legimpresszívebb alkotásai közé tartoztak, és ez alól nem kivétel a Vitás verzió sem. Mivel a játék a Killzone 3 módosított motorját használja, a fény és poreffektek, illetve az árnyékok is szépen festenek. A textúrák minősége és a modellek részletessége összességében jól néz ki, és bár közelről szemlélve néhány mosott felületnél kilóg a lóláb, egy kézikonzoltól ez is szép teljesítmény. Mindezt az esetek nagy részében folyamatosan, akadás nélkül képes megjeleníteni a játék, csak néhány effektekkel telepakolt szakaszon tapasztaltuk a framerate csökkenését, de a játékélményt ez nem zavarta meg. Jól sikerültek a hangeffektek és a zenék is, a szinkronszínészek pedig hozták a tőlük elvárható színvonalat.

Nehéz lenne nem ajánlani az új Killzone-t a konzolos FPS-ek szerelmeseinek, hiszen mind látvány, mind játékmenet terén egy jól összerakott programról van szó. Nem reformálta meg a sorozatot, de van benne annyi újdonság az előző részhez képest, hogy ne tekintsünk rá rókabőrként. Legnagyobb hibájaként a szériára jellemző túlzott linearitást, és néhány irányításbeli problémát róhatnánk fel neki, reméljük a PS4-es folytatásban már ezeket a negatívumokat is orvosolni fogják.

Platformok: PlayStation Vita
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. wellhopa
2013.09.05. 09:57
Tuti h beszerzem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Shinjiii
2013.09.07. 11:59
Köszönjük a "rengeteg" ingame nem cinematic screenshotot, srácok. Hálás vagyok érte. Mehetek a youtube-ra...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. dragon83
2013.09.08. 20:34
Elnézést érte. Megjelenés előtt konzolos játékból nehéz ingame képeket szerezni, ha nem kapunk sajtóanyagot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!