iPon Cikkek

Kinect Sports Rivals - sportolni rossz

Dátum | 2014. 05. 08.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Elfáradtak a mozgásérzékelős játékok. A Nintendo eladott 100 millió Wii-t a Wii Sports sikerét meglovagolva, de amint elmúlt a tévé előtt hadonászás varázsa (és az ilyen bizony gyorsan el tud múlni), leszállóágra került a konzol pályája. Annyira, hogy a Wii U esetében a Nintedo már szinte egyáltalán nem promótálja az új mozgásérzékelős sportjátékát. Mondhatnánk persze, hogy a Microsoft valami egészen újat hozott ebbe a műfajba az eredeti Kinecttel, hiszen ott már nincs szükség semmilyen más eszközre a kamerán kívül - Te vagy a kontroller, ahogy a reklámszlogen szólt. Érdekes módon azonban a legtöbben (beleértve a “szaksajtó” jelentős részét is) mintha súlyos amnéziában szenvednének. Én viszont határozottan emlékszem egy konzolra, amit úgy hívtak, PlayStation 2. És arra is emlékszem, hogy erre rádugtam egy kamera kiegészítőt, aminek EyeToy volt a neve. Ehhez a bizonyos EyeToyhoz pedig olyan játékok jelentek meg, mint például az EyeToy Play Sports, ami nagyjából pontosan azt tudta, mint a Kinect Sports, csak éppen jóval több sportot lehetett kipróbálni benne. Persze, az EyeToy nem volt olyan pontos és fejlett, mint a Kinect, hiszen hét évvel korábban jelent meg, de azért a Kinect sem volt éppen a pontosság és a reszponzivitás mintaképe.
Szóval amikor a “szaksajtó”, majd később a közönség elmerült a Kinect hype-ban, én már éppen másodjára untam meg a mozgásérzékelős sportjátékokat a PS2 és a Wii után, így harmadjára már teljesen kiégve fogadtam az újabb üdvöskét. Őrületes lelkesedéssel vágtam tehát neki a Kinect Sports Rivalsnak, ami sokadjára próbálkozik meg egy olyan műfajban, aminek képviselőiből ha egyet láttál, láttad mindet. Egyetlen dolog motivált igazán arra, hogy kipróbáljam a játékot: végre kiderülhet, mennyivel pontosabb és jobb az Xbox One-hoz készült új Kinect, mint elődje, amivel játszani felért egy durva és kegyetlen önsanyargatással. Mielőtt azonban megkeressük a választ erre a kérdés, kezdjük az elején. A Kinect Sports Rivals, csak úgy mint elődje, a brit Rare műhelyében készült. A Nintendo egykori legendás fejlesztőcsapatát 2002-ben vette meg a Microsoft, akkor abszolút iparági rekordnak számító 375 millió dollárért. A stúdió két remek nyitójátékot is készített Xbox 360-ra a Perfect Dark Zero és a Kameo: Elements of Power képében, később kihozta az egészen jópofára sikeredett Viva Pinatát, valamint folytatta klasszikus sorozatát, a Banjo-Kazooie-t is. 2008-tól viszont mintha elvágták volna: onnantól a csapat egyedül a 2010-es Kinect Sportst, majd a 2011-es Kinect Sports: Season Two-t tette csak le az asztalra, amiket most a Kinect Sports Rivals követ.
Karrierünk a Kinect Sports Rivalsban a karakterünk megalkotásával kezdődik, ám nem úgy, ahogy arra először gondolnánk. A játék ugyanis arra kér minket, hogy álljunk a kamera elé, amíg beszkennel minket, majd arra is, hogy hajoljunk le, és mutassuk meg a Kinectnek az arcunkat mindenféle szögből. Miután a procedúrát sikeresen lezavartuk, pár másodpercet kell várni mindössze, és máris megjelenik digitális másunk a képernyőn. Persze nem kell csodát várni, hiszen a játék karakterei erősen stilizált, karikatúraszerű grafikát kaptak, és nyilvánvalóan előre letárolt sablonokból próbál meg valamit összerakni a rendszer, de azért valami hasonlóságot felfedezhetünk majd valós énünkkel. Az mindenesetre fantasztikus, ahogy a frissen elkészített avatárunk arca le tudja követni a mi arcunk mozgását: látjuk, ahogy mosolyog, ahogy beszél, ahogy változik az arckifejezése a miénket utánozva. Egészen ijesztő, ugyanakkor remekül mutatja, hogy legbelül valójában mennyire fejlett holmi az új Kinect, kár, hogy ez a játék egyéb területein már nem mutatkozik meg. De visszatérve a karakterünkre: a fejformát, az állat, a hajstílust és a szájat viszonylag jól el tudja találni a rendszer, de például a hajszínt egyszer sem sikerült neki, illetve az egyik barátomról lemaradt a szakáll, míg a másikon felismerte azt is. Én némileg pórul jártam, ugyanis amíg a tesztelés elején a sportolás előtti szokásos felkészülési ceremóniámat végeztem (cigiztem a teraszon), addig a barátnőm lecsapott a lehetőségre, és az én Xbox-fiókomra saját magát szkenneltette be a játékkal. Ennek lett egy jó és egy rossz végkimenetele is: egyrészt azóta női karakterrel kell játszanom, másrészt viszont így legalább tudok képet mutatni arról, milyen viszonyban van a játékban szereplő figura a valósággal - magamon ezt nem szívesen demóztam volna, elvégre valószínűleg senki nem kíváncsi a ronda képemre. (Megj.: a haját utólag állította át copfosra.)
Mindenesetre ha valami, hát ez legalább egy kicsi felfrissülést hoz ebbe ez elfáradt, kifacsart műfajba. Hiszen onnantól kezdve Te vagy a játékban, Te sportolsz, rád kerülnek új ruhák, Te lépsz szinteket, Te győzöd le a többieket. Kicsit azonban úgy tűnik, mintha abszolút ez került volna a készítők fókuszába, a tényleges játékról pedig kicsit elfeledkeztek volna. A Kinect Sports Rivalsban összesen hat különböző sportot próbálhatunk ki, melyek közül valamelyik egészen szórakoztató és jól is működik, míg mások rendkívül unalmasak, sőt, néha egyenesen frusztrálók és idegesítők. A legösszetettebb és legélvezetesebb talán a demóban is szereplő jetskizés. Itt két karunkat magunk elé kell tartanunk, és ha ökölbe szorítjuk a kezünket, akkor gyorsítunk, ha kiengedjük, akkor lassítunk, illetve amerre húzzuk, arra kanyarodik avatárunk a játékban. Jópofa, hogy ha élesebben szeretnénk kanyarodni, akkor még rá is lehet dőlni, illetve az ugratókon felfelé rakva a kezünket karakterünk elengedi a kormányt, lefelé pedig pördít egyet a jetskin. Itt a Kinect nagyon jól és válaszképesen érzékeli a mozdulatokat, gyakorlatilag mindig azt csinálta a játék, amit szerettem volna. Menet közben ráadásul nem csak a pálya vonalvezetésére kell figyelnünk, hanem még aknákat is kell kerülgetnünk (amikhez ha közel megyünk, akkor aktiválódnak, és a mögöttünk érkezőnek okoznak meglepetést).
A második legjobb a falmászás. Itt viszonylag egyértelmű, mit kell tennünk: a falon elhelyezett kapaszkodókat kell sorban elérnünk. Nem elég felnyújtózkodnunk a következőig, meg is kell szorítanunk azt, majd felhúznunk magunkat. Felfelé ugorva karakterünk is elrugaszkodik, amivel át tudunk hidalni kisebb távolságokat, vagy éppen az olyan szemétségeket, mint például az elektromos árammal feltöltött kapaszkodó. Érdekes, hogy le tudjuk rántani ellenfeleinket, és ők is minket, így néha kisebb közelharc alakul ki a mászófalon. Talán itt látszik leginkább, hogy az új Kinect mennyire pontosan képes érzékelni az emberi anatómiát: tökéletesen látja és leutánozza al- és felkarunk mozgását, és még a keresztfogások sem tévesztik meg.
Innentől azonban erősen lejtőre kerül a játék a további sportágakkal. A teniszben alapvetően háromféle dolgot kell csinálnunk: egyrészt az elején szerválnunk, másrészt vagy tenyeressel, vagy fonákkal visszaütni az érkező labdát - a labda érkezésének várt helyéhez magától fut oda sportolónk. Az ütés megfelelő pillanatára egy szűkölő kör emlékeztet minket, a probléma azonban, hogy itt előkerül egy olyan dolog, amit az új Kinecttel sem sikerült teljesen megoldani: a késleltetés. Ez pedig - habár érezhetően kisebb, mint az elődben - még mindig elég nagy ahhoz, hogy bezavarjon a játékélménybe. Míg a jetskizés és a falmászás jellegükből adódóan ügyesen rejtik el a Kinect késleltetését, addig a tenisz esetében nagyon problémás az időzítés. Így kicsit furcsa érzés az egész: ha a szűkölő kört követjük, akkor valószínűleg sikeresen fogjuk visszaütni a labdát, de az egész nincs szinkronban a mi valós időben előadott, illetve aztán a karakter által végzett mozgással, így a játékélmény finoman szólva sem az igazi. A szerváknál pedig egyszerűen nagyon sokszor nem érzékeli az ütést.
Sajnos még ennyire sem sikeres a foci. Nem rendes fociról beszélünk ugyanis, hanem egyfajta foci-csocsó hibridről. A játékot a kapuból kezdjük, és kizárólag passzolgatni tudunk előre a pályán, ahol a saját játékosaink és az ellenfelek fix pozícióban, vagy legfeljebb pár méteren belül kötött pályán ide-oda mozogva helyezkednek el. Ha sikerült átpasszolnunk a labdát a következő játékosunkat jelképező sziluettnek, akkor karakterünk odateleportál, és mehet a következő passz, mígnem az utolsó, az ellenfél kapuja előtt álló játékosunkkal rálőhetünk. Ilyenkor belassul az idő, a labda pedig vagy bemegy, vagy kivédi a kapus. Akárhogy is, ezt követően az ellenfél támad, nekünk pedig csak annyi a dolgunk, hogy miután végigpasszolgatta magát a pályán, megpróbáljuk kivédeni a lövését. A gond ezzel az egésszel az, hogy rendkívül buta. A játék az esetek többségében nem tudja értelmezni, merre akarunk passzolni, rálövésnél pedig a teniszben tapasztaltakhoz hasonlóan akkor kellene rúgnunk, amikor a labda beér a kijelölt, szűkülő körbe. A késleltetés azonban itt a legrosszabb, így nagyon nehéz pontosan eltalálni a labdát, azt pedig már gyakorlatilag lehetetlen belőni, hogy a kapu melyik részére menjen. Játékmenet videók: Jetski
Falmászás
Tenisz
Foci
Mégis messze a céllövölde a legrosszabb. Itt ki kell tartanunk a karunkat, mintha pisztolyt fognánk a kezünkben és megcélozni a megjelenő, és ide-oda mozgó táblákat. A Kinect képtelen pontosan felfogni, merre célzunk, így az egyenesen kitartott kezünk előtt össze-vissza ugrál a célkereszt, ami azt jelenti, hogy folyamatosan utána kell igazítanunk és nagy szenvedések közepette valahogy ellőni a célokat. Maga a lövés egyébként magától történik, mert az ujjak mozgását már nem tudná feldolgozni a masina. Rendkívül hektikus és frusztráló az egész, egyszerűen nem értem, hogy egy ilyet miért hagyott bent a Rare.
Végül pedig itt van a bowling, ami amolyan se nem hús, se nem hal. Minden mozgásérzékelős sportjáték alapvetése, amivel társaságban egész jól el lehet szórakozni, de egyébként nem sok értelme van. Ugyanis nagyon könnyű: egy nyíl mutatja a pályán, hogy nagyjából milyen sávban fog elindulni a golyó, ha egyenesen dobjuk el, onnantól pedig már csak a megfelelő erőt kell eltalálnunk. Ha elengedés előtt csavarunk egyet a csuklónkkal, akkor a golyó is csavartan fog a pályára érkezni, de ennek nem sok értelmét láttam, elvégre a legtöbb menet annyiból állt, hogy egyenesen eldobva a labdát vagy rögtön taroltam, vagy fennmaradt két bábu, amit a következő szimpla egyenes gurítással döntöttem le. A játékhoz jár egy kis körítés is, egy minimális kis történet képében. A Kinect Sports Rivals egy szigeten játszódik, itt kapott helyet az összes sportág. Azon kívül, hogy ez a főképernyőn jól néz ki, gyakorlati haszna nincs, hiszen az egyes sportágak helyei nincsenek összeköttetésben egymással, mint ahogy voltak mondjuk a Wii Sportsban. Kezdetben egy rendkívül idegesítő katonafigura, az önmagáról folyamatosan harmadik személyben beszélő Coach (az Edző) mutatja be nekünk a különböző sportágakat. Állandó ordibálása és arcpirítóan gyenge szövegei hamar fárasztóvá válnak, és a második átvezető után már azt fogjuk kívánni, bár csak ne magyarázná el hosszasan, hogyan is kell elrúgni egy labdát. Ha ez még nem lenne elég, akad a szigeten három egymással rivalizáló csapat, akik további kínos átvezetőkben mutatják be magukat, és próbálnak meggyőzni minket, hogy csatlakozzunk hozzájuk. Végül csatlakoznunk is kell majd az egyikhez, bár ennek sok gyakorlati haszna nincs, azon kívül, hogy majd biztosan lesznek szezonok és világversenyek, ahol mindenki küzdhet azért, hogy a Griffendél, a Mardekár vagy a Hugrabug legyen a legjobb.
Az első teszteléshez rögtön összegyűltünk öten, hiszen balga módon azt feltételeztem, hogy a Kinect Sports Rivals egy társasági játék. Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhettem volna. Maguk a sportágak két helyi játékost támogatnak egyszerre osztott képernyőn (kivéve a bowling, ahol négyen lehetünk, elvégre egymás után gurítunk), de ha már egynél több ember áll a Kinect elé, abban nem lesz köszönet. A mozdulatok sokszor összekavarodnak, érzésre a késleltetés is még rosszabbá válik, és már az is betehet az egésznek, ha mögöttünk ülnek a barátaink, és véletlenül valaki megmozdul. A játék egyedül is nagyon hektikus tud lenni, ketten próbálkozva pedig a legtöbb esetben csak szenvedés lesz a jutalmunk. Érdekes módon a Kinect Sports Rivalsról süt, hogy egyjátékos módra tervezték. Elérhető egy központ, ahol megnézhetjük és összevethetjük az egyes sportágakban elért eredményeinket a világranglista többi szereplőjével, vagy éppen a barátinkkal. Képeket és videókat tölthetünk fel magunkról, és nevezhetünk versenyekre is. Gyakorlatilag itt zajlik az online élet. Maga a játék egyébként aszimmetrikus multiplayerrel működik, vagyis ugyan egyedül játszunk, de az ellenfeleinket az Xbox Live-ról húzza be a rendszer, hasonlóan a Forza Motorsport 5 Drivatar-rendszeréhez. Onnantól kezdve azonban már a mesterséges intelligencia vezérli őket, de így legalább úgy érezzük, hogy egy valódi ellenfelet győztünk le. Küldhetünk kihívásokat is egymásnak, így oda-vissza döntögethetjük meg a másik által felállított időt, vagy pontszámot. Játékmenet videók: Célbalövés
Bowling
Audiovizuálisan jól teljesít a játék. A grafika szép és stílusos, az animációk nagyon jók, és a licencelt zenék is megfelelő hangulatot teremtenek. Viszont nagyon, de tényleg rendkívül sokat tölt, ami különösen azért fájdalmas, mert folyamatosan állni fogunk, elvégre még a játék menüje is gesztusokkal vezérelhető. Ez persze működik kontrollerrel is, de ha éppen befejeztünk egy meccset, és indítanánk a következőt, kényelmetlen elmenni a kontrollerért, visszamenni lerakni, beállni újra a Kinect elé, vagy esetleg leülni, amíg betölt a pálya. Ennek az egésznek sokkal pörgősebben kellene mennie.
Összességében tehát csalódtam a Kinect Sports Rivalsban. Bulis, társasági játéknak nem jó: a Kinect továbbra sem elég kiforrott ehhez, ráadásul a Rare által választott sportágak sem igazán támogatják ezt. A jetskizés és a falmászás ugyan szórakoztató (utóbbi testmozgásnak sem utolsó), és egy ideig leköthet az újabb és újabb rekordok elérése, a szintlépés és a fejlődés, de egyedül játszva azért ez az egész valahogy nem az igazi. A többi sportágban pedig nem a játékélmény nyújtja az izgalmat, hanem hogy a Kinect tudja-e legalább nagyjából értelmezni, mit is szeretne a játékos. A közösségi hubbal és az aszimmetrikus multiplayerrel alapvetően ez nem egy rossz platform a további bővüléshez, és csak remélni tudom, hogy van a Rare tarsolyában még néhány élvezetes sportág, amit ingyenesen elérhetővé tud tenni (és ezek olyanok, melyek tervezésénél figyelembe vették a Kinect gyengeségeit és erősségeit). Addig is azonban a Kinect Sports Rivalst a jelenlegi 17 ezer forintos ára mellett senkinek nem tudom ajánlani. Egy minden tekintetben teljesen középszerű alkotásról van szó, amiről egyszerűen nem akarom elhinni, hogy a Microsoft egyik legnevesebb belsős stúdiója készített.
Tesztplatform: Xbox One
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. KatonaKM
2014.05.08. 11:24
A WII golf szórakoztató volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. KatonaKM
2014.05.08. 11:26
Ja igen:
A játék ugyanis arra kér minket, hogy mutassuk meg a CIA-nek az arcunkat mindenféle szögből.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. nemlehet
2014.05.08. 11:49
A sima kinect sports nekem nem annyira jött be, egyedül a röplabda volt szórakoztató. Ellenben a kinect adventures nagyon jó volt, főleg fiatalabb gyerekekkel órákig el lehet vele játszani. Érdekes egyébként, hogy pl a Raving Rabbids Alive and Kickin játékban baromi pontos a kinect, míg máshol meg nem az. Pedig hogy mondták, hogy ez milyen jó lesz... Érdekelne, hogy ez a lag és pontatlanság hardveres vagy szoftveres eredetű-e inkább.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Atesz1987
2014.05.08. 12:37
Most már komolyan érdekelne, hogy mit csináltak 10 évig a két konzolgeneráció között? Mert "némi fejlődés" belefér, ha 2 évente jelenik meg új konzol, de ennyi idő után nem egy kicsivel kellene jobbnak lennie, hanem fényévekkel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. tookmindeg... Atesz...
2014.05.08. 19:25
9 évig semmit, az utolsóban pedig sietve összedobtak valamit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Freelancer
2014.05.08. 21:47
Ami a Rare körül történik az utóbbi pár évben, az arra emlékeztet, mint amikor egy alapvetően tehetséges énekes/színész önhibájából annyira lecsúszik, hogy a Vacsoracsata marad számára az egyetlen opció, hogy képernyőre kerüljön. Ahelyett, hogy gőzerővel készülne egy új Conker's, vagy Banjo-Kazooie, a csapat kemény és szívós munkával olyan mélyre küzdötte le magát, hogy szerintem azbesztruhában kell bejárniuk dolgozni, hogy a magma ne égesse halálra őket. Érdekelne, hogy az N64-es hőskor fejlesztői közül ki maradt meg a cégnél, vagy hogy maradt-e valaki? Jó lenne azt gondolni, hogy mogyoróért dolgoztatott részmunkaidős egyetemisták csinálják az ilyen borzalmakat, nem pedig azok, akiknek annyi kellemes órát köszönhetek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.05.09. 11:38
Elvileg nem sokan vannak már ott az öregek közül. Ez mondjuk nem feltétlenül kellene a minőség romlásával járjon, de számomra is érthetetlen az egész... abban reménykedek, hogy azért készül ott valami a háttérben...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Sermi
2014.05.12. 19:50
Érdekes hogy úgy tűnik mintha pár dologban még inkább vissza is fejlődtek volna az elődhöz képest. Van Kinect sportsom (S1 & S2) és bár nem vagyok nagy kinectes mert csak párom miatt vettem de meglehetősen szórakooztató tud társaságban lenni.
Ebben az újban viszont a dobálós játék meg a foci is rettentő gagyinak tűnik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!