iPon Cikkek

Kvantummechanika vagy relativitáselmélet?

Dátum | 2015. 11. 08.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Korunkban a fizikusok két különálló szabálykönyv szerint írják le a világ működését. Az általános relativitáselmélet kiválóan alkalmazható, ha a gravitációról és az ez által meghatározott jelenségekről van szó, legyenek ezek keringő bolygók, ütköző galaxisok vagy a táguló világegyetem dinamikája. Ez a teória tehát a nagy dolgokat magyarázza. Ott van aztán a kvantumelmélet, amely a másik három alapvető erőt, az elektromágnességet, illetve az erős és a gyenge kölcsönhatást írja le, és rendkívül jól használható, ha azt akarjuk megfogalmazni, hogy mi történik egy uránatom bomlásakor, vagy ha a fény fotonjai nekiütköznek egy napelemnek. A második elmélet tehát kicsiben működik jól. Ez eddig nem is lenne probléma, azonban a relativitáselmélet és a kvantumteória kiindulási pontjai, valamint módszerei annyira eltérőek, hogy kibékíthetetlen ellentétben állnak egymással. És nem egyszerűen valamiféle szakmai versengésről van szó a két elmélet hívei között, hanem a teóriák ténylegesen annyira szembe mennek egymással, hogy jelen formájukban egyszerűen nem írhatják le ugyanazt a valóságot. A fizika két ága közti konfliktus 1905-ig nyúlik vissza, amikor Albert Einstein két tanulmányt jelentetett meg, amelyek egyikét a relativitáselmélet, a másikat pedig a kvantumelmélet körvonalazására szánta. A régóta húzódó vita napjainkban új szakaszához érkezett, a két tábor meghatározó fizikusai ugyanis olyan kísérletekbe kezdtek, amelyek végleg eldönthetik, hogy melyik megközelítés áll közelebb az igazsághoz (vagy éppen távolabb attól).
A relativitáselmélet és a kvantummechanika felfogása közt a legalapvetőbb különbség, hogy az egyik „simának”, míg a másik „darabosnak” képzeli a világot. Az általános relativitás eseményei folytonosak és meghatározott kimenetellel rendelkeznek, vagyis minden okhoz egy specifikus, lokális hatás kapcsolható. A kvantummechanikában viszont a szubatomi részecskék kölcsönhatásai nyomán kibontakozó események ugrásokként realizálódnak, és kimenetelük probabilisztikus, azaz nincs egyértelmű eredményük, csak valószínűsíthető a következmény. A kvantumszabályok olyan összefüggéseket engednek meg, amelyek a klasszikus fizikában elképzelhetetlenek. Erre jó példa lehet egy holland kutatócsoport nemrégiben végrehajtott kísérlete. A szakértők a gyakorlatban azt igazolták, hogy két elektron akkor is képes lehet azonnali befolyást kifejteni a másikra (összefonódni), ha több kilométeres távolságban vannak egymástól. Ahogy a bevezetőben említettük, saját mérettartományában mindkét elmélet kiválóan megmagyarázza a megfigyelt eseményeket, ha azonban más skálán próbáljuk ezeket alkalmazni, egyre több problémába ütközünk. A relativitáselmélet értelmetlen válaszokat kínál, ha kvantumszintű folyamatokat kísérelünk meg leírni általa, mivel atomi skálán a gravitáció kezelhetetlenné válik, és a kvantummechanika is komoly gondba kerül, ha kozmikus méretekben alkalmazzuk. A kvantummezők bizonyos mennyiségű energiát hordoznak üresnek tűnő részeiken is, és ez az energiamennyiség egyre nagyobb lesz, ahogy a mező növekedik. Einstein tömeg-energia ekvivalenciaelve szerint azonban az energiafelhalmozás úgy működik, mintha tömeget halmoznánk fel. A kvantumelméletet egyre nagyobb méretekben alkalmazva egy idő után viszont eljutunk arra pontra, ahol a kvantummező energiája akkora tömeggel válik egyenlővé, amely gravitációs összeomláshoz, és egy fekete lyuk keletkezéséhez vezet, felszámolva a mezőt. Craig Hogan, a Chicagói Egyetem asztrofizikusa, a Fermilab kutatója kvantumoldalról próbálja feloldani a két teória közti ellentétet, és új elméletében a tér olyan kvantumegységeiről beszél, amelyek kellően nagyon ahhoz, hogy közvetlenül is tanulmányozhatók legyenek. Lee Smolin, a kanadai Perimeter Institute for Theoretical Physics egyik alapítója eközben Einstein filozófiai gyökereihez nyúlt vissza, és egy ezeken alapuló elméletet próbál a világ egyetlen zárt rendszerként való értelmezésére kidolgozni.
Nagy Hadronütköztető
A tét óriási, és ennek belátásához elég, ha egy pillantást vetünk az előzményekre. Amikor Einstein közzétette általános relativitáselméletét, nem egyszerűen felülírta Isaac Newton gravitációs teóriáját, hanem teljesen átformálta azt a látásmódot, amit a fizikában alkalmazunk. Ennek révén vált lehetségessé az olyan koncepciók kidolgozása, mint az ősrobbanás vagy a fekete lyukak elmélete, nem is beszélve az atombombákról és a GPS működéséhez elengedhetetlen időigazításról. Ehhez hasonlóan a kvantummechanika is jóval többet tett annál, minthogy új egyenleteket vázolt fel az elektromosság, a mágnesség és a fény James Clerk Maxwell által kidolgozott formulái helyett. Elméleti keretei nélkül nem jöhettek volna létre a részecskeütköztetők, a napelemek és a modern mikroelektronikus készülékek. A fizika két ága közti harc eldőlésével tehát a tudomány újabb forradalma várható, amelynek végére kiderülhet, honnan származnak a természeti törvények, és hogy a kozmosz bizonytalanságon alapul, vagy inkább determinisztikus. Hogan a kvantumközpontú gondolkodás bajnokaként azt kutatja, hogy mi történik, ha a gravitáció rendkívül kicsiny távolságokban érvényesül. Einstein fizikájának egyik Arisztotelészig visszanyúló alapvetése, hogy a tér folytonos és a végtelenségig darabolható, vagyis minden távolság még kisebb távolsági egységekre osztható fel. Hogan szerint azonban ez nem biztos, hogy így van. Ahogy a pixel a képernyőn megjelenő képek legkisebb egysége, a foton pedig a fény legkisebb alkotóeleme, a távolságnak is létezhet egy tovább bonthatatlan legkisebb alapegysége, a tér kvantumja.
Hogan elképzelése szerint nincs értelme arról beszélni, hogy a gravitáció hogyan viselkedik egy bizonyos közelségen túl, a kölcsönhatás ugyanis azért nem működik a legkisebb méretekben, mert nincsenek is ilyen méretek. Másként fogalmazva, az általános relativitáselmélet és a kvantummechanika közös nevezőre hozható, mivel relativitás hatásai egy olyan térben érvényesülnek, amely oszthatatlan egységekből épül fel. Hogan maga is az vallja, hogy ez a koncepció meglehetősen furcsa. Az 1960-as évek óta a fizikusok és a matematikusok egy része egy új keretrendszer kidolgozásán munkálkodik, amely megoldhatja a relativitáselmélet és a kvantummechanika közti ellentmondásokat. A húrelmélet az elmúlt 50 évben egyre szélesebb körben vált népszerűvé, bár azon túl, hogy ígéretes koncepciónak indult, egyelőre nem sok eredményt tudott felmutatni. Ahogy Hogan darabos téren alapuló teóriája, húrelmélet is azt feltételezi, hogy a tér rendelkezik valamiféle alapvető építőelemmel, ezen a ponton azonban a két elképzelés szétválik, a húrelmélet szerint ugyanis az univerzum minden objektuma rezgő energiahúrokből áll. A gravitációs katasztrófát azonban ez a teória is azzal hárítja el, hogy megállapít egy tovább nem osztatható téregységet, bár ez sokkal kisebb, mint Hogan térkvantumjai. Hogan elmélete, amely a húrelmélettel való bizonyos hasonlóságok ellenére alapvetően új keretrendszert jelent, kvantumalapon fogalmazná újra az általános relativitást, új módot kínálva a tér és az idő természetének megértésére. A koncepció talán legkülönösebb eleme, hogy háromdimenziós valóságunkat kétdimenziós egységek együtteseként képzeli el. Hogan ugyanis komolyan veszi a pixel-metaforát: ahogy a tévé képernyőjén egy csomó „lapos” képpont mélységérzetet tud kelteni, ugyanígy elképzelése szerint a tér is létrejöhet kétdimenziós kvantumok összességéből.
Hogan 2007 óta tervezi azt a kísérletet, amellyel igazolhatja és lemérheti a tér általa feltételezett „szemcsésségét”. Kollégáival ehhez elkezdtek megépíteni egy holométer nevű műszert. A név egyrészt egy 17. századi mérőműszerre utal, amellyel fejlesztői szerint mindent meg lehet mérni a „földön és a mennyekben” egyaránt, másrészt a hologramra, amely kiváló példája annak, hogyan tűnhet egy kétdimenziós felület háromdimenziós térnek. A holométer a világ legpontosabb lézer interferométere. Két Michelson-interferométerből áll, amelyekben egy lézernyalábot egy félig áteresztő tükör hasít ketté, és azokat egy-egy 40 méter hosszú csőbe irányítja. Amikor csövek végén elhelyezett tükrök visszaverik a nyalábokat, ezek a csövek elején újra egyesülnek. Ha a tér valóban darabos a tükrök távolsága sosem lesz egyforma, mert maga tér „vándorol” körülöttük, így a két nyaláb közt fáziseltolódás lesz megfigyelhető, amelynek mértéke elárulhatja, hogy mekkora egységekből épül fel a tér. Hogan az interferométerekkel két konfigurációban kísérletezik: az egyik esetben ezeket egymás mellé, egymásba ágyazva helyezi el, a másiknál pedig egymásnak háttal, mintha az egyik a másik tükörképe lenne. A szakértők azt várják, hogy az egymásba ágyazott elrendezés esetén a fáziseltolódások korrelálni fognak, míg a másik konfigurációban nem, így a két kísérleti elrendezés adatai révén még pontosabban lemérhetők a tér alapegységei.
A holométer
A tér darabosságának igazolásához a kutatócsoportnak 10^-18 méter pontosságú mérésekre van szüksége, ami 100 milliószor kisebb, mint egy hidrogénatom. A kísérletek során továbbá másodpercenként 100 millió adatot kell rögzíteni. Hogan elmondása szerint ez nemcsak megvalósítható, de kifejezetten praktikus is. A fotonika területén elért fejlődésnek köszönhetően viszonylag olcsón és könnyen össze lehetett rakni a holométert, mondja a kutató, aki szerint egy ennyire spekulatív kísérletbe bele sem vág az ember, ha nem oldható meg egyszerűen. Hogan holométere 2014 augusztusában kezdett működni, és azóta is gyűjti az adatokat. A kísérlet első eredményeit várhatóan még idén nyilvánosságra hozzák. Hogan teóriáját sokan támadják az elméleti fizikusok közül, ami érthető, hiszen ha beigazolódik az elmélet, az a húrelmélet végét jelentheti. Ennek ellenére a fizikusközösség nagy része azon a véleményen van, hogy a kvantummechanika előbb-utóbb maga alá gyűri a relativitáselméletet, mert ha a négy alapvető kölcsönhatásból három „betartja” a kvantumszabályokat, akkor igen valószínű, hogy a gravitáció is ezt teszi. Az elméleti szakértők többsége szerint az, hogy a klasszikus fizika nagy méretekben képes leírni a meghatározó folyamatokat puszta illúzió, olyan közelítés, amely a piciben működő kvantumfolyamatok eredményeképpen valósul meg. A darabos tér elmélete pedig tökéletesen beleillik ebbe a világnézetbe.
Hogan maga Albert Michelson és Edward Morley 19. század végi kísérletéhez hasonlítja saját projektjét. A két kutató az űr hipotetikus közege, az éter jelenlétét próbálta kimutatni, amelyben az akkoriban uralkodó elméletek szerint az elektromágneses hullámok terjednek, ezekről ugyanis úgy vélték, hogy légüres térben nem tudnának haladni. A kísérlet során nem sikerült az éter nyomára akadni, és a meglepő eredmény nagyban hozzájárult Einstein speciális relativitáselméletének létrejöttéhez, amelyből idővel kinőtt az általános relativitáselmélet, felforgatva a fizika világát. A két kísérletet összeköti az is, hogy nagyon hasonló módszerekkel dolgoznak, hiszen Hogan is a Michelson által kifejlesztett interferométer egy változatával igyekszik igazolni elmélete helyességét. Hogan meg van győződve arról, hogy holométere segíthet megoldást találni a fizika méretproblémájára, mivel megmutathatja, hogyan határozza meg a tér kvantumstruktúrája a gravitáció működését, vagy cáfolhatja a feltevés helyességét,ami szintén előrelépést jelentene. Lee Smolin teljesen más irányból közelíti meg a problémát. Míg Hogan óvatosan próbálgatja a tér kvantumjai révén összehozni a két nagy elméletet, Smolin szembemegy az árral. „Amikor doktorandusz voltam, Richard Feynman valami olyasmit mondott nekem, hogy ha minden kollégád ugyanazt próbálja igazolni, és nem járnak sikerrel, akkor könnyen lehet, hogy az elmélettel van a probléma. A húrelméletben pedig az elmúlt 40‒50 év során nem történt jelentős előrelépés” ‒ mondja a kutató.
Smolin szerint a kis méretekből kiinduló fizikai elméletek éppen jellegükből adódóan hiányosak. A kvantumtérelmélet jól leírja, hogy az egyes részecskék vagy kisebb részecskerendszerek hogyan működnek, de nem veszi tekintetbe, amit egy kozmoszt leíró teóriának meg kellene tennie. Nem magyarázza meg, hogy miért olyan a valóság amilyen. Smolin felfogása szerint a kvantummechanika pusztán az univerzum bizonyos alrendszereinek elmélete. A szakértőnek az a véleménye, hogy sokkal többre jutunk, ha az univerzumot egyetlen hatalmas rendszerként képzeljük el, és egy olyan új teóriát építünk fel, amely erre az egészre alkalmazható. Ennek az elméletnek már meg is van a kezdetleges váza, mégpedig az általános relativitáselmélet. A kvantumkerettel ellentétben a relativitásban nincs helye külső megfigyelőnek vagy külső időmérésnek, mivel nincs olyan, hogy kint. Ehelyett minden az objektumok és a tér különbözői részei közti kölcsönhatások eredményeként bontakozik ki. A tehetetlenségtől kezdve minden megmagyarázható a részecskék gravitációs terei révén. Ennek könnyebb megértéséhez érdemes felidézni Einstein egyik gondolatkísérletét. Képzeljük el, hogy a világegyetem két űrhajóst leszámítva teljesen üres. Az űrhajósok egyike pörög, míg a másik egy helyben lebeg. Melyikük fog szédülni? Az űrhajósok szempontjából tekintve a problémát, mindig a másik fog pörögni látszani, míg magukat hozzá képest álló látják. Külső referenciapontok nélkül nincs lehetőség annak eldöntésére, hogy melyiküknek van igaza, vagyis nem lehet különbséget tenni a két űrhajós között.
Az eltérés tehát csak akkor fog értelmet nyerni, ha a két űrhajóst a létező univerzumba helyezzük át. Az általános relativitáselmélet klasszikus értelmezése szerint tehetetlenségről, vagyis a nyugalmi vagy mozgási állapotának megváltoztatásával szemben jelentkező ellenállásról csak akkor van értelme beszélni, ha feltételezzük egy kozmikus gravitációs mező létét, amellyel szemben ez az ellenállás megvalósul. „Az általános relativitáselmélet nem alrendszerek elmélete. Az egész univerzum, mint egyetlen zárt rendszer viselkedését írja le” ‒ mondja Smolin. A szakértő elképzelése szerint, ha a világegyetem minden része térben összeköttetésben áll egymással, akkor elképzelhető, hogy ezek a kapcsolatok az időn is átnyúlhatnak. Ebből kiindulva pedig két elméletet is kidolgozott arra vonatkozóan, hogy hogyan fejlődhettek ki a fizika törvényei az univerzumban. Az egyik a kozmikus természetes kiválasztódás elmélete, amelyben azt fejti ki, hogy a fekete lyukak kozmikus tojásokként viselkedve új téridő-darabkáknak adhatnak életet, amelyek saját törvényekkel rendelkeznek. A másik, újabb elmélete pedig gyakorlatilag ezen törvények kialakulási módjáról szól. Ez utóbbi teória, a precedencia alapelve arra kínál választ, hogy a fizikai jelenségek miért megismételhetők. Ha elvégzünk egy kísérletet, amelyet korábban már végrehajtottak, azt várjuk, hogy annak kimenetele azonos lesz a korábbi eredménnyel. Ha például meggyújtunk egy gyufát, majd ugyanazzal a mozdulattal megpróbálunk meggyújtani még egy gyufát, azt várjuk, hogy a második szál is lángra kap. A megismételhetőség annyira megszokott része életünknek, hogy a legtöbbször nem is gondolunk rá, hanem egyszerűen a természet valamilyen törvényének tulajdonítjuk, hogy az azonos lefolyású események azonos végeredményt produkálnak.
Smolin szerint azonban naivitás lenne azt gondolni, hogy ezek a törvények mindig is léteztek, hiszen ezzel azt feltételeznénk, hogy azok az időn felül állnak. A relativitáselmélet értelmében viszont nincs időn kívüliség, vagyis ezek a törvények is egy időbeli folyamat eredményeként alakultak ki, mondja a szakértő. Mégpedig olyan módon, hogy amikor a dolgok egy adott kombinációban először kerültek interakcióba, az valamilyen eredményt produkált (ami másként is alakulhatott volna), majd később a hasonló elemeket felvonultató folyamatok véletlenszerű kimenetel helyett nagyobb valószínűséggel kezdtek egy bizonyos eredményt hozni. A törvények kialakulásának igazolására jó módszer lehet tehát, ha egy olyan kísérletet végzünk el, amelyet korábban senki sem hajtott végre, vagyis aminek nincs precedense. Például egy olyan nagyon összetett kvantumrendszert hozunk létre, amelynek elemei eddig sosem létezett kombinációkban vannak összefonódva egymással. A precendencia alapelve szerint ezen rendszer működésének eredménye még teljesen véletlenszerű lesz. Ha azonban újra és újra megismételnénk ezt a kísérletet, idővel egyre gyakrabban fogjuk ugyanazt a végeredményt kapni, vagyis a folyamat egyre megjósolhatóbb lesz, legalábbis elviekben. Egy olyan rendszer, amelyben az univerzum éppen csak elkezdett egy precedenst kiépíteni, persze nem sokban fog különbözni egy teljesen véletlenszerűen működő rendszertől, de nem lehetetlen elcsípni az eltéréseket, véli Smolin. Bár a precedencia atomi méretekben érvényesül, hatásai a teljesen rendszert befolyásolják. Smolin szerint ezek vizsgálata révén választ kaphatunk azokra a kérdésekre, amelyeket a kvantummechanika fel sem tesz, vagyis hogy miért előre halad az idő és nem hátra, és miért olyanok a természeti törvények, amilyenek. A szakértőt Hoganhez hasonlóan nem kizárólag tervezett kísérletének végeredménye izgatja, hanem hogy választ találjon ezekre az alapvető problémákra, amiben az is előrelépést jelenthet, ha kísérlete kudarcot vall.
Hogy kinek van igaza a fizika két ága közti vitában, azt egyelőre nem lehet eldönteni. Sean Carroll, a Caltech kutatója, aki egyaránt otthonosan mozog a relativitáselmélet és kvantummechanika világában is, jelenleg úgy véli, hogy a kvantummechnikát előtérbe helyező oldal előrébb jár igaza bizonyításában. A már említett holland kísérlet a nagy távolságban is kapcsolatban lévő elektronokkal, amely a kvantummechanika egyik furcsaságát, a kvantum összefonódást demonstrálta, ugyanakkor jelzi, hogy az elmélet messze nem tökéletes. Ami az átfogó képet illeti, az igazi ellentét nem is az általános relativitáselmélet és a kvantumtérelmélet között húzódik, hanem a klasszikus dinamika és a kvantumdinamika közt, mondja Carroll. A relativitáselmélet az ok és okozat összefüggése szempontjából ugyanis nagyon is klasszikus elveket vall, míg a kvantummechanika teljesen eltérően gondolkodik a kauzalitásról. Einstein még abban reménykedett, hogy ha kellően mélyre ásunk a kvantummechanikában, rátalálunk annak klasszikus, determinisztikus alapjaira, egyelőre azonban nincs nyoma annak, hogy ezek léteznének. A kvantum összefonódás létezése pedig egyenesen afelé mutat, hogy a klasszikus rend keresése fölösleges. Az emberek általában fel sem fogják, hogy a kvantummechanika mennyire felülemelkedik a tér és a lokalitás mindennapi életben megszokott szabályain, mondja Carroll. Ezek a dolgok a kvantumszinten egyszerűen nem léteznek. Hogy ennek mi az oka, arra talán magyarázatot adhat Hogan elmélete, bár Carroll nem sokat vár a holométeres kísérlettől. Ami a másik oldalt illeti, Smolin teóriáit még kevesebbre tartja, és inkább a húrelmélet mellett teszi le voksát, amely szerinte természetes kiterjesztése lehet a kvantumtérelméletnek.
Azzal ugyanakkor maximálisan egyetért a kutató, hogy a kvantumelméletnek komoly hiányosságai vannak, és a jelenlegi megközelítés teljesen alkalmatlan arra, hogy az univerzum működését megmagyarázza. „Még azt sem tudjuk, hogy mi az idő” ‒ mondja Carroll, aki egyébként annak az elképzelésnek a híve, hogy az idő a piciny méretekben megnyilvánuló kvantum-interakciók révén jön létre, bár ebben a tekintetben Smolin univerzális időelképzelését is megfontolásra érdemesnek tartja. Míg tehát a tér természetének megmagyarázását tekintve a kvantummechanikai oldal tűnik az erősebbnek, ami az időt illeti, korántsem ennyire egyértelmű a helyzet. Bármi is legyen a kísérletek eredménye, Smolinnak abban mindenképpen igaza van, hogy az univerzumot egészében kellene vizsgálni és leírni, hiszen mi magunk is kvantumszint fölötti méretekben tapasztaljuk meg a világot. Hogan feltételezett térszemcséinek összességét a mindennapi életben folytonos egésznek észleljük, és minél nagyobb méretekben vizsgáljuk ezt az egészet, annak létezése és törvényei egyre érthetetlenebbek számunkra. Az elméleti keretek feszegetésére tehát minden irányból szükség van, hiszen csak így kerülhet közelebb egymáshoz a teóriákban leírt és az észlelt világ.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

27. CyberPunk6...
2015.11.08. 10:04
"10-18 méter pontosságú mérésekre van szüksége, ami 100 milliószor kisebb, mint egy hidrogénatom."

Egy prefixum lemaradt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. CyberPunk6...
2015.11.08. 10:13
Imádom a cikkeidet és ez még a szokásos cikkeidnél is jobb!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Jools Cyber...
2015.11.08. 10:46
Hm, valami bibi van ezzel az alsó-felső index megjelenítéssel, de akkor addig is marad az egyszerűbb megoldás. És köszi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. gombabacsi
2015.11.08. 11:07
nem értek hozzá, de dereng valami ilyesmi

https://hu.wikipedia.org/wiki/Planck-hossz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. cheatergs
2015.11.08. 14:31
Ekkora tudású emberek szókincséhez képest kábé tízből áll az enyém, de azt hittem, Smolin "univerzális időelmélete" egyfajta fizikai alapszemlélet, amit a racionalista matematikusok, fizikusok keretnek tartanak.
A józan paraszti eszem nekem legalábbis e felé húzza a gondolkodásomat.

Nem hittem, h ennyire szétzilált a tudóstársadalom efféle kérdésekben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. VAjZY
2015.11.08. 16:13
#gombabacsi Igen, emiatt/ennél az értéknél omlanak össze az olyan próbálkozások, amelyek egy keretrendszeren belül akarnák összeegyeztetni a két ellentétes nézőpontot, tehát az alapvetés az már rég elfogadott.
#cheatergs Túlzás, hogy szétzilált, csupán a két különböző főalapvetésből nyilván csak különböző utakon, különböző módszerekkel lehet operálni. A szintézisre hozásba pedig minden valamirevaló tudós fektet energiákat, sokszor szó szerint is ugye (pl: CERN).

A baj abban van, hogy tudomány lévén, csak szélsőséges eredményeket hivatottak elfogadni, tehát a kérdésnek "eldőlnie" kell a két szélsőség között, ilyen formán pedig nem beszélhetünk egyesülésről. Mindazonáltal egyiknek se lesz köze a valósághoz olyan szinten, mint ahogyan az elvárva van, bár egyre többen jönnek rá, hogy vakvágányokra ölnek energiákat az effajta próbálkozások, hiszen almából soha nem lesz körte, hogy sarkítva fogalmazzak, azonban mindkettő gyümölcs is csak akkor lesz(egyesített elmélet), ha egy nagyságrenddel kijjebbről szemléljük a valóságot. Ez természetesen nem lehetséges kísérletileg, ezért nem tudjuk hova rakni a fő erők eredetét sem. Alapvetően nem is ugyanonnan származnak, persze, hogy eltérően is viselkednek. A gravitáció különcsége soha nem illett a mi világegyetemünk "zárt" rendszerébe, mivel nem ott alakult ki, sőt, nem is tekintik már klasszikus értelemben erőnek, hiszen viselkedése olyan dolgokat sejtet, amiről sem tudásunk, ebből kifolyólag sem fogalmunk nem lehet rá/róla. (Ld pl: multiverzum elméletek) Persze az emberi agy nem is képes nyílt rendszerekben gondolkodni, magához a megértéshez be kell zárni a dolgokat. Tehát ezen a szinten valóban elDŐLNIE kell a kérdésnek, de már nem annak, hogy igen/nem, A/B közül melyik az igaz, hanem annak, hogy elfogadunk (a zártságba kényszerültség miatt) tényeket vagy felesleges energiákat pazarlunk olyan dologra, vakvágányokra menésekre, amelyről már rég megmondták, nem lehetséges eldöntendő kérdésekkel bombázni. A mókuskerékbe ugrott agyi működés nehezen kezeli a komplementaritást, amely világunk fő(!) ismérve, hiszen mi történik, ha a végtelent és a semmit kellene megérteni? Tkp. csak elfogadás történik, márpedig bármilyen kérdést teszünk fel, valamelyikhez lyukadunk ki végsősoron. Bizonyította ezt már jóideje a filozófia, és talán annál is többször a matematika -> a természet. Amikor valahol azt a választ kapjuk tőle, hogy végtelen = 0, paradoxon keletkezik, holott ezt sem klasszikusan kell értelmezni, hanem a komplementaritás elve alapján elfogadni, belátni, hogy világunk minden, szélsőségére vonatkozó kérdésre a végtelennel és a nullával fog válaszolni.
A legtöbb XXI. századi tudós ezért annyira nem is a konkrét "egyesítésre" törekszik, hiszen tudják ezt, hanem olyan elméleteken dolgoznak már, melyekből relatíve biztosra vehető, hogy technológia lehet, persze egy publikációnak nem ennek kifejtése a célja, én azért ezen gondolatokat szívesebben várnám tőlük, mintsem az egyesítésre való értelmetlen törekvést, annak véget nem érő hajszolását, hiszen ha létezne is egy ilyen egyenletrendszer, nem tudnánk vele kezdeni semmit, azt pedig nehéz elképzelni, hogy amiatt aztán a világ nihilbe süllyedne, mert már mindent tudunk. De nem létezik ilyen rendszer, hiszen a világegyetem szűk értelemben már nem a szingularitás állapotában van, nem homogén természetű - márpedig csak akkor lehetne létrehozni ilyen egyenletet, ugyanakkor ott szinten értelmetlen lenne a homogenitás miatt. Hamvában holt ötlet az összes, az egész világegyetem, egységesítésre, standardizálásra vonatkozó okoskodás, el kéne kezdeni az ~ egy évszázada tudva levő dolgokat tudatni a néppel, nem még mindig ezt a XIX-XX. század előtti, elavult gondolkodásmódot tuszkolni az Univerzumról a már amúgy is anyagias, kizárólag kézzel foghatót értékelő (főként nyugati) modern ember számára!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. CyberPunk6... VAjZY
2015.11.08. 17:07
A gravitációt sosem tekintettük "klasszikus értelemben erőnek".
A gravitáció gyorsulás, az erő pedig a gyorsulás szorzata a tömeggel m*dv/dt (mármint newton szerint). Aztán persze később ebből v(dm/dt)+m(dv/dt) lett, mikor kiderült, hogy a tömeg sem állandó.

A többi meg nagyon durva mennyiségű filozófiai wall of text. Nehéz volt végigolvasni, kicsit tagolhatnád jobban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. VAjZY Cyber...
2015.11.08. 20:25
Ugyanezt próbáltam kifejezni, csak mindig úgy állítják be, mintha az lenne, ugyanolyan tulajdonságokkal, csak mintegy kakuktojásként, pedig semmi köze...

Az, mivel a tudomány haladásának irányait, módszereit a filozófia alapozza meg.

Bocsánat, nekem nem szokott gondot okozni a sűrű betűhalmaz és a mennyisége sem, (könyvek, szakcikkek olvasása?) de rendben, a kedvedért majd néhány enterrel többet ütök legközelebb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. CyberPunk6... VAjZY
2015.11.08. 20:41
Én sok szöveget olvasok, rengeteg műszaki leírást, azokban aztán ban wall of text, de ott is tagolják.
Itt sajnos a fórum beállításai nem alkalmasak arra, hogy jól olvasható legyen egy ilyen. Ha be lennének húzva a bekezdések, icipicit nagyobb lenne a sorköz... Szóval, amikről beszélünk azok jobban formázottak, mint ami itt van.

Csak +1 enter a bekezdések közé, meg kicsit több tagolás és sokkal olvashatóbb. Ettől függetlenül végigolvastam, csak jeleztem, hogy kényelmetlen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. VAjZY Cyber...
2015.11.08. 21:31
Igaz, kicsit szűk itt a sorköz, és stilisztikából sem vagyok 5-ös, nem szoktam írni, könyvet meg pláne nem, így nem vagyok hozzászokva, elnézést.
A lényeg azért remélem, átjött, csak fura volt, mert Te nem a megmondókhoz szoktál tartozni, hanem az érdemben hozzászólókhoz.
Ettől függetlenül köszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. CyberPunk6... VAjZY
2015.11.08. 21:38
Nem beszólásnak / megmondásnak szántam, nem akartalak ezzel bántani. A legcsekélyebb rosszallás sem volt benne, vagy beszólás vagy bármi hasonló.

Ha így érezted, akkor elnézést.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. VAjZY
2015.11.08. 21:47
Majd' elfelejtettem itt a nagy elkalandozásban: Köszönjük szépen a remek témaválasztást Jools! Még sok-sok ilyet - tudományból, gondolkodásra késztetésből sosem elég!

CyberPunk666 Akkor örülök, ebben a reményben írtam a köszit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. ny
2015.11.09. 00:33
"Ennek könnyebb megértéséhez érdemes felidézni Einstein egyik gondolatkísérletét. Képzeljük el, hogy a világegyetem két űrhajóst leszámítva teljesen üres. Az űrhajósok egyike pörög, míg a másik egy helyben lebeg. Melyikük fog szédülni?"

Amelyik pörög, ez trivi. Az egyik azt látja lyenkor, hogy a másik pörög, a másik meg azt, hogy az egyik kering. Na, aki ezt látja, fog szédülni és hányni is.

Meg tudnád forrásolni ezt a gondolatkísérletet?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. mullerdavi... ny
2015.11.09. 02:14
Einstein 1916, 112-13.
Link 302. oldal.
Link Relativity of Inertia (Mach's Principle)
Közös tengely körül történik a dolog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. gombabacsi ny
2015.11.09. 11:28
önmaga "körül" pörög az egyik, nem a másik körül kering
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. mullerdavi... gomba...
2015.11.09. 12:43
Ha nem egy tengelyre esnek akkor az álló keringeni fog a pörgő szemszögéből.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. R3LaX123
2015.11.09. 20:19
Az ilyen cikkeknek még a címét sem értem, de mégis mindig elolvasom őket .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. FaL
2015.11.10. 14:26
Ha újrakezdhetném a tanulmányaimat tuti fizikus, vagy asztrofizikus szeretnék lenni

Mindenesetre jelenlegi tudásom szerint én úgy gondolom, hogy a kvantumelmélet és a klasszikus relativitáselmélet ugyanannak a törvényszerűségnek két oldala.

Ugye a kvantumelmélet mindaddig működik, amíg kvantumszinten alkalmazzuk és onnantól, hogy növeljük a méreteket egyre instabilabbá válik és kozmikus szinten értelmezhetetlen eredményeket ad. Szerintem a megoldást valahol a sötét energiában kéne keresni. Ha csak a közvetlenül látható és mérhető anyagokat vennénk alapul, akkor a világegyetemnek össze kéne zuhannia egy bazi nagy fekete lyukba és hello. Viszont a sötét energia ezt megakadályozza, ez hajtja a világegyetem tágulását is.

Ha ezt figyelembe vesszük a két elmélet esetében is, akkor én úgy képzelem el, hogy a kvantumelmélet addig állja meg a helyét, amíg a kvantumszinten vagyunk, ahol nem hat a sötét energia, míg egy bizonyos mérethatártól már igen, ahonnan a relativitáselmélet és a klasszikus gravitációs elméletek veszik át a helyét. Magyarul a relativitáselmélet, a kvantumelmélet sötét energiával módosított változata.

Persze az egzakt fizikát nem tudom mögöttük, de számomra így van értelme, mivel a saját referenciakeretükben mindkét elmélet tökéletesen leírja a világ működését, tehát nem tartom valószínűnek, hogy valamelyik hibás lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Resike ny
2015.11.10. 14:31
Mind a ketten azt fogják érezni hogy ők pörögnek. Mivel nincs semmi relativitási pontjuk az űrben, ha lennének csillagok akkor az alapján már lehetne tájékozódni, hogy most melyikük is pörög.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. gombabacsi FaL
2015.11.10. 15:13
"mivel a saját referenciakeretükben mindkét elmélet tökéletesen leírja a világ működését, tehát nem tartom valószínűnek, hogy valamelyik hibás lenne"

egyik sem írja le még a saját viszonyítási vagy bármilyen rendszerében sem, és ezzel tisztában is vannak a tudósok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. arn
2015.11.11. 11:49
hu, koszi, ez nagyon jo gondolatebreszto, es veletlenul egybe is vag azzal, amin mar evek ota gondolkodom

pongyolan - en a vilagot ugy kepzeltem, hogy ter=anyag (lathato+sotet). a feny tercsomokon (kvantumokon) ugral, gyk az ido ennek az ugralasnak a sebessege. szerintem mukodhet ez a kvantumokbol felepulo vilag, de figyelembe kell venni az aktualis gravitacio merteket, mert vhol osszetomorodik, vhol meg kinyulik - szerintem a kvantum merete nem konstans, igy megmerni nem lesz egyszeru.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. arn
2015.11.11. 12:33
masik gondolat... mi van, ha a gravitacio kontans (vagyis nincs, mert az erok kiegyenlitik egymast), az anyag egyenletesen tolti a teret. ebben az esetben a kvantum merete azonos mindenutt. viszont ha a kvantumok meretet folyamatosan valtoztatjuk, eltero tavolsagu tercsomokat hozunk letre, megvaltoztatva a gravitaciot. ergo arra mozdul a lathato anyag, ahol kisebb kvantumtavolsagok vannak a terben. olyan, mintha az anyag kotve lenne az adott terpoziciojaba, es a kvantumtavolsagok valtozasaval vele mozdul, magaval huzza azt.

kicsit olyan, mint ha a vizbe kavicsot dobunk (big bang), felboritja a viz felszinen kvantumtavolsagokat (vhol megnyulik, vhol osszetomorodik), egeszen addig, amig ujra ki nem simul a felszin (gyenlitodnek a kvantum tavolsagok). mivel csak egy rovid idoszeletet latunk, nem tudjuk az egesz okat, csak az okozatot, a gravitaciot, mint a vilagot formalo erot, pedig az csak a vilag kiegyenlitodesi folyamatanak resze, csak kozben tortenik ezaz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. fairi FaL
2015.11.11. 16:40
" Viszont a sötét energia ezt megakadályozza, ez hajtja a világegyetem tágulását is. "
de az is könnyen lehet ez az egész sötét dogok valami artifakt,amik a hiányos elméleteinkből jön ki.
pl. Sötét anyagot nagy erőkkel keressük,de mindig kicsúszik a kezünkből és annyit tudunk róla hogy "sötét".
http://science.nasa.gov/astrophysics/focus-areas/what-is-dark-energy/
Már a szakértők is féltve feltételezzék lehet hogy Einstein elmélete nem is annyira jó és túl nagy méretekben nem működik kielégítően.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.11.13. 16:43
Fellép egyáltalán ilyenkor a nyakukban valami erő? (mondjuk két rugónk van, amelyek végére súlyokat akasztunk)

(szerk: "This effect came about from an apparently accidental agreement of two quantities in Newtonian theory: the inertial mass of a body happens to equal its gravitational mass exactly. Einstein now believed that this equality could be no accident. He needed to find a gravitation theory in which this equality is a necessity. "
Ez olyan szép. Kicsit bánom, hogy középiskolában nem volt ált. rel. (illetve entrópia sem eléggé))
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. svas
2015.11.16. 01:58
Ha érdekel a téma valakit, ebben a könyvben egész sok oldalról körbe van járva a dolog:
"Richard Panek - 4% univerzum"

Einstein relativitás elméletéről és annak látszólagos konfrontációiról a kvantum törvényekkel szemben :
"Brian Greene: Az elegáns univerzum"

Utóbbinál a húrelmélet van a fókuszban, de a könyv eleje, 50-70 oldal az a relativitásról szól, sztem nagyon szemléletes még layman-eknek is mint jómagam is.

Van neki újabb is, "A kozmosz szövedéke" címmel, kb ugyanaz a téma, csak up to date-ebb kicsit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Hoax99
2015.11.23. 21:45
Ennek a cikknek van valamilyen angol nyelvű alapja vagy 0-ról lett megírva magyarul?
Csak szeretném továbbítani magyarul nem tudó ismerősnek.

Amúgy nemrég voltam egy CERN kutató előadásán aki rögtön azzal kezdte, hogy nem beszélhet szinte semmi kutatási eredményről, de azért mondott pár érdekes dolgot*. A sok új infó alapján nekem kb az kezd körvonalazódni, hogy a mátrixban élünk és a legtöbben a kék bogyót vették be .

*: pl hogy az anyagnak úgy lesz tömege hogy áthalad valamilyen mezőn /térerőn.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Quapaw
2015.12.24. 00:25
Nagyon igényesnek és érdekfeszítőnek találtam a cikket, le a kalappal a szerzője előtt! Habár laikusnak mondanám magamat, de magam is természettudományos ismeretkörrel rendelkezem, így, ha nem is napi szinten, de foglalkoztatnak az ehhez hasonlatos kérdések. Annál is inkább, mert az egyetemen az egyik tanárom is kitalált egy sajátos elméletet és kíváncsi lennék arra, hogy hozzáértők hogyan vélekednek erről. Akinek van egy kis szabadideje az [LINK] ezen a címen megtalálja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!