iPon Cikkek

Lara Croft and the Temple of Osiris – Egyiptomi kiruccanás

Dátum | 2014. 12. 22.
Szerző | Leon121
Csoport | JÁTÉK

Az egyiptomi istenek szórakoztató népség voltak. Történeteikben rendszeresen előfordultak a brazil tévéfilmeket is megszégyenítő csavarok, amivel bátran vehették fel a versenyt a görög vagy skandináv mitológiák hasonlóan szappanos regéivel. Széth (angolul: Seth) például megölte testvérét, Oziriszt (Osiris), mert miért ne? Hiszen ő a zűrzavar, a káosz és a pusztítás istene volt, amíg maga is meg nem halt. Persze a halál túl sokáig nem tart vissza egy istent, így történetünk idején Széth is megpróbál visszatérni az élők sorába, hogy aztán elpusztítsa a világot. Ebben azonban útját állja testvére, Ízisz (Isis), az ő fia, Hórusz (Horus), és ami a legbosszantóbb, két halandó: egy feltörekvő archeológus-kalandozó Carter Bell, és egy bizonyos Lara Croft – nameg maga Ozirisz, akit szintén nem tart örökké fogva a halál.
A Lara Croft and the Guardian of Light az egyik leghosszabb játékcím babérja mellett még számos jó tulajdonsággal bírt. Mindenki kedvenc AA (vagyis inkább DD) kategóriás régésznője egy, a megszokottól teljesen eltérő játékélményt nyújtó programot kapott, ami ráadásul kiválóan működött. Ötletes, könnyed, akciódús, pörgős, szórakoztató – hasonló jelzőkkel lehetett illetni. Emellett szerencsére a Tomb Raider nevet is mellőzte, így a sorozat régi rajongói sem kántálták vérben forgó szemekkel, hogy „de hát ez nem is Tomb Raider!!!”. Egyszóval a LCatGoL jó játék volt. A folytatásnak pont emiatt már nem volt könnyű dolga, hisz míg az előd elvárások nyomasztó terhe nélkül, afféle „örömjátékként” látott napvilágot, addig a Temple of Osiris elé már úgy ült le a játékosok jelentős része, hogy voltak kialakult elképzeléseik, hogy milyen kell legyen a program. Ez pedig, mint tudjuk, könnyen vezethet csalódáshoz is. Ozirisz temploma (enyhe képzavarral élve) nem ijedt meg a kihívásoktól, és próbálta hozni a folytatásoktól elvárhatót: nagyobb, több, látványosabb igyekezett lenni.
Ha már a játék az első sokkot a technológiai körítéssel éri el, kezdődjön a bemutató is ezzel a fájóan szomorú kijelentéssel: a program technológiailag finoman szólva is sántít. A PC-s gépigénye sokkal magasabb, mint az első résznek, cserébe gyakran bugos, és sok hardveren szinte játszhatatlan – legalábbis a fórumok tanulsága alapján. Pedig annyival még nem is lett szebb, ami ezt indokolná. Szebb, ez tény, főleg a fény-árnyék hatások lettek erősebbek, amire Lara új fáklyája különösen rávilágít. Ennek ellenére első blikkre nem érezni feltűnő minőségi ugrást, a látvány inkább bizonyos helyeken, és a főellenségeknél bontakozik ki igazán. Ráerősít viszont a pályatervezés, mivel a történet teli van szúrva monumentális eseményekkel, főellenségekkel, évszak- és napszak-változásokkal, melyeken csak úgy villog a Nagyobb Költségvetés feliratú neontábla. A Temple of Osiris tehát szép, de ennek meg is kéri az árát, és ráadásul elég instabil is az alatta futó motor – várjuk a patcheket! Volt szerencsénk a PS4-es változathoz is, jó hír, hogy (bár ott nem vittük még végig a játékot), nem ütköztünk olyan hibákba, mint a PC-s verzió esetében, a kontrolleres irányítás pedig még egy pluszt jelentett a konzolplatformokon. Hangok terén is történt egy kisebb előrelépés, főleg amiatt, mert sokkal több szinkronizált szöveget hallhatunk a játék során. Szereplőink folyamatosan szövegelnek (természetesen főleg a két nő: Ízisz és Lara - Mire célzol ezzel kedves kolléga? :P - Magrathea), Széth pedig állandóan játssza az e-széth, és rendszeresen felolvas egy-egy sort a „Főellenségek Legjobb Közhelyei” kötetből. A játék egész hangulata, története, eseményei tagadhatatlanul és szándékosan B-kategóriásak – legalábbis remélem, hogy szándékosan, mert ha a túljátszott szerepeket és a beszólogatásokat komolyan gondolta egy ilyen kaliberű stúdió, az nagyon ciki lenne. Tipikus popcorn-kalandot kapunk, amit ha nem veszünk komolyan, akkor simán elszórakoztat.
Lendüljünk túl egy elegáns Lara-féle tigrisbukfenccel a körítésen, és koncentráljunk arra, ami a program lelkét jobban meghatározza: a négyfős, kooperatív multiplayerre. Egy gépen, vagy neten át tudunk így nekifeküdni a mókának – az előbbi még jól is működik, a netes csatlakozással viszont nem ritkán probléma van, megszakadó kapcsolat, menet közben kieső játékosok, és ehhez hasonló gondok sajnos gyakran előfordulnak. A kooperatív játékmódot ügyesen sikerült megvalósítani: míg Lara és régész konkurenciája a hagyományos, emberi felszerelést használják (bomba, kötél), addig multiban a két isten-pajtás kapja az első rész lándzsáját leváltó Fény botját. Ez leginkább a Quake-sorozatból ismert lightning gunra emlékeztet, folyamatos sugara különleges kapcsolókat aktiválhat, sőt tükrökről is visszaverődhet, felemelve pedig bizonyos platformokat más állásba mozgathat. Ezzel sikerült újabb fajta fejtörőket is alkotni a szokásos ugrálás-gombnyomás-golyógörgetés mellé.
A környezet készítésénél sutba dobták az elszigetelt pályákat, helyette egy központi helyszínen, és az innen nyíló kötelező és opcionális sírokban lophatjuk el ősi civilizációk kincseit, szigorúan a nagyobb jó érdekében. Sajnos nincs okunk teljesen belelkesedni a nyílt tér hallatán, ez a központi hely ugyanis meglehetősen szűkös, hamar felfedezhető, ráadásul nem is egyszerre nyílik meg, hanem a történet során folyamatosan. Így aztán túlzottan nagy szabadságot nem kapunk, épp csak annyit, amit már rá lehet írni a doboz hátuljára. Az opcionális sírokat se vitték túlzásba, összesen ötöt kapunk, melyek még csak nem is különösebben nehezek. A történetet előre vivő fő sírok befejezése utáni jutalom-helyiségben, és a központi pályán itt-ott elszórva találhatunk egy csomó, különböző értékkel bíró ládát, melyeket gyémántokkal nyithatunk ki. Ezek a ládák kincseket (gyűrűket, amuleteket) rejtenek, melyek az előd tulajdonságokat erősítő ékszereihez hasonlóan működnek. Minden fő sírhoz tartozik pár kihívás is, újabb fegyverekért és egyéb jutalmakért különféle extra feladatokat kell megoldanunk – de már ez is ismerős lehet az első részből. A Temple of Osiris önmagában véve egy kifejezetten jó, bár jelenleg még technikai nehézségekkel küzdő játék lett (PC-n legalábbis). Ötletes, változatos, látványos, az akciójátékosokat ugyanúgy meg tudja szólítani, mint a platformerek és fejtörők kedvelőit. Van viszont egy elődje, amivel az összehasonlítás elkerülhetetlen, így kissé árnyaltabb a kép. Pozitív, hogy a játék szebb, látványosabb, talán kicsit változatosabb, és már négy játékost is kiszolgál. Ugyanakkor sokkal gépigényesebb is, ami nem érződik indokoltnak. Az új játékszer (a Fény Botja) kevésbé újszerű fejtörőket hoz be, mint amit annak idején a lándzsa nyújtott, hisz már millió meg egy fénysugaras-tükrös játékkal játszhattunk. Végül pedig maga a játék érezhetően rövidebb, cserébe kétszer annyiba kerül, mint a Guardian of Light. Ez pedig semmiképpen sem jó ár-érték arány, így ha érdekelne a téma, de nem ragaszkodtok a négyjátékos mókához, akkor mindenképpen az első részt ajánlom vételre. Ezzel pedig várjatok egy nagyobb leárazásig – addig talán a technikai hibákat is kikalapálják, és akkor méltó utódot kaphatunk. Értékelés: 7/10 Platformok: PC, PS4, Xbox One Tesztelt platform: PC, PS4 PC galéria:
PS4 galéria:
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. tookmindeg...
2014.12.22. 09:29
Köszi a leírást, nagyon tetszett! A játékot valamikor majd talán egyszer. Az előző rész tényleg klassz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. sensorprim...
2014.12.22. 21:45
hát ez ránézésre sacred 3 féle trágya
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Magrathea senso...
2014.12.23. 00:39
Első ránézésre talán, de az igazság ettől elég messze van. Szerencsére.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!