iPon Cikkek

Lenovo ThinkPad T440s: Távol a hazától

Dátum | 2014. 05. 19.
Szerző | Alvin_ti4200
Csoport | NOTEBOOK

Az elmúlt egy évben meglehetősen sokszor említettük meg az üzleti szférába szánt notebookokkal kapcsolatban, hogy a gyártók túlságosan igyekeznek követni a konzumer piacon megfigyelhető divatot és ez bizonyos modellek esetében már visszás eredményeket szül. A legjobb példa talán a Hewlett-Packard mélyrepülése, a cégnél ugyanis nem találunk klasszikus üzleti modelleket, az aktuális EliteBookok mindegyike egy elvékonyított, optikai meghajtó nélküli valami lett, amely kevésbé masszív és kevésbé robusztus, mint elődei közül bármi. A dizájn terén is megfigyelhető volt egy fajta változás, de ennek megítélése inkább ízlés kérdése, a funkcionalitást nem minden esetben befolyásolja. A Dell jelenleg kapható üzleti szériás notebookjainak döntő többségével már megismerkedhettünk és szinte kivétel nélkül arra a következtetésre jutottunk, hogy a jelenlegi generációknál ez a gyártó jöhet ki a legjobban, hiszen pont csak annyira nyúltak hozzá korábbi modelljeikhez, amennyit a kötelező frissítés megkövetelt, és figyelembe véve, hogy a kiindulási alap is kellően jó volt, a siker szinte borítékolható. A Lenovo is ezt az utat járta éveken keresztül, mígnem tavaly a klasszikus, még az IBM érából fennmaradt billentyűzet cseréjével borzolta a kedélyeket, bár hosszabb használat után nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez egy klasszikus vihar a biliben reakció volt a felhasználók részéről. Nagy kérdés volt viszont, hogyha a tavalyi vérfrissítésre így reagált a publikum, akkor mi lesz a helyzet a 2014-es modellekkel, melyek esetében ennél lényegesen nagyobb változásokkal kell szembe nézni.
Titkon elképzelhető, hogy sokan arra vártak, hogy meghallgatva a potenciális vásárló tömeg hangját a cég visszatér arra az útra, amelyről bő egy évvel ezelőtt letért, de valljuk meg őszintén, elég kevés nagy gyártót tudnánk mondani, akik egy nagyobb fejlesztés után visszatáncoltak (egy példa a közelmúltból: az Apple egy év után visszatért a klasszikus iPod Shuffle dizájnhoz és nyugdíjazta a gombok nélküli változatot). Amikor először megláttuk a ThinkPad sajtófotókat, igencsak felszisszentünk, és akkor még nem sejtettük, hogy a szintén régóta velünk lévő touchpad kukázása csak egy probléma lesz a sok közül. De ne szaladjunk ennyire előre, vegyük sorra a tényeket szépen sorban.
Akárcsak a HP-nál, úgy a Lenovo-nál is megszabadultak a klasszikus Intel processzoroktól és helyüket alacsony fogyasztású változatok vették át. Itthon három központi egység közül választhatunk: Core i5-4200U, Core i5-4300U, illetve Core i7-4600U. Bár az első kettő számozásban közel áll egymáshoz, érdemes tudnunk, hogy órajelben (mind az alap, mind a turbo értéket tekintve) 300 MHz különbség van közöttük, amely elég sok. Ha nincs nagy felára az utóbbinak, érdemes azt választani, az Intel ezer darabos rendelés esetén ugyanannyiért adja a kettőt, ez mindenképpen bizakodásra adhat okot. A Core i7-es modell további 2-400 MHz-es pluszt, illetve picit nagyobb másodlagos cache memóriát (3 MB helyett 4-et) biztosít számunkra, viszont továbbra is kétmagos felépítéssel bír, így a közel 30 ezres felárat nem biztos, hogy megéri – helyette egy SSD-vel többre megyünk. Annál is inkább, mert a T440s alap kiépítésben egy 500 GB-os, percenként 7200-at pörgő merevlemezt tartalmaz, amelyhez kérhetünk egy 16 GB-os, kizárólag az operációs rendszer által felhasználható flash meghajtót is, így változtatva őt hibrid HDD-vé. Videokártya terén ezúttal nem találunk Quadro NVS modelleket a specifikációban, helyette egy mezei GeForce GT 730M szerepel, amely teljesítményét figyelembe véve nem egy rossz ajánlat, ha olyan alkalmazásokat tervezünk használni, amelyek erősen támaszkodnak a videokártya erejére. A nálunk járt készülékben dedikált VGA nem volt, a már megszokott Intel HD Graphics 4400 felelt mind a megjelenítésért, mind a számolásért. A következő, igencsak nagy változás a kijelzőt érintette. Eltűnt az előd modellnél még választható 1366x768-as panel, helyét egy 1600x900-as TN technológiára épülő LCD vette át – tesztgépünkben is egy ilyen megjelenítő található. Ami talán sokkal fontosabb, hogy lehetőségünk van IPS panelek rendelésére, melyek közül az egyik érintés érzékeny, némileg tükröződő bevonatot kapott, míg a másik nem. Közös ismérvük viszont az 1920x1080-as felbontás, amelynek a célközönség vélhetően örül majd. Alap felszereltségként jár az Intel 802.11ac WiFi szabványát támogató vezeték nélküli hálózati kártyája, illetve operációs rendszer nélkül se tudjuk megvásárolni a gépet, ám ez kiépítéstől függően lehet Windows 7 Professional, illetve Windows 8 Pro is. A súlycsökkentésnek teljes egészében áldozatul esett az optikai meghajtó, melynek helyére a Lenovo egy második, nem eltávolítható akkumulátort tett, az elsődleges telepet pedig nagyon vékonyra szabta, így az előd modell 43 Wh-s kapacitásához képest a két akksi által biztosított 47 Wh nem sokkal több. Igazságtalan lenne ugyanakkor elmenni a tény mellett, hogy az Intel új Haswell architektúrás processzorai kevesebbet fogyasztanak, így ezzel az akkumulátor párossal valószínű, hogy lényegesen hosszabb üzemidő érhető el, mint a T430s esetében. A cserélhető 23,5 Wh-s akksi helyett kérhetünk egy, a készülékhez képest brutális méretű (és azt jócskán megemelő) 72 Wh-s telepet, így a beépített, eltávolíthatatlan akkumulátorral karöltve már közel 100 Wh-s kapacitásról beszélünk – szemben az előd modell 75 Wh-jával (43 Wh beépített + 32 Wh az optikai meghajtó helyén). Ez a kombináció a gyártó szerint akár 20 órás üzemidőre is elég lehet, amely másfélszerese az előd modellnél elérhetőnek. Szintén kiemelik, hogy ennek a Power Bridge névre hallgató technológiának köszönhetően bármikor kicserélhetjük a lemerült külső akkumulátort egy teljesen feltöltöttre anélkül, hogy a gépet ki kellene kapcsolnunk, de akik kicsit is otthon vannak az üzleti notebookok világában, azok jól tudják, hogy ez a feature finoman szólva sem új keletű és évek óta velünk van. A 3 év garancia természetesen megmaradt, amelyet további 1 évvel toldhatunk meg némi pénzbeli ellenszolgáltatás után. Elképzelhető, hogy van, akinek ez is számít, ezért elmondjuk, hogy a T440s immáron rendelhető NFC modullal is.
A termék mellé egy 65W-os tápegységet kapunk némi dokumentációval karöltve. Azoknak, akik a nagyobbik külső akkumulátor megvásárlását tervezik érdemes elgondolkodnia a 90W-os tápegységen, kivéve, ha nem zavarja őket, hogy nagyon sok időbe telik a hatcellás telep teljes feltöltése.
Az előd T430s hűtőrendszere a jobbak közé tartozott, akár zajszint, akár hűtési teljesítmény szempontjából vizsgáljuk a kérdést, így a T440s-től is hasonló szereplést vártunk. Ehhez minden adott volt, hiszen bár némileg vékonyabb lett a készülék, az alacsony fogyasztású processzor jó alapot biztosított. A gyártó mérnökeiben ezúttal sem kellett csalódnunk, hiszen normál használat mellett a T440s rendkívül csendes volt, ráadásul maximális terhelés mellett se neveznénk túlságosan hangosnak. Ehhez a visszafogott zajtermeléshez ráadásul mindössze 60 fokos maximális hőmérséklet tartozott, ami fantasztikus érték. Kell-e említenünk ezek után, hogy a gépház sehol nem melegedett át? Ez az eredmény mindenképpen bizakodásra adhat okot azoknak, akik dedikált videokártyával tervezik megrendelni leendő ThinkPad T440s-üket. A processzor kínálatot már áttekintettük a bevezetőben, itt csak egy mondat erejéig térnénk ki a tesztpéldány szívét adó Core i5-4300U-ra. Alap órajele 1.9 GHz, amely legfeljebb 2.9 GHz-re emelkedhet abban az esetben, ha a központi egység egyetlen szálon dolgozik és a benne található videokártyát nem terheljük meg komolyabban. Annak érdekében, hogy el tudjuk dönteni, megér-e nekünk bő 20 ezer forint pluszt a dedikált videokártya, érdemes elolvasni utolsó cikkünket, amelyben GeForce GT 730M-mel szerelt notebookkal volt dolgunk. Ami az integrált VGA-t illeti, az előd T430s-ben lévő HD Graphics 4000-hez képest lényegében nem történt előre lépés, a 4400-as változat némileg alacsonyabb fogyasztás mellett hoz hasonló, néha kicsit jobb sebességet. Ha sok virtuális gépet tervezünk futtatni, akkor érdemes tudnunk, hogy mindössze egyetlen memória foglalat áll rendelkezésünkre, melybe legfeljebb 8 GB-os modult tehetünk. Figyelembe véve, hogy az alaplapra forrasztva kapunk 4 GB-ot, így a T440s által támogatott maximális memória mennyiség 12 GB.
A háttértárolók kérdéskörét érdemes kicsit körbe járnunk, ugyanis a T440s a klasszikus 2,5”-os bővítő helyen felül két M.2 csatlakozóval is bír. Amennyiben hibrid merevlemezzel vásároljuk meg a gépet, úgy a 16 GB-os flash memória az egyik ilyen csatlakozóba kerül, de szintén itt találjuk a 3G modemet is, amelyből egyenesen következik, hogy vagy az egyiket vagy a másikat választhatjuk rendelésnél. A másik M.2 foglalatban a WiFi kártya lakik és bár ide tehetnénk akár 512 GB-os SSD-t is, aligha fog bárki is megválni a vezeték nélküli hálókártyától. A nálunk járt készülékben egy mezei Samsung 840 Pro családba tartozó 256 GB-os SSD volt, sebességére abszolút nem lehet panasz, olykor a másodpercenként 500 MB-os értéket is meghaladta a számláló, de hasonlóan impozánsan szerepelt a többi, véletlenszerű elérést mérő tesztekben is. A T440s hangzása nem tartozik az élvonalba, amelynek vélhetően az az egyik oka, hogy a pici hangszórók a készülék aljára kerültek. Hangerejükkel ugyan nincs probléma, viszont a hangszínüket nem egyszerű beállítani, ha zenét szeretnénk hallgatni velük. Figyelembe véve, hogy a közép tartomány a többihez képest jobban hallható, konferenciahívásoknál ez mindenképpen előnyt jelenthet számunkra.
Amennyire megváltozott a belső, legalább annyira megváltozott a külső. A ThinkPad T430s-re csak nyomokban emlékeztető T440s ugyanis véleményünk szerint sokkal közelebb áll az utód modell nélküli T430u névre hallgató ultrabookhoz, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint az alig másfél kilogrammos tömeg és a 21 mm-es vastagság.
Ami elsőre feltűnik az a korábbi fekete színhez képest lényegesen világosabb, gyakorlatilag sötétszürke külső. Függetlenül attól, hogy nekünk nem nyerte el a tetszésünket, semmivel nem gyűjti jobban vagy rosszabbul az ujjlenyomatokat, mint korábban. Ami viszont egyértelműen visszalépés, az a felső burkolat, amelyet a kijelző körül és mögött találunk. Ez egyértelműen vékonyabb és keskenyebb lett, így hiába készül továbbra is merevítéssel ellátott szénszálas műanyagból, nem érezzük annyira masszívnak és ellenállónak, mint a T430s-ét. Az alsó burkolatnál is alaposan átrendezték a mérnökök a terepet. A csuklótámasz felőli oldalon eltűnt a lekerekítés, kényelmetlenebbé téve ezzel a gépelést. Ehhez kapcsolódik a mechanikus zár száműzése is, így a T440s-et már csak az alsó és felső burkolat közé való benyúlással tudjuk kinyitni. Ha megfordítjuk a gépet, akkor szemünkre ülhet a rémület, ugyanis a külső akkumulátoron kívül semmihez nem férünk hozzá egészen addig, amíg el nem távolítjuk az egész hátlapot, amely a sok felfogatási pont miatt némileg rizikós vállalkozás. Bár a dokkoló csatlakozó maradt a régi, sok felhasználó életét meg fogja keseríteni annak elhelyezése – túlságosan messze került a gép hátsó traktusától, így van olyan dokkoló, amelybe emiatt fizikailag nem tudjuk betenni. A zsanér kialakítása eltér a korábban megszokottól, ettől függetlenül elég erős, hogy tartsa a könnyített felső burkolatot, de tény, hogy a T430s szerkezete strapabíróbbnak tűnik hosszú távon.
A billentyűzetet bár megtartották az előd modellből, változtatásra ezúttal is futotta. Nélkülöznünk kell ugyanis az ikonikus Think gombot, a dedikált hangerő szabályzó gombok pedig az F1-F3 gombok másodlagos (alapértelmezés szerint elsődleges) funkcióira költöztek át. A gombok háttérvilágítása ezúttal is több lépcsőben szabályozható, viszont most sincs lehetőség arra, hogy csak akkor kapcsoljon be, amikor gépelünk, egyébként egy idő után halványodjon el (mint mondjuk a Dell Latitude, illetve az Apple MacBook Pro/Air masinák esetében). Bár a ház vékonyabb lett, az alátámasztás maradt a régi, azaz közel hibátlan.
A touchpadra viszont nincs mentség. A nálunk nem túl népszerű és alig-alig kapható ThinkPad T431s-en próbálkozott tavaly a gyártó dedikált gombok nélküli touchpaddal és már ott sem volt fenékig tejfel a használata. Sajnos ez az egység minimális módosításokkal ugyan, de átkerült a T440s-be és bizony egyértelműen a gép egyik, ha nem a leggyengébb, leginkább kritizálható pontja. A hasznos felület ugyan lényegesen nagyobb lett, mint volt, viszont ha gombként használjuk, túlságosan nagyot ránt vissza lenyomás után, így az ujjunk szinte száz százalék, hogy el fog mozdulni rajta, emiatt folyton koncentrálnunk kell majd a pontos pozicionálásra, ami idegőrlő. Ellentétben az előd modellek kidudorodó pontjaival, a T440s tapipadja egy sima, ujjlenyomat gyűjtő bevonatot kapott, amelyen nagyon hamar meg fog látszódni a használat – ki fog kopni a felület közepe. Sajnos azok sem ússzák meg, akik touchpad helyett a piros színben tündöklő trackpointot használják, ugyanis az ahhoz tartozó gombok is integrálásra kerültek a touchpad felső régiójába. Nincs semmi, amin megtámaszthatnánk az ujjunk szélét, így a használata finoman szólva sincs rendben, az ujjunk simán el fog csúszni rajta, amely pozicionálásbeli problémát okozhat.
A csatlakozók elhelyezését rendesen megkavarták, aminek örülünk, hiszen végre nem kell a gép mögött kutakodni, ott ugyanis az új generációnál már semmit nem találunk. Ezzel egy időben eltűnt az Express Card bővítőhely, helyére a 3G modemhez tartozó SIM kártya tartó került, így végre nem kell eltávolítani az akkumulátort (és ezzel egy időben esetleg kikapcsolni a gépet) ahhoz, hogy betegyük a szolgáltatóktól kapott mobil internetes SIM-et, mint az előző generációnál. Ez alatt találjuk az SD kártyaolvasót, a három USB aljzat közül mindegyik támogatja a legújabb 3.0-s szabványt, a bal oldaliak közül pedig a hozzánk közelebb lévő a gép kikapcsolt, illetve alvó állapotában is képes árammal ellátni a hozzá csatlakoztatott eszközt. A mini-DisplayPort kimenet segítségével akár 4K felbontású kijelzőket is ráköthetünk a notebookra, az új fajta szögletes tápcsatlakozó miatt viszont az évek óta velünk lévő tápokat nyugodtan dobhatjuk ki a kukába, valószínű, hogy az először a tavaly megjelent X1 Carbonnál látott aljzat lesz innentől kezdve sokáig a meghatározó a cégnél. A 14”-os 1600x900 pixeles felbontással büszkélkedő TN panelt tartalmazó kijelzőnek egyetlen igazán pozitív tulajdonsága van, ez pedig a remek vonalélesség, melynek köszönhetően a szövegek kiválóan olvashatók a megszokottnál apróbb betűk ellenére is. Látószöge se függőleges, se vízszintes irányban nem túl acélos, a fényerő tartomány viszont talán túlságosan is széles körben állítható. A minimális érték annyira alacsony, hogy szerintünk senki nem fogja használni, így az üzemidőt mérő tesztünk során az eggyel magasabb beállítást használtuk – nagyjából ez felel meg a többi gép minimum fényerejének. A színvilág picit hűvös és egy picit több benne a zöld, mint kellene, de szoftveresen gyerekjáték ezen változtatni, nekünk legalábbis viszonylag egyszerűen ment a kalibrálás. Az 1920x1080-as felbontással rendelkező IPS panelt viszont látatlanban is jobban ajánljuk, függetlenül attól, hogy azon már dpi növelés nélkül valószínűleg nagyon nehezen lesz olvasható bármilyen szöveg. A keskeny káva nagyon jól néz ki, az érintés érzékeny IPS panellel rendelkező változatok viszont kapnak egy széltől szélig tartó üveg felületet, melynek köszönhetően a matt paneltől el kell búcsúznunk. Talán felesleges is megjegyezni ezt egy ThinkPadnél, de azért leírjuk, hogy a kijelző teljesen hátra hajtható, azaz dőlésszöge 180 fok is lehet.
Ahogy a bevezetőben is említettük, a Core i5-4300U-t egy árban adja az Intel a nála 300 MHz-cel lassabb Core i5-4200U-nál, így egyértelmű, hogy még ha felárat is kell fizetnünk érte a Lenovo árpolitikája miatt, akkor is a gyorsabb modellt érdemes preferálni, a grafikonon egyértelműen látható, miért.
Az Intel HD Graphics 4400-as integrált grafikus kártyáját nem teszteltük le sokadik alkalommal is, aki kíváncsi, mire képes, ide kattintson. Sokkal érdekesebb az üzemidő, amelyről tudtuk előre, hogy biztos, hogy nőtt az előző generációhoz képest, hiszen a processzor fogyasztása alacsonyabb lett, az akkumulátor(ok) kapacitása pedig nagyobb. A valóság megerősített minket ebben, hiszen minimális terhelés mellett könnyedén elértük a 12 órát, a maximális fényerő melletti filmnézés során pedig akár két Gyűrűk Ura részt is megnézhetünk, mielőtt konnektor után néznénk. Amennyiben a hatcellás akkumulátorral vásároljuk meg a gépet, úgy az itt látható értékek duplájára számíthatunk. Kékkel kiemeltük a kategóriatárs Dell Latitude E7440 eredményeit, amely előző alkalommal járt nálunk és felesleges elemeznünk a látottakat, a számok magukért beszélnek – ráadásul a Dellnél nincs lehetőség másodlagos vagy nagyobb kapacitású akkumulátor vásárlására.
Az utóbbi évek egyik legellentmondásosabb Lenovo ThinkPad modellje járt nálunk és az egész teszt során az motoszkált a fejünkben, vajon milyen értékelést lehet majd írni a T440s-ről. Arról a gépről, amely számozás alapján a T430s utódja kellene, hogy legyen, miközben a két készülék között alig fedezhetünk fel hasonlóságot. Megmaradt a remek klaviatúra, amelyről mostanra talán a többség belátta, hogy tényleg nem olyan rossz, mint amilyennek korábban beállították páran. Kapunk egy remek hűtőrendszert, amely nem csak viszonylag csendesen, de rendkívül hatékonyan is dolgozik – igaz, ezúttal közel sincs olyan nehéz dolga, hiszen az előddel ellentétben a T440s-be már csak alacsony fogyasztású processzorokat kérhetünk. Emeltek a kijelző alap felbontásán, ráadásul választhatunk IPS panellel szerelt, akár érintés-érzékeny változatot is. Búcsút kell ugyanakkor mondanunk az optikai meghajtónak, a korábban a helyére tehető másodlagos adattárolónak és akkumulátornak. A gyártó újra definiálta ezt a rendszert és úgy döntött, hogy a DVD-író helyére fixen beépíti a másodlagos akkumulátort, ezzel egy időben, hogy a súlyon tudjon egy kicsit faragni, a cserélhető telep kapacitását visszavágja, de csak annyira, hogy a két akksi kapacitásának összege még így is nagyobb legyen, mint az előző generáció alap kiszerelésű telepéé. Míg a T430s-nél az optikai meghajtó helyére tudtuk tenni a másodlagos 32 Wh-s akksit, addig a T440s-nél az eltávolíthatót cserélhetjük lényegesen nagyobbra – vállalva ezzel, hogy ebben az esetben a készülék hátulja megemelkedik. Az adattárolók kérdését már nem sikerült ennyire jól megoldani, ugyanis míg korábban minden körülmények között lehetőségünk volt két külön HDD/SSD használatára, addig most csak úgy tudjuk ezt megtenni, ha nem kérünk 3G/4G mobil szélessávra képes modemet. Az üzemidőt tekintve a T440s egyértelműen kategóriája legjobbját produkálja, így akinek ez döntő szempont, az ne nagyon keresgéljen tovább, se a HP, se a Dell kínálatában nem fog ennél jobb alternatívát találni. Vannak viszont olyan pontok, amelyek mellett egyszerűen nem tudunk szó nélkül elmenni. Ilyen a touchpad, melynek kialakításakor a mérnökök egyértelműen a divatot és nem a használhatóságot helyezték előtérbe. Mind a touchpadet, mind a pöcökegeret preferáló vásárlókat megszívatták vele és sajnos nem mindenki használ egeret (főleg utazásai során), hogy egy fél mondattal elintézzük ezt a problémát. A másik gond az elpusztíthatatlanság érzésének hiánya. Míg a gép alsó fele egyértelműen hű maradt a készülék nevéhez és viszonylagos vékonysága ellenére is rettentően merev, addig a kijelzőt is magába foglaló felső burkolat nagyon távol van ettől az érzéstől, ráadásul a zsanért is egy picit gyengébbnek éreztük, mint az előd modell esetében. Szintén nem nyerte el tetszésünket, hogy mindössze egyetlen modullal bővíthetjük a gyárilag az alaplapra forrasztott 4 GB-os DDR3 RAM-ot. Szervizelés szempontjából is egy kisebb rémálom a T440s, ha a már említett Dell Latitude E7440-nel hasonlítjuk össze, hiszen ott az akkumulátor eltávolítása és pár csavar kitekerése után könnyedén eltávolíthatjuk a hátlapot. Ezzel szemben a Lenovo esetében le kell pattintani (feszegetni) a nagy műanyag darabot, amely kérdéses, hány ilyen műveletet él túl a 3-4 éves életciklusa alatt. Szintén van egy tényező, amely a vállalatoknál olykor mindennél fontosabb, ez pedig az ár. A T440s végfelhasználói ára ugyanis magasabb az E7440-nél. A tesztben szereplő kiszereléssel a Dell üzleti ultrabookja közel 40 ezer forinttal kerül kevesebbe, amely még ebben a kategóriában is többnek számít, mint némi kerekítési hiba – függetlenül attól, hogy nem ismerjük a gyártók kedvezmény rendszerét a nagyobb tételű rendelésekre. A Dell Latitude E7440-nel sokkal szívesebben dolgoznánk, a Lenovo ThinkPad T440s viszont sokkal lassabban merül le – talán így lehet összefoglalni a két modell közötti, a felhasználók számára fontos különbségeket. Biztosak vagyunk benne, hogy lesz olyan, akinek ez a modell egy tökéletes választás, de a Lenovo sokkal jobban járt volna, ha a T430s kasztniját megtartva prezentálta volna mindazokat a pozitív változásokat, amelyeket az utóddal a közönség elé tárt. Így pont olyan érzéssel adjuk majd vissza a masinát, mint amit azok a drukkerek éreznek, amikor kedvenc csapatuk végigtámadja az egész meccset, mégis döntetlennel hagyják el a pályát.
Pro: + halk és rendkívül hatékony hűtőrendszer + remek billentyűzet, háttérvilágítással megfejelve + alap kiépítésben is nagy felbontású matt kijelző (TN), de felárért kérhetünk 1920x1080-as IPS-t is (akár érintés-érzékeny verzióban) + hosszú üzemidő, amely a külön megvásárolható hatcellás akkumulátorral megduplázható + a Rollcage váz még mindig a masszivitás érzetét adja + dokkolható + akár két adattároló egyidejű használata (SATA + mSATA csatlakozókkal) + 3 év garancia Kontra: - csapnivaló touchpad - az alkatrészekhez elég nehéz hozzáférni - a dokkoló csatlakozó elhelyezése miatt pár kiegészítő fizikailag alkalmatlan a T440s-sel való használatra - mindössze egyetlen memória foglalat (max. mennyiség: 12 GB) - mobil szélessávú modem esetén elveszítjük a szabadon álló mSATA csatlakozót - a hatcellás, külön megvásárolható akkumulátor megemeli a gép hátulját - a felső burkolat túl vékony, emiatt nem túl merev Hivatalos honlap: Lenovo Vásárlás: Irány a webáruház
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

41. kray
2014.05.19. 09:19
Kár, hogy a játék tesztek kimaradtak, szerintem elfértek a tesztben és legalább láttuk, hogy melyiktől mire lehet számítani.
És továbbra is tudom, hogy ez üzleti felhasználás, de én szeretem néha használni másra is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Zabalint kray
2014.05.19. 09:58
Múltkor meg valaki az asztali Kabini tesztnél kifogásolta, hogy mit keres ott játékteszt, mikor azokat az APU-kat nem játékra szánták.

De egyetértek amúgy veled, mert én következő laptopnak ha tudok, üzletit tudok venni (most régebbi consumer kategóriás van, de sokat esett azóta a minősége a consumer laptopoknak, így legközelebb azt már nem merek venni), és azért néha játszok, más kérdés, hogy amikkel én játszok, azok többnyire 10 éves gépen is mennének.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Zabalint Zabal...
2014.05.19. 10:33
Mármint ha tudok, üzletit fogok venni. De persze nem ezt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. elmepocok
2014.05.19. 14:14
Én nem is értem, nem próbálja ki senki ezeket a gépeket, mielőtt rábólintanak a gyártásra? Vagy miért ilyen a touchpad, nem tűnt fel senkinek a lenovonál, hogy már eddig is mindenki szidta és tényleg rossz?
Az meg a másik kérdés, hogy miért jó az a lenovonak, ha egyre jellegtelenebbé válik ez a széria... (most per pillanat a Thinkvantage és hangerő gombokra gondolok, de szépen lassan kivettek/kivesznek belőle minden védjegynek számító megoldást, dizájnelemet, amik még egy laikus szemében is kicsit mássá teszik a gépeket a többitől) Fel nem fogom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. malvoisen
2014.05.19. 14:56
Most en latom rosszul, vagy egy D-Sub van az ethernet port mellett?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Asagrim malvo...
2014.05.19. 15:08
Jól látod, rengeteg laptopon van így, nem sok mini DP-s projektort látni, annak a csatlakoztatására megfelel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. malvoisen Asagr...
2014.05.19. 16:04
Koltoi kerdes volt, tobb ponton javitani kell a cikket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Alvin_ti42...
2014.05.19. 16:17
Amikor a csatlakozókról írtam, valószínűleg még nem hatott a kávé, nem tudom, hogy kerülhette el a figyelmemet a D-Sub...elnézést, javítottam mindenhol.

A játékteszteket szerintem tényleg felesleges lefuttatni ilyen gépeknél (mivel nagyon sokszor teszteltük már a HD Graphics 4400-at), ha a GeForce GT 730M-es változat lett volna nálam, azt nyilván megnéztem volna, mit mutat
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Mac!
2014.05.19. 21:33
"két mSATA csatlakozóval is bír" - M.2 az, nem mSATA

"16 GB-os flash memória az egyik mSATA csatlakozóba kerül ... A másikba már tehetünk akár 512 GB-os SSD-t is, de csak abban az esetben, ha nincs szükségünk az opcionálisan rendelhető 3G modemre, ugyanis az is ebbe a foglalatba kerül." - Téves, abban a foglaltban a WLAN van, amire jó eséllyel azért szükség lehet. A WWAN az említett 16 GB-os flash memória helyére kerül, és igény esetén ezt lehet nagyobbra cserélni, de továbbra is M.2 kell.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Alvin_ti42... Mac!
2014.05.20. 11:29
Köszönöm szépen, az valóban M.2 és meglepő módon tényleg olyan csatlakozót kapott a WiFi is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Sermi
2014.05.20. 13:02
Olyan érzésem van mintha a Lenovo visszafelé fejlesztene.
Ebben a gépben egyedül az üzemidő pozitívum meg talán még a hűtőrendszer. Volt saját T400-am amit imádtam most meg egy T430-as a céges gépem, ez még határeset. De hogy a 440-es szériából egyik se kellene az tuti. Sokkal inkább választanék egy Dellt, pedig pár éve még ezt kizártam volna magamról.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. dzsuz87
2014.05.20. 18:48
Egy igen közeli ismerősöm cégénél a Dell üzleti laptopok heti rendszerességgel repülnek vissza garanciával, többnyire a 14 colos Latitude-ok. Ezek után mit gondoljak? Jelenleg az egyetlen jó vételnek a Lenovo E440 tűnik a tesztben szereplő gépéhez hasonló kijelzővel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. marc23
2014.05.20. 22:06
Lehet, h én vagyok "maradi" , de valaki világosítson már fel, h ezen a gépen mi a fene kerül 440e pénzbe?
mert a:
-dual-core-t még ha ~2GHz is elég soványkának tartom,
-a 8 GB ram szinte a min kötelező, ha 64bites op,
-igpu terén a HD 4400 sztem egy normál átlagos vga-nak fele meg, fizikai vga nincs,
-kapott egy 256GB os SSD vinyot, amiért sztem már majdnem egy 1TB os HDD-t lehetett volna bele rakni,
-oké az aksi üzemidő az egész jó
de továbbra sem értem, h mi kerül ezen 440e pénzbe? ha valaki tud valamit, amire nagyjából rá lehetne húzni, h na ezért meg azért, akkor léci írja le mert nagyon kíváncsi vagyok előre is köszi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Talent15 marc2...
2014.05.20. 22:40
Ennyi pénzért, üzleti laptophoz képest eléggé a kuka szélén billegő modell... a billentyűzet mechanikailag talán még jó, de a kiosztása katasztrófa, a konzumer szint legalja.
Professzionális felhasználásnál pedig a beviteli eszközök minősége kulcsfontosságú.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. dzsuz87
2014.05.20. 22:45
marc23:

Nem vagy maradi, az elmúlt pár évben nem volt olyan ütemű előrelépés teljesítmény tekintetében, mint előtte.
Azóta az energiahatékonyság is fontos tényező lett, ami tetten érhető az átlagos üzemidőkben is.

Sajnos más a sztenderd nálad (nálam is), mint amit a piac kínál, ez a mobilos és tabletes érának köszönhető. A processzor nem számít különlegesnek, viszont a memória a legtöbb esetben 4GB, a kijelző általában 1366x768-as felbontású. Az SSD sajnos mindenhol iszonyat feláras. És az anyaghasználat is számít az árban, a masszivitást és a könnyített felépítést meg kell fizetni. A dokkolhatóság is nagy extra, bár azt nem néztem, ez a masina tudja-e.
Viszont a 440.000 Ft még így sem indokolt számomra sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. franc03
2014.05.21. 07:50
Jó, most tekintsünk el attól, hogy T440 a téma.
marc23 az a féle ember, aki egy T420 tesztre is beírta volna ezt.
Ennek fényében pedig az a válaszom, hogy ha felnősz és nem szalagmunkás leszel, rájössz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. dzsuz87
2014.05.21. 08:25
Régebben az üzleti laptopok sokkal inkább elkülönültek a többitől.
Nvidia Quatro videokártya volt bennük, ami stabilabb volt, a minőségi billentyűzet és a trackpad is leginkább csak azokra volt jellemző, és processzorból is jobbakat kaptak.

Most attól üzleti egy laptop, hogy annak hívják, és olyan az ára. A kérdése jogos volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Zabalint dzsuz...
2014.05.21. 09:25
A Quatro inkább csak a mobil munkaállomás kategóriában volt csak, az nem azonos az üzleti kategóriával, hanem annak a high-end alkategóriája.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Zabalint
2014.05.21. 09:31
Egyébként anno nem értettem, hogy mitől olyan nagy szám a ThinkPad, mármint úgy más üzleti kategóriás laptopokhoz képest, aztán egyszer egy kollégám ThinkPad-jéhez leültem (talán T420 lehetett), és hihetetlen élmény a gépelés vele, olyan jó laptop billentyűzetet azóta sem használtam. Na, azóta kicserélték aktuális divat szerint szigetesre... A többi változtatásról nem tudok véleményt alkotni, ami viszont biztos, hogy egy időben sok ThinkPad fanatikust ismertem, és többnyire olyan emberek voltak, akik szeretnek ragaszkodni a megszokotthoz, így kétlem, hogy nagyon ízlene nekik ez a gép. Na meg mit érdekelné őket az, hogy az U-s procival még több az üzemidő, mikor 90%-ban amúgy is asztalon használják, ugyanakkor a fejlesztőeszközök eszik rendesen a procit néha.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. csabi02 Zabal...
2014.05.21. 11:06
és végre te leírtad a lényeget az U-s procival kapcsolatban meg az emberek valós felhasználási módszerét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. franc03 dzsuz...
2014.05.21. 11:13
Azért a T440 még mindig fényévekre van a konzumer gépektől.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Zabalint csabi...
2014.05.21. 11:14
Pedig én amúgy pozitívumnak tartom, hogy a consumer kategória belépő szintjénél az U-s procik terjedtek el, mert azokat a gépeket úgysem használják a procit megterhelő feladatokra, és ugye hálózatról is előny a kisebb fogyasztás ez esetben, ha nem kell a teljesítmény.

De ebben a kategóriában meg bűn ugyanez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. CyberPunk6...
2014.05.21. 11:31
Szerintem az U-s processzorok terjedésével nincsen semmi gond. Az emberek többségének elég ez, MÉG AZ ÜZLETI SZEGMENSBEN IS. Mert az üzleti gépek többségét sem fejlesztők, hanem menedzserek használják.
Nekik még az asztalon sincs szükségük többre, ugyanis ha globálisan gondolkozunk és nem egy emberen, akkor igenis számít a feleslegesen elhasznált energia.
Való igaz egyébként, hogy ezeket a gépeket nagyrészt asztalon használják, de ott sem rossz, ha nem fogyaszt sokat.

Aki tudja, hogy neki a nagyobb teljesítmény kell az akkumulátor idővel szemben, az egy közel fél milliós gépnél tudni fogja, hogy neki melyik kell. Mert vannak nem U procis gépek is. Az a réteg megveheti azt.
Miért lenne baj, hogy léteznek ilyen megoldások is?


A billentyűzet meg ízlés dolga, sokan nagyon idegenkednek a szigetes billentyűzetektől, pedig van közöttük nagyon jól megcsinált darab. Én jobban szeretem a JÓ szigetes billentyűzeteket. A konkrét darabról nincs tapasztalatom, és sok szar szigeteset láttam már, de életem eddigi kedvence is szigetes volt (egy VAIO-n). Aztán akartam venni olyat az asztalihoz, amikor eladtam, de sajnos nincsen (mármint olyan minőségű)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Zabalint Cyber...
2014.05.21. 11:54
Valószínűleg tévedsz abban, hogy az üzleti gépek többségét menedzserek használják, mert komolyabb nagyvállalatoknál minden szinten üzleti gépeket használnak, a menedzsment meg ugye létszámban csak töredéke az irodai dolgozóknak, úgymond a jéghegy csúcsa. Van olyan ismerősöm, akinek gazdasági területen gyakornokként is céges ThinkPad-je van. Mivel ezeknél a vállalatoknál ezek munkaeszközök, és még ha csak néha számít a nagyobb sebesség, ha az a jól fizetett alkalmazottak munkaidejében rabolja az időt, akkor lehet, hogy sokkal többet számít, mint a kicsit nagyobb fogyasztás.

Azt nem tudom persze, hogy összességében a menedzserek használnak több üzleti laptopot vagy a fejlesztők, de tök irreleváns amúgy, mert nyilván egy más profilú cégnél nincsenek is fejlesztők, ugyanakkor sokkal többet használnak összesen nem menedzserek és nem fejlesztők, az előbb említett "jéghegy" miatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Zabalint
2014.05.21. 11:56
Speciel vállalati szinten sokkal többet számítana, ha a tényleg csak nem gépigényes feladatokra (pl. számlázás, levél írás, stb.) használt asztali gépekben kis fogyasztású procik lennének.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. franc03 Cyber...
2014.05.21. 12:16
Az érvelésed ott hasal el, hogy egy U és M proci között az általad felvázolt alacsony terhelésű működés közben alig van eltérés a fogyasztást illetően.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. csabi02
2014.05.21. 12:33
Nem,nekem nem az U-s energiatakarékos procival van a bajom.
Az emberek többségének elég volna U-s i3 is ,viszont azért csak kérhetek 220ezret,de ha kiherélek egy i5,i7est és teljesítményben 2%al jobb az U-i3nál fogyasztásban meg 16percel tovább bírja akkor azt 450ezerért is rásózhatom bárkire.

Már próbáltam erre rávilágítani,de most ha így itt vagytok akkor megkérdezem,hogy mi értelme van az U-s i7 nek amit teljesítményben az U-s i5 szintjére faragtak (néhol alatta van!!),DE mégis 2szer többet fogyaszt.
Saját magamon kívül,csak pár embert ismerek aki 1általán kihúzza a töltőt a notijából, ha maxon van az akku és pont ezért sztem 90%-a az embereknek leszarja hogy 37 vagy 15W-tdp je van a procinak főleg mivel azt sem tudják mi az
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Zabalint csabi...
2014.05.21. 12:54
Mondjuk ez a ThinkPad nem attól kerül 440 ezerbe, mert i5 van benne, hanem attól, hogy egy neves előd leszármazottja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. csabi02 Zabal...
2014.05.21. 13:01
Persze, amit írtam úgy általában érvényes, függetlenül a noti márkák és típusoktól...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. marc23 franc...
2014.05.21. 17:44
kedves franc03!

először is nem vagyok szalagmunkás!
másodsorban nem károgásból írtam be amit, hanem mert szerettem volna tudni, h 440e pénzért, miért egy ilyen alapkategóriás gépet adnának, azért mert ezt az iparba szánják és akkor már aranyáron kell mérni a szutykokat is? nálunk is vannak lenovo think pad-ok és hasonló konfiggal és el kell,h mondjam, h ha nem csak netezni szeretnél, meg esetleg egy két word-t meg excel-t megnyitni, akkor nem ártana egy kicsit több kakaó! ugyanis, ha netán tervezel autocad-ban v meg kell nyitni egy gép tervrajzának a 10-20megás doksiját, akkor az ilyen dual coros 2ghz szutykok egy kicsit be fekszenek mikor rá kell nagyítani a rajzon valamire és esetleg még görgetni is kell benne!(tapasztalat)
szóval a kérdésem továbbra is áll, mi kerül ezen a középkategóriába alig beférő gépen 440e pénzbe? mert az, h adnak hozzá egy dokkolót, meg az aksi üzemideje megnövekedett az nem kerül több száz ezer pénzel többe, de még csak az sem , h a kialakítása hű de jó, meg ergonomikus meg strapabíró.
itt azt kell megfizetni, amit már más is írt előttem, a márkát, de közben meg a régi jó lenovo márkát már közel sem biztos, h megkapod.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Zabalint marc2...
2014.05.22. 08:52
Bár mint írtam, szerintem is szutyok a gép, a korábbi ThinkPad-ekhez képest, de ettől még az anyaghasználatot, strapabíróságot és a dokkolhatóságot felárral fizeted meg minden üzleti gépnél, mivel a tömegigény a consumer gép, és ehhez képest az üzleti gép rétegigény, még ha amúgy ott is tömeges az eladás.

De ez így van az élet minden területén, egy 2-szer annyit bíró mosógép nem 2-szer annyiba kerül, mint a tömegcikkek, hanem 5-ször annyiba.

A munka pedig mindenkinek mást jelent, én például nem tervezek Autocad-ben, nekem hardver szempontból bőven megfelelne ez a gép. Egyébként ha olcsóbban akarsz erősebb gépet, bőven találsz, csak annál a minőség nem lesz ugyanolyan, ezt a hardvert consumer kategóriában kevesebb, mint feléért megkapod.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. dzsuz87
2014.05.22. 09:00
marc23

Igazából meg kéne nézned élőben pár ilyen gépet, és használni legalább 5 percet. Már a kihajtásnál érezhető a különbség, masszívabb a pánt is, kinyitva ha a sarkánál fogva elemed meg, nem nyekken, és mindeközben nem nehezebb egy sima gépnél. Aztán a beviteli eszközök minősége is ég és föld, illetve az volt régebben. Amikor ilyen helyen jársz, érdemes egy próbát tenni, addig hiába magyarázzuk, úgysem érzed.
Én se hinném el, ha más mondaná.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Zabalint dzsuz...
2014.05.22. 09:55
Mondjuk azt megjegyzem, hogy nekem anno volt egy Dell Inspiron 1200-am, és ugyanolyan masszív zsanérja volt, mint egy T-s ThinkPadnek, és ugyan műanyagból volt, de matt felülettel és masszív volt az egész, pedig az consumer kategóriás gép volt. Ugyanez évekkel később az Inspiron 1525-ről már nem volt elmondható.

Én pont azért nézelődök az üzleti gépek között, mert a consumer gépek minősége jelentősen romlott az elmúlt 10 évben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Alvin_ti42... Zabal...
2014.05.22. 14:01
Ez sajnos - általánosságban - valóban így van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. dzsuz87
2014.05.22. 15:44
Vannak kivételek, ezt nem vitatom.
Amiről most írok, az is egy ilyen: Acer Aspire 5810TG
Igazából ez a gép az ultrabookok egyik előfutára, 15,6 colos, de alig 2 kg, két és fél cm vastag, és 8 órát kihúz tipikusan aksiról. A processzora viszont elég gyenge, egy Core 2 Duo SU9400-as dolgozik benne (2x1.4GHz, 10W TDP). A zsanérjai is igen erősek, és masszívabb, mint a mai laptopok átlagosan.

Ezt a gépet is marha nehéz volt megtalálni, és most, hogy lecserélném, megint gondban vagyok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Alvin_ti42...
2014.05.22. 21:25
Az 5810TG valóban remek vétel volt, mikor már kifutó félben járt Rögtön bekértem tesztre egyet, mikor megláttam az áresést.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. franc03 Alvin...
2014.05.22. 21:45
Jelenleg is van ami nagyon megéri: HP EliteBook 2570p
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. dzsuz87 franc...
2014.05.22. 22:17
Ez tényleg egy jó masina lehet.

Nincs esetleg egy hasonlóan tuti tipped 14"-os gépre msata hellyel és nagyobb felbontással?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Zabalint franc...
2014.05.23. 09:40
Ez tényleg jó árban van ahhoz képest, hogy minőségi darab, csak sajnos nekem is kicsi lenne, igaz nekem a 14-es is az.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Alvin_ti42... dzsuz...
2014.05.24. 00:08
mSATA nem emlékszem, van-e benne (szerintem nincs), ettől függetlenül is ajánlható: http://ipon.hu/webshop/product/dell_latitude_e5430_165473/626341

De az utódja is, ha nem ijeszt el az U végződésű proci:

http://ipon.hu/webshop/product/dell_latitude_e5440_14006/655153

Teszt a 15"-os változatról erre:

http://ipon.hu/elemzesek/dell_latitude_e5540_rutin_munka/2091/
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. dzsuz87 Alvin...
2014.05.24. 20:01
Köszi, de abba sajnos nem lehet mSATA SSD-t tenni. Már néztem én is.

Ezek az U-s processzorok amúgy mennyire jók, van netán valakinek tapasztalata ilyennel kapcsolatban?

Szerk:
Az angol Crucial oldalán van egy felület, ahol a pontos típus alapján megmondja, milyen SSD-t lehet bele tenni az adott konfigurációba:
uk.crucial.com
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!