iPon Cikkek

Life is Strange - Kék kvantumkáoszlepkék

Dátum | 2015. 11. 06.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

Befejezéséhez érkezett a Dontnod Entertainment 5 részes sorozata, a Life is Strange, melynek a januárban megjelent első epizódjáról szóló cikkünket itt olvashatjátok. A teljes széria végigjátszásával megvártam az utolsó epizód megjelenését, és az első részt is újrajátszottam, hogy friss legyen az élmény. Az öt részt a végső értékeléshez egyhuzamban, kétnapos maraton során játszottam végig, de ezt a megközelítést senkinek sem ajánlom, a történetben rengeteg komoly téma van, melyeken nem árt elgondolkodni, felkavaró érzelmek, melyek feldolgozásához idő kell. Ezért az egy rész/nap tempót ajánlom, bár úgy érzem nehéz lesz betartani, a Life is Strange úgy leköt, mint a legjobb könyvek, amiket gyerekkorunkban éjszaka a takaró alatt olvastunk. A játék az utóbbi idők egyik legjobb interaktív drámája, amely olyan univerzális témákkal foglalkozik, amelyekkel mindenki azonosulni tud: barátság, felnőtté válás, kiállni magunk mellett és másokért, felelősségvállalás tetteinkért. A játék finoman nyúl az olyan kényes témákhoz, melyek a fiatalokat érintik: iskolai és internetes trollok, klikkek, kábítószer, terhesség, privilegizált gazdag gyerekek, "menők" vs. "lúzerek", öngyilkosság, korrupció. Moralitást oktat, anélkül, hogy erőltetetté vagy túlzottan tanmese jellegűvé válna. Legnagyobb erőssége a karakterekben és a közöttük lévő viszonyok kibontásában rejlik: felejthetetlen Chloe és Max, a két rettenthetetlen kalóz barátsága, Warren poénjai, Samuel bölcsességei, Joyce kitartása. A szépen bevilágított helyszínek, az egyszerű, festményszerű, grafika, a kellemes indie-folk gitármuzsika egyedi hangulatot kölcsönöz az őszi színekbe öltözött Arcadia Bay-ek, a lepusztult részek, és az olyan apróságok, mint a graffitik a vécékben pedig hihetővé teszik a játék színteréül szolgáló amerikai kisvárost. A legfontosabb helyszíneken mindig akad egy hely, ahol le lehet ülni megpihenni, ahol a főhős és a játékos összeszedheti gondolatait, ezeket a hangulatos, videoklip szerű részeket is nagyon szerettem. A sorozat részeit önmagukban is nagyon jól felépítették, a történet mindvégig izgalmas marad, a játék mindig tud valamit meglepőt, érdekeset nyújtani, vagy tovább színesíteni a karaktereket. Az epizódok befejezései különösen jól sikerültek, volt köztük meglepő, izgalmas, felemelő és szomorú is (bevallom volt, hogy úgy bőgtem, mint egy gyerek). A Life is Strange sajnos nem tökéletes, a végső nagy befejezés kilóg a sorból, szellemiségében eltér attól, amit a játék mindvégig sugallt. Mintha a végére a Dontnod kifogyott volna az erőforrásokból, vagy kifutott volna az időből, esetleg mindkettő. Mindez azonban mégsem tudja semmissé tenni a játék érdemeit, melyek miatt a darab nagyon is érdemes lehet a figyelmünkre.
Az első rész végén még nem lehetett tudni, hogy a játékban a sci-fi elemek (időutazás), a misztikus részek (megmagyarázhatatlan apokaliptikus események és a Max látomásában szereplő tornádó), a thriller (Rachel Amber eltűnése) vagy a családi ill. iskolai dráma fognak dominálni. A végére világossá vált, hogy a Life is Strange az időutazást és a természetfeletti elemeket eszközként használja az emberi dráma kiemeléséhez. A játék tehát elsősorban dráma, és csak másodsorban természetfeletti/sci-fi thriller, ezért nem is zavaró, hogy soha nem kapunk magyarázatot arra, hogy Max ereje honnan ered, de ez nem is hiányzik, amíg a sztori, a karakterek és az érzelmek vannak a középpontban. Egy ilyen történetben egyébként nem kell, és nem is szabad mindent megmagyarázni, főként a misztikus dolgokat nem (hacsak az alkotók nem akarnak úgy járni, mint George Lucas a midiklorianokkal). Az utolsó rész gyengéje egyrészt abban rejlik, hogy ezek az eszközök kerültek előtérbe, és ez felborította az egyensúlyt. A szürreális elemek érdekesek voltak ugyan, a Twin Peaks előtti tisztelgés például kifejezetten jól sikerült, és az utána következő rész is kellemesen hátborzongató volt, de akadtak jelenetek, amelyek időnként már fájdalmasan hosszúra nyúltak. A rémálomban szereplő lopakodós, akciódús részeket inkább idegesítőnek találtam, mint élvezetesnek. Nemcsak az ügyetlen technikai kivitelezésük miatt lógtak ki a sorból, de felesleges, és oda nem illő időhúzásnak is tűntek egy olyan játékban, amelynek középpontjában az érzelmek, emberi kapcsolatok állnak. Ezek a részek csak egy újabb akadályt jelentettek, amelyet le kellet küzdeni, de nem vitték előbbre a történetet, és inkább eltávolítottak annak hétköznapi valóságától. A befejezés másik hibája, és ezt tartom a legnagyobb problémának vele, hogy pont abban tér el rendkívül fájó módon az előző részektől, ami a széria lényegét adta. Az első négy epizód arról szólt, hogy megváltoztathatod a saját sorsod, és mások életére is nagy hatással lehetsz. Max (és vele együtt a játékos is) rengeteg erőfeszítést tett, hogy úgy alakuljon az idővonal, ahogy szeretné. Ennek köszönhetően ő, és a körülötte lévő karakterek is rengeteget fejlődtek, változtak. A játék valóban reagált döntéseinkre, a történet elágazott a megfelelő pontokon, érezhettük döntéseink következményeit. Az utolsó rész végén minden egyetlen kérdésbe sűrűsödik: teljesen mindegy, milyen döntéseket hoztál eddig, választhatsz, hogy az „A” vagy a „B” befejezést akarod. Ennek a bonyolult, összetett, elágazó történetnek mindössze kétféle befejezése létezik, az egyik számomra átgondolatlannak és hamisnak tűnt, de a másik, amit inkább elfogadnék valódi befejezésnek is sok kívánnivalót hagyott maga után a kivitelezés terén, félkésznek tűnt.
Miért tudom mégis ajánlani a szériát, annak ellenére, hogy a befejezése Mass Effect 3 szindrómában szenved? Az első négy rész megmutatta, hogyan lehet és hogyan kell jól csinálni ezt a műfajt. Az interaktív dráma valóban interaktív, rengeteg kis és nagy dologban kell döntést hoznunk, melyek rövid és hosszú távú következményeivel is szembesít a játék. Minden, amit teszünk számít, nemcsak a főhős, hanem a többi karakter életének alakulásának szempontjából is. Akadt ugyan pár részlet, amelyeknél teljes egészében kész és megváltoztathatatlan filmet kaptunk, (mint pl. az első részben a parkolóban játszódó jelenet) de szerencsére nem ezek vannak többségben. A játék hangulata fantasztikus, az egészet átlengik a finoman nosztalgikus érzések. Az alkotók kellő érzékenységgel nyúlnak a komoly témákhoz. Rengeteg érdekes figurával találkozhatunk; az első részben még sztereotipikusnak tűnő szereplők a későbbi epizódok során árnyalt, valódi és hihető karakterekké válnak, mindenkit megismerhetünk több oldaláról is. A különböző szálak megfelelő hosszúságúak, nem húzzák tovább őket, mint ahogy a történet kívánja, és kielégítő lezárást kapnak. Az első négy rész mindegyike nagyon jól felépített, külön-külön is fantasztikus befejezéssel. A Life is Strange a befejező rész hibái ellenére is olyan, amilyennek egy jó epizodikus drámának lennie kell, kihagyhatatlan alapmű, amiről még sokáig beszélni fogunk.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. Shinjiii
2015.11.06. 08:33
Mindenképp belevágok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. benczeb90
2015.11.06. 09:05
érdekes volt. egyszer érdemes végigtolni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. geluhun
2015.11.06. 09:40
A végével kapcsolatos két gondolat (videó), hallgassátok, nézzétek meg:

https://www.youtube.com/watch?v=tlwRmkwuqkw

https://www.youtube.com/watch?v=jWzel4UWxSQ

Szerintem nem volt a vége összecsapva, nem volt rosszul befejezve - az elejétől fogva pontosan így tervezték. Csak mást jelentett, mint amit sokan gondoltak róla, és nagyon más, mint amit sokan szerettek volna - de ez nem az a játék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. RaVer86
2015.11.06. 11:47
A játék a pillangó hatásról szól és szerintem tökéletes a zárása...
A soundtrack pedig szintén perfekt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. talgaby
2015.11.06. 13:45
Azért kíváncsi lennék, hogy hol volt a történetben az a sok szerteágazás; akármit is döntött a játékos, a végeredmény mindig ugyanaz volt. Csak egy példa: ha a második epizódban hagyjuk, hogy elvegyék a pisztolyt, és a harmadikban is szándékosan a helyén hagyjuk, a negyedikben a sztori egyik állítólagos ellensége egyszerűen a kezünkbe nyomja azon logikus okból kifolyólag, hogy a következő jelenet úhy volt megírva, hogy annak ott kell lennie. De még az olyan döntések is, hogy valaki éljen-e vagy se, sem hatnak ki semmire; pár sor megváltozott néhány párbeszédben, és ennyi.
Nagyon jó a történet, kiváló karakterdráma egy misztikus sci-fire fűzve, de interaktivitást senki se várjon tőle, mert teljesen mindegy, miket csinál, nem csak a sztori legvége ugyanaz mindig, de minden egyes kulcspont is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. VikMorroHu... talga...
2015.11.07. 10:54
Igen, ezen gondolkodtam, hogy vannak benne komolynak látszó döntések, de ha "rosszul" döntenénk, akkor nem biztos, hogy végig lehetne vinni az egyik szálon, annyira el kellene térnie a történetnek. Egyébként a befejezés szerintem teljesen rendben van a pillangó effektus alapján. Az igaz, hogy közben vannak olyan pályák, amik nem igazán illenek a játékba.

Innen roppantul élményrontó, ne olvasd el!

Más kérdés, hogy akármelyik döntést hozod a végén, gyakorlatilag semmissé teszed a játék során addig meghozott összes döntést...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. mikej95 VikMo...
2015.11.07. 20:31
Én végig erre számítottam, ezzel nem játszottam, de a Dreamfall: Chapters-t elkezdtem pörgetni. Dremfall-os emberkék minden lehetséges alkalommal elcseszték a mentésátvitelt, ezt azért nem kezdtem el játszani. Mostanra kb használhatatlan a mentésem. Ráadásul azt ígérték, hogy 1 éven belül kint lesz a teljes játék, na lehet képzelni abból hogyan nem lesz semmi.

Most viszont nekiállok, egyetlen spoiler amit tudok, hogy a befejezés fix, de még mindig jobb, mint a színes robbanások.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. DarStav
2015.11.10. 17:43
Megmondom őszintén, én nagyot csalódtam a játékban. Jól indult, mert nagyon eltaláltak mindent benne. Jól kezdődött a történet, illett az egész történethez az az atmostféra, amit a készítők kreáltak a zenékkel, és a grafikával... De aztán egyre jobban azt láttam, hogy itt szó sincs arról, hogy én dönthetek valójában.

Vigyázat, spoiler!
Kapásból az elején ott van az az eset, mikor Chloe lebukik a fűvel. Teljesen mindegy mit csinálsz, legfeljebb párszor hallasz még arról az esetről. Vagy mondjuk Alyssa esete. Nem győztem figyelmeztetni mindenféle veszélyekre, szórakoztam az idővel miatta, erre szinte semmi nem változik. Talán ha jól emlékszem, maximum elmondja a kedvenc versét/idézetét. Vagy Victoria. Teljesen mindegy, hogy utál, vagy megkedvel, a végén úgyis a föld alatt végzi. Sőt. Igazából tök mindegy, hogy mit csinálsz, mert a végén ugyan oda jutsz.
Spoiler vége.


Úgy olvastam, hogy lesz második része is. Ha ez igaz, ugyan várom, de ezúttal már csak akkor veszem meg, ha nem szúrják el ennyire a végét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!