iPon Cikkek

Logitech Alto

Dátum | 2007. 01. 25.
Szerző | Arhel
Csoport | MULTIMÉDIA


Az alapötlet onnan jöhetett, hogy az íróasztalunkra helyezett hordozható számítógépünk kijelzője túl alacsonyan található a szem magasságunktól, ezért egyfajta görnyedt, előre meredt testtartást kellett felvennünk ahhoz, hogy gépelni és olvasni tudjunk rajta. Mivel a notebookok kijelzője általában elég nagy szögben kihajthatók, hát miért ne állítanánk akkor egy állvány rendszerre a számítógépet, aminek a következtében a kijelző megfelelő magasságba kerülne


Ennek a következtében azonban igen kényelmetlenné válna a gépelés, ezért elengedhetetlen, hogy az állványzathoz, hozzácsapjunk egy jó minőségű billentyűzetet, néhány multimédiás gombbal. A kihasználatlanul maradt sarokba pedig még csapjunk egy USB HUB-ot és már meg is született a Logitech Alto.

A doboz mérete egy átlagos multimédiás billentyűzetének felel meg, amiből csak az összehajtott Alto és néhány papír kerül elő. Semmilyen driver CD, amit örömmel konstatáltunk, mivel így megmarad az eszköz Plug&Play jellege. Kiterítve az Alto-t, nagyjából akkora helyet foglalt el az asztalon, mintha 3 normál billentyűzetet raktunk volna egymás mögé.



Az Alto két egységből áll össze (tartóállvány, billentyűzet), amit egy gumicsík köt össze. Haladjunk felülről lefelé, azaz utunkat a tartó résszel kezdjük. Középen, egy picit balratolva találjuk a tartóállványt, amit egyetlen pozícióban tudunk rögzíteni. Természetesen nem szükséges felnyitnunk a tartórendszert, a notebook így is ráhelyezhető, ekkor jön jól az a vájat, mely a felsőrész közepén keresztbe található. Ez a kis járat segíti a hordozható számítógépünk szellőzését, ezáltal kevésbé fog melegedni. Ennek az elhelyezésnek az egyetlen hátránya, hogy a monitor nagyon messzire került, ami internetes böngészésnél hátrány lehet, ám játékoknál jobb rálátást biztosít.



Felnyitva és rögzítve az állványt belefutottunk az Alto első tervezési hibájába. A notebookot két gumi ütközési pontnak kellene megtartania, azonban ezek a pontok csak a „szögletes” hordozható gépeket tudják megfogni, mivel a kerekebb utazó PC-k egyszerűen kicsúsznak, kiesnek onnan. A probléma áthidalható annyival, hogy a notebookunk elejét a gumicsíkra helyezzük, ezzel stabilizáljuk annak helyét.




A bal felső részben találjuk a billentyűzet USB kábelét egy igényes vájatba ágyazva, amihez még kábel tartó rendszer is jár. A jobb oldal sarkában találjuk az USB HUB-ot, ami további 3 USB eszköz csatlakozását tenné lehetővé, már ha rendelkezünk megfelelő adapterrel. A Logitech ugyanis nemes egyszerűséggel nem mellékelte a dobozban a megfelelő adaptert, ezért komolyabb áramfelvételt igénylő USB-s eszközöket nem tudunk használni (pl.: mobiltelefonok, MP3 lejátszók, pendrive-ok, ... stb.), csak ha rendelkezünk otthon egy 5V DC/ 2A-es adapterrel. Természetesen a Logitech külön kínál megfelelő adaptert, azonban egy ilyen árkategóriájú terméknél ez elég bosszantó hiányosság.



A jobb oldalnál maradva, még találunk egy kis kijelzőt, amin figyelemmel tudjuk követni, hogy mely kapcsolók aktívak illetve, hogy melyik USB portok vannak használatban. Ugyanitt találunk még egy Keyboard kapcsolót, amivel az Alto billentyűzetét tudjuk ki- és bekapcsolni.



Miután végre beállítottunk és csatlakoztattunk mindent, hozzányúltunk a hívógató billentyűzethez, amibe rögvest bele is szerettünk. Jelen cikk írója, rég nem találkozott ennyire jól átgondolt és ennyire jó anyagokból készült klaviatúrával. Sajnos amerikai kiosztású a billentyűzet, azonban örömhír, hogy a bal alsó sarokban megvan a magyar kiosztásról már megszokott „í” betűnek a helye.



Érdemes pár száz forintért egy betű matricacsomagot venni, amivel könnyedén és kúltúrált minőségben átcímkézhetjük a gombokat magyar kiosztásúra. A gombok puhák, jó nyomás ponttal rendelkeznek. Egyedül a felső funkció gombsor lett vékony, egysoros kialakítású, amikhez még külön gyorsbillenytű funkciók is tartoznak, amit az FN gomb lenyomásával csalhatunk elő. A funkció gombok nagyon jó térközzel vannak négyes csoportokra osztva. A sor végén még plusz kalkulátor és készenléti gombot találunk.



A már említett FN billentyű a jobb oldali ALT és CTRL billentyűk közé került, ahol általában a Start menü gombja szokott lenni. Start gombból azonban most csak egy található a szokásos bal oldalon (a CTRL és ALT billenytűk között). Külön dícsérnénk, hogy a billentyűzeten dupla soros Enter, széles BackSpace, valamint járattal elválasztott Caps és Num Lock található. Az iránybillentyűknek is megfelelő helyet hagytak, alattuk hangerőszabályzó gombok lettek beágyazva.



A klaviatúra rendelkezik egy kisebb, ám jól érzékelhető ívvel, aminek köszönhetően kezünk kényelmesen elterül a gombokon. A beviteli eszköz egyetlen hibája, hogy túl rövid csulkótámasszal rendelkezik. A nagyobb kezüeknek ezzel sajnos számolni kell. A billentyűzet hátán találunk még egy magasítót is, ha valakinek nem lennének elég magasan a gombok.

Az Alto egyetlen nagy hibája, hogy a billentyűzetet nem lehet lecsatlakoztatni, emiatt óriási a hely igénye, és inkább egy otthoni munkaállomás szerepét tölti be, mintsem egy mobil útitársét. Az Alto 20ezer forint körüli árcímkével kerül a boltok polcaira, amiért cserébe a vásárló joggal várja el, hogy az adott eszköz minden funkcióját ki tudja használni, azonban ezt mégsem tudjuk megtenni, hála a Logitech spórolásának. Igaz az, hogy rendkívül minőségi termékről van szó, az is igaz, hogy egy kisebb munkaállomást kapunk otthonra, azonban ha úgyvesszük, akkor egy jó billentyűzetért, egy állványért és egy alapból használhatatlan USB HUB-ért fizessünk 20 ezret?


A Logitech Alto-t csak annak ajánljuk, akinek már első ízben megtetszett és nem sajnálja rá a pénzt, csalódni nem fog benne. A Logitech elgondolása nagyon jó, hasznos terméket alkottak, egydül az árképzéssel vannak problémák.



A teszt terméket köszönjük a CHS Hungary Kft-nek!

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!