iPon Cikkek

Majesty 2: The Fantasy Kingdom Sim

Dátum | 2009. 10. 02.
Szerző | dragon83
Csoport | JÁTÉK

Azt hiszem mindenkinek vannak olyan játékai, melyek igazán közel állnak a szívéhez, amiket rengeteget nyüstölt, és sohasem tudna megunni. Személy szerint én a Cyberlore által fejlesztett, 2000-ben kiadott Majesty: The Fantasy Kingdom Simért vagyok ilyen szinten oda, így el lehet képzelni mennyire fel voltam dobva, amikor hallottam, hogy elkészítik ennek a remekműnek a folytatását. Az első videók csak még tovább fokozták a várakozásom, mivel úgy éreztem, hogy sikerült átmenteni az előd hangulatát a második részbe. Persze tévedni emberi dolog.

A múlt szelleme

Mivel nem vagyok biztos benne, hogy mindenki képben van az első részt illetően, egy gyorstalpaló keretében tekintsük át a játék lényegét. A Majesty egy egyedi fantasy játék volt, a stratégiák és birodalomépítő szimulátorok sajátos keveréke, melyben szerény személyünk egy uralkodó szerepét töltötte be. Különféle épületeket kellett felhúznunk, hogy aztán egy olyan birodalmat hozzunk létre, mely ellenállt a területeinket fenyegető szörnyeknek. Hatalmunk eszközeit a különféle céhekből felbérelhető hősök testesítették meg, akiket azonban nem irányíthattunk közvetlenül, hiszen mindegyiknek saját akarata volt. Az őket irányító mesterséges intelligenciát mindössze kétféleképpen befolyásolhattuk. Ha azt kívántuk, hogy a távoli területeket derítsék fel derék katonáink, akkor egy felderítő zászlót kellett raknunk az adott helyre, ha viszont egy szörnyet, vagy ellenséges épületet akartunk elpusztítani, akkor vérdíjat tűzhettünk ki rá. Minél több aranyat költöttünk a zászlókra, annál motiváltabbak voltak a hősök, akiknek persze megvolt a magukhoz való esze, így sokszor nem is kellett beavatkoznunk, hiszen önállóan is elvégezték a dolgukat. A vadont járták, szörnyekkel ütköztek meg, szükség esetén megvédték a birodalmat. Mindezt jópofa grafikával, remek hangokkal és jó adag humorral fűszerezték meg, nem csoda, hogy sokan kilenc év elteltével is rajonganak a játékért.

Ettől az ütéstől csúnya véget fog érni a tolvajlányka karrierje
Egy ilyen programnak vártam tehát nagy lelkesedéssel a folytatását, melynek elkészítését az orosz 1C: Ino-Co stúdió vállalta magára. Ígéretekből természetesen nem volt hiány a fejlesztés időszaka alatt. Az orrunk előtt elhúzott mézesmadzag négy hadjáratból álló egyjátékos módot, remek multit, és a korábbi részre jellemző humort és játékmechanizmust vetítette elénk. Milyen kár, hogy ezekből csak az utóbbi valósult meg. De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk mit kaptunk a Majesty 2-től. Sajnos az elődben látott, általunk megszabott feltételekkel játszható „freeplay” mód kimaradt a programból, helyette kaptunk nyolc előre gyártott küldetést, melyek igazság szerint szerepelhettek volna a hadjáratban is, hiszen ugyanolyan missziók, mint az abban szereplők. A kampány módot elindítva - az első részhez hasonlóan - Ardania térképén találjuk magunkat, ahol tizenhat, egymástól független küldetés vár ránk (ennyit a négy hadjáratról). Saját magunk dönthetjük el, hogy épp melyik missziónak vágunk neki, de ahhoz, hogy a magasabb szintűeknek nekiállhassunk, először a gyengébbeket kell végrehajtanunk. Sajnos az egyes pályák között semmilyen történeti kapcsolat nincs, és bár ez az elődben is így volt, e téren talán nem kellett volna szorosan követni annak példáját. Nagy piros pont jár viszont azért, hogy a küldetések szövegét pontosan ugyanaz a személy mondja el, aki az elődben is, szinte úgy érezhetjük magunkat, hogy kilenc évet repültünk vissza az időben.

Tizenhat küldetés, se több se kevesebb

A király ruhája

Amint mozgásban is szemünk elé tárul a játék, látni fogjuk, hogy az orosz iskola hagyományainak megfelelően a King’s Bounty-hoz és a Heroes 5-höz hasonló színgazdag világot hoztak össze a fejlesztők. Próbáltam szeretni ezt a fajta stílust, de ebben a játékban valahogy nem igazán sikeredett, pedig az előbb említett programokban kis túlzással el voltam ájulva tőle. Félreértés ne essék, a játék nem ronda, hiszen vannak jó pillanatai a grafikának, de összességében jobban tetszett az első rész 2D-s megjelenítése, márpedig ez jelent valamit. A táj néha egész pofásan tud kinézni, de az épületek megjelenítése egyáltalán nem kiemelkedő. A legtöbb szürke téglás, kék tetejű ház, nyoma sincs az első részben látható egyediségnek és változatosságnak. Az egységek egy fokkal jobban sikerültek, bár néhánynak nevetséges kinézetet adtak, elég csak a „skót-szoknyás” varázslóra vagy a bálkirálynő kinézetű Crypta papnőre gondolni (utóbbi a halálisten szolgája, akit kicsit másképp képzelnénk el). Néhány kivételtől eltekintve az egységek animációi nem rosszak, főleg a harci mozdulatok fejlődtek sokat a Majesty 1-hez képest.

Mágusunkat szemmel láthatóan a hippi-fesztiválról szalajtották
A hangokkal kapcsolatban viszont vegyes érzelmeim vannak. A zenék közt vannak igazán jó darabok, amelyeket szívesen hallgat az ember játék közben, ám a hősök hangjaira úgy tűnik nem fordítottak túl sok figyelmet. Néhány karakter esetében egy az egyben felhasználták az első rész hangjait, ami tekintve annak magas színvonalát, remek ötlet volt. A gond az új szövegekkel van, hiszen ezek minősége mindig az elmegy és a szörnyű kategória között ingadozott. Semmi átélést vagy humort nem bírtam felfedezni bennük, szinte bántja az ember fülét a hatalmas különbség.

Ami a játékmenetet illeti, a fejlesztők szinte teljes egészében átvették a korábban használt rendszert, és csak néhány változtatást eszközöltek rajta. Mivel hőseinket továbbra sem tudjuk irányítani, így inkább a motiváló zászlók kitűzése, és a megépítendő épületek kijelölése lesz a célunk. Utóbbiak négy fő csoportba sorolhatók: céhek, gazdasági épületek, védelmi épületek és templomok. A legfontosabbak természetesen a céh épületek, hiszen hősök nélkül semmit sem ér a birodalmunk. Számos, a fantasy szerepjátékokban látható kaszt kapott ezúttal is helyet a programban, legyen szó akár fürge léptű kószáról, varázslóról, tolvajról vagy papokról. Őket persze ki is kell szolgálni, így építhetünk nekik fogadót, hogy kipihenjék a csaták fáradalmait, vagy piacteret, ahol gyógyitalt vehetnek maguknak, de ne feledkezzünk meg a jófajta fegyvereket gyártó kovácsról sem. Ez a része tehát továbbra is remekül működik a játéknak, és a változatosság sem szenvedett csorbát. Ráadásul ezúttal már különféle képességeket is kifejleszthetünk a céhekben, hogy a szintet lépő hősök megtanulhassák őket. Ami az épületeket illetően még változott az előző rész óta, hogy ezentúl csak szent helyekre építhetjük a templomokat, és mivel ezekből meglehetősen kevés van a pályákon, alaposan be kell védenünk őket a többjátékos meccsek alatt. Rendkívül zavaró volt viszont, hogy minden pályán a semmiből kellett újrakezdeni a birodalomépítést, a kastélyt leszámítva még az alap épületeket sem kaptuk meg. Elég unalmas volt minden küldetés elején ugyanazt a rutin építési folyamatot lefolytatni.

Szépen gyarapodik a birodalmunk

Mese a királyról és a buta hősökről

El is érkeztük ahhoz a részhez, amit véleményem szerint nagyon elrontottak, ez pedig nem más, mint a mesterséges intelligencia, és a zászlók rendszere. Utóbbiból most már négy áll a rendelkezésünkre, mivel a Majesty 1-ben is látott támadó és felderítő típuson kívül már van védő és félelmet sugárzó zászló is. Talán csak az utóbbi szorul magyarázatra, ennek segítségével elijeszthetjük a hőseinket egy adott helytől vagy szörnytől, így elkerülvén, hogy az alacsonyabb szintűek áldozatul essenek egy erősebb ellenfélnek. De miért baj az, hogy most több zászlóval motiválhatjuk a hősöket, kérdezheti az olvasó. Nos, nem lenne problémám ezzel, ha nem lenne érezhető, hogy az AI hiányosságait akarták a fejlesztők ezzel kompenzálni. Mert hogy is volt az első részben? A hősök kalandoztak a nagyvilágban, közben mindenfelé szörnyeket öltek, kastélyokat fosztottak ki, szükség esetén pedig rohantak haza megvédeni az otthonukat vagy a kastélyunkat. A zászlókat szinte csak akkor használtuk, ha valami konkrét dologra akartuk rávenni őket. Most azonban mindenhez zászlót kell használnunk, mert szinte csak a városunkon belül lődörögnek, és az ott látott szörnyekkel csapnak össze. Ha fel akarjuk deríteni a távoli helyeket, egy rakás felderítő zászlót kell leraknunk, míg korábban a kószák maguktól megtették ezt, hiszen nekik lételemük volt az erdőjárás. Így elveszik az illúzió, hogy egy élő fantasy világban játszunk, ahol mindenki saját akarattal rendelkezik, és teszi a dolgát.

Nem sok szamár kap ilyen szintű díszkíséretet
Ha végigküzdöttük magunkat a néha brutális nehézségű küldetéseken, a többjátékos módban próbára tehetjük magunkat a többi uralkodójelölt ellen is. Az első rész egyik nagy vonzereje a a multi volt, ahol királyságok, és azok hősei csaptak össze. Ezt természetesen a folytatás sem hagyhatta ki, sőt, a fejlesztők azt ígérték, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a játék ezen részére. Részben be is tartották a szavukat, hiszen kissé bővítették a lehetőségeinket. Továbbra is megtalálhatjuk a mindenki-mindenki ellen típusú játékmódot, de már van egy „túlélő” mód is, amikor egy királynak két ellenfél ellen kell minél tovább húznia, illetve vannak olyan pályák, amikor különféle megkötésekkel kell harcolunk (pl. bizonyos típusú épületeket nem építhetünk). Az első pofon akkor fogja érni a játékost, amikor nem fogja tudni kipróbálni ezeket. Mert mi minden program lényege? Igen, hogy tudjunk játszani vele. Viszont teszteléskor olyan szörnyű állapotban volt a hálózati kód, hogy kisebb csodára volt szükség, ha csatlakozni akartunk. Ha ezt kijavítják, akkor még szerezhet pár kellemes órát a Majesty 2, bár a cikkben részletezett hiányosságok miatt nem lesz olyan felhőtlen az örömünk, mint az első rész esetében.

A vár ostrom alatt áll, és persze sehol egy hős. Jellemző.

Szomorú szívvel adtam meg a végső értékelést, hiszen nagyon akartam, hogy egy igazán jó folytatást kapjunk, de sajnos az akarat ehhez nem elég. A program semmilyen téren sem szárnyalta túl elődjét, legfeljebb a negatívumok terén, de az meg nem dicsőség. Arról már legszívesebben nem is beszélnék, hogy még ezt a nem túl impresszív kinézetű játékot sem sikerült rendesen optimizálni, hiszen ha mindent a maximumra állítottam, 1680x1050-es felbontáson már belassult időnként a játék, ha sok hősöm és épületem volt. Pedig a tesztgép (AMD X2 6000+, 4 GB RAM, ATI HD4830) ennél jóval szebb programokkal is megbirkózott már. Mindent egybevetve, csak a legelvakultabb rajongóknak ajánlom a Majesty 2-t, vagy azoknak, akik szeretnének egy egyedi stratégiát kipróbálni. Bár az első résszel mindkét csoport jobban jár.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. MartonRoby
2009.10.03. 00:54
VISSZA A CIKKHEZ

Sajnos azt kell mondjam teljes mértékben egyetértek a cikk írójával. A Majesty első része máig fent van a gépemen, és gyakran szoktam vele játszani. Nem lehet megunni. Amikor órákon át kísérgeted a gyenge kis varázslódat, hogy lásd, hogyan fejlődik, és félted minden szörnytől, és ha sikerült felfejlődnie, akkor olyan űberbrutálisan erős lesz, hogy öröm nézni. (Általában ekkor jön egy nagy egyszemű lény, aki immunis a varázslatra, és egy villámlással kicsinálja szeretett varázslónkat). De áhh... nagyon magával ragadó.
Éppen ezért nagy várakozássokkal álltam a második részhez. Feltettem, játszottam vele vagy 2 pályát, és azóta is fent van a gépen, és kérdezgetem magamtól, hogy miért nem játszok vele, de ha van szabadidőm, akkor mindig mást csinálok. Letörölni viszont nem akarom. Tényleg szeretném szeretni, de nem tudom...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Kange
2009.10.05. 11:53
Hát igen. Noha én jól elszórakoztam vele szinte az utolsó pályáig, a cikk teljesen igaz. Főleg az a kép tetszik, hogy a vár ostrom alatt és sehol egy hős...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!