iPon Cikkek

Master of Orion - Egy régi kedvenc tért vissza közénk

Dátum | 2016. 10. 02.
Szerző | villanyi.gergo
Csoport | JÁTÉK

Rendesen meglovagolta a nosztalgiavonatot az újonnan kiadott Master of Orion: Conquer the Stars. A 4X űrstratégia egyik (ha nem a legnagyobb) címét az NGD Studios keltette ismét életre, és elmondásuk szerint az új köntös minden részletben méltó lesz az elődökhöz. Azoknak, akik szép emlékeket őriznek a korábbi részekről, még egy olyan opció is bekerült a játékba, amivel az eredeti, 90-es évek pixel-hajó kinézetére tudunk átváltani. A legendás játékok és a mostani utód viszont nehezen hasonlítható össze. Egyfelől amiatt, amit a korábbi részek az adott korszakban képviseltek, másfelől a nosztalgia is erősen hat ránk. A legújabb rész pedig nemcsak technológiailag, de ötletek és kreativitás terén is sokat tanulhatott más játékokból vagy a rendelkezésre álló technológiai megvalósításokból. Ez sikerült is neki, néhány téren viszont maradtak kérdőjelek.
A választható fajok ismerősek lesznek, és jól kidolgozottak. Ugyanúgy megtaláljuk az embereket és egy renegát frakciójukat, mint ahogy a medveszerű Bulrathikat, a sötétben konspiráló Darlokokat, vagy a madárszerű Alkarikat (a császáruk hangja pedig nem más, mint Mark Hamill). Összesen 11 faj közül kell kiválasztani a nekünk szimpatikust, de ha szeretnénk, a saját szánk íze szerint is összerakhatjuk pontok elosztásával a galaxis meghódítására törő egyedi birodalmunkat. És ez a játék egyik nagy erőssége, mert az uralkodók és a tanácsadók jól animáltak, a szövegeik és a megjelenésük hangulatos, élő keretet ad a játékhoz, és az sem elhanyagolandó tény, hogy megannyi híresség kölcsönözte a hangját nekik. A játékon belül viszont elvesznek a vezetők, a velük való kommunikáció pedig lapossá válik. A diplomácia meglehetősen egyszerű keretet kapott. A bizalom elnyerése különféle adományok, paktumok és szövetségek mentén növelhető, viszont ez azzal is együtt jár, hogy a másik fél felajánlásainak el nem fogadása rontja a kapcsolatot. Ez azért is furcsa, mert nagyon ritkán kaptam olyan felajánlást, ami nekem jó lett volna. Leggyakrabban azt kérte a gép, hogy nyissam meg a határaim, és az ő elavult, vacak technológiájáért adjak valami nemrég kifejlesztett csúcstechnológiát. Ezeket visszautasítottam, és emiatt megbízhatatlan és gonosz lettem lassan a szemében. Pénzzel és egyebekkel ellensúlyozni lehet ezt egy ideig, de hiába vagyunk meg nem támadási és egyéb szövetségekben, a kapcsolat romlani kezd a fent említettek miatt. Arról nem is beszélve, hogy ha megnyitottam a „kapukat” egyből benyomult és kolonizálni kezdett, mint az őrült, hiába kértem meg, hogy ne tegye. A mesterséges intelligencia, érzésre olyan, mint egy rossz gyerek, akire nem szabad rászólni sem. Nem érzem se fairnek se fejlettnek ezt a részt, de lehetséges, hogy én nem vagyok elég nyitott és adakozó vezére a népemnek.
Kezdetben látjuk a galaxis térképét, és a lehetséges ugrópontokat a szomszédos naprendszerek között. Előre küldjük a felfedező hajóinkat, és egyre többet ismerünk meg a holdak, bolygók és rendszerek halmazából. Letisztult az egész, jól átlátható, de egy kicsit unalmas is. Pedig nem kell sok hozzá, hogy a kinézet ne tűnjön olyan primitívnek, gondoljunk csak a nemrég megjelent Stellarisra. A kolonizálás folyamata pedig le is írható nagyjából két mondatban. Fedezd fel a következő naprendszert, telepíts új kolóniát, teraformáld a bolygót, állítsd be a népesség növekedését az étel termelésével és cselekedd meg ugyanezt a következő naprendszerben is. A populáció nem csinál semmit, csak szaporodik, vagy épp kutatóként, dolgozóként szolgál minket, más hatásuk nincsen. Egy apró reménysugár, hogy a környezetszennyezés is kapott egy kis részt a bolygók életében. Oda kell figyelnünk arra, hogy a gyárak, a termelés bizony rontja a planéta légkörének az állapotát. Vagy megelőző intézkedéseket kell tennünk, és megfelelő épületekkel feldolgozni a szennyeződést, vagy a bolygónk lakhatósága csökkenni fog, vagyis egy Föld jellegűből, mondjuk, mocsarassá válik. Ezen kívül viszont csak annyi dolgunk van, hogy építünk, rakosgatjuk az embereket az épp szükséges helyekre, majd néha „bekapcsoljuk” a légkör tisztítását. Ez szintén egy átlátható, egyszerű, könnyen kezelhető, de túl statikus, üres rész, amit más játékokból merítve sokkal izgalmasabbá is lehetett volna tenni. Mindezt időnként a Galaktikus TV rövid hírei dobják fel. A „megszakítjuk adásunkat egy fontos hír miatt” jellegű rövid híradások a fontosabb csaták, katasztrófák, fura idegen szörnyek és szerencsés pénzügyi fordulatok egyvelegét tálalják elénk. Mindezt pedig humoros formában, ami jól jön a néhol monoton játékmenetben.
Az egységek, a kémek, az építő és harci űrhajók elhelyezkedése és holléte könnyen nyomon követhető, de hátrány, hogy a mozgatásuk rettenetesen lassú a játékmechanika miatt. Tizen, huszon körökbe kerül egy jól felfejlesztett flottával egy közepesebb birodalom egyik részéről átjutni a másikba. Ha pedig egy hosszabb ugrásról van szó, akkor el is kerülhetjük egymást az ellenséges hajókkal, mivel ők „a másik irányból” ugrottak, találkozni pedig a kilépési/csomópontoknál lehet csak. A játék vége felé találhatunk csak fel olyan kapukat, amiket megépítve hálózatot hozhatunk létre, így pár kör alatt elérhetővé téve birodalmunk távoli sarkait. Addig viszont marad a szenvedés és a lassúság, ami meglehetősen zavaró, mégha galaktikus mértékekkel gondolkodunk, akkor is, ugyanis a játékélmény rovására megy.
A játéknak viszont erőssége a hajóink kinézetének a megváltoztatása, a festés/színezés átalakítása, és persze magának a felszerelésnek az összerakása. Az első kettő kizárólag kozmetikai jellegű, ezért akinek inkább a stratégiai és a hadászati rész a kedvence, fel sem fog tűnni. Az viszont már biztosan, hogy a pajzsoktól a fegyverzetig és a hajtóműig, a kiegészítő eszközökön át, nagyjából mindent beállíthatunk, és ezt tervrajzként el is menthetjük. Itt jön be az a taktikai elem, hogy gyors, távolról használatos fegyverekkel felszerelt kis/közepes hajókkal zargassuk az ellenséget, míg odaérnek a csatahajók és az egyéb óriás egységek a maguk rövidtávú de hatalmas sebzésű fegyvereivel. Ez persze csak egy példa, de jó arra, hogy bemutassa, mindezzel többféleképpen is befolyásolhatjuk egy csata kimenetelés és a birodalmunk sikereit.
A csatákat mi magunk is vezethetjük személyesen, de rá is bízhatjuk a számítógépre és (némiképp) a véletlenre is a kimenetelt. Izgalmas újdonságként lett beharangozva a csaták 3D-s, több kamera nézetből követhető izgalmas megjelenítése is. Végigkövethetjük az összecsapást, miközben lézerek, rakéták, torpedók pusztítják az ellenséget, az akció kamera pedig például egy lövedékbe „építve” csapódik bele az ellenséges hajóba, vagy épp látószöget váltogatva teszi izgalmassá az adott ütközetet. Vagyis ez lenne az elmélet, a gyakorlat pedig ennél sajnos sokkal unalmasabbra sikerült. Olyan, mintha egy furcsán összevágott „mozit’ néznénk. A kamerák egy része unalmas, repetitív, vagy épp keveset mutató szögben közvetít, de ez csak az egyik baj. A másik az, hogy a hajók alig irányíthatóak. Megadhatjuk a tűzszünet, a formációban haladás, a lassabb egységek bevárása parancsot, de egy ponton túl nem sok haszna van mindennek. Még olyat is tapasztaltam (sajnos gyakran), hogy ezek a parancsok nem működtek, tehát se formációt nem tudtam váltani vagy épp kialakítani, se más egyebet tenni. A két hadtest lassan közeledett egymás felé, a kamera ide-oda pattogott, cikáztak a lövések, majd a másik oldalon elfogyott az egység és diadalmas képpel közölte velem a játék képernyője, hogy fényes győzelmet arattam az XY nevű csatában, nagyon ügyes voltam. Csak épp diadalérzet helyett unalmat éreztem, és pont egy csatánál...
Arról nem is beszélve, hogy egy kisebb bug miatt előfordult, hogy az űrbázisomat lerombolta egy idegen flotta, de nem üzent hadat, én sem neki, sőt mintha mi se történt volna, ment tovább minden, ráadásul azzal a birodalommal egész jó kapcsolatot is ápoltunk. Hasonlóan fura a kémhálózat kiépítése. Van már 5-6 hírszerző/szabotőr egységed, akiket bevetésekre küldtél vagy épp a saját bolygóidat véded velük az ellenséges ügynököktől? Sebaj, automatikusan képezzük neked az újabb és újabb egységeket, és ebbe nem szólhatsz bele, inkább örülj neki. Lehet, hogy az egységek menedzselésével járó teher egy részét akarták az elfoglalt játékos válláról levenni, de ehelyett a kontrollt sikerült kiragadni onnan. Mondjuk az is lehetséges, hogy túlságosan diktátor típus vagyok, és mindenbe bele akarok szólni. A saját birodalmamban, nohát, micsoda dolog ez! Nem tartom rossz játéknak a Master of Oriont, de olyan érzésem volt végig, mintha ez egy puhatolózó, első lépéseket próbálgató kezdeményezés lenne. Sokat akar adni, jó akar lenni, de kissé még bátortalan. Még tapogatózik, ami nehezen érthető a háttér és a 4X stílus népszerűsége mellett. Jók az alapok, és a nosztalgia faktort is sikerült jól belecsempészni, valamint számos olyan újítás is akad, ami jó irányba viszi a játékot. A visszajelzések és a korábbi részek azt feltételezik, hogy lesz ennek még folytatása, és ha a készítők valóban odafigyelnek az igényekre és arra, hogy 2016-ra nagyon is sokat fejlődött a stílus, akkor jól jár mindenki. Addig pedig marad a nosztalgikus, új köntösbe csomagolt keverék, amivel jó időt tölteni, de néha megrándul a szem melletti apró izom azért.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások