iPon Cikkek

Matuzsálemi magok

Dátum | 2015. 08. 09.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Történetünk londoni British Museum egyik szekrényével, pontosabban az annak egyik sötét sarkában rejtőző maréknyi maggal kezdődik. A perzsa selyemakác magjai 1793-ban, egy brit diplomata jóvoltából, feltehetően titokban kerültek Pekingből az angol fővárosba. A magokról végül mindenki elfelejtkezett, egészen addig, amíg 1940-ben a németek egyik bombája el nem találta a múzeum ezen szárnyát. A londoni tűzoltók eloltották a lángokat, a múzeum dolgozói pedig pár héttel később meglepődve vették észre, hogy a romok közt apró selyemakácok kezdenek növekedni. A magok közel 150 év után csíráztak ki. Az eset nem számít egyedinek, hiszen számos növény magja képes hasonló mutatványra. A mag mélyén megbújó csíra, vagyis a növényi embrió bizonyos esetekben nagyon hosszú időt képes kivárni, amíg megfelelőnek tűnnek a körülmények arra, hogy folytassa fejlődését. A magban minden megvan, ami a következő növénygeneráció kifejlődéséhez szükséges, de növényi embriók különleges tulajdonsága, hogy nyugalmi állapotban tudnak maradni, ha ez szükséges, elodázva a csírázást. Ennek kapcsán azonban felmerülhet a kérdés, hogy vajon mennyi ideig képesek a magok kivárni. Egy növényi mag sem marad örökké életképes, de mennyi lehet a leghosszabb idő, amíg a szaporítószerv szüneteltetni tudja a csíra fejlődését? Teerlink naplója A következő történetekből annyi mindenképp kiderül, hogy ez az idő messze meghaladhatja a selyemakác magjainak 150 évét. Jan Teerlink holland kereskedő 1803-ban Amszterdamba tartott a Távol-Keletről. Hajója főként teával és selyemmel volt megrakodva, bőrkötéses naplója lapjai közt azonban 40 darab kis csomagban magok is megbújtak, köztük a tűpárna protea nevű érdekes növény magjai, Teerlink ugyanis szenvedélyes növénygyűjtő volt. A rakomány sosem érkezett meg Amszterdamba, az Atlanti-óceánon ugyanis a brit haditengerészet alkalmazásában álló kalózok támadták meg a hajót. Miután a legénységet legyűrték, a selymet, a teát és Teerlink naplóját elkobozták, törvénytisztelő kalózok lévén ez utóbbit eljuttatták a Brit Admiralitásnak. A magokat senki sem vette észre, a napló pedig először a Tower egyik raktárába, majd az országos levéltárba került. Amikor néhány évvel ezelőtt egy holland vendégprofesszor kezébe került a bőrkötéses könyvecske, a magok még mindig ott voltak piciny borítékjaikban. A kutató elültette őket, és azokból kétszáz év elteltével három egészséges növény fejlődött ki, köztük egy gyönyörű tűpárna protea is. Ez azonban még mindig nem jelent rekordot, ami a magok csírázási képességét illeti. Az 1960-as években egy régészcsapat tagjai egy régi csörgőre akadtak rá egy argentin sírban. A csörgő fejét egy argentin dió héja alkotta, ebbe pedig a kannaliliom magjait zárta a játék készítője. A kutatók felnyitották a diót, kivették, majd elültették a magokat, és azok egyikéből egészséges virág nőtt ki. A magok ekkor a radiokarbonos kormeghatározás alapján legalább 600 évesek voltak.
Masszáda romjai
De ennél is van tovább. Amikor időszámításunk szerint 73-ban Lucius Falvius Silva római tábornok több hónapos ostrom után végre átjutott a zsidó fennhatóság alatt álló Masszáda várának falain, hiába kereste a lázadókat, egy maroknyi túlélőn kívül senkit sem talált élve. A várat védő közel ezer férfi, nő és gyerek inkább öngyilkosságot követett el, minthogy római fogságba essen. Mielőtt véget vetettek életüknek, a zsidók földi javaikat és élelmüket egy nagy raktárházba hordták, majd az egészet felgyújtották. A raktár porig égett, a rómaiak pedig rövidesen távoztak. Kétezer évvel később, amikor a régészek megkezdték az erőd feltárását, az egykori raktár helyén álló törmelékhalom mélyén pénzérméket, szerszámokat, sót és növényi magvakat találtak. Júdea egykor messze földön híres datolyatermesztő vidék volt, ahonnan az ismert világ minden részére szállítottak az édes gyümölcsből. Ilyen körülmények közt nem meglepő, hogy Masszáda romjai közt egy kis edényben datolyamagokat is találtak a régészek. A magokat a Bar-Ilan Egyetemre küldték, ahol a szakértői vizsgálatok kiderítették, hogy azok egy kicsit régebbiek az ostrom idejénél is: nagyjából 2000 évvel ezelőtt fejlődtek ki anyanövényükön.
A kutatók úgy gondolták, hogy a magok már semmiképpen sem lehetnek életképesek, de azért megpróbálkoztak a lehetetlennel. Elaine Solowey, a Negev sivatagban található Ketura kibuc mezőgazdasági szakértője három magot kapott kézhez. Ezeket hormonokban gazdag oldatba áztatta, majd elültette. Bár Solowey maga sem bízott a sikerben, a magok egyike fejlődésnek indult. Amikor a National Geographic munkatársai legutóbb, idén márciusban a helyszínen jártak, a fácska már több mint három méter magas volt, és éppen virágzott. Mint kiderült, egy hím datolyapálmáról van szó, vagyis ahhoz, hogy két évezred után újra megteremjen az első autentikus júdeai datolya, egy azonos fajba tartozó nőstény pálmára is szükség lenne. Ilyet egyelőre nem talált a kutató, de egy modern datolyafajjal párosítva az ősi magból kikelt fa pollenjét már sikeresen megtermelte első datolyáit. A 2000 éves mag tehát rendkívül hosszú nyugalmi periódusa ellenére igazoltan élet- és szaporodóképes tudott maradni. A különleges datolyapálmát nagy becsben tartják: külön kertecskéje van, amely saját öntözőrendszerrel, riasztókkal és biztonsági kamerákkal van ellátva. Jelenlegi ismereteink szerint ez a Matuzsálemnek becézett datolyapálma magja őrzi a leghosszabb nyugalmi periódus rekordját. Hogy a magok pontosan mit csinálnak ebben az időszakban, azzal kapcsolatban meglehetősen keveset tudunk. Amikor fűmagot vásárolunk a kertészeti áruházban, a magok életben vannak. Bár nem látszanak élőnek, ha elszórjuk és megöntözzük őket, gyorsan kihajtanak. Ha halottak lennének, ezt nem tudnák megtenni.
A Matuzsálem 2014-ben
De ha nem halottak, akkor micsodák? A teóriák szerint ebben a szakaszban a magok vagy egyszerűen megállnak a fejlődésben, vagy annyira lelassul az anyagcseréjük, hogy az gyakorlatilag érzékelhetetlen, vagy pedig a felfüggesztett életműködés nevű rejtélyes állapotban leledzenek, ami olyan, mintha majdnem halottak lennének, de mégsem azok. Bármi is legyen azonban életképességük megőrzésének titka, a magok nagy tehetséggel mozgósítják a bennük tárolt erőforrásokat, ha a körülményeket kedvezőnek ítélik a csírázáshoz. Ezzel el is érkeztünk utolsó történetünkhöz, amely egy 32 ezer éve élt mókusról (is) szól. Főhősünk a kelet-szibériai Kolima folyó mentén éldegélt, és fajtársaihoz hasonlóan azzal töltötte napjait, hogy magokat gyűjtött össze a kemény télre készülve. Egy hirtelen földrengés vagy egy óriási vihar azonban hosszú időre eltemette föld alatti raktárát, a mókussal és a magokkal együtt. Amikor egy pár évvel ezelőtt a régészek ásni kezdtek a régióban, az egykori mókusok gyűjtögetésének köszönhetően több mint 600 ezer darab magot és gyümölcsöt tártak fel a föld mélyén. Megpróbálták kicsíráztatni a megtalált magokat, azok azonban nem indultak fejlődésnek. A gyümölcsök egyikéből viszont sikerült DNS-t kinyerni, és annak klónozásával egy élő növényt létrehozni. Így született meg a lenti képen látható habszegfű. Márpedig ha egy darabka növényi szövet képes ilyen mértékig megőrződni 32 ezer évig, a szakértők szerint könnyen lehet, hogy olyan magok is léteznek valahol, amelyek 2000 évnél jóval hosszabb nyugalmi periódus után is ki tudnak csírázni. Az eljövendő rekorderek most is a föld mélyében pihennek valahol, és arra várnak, hogy egy csepp víz vagy némi meleg érje őket, és folytathassák fejlődésüket. Vagy hogy egy lelkes kutató rájuk találjon. A matuzsálemi magok meséjének tehát még koránt sincs vége, csak egyelőre még nem ismerjük a következő fejezetek szereplőit.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. Renhoek
2015.08.09. 15:36
Ez egy nagyon érdekes téma, köszi a cikket. Mindig lenyűgöz a biológiai anyag tűrőképessége. Ha sikerülne kideríteni hogyan képes megvalósítani ezt a fajta hibernációt (ahogy a baktériumok betokozódva képesek túlélni, vagy a medveállatkák viselkedése stb) akkor ez nagyban segíthetné az emberi test/szövet hibernálását. Ez bolygóközi utazásnál, illetve pl betegségek elleni harcban lehet használatos (Lehibernálják, amíg nincs meg a gyógymód)

A növényi sejt ugyan olyan bonyolult mint egy emberi eukarióta sejt. Ugyan úgy van Golgi készülék, mitokondrium, stb... sőt még extrák is, mint klorofill. Nem értem egyszerűen hogyan képes túlélni 2000 évet változatos hőmérsékletviszonyok között. Amúgy a növények genomja néha sokszorosa az emberinek, tehát nem lehet rájuk fogni hogy egyszerű létformák. Igaz ebből feltehetőleg sok a felesleges redundáns rész és szemét... de itt a DNS konzervációjáról van szó, ami zseniális.

Rekorder Fritillary assyriaca 13×10^10 vs. Humán: 3×10^9

A jövőben fontos hibernációs irányzat lesz... az állatok téliálmából kiindulva, a növényi magok túléléséig. Mindezt fagyasztás nélkül (vagy legalábbis jégkristály képző criobiológiai eljárásokkal) Biztosan a mi szervezetünk is képes rá, csak semmiféle evolúciós előnnyel nem jár 2000 évre kiütni magunkat valami barlang mélyén
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Szefmester
2015.08.09. 16:51
Az utolsó előtti bekezdésről remélem nem csak nekem jutott ő az eszembe:

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Renhoek Szefm...
2015.08.09. 17:01
Tényleg LoL Nekem az a mókusos videó, amikor a kutya szőrébe eltemeti a mogyorót
Vagy amikor a csaj gyönyörű gömbmellei közé berakja és elássa az haláli
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!