iPon Cikkek

ME2: Firewalker és Kasumi

Dátum | 2010. 04. 11.
Szerző | Magrathea
Csoport | JÁTÉK

Nem olyan rég érkezett két újabb fontos letölthető tartalom a januárban megjelent Mass Effect 2-höz, mely megérdemelten lett a 2010-es év első havának legjobb játéka. Lássuk milyen lett a szóban forgó két DLC, amik közül az egyik ingyenesen letölthető a Cerberus hálózatról, ha valakinek első kézből vásárolt példánya van a játékból és aktiválta a kódot, mellyel már több kisebb tartalomhoz is hozzájuthatott Zaeed Massani mellett (pl.: Arc Projector, Normandia becsapódási hely).

Firewalker Pack (Cerberus Network)


Ebben a csomagban érkezett a Hammerhead (könnyen) páncélozott harci jármű, amit minden bizonnyal nagyon vártak már mindazok, akik könnyes szemmel gondolnak vissza az első részben elhagyott Mékóra. A Firewalkerben helyett kapott még 5 új pálya, melyen kipróbálhatjuk a járgányt…

A játékba belépve a szokásos módon már ott vár a számítógépünkön az üzenet a „Rejtőző fickótól”, hogy talált valami érdekeset nekünk. Az első misszió, hogy begyűjtsük a tankot, ezzel nem is haboztunk sokáig. A Hammerhead irányítása egyszerű, tud boostolni, rövid ideig repülni és természetesen lőni (1 féle lövés van: a nyomkövető rakéták). Amit rögtön észrevehetünk, hogy a mékóhoz képest nagyon gyors és fordulékony, de ennek meg is van az ára, méghozzá az, hogy szinte papírból van. Nyomkövető rakétái viszont nagyon nagy távolságokból is képesek bemérni az ellent.


Az öt misszió remekül kihozza a Hammerhead erős oldalát, ami inkább a mozgás és manőverezés, nem pedig a harc. Ügyesen kell „ugrálni” platformokon és hasonlók, amiket kifejezetten élveztem, ellenben a harccal, ami annyiból állt, hogy kilométerekre az ellentől rakétaspammelléssel leszedtem mindenkit. A nyomkövetők egyébként nem valami pontosak, elég nagy volt szórásuk. Úgy kell irányítani őket, mint a biotikus támadásokat (pl.: mintha warppal lőnénk). A távolságtartást viszonylag hamar megtanítja velünk a játék, miután az első lerakott ellenfélhez közel merészkedve 3 másodperc alatt kilőttek, egyből kapcsoltam... Az öt új pálya változatos, mint ahogy a küldetések is. Ami még nagyon tetszett az az, amit a mini kiegészítő előrevetít: a harmadik részben való bányászás megvalósítását. A Hammerheaddel ugyanis bányászni is tudunk egy egyszerű és gyors mini-játékkal (rövid ideig egyhelyben kell tartani a tankot, míg az kinyeri az ércet). Az alapjátékba rakott bolygóscannelés kivétel nélkül mindenhol negatív kritikákat kapott az amúgy remek játékban, így dicséretes, hogy máris próbálják kipuhatolni, mi az, ami tetszene a népnek helyette.

Összefoglalva: Ingyenes DLC-hez képest remek, a harcon lehetne még egy kicsit csiszolni, de mindenképpen várjuk, hogy újra használhassuk a Hammerheadet! (A DLC kb. másfél óra plusz játékidőt biztosít.)


Firewalker képgalériánk letöltéséhez katt ide!

Kasumi’s Stolen Memories (560 Bioware/MS pont)

A tizenkettedik és egyben utolsó csapattag, Kasumi Goto, a japán származású tolvaj, szakmájában az egyik legjobb a galaxisban, ami szép teljesítmény egy embertől. Nem kis erőfeszítés árán az Illusive Man kapcsolatba lépett vele és meggyőzte, hogy csatlakozzon hozzánk őrült küldetésünkben. Kasumi ezt egy feltételhez kötötte, mégpedig ahhoz, hogy visszaszerezzük halott szerelme, Keiji Okuda szürke dobozát, ami egy implantátum segítségével rögzítette és eltárolta a férfi összes emlékét. A szürke doboz titkos információkat tartalmaz, ami rengeteget árthat az Emberek Szövetségének (Alliance). Ez az ami a Keiji vesztét okozta…


Kasumi hasonlóan „működik” mint Zaeed: miután felszedjük a hölgyet a Citadella Zakera szárnyának bejáratánál, ő szépen beköltözik az utolsó lezárt ajtó mögé a hajónkon és hozza magával a holmiját is. A dialógusok nem interaktívak, mint az alapjátékban levő társak esetében, hanem mesél a múltjáról ha végigkattintjuk a tárgyait, illetve megjegyzéseket tesz rólunk, a hajóról és a többiekről ha őrajta a kattogunk. Egy kis plusz adalék hozzá a szobájában lévő bárpult, így most már nem kell elmennünk a Citadellába vagy az Afterlife klubba (Omega), ha le akarunk részegedni.

Egyedül kicsit az fájt vele kapcsolatban, hogy ennyivel a játék kijövetele után kaptuk meg. Én személy szerint már háromszor végigvittem a játékot, így azzal a három karakteremmel már csak az öngyilkos küldetés és fő sztori lezárása után szedtem fel őt, ami azért nem a legtökéletesebb megoldás, hisz így már csak a hozzátartozó küldetésre vihettem el, plusz néhány még meg nem csinált mellékküldetésre (már amelyik karakteremnél maradt), pedig Kasuminak is vannak elszórva megjegyzései minden sztori résznél, akárcsak a többieknek.

Igen, van humorérzéke a leányzónak!
Miss Goto maga érdekes személyiség, nem egy sötét, karót nyelt, faarcú, gizdázós sablon tolvaj. Tele van humorral, életvidám (a körülmények ellenére) és jó társaság. Ha minden igaz, akkor még az ME2-es románcunkra is megjegyzést tesz, őt viszont nem lehet elcsábítani. A harctéren szintén nem kellett csalódnunk benne, az extra képessége (láthatatlanná válik és az ellenség mögé lopakodva hátba támadja azt) elnyerte tetszésémet.

Bármilyen rossz szájízzel (a két bekezdéssel feljebb írottak miatt) is ugrottam neki a küldetésének, az mégis hamar visszahozta a hamisítatlan ME2 hangulatot. Az új, japán témájú háttérzene azóta ott cseng a fülemben, az új helyszín - Donovan Hock rezidenciája -, a kisesélyibe öltözött Sheparddal (már ha nőt indítottatok) fűszerezve igazán friss adalék volt a játékhoz (a ruhát megtarthatjuk, a küldetés után használhatjuk a hajón hétköznapi viseletként).

A kőkemény katona, egy kicsit másképp... Csinos!
Összefoglalva: Kasumi megéri az 560 BioWare pontot, hiába, hogy tisztán csak másfél óra plusz tartalmat ad (ne felejtsük, hogy azért a hölgy már a játék elejétől használhatóvá válik), de az a másfél óra tartalmas és minden pillanata szórakoztató. Aki csak erre várt (hisz a Normandia utolsó zárt ajtaja azt sugallta, hogy lesz még csapattárs), az megkezdheti a következő végigjátszását!

Bekenstein az emberiség Illiuma! (Kezemben a DLC-ben megszerezhető új SMG, az M-12 Locust.)
Kasumi Ellopott Emlékeihez kapcsolódó képgalériánk letöltéséhez katt ide!

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. TH0R08
2010.04.11. 20:17
Nem tudom ki hogy van vele, de szerintem a két DLC-nél az a fejenként másfél óra plusz játék idő nem igaz.. nekem dlc-n ként félóra összesen 1 óra volt a kettő. Úgy, hogy végig beszéltem mindent nem nyomkodtam el és minden interaktív tárgyat végig néztem.
A Hammerhead dlc csalódás volt, főleg a harc ami "nincs" olyan messziről leszedni az ellent hogy becélozni se tud. Egy a havas motor lefagyós küldi volt kihívás.
Katsumi dlc viszont tetszett. Kár, hogy nem lehet az új karakterrel beszélgetni. Na meg, hogy tényleg ilyen későn jött már ki. A 9. végig játszásom után..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. lackoo1111
2010.04.11. 21:25
Köszönet a cikkért.
*off*
Nem tudom eldönteni,hogy a Mass Effect 2 -t vásároljam e meg,
vagy ezt a pakkot:
Sacred Gold
Septerra Core: Legacy of the Creator
Spellforce Platinum
Divine Divinity
Beyond Divinity
Arcanum: Of Steamworks and Magick Obscura
Sanitarium
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Svindler lacko...
2010.04.12. 01:24
Ez eléggé GoG-os listának néz ki
Van köztük pár nagyon jó játék, de én pl. a Septerra Core beizzításával nagyon szívtam, sajnos nem szeret minden gépet.
Viszont ezek elég más stílusok is, úgyhogy szerintem dönts az alapján végülis mivel szeretsz játszani. És kivitted az ME1-et? Ha nem akkor nyiss azzal, azt már bagóért osztják

Sacred 1, egy nagy clikfest, a Sanitariumnak nagyon jó a hangulata, a Divine és a Beyond hasonló, emberfüggő bejön e, Arcanumot nem ismerem.
ME2: [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. lackoo1111
2010.04.12. 15:19
Van e újrajátszhatósági értéke a két ME játéknak? Mekkora a játékidő nagysága?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Multitask
2010.04.12. 15:38
Nálam a ME2-nél 40 óra volt a játékidő, és van újrajátszhatósági értéke, mert én is elkezdtem még egyszer. Bónuszt is kapsz, ha másodjára kezded (pénz, ércek, 1 képesség).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. TH0R08
2010.04.12. 15:42
Az ME1 -et elsőre 59 óra alatt toltam ki. A Többi végig játszásom olyan 35-45 óra között mozog. Már kb 6x végig toltam. Szóval van újra játszhatósági értéke. Mindig találok benne valami újat amit még eddig nem láttam

ME2 - Első végig játszás 63 óra volt. A Többi végig játszás 28-35 óra között. Már 9x toltam újra szvsz ez számomra ugyan csak meg unhatatlan A párbeszédekben rengeteg variáció egyes csapatagok más-más szólnak hozzá a küldetésekben.

De várd meg más válaszát is mert én nagyon elfogult vagyok a két játékkal. Kedvenceim, No.1
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. lackoo1111
2010.04.12. 22:26
Kérdés:
Mi a helyzet a textúrákkal? Mármint a saját magunk által alkotott Shepard karakterek megjelenítésével ?(és itt elsősorban a filmszerű bejátszásokra gondolok)

update:a mai nap kipipálva a listán
Sacred Gold
Septerra Core: Legacy of the Creator
Spellforce Platinum
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. csab959 lacko...
2010.04.12. 22:30
A te által megformált custom Shepard is ugyanolyan szépen kidolgozott lesz, mint a referencia Shepard. Ha erre voltál kíváncsi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Multitask
2010.04.12. 22:36
Ezen a "referencia Shepardön" jót mosolyogtam.

Ha arra gondolsz, akkor a videókban is az általad készített szerepel. Ebben nem találsz hibát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. TH0R08
2010.04.13. 14:23
A képek szerintem inkább magukért beszélnek

Me1:







Me2



 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. lackoo1111
2010.04.13. 14:48
Úgy látszik a jövő hónapig el kell halasztanom a megvételüket.(a biztosító éppen most fosztotta ki a bankszámlámat)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!