iPon Cikkek

Megérkeztek a Samsung notebookjai

Dátum | 2010. 03. 10.
Szerző | Alvin_ti4200
Csoport | NOTEBOOK

Február elején újabb nagy névvel bővült a hazai notebook gyártók sora, ugyanis a Samsung végre valahára hazánkban is megkezdte mobil gépeinek forgalmazását. A termékek közös tulajdonsága, hogy két év garanciával kerülnek értékesítésre, az akkumulátorra viszont csak egy év jótállás vonatkozik. A netbookokra szintén csak egy évet kapunk.


Két családdal startolt a nagy gyártó, vegyük őket sorba. Az N szériába tartoznak a netbookok, az R-be pedig a notebookok. Utóbbi három altípusra oszlik szét, az R528 a belépő szintet, az R530 a középkategóriát, míg az R580 a csúcskategóriát erősíti. A cég jelenleg nem kínál idehaza üzleti megoldásokat, ez nem feltétlenül baj, hiszen a cégeknél már bejáratott HP-Lenovo-Dell hármas mellett nagyon nehéz lenne labdába rúgni, az átlag végfelhasználók viszont mindig kaphatóak egy új, neves piaci szereplőre.


Elsőként az N széria egyik legdrágább tagjával ismerkedünk meg, amely az Intel új Pinetrail platformjára épül, így segítségével betekintést nyerhettünk a chipgyártó óriás legújabb fejlesztésébe is.


Ha végignézzük a táblázatot, gyakorlatilag egy teljesen átlagos Pinetrailes gépet láthatunk, amelyet más márkáknál 90 ezer forint körül megkaphatunk. Felmerül a kérdés, hogy vajon mit tud a Samsung fekete gépezete 30%-os felár ellenében? Tesztünkből természetesen kiderül majd a válasz. Végre alkalmunk nyílt kipróbálni a Windows 7 Starter változatát is, az ezzel szerzett tapasztalatokról is ejtünk majd pár szót. Az 1 GB memóriát legfeljebb a duplájára növelhetjük, míg a mobil internetnél használatos HSDPA modem az opcionális listán sincs rajta. Bár a vezeték nélküli hálózat támogatja a 802.11n-es szabványt, vezetékes társa csupán 100 Mbites adatátvitelre képes. Ennyi pénzért a Boradcom CrystalHD (HD lejátszás) chipje döntően tudta volna befolyásolni az NB30 megítélését, nem értjük, hogy a Samsungnál ezt a labdát miért nem csapták le.


A fekete masina mellé egy jó minőségű neoprén táskát kapunk, amelyben a gépen kívül semmi nem fér el, de ez a legtöbb esetben nem baj. A töltő 40W-os, nagyjából három óra alatt képes közel maximumra tölteni a 67 Wh-s telepet. Lemezeket nem kapunk a készülék mellé, a rendszer-visszaállítás rejtett meghajtóról történik a merevlemezről.

A Pinetrailről csak annyit tudtunk, hogy rendszer szinten valamivel alacsonyabb a fogyasztása, mint az előző generációs Atomoknak és a hozzájuk tartozó chipsetnek együttvéve. A memóriavezérlő és a videokártya bekerült a processzorba, ez az Intelnek jó, a külső gyártóknak és a felhasználóknak viszont annál kevésbé. A méltán sikeres NVIDIA Ion lapkát ennek köszönhetően nem lehet egy az egyben átültetni az újgenerációs Atomok mellé, viszont a szabadon hagyott PCI-Express sávokat kihasználva egy külső videokártyát lehet társítani a CPU mellé, nagyjából így képzelte el a cég az Ion második generációs változatát is. A legnagyobb problémáról viszont egy kicsit később, lássuk előbb a hűtési rendszert. Nyílván egy alacsony fogyasztású gépnél a tesztelő és a felhasználó is elvárja, hogy csendben dolgozzon, kiváltképp, ha az érintett masina ráadásul kategóriájában az egyik (ha nem a) legdrágább készülék. Az NB30 ebben a tekintetben könnyedén állta a sarat, ugyanis még a legizzasztóbb helyzetben is alig volt hangja, ráadásul akárhogy füleltünk, nem nagyon hallottunk zajszintbeli különbséget az üresjárat és a terhelt állapot között. A hőmérsékletek viszont elég érdekesen alakultak, ráadásul nem tudjuk, hogy melyik szenzornak higgyünk. Az Everestben ugyanis két értéket láttunk, amelyek jellemzően közel szoktak lenni egymáshoz, itt viszont drasztikus mértékben eltértek. Üresjáratban a CPU-ra 49, míg a CPU magra 80 fokot mondott az Everest. Ugyanezek az értékek maximális terhelésnél 61/91-re változtak és szó, ami szó, a gép alja eléggé átforrósodott, nyáron biztos, hogy kihívás lesz ölben tartva használni. Egyik szemünk tehát sír, a másik viszont nevet, ugyanis a hűtés rendkívül halk, viszont legalább ennyire gyenge is.


A Windows 7 beépített pontszámai árulkodóak, nem is kicsit. A processzor néha feltűnően lassan mozgatta a rendszert, az ablakműveletek gördülékenysége pedig messze volt az elfogadhatótól. Ez már nem csak az Atom hibája, hanem a pontszámok ellenére borzasztóan gyenge Intel GMA 3150-es videokártyáé is, amely véleményünk szerint messze a leggyengébb pontja nemcsak a gépnek, hanem az egész platformnak. A VGA valójában az évekkel ezelőtti GMA 3100 45 nm-re átültetett változata, fele annyi futószalaggal (nevezetesen kettővel) és igencsak alacsony, 200 MHz-es órajelen. Windows XP-ben valószínűleg nem jelentene gondot az ablakok kezelése, de az Aero nélküli Windows 7 Starteren látványosan szenved az „új” GMA. A legnagyobb probléma a régi felépítésen kívül a video formátumok gyorsításának szinte teljes hiánya, amellyel nem csak a HD felbontású anyagoktól, de még az egyszerűbb mezei videofájlok VGA-val gyorsított kezelésétől is elesünk, a GPU által gyorsított flash-ről nem is beszélve. Viszonylag sok 720p és 576p felbontású anyagot lejátszottunk az NB30-on, de mindegyik élvezhetetlen volt, pedig a végén már a .mov kiterjesztésű QuickTime fájlokat is bevetettük. Akik tehát a DivX-en kívül terveznek bármilyen formátumban filmet és/vagy sorozatokat nézni, azok felejtsék el az Intel újgenerációs Pinetrail platformját az opcionális Broadcom chip nélkül és nézzenek szét az Ionos megoldások között (de még a Poulsbo-val is jobban járnak). Külön fájó pont, hogy az analóg kimeneten keresztül legfeljebb 1400x1050-es felbontásra képes az Intel beépített videokártyája, digitális kimenetet pedig egyáltalán nem támogat.


Samsung gépben természetesen Samsung merevlemez kell, hogy lakjon, amely ráadásul a gyenge, de halk hűtés ellenére nem akart megsülni. A HM250HI teljesen normális értékeket produkált, a szintetikus tesztekben mindenhol meggyőzően teljesített és zajszintje is alacsony volt.


Lássuk, mitől is olyan különleges vagy éppen nem az az NB30. A gépen egy darab fényes felületet nem találunk, ami jó hír, viszont ez még önmagában nem indokolja a borsos vételárat, hiszen például a 70 ezer forintos MSI Winden sincs. A furcsa mintázatú burkolat viszont első fogásra is elég masszívnak tűnik, ami nem véletlen, hiszen ezt a gépet a Samsung mindennapos hurcolásra tervezte, megfejelve némi szélsőséges helyzetekben is jól használható védelemmel. Ilyen például a most tárgyalt burkolat is, amely némi gumírozott hatást is kelt és az ember hajlamos elhinni róla, hogy sokkal jobban védi a mögötte lévő LCD panelt, mint az átlag netbookok. A gépet megfordítva a mintázat és az anyaghasználat is egyaránt megmarad, így némi védelmet kapunk az alsó fertályon is. A bővítés viszont nehézkes, egyedül a memóriát tudjuk kicserélni anélkül, hogy ízekre kellene szedni a készüléket. Az átlag felhasználónak viszont biztos, hogy elég lesz a 250 GB-os tárhely, főleg úgy, hogy a sok helyet foglaló, HD felbontású anyagokkal úgysem tud mit kezdeni.


A billentyűzet meglepően jó, méretét simán meghazudtolja. Az alátámasztás és a gombok stabilitása is első osztályú, az anyaghasználat is elfogadható, egyedül a hosszú „í” betű van rossz helyen, ennek már nem örültünk annyira.


A touchpad aprócska, de el lehet vele boldogulni, multitouch mutatványokra is képes és egész jól testre szabható. A gombok ugyan nem fognak senkit felébreszteni alvás közben, de lehetnének halkabbak is.


Csatlakozókat tekintve csak az alap dolgokat kapjuk meg: D-Sub video kimenet, kártyaolvasó, fülhallgató kimenet, mikrofon bemenet, LAN és 3 USB, amelyek kikapcsolt állapotban is képesek tölteni a rájuk dugott eszközöket, ez mondjuk nem egy elhanyagolható tényező.

A kijelző a Windows 7 beépített kalibrálása és némi szoftveres állítgatás után szép, éles képet produkált, fényereje nagyon tág határok között állítható. Látószöge átlagos, a homogenitással viszont nem volt gond a LED-es háttérvilágításnak köszönhetően.


A 3 Mpixeles webkamerával a Cyberlink YouCam szoftverének segítségével vehetünk fel képet és videót, képminősége némileg jobb a kategóriában megszokottól, de gyenge fénynél hajlamos a zajosodásra, miközben a mozgáskövetés is jelentősen belassul.

Szokásunktól eltérően a teszteredményeket nem egyetlen, összezsúfolt táblázatba fogjuk besűríteni, hiszen a három Samsung gép teljesen eltérő kategóriában képviselteti magát. Kíváncsiak voltunk, hogy az NB30-ban lévő új Pineview magos Atom N450 vajon a korábbi Diamondville magos N270 ellen mit tud felmutatni. Viszonyításnak naivan betettük a kétmagos Atom 330-at is.


Utólag kiderült, hogy teljesen felesleges volt, ugyanis az N270-nél gyakorlatilag annyival tud többet az N450, amennyivel magasabb az órajele, ez pedig kerek 66 MHz, azaz valamivel több, mint 4%. Az Intel új Atom processzora tehát nemhogy nem váltotta meg a világot, de az alacsonyabb fogyasztáson kívül semmivel nem tud többet, mint elődje. A harmat gyenge GMA 3150-nel természetesen egyetlen tesztet sem végeztünk el, hiszen értelme nem lett volna, játékokhoz gyakorlatilag használhatatlan.


11 óra 20 perc, ennyire képes legjobb esetben az NB30, amely remek eredmény, de vélhetően a konkurencia se produkál sokkal rosszabbat a hatcellás akkumulátorokkal, még ha azok nem is ilyen nagy kapacitásúak, mint a Samsungé. A teljes fényerő és maximális terhelés mellett produkált 5 óra 14 perc és szintén pazar. A filmnézést csak azért erőltettük, hogy lássuk, mennyire leterheli a gépet az egész procedúra azon kívül, hogy élvezhetetlen. Az üzemidő tehát remek, a kérdés az, hogy az ellenlábasok mennyire fogják tudni megközelíteni az NB30 által felállított mércét.


Második versenyzőnk a középmezőnyben próbál szerencsét. Az R528 és az R530 valójában azonos modellek, csak más ársávban helyezkednek el (az előbbiből van lassú procival szerelt változat is), illetve az R530-ból létezik dedikált videokártyával büszkélkedő modell. Nálunk az integrált VGA-s változat járt.


Egy átlagos alsó-középkategóriás masináról van szó a specifikáció alapján, amelyet láthatóan szintén sikerült túláraznia a cégnek. A hasonló paraméterrel rendelkező notebookok 140-150 ezer forint között mennek, de az Acer még ez alá is könnyedén képes bemenni. A konkurencia tehát itt is erős és az ára miatt rögtön hátránnyal kezd a Samsung gépe, így domborítania kell valamit, hogy a felhasználók kegyeit elnyerje.


Csak a legszükségesebb dolgokat kapjuk meg a gép mellé, a rendszer-visszaállítást a gép bekapcsolása után F4-gyel kérhetjük, ilyenkor a rejtett partícióról szűk fél óra alatt megtörténik a nullázás, de lehetőség van saját biztonsági mentések létrehozására is. A 65W-os töltő nagyon jól dolgozik, ugyanis kevesebb, mint két óra alatt közel maximumra tudja tölteni az akkumulátort.

Bekapcsolás után minimális ventilátor működésre figyeltünk csak fel, az R530 kifejezetten halkan tette a dolgát, ráadásul terhelés esetén se igazán kapcsolt feljebb. Az NB30-nál ehhez a csendhez és a nyugalomhoz nagyon magas hőmérsékleti értékek társultak, így kíváncsiak voltunk, hogy az Everest mit mond a középkategóriás noteszre. A kapott eredmény jelentősen jobb lett, ugyanis a processzor üresjáratban mindössze 37 fokos volt, míg terhelésre ez az érték ugyan 70-re nőtt, de nem szabad elfelejteni, hogy a gép még ilyenkor is halk volt, bőven túlteljesítve ezzel a kategóriára jellemző átlagot. Az NB30-tól eltérően a gép alja sem volt langyosnál melegebb soha. A BIOS-ban lehetőségünk nyílik az automatikus ventilátor szabályzást alacsony fordulatszámra tenni, de a valóságban ez nem járt értékelhető változással.


Bár a Windows 7 szerint a netbookban látott Intel GMA 3150 és az R530-ban lévő GMA 4500M között alig van különbség, a gyakorlatban ég és föld a két VGA, még ha a képességeket nem nézzük, csak a nyers erőt, akkor is. A gép többi része összhangban van egymással, a memória sávszélesség annak ellenére volt jó, hogy csak egyetlen modult találunk a gépben (igaz így a bővítés egyszerűbb).


Meglepő módon nem Samsung, hanem Hitachi merevlemezt találunk a gépben, igaz a felhasználóra nézve ez semmiféle hátrányt nem jelent, sőt. Sebességben kitűnő, ahogy zajszintben is, ráadásul alig melegszik, így igazán nem lehet egy rossz szavunk sem.

A hangszórókat befogtuk egy alaposabb tesztre, a kategóriában a jobbak közé tartoznak és elég hangosak is tudnak lenni, de a szomszédok idegesítését ne az R530-cal tervezzük, mert maximumon már hajlamos apróbb rezonálásokra.


A fényes bordó burkolat valószínűleg sok fiatal vásárlót el fog csábítani, a Samsung nagyon ért a termékek ízléses becsomagolásához. Sajnos védelmet nem nagyon nyújt az LCD-nek, így érdemes vigyázni a nagyobb ütésekkel. Az ujjlenyomatokat, ha nem is gazdagon, de gyűjti, a kosz is könnyedén meglátszik rajta, a karcállósága viszont egész jó. Sajnos az LCD panel melletti káva két oldalt elég gyenge minőséget tanúsít, erősebb nyomásra látható elváltozás következik be a TFT által produkált képen. Alul pillanatok alatt hozzáférhetünk a merevlemezhez és a memóriákhoz, jól látható, hogy a két foglalat közül az egyik szabad és a gyártó felhívja a figyelmünket arra, hogy csak és kizárólag DDR3 szabványnak megfelelő modult próbáljunk beleerőltetni. Az akkumulátor beépített töltöttség-mérővel rendelkezik, egy gombnyomásra megtudhatjuk, mennyi van még hátra a lemerülésig.


A billentyűzet a korábbi Sony Vaio-kra jellemző „chicklet” megjelenést követi, azaz a gombok nagyon szélesek és középen türemkedik ki maga a gépelésre szánt rész. Az R530-nál ez nagyon kényelmes használatot tett lehetővé, ráadásul a numerikus rész semmit nem rontott az összképen. A klaviatúrát körülvevő rész, maga a burkolat egyébként nagyon hasonló anyagból készült, mint a Lenovo Ideapad U350-é, kicsit érdes, kicsit matt és eléggé üregesnek is hat megkocogtatás után.


A touchpad szintén jól használható, a felületen könnyedén csúszik az ember ujja. A multitouch képesség lassan már alap dolog lesz, itt viszont részletesen testreszabhatjuk a működést, lehetőségünk van például zónák kezelésére a felületen és mindegyik sarokra külön műveletet beállítani (kiváltva így a jobb gombot is például). A bal és jobb egérgombok elég zajosak, ráadásul van egy minimális holtjátékuk, ami azt eredményezi, hogy amikor hozzájuk érünk, már ciceregnek egy sort. Nyomáspontjuk nagyon fent van, gyakorlatilag alig lehet őket lenyomni, és itt most nem az erőkifejtésre kell gondolnunk, hanem a gomb lefelé megtett útjára. A felület körül végigfut egy csík, amely a touchpad használatakor kéken világít, egy idő után pedig elalszik. Természetesen ezt le lehet tiltani a BIOS-ból, de a szemet abszolút nem bántja, így kezdetben érdemes bekapcsolva hagyni egy próba erejéig.


A legszükségesebb csatlakozóknál pontosan egy HDMI-vel kapunk többet. A kategóriára ugyan nem jellemző, de az árba beleférhetett volna egy eSATA is. Bár a képeken nem látható, de a memóriakártya-olvasó az NB30-hoz hasonlóan itt is a gép elején foglalt helyet. Az USB portok közül ezúttal egyik sem képes kikapcsolt állapotban tölteni a rá aggatott eszközt.

A kijelző nagyon szép képet produkált, persze a kicsit túlerőltetett kontrasztot a videokártya driverében visszavettük. A fényerő tartománya viszonylag szűk, a minimális érték ugyanis túl magas, gyenge fénynél alacsonyabb beállítással is el tudtunk volna lenni. Olvasásra nagyon jól használható az éles szövegmegjelenítés miatt, a látószöge viszont jó esetben is csak átlagos, gyakorlatilag szemből nézve is már elkezd sötétedni a panel felső része. A kávába épített webkamera bár felbontásban eltér az NB30-nál látottól, képminőségét és viselkedését illetően szinte teljesen megegyezik vele.

Viszonylag sok középkategóriás gép járt már nálunk, így tudtuk, mire számítsunk a 2.2 GHz-es belépő szintű kétmagos processzortól.


A Photoworxx és ZLib tesztekben produkált furcsa eredményt leszámítva hozta, amit hoznia kellett. A grafikonon nem szerepel (bár oldallal arrébb viszont igen), de az új Arrandale magos Core i3-330M elég durva módon kezdte el veszélyeztetni a Core 2 architektúrára épülő középkategóriás gépeket, így elképzelhető, hogy rövidesen egy átrendeződésnek lehetünk szemtanúi.


Üzemidőben elég jól áll az R530, az átlagos felhasználásban hozza az elvárhatót, míg a dokumentum olvasós tesztben jobban, a terheléses teszten pedig rosszabbul szerepel. Érdemes megemlíteni, hogy a Toshiba L505-ben az előbb említett Core i3-330M processzoron felül egy dedikált Mobilty Radeon HD5145-ös videokártya is volt (amely lényegében egy átnevezett HD4330).


Harmadik és egyben utolsó résztvevőnk ma a cég játékosokat megcélzó, csúcskategóriás notebookja, az R580. Kinyitás nélkül könnyedén össze lehetne keverni az előbb látott R530-cal, így a tisztán látás végett lássuk, mi rejtőzik a burkolat alatt.


Jól látható, hogy a Samsung az Intel új Arrandale magos processzorát is bevetette a siker érdekében, valamint az NVIDIA átkeresztelt GT240M-je is megtalálható a repertoárban. Ezen kívül gyakorlatilag minden fontosabb kommunikációs csatlakozót és eszközt megkapunk, egy dolgot viszont nem igazán értünk, ez pedig az operációs rendszer, amely a Windows 7 Home Premium 32 bites változata. A probléma az, hogy az 1 GB video memória és a 32 bites rendszer korlátozása miatt a valóságban megcímezhető mennyiség kevesebb, mint 3 GB. Tekintettel arra, hogy az operációs rendszer 64 bites változata gyakorlatilag semmivel nem lett volna drágább, meglehetősen értetlenül állunk az eset előtt. Az R580 ezen felül megörökölte az R530 akkumulátorát, így jóval alacsonyabb üzemidőre számíthatunk, mint az előző delikvens esetében.


Mi hiányosan kaptuk meg a Samsung csúcsgépét, de ne legyenek kétségeink afelől, hogy csak a leírások maradtak ki a képen látható pakkból. Bár notebook fronton viszonylag erősnek mondható videokártya és processzor lakozik a gépben, se egeret, se táskát, se semmit nem kapunk mellé, ami szerintünk egy kihagyott ziccer a cég részéről, főleg, ha végignézzük az árkategóriában helyet foglaló konkurenseket.

A hűtési rendszer semmit nem változott az R530-hoz képest, ami jó hír, hiszen üresjáratban és alacsony terhelésnél viszonylag halkan üzemel az R580. Terhelésre – főleg az erős VGA miatt – persze megjön a hangja, de kifejezetten hangosnak ilyenkor sem mondanánk, emlékeink szerint a Dell XPS M1640-ese hangosabb volt nála. A hőmérsékletek is elfogadhatóan alakulnak, a processzor üresjáratban 40, teljes terhelés esetén pedig 76 fokos volt, ráadásul ugyanezeket az értékeket mértük a videokártya esetében is. A burkolat valamivel melegebb volt, mint az R530-nál, de ez inkább a gép aljára jellemző, a billentyűzet körül továbbra is langyos levegő uralkodott.


Minden tekintetben jóval gyorsabbnak mutatta a Windows 7 az R580-at testvérénél, ami elvárható volt nem csak az árcédulát, de a specifikációs listát is elnézve. A Core i5-430M a Turbo Boost technológiának köszönhetően az alap 2,26 helyett szinte végig 2,53 GHz-en üzemelt, ráadásul a Hyper Threading miatt a két fizikai mag mellé két virtuálisat is kapott, amely játékokban ugyan nem, de multimédiás alkalmazásokban jól jöhet. A széria gyorsabb tagjaihoz képest viszont néhány helyen csorbát szenved, hiszen a VT-d és TXT képességek hiányoznak belőle, valamint a hardveres AES titkosítás is lemaradt a felhozatalból. Ezeknek a mindennapi használat során nem fogjuk érezni a hatását, de mindenképpen érdemes tudni róluk.

A videokártya régi ismerős egy új köntösben. A GeForce GT240M minimálisan megemelt órajelű változatával ezentúl GT330M név alatt fogunk majd találkozni, bár az eltérés mértéke pár MHz-ben érhető tetten és csak a grafikus magot, valamint a shadereket érinti.























Az 500 GB-os merevlemez ismét a Samsung műhelyéből származik és 5400-as fordulatszáma ellenére brutálisan gyors, ráadásul az átlagnál nem is melegszik jobban. Zajszintje gyakorlatilag nincs, legalábbis a processzor és a videokártya hűtése mellett egyáltalán nem lehetett hallani.

A hangszórók ismét fejlődtek egy sort, valamivel tisztábban szólnak, mint az R530-nál, de a különbségek listája itt nagyjából véget is ér.


Bár a színekkel játszadoztak a cégnél, maga a váz egy az egyben ugyanaz, mint az R530-nál, semmi különbséget nem fogunk felfedezni, legfeljebb, ha kinyitjuk a gépet, de erről majd lejjebb. Sajnálatos módon a TFT körüli káva se lett erősebb, a széleken könnyű elszíneződést generálni egy átlagosnál nagyobb nyomással. A bővítés is ugyanúgy zajlik, mint a kistestvérnél, memóriából 8 GB-ot is belepakolhatunk a gépbe, ha bírjuk anyagilag és hajlandóak vagyunk a 64 bites rendszerért külön fizetni.


A billentyűzet és az egész körülötte lévő felület megváltozott. Maga a klaviatúra kevésbé jól használható, mint az előbb látott modellnél, ráadásul az alátámasztás is mintha egy fokkal gyengébbre sikerült volna (főleg a bal felső sarokban). A fényes burkolat amilyen csinos, olyan haszontalan is, ráadásul ugyanolyan üregesnek hat, mint az R530 belseje.


A touchpad felülete minimálisa érdes lett, ami nem lenne zavaró, ha ez nem ment volna az érzékelés pontosságának rovására. Néha nem egészen úgy viselkedett a touchpad, ahogy szerettük volna, ráadásul a hasznos felülete érzésre kisebb volt, mint az R530-nál. A gombok ugyanúgy kattogtak és viselkedtek, a szolid kék világítást viszont ejtette a cég és helyette négy apró LED-et helyezett el a sarkokban, amely gyakorlatilag nem néz ki jól, és nem is hasznos.


Egy eSATA/USB kombóval és egy ExpressCarddal bővült a kínálat, plusz az USB portok itt már kikapcsolt állapotban is töltenek. A kártyaolvasó, ahogy megszokhattuk, elöl található. Ezeken a képeken is tetten érhető az R530-cal való közeli rokonság.

A kijelzőről semmi újat nem tudunk mondani (azon kívül, hogy az eltérő videokártya miatt a színvilága picit más), hiszen egy az egyben megegyezik az R530-ban látott ChiMei panellel. Amit elmondtunk ott, az igaz itt is. A kávában ücsörgő 1,3 MPixeles webkamerát is szintén átültették az olcsóbbik gépből a drágábbikba.

Bár már járt nálunk Core i5-ös mobil processzor, az egy tagot számláló 400-as szériát még nem volt alkalmunk tesztelni. Összehasonlításképpen betettük az olcsóbb i3-330M-et és három másik Core 2 Duo-t is.


A Turbo Boostnak köszönhetően nem is volt kérdés, hogy inkább az i5-540M-hez, mintsem az i3-330M-hez lesz közelebb a legkisebb i5-ös teljesítménye. Ismét megdöbbentő volt látni, hogy az új felépítés néha mennyire ki tudja mutatni a foga fehérjét, a Core 2 Duo-k napjai valószínűleg már meg vannak számlálva.


A videokártyával kapcsolatban nem ért minket meglepetés, hiszen néhol ugyan képes volt brillírozni a gyors processzor miatt, de az izzasztóbb helyzetekben a GT240M-nél pont annyival volt csak gyorsabb, mint amennyivel magasabb az órajele. Játékra még mindig elfogadható választás, de a Mobility HD4670 egyértelműen gyorsabb, sőt néhol a HD4650 GDDR3-mas változata is képes befogni.


Ami az üzemidőt illeti, inkább az alsóházhoz, mintsem a középkategóriához van közelebb az R580. Bár a dokumentum olvasós teszt elfogadható eredménnyel zárult, a többi kettő már aligha. A legnagyobb probléma az, hogy a vele egy árban lévő Dell XPS rendre 30-40 perccel tovább bírta szuflával, még a legdurvább terhelésnél is, de kiemelhetnénk a közel 50 ezer forinttal olcsóbb Acer Aspire 5739G-t is, amely a Dellre is rátesz még pár percet.

Lehetőségünk volt megismerni a Samsung itthoni kínálatának jelentős részét és azt kell, hogy mondjuk: számolni kell velük. Jelenleg még az újdonság ereje és a dizájn az, ami megfogja a vásárlókat, de ha lecseng a láz, akkor rá kell, hogy jöjjünk, mennyire túlárazottak ezek a termékek. Gyakorlatilag mindhárom gép bő 20 ezer forinttal kerül többe, mint amennyiért versenyképes lehetne, ez valószínűleg annak köszönhető, hogy még nincsenek bejáratott disztribútorok és nagykereskedések, akik az új gépekkel foglalkoznának. Szerintünk pár hónapon belül jelentősebb áresés lesz érzékelhető.

Az NB30 személyében egy akár egész munkanapon át működőképes, strapabíró netbookot ismerhettünk mely, amely nem tehet róla, hogy az Intel gyenge Pinetrail platformjára épül és tartalmazza annak minden hátrányát. A billentyűzet és a touchpad méretükhöz képest jól használhatónak bizonyultak és a zajszint is minimális volt. Utóbbi sajnos a hűtés hatékonyságának rovására ment, de ettől függetlenül nem volt gond a készülékkel. Ha az ára a konkurenciát megközelítő szintre esik, érdemes lehet elgondolkodni a beszerzésén.


A középkategóriás R530 volt az, amelyet leginkább megkedveltünk a teszt időszak során. Billentyűzete és touchpadje egyaránt jól használható, a hűtés elégséges és halk, a kijelző képe pedig elfogadható. A kategória átlagához képest viszonylag hosszú üzemidővel rendelkezik, de csak akkor, ha komolyabb terhelésnek nem tesszük ki. Az elvártnál gyengébb burkolat viszont beárnyékolhatja az amúgy csinos gép sikerét, nem beszélve a 170 ezres árcéduláról. Nagyon sok konkurens termék van ebben a kategóriában, így a Samsungnak egy látványosabb árcsökkentés elkel majd, hogy az amúgy igazán szerethető R530-at sikerre vigye.

A játékosokat megcélzó R580-ban némiképp csalódtunk. Ha teljesítményben nem is, minőségileg és ergonómiailag mindenképpen. Az R530 minimálisan átszabott váza egy több mint 250 ezer forintos gépnél már súrolja az elfogadhatóság határát, pláne akkor, ha a testvér modell is rendelkezett némi gyengeséggel ilyen téren. A gyengébb billentyűzet és a kevésbé jól használható touchpad pedig elfogadhatatlan, hiába fejlődött a hardver a burkolat alatt. Sajnos a játékosok szívét meghódítani vágyó gyártók egy lépéssel előrébb járnak a Samsungnál, de leginkább a Delltől és az Asustól kell tartania a cégnek. A lassan kifutónak számító XPS M1640 egy egészen más dimenziót képvisel, ha a minőségről van szó és bár processzor, illetve merevlemez tekintetében az R580 mögött jár, videokártyája erősebb és a garancia ideje is egy évvel hosszabb, nem beszélve az ergonómiai előnyökről. Éppen ezért az R580-nak lesz a legnehezebb dolga, ha a vásárlók kegyeinek megnyerése a cél. Persze jönnek még bőven i5-ös gépek és elképzelhető, hogy a most még igencsak borsosnak tűnő árcédula valójában az átlagot jelenti majd, nemsokára kiderül.

A tesztben szereplő Samsung notebookokat a Samsung Magyarországtól kaptuk tesztelésre, köszönjük!


Samsung NB30

Pro:
+ halk
+ jó kijelző
+ robosztus külső
+ jó billentyűzet
+ hosszú akkumulátoros üzemidő
+ multitouch
+ kikapcsolt állapotban is töltő USB port

Kontra:
- melegedő alkatrészek
- gyenge videokártya
- erősen korlátozott filmnézési képességek
- túlárazott
- merevlemez nehezen cserélhető


Samsung R530

Pro:
+ halk
+ éles szöveg megjelenítés
+ jó hűtés
+ elfogadható üzemidő
+ hangulatos touchpad világítás
+ multitouch
+ jó billentyűzet
+ 2 év garancia

Kontra:
- néhol gyenge minőségű anyagok
- átlagnál gyengébb látószögek
- valamivel drágább a kategória átlagánál


Samsung R580

Pro:
+ gyors hardver
+ viszonylag halk
+ jó hűtés
+ éles szövegmegjelenítés
+ elfogadható üzemidő
+ multitouch
+ 2 év garancia

Kontra:
- néhol gyenge minőségű anyagok
- átlagnál gyengébb látószögek
- gyenge billentyűzet
- bizonytalan touchpad
- kategóriájában magasnak tűnő ár

Hivatalos oldal: Samsung NB30 | Samsung R530 | Samsung R580

Samsung NB30
   
Processzor    Intel Atom N450 (1.66 GHz, 667 MHz FSB, 512 kB L2 cache)
Memória    1 GB Samsung DDR2-800 CL6-6-6-18 @ 667 MHz CL5-5-5-15
Chipset    Intel NM10
Videokártya    Intel GMA 3150
Hangkártya    Realtek ALC269 HD Audio
Kijelző    10,1" (1024x600, matt, LED)
Merevlemez    Samsung HM250HI (250 GB 5400 rpm 8 MB cache SATA2)
Optikai meghajtó    nincs
Hálózati kártya (LAN)    Marvell Yukon 88E8040 Fast Ethernet
Hálózati kártya (WLAN)    Atheros AR9285 802.11n PCI-E
eSATA    nincs
HDMI    nincs
Mobil internet    nincs
Modem    nincs
TV tuner    nincs
Távirányító    nincs
Webkamera    van
FireWire    nincs
Bluetooth    van
Infravörös port    nincs
Kártyaolvasó    van
Ujjlenyomat olvasó    nincs
Akkumulátor    6 cellás 67 Wh
Operációs rendszer    Windows 7 Starter
Tömeg    1,26 kg
Ár (a cikk megjelenésekor)    120 ezer Ft


Samsung R530
   
Processzor    Intel Pentium DualCore T4400 (2.2 GHz, 800 MHz FSB, 1 MB L2 cache)
Memória    2 GB Samsung DDR3-1066 CL7-7-7-20 @ 800 MHz CL6-6-6-18
Chipset    Intel GL40
Videokártya    Intel GMA X4500M
Hangkártya    Realtek ALC269 HD Audio
Kijelző    15,6" (1366x768, fényes, LED)
Merevlemez    Hitachi HTS545032B9A300 (320 GB 5400 rpm 8 MB cache SATA2)
Optikai meghajtó    TSSTcorp TS-L633C DVD-RW
Hálózati kártya (LAN)    Marvell Yukon 88E8040 PCIe Gigabit Ethernet
Hálózati kártya (WLAN)    Atheros AR9285 802.11n PCI-E
eSATA    nincs
HDMI    van
Mobil internet    nincs
Modem    nincs
TV tuner    nincs
Távirányító    nincs
Webkamera    van
FireWire    nincs
Bluetooth    nincs
Infravörös port    nincs
Kártyaolvasó    van
Ujjlenyomat olvasó    nincs
Akkumulátor    6 cellás 48 Wh
Operációs rendszer    Windows 7 Home Premium
Tömeg    2,5 kg
Ár (a cikk megjelenésekor)    170 ezer Ft


Samsung R580
   
Processzor    Intel Core i5-430M (2.26 GHz, HT, Turbo Boost, 3 MB L3 cache)
Memória    4 GB Samsung DDR3-1066 CL8-7-7-20
Chipset    Intel HM55
Videokártya    NVIDIA GeForce GT330M 1 GB GDDR3
Hangkártya    Realtek ALC269 HD Audio
Kijelző    15,6" (1366x768, fényes, LED)
Merevlemez    Samsung HM500JI (500 GB 5400 rpm 8 MB cache SATA2)
Optikai meghajtó    TSSTcorp TS-L633C DVD-RW
Hálózati kártya (LAN)    Marvell Yukon 88E8059 PCIe Gigabit Ethernet
Hálózati kártya (WLAN)    Atheros AR9285 802.11n PCI-E
eSATA    van
HDMI    van
Mobil internet    nincs
Modem    nincs
TV tuner    nincs
Távirányító    nincs
Webkamera    van
FireWire    nincs
Bluetooth    van
Infravörös port    nincs
Kártyaolvasó    van
Ujjlenyomat olvasó    nincs
Akkumulátor    6 cellás 48 Wh
Operációs rendszer    Windows 7 Home Premium
Tömeg    2,6 kg
Ár (a cikk megjelenésekor)    260 ezer Ft

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

34. csigabigaf
2010.03.10. 13:40
Alig várom a Zanussi, Bosch és electrolux netbookokat ha má' fele olyan jók mint a mosógépeik máris veszek harmincat mindegyikböl.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. szpali
2010.03.10. 17:05
már bocs, de ez nem 1 netbook?!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. viktorxxx
2010.03.10. 17:06
hogy jon ide a Zanussi?

szpali: az elso az netbook
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Alvin_ti42...
2010.03.10. 17:06
Feltételezem, hogy arra akart utalni, hogy egy széles termékpalettával rendelkező világcég most már notebookokkal is foglalkozik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. viktorxxx Alvin...
2010.03.10. 17:08
a samsung eddig is csinalt notebookokat csak nem a magyar piacra...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. tszaboo
2010.03.10. 18:28
Tudnám mi bajod van a samsung névvel. Eddig is gyártottak képernyőt, dvd írót, billentyűzetet, egeret, winyót, félvezetőt, procit, meg a jóisten tudja még mit. Ha egy alaplapgyártó kezd el gyártani laptopot, netbook-ot az rendben van (gondolok itt asus, msi-re)? Csak mert ezek szerint a samsung sokkal több alkatrészt tud magánál legyártani, szerintem jobbak is ezek mint a fent említett gyártó termékei.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Leemonade csiga...
2010.03.10. 18:36
csigabigaf

Ha már gyárt kijelzőt , gyárt memória chippet , gyárt merevlemezt , gyárt optikai meghajtót , akkor ugyan miért is nem gyárthatna saját fejlesztésű notebookot ?
Még csoda hogy eddig nem csinálták .

Hoopp , ugy látom megelőztek és más is ugy látja mint én ...

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Remington
2010.03.10. 19:10
fura h a középsőben nem samsung vinyó van
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Attis1979
2010.03.10. 20:02
T.Szerk!
Ez netbook, nem notebook...már kezdtem örülni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Attis1979
2010.03.10. 20:04
Ok, látom több van...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Attis1979
2010.03.10. 20:05
580-asra beneveznék...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. hunmyke
2010.03.11. 10:53
Nem tűnnek rossznak, de kissé drágállom ezeket.
T4400-as procival meg integrált vga-val 170k-t kérni kicsit sok. Ennyiért már i3-ast is lehet kapni. Többire ki se térnék. Ha 50k-val olcsóbb lenne az R530 és az R580 akkor mondanám azt, hogy kategóriájában van...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Alvin_ti42...
2010.03.11. 11:11
Azért az 50k az túlzás, annál jobban össze van rakva az R530. Az R580-ra viszont tény, hogy egy alaposabb árzuhanás référne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. vtomiasz
2010.03.11. 12:29
Én már szívesen látnék egy ilyen tesztet:
Acer Aspire 5740G-434G50MN

Szerintem a legjobb notebook ár/érték arányba, ami jelenleg kapható.

Ez sokkal olcsóbb, mint a samsung. Csak azt nem tudom, hogy mennyira van jól összerakva.

[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Smith166
2010.03.11. 13:31
hát ez a netbook 120.000 pénz, egy Acer Ferrari One pedig 162, cserébe két RAM-slot, 3 GB RAM alapból, 11.6-os kijelző, HD felbontás, dual athlon proci, és 3G modem gyárilag. Innét nézve NAGYON drága ez a samsung
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Alvin_ti42... Smith...
2010.03.11. 13:44
az Acer Ferrari egy elég félresikerült gép sajnos, így én nem ahhoz hasonlítanám, hanem mondjuk az Ionos HP Mini 311c-hez vagy az Asus kétmagos 1201N-jéhez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Smith166
2010.03.11. 15:20
Alvin:

miért sikerült félre? Azért érdekelne mert épp most akarom lecserélni a sima 751h-mat Ferrarira.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Alvin_ti42...
2010.03.11. 18:30
Itt minden kérdésre választ kapsz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. sandokan01
2010.03.11. 19:06
Sziasztok!

Az R580-hoz nagyon hasonlít a SONY VAIO VPC-EB1S1E WI notebook, nem tudtok erről egy tesztet csinálni? Nagyon érdekelne, hogy e kettő közül melyiket lenne érdemesebb beszerezni, a Sony valamivel olcsóbb is, kb egy 20 E Ft-al. Előre is köszi.

Sandokan01
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. vtomiasz
2010.03.11. 19:23
Szerintem akkor már nem a sonyról kéne tesztet, hanem erről: Acer Aspire 5740G-434G50MN
200 000Ft alatt kapható. Sonytól vagy 40000-50000-el olcsóbb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Smith166
2010.03.11. 20:06
Alvin: igen azt a cikket már olvastam, de mégsem jöttem rá mitől van elhibázva a Ferrari

A sima 751h-hoz képest vajh mekkora ugrás lehet? Mert ezen a 751-en a win7 (az XP meg főleg) elég harmatos

Tudom hogy egycsatornás memória van benne de azon lehet segíteni szerintem. A mem sávszélen biztos nem, de vajon a 751h a harmatos egymagos alacsony órajelő atomjával hány mhz-en ketyegteti a memóriát?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. sandokan01
2010.03.11. 20:13
Vtomiasz:

Tőlem akár lehetne mindkettőről, jó lenne látni, hogy hasonló konfigok más márkák műhelyéből hogyan teljesítenek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. kutya_8
2010.03.11. 20:29
Egy valamit nem értek ,miért kell a teszteknél össze keverni a szin jelöléseket .,
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Smith166
2010.03.11. 20:30
Alvin: igen azt a cikket már olvastam, de mégsem jöttem rá mitől van elhibázva a Ferrari

A sima 751h-hoz képest vajh mekkora ugrás lehet? Mert ezen a 751-en a win7 (az XP meg főleg) elég harmatos

Tudom hogy egycsatornás memória van benne de azon lehet segíteni szerintem. A mem sávszélen biztos nem, de vajon a 751h a harmatos egymagos alacsony órajelő atomjával hány mhz-en ketyegteti a memóriát?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. hunmyke
2010.03.11. 20:35
Alvin_ti4200

Jogos, nincs róla saját tapasztalatom, mennyire vannak összerakva ezek a gépek, én inkább csak teljesítményből indultam ki. 120 körül már lehet kapni Asus, Acer, Toshiba, Hp-t is, ugyanilyen procival, vga-val.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Smith166
2010.03.11. 21:07
Alvin: igen azt a cikket már olvastam, de mégsem jöttem rá mitől van elhibázva a Ferrari

A sima 751h-hoz képest vajh mekkora ugrás lehet? Mert ezen a 751-en a win7 (az XP meg főleg) elég harmatos

Tudom hogy egycsatornás memória van benne de azon lehet segíteni szerintem. A mem sávszélen biztos nem, de vajon a 751h a harmatos egymagos alacsony órajelő atomjával hány mhz-en ketyegteti a memóriát?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Smith166
2010.03.11. 21:10
1000 bocs a sok duplázás miatt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. bitlisz
2010.03.12. 17:55
Tetszik ez a nagyobbik Samu.
Engem is érdekelne még teszt Core i5 procival, de ATI HD 5650 (vagy minimum 5470) videóval (a bitstream HD Audio miatt is), Blu-Ray olvasóval.
Itthon sajna még nem sok ilyen gép van, csak Acer / Packard Bell és Sony-nál találtam 1-2-t,
de rendesen all-rounder gép lenne 250 +/-50ezerrel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. bitlisz
2010.03.12. 18:12
Tetszik ez a nagyobbik Samu.
Engem is érdekelne még teszt Core i5 procival, de ATI HD 5650 (vagy minimum 5470) videóval (a bitstream HD Audio miatt is), Blu-Ray olvasóval.
Itthon sajna még nem sok ilyen gép van, csak Acer / Packard Bell és Sony-nál találtam 1-2-t,
de rendesen all-rounder gép lenne 250 +/-50ezerrel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. bitlisz
2010.03.13. 16:31
Kicsit gáz ez, hogy ráfrissítve beduplázza a kommentet, nem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Smith166
2010.03.13. 18:42
Naja, már a butább fórummotoroknál is megoldották ezt, lehet hogy másik webmastert kéne keresni az iponra ki megoldja ezt a hatalmas kihívást jelentő problémát
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. zvigh
2010.03.15. 11:12
Mikor jön már rá ez a sok agyatlan netbook gyártó hogy addig úgysem veszem meg a szánalmas kis terméküket míg nem biggyesztenek rá végre egy trakcpointot. És ezzel vagyunk még így páran.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Smith166
2010.03.15. 17:55
Van még millió dolog amit bele lehetne tenni. Amit pl. nem bírok felfogni hogyan adhatnak ki netbookot 3G modem (akár opció szinten) nélkül???? Hát ez egy mobil cucc, mi az hogy nem tehetek bele SIM kártyát????? Ott lifegjen az oldalában az usb modem? Micsoda igénytelen úgy! Idióták.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Alvin_ti42...
2010.03.19. 22:36
Az előzetes árhoz képest jóval olcsóbban megvásárolható a tesztben szereplő R580, jelenleg "mindössze" 233 ezer forintot kell letenni érte. Az R530 is kedvezőbb cédulát kapott, 150 ezer forintba kerül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!