iPon Cikkek

Monitortrió a Samsungtól

Dátum | 2013. 07. 22.
Szerző | Terrayon
Csoport | MEGJELENÍTÉS

A mai alkalommal három kijelzőt mutatunk be a Samsungtól. Egy TN panelest, ami kimondottan a játékosoknak készült, és két prémium panelest, melyek a képminőség megszállottjainak nyújtanak kedvező árú alternatívát a 27 colosok között.

Samsung S24C550VL


Elsőként a TN paneles kijelzővel ismerkedünk meg, ami a gyors, 2ms-os GTG panelével a játékosoknak készült. Reményeink szerint képminőségével sem kell majd szégyent vallania, de mielőtt ez kiderül, előbb tekintsük át a képességeit. Ami a külcsínt illeti, egy nagyon modern formatervvel van dolgunk. A dizájnosabb változatok közül nekünk talán a szögletesített formák, mint amilyen ez is, jobban tetszenek a lekerekített, ívesebb változatoknál, de hogy a kettő közül melyik az időtállóbb forma, arra csak a jövő mondhat választ (no meg a vásárlók). Annyit viszont leszögezhetünk, hogy a mai kijelzők tengerében a Samsung kijelzője egy üdítő színfolt. Az anyagminőség már majdnem hibátlan, ami a dél-koreai monitoroknál az utóbbi időben sajnos ritkaság. A műanyagok itt viszont kellően vastagok ahhoz, hogy meglegyen a minőségérzet. Mi csak a talp körüli részt rögzítettük volna stabilabban a tökéletesség érdekében.


A monitor egyik különlegessége, hogy egy négyirányú joystick-kal rendelkezik, ami le is nyomható, így egy gomb funkcióját is betölti. Az ehhez hasonló megoldások általában nehézkesen használhatóak, de szerencsére nem ebben az esetben. A Samsung ezt nagyon ügyesen megoldotta, mert a kis kellék nem volt túlérzékeny (általában ez szokott a probléma lenni), ezért a finomabb és a határozottabb mozdulatainkra is nagyon jól reagált. A benyomáskor stabilan megtartotta a függőleges állapotot, ezért nem történt véletlen elállítódás sem. A megszokott gombsor helyett tehát egyetlen „bigyó” felel a monitor képbeállításáért, de még így is sikerült megoldani, hogy a készüléken gyorsgombok is legyenek. A joystick egyik tengelyén fényerőt, a másikon hangerőt lehet állítani. Egyedül a bemenetváltás miatt kell tallózni a menüben, de nem sokat. Mivel a piktogramok a képernyő területén jelennek meg, maga a joystick pedig a panel közepén alul, a kijelző egy sötét szobában is könnyen beállítható, nincs szükség tapogatózásra. Ha valaki mégis mellőzni szeretné ezt, akkor a kijelző szoftveres menüje is a rendelkezésére áll (MagicTune). A monitoron egy nagyon diszkrét állapotjelző lámpa található meg, ami halvány fehér színével nem vonja el a figyelmet a képernyőről, de ha minket mégis zavarna, akkor le is tiltható.


A monitor egyszerű állvánnyal rendelkezik, így különlegességeket nem tud. Az ergonómiai beállítások közül egyedül a panel döntögetése adott. Az állvány erre előrefelé 5 fokban, hátrafelé nagyjából 20 fokban dönthető, de pontos adatok egyelőre nincsenek róla. Az állvány fix magasságát rendben találtuk, ezért hosszútávon sem volt fárasztó nézni a képernyőt, a készülék talpa pedig nagy méretéből adódóan nagyon stabilnak bizonyult, ez szintén egy plusz pont a kijelzőnek.


A hátlapról lemaradtak a felfüggesztési lyukak, ezért a kijelzőt nem lehet fali konzolokra szerelni. A csatlakozók repertoárjában 2db HDMI (egyikük MHL támogatással) és egy VGA található meg. Előbbiekhez az audio kimenetről is gondoskodtak, ez szintén hátul található meg. Ezen kívül egy audio bemenetnek is jutott hely, ha a beépített hangszórókat külső forrásból szeretnénk megszólaltatni (pl. a VGA bemenet esetén). Ezek nagy hangerőtartalékkal, de a műanyag káva kialakításából fakadóan némileg a mélyközép hangokra koncentrálva szólaltak meg. Minőségük csak kicsivel marad el az LCD tévékben található példányoktól, ami tekintve, hogy csak egy monitorról van szó, nem rossz teljesítmény. A megszólalást ráadásul testre szabhatjuk a beépített profilok segítségével (Standard, Music, Movie, Clear Voice). A kijelző mellékletében egy külső tápegységet és egy VGA kábelt találtunk, ezért a digitális madzagról nekünk kell gondoskodni. Kapunk viszont egy telepítő CD-t, amin a szoftverek (driver, szoftveres menü, képernyőfelosztó alkalmazás) és a kézikönyv található meg.

OSD


A képernyőmenüben a jól megszokott funkciók mellett néhány újdonságot is találtunk. Lássuk, mik ezek:


Képprofilok

A képprofilok részlegében (melyek a MagicBright almenü alatt találhatók meg) a gyártó már jó ideje csak a következő 4 sémát alkalmazza: Standard, Game, Cinema, Dynamic Contrast. Ezen kívül megtalálható még a Custom profil is, ami egy egyedi képbeállítást képes eltárolni.

A monitort gyárilag a Standard profilban találjuk. Szemmel vizsgálva ez megfelelőnek tűnhet a legtöbb helyzethez. Miután azonban egy bekalibrált monitor elől átültünk, rögtön feltűnt, hogy a kijelzőnek van némi színtorzulása. Erről a túl magas kontrasztérték tehet, amit érdemes korrigálni a megfelelő kép érdekében. Ezt leszámítva nem volt vele bajunk, mert semmilyen képmanipuláló effektet nem használ. A Game mód egy jóval látványosabb séma, mert nagyon világos képe van. Bár ránézésre csak fényerőben különböznek, ez éppen elég ahhoz, hogy szürkületnél már bántsa szemeinket. A Cinema profil nagyjából ugyanezt tudja, de erős élesítést és színezést is használ. Ez filmeknél kapóra jöhet, de hosszútávon már kellemetlen. A DynamicContrast egy vállalható profil, mert nyugodt képe van. Itt az automatikus kontrasztállítás is működik, ami sötét tartalmaknál sötétebb, világosaknál világosabb háttérvilágítást alkalmaz. Az állítgatás sebessége gyors, ezért akár bekapcsolva is hagyhatnánk. De mivel a kijelzőn a túl magas kontrasztérték színtorzulást okoz, jobb, ha ezt mi állítjuk be, például a lap alján látható értékre.

StandardGameCinemaDynamicContrast
A gyári profilok pontossága, ami a színek átlagos eltérését illeti, egészen jó, mert mindegyik az 5-ös érték alatt maradt. A gamma értéke viszont változó, ez majdnem minden esetben távol esett az ideális 2,2-es értéktől.

A kalibrálás során első dolgunk a kontrasztérték beállítása volt, már önmagában ezzel sikerült megszüntetni a színtorzulást. A finomhangolásnál pedig a 6500K színhőmérsékletre, 2,2 gammára és 120 cd/m^2 fényerőértékre törekedtünk.

Helyes monitor beállításokkalHelyes monitor beállításokkal + színprofil
Beállításainkat természetesen a Custom profilba tároltuk el. Ha nincs lehetőségünk kalibráltatni, akkor érdemes a lap alján látható értékekből kiindulni. Az első grafikon alapján már ezzel is nagy javulást lehet elérni a képminőségen, az egyedi ICC profil betöltésével pedig tökéletesre hangolható a kép.

Végszóként annyit mondhatunk, hogy bár hardveres kalibrálásra nincs feltétlenül szüksége a monitornak, egy szoftveres beállítást azért jó, ha lefuttatunk rajta (pl. a Windows 7 Display Colour Calibration Wizard-dal, amit prancssorból a „dccw” paranccsal indíthatunk el). Ha ettől is szeretnénk megmenekülni, akkor legalább a kontrasztértéket állítsuk kisebb értékre, így a gyári Standard-et is lehet használni, de ez esetben túl nagy pontosságra már ne számítsunk.

A tesztpéldány beállításai

Képminőség

Lássuk a képminőségbeli teszteket. A kijelző színei szépek és látványosak, olyanok, amilyeneket a Samsung monitoroktól már megszokhattunk. A színátmeneti gradienseknél csak egészen kicsi sávosodást láttunk, a kontrasztskála sötétebb elemei közül azonban több is elbújt, ezért a filmek sötét részletei némileg elvesztek. Bár a panel már eleve matt bevonatot kapott, a gyártó arról is gondoskodott, hogy legyen elég fényerőtartaléka a monitornak. A fényerőt 259 cd/m^2-ig tudtuk feltornázni, míg a legalacsonyabb mért érték 39 cd/m^2 volt, ami a szemkímélő használathoz tökéletes.

A HDMI bemenetek élessége nagyon jó, és ettől a VGA is csak alig marad el, így a kijelző mindhárom bemenete használható.

1920 X 10801680 X 10501280 X 7201920 X 10801680 X 10501280 X 720
A monitor jó interpolációs képességének hála a régebbi játékok is jó minőségben nézhetők. Az 1280*800, 1280*720, 1152*864 és 1024*768-as képméretek szövegolvasásra is megfelelnek. Az 1680*1050, 1440*900, 1280*1024 és az 1280*960-as felbontások minősége is jó, de ezek csak játékra alkalmasak, mert kicsivel homályosabbak az előbbieknél. Csúnya felbontást szerencsére nem találtunk. A képarány kezelés nagyon jól működött, a kijelző Auto módban az összes képarányt automatikusan felismerte, és magától átkapcsolt. Ez a módszer megkímél minket az állandó kapcsoltagás nyűgétől - jó lenne, ha ez minden monitorban így működne.

A panel betekintési szögei a TN paneles kijelzőkhöz viszonyítva szélesek. Némi színtorzulás látható alulról, de csak extrém szögből. Egy homogén kép esetén, szemből nézve a képernyő teteje és alja majdnem egyforma színűnek látszik. Oldalról és függőlegesen csak kontrasztcsökkenéssel kell számolni, amitől a kép kicsivel fakóbbnak látszik, de más problémát nem okoz.


A háttérvilágítás egy sötét képernyő esetén homogénnek látszik, bevilágításokra sehol sem kell számítani. A homogén szürke és barna tesztképeken sincs foltosodás, de a fénymérési adatok alapján a képernyő közepe némileg világosabb a többinél.


Ez szabad szemmel viszont nem igazán látható, ezért nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani neki.

Fekete képernyő rövid záridővel fényképezveFekete képernyő hosszú záridővel fényképezve
Végül lássuk a kijelző sebességét. A monitor beépített válaszidő-gyorsítással rendelkezik, mely három fokozatban szabályozható. A Normal fokozatnál a kijelző úgy működik, mintha egy átlagos 5ms-os készülék lenne. Van némi utánhúzása, de alig látszik, és a bemeneti késés is alig érezhető. Faster módban az utánhúzás és a bemeneti késés is lecsökkent, a legtöbb helyzethez ez az ideális beállítás. Ha még mindig nem lenne elég gyors a kijelző, akkor a Fastest módot is választhatjuk. Számunkra ez volt az ideális állapot, a monitor a pontos célzási feladatokhoz is megfelelt játék közben. Zavaró túlvezérlési hibát alig láttunk, így akár állandó jelleggel is használhatjuk a monitort ezzel a beállítással.

Samsung S27C750P


Most ismerkedjünk meg a Samsung egyik WVA paneles kijelzőjével. A fura elnevezésre mi is rögtön felkaptuk a fejünket, ám tudni kell, hogy valójában egy A-MVA panelről van szó, amit a gyártó továbbfejlesztett. Hogy ez a képminőségre milyen hatással van, nemsoká kiderül, de előtte tekintsük át a monitor képességeit. A küllem szerintünk nagyon megnyerő, a gyártó szinte már tökélyre fejlesztette a vékony kávás monitorok tervezését. Ennek eredményeként egy határozott, szögletes vonalakkal megáldott kijelzőt láthatunk magunk előtt, ami anyagminőség szempontjából sem adhat különösebb okot a panaszra. A felhasznált műanyagok többnyire vastagok, ezért recsegéssel csak elvétve találkoztunk.


A monitort hagyományos nyomógombokkal vértezték fel, amik szürkületnél is jól kitapinthatók, és a káva feliratai is jól látszanak. Ha valaki mégis mellőzni szeretné ezeket, akkor a kijelző szoftveres menüje is a rendelkezésére áll (MagicTune Premium). A gyorsgomboknak még így is hasznát vehetjük, mert segítségükkel képprofilt válthatunk, hangerőt/fényerőt állíthatunk (attól függően, hogy melyik bemenetet használjuk), vagy video bemenetet választhatunk. Ezek közül ráadásul az egyik gomb jelentését tetszőlegesen megváltoztathatjuk a menüben. A monitoron lévő állapotjelző lámpa kék színe nem feltűnő, ezért nem vonja el a figyelmet, így az sem gond, hogy nem lehet letiltani.


A monitor egy stabil, de nagyon fura állvánnyal rendelkezik, ami csak annyival tud többet az egyszerű változatoknál, hogy a porté módot is támogatja. A jól konfigurálható állványok estében ezt már a legtöbbször kihagyják a lehetőségek közül, de most pont fordítva történt. Ezért akinek szüksége van rá, az hasznát veheti ennek. A porté módba való elforgatás könnyen megy, azonban a helyes pozicionálásban az állvány nem segít, ezért a pontos beállítás érdekében szemeinkre kell hagyatkozni. Az állványt oldalra forgatni nem lehet, és a magasságállítást sem támogatja, ezért a panelt mindig egy fix magasságon kell nézni. Ez önmagában még nem lenne probléma, de a panel nagyon magasra került azért, hogy használható legyen a portré mód, ezért állandóan felfelé néztünk, ami már rövidtávon is fárasztó tud lenni. Az ergonómiai trükkök sorában már csak a panel döntögetését lehet megemlíteni. Erre előrefelé 0 fokban, hátrafelé nagyjából 20 fokban képes az állvány, bár erről pontos adatok nincsenek. Apró figyelmesség, hogy a kábeleket a talapzat belsejében elvezethetjük, ami esztétikusabb megjelenést kölcsönöz a monitornak.


A hátlapon csupán a video bemenetek láthatóak, a felfüggesztési lyukak ugyanis lemaradtak róla, ezért a kijelzőt nem lehet fali konzolokra szerelni. A csatlakozók választéka egy VGA és két HDMI bemenetből áll, utóbbiakhoz egy audio kivezetés is tartozik. A kijelző mellékletében egy külső tápegységet és egy HDMI kábelt találtunk, a digitális madzagról tehát már előre gondoskodtak. Emellett kapunk egy telepítő CD-t is, amin a monitor szoftverei foglalnak helyet (driver, szoftveres menü, képernyő felosztó- és elforgató alkalmazás, dokumentáció).

OSD


A képernyőmenü az alapvető képbeállításokon felül a már jól bejáratott extra funkciókat vonultatja fel. Lássuk, mik ezek:


Képprofilok

Most vegyünk szemügyre a beépített képprofilokat. Ezen a területen a gyártó már régóta nem változtatott, és ezúttal is a szokásos sémák találhatók meg kijelzőjében: Standard, Game, Cinema, DynamicContrast. Emellett egy egyedi képprofilt is elmenthetünk, amit a kijelző Custom néven tárol el.

A sémák nagyon egyediek, ezért mindegyiket jellemezni lehet egy-egy mondatban. A kijelző gyári állapotban a Standard profilra van beállítva. Ez tekinthető az alapbeállításnak, mert semmilyen képmanipuláló effektet nem használ (pl. élesítést, színesítést), ezért a monitornak hosszútávon is vállalható képe van. Ha látványosabb képet szeretnénk, akkor érdemes átkapcsolni a Game profilba, de ez borzasztóan erős háttérvilágítást használ, ezért csak világos környezetben érdemes elővenni. A nagy fényerőt leszámítva, a Standard-hez hasonlóan viselkedik, és kerüli a képmanipulációkat. A Cinema séma ezzel szemben durva élesítést, valamint erős színezést használ, és emellett még fényereje is magas. Ez hosszútávon már kellemetlen, de kétségtelen, hogy ismerőseinket ezzel tudjuk lenyűgözni a leggyorsabban. A DynamicContrast nagyon hasonlít a Game profilhoz, csak annyi különbség van köztük, hogy előbbi automatikusan állítja be a monitor kontrasztját, a képi tartalomnak megfelelően. Az állítgatás sebessége gyors, ezért ha szeretjük, bekapcsolva hagyhatjuk, de mi most is inkább egy jól beállított fix értéket ajánlunk helyette, ami a lap alján olvasható (de az ottani értékek lehet, hogy csak kiindulási alapnak jók, hiszen nem minden monitor ugyanolyan).

StandardGameCinemaDynamicContrast
A gyári profilok pontossága meglepően jó. Az átlagos színeltérés (deltaE) minden esetben a 4-es érték alatt maradt, ami szemmel csak alig látható eltérést okozott. A DynamicContrast séma ugyan túlzásba vitte a gammát, de a többi érték a helyén volt, és a profilok színhőmérséklete is egészen pontosnak bizonyult. A Standard estében még a fényerő is megfelelő volt, ezért ha ezt választjuk, a monitort kalibrálás nélkül is egész szép.

A biztonság kedvéért megnéztük, vajon a monitor képes-e ennél is pontosabb színmegjelenítésre. Célunk a 6500K színhőmérséklet, 2,2 gamma és 120 cd/m^2 fényerő volt.

Helyes monitor beállításokkalHelyes monitor beállításokkal + színprofil
A kalibrálás során a Custom profilból indultunk ki, először a kontrasztértéket, a színhőmérsékletet, majd a fényerőt állítottuk be. Az első grafikon azt mutatja meg, hogy milyen volt a monitor színhűsége, amikor helyes képbeállításokat alkalmaztunk. Már ezzel is csodás eredményt értünk el, ezért az ICC profil betöltésére nem is lett volna szükség. Amikor ezt is megtettük, akkor még szebb eredményeket kaptunk, a készülék jól reagált a finomhangolásra.

Ha mégsem szeretnénk sokat foglalkozni a képbeállítással, akkor csak egyszerűen válasszuk a gyári Standard profilt, a monitor már ebben is elég pontos.

A tesztpéldány beállításai

Képminőség

A kecsegtető adatok után kíváncsian vártuk az egyéb képminőségbeli teszteket. A kijelző színei a Samsungtól megszokott élénk színvilághoz képest ezúttal kicsit fakóbbnak tűntek, ami azoknak előny, akik a nyugodt képet szeretik. A kontrasztskála sötétebb elemei közül több is elbújt, emiatt a sötét részletek egy részét elnyeli a monitor. A színátmeneti gradienseknél sem láttunk tökéletes átmeneteket, több szín esetében is előfordult sávosodás, ami képszerkesztéskor lehet zavaró. Pozitívum viszont, hogy a monitor fényerőtartaléka bekalibrált állapotban is nagy, egy fehér képernyőn 319 cd/m^fényerőt mértünk. Ez erős napsütéses időjáráshoz is elég, különösen, hogy a panel matt bevonatot kapott. A fényerőt 30 cd/m^2-ig tudtuk lecsökkenteni, ami pedig a szemkímélő használathoz kell egy sötét szobában.

A HDMI bemenetek élessége jó, és a VGA is csak kicsivel homályosabb náluk, így a készülék összesen 3db jól használható bemenettel gazdálkodik.

1920 X 10801680 X 10501280 X 7201920 X 10801920 X 10801280 X 720
A kijelző átlagon felüli skálázási képességének köszönhetően a régebbi játékokat is jó minőségben tudjuk nézni. Az 1280*800, 1280*720, 1152*864 és 1024*768-as képméretek annyira szépek, hogy szövegolvasásra is alkalmasak. Az 1680*1050, 1440*900, 1280*1024 és az 1280*960-as felbontások minősége is jó, de ezek ez említett MagicUpscale opció bekapcsolásával is csak játékra alkalmasak, mert kicsit csúnyábbak az előbbieknél. A képarány kezelés tökéletes, a kijelző Auto módban az összes képarányt automatikusan felismeri, és magától átkapcsol. A monitor ezzel megkímél minket a kézzel való átkapcsolgatástól, ami sajnos egyre nagyobb ritkaság.

Elérkeztünk az egyik legfontosabb szemponthoz, mégpedig a panel betekintési szögeihez. Ezek nagyon szélesek, színtorzulás oldalról, felülről és alulról sem látható. Amikor a normál tartományhoz képest kicsivel szélesebb szögben nézzük a monitort, akkor csak némi kontrasztcsökkenéssel kell számolni. Dicséretes, hogy a színek ilyenkor is szépek maradnak, a kép csak egészen kicsit látszik fakóbbnak, mint szemből.


A háttérvilágítás fantasztikusan egyenletes, a fekete képeken foltosodás szabad szemmel és a tesztképeken sem látható. Bár a homogén szürke és barna tesztképeken előfordul némi egyenetlenség, ez a gyakorlatban semmilyen hátrányt nem okoz, mi szabad szemmel ezekből sem láttunk semmit.


Az IPS panelekkel ellentétben a monitor saját fejlesztésű WVA paneljén kékesedés és lilásodás nincs. Ez érthető, hiszen a fejlesztés alapjául egy A-MVA panel szolgált, a VA panelek pedig köztudottan jól megtartják a fekete szín tónusát.

Fekete képernyő rövid záridővel fényképezveFekete képernyő hosszú záridővel fényképezve
A monitor sebességével elégedettek voltunk. Elmosódást csak gyors mozgásnál láttunk, és a bemeneti késés mértéke is alacsony volt, ami célzáskor fontos. A kijelző sebességét tovább növelhetjük, ha a beépített válaszidő-gyorsítást átkapcsoljuk Fastest módba. Ettől az utánhúzás és a bemeneti késés tovább csökken, de zavaró mellékhatásként belép némi szellemkép, ami a túlgyorsított monitorokra jellemző. Normal fokozatban pedig érezhetően lomhább a monitor, ezért érdemes meghagyni a gyári Faster beállítást. Ezzel a sebességgel már szinte mindenki boldog lehet, mi egyáltalán nem éreztük, hogy a készülék egy átlagos TN paneles kijelzővel szemben alulmaradna.

Samsung S27C570H

Most ismerkedjünk meg a gyártó másik WVA paneles kijelzőjével!


Tesztünk első monitora és e között kísérteties hasonlóság fedezhető fel (legalábbis ami a küllemet illeti, a képminőségnél már óriási eltérések vannak). Ránézésre akár egy családból is származhatnának, hiszen ugyanazokat a stílusjegyeket és formai megoldásokat hordozzák magunkon. A felhasznált anyagok is hasonlóak, állítgatás közben a káva itt-ott megreccsen, de alapvetően nincs gond az anyagminőséggel.


Ami a menüvezérlést illeti, a kijelzőt szintén a gyártó frissen debütált joystick-jával szerelték fel, ami gyorsan és pontosan kezelhető. Mi nem is kívánnánk ennél jobbat, hiszen ezzel még szürkületnél sem gond beállítani a monitor képét. A menün kívül fényerőt és hangerőt lehet állítani, ilyenkor elég vízszintesen, illetve függőlegesen mozgatni a kis kelléket. Ha mellőznénk ezt, akkor a mellékelt MagicTune szoftvert is használhatjuk, de szerintünk nincs rá szükség. Az állapotjelző lámpa fénye letiltható, de olyan halvány fénye van, hogy erre biztosan nem lesz szükség.


A monitor állványa még viszonylag stabilnak mondható, de a nagyméretű panel miatt jobb kerülni a hirtelen mozdulatokat a kijelző közelében. Konfigurációs képességei közt csak a panel döntögetését lehet megemlíteni, amire erre előrefelé 1-2 fokban, hátrafelé 20 fokban képes.


A hátlapon csak a video bemenetek láthatóak, felfüggesztési lyukak ugyanis nincsenek rajta, ezért a falra szerelés sem lehetséges. A csatlakozók közt pedig csak egy HDMI és egy VGA szerepel. Bár a legtöbb helyzethez ez is elég szokott lenni, kényelmesebb, ha van még egy HDMI csatlakozó, egy konzol vagy Blu-ray lejátszó csatlakoztatásához. Beépített hangszórók nincsenek, de a HDMI audio sávjának jutott egy kimenet, a szokásos 3,5mm-es jack csatlakozó formájában. A kijelző mellékletében egy külső tápegység, egy telepítő CD, valamint egy VGA kábel található, ezért a digitális madzagról nekünk kell gondoskodni.

OSD


A menü az alapvető képbeállításokon felül (mint a fényerő, kontraszt) számos extrát rejt számunkra:


Képprofilok

Most lássuk a beépített képprofilokat. Ezúttal is a szokásos sémák fogadnak minket (Standard, Game, Cinema, DynamicContrast), és a már jól ismert jellegzetességekkel rendelkeznek. Emellett egy egyedi képprofilt is elmenthetünk, amit a kijelző Custom néven tárol el.

StandardGameCinemaDynamicContrast
A gyári profilok, egy kivételtől eltekintve, meglepően pontosak, ezért kalibrálásra sincs feltétlenül szükség. Az átlagos színeltérés (deltaE) minden esetben a 4-es érték alatt maradt, ami még szemmel alig vehető észre. Az általános használatra szánt Standard és a megnyerőbb képű Game pontossága pedig lenyűgöző egy kalibrálatlan monitortól. Ezeket akkor érdemes választani, ha nem szeretnénk bíbelődni a beállításokkal.

Helyes monitor beállításokkalHelyes monitor beállításokkal + színprofil
Ha mégis szeretnénk kézzel beállítani a monitor képét, akkor érdemes a lenti beállításokból kiindulni.

A tesztpéldány beállításai

Képminőség

A kijelző színei végre rendben voltak, a gyártó jobb monitoraitól megszokott élénkségét és pontosságot hozta a készülék. Sávosodást nem láttunk, de a kontrasztskála sötétebb elemei közül több is elbújt, a monitor tehát a sötét részletek egy részét elnyeli (úgy látszik ez sok új Samsung monitort érint). Pozitívum, hogy a fényerőtartalék kellően nagy, egy fehér képernyőn 250 cd/m^fényerőt mértünk. Ez erős napsütéses időjáráshoz is elég, különösen, hogy a panel matt bevonatot kapott. A fényerőt 14 cd/m^2-ig tudtuk lecsökkenteni, ami borzasztóan alacsony, tehát a szemkímélő használattal sem lesz gond.

A video bemenetek élességével elégedettek voltunk, bár a tökéletesség érdekében jobb, ha a HDMI-nél maradunk, mert kicsit jobb a VGA-nál. A monitor egyik hasznos extrája, hogy amikor az egyik video bemeneten megszűnik a jel, akkor eldönthetjük, hogy a kijelző önálló keresésbe kezdjen, vagy várjon a kézi kapcsolásra (ezt a menüben lehet beállítani).

1920 X 10801680 X 10501280 X 7201920 X 10801680 X 10501280 X 720
A kijelző átlagon felüli skálázási képességének köszönhetően a régebbi játékokat is jó minőségben tudjuk nézni. Az 1280*800, 1280*720 és az 1024*768-as képméretek remek minőségben nézhetők, ezek szövegolvasásra is megfelelnek. Játékra még az 1680*1050, 1440*900, 1280*1024, 1280*960 és 1152*864 képméreteket is elővehetjük. Kicsit homályosabbak az előbbieknél, de még lehet velük játszani. A kijelzőt ráadásul elég egyszer átkapcsolni Auto módba, onnantól az összes felbontást megfelelően lekezeli.

A panel betekintési szögei pedig csodásak. Borzasztóan szélesek, ezért színtorzulást oldalról, felülről és alulról sem láttunk. Sőt még kontrasztcsökkenés is csak egészen minimális mértékben volt, ami semmilyen körülmények közt sem okozott problémát.


A háttérvilágításon viszont láttunk némi bevilágítást a sarkok felől. A homogén tesztképeken, ráadásul némi foltosodást is felfedeztünk, ami általános felhasználáskor nem látszik, de képszerkesztéskor már szembetűnő hiba. A gyakorlatban azonban ezek semmilyen hátrányt nem okoznak, és csak akkor válnak láthatóvá, amikor szándékosan a hibákra koncentrálunk, és azokat keressük.


A háttérvilágítás fényereje ugyanakkor nagyrészt egyenletes, a panel közepéből kiindulva csak egészen kicsi eltéréseket figyeltünk meg a képernyő területén.

A monitor feketéje természetesen nem kékesedik/lilásodik, hiszen nem IPS panelről van szó, a VA panelek pedig köztudottan jól megtartják a fekete szín tónusát (bár a kontraszt az új paneleknél nem volt a legjobb, mert mint említettük több szürkeárnyalat eltűnt).

Fekete képernyő rövid záridővel fényképezveFekete képernyő hosszú záridővel fényképezve
A monitor sebességével abszolút elégedettek voltunk, elmosódást ugyanis csak nagyon gyors mozgásnál láttunk, és még akkor is csak halványan (ilyen tekintetben egyedül a profi játékos monitorok képesek lehagyni). A kijelzőt nyugodtan átkapcsolhatjuk a leggyorsabb Fastest módba, mert túlvezérlési hiba még ilyenkor sem látható rajta. A bemeneti késés mértéke rendkívül alacsony, ami célzáskor fontos szempont. Ha a  válaszidő-gyorsítást lecsökkentjük Faster vagy Normal fokozatra, az semmilyen előnnyel nem jár. Érdemes hát kihasználni a beépített gyorsítást, senkinek sem fog csalódást okozni.

Samsung S24C550VL


A jó felhozatal és a nyomott árak miatt az elmúlt hónapokban egyre több fél-prémium paneles kijelzőt teszteltünk, amik kiérdemelték az ajánlott jelzőt. A változatosság kedvéért ezúttal egy TN paneles monitort is megvizsgáltunk a Samsung újdonságai közül, és szerencsére nem kellett csalódnunk benne, mert tisztességes eredményekről tudunk beszámolni. Amikor egy TN paneles kijelzőt választunk, olyankor rendszerint a gyorsaságot hozzunk fel előnyként, hátrányként pedig a gyengébb látószögeket tudjuk említeni. Nos, az tagadhatatlan tény, hogy a kijelző ilyen tekintetben nem éri el az e-IPS/A-MVA paneles monitorok szintjét. Azonban a panel betekintési szögei az átlagos kijelzőkhöz képest jóval szélesebbek, mi ezzel már a csoportos filmnézést is el tudnánk képzelni. Képminőség szempontjából más hátránnyal viszont nem kell számolni, a bemenetek ugyanolyan élesek, és a színek is legalább annyira szépek, mint egy olcsóbb prémium paneles kijelző esetén. Sebességre viszont gyorsabb azoknál, a monitor egy igazi játékos kijelző. A gyorsításnak hála bemeneti késést egyáltalán nem éreztünk, és az elmosódásból sem láttunk semmit. A készülék erényei közé sorolható még a jó interpolációs képessége, és az intelligens képarány kezelés, ami a régebbi játékokat is élvezetessé tudja tenni. A háttérvilágítás pedig szép egyenletes, csak azt sajnáltuk, hogy a sötétebb árnyalatokat elnyelte a monitor.

Hogy az esztétikumról is ejtsünk néhány szót, a küllem szerintünk megkapó, és ritkaság, hogy az összeszerelés minősége is jó. A menükezelésnél alkalmazott joystick-re sem tudunk hibát mondani, ezzel könnyen és gyorsan lehet beállítani a monitor képét. Az állvány képességei a minimálisra korlátozódnak, de legalább stabil, ami szintén nem elhanyagolható szempont.

A készülék árához mérten jól szerepelt, ezért az ajánlott jelzőt is megkapja tőlünk. Végezetül még annyit érdemes megemlíteni, hogy a kijelzőhöz 3 napos pixelhiba garanciát is kapunk, de a melléklettel szűkösen bántak, a HDMI kábelt ugyanis nekünk kell megvenni hozzá.
Webshop: Samsung S24C550VL
Hivatalos honlap

Samsung S27C750P


A Samsung új fejlesztésű WVA panelje megfontolandó alternatíva az olcsósított prémium paneles mezőnyben. Az alapjául szolgáló A-MVA panelekhez képest némi fejlődés látható, bár nem minden területen sikerült ezt egyértelműen bebizonyítania. A készülék ugyanis nem nyűgözött le minket a színek kavalkádjával, a gyártó kijelzőitől megszokott élénkség helyett ezúttal egy természetesebb színvilág tárult elénk (bár ezt előnyként is elkönyvelhetnénk). A színátmeneteknél sávosodást láttunk, ami képszerkesztéskor jelenthet hátrányt. A sötétebb árnyalatok közül pedig több is rejtve maradt, a monitor bizony nem jeleskedett a sötét jelentek pontos feltárásában. Nagyjából ennyi hátránnyal kell számolni, ezektől eltekintve a készülék nagyon jó képminőséggel büszkélkedhet. A fekete színt ugyanis nagyon sötéten jelenítette meg, ami még oldalról is ugyanolyan sötétnek látszott. A gyártó továbbá időt spórol nekünk azzal, hogy a gyári profilok pontosak, ezért a monitort kalibráltatni sem feltétlenül kell. A kijelző széles látószögei nagy dicséretet érdemelnek. Ezzel teljes mértékben elégedettek voltunk, még oldalról is csak egészen kis kontrasztcsökkenéssel találkoztunk, ami mozizáskor egy kifizetődő tulajdonság. A monitorral játszani is lehet, a próba során durva elmosódást vagy zavaró túlvezérlési hibát nem láttunk, és számottevő bemeneti késése sem volt. Szintén fontos szempont, hogy a készülék az alacsonyabb felbontásokat jó minőségben interpolálja, és intelligens képarány kezelésének köszönhetően, ezeket minden esetben helyes képarányban tárja elénk. A bemenetek élességére sem lehet panasz, bár akiknek 27 colon már kevés az 1920*1080-as felbontás, azok kicsit pixelesnek fogják látni a monitor képét (nekik egy 2560*1440-es felbontású kijelző ajánlott).

A készülék állványa kicsit meglepett minket. Alapvető konfigurációs képességei egy portré móddal is kiegészülnek, de magasságát már nem lehet állítani. Ennek eredményeképp a panelre folyamatosan felfelé kell nézni, ami fárasztó dolog. A talapzat egyébként stabil, a magasságállítás hiányát viszont nem tudjuk neki megbocsájtani. A küllemről ódákat lehetne zengeni, ez a monitor pedig tipikus példája annak, ahogy a Samsung tökélyre fejlesztette a káva nélküli formatervezés művészetét. A szépség azonban nem minden, a jó küllemhez sokszor kritikán aluli anyagminőség társul. Ez esetben azonban a minőségi anyagokról sem kell mondanunk, mert a káva műanyagai már elfogadhatóan vastagok. Extraként a képbeállításokat szoftverrel vagy nyomógombokkal is elvégezhetjük, és még egy jó pont a kijelzőnek, hogy ez utóbbiak is gördülékenyen használhatók.

A monitorhoz 3 napos pixelhiba garancia is jár, a mellékletben pedig egy HDMI kábelnek is jutott hely, ezért ezt már nem kell megvenni hozzá. Pontszáma és összebenyomásunk alapján ez a monitor is ajánlható, de tény, hogy az állványt szokni kell.
Webshop: Samsung S27C750P
Hivatalos honlap


Samsung S27C570H



Bár tesztünk harmadik monitorában szintén WVA panel található meg, a színekkel ezúttal semmilyen probléma nem volt. Ezért nyugodtan kijelenthetjük, hogy a monitor egy nagyon jól sikerült alternatívája az eddig etalonnak számító E-IPS paneles kijelzőknek. A legszembetűnőbb különbség a szürkésedés hiánya, ez esetben a fekete szín oldalról is feketének látszott (így ha valaki érzékeny erre, neki ezt a paneltípust javasoljuk). Más kérdés, hogy a monitor a sötét szürkeárnyalatok közti különbségeket nem tudta olyan jól érzékeltetni, és ezek a részletek egyformán feketének látszottak. Kritikus helyzetekben a háttérvilágításon némi foltosodásra is felfigyeltünk, ami viszont a gyakorlatban (filmnézéskor vagy játék közben) nem éreztette negatív hatását. Képminőség szempontjából ez minden probléma, amit felróhatunk a monitornak. Színei gyönyörűek, és még a kalibrálás problémájával sem kell foglalkozni, mert a kijelző már gyárilag pontos. A készülék legnagyobb erőssége, hogy látószögei eszméletlenül szélesek, mi minden helyzetben tökéletes minőségben tudtunk filmet nézni vele. A monitoron játszani is jól lehet, durva utánhúzást vagy túlvezérlési hibát nem láttunk rajta, és érezhető bemeneti késése sem volt (de itt még van egy kis előnyük a TN paneles monitoroknak). A kijelző jó skálázási képessége miatt pedig az alacsonyabb felbontásokat is jó minőségben nézhetjük, ha épp méretcsökkentésre kényszerülnénk. A video bemenetek közül mindkettő használható, de csak a HDMI volt tökéletesen éles, ezért kár, hogy ebből csak egyet kapunk. Egyesek hiányolhatják, hogy a dobozban nincs HDMI kábel, de ha már van otthon egy ebből, akkor ezt költségcsökkentő tényezőnek is tekinthetjük.

A látvány tagadhatatlanul szép, de a káva anyagminősége csak megfelelő, itt-ott recsegés is előfordult. Az állvány még elfogadhatóan stabil, és csak döntögetni lehet, itt szívesen láttunk volna legalább egy talpforgatási képességet. A menükezelés viszont csodálatos, reményeink szerint a gyártó még sok kijelzőnél alkalmazni fogja ezt a fajta vezérlést. A kijelzőhöz továbbá van 3 napos pixelhiba-garancia, így mindent összevetve nem is kérdés, hogy jár neki az ajánlott minősítés.
Webshop: Samsung S27C570H
Hivatalos honlap


Samsung S24C550VL, S27C750P, S27C570H
A monitorokat a Samsung Magyarországtól és a Cédrus Kft.-től kaptuk kölcsön, ezúton is köszönet értük!


 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

17. Simba
2013.07.22. 14:02
58k ért 23" TN panel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. YellowFlas...
2013.07.22. 14:22
Simba: Ha csak ez a bajod, nyugodtan vehetsz 87K-ért is egy 23"-as HP TN-t.

De visszatérve a monitorokra, egész szépen teljesítettek. Mind a 3 plecsnit kapott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. pdx06
2013.07.22. 14:32
Mert mi a probléma a TN panellel? Valaki elindította ezt a baromságot hogy a TN az fos, aztán látom némi követőre talált egy bolond százat csinál alapon. Teljesen megbízhatóak azok is, igaz lehetne egy kicsit olcsóbb is, de inkább a méret tesz rá az árra. Betekintési szög pedig egy monitornál a legkevesebb. Ki az az őrült aki oldlaról néz egy monitort?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. LechooEdy
2013.07.22. 14:51
pdx06 Válasz időben nincsen semmi baj vele, de nem túl jó a színe, és a betekintési szögei is gyengék, de nagyon. Tudom, mert nekem is ilyen van. Annyi a szerencse, hogy LED-es és a szín annyira nem zavaró, de egy IPS, VA mellett szemet verő lenne a különbség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Simba pdx06
2013.07.22. 15:33
Remélem csak ironizálsz. Az a baj, hogy ennyiért van jobb monitor is, nem TN.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. KristofK94
2013.07.22. 16:02
ocsabinak igaza van. Aki netezésre meg átlagos felhasználásra veszi annak jó lehet a TN. De amint kicsit figyelmesebb az ember már zavarni fogja az hogy felül minden rendben van de ha lejjebb néz a monitoron máris invertálodik a kép.

Nekem 21" is már ilyen problémáim vannak. és bevallom megbántam hogy nem ips-t vettem. franc sem akar állandóan a monitor szögeivel játszani hogy lássam jól mivan rajta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Terror
2013.07.22. 16:40
Oké, ugorjunk: azt leszámítva, hogy a Samsung nem hajlandó IPS-nek nevezni az IPS-t, hanem nekiáll két irányba fejleszteni azt, kétes sikerrel, van valakinek tapasztalata a WVA panelekkel kapcsolatban?

Csak mert az IPS is zsákbamacska, budget kategóriában pont olyan, mint a TN, semmi különbség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. vlevi
2013.07.22. 17:36
"Mert mi a probléma a TN panellel? Valaki elindította ezt a baromságot hogy a TN az fos"
Az egyik, amit a legátlagabb user is észrevesz, hogy csak pont szemből nézve látszik normálisan. Függőlegesen +/- néhány fok eltérés, és elég jelentősen torzulnak a színek.
Satöbbi...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. deviant93
2013.07.22. 19:55
Akkor az enyémben valami mutáns panel van, 45 foknál se látok különbséget.
Jó még az a TN panel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2013.07.22. 20:17
Ne oldalról nézd, ha nem alulról, vagy felülről! Oldal irányban jobb a helyzet általában. Vagy nem TN-ed van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Insignia
2013.07.22. 20:58
Valaki mesélje már el, hogy miért nézne valaki alulról vagy felülről egy monitort?
Biztos kényelmes lehet az asztalon fekve vagy az asztal előtt állva használni a gépet... más egyéb esetet nem tudok elképzelni....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Terror
2013.07.22. 22:00
Már attól változik a fényerő, hogy mocorgok a széken. És ez egy relatív új, LEDes TN panel. Nah ez itt a gond.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. coolpet
2013.07.23. 10:04
Insignia: Egy Samsung 22-es BW tipusjelzesu 1680x1050-es TN + ccfl vilagitasu moncsit csereltem le egy LG IPS225V-re (IPS + led + FullHD 22 col szinten).
32-ert vettem.

Hat amikor mind a 2 egymas melle volt teve es klonozott kijelzokent akartam hasznalni, akkor dobbentem le.
A Samu szinei egyaltalan nem voltak kozel sem pariban a valosaggal(mind a 2 dvi-on volt), raadasul ha egy kicsit belesuppedtem a szekbe mar annyi volt a 2 moncsi kozott a kulonbseg, hogy elkepeszto.

Eleg egy 10 fokot arrebb/lejjebb csusznom a fotelban, a latoszog miatt annyira eltorzult a kep, hogy az valami borzalom, nem is vettem addig eszre mig nem volt mellette az IPS. Eg es fold a kulonbseg. Sokat neztem rajta filmet is agybol, es attol fuggoen hogy helyezkedtem, sotetebb, telitetlenebb volt a film.

Nez youtubeon videot IPS vs TN es meglatod mi az igazsag.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. tompika74
2013.07.23. 11:27
Bizony ez így van. Ha a székemet feljebb állítom 3 centivel, már elsötétül a kép legalább 20-30 százalékkal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. MrPetya19
2013.07.23. 17:28
Az MHL-es hdmi mit takar pontosan?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. marlboro
2013.08.12. 10:29
Huh, nem kicsit elszálltak ezek az árak.. ennyiért nem szabad ilyen fapados kacatot venni.

@MrPetya19
MHL "Features" alatt írja hogy pontosan miket "tud" az MHL.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. NeoX
2013.08.12. 22:16
Hát. Rendesen odavágott az LG IPS paneljeinek a Samu. Ezek az MVA panelek legalább olyan jók mint egy középkat IPS de ennek ellenére ugyanannyit fogyasztanak mint a TN-es társaik!!
A S27C750P pixelképe pedig szubjektív véleményem szerint egyedülállóan tiszta!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!