iPon Cikkek

Nagyképű kijelzők a BenQ és LG berkeiből

Dátum | 2013. 04. 19.
Szerző | Terrayon
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Ezúttal a 27 colos mezőnyből választottunk egy BenQ és egy LG monitort, melyek A-MVA, illetve AH-IPS panelt vonultatnak fel.

Lássuk a fontosabb adatokat:

BenQ GW2760HM

Mai tesztünk szereplői ideális ellenfélnek tűntek egymásnak, ugyanis vételáruk szinte forintra megegyezik, és mindketten az olcsósított prémium mezőnyben indulnak, így szoros csata elé nézhetünk. Elsőként a BenQ A-MVA paneles kijelzőjét csomagoltuk ki, hiszen szokás szerint abc sorrendben haladunk.


A monitor külleméről nem sok újdonság mondható el, ugyanaz a szolid látványvilág fogad minket, amit a többi GW szériás monitornál már megszokhattunk. A divatos formaterv helyett inkább a praktikumra törekedtek, de az összkép még így is csinosnak mondható. Aki látott mostanában BenQ monitort, az tudhatja, hogy egy viszonylag vékony kávára számíthat, amit csillogós fekete festékkel vontak be, plusz egy szép, mintás hátlapot is kapunk extraként. Az anyagminőséggel nincs probléma, a panel mozgatása közben nem hallhatóak kellemetlen zörejek.


Szintén a széria sajátja, hogy a menü nyomógombjai borzasztó kényelmetlen helyen vannak, a káva hátulján. Ezeket nehéz kitapogatni a hátoldalon, ezért nagyjából lutri, hogy mit nyomunk meg, és ezen a képernyőmenü felvillanó piktogramjai sem segítenek. Sokkal könnyebb lenne a helyzet, ha a gombok elől lennének, vagy a monitorhoz lenne szoftveres menüvezérlés is. Így csak az vigasztalhat minket, hogy a képbeállításokat elég egyszer elvégezni, utána jó esetben nem babráljuk többet a gombokat. Ha valaki mégis használni szeretné ezeket, a gyorsgomboknál alaphelyzetben megtalálja a képprofil váltást, hangerőszabályzást, és a bemenetváltást, amik tetszés szerint átkonfigurálhatóak (ezekkel később még foglalkozunk). Az állapotjelző lámpa fénye nem vonja el a figyelmet a képernyőről, ugyanis ez éppúgy oldalt található meg, ahogy a gombok, ezért nem is látszik.


A kijelző egyszerű, de stabil állvánnyal rendelkezik, ezért a monitor nem dől el néhány kisebb lökéstől, ami részben a talp nagy méretének köszönhető. A kijelző nem támogatja a porté módot, sem a magasságállítást, de még a sokszor hasznos tengely körüli elforgatásról is le kell mondanunk. A monitort csak döntögetni lehet, ezt viszont kellően széles tartományban, előrefelé 5 fokban, hátrafelé 20 fokban lehet megtenni. A panel kicsit magasra került, ez szintén egy BenQ sajátosság. Aki szereti ezt, boldog lesz vele, de nekünk jobban tetszett volna, ha kicsit alacsonyabbra kerül, oda, ahol a többi monitor panele is van.


A hátlapon a felfüggesztési lyukak is megtalálhatók, ez mindenképpen egy pozitívum, ha a kijelzőt fali vagy mennyezeti állványra szeretnénk feltenni. A video csatlakozóknál a HDMI, DVI és VGA is megtalálható, ezekből egyet-egyet kapunk. A monitort beépített hangszórókkal is ellátta a gyártó. Túlzott elvárásokat viszont kár lenne velük szemben támasztani, mert bár elég hangosak és a beszédhangok is jól érthetőek, erős dobozhangjuk miatt zenehallgatásra nem alkalmasak. A monitor csatlakozói közt megtalálható még egy audio bemenet (3,5mm) és egy fejhallgató kimenet (3,5mm) is. A mellékletben egy kézikönyvnek, egy CD-nek (driver), egy VGA kábelnek, valamint egy tápegység kábelnek jutott hely. A digitális video kábelről tehát nekünk kell gondoskodni, az audio kábellel egyetemben.

OSD


A kijelző menürendszerében az alapvető képbeállítások mellett néhány extra is megtalálható. Lássuk ezeket:


Képprofilok

A monitorban a már jól ismert Senseye képprofilok is megtalálhatók, amelyek segítségével egy gombnyomásra látványos hatást érhetünk el a képernyőn. Lehetőségeink: Standard, Movie, Game, Photo, sRGB, Reading, Eco.

A profilok közül nyugodt, hosszútávon is vállalható képe a Standard-nek, az sRGB-nek, valamint a Reading profilnak van. A Standard-ot leszámítva ezeknek viszonylag alacsony fényerejük van, ezért szürkületnél sem bántják a szemet, előbbit pedig napsütéses fényviszonyok közt érdemes használni. Extra élesítést és színezést nem használnak, a profilok nagyrészt ennek köszönhetik nyugodt képüket.

Szemre a Movie, Game és Photo sémáknak van a legszebb képük, de ahogy lenni szokott, esetükben a látvány a színhűség rovására megy. Ha ez nem szempont, akkor élvezhetjük az erős szaturáltságot, extra élesítést és magas fényerőt, ismerőseinket ezekkel nyűgözhetjük le a legkönnyebben. Ennél a triónál a dinamikus kontrasztot is bekapcsolhatjuk, de az állítás sebessége lehetne gyorsabb, így ennek a funkciónak nem sok gyakorlati haszna van (jobban járunk egy kézzel beállított értékkel).

Már csak az Eco és Reading séma maradt hátra. Az Eco egy alacsony fényerejű profil, ami némi élesítést és színesítést is használ. Ez jó alternatíva azoknak, akik egy egészséges átmenetet keresnek a látványos és a nyugodt profilok közt. A Reading séma olvasáshoz van kitalálva. Fényereje még ennek is alacsonynak mondható, sárgás színhőmérséklete pedig a hagyományos izzók fényét idézi.

StandardMovieGamePhotosRGBReadingEco
A profilokról a szokásos méréseket is elvégeztük. A viszonyítás továbbra is az sRGB színtérben, 120 cd/m^2 fényerőhöz, 2,2-es gammához és 6500K-es színhőmérséklethez ment. Azt kell mondjuk,  gyári beállításon a monitor lehetne pontosabb, a problémát főként a gamma érték durva eltérése okozta. A színek átlagos eltérése (deltaE) 5 körüli értéken még elfogadható lenne egy kalibrálatlan monitortól, de amint látható, ezt a kijelzőnek csak két alkalommal, a Standard és Movie profilok esetében sikerült megközelítenie. Ezért ha nincs lehetőség kalibrálásra, akkor ezek valamelyikét érdemes kiválasztani, de érdemes lehet legalább a Windows beépített szoftveres kalibrálóját lefuttatni és követni a lépéseit.

Ezek után megkerestük a kijelző számára optimális beállításokat:

Helyes monitor beállításokkalHelyes monitor beállításokkal + színprofil
Kézi beállításokkal a monitor már sokkal jobban teljesített. A lap alján látható értékekkel a tesztpéldány már az ICC fájl betöltése nélkül is pontos volt, ezzel együtt pedig még pontosabb eredmény született.

A monitor Senseye profiljai tehát jó szolgálatot tesznek, ha látványos hatást szeretnénk elérni, de igazán pontos színvisszaadást csak a kalibrálás után produkált a kijelző. Némi vigaszt nyújthat, hogy a Standard és Movie séma még elfogadhatóan pontos, ezért ha nincs lehetőségünk bekalibráltatni a monitort, akkor ezek közül választhatunk.

A tesztpéldány beállításai

Képminőség

A bekalibrált kijelző színeivel elégedettek voltunk, negatívumként csak egyetlen apróságot tudunk megemlíteni: a színátmeneti gradienseken némi sávosodást is láttunk, ami a legtöbb esetben nem vehető észre, de képszerkesztéskor például gondot okozhat. A sötét szürkeárnyalatok közül a legsötétebb már nem látszott, de a többit jól láthatóan megmutatta a kijelző. A monitornak bőséges fényerőtartaléka van, a specifikációban megadott 300 cd/m^2-es értéket több képprofil esetén is túlteljesítette a kijelző. A megadott érték bizonyára a bekalibrált készülékre vonatkozik, ugyanis miután ezt megtettük, a fényerő 290 cd/m^2- re csökkent. Ez viszont még mindig bőven elég az erős napsütéses fényviszonyokhoz, különösen úgy, hogy a panel matt bevonatot kapott. A háttérvilágítás fényerejét egyébként 100 cd/m^2 fényerőértékig lehetett lecsökkenteni, ami még éppen megfelelő a szemkímélő beállításhoz (de ha ennél sötétebb képet szeretnénk, akkor már a színcsatornákhoz is hozzá kell nyúlni).

A monitor bemenetei jók, de a tökéletesen éles szövegmegjelenítés ezúttal is elmaradt. Kontrasztos tartalmaknál, a betűk körül nagyon halvány szellemkép látható, de csak közelről, és a tesztelők közül ez is csak a sasszeműeket zavarta. Ha a monitort önmagában használjuk, akkor ez nem is látszik, csak akkor, ha mellé teszünk egy tűéles kijelzőt. Ezt a szintet viszont nemcsak a HDMI és a DVI, hanem a VGA bemenet is tudja. Kijelenthetjük hát, hogy a monitor 3 darab, még egészen jó bemenettel gazdálkodik.

1920 X 10801680 X 10501280 X 7201920 X 10801680 X 10501280 X 720
A monitor az alacsony felbontásokat kiváló minőségben skálázza, és bőven akadnak köztük olyanok is, amik szövegolvasásra alkalmasak. Ezek a következők: 1280*800, 1280*720, 1152*864 és 1024*768, ritkaság, hogy egy monitor 4 felbontásban is ilyen szépen interpoláljon. A kijelző az 1680*1050, 1280*1024 és 1280*960-as képméreteket is szépen tárja elénk, ezeket játékra érdemes elővenni, ha a fentiek nem megfelelőek a számunkra. A képarány kezeléssel is elégedettek voltunk. Elég egyszer átkapcsolni Aspect módba, a kijelző onnantól kezdve mindegyik felbontást helyes képaránnyal jelenít meg (még az 5:4-et is megkülönbözteti a 4:3-tól).

A monitor betekintési szögei szép szélesek, különösen akkor, ha a kijelzőt a TN paneles készülékekhez hasonlítjuk. Ha szigorú szemmel vizsgáljuk meg, és a drágább prémium paneles kijelzőkhöz viszonyítunk, akkor már árnyaltabb a kép. Szemből nézve tökéletes a látvány, a képszélek felé közeledve viszont kisebb színtorzulás is látható (felülről kissé megsárgul, alulról kékes tónust kap a fehér képernyő). Mivel ezek csak extrém szögekből látszanak, a gyakorlatban soha nem is találkozunk velük, csak akkor, ha kifejezetten ezeket keressük, ezért tesztképeinken sem látszanak. Oldalról némi kontrasztcsökkenés fakítja a látványt, ami viszont már a tesztképeken is látszik. A monitornak összesen ennyi hiba róható fel, ami még ezzel együtt is nagyon szép eredmény.


A kijelzőnek van egy óriási előnye, éspedig az, hogy a fekete színt nagyon sötéten jeleníti meg. Ez fotóinkon is jól látható, még a hosszú záridős képeken is csak alig lehet látni, melyik a kijelző és melyik a fekete háttér. A háttérvilágítás pedig kiváló, a fekete képernyőn semmilyen foltosodást nem találtunk.

Fekete képernyő rövid záridővel fényképezveFekete képernyő hosszú záridővel fényképezve
Az eltérésekről egy táblázatott készítettünk, a képernyő közepéből kiindulva az 5%-os eltérést jónak, a 10%-osnál nagyobbat gyengének vettük.


A monitorral kiválóan lehet játszani. A beépített gyorsításnak (AMA) köszönhetően 4ms-os válaszidővel rendelkezik, és ez a gyakorlatban sem tűnt sokkal rosszabbnak. A gyorsítás több fokozatban szabályozható, annak megfelelően, hogy mennyi túlvezérlési hibát vagyunk hajlandóan elviselni. Ha nem zavar minket egy kis szellemkép, akkor válasszuk a legnagyobb fokozatot (Premium), ezt a monitor a nagyon alacsony bemeneti késéssel hálálja meg. Ha a kicsit lomhább sebesség is megfelel, de mindenképp túlvezérlési hiba (fehér szellemkép) nélkül akarunk játszani, akkor a High beállítást válasszuk. A kijelző még így is remek teljesítményt nyújtott, még célzáskor is. Próbaképpen az Off beállítást is megnéztük, ilyenkor a monitor egyáltalán nem használ gyorsítást. A bemeneti késés még így sem volt nagy, de az elmosódás nagyon zavaró volt. Érdemes tehát bekapcsolni az AMA funkciót, legalább a közepes fokozaton, a kijelző sokat profitál belőle.

LG 27EA33V


A párbaj másik résztvevője az LG színeiben indult. A tervezők mintha meghallgatták volna a cikkíró kívánságát, és az káva nélküli dizájn után (ami a 63V végződésű modellek sajátja) egy masszívabb változattal is előrukkoltak. Az ál-kávamentes formatervről ugyanis azonnal kiderült a turpisság, amikor közelről megnéztük, ami kicsit lelombozó volt. Ráadásul helyenként az anyagminőség sem volt az igazi, bár az LG háza táján ilyen téren folyamatos javulás látható. Ezúttal minden az, aminek látszik, a panel szélén egy még viszonylag vékonynak mondható káva van, amit rendes, vastag műanyagból készítettek el, ezért nagyon jó anyagminőségre számíthatunk. Díszítésképpen elöl szálcsiszolt fémre emlékeztető mintázatot, hátulra háromszöges berakásokat kapott a kijelző. Ezek nagyon feldobták az egyébként teljes egészében matt fekete festésű monitor küllemét.


A nyomógombok a káva alján kaptak helyet. Kezelésük könnyű, mert elég távolra kerültek egymástól, és a feliratok jól látszanak a káván. A gombok minősége nagyon jó, nem kattognak, és nem lötyögnek a helyükön. Ha akarjuk, a szoftveres menükezelőt is használhatjuk helyettük (Forte Manager), de mi nem éreztünk rá késztetést. A készülék néhány gyorsgombbal is rendelkezik, melyekkel a legfontosabb funkciókat könnyebben elérhetjük. Ezek a következők: bemenet váltás, automatikus képbeállítás (VGA bemenet esetén), valamint képprofil váltás (ez utóbbi átállítható más funkcióra is). A bekapcsoló gomb fölött egy nagy, vörös színű állapotjelző lámpa is helyet kapott. Ahogy a legtöbb LG monitornál, ezt letilthatjuk a menüben, ami jó dolog, mert egy sötét szobában már zavaróan erős fénye van.


A monitor egyszerű állványt kapott, ami csupán a szokásos, legtöbb helyzethez elegendő (-5) - 20 fokos döntögetési tartományt támogatja. Az olyan különlegességekről, mint a magasságállítás, elforgatás és porté mód, le kell mondanunk. Cserébe viszont az állvány beton stabil, a kijelző még a nagyobb asztallökésekre sem billent meg.


A monitorra jellemző szögletesség a készülék pofás hátlapján is tetten érhető. Az extra vékony panel közepén egy téglatest található meg, ide kerültek a csatlakozók, és a felfüggesztési lyukak (VESA 100). A monitor vékonysága a külső tápegységnek köszönhető, ami jót tett a kinézetnek, és egy esetleges meghibásodás esetén ezt könnyebb cserélni. A video bemenetek közt egy HDMI, egy DVI és egy VGA található meg, valamint egy audio kimenet, ami a HDMI hangsávját továbbítja. A mellékletben egy kézikönyvet, egy telepítő CD-t (amin a monitor szoftverei voltak), egy VGA kábelt és a készülék külső tápegységét találtuk meg. A digitális kábelről tehát magunknak kell gondoskodni, ami lehet egy költségcsökkentő tényező is, ha már rendelkezünk otthon egy ilyennel.

OSD


A készülékben egy nagyon szép képernyőmenü kapott helyet, ami első látásra egyszerűnek tűnik, de a rengeteg almenüt szokni kell. A főmenüben csak a gyártó számára legfontosabbnak tartott beállítások szerepelnek (fényerő, kontraszt, képarány kezelés, reset), a többi funkcióért, mint pl. a színhőmérséklet beállítása, már sokat kell barangolnunk az OSD-ben. A reset funkció továbbra is rossz helyre került, és előfordult, hogy véletlenül lenulláztuk a korábban már jól beállított kijelzőt.

Lássuk a menü extráit:


Képprofilok

Most lássuk a beépített profilokat, amik a Picture Mode részlegben találhatók meg. A választék a következő sémákból áll: Text, Photo, Cinema, Game.

A profilok közül szemre egyedül a Text nyerte el a tetszésünket. Ez viszont hibátlanul ellátta feladatát, ezért szövegolvasásra keresve sem találnánk jobbat. A Photo és Cinema profilok erős élesítést használnak, ezen kívül harsány képük van. Olyannyira, hogy ekkora mértékű színezettség már fotók, illetve filmek megtekintéséhez is túlzás. Ezért jobban járunk, ha az említett célokra is inkább a Text sémát alkalmazzuk. A Game profil nem sokban különbözik az előbbiektől, azt leszámítva, hogy borzasztóan erős kék tónusa van (mi nem tudnánk elképzelni, hogy ilyen színezettséggel játsszunk).

TextPhotoCinemaGame
A mérések alapján a Text egészen pontos. A kijelzővel már így is elégedettek lehetünk, annak ellenére, hogy a monitoron még egyáltalán nem állítottunk semmit. Ha a látványtól eltekintünk, és csak a mérésekre támaszkodunk, akkor a Photo, Cinema és Game profilok sem mondhatóak borzasztóan pontatlanoknak. Különösen akkor, ha tudjuk, mekkora színezettség áll a háttérben, mi sokkal rosszabb eredményre számítottunk. Egyedül a gamma értéke szorult korrekcióra, ezt viszont mindegyik profil igényelte, hol kisebb, hol nagyobb változtatásra volt szükség.

Így hát megnéztük, mit lehet kihozni a monitorból egyéni beállításokkal. A kalibrálással során a Custom képprofilba kapcsoltunk át, amit tetszés szerint módosíthatunk. A beépített színhőmérsékleti sémák helyett pedig a kézi megadást használtuk, a 3 színcsatorna segítségével. Célunk szokás szerint az sRGB színtér minél pontosabb szimulációja volt. A viszonyítás a 2,2 gammához, 6500K színhőmérséklethez és 120 cd/m^2 fényerőhöz ment.

Helyes monitor beállításokkalHelyes monitor beállításokkal + színprofil
A bal oldali grafikonon az ICC profil nélküli, de helyesen beállított monitorról készült eredmény látható. A színek átlagos eltérése a Text-hez képest csak kismértékben javult, a színhőmérséklet, fényerőérték, és esetünkben a legfontosabb, a gamma értéke végre helyre került. A színek pontosságát az egyedi színprofil állította helyre, a tökéletesség érdekében tehát érdemes bekalibráltatni a monitort.

Ha nem szeretnénk foglalkozni ezzel, akkor a Text sémát nyugodtan alkalmazhatjuk minden területen. Egy gyári, nem beállított monitortól ez már pontosnak számít, ha pedig az extrém látványvilág áll közel hozzánk, akkor a látványos profilok is jó szolgálatot tehetnek.

A tesztpéldány beállításai

Képminőség

A monitornak remek képe van, a színek anélkül voltak élénkek, hogy ez a legkisebb sávosodást okozta volna a színátmeneti gradienseken. A szürkeárnyalatok közül a sötétebb beleolvadt a fekete háttérbe, de a többi jól elkülönült, a monitor tehát még jól elboldogul a sötét jelenetekkel. Ami a fényerőtartalékot illeti, ezzel nem bántak bőkezűen, de a panel legalább matt bevonatot kapott. A kijelző legnagyobb fényereje (203 cd/m^2 egy fehér képernyőn) éppen ezért még elég volt a napsütéses időhöz. A minimum, amit mértünk, 65 cd/m^2 volt. Ennek egy sötét szobában vesszük hasznát, így a szemkímélő használathoz nem kell a színcsatornákhoz nyúlni, elég a fényerőt letekerni.

A készüléken mindhárom video bemenetének jó képminősége van, a betűk éppen olyan élesek, mint amilyennek lenniük kell. A digitális kapuk szintjét ráadásul a VGA is hozta, a monitor tehát 3 teljes értékű bemenettel gazdálkodik, amiért külön piros pont jár (még az automatikus képbeállítás is gyorsan és pontosan végbement).

1920 X 10801680 X 10501280 X 7201920 X 10801680 X 10501280 X 720
Megnyugtató, hogy ha régebbi játékokat veszünk elő, vagy sebességnövelés céljából csökkentünk felbontást, akkor bőven akadnak szép képméretek. A kijelző az 1440*900, 1280*800, 1280*720 és 1024*768 felbontásokat annyira szépen interpolálta, hogy ezek szövegolvasásra is megfeleltek (a legtöbb esetben csak 1-2 ilyen felbontás akad). A kijelző az 1680*1050-et és 1280*1024-et közepes minőségben tárta elénk, ezek játékra még megfelelnek, ha a fentieket valamilyen okból mellőzni szeretnénk. A monitor képarány kezelésének hála ezek torzítatlanul nézhetők, azonban az 1280*960-at és 1152*864-et nem tudta lekezelni, ezek torzak maradtak. Ezt leszámítva, amikor átkapcsoltunk Original-ba, onnantól a monitor mindig tudta, hogy milyen arányt kellett használnia, ezért nem kellett állandóan kapcsolgatni.

A kijelző betekintési szögei fantasztikusan szélesek, ez már a rendes prémium monitorok közt is megállná a helyét. Az szinte magától értetődik, hogy szemből nézve a képernyő teteje és alja egyforma színben pompázik, egy homogén képernyő esetén. De oldalról is csak nagyon kevés kontrasztcsökkenéssel találkoztunk, és a kép színtorzulás nélkül maradt élvezhető. Függőlegesen is hasonló eredményről számolhatunk be, a minőségromlás alulról és felülről is minimális volt.


Bár szemből nézve a háttérvilágítás szép egyenletes volt, foltok nem látszottak, fejünk mozgatásával már némi lilásodás is előfordult. A lilásodás/kékesedés a régebbi IPS panelek jellegzetessége, az újabbaknál ez már csak szürkésedés formájában látható. A jelenség megszokható, és csak akkor látszik, ha a képernyőt nem teljesen szemből nézzük, de tény, hogy láttunk már ennél diszkrétebb megnyilvánulását is ennek.

Fekete képernyő rövid záridővel fényképezveFekete képernyő hosszú záridővel fényképezve
A háttérvilágítás egyenletességéről méréseinket is elvégeztük (a képernyő közepéből kiindulva az 5%-os eltérést jónak, a 10%-osnál nagyobbat gyengének vettük). Ez alapján a képernyő szélei kicsivel sötétebbnek bizonyultak a közepénél, és ha figyelmesen nézzük, ez a homogén szürke és barna tesztképen is látszik. A normál képi tartalmaknál viszont ebből szerencsére semmit sem lehet észrevenni.


A monitorral nagyon jól lehet játszani, sebességével és bemeneti késésével sem volt probléma. A gyorsítás kikapcsolható (Off), és ezen kívül 3 fokozatban szabályozható, így mindenki megtalálhatja a számára ideális beállítást. Amikor a gyorsítást kikapcsoltuk, akkor csak kicsivel több elmosódást láttunk, mint egy átlagos 5ms-os TN paneles monitoron, de a bemeneti késés érezhetően több volt. Bekapcsolt gyorsításnál (Low) a helyzet sokat javult, de a pontos célzási feladatokhoz érdemes eggyel erősebb gyorsítást választani (Middle), a monitor gyárilag is így van beállítva. Középállásban már igazán jól tudtunk játszani a monitoron, sebességre és közvetlenségre is tökéletes volt. Ha valaki extrém sebességet szeretne, akkor választhatja a High beállítást, bár ilyenkor egyetlen előnyként a bemeneti késés minimális csökkenését könyvelheti el a monitor. A túlvezérlés ezen a szinten már látható szellemképesedést okoz, ezért az ideális középutat járva érdemes helyette a gyári középbeállítást választani.

BenQ GW2760HM


A BenQ-et mindig is kiváló ár/érték arányú monitorairól ismerhettük, a helyzet pedig úgy fest, hogy ezt a jó szokását nem most fogja felrúgni a dél-koreai gyártó. Sőt, legújabb nagyképű kijelzője a szokásosnál magasabbra tette a lécet, mellyel egy, szinte minden szempontból kiváló monitort tett le az asztalra. De lássuk mik is ezek a szempontok. Ha filmnézésre keresünk megjelenítőt, akkor keresve sem találnánk jobbat. A panel látószögtartománya nagyon széles, ezért csak extrém helyzetben látszik némi minőségromlás, ahonnan egyébként sem néznénk egy kijelzőt. A sötét jelenetek szintén jól látszanak a monitoron, a fekete szín nagyon sötét, a háttérvilágítás csodásan egyenletes. A színek szépek és élénkek, de a gyári képprofilok hagyományosan pontatlanok. Ez nem probléma, ha a látvány az elsődleges szempont, de a pontosság érdekében nem árt bekalibráltatni a monitort. A sebességgel nincs gond, a gyorsítás jól teszi a dolgát, ezért csak kis elmosódással kell számolni. A monitornak nagyon kicsi a bemeneti késése, ezért a közvetlenségérzet is megvan. Ráadásul a kijelző az alacsony felbontásokat nagyon szépen skálázza, a készülék tehát játékra is jól használható.

Az összeszerelés minősége jó, az állvány stabil, bár képességei mindössze a döntögetésre korlátozódnak. A küllem nem hivalkodó, és a vékonynak mondható káva miatt fényes felületekből sem kapunk túl sokat, szerencsére. A menüvezérlő gombokat viszont mi lecserélnénk egy jobban használható változatra (erre a célra már házon belül is létezik jobb megoldás). A monitor video bemenetei közt természetesen a HDMI is megtalálható, a DVI és VGA mellett. A szövegmegjelenítés nem rossz, de lehetne kicsit pontosabb, egy tűéles kijelző mellett már észrevehető, hogy ez nem ugyanaz. A kijelzőben hangszórók is vannak, melyek néha jól jöhetnek, de dobozhangjuk miatt ezek nem zenehallgatásra vannak kitalálva.

A monitorhoz nem jár 3 napos pixelhiba-garancia, és hacsak nincs otthon egy digitális kábel, némi pluszköltséget jelent, hogy ezt nekünk kell biztosítani hozzá. Összességében viszont nagyon pozitív az összkép. A kijelző nem egy átmenet a drágább prémium monitorok és a TN paneles kijelzők közt, tapasztalataink alapján ez már egyértelműen a prémiumokhoz van közelebb. Ehhez mérten a vételár is nagyon baráti, mert csak 20%-kkal kell érte többet fizetni, mint a legolcsóbb TN paneles kijelzőért, ami elhanyagolható különbség a kapott többletért. Ezért nem is kérdés, hogy repül neki az ajánlott plecsni.
Vásárlás: BenQ GW2760HM
Hivatalos honlap


LG 27EA33V


A LG monitora, a legtöbb szempontból, még a fenti szép eredményeket is túlszárnyalta, ezért csak apróbb hibákat tudunk neki felróni, és azokat is csak kritikus szemmel. A kijelző színei szépek, sávosodásnak nyoma sincs, ráadásul a gyári képprofilok közt olyan is akad, amivel a monitor pontos tud lenni, ezért kalibráltatni sem kell. A panel látószögei extrém módon szélesek, éppen olyanok, mint a rendes, jóval drágább prémium paneles készülékeké. Ezért a kijelző oldalról, alulról és felülről is képes megtartani a szép látványt. A monitor a sötét jelenetekkel is elboldogul, de az IPS panelek egyik régi démonával, a lilásodással is számolni kell, ami egy sötét képernyőnél oldalról már kicsit látszik. Ez viszont az összes képminőségbeli hibája a monitornak, amivel véleményünk szerint, bőven együtt lehet élni. A háttérvilágítás ezzel együtt még egyenletesnek mondható, ezért nem is kérdés, hogy a kijelző mozivászonnak született. A monitor az alacsonyabb képméretek zömét kivételesen szépen skálázza, olyannyira, hogy ezek szövegolvasásra is alkalmasak, ezért a régi játékok kedvelői is elégedettek lehetnek. A készülék sebességére és a bemeneti késésére semmilyen panaszunk nem lehet, a testre szabható túlvezérlésnek hála remekül lehet játszani a kijelzőn.

A monitor HDMI és DVI bemenetei nagyon szép élesek, ezt a szintet pedig a VGA is tartani tudta, így a készülék 3 teljes értékű video bemenettel rendelkezik. Az állvány csak az alapvető döntögetési funkciót támogatja, de legalább beton stabil. A külső tápegységnek köszönhetően a kijelző stílusosan vékony, az anyagminőség nagyon jó, a menügombok pedig jól használhatók - ezek az apróságok mind hozzájárulnak a minőségérzethez.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy a készülék mellé 3 napos pixelhiba-garancia jár, de a digitális video kábelt ehhez a kijelzőhöz is külön kell megvenni.
Vásárlás: LG 27EA33V
Hivatalos honlap

Mivel a két kijelző ugyanannyiba kerül (72 ezer forint), így jelen esetben a választás egyértelmű, mi a két monitor közül az LG-t vinnénk haza. Ez nem kisebbíti a BenQ érdemeit, némi árcsökkenés után ez utóbbi is ár/érték bajnok lehet, és ettől függetlenül mindketten megkapják az ajánlott minősítést.


BenQ GW2760HM, LG 27EA33V
A monitorokat a Cédrus Számítástechnikai Kft.-től kaptuk kölcsön, ezúton is köszönet értük!

 

 

 

 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

18. LechooEdy
2013.04.19. 13:46
3 év gari sem gyenge. LG tényleg ki tesz magáért. És ami a legjobb , hogy matt a kijelző és a káva is. Már csak a 3D hiányzik belőle.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Benyke
2013.04.19. 14:10
Kb 2 hete vettem ilyen LG monitort, teljesen meg vagyok vele elégedve, én is csak ajánlani tudom!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. lajcsi1975
2013.04.19. 15:27
Szépen fel lett pontozva ez az LG. Nekem is vennem kéne már lassan egy baró moncsit , betettem a lehetségesek sorába.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Asagrim
2013.04.19. 19:55
Végre van VESA!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. zvigh
2013.04.19. 21:22
Kicsit pontosítsunk, a webshopban a Benő jelenleg 68.600, a Goldstar meg 74.000.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Cooley
2013.04.20. 02:03
Ismét egy kiváló teszt. Amit még nagyon szívesen megnéznék ebben a méretben, az egy 3D teszt. Passzívok közül: LG DM2752D vs Philips 278C4QHSN és aktívok közül: Samsung S27A750D vs BENQ XL2720T vs ASUS VG278HE. Illetve eleve az aktív vs passzív véleményetekre. Sehol nem találtam még normális tesztet, pláne nem összehasonlítót.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. jozsefm
2013.04.20. 08:28
Szep is jo is de 27"-ban mar nem vennek fullhd-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. kalle
2013.04.20. 09:46
Goldstar, LOL. Tudom vmikor még az özönvíz előtt az a cég volt, de akkor is...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. xXdoki88Xx
2013.04.20. 17:55
Januárban vettem egy dell u2312hm típusú monitort, nagyon megvagyok vele elégedve de nagyobbra akarom cserélni. Ez az LG tudja vajon ugyanazt a szintet (gondolok itt a színvilágra) mint a dell?

Dell nem sajnos a 27" verziója nem magyar ember pénztárcájának lett kitalálva
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. fbi1984
2013.04.20. 19:40
A Dell monitorokba is az LG szállítja a panelt.
A Dell UltraSharp U2713HM nem véletlenül drágább: 2560x1440 felbontású.
A Dell S2740L van ezen a szinten de az is 93 ezer.

Egyébként 27"-on a 1920x1080 kevés, a 2560x1440 meg sok (nagyon aprók a betűk)
Én is tervezek egy ilyet, a falra felszerelve, a székben hátradőlve is olvasható.
De könyörgöm, miért nem gyárt már valaki 1920x1200-ast 27"-on ??
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. lajcsi1975 xXdok...
2013.04.21. 12:02
Ez a kedvencem.
Ha te nagyon elégedett vagy a monitorral amit januárban vettél akkor mit keres ott a folytatásban a "de".

És hányszor belefutok ebbe , amikor szinte mindenütt van ilyen hogy a legszuperebb meg tökéletes meg hibátlan meg ez már nem is fokozható , de aztán jön a "de"!

Vicces
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. jozsefm xXdok...
2013.04.21. 13:03
Nem, ebből a szempontból nem csak a panel gyártója számít.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. xXdoki88Xx
2013.04.21. 19:29
#lajcsi1975 te agyon iskolázott, szövegértelmezés látom nagyon nem megy, menjél szépen vissza a suliba és járd ki újra.

Írtam hogy nagyobbat szeretnék, erre vonatkozott a DE !

vagy csak az zavar hogy neked csak 15 évente van pénzed lecserélni valamit?

Tipikus magyar mentalitás, csak a kötözködés ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. lajcsi1975 xXdok...
2013.04.21. 20:17
aha
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. kalle
2013.04.21. 22:37
Egyeseknek a kötekedés a perverziójuk... tuskók, ennyi jutott nekik!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. taurus-104...
2013.04.22. 17:06
Én is kb 2 hete vettem ilyen monitort, és nagyon elégedett vagyok vele. Egy 22 colos TN paneles LG-t váltott, és látványos a különbség. Teljesen egyetértek a cikkel, tényleg nagyon jó az összeszerelés, a matt káva kevésbé jeleníti meg az ujjlenyomatokat is, és tényleg nagyon jó képe van (a kategóriájában). Szerintem ár/érték arányban nagyon jó, akinek nem hiányzik a 3D az bátran vegye!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Draco3D
2013.04.25. 10:32
Egy hete vettem egy ilyen Benq-t,abszolút megérte,játékhoz(AMA közepes beállításon) és filmhez is tökéletes,ilyen mély feketét nem tud TN vagy IPS panel,nagyon nagy a kontraszt.A gombok elhelyezése az egyetlen negatívum,de pár nap alatt megszokható.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Jam88
2015.10.18. 11:10
Sziasztok!

Az lenne a kérdésem, hogy xbox one-hoz mennyire ajánljátok?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!