iPon Cikkek

Need for Speed: Rivals - a feltörekvő rivális

Dátum | 2013. 12. 03.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

“De hiszen ez nem is Need for Speed” - hallik a nép hangja minden évben, mikor meglátja az éppen aktuális Need for Speed-epizódot. A mantra annyira beleivódott a játékvilág közvéleményébe, hogy már lassan azt is elfelejtjük, miért mondjuk ezt. Mert tulajdonképpen mi a Need for Speed? Mi ennek a sorozatnak a lényege? Valaki össze tudja foglalni, milyen kritériumoknak kell teljesülniük ahhoz, hogy végre valami ismét “Need for Speed” legyen? Azért kérdezem, mert én nem tudom. Ez egy olyan sorozat, ami most már négy konzolgeneráció óta velünk van, és néhány kivételt eltekintve szinte sosem volt két egyforma epizód közben. Miben hasonlít egymásra a harmadik és az ötödik rész? Szinte semmiben, azon kívül, hogy mindkettőben van autó. A harmadik egy árkád rendőrös-üldözős anyag egzotikus sportautókkal, az ötödik pedig egy félig-meddig szimulátor kizárólag Porschékkal. Aztán voltak itt még tuningolós-éjszakai versenyzős részek (Underground), komolynak látszani akaró pályaversenyek (Shift), megmagyarázhatatlan rettenetek (Carbon), Burnout-klónok (új Most Wanted), történetet erőltető marhaságok (The Run), és akkor még a felét sem soroltam fel. El kell fogadni a tényt: nincs olyan, hogy ez Need for Speed volt, az pedig nem. Azonban úgy tűnik, viszonylag egyértelmű, hogy az Electronic Arts milyen jövőt szán a sorozatnak: mivel a kiadó láthatóan nem tud, vagy nem akar versenyezni a Gran Turismo és a Forza Motorsport által uralt szimulátoros pályán, ez lesz a tisztán szórakoztató, agyat kikapcsoló autós durrbele, amihez a Criterion minden tapasztalatát felhasználja majd. “Áhááá, de ezt nem is a Criterion fejlesztette” - mondhatnátok, és igazatok lenne. Ugyanis a Criterion kijelentette, hogy bizony nem szeretne élete végéig kizárólag NFS-részeket kalapálni, a Black Box pedig soha nem tudott egyetlen tűrhető játékot sem letenni az asztalra, így az Electronic Arts egy új stúdiót hozott létre.

Ez lett a svéd Ghost Games melynek tagjait (micsoda meglepetés) nagyrészt a Criterion emberei teszik ki, csak odébb költöztek pár országgal. Melléjük olyan szakemberek csatlakoztak még, akik korábban a Project Gotham Racingen, a Forza Horizonon, vagy éppen a Far Cry 3-on dolgoztak. A Far Cry fejlesztők itt minden bizonnyal nagy hasznát vették a nyílt világokról szerzett tapasztalatunknak, lévén az új NFS is ilyet hoz nekünk. Ez a világ pedig a Redview County nevet kapta, és ugyan nem kifejezetten nagy (még véletlenül se tessék FC3-szintre gondolni), de azért éppen elég betonozott (és nem betonozott) utat biztosít ahhoz, hogy legyen elég hely kiszórakozni magunkat. Ráadásul a készítők mindent bepasszíroztak, ami csak az autóvezetést élvezetessé teheti a környezet szempontjából: látványos hegyi utak, széles autópályák, vidéki hosszú egyenesek, kacskaringós mellékágak, lepusztult és sivár környékek, erdők, ugratók, rövidítések - egy szó, mint száz: változatosságban nem lesz hiány.
A Rivals rögtön a kezdetekkor választásra kényszerít minket: vagy versenyzőként, vagy rendőrként csinálhatunk karriert Redview County útjain. Ha ezt sikerült eldönteni, akkor szabadon járhatunk-kelhetünk a nyitott világban, indíthatunk eseményeket (mint például a Burnout Paradise-ban), vagy nekiállhatunk teljesíteni a fejlődésünk útját jelentő Speedlisteket, azokból is fejezetenként hármat. A Speedlistek hat kategóriába sorolhatók be, melyekből a versenyzőkhöz és a rendőrökhöz is három-három tartozik. Előbbieknek a Race, a Pursuit és a Drive, utóbbiaknak pedig a Patrol, Enforcer és Undercover érhető el. Ezek alá különböző jellegű kihívások tartoznak, melyekből hármat kell teljesítenünk a továbbjutáshoz, de a játék megengedi, hogy a különböző kategóriákból szabadon válogassunk. Ennek köszönhetően mindenki megtalálhatja azokat a versenyeket vagy tevékenységeket, amik illeszkednek a játékstílusához, és nem feltétlenül kell unalmasnak, vagy frusztrálónak tűnő dolgokkal tölteni az időt. A kihívások sikeres teljesítésével, versenyek megnyerésével, vagy éppen versenyzők lekapcsolásával, Speed pontokat gyűjthetünk, amik gyakorlatilag a játék valutáját képezik. De itt bejön egy kis csavar: minél tovább maradunk kinn a nyílt terepen, és minél több kihívást teljesítünk egymás után, annál magasabb szorzóval gyűlnek a Speed Pointok, viszont annál inkább köröznek minket a rendőrök. A bökkenő csak annyi, hogy a megszerzett pontokat nem kapjuk meg rögtön és véglegesen, előtte el kell mennünk a rejtekhelyünkre, ahol leadjuk őket. Viszont, ha ez nem sikerül és lekapcsolnak a rendőrök, akkor minden addig megszerzett pont elveszik - pontosabban az intézkedő biztosúrhoz kerül. Alaposan meg kell gondolni, mennyi kockázatot vállalunk.

Ezek a rejtekhelyek szolgálnak arra is, hogy fejlesszük az autónkat, illetve itt tehetünk szert új járgányokra is. Mivel a játék első felében olyan ütemben kapjuk az egyre gyorsabb és újabb verdákat, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket, a fejlesztésnek nem sok értelmét láttam, azok inkább később lesznek hasznosak. Persze, ha az egyik korai autó nagyon a szívéhez nő valakinek, megteheti, hogy beleöli minden pontját, és bármennyire is nevetségesnek tűnik, később felveheti majd a versenyt a legdurvább szuperautókkal. Persze nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás. Érdemes azt is tisztába tenni, hogy itt senki nem szabad, hogy Forza Motorsport-szintű tuningra gondoljon, ebben a játékban erre nincs is szükség. Itt csak a következő fő kategóriákban javíthatunk járgányunkon: tartósság, erő, irányíthatóság, gyorsulás, végsebesség.
De milyen érzés autózni a Rivalsban? Nos, gyors. Oké, ez nem túl meglepő egy árkád autóverseny esetében, de tényleg folyamatosan 200 felett látjuk majd a mutatót, a fékre csak néha kell rálépnünk, a kanyarvétel inkább abból áll, hogy ügyesen drifteljük végig az ívet. Aztán megjönnek az ellenfelek, és csatlakoznak a mókához a rendőrök is, és elindul az adok-kapok. Minden autónak van egy bizonyos “éltereje”, amit teljesen le kell vennünk ahhoz, hogy a roncstelepre küldjük (illetve az utak mellett elhelyezett műhelyeken áthaladva tudunk “gyógyulni”), így a Burnout azonali kiütéseiről le kell mondanunk. Erre vélhetően azért volt szükség, mert itt nagyon sokszor igazi, valós emberek lesznek az ellenfeleink az AllDrive rendszernek köszönhetően. Az Electronic Arts és a Ghost Games ezzel szeretné eltörölni a határokat az egy- és többjátékos üzemmód között, amikor ugyanis online vagyunk, sosem leszünk egyedül a világban. Az esetek többségében a játék berak mellénk még legfeljebb öt másik hús-vér ellenfelet, ha pedig a barátaink már bent vannak egy világban, úgy nagy eséllyel mi is melléjük kerülünk. Mivel a térkép elég nagy hat ember számára, előfordulhat, hogy sok ideig nem találkozunk senkivel. Aztán egyszerre elmegy mellettünk egy egész konvoj, versenyzőstül, rendőröstül, és mi szabadon beszállhatunk a mókába, vagy éppen elkezdhetjük levadászni a térkép legkörözöttebb gyorshajtóját, opcionálisan együttműködve a többi játékos által irányított rendőrökkel. Az egész rendszer észrevétlenül és tökéletesen működik, és ezzel meg is szűnik az igény arra, hogy unalmas lobbikban kelljen várakoznunk, míg találunk magunk mellé ellenfeleket. Ha már úgy is egy világban vagyunk a többiekkel, elég egymás mellé húzódnunk egy versenynél vagy eseménynél, és máris együtt indulhatunk el rajta. Ez idegenekkel persze nem mindig jön össze, olyan meg még ritkábban, hogy egyszerre hat ember álljon ugyanazon a rajtrácson, de a hangulat azért megvan, főleg akkor, amikor ez az egész egy hosszú és egyre durvábbá váló, a fél megyét átszelő látványos üldözésbe torkollik.

A Need for Speed: Rivals tehát alapvetően jól működik és élvezetes, azonban akad néhány probléma is. Először is a sorozat továbbra sem tud elszakadni attól az érthetetlen játéktervezői döntéstől, hogy az ellenfelek látványosan lelassítanak, ha nagyon lehagynak minket, esélyt adva ezzel arra, hogy utolérjük őket - ami még nem olyan nagy baj, az már inkább, hogy utána a célvonalhoz közelítve irreálisan felgyorsítanak, lehagyva minket akkor is, amikor teljes gázzal közlekedünk. Hasonlóan idegesítőek tudnak lenni a rendőrök is, akik a játék utolsó harmadában már folyamatosan a hátsónkban vannak, bármit is csináljunk, és szintén utolérnek minket bármilyen körülmények között, legyen bármilyen tápos is az autónk, és vezessünk bármilyen hibátlanul is. Ha pedig lekapcsolnak, akkor a korábban már ismertetett módon elvesznek a pontjaink, ami így eléggé visszaveti fejlődésünket, ez pedig szerintem ismét hibás játéktervezés, ugyanis rendkívül kiábrándító tud lenni - nem véletlen, hogy a World of Warcraftban sem veszítünk aranyat vagy tapasztalati pontot halálkor. Nem is beszélve arról, hogy jobb, ha nem kapunk váratlan telefonhívást és nem jön ránk a szapora játék közben, ugyanis az AllDrive rendszer miatt nyilvánvalóan nem lehet pause-olni sem. Akad még tehát néhány furcsa dolog, amit a Ghost Gamesnek ki kell majd köszörülnie a jövőben, azonban egyértelműen úgy tűnik, hogy a Need for Speed végre jó kezekbe került. Valószínűleg mindannyian jobban járunk, ha a Criterion máshol kamatoztatja kreativitását, és persze azzal is, hogy a Black Box többet nem nyúl hozzá a franchise-hoz.
A srácok vizuális fronton is kihozták a maximumot, amiben segítségükre volt az új Frostbite 3 motor. A Battlefield 4-et is mozgató motor otthon érzi magát egy autós játék alatt is: a jelenlegi generáción hozza azt, amit elvárhatunk egy nyolc éves géptől, és ugyan a PS4-es és Xbox One-os verziót ezúttal nem tudtuk tesztelni, hallottunk beszámolókat, melyek szerint nagyon jól fest az játék mindkét masinán, 1080p-ben. Érdekes módon azonban a készítők nem csak a konzolos változatokat rögzítették maximális 30fps-ben, de a PC-set is, ami egyrészt érthetetlen, másrészt pedig alaposan felbőszítette a PC-s játékostábort, akik valószínűleg ezek után ismét megszavazzák majd az Electronic Artsot az Egyesült Államok legrosszabb vállalatának. Pedig most nem is igazán érdemlik meg, mert egyébként a Need for Speed: Rivals egy pörgős, hangulatos, élvezetes játék, tele emlékezetes pillanatokkal és üldözésekkel. Ezek mellett pedig egy olyan multiplayer rendszert mutatott be, amit ha tovább tudnak fejleszteni, nagy jövője lehet.

Platformok: PS3, PS4, Xbox 360, Xbox One, PC Tesztplatform: Xbox 360
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

73. Terror
2013.12.03. 08:34
Amikor a Shift megjelent, arról volt szó, hogy több ágra bontják a sorozatot, és egyformán lesznek realitásra törekvő, már-már szimulátor jellegű játékok és arcade versenyek. Na azóta is csak az arcade szemét jön menetrendszerűen. Miket is beszélek, hiszen egy arcade játékban legalább vannak ellenfelek, akik a maguk módján tekernek körülöttünk. Na itt ilyen már régen nincs. Minden scriptelt, megrendezett, itt MI-ról beszélni értelmetlen. A játékélményt 7 helyett 2-nek, a szavatosságot meg 1-nek mondanám inkább, a többivel egyetértek. Ja és természetesen a kamera már megint be van rakva az autó mögé, úgyhogy sokszor magától az autótól nem látom, mi van előttem. Ezt ki találta ki, nem tudom, tényleg olyan nagy művészet lenne feljebb rakni a kamerát, hogy esetleg lássunk is valamit? Szörnyű.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. ToXeN
2013.12.03. 08:38
Azóta rossz az NFS széria amióta rendőrök vannak benne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. TheRealTsL
2013.12.03. 08:40
Azt az egy órát is sajnálom, amit rászántam, míg kipróbáltam. 82% ... kinek hogyan végülis...
NFS cím alatt már tényleg nem tudnak produkálni semmi értékelhetőt.. a következőre remélem lesz eszem és azt az "egy órát" se áldozom be.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. mocsok92
2013.12.03. 08:52
@ToXeN: tehát 1998-óta nem játszottál olyannal, ami tetszett volna?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. Shinjiii
2013.12.03. 09:19
InGen, annyira személyes tesztet okádtál ide, hogy az már igazán bicskanyitogató...

Ennyire azért nem kéne porig alázni a Black Box-ot. Letette az asztalra az UG-kat és HP2-t is. Ugyan aztán elindult a lejtőn, de szerintem hozott egyfajta elfogadható szintet a Run-nal. Ennek a játéknak meg csak a többjátékos módja az, ami fogyaszthatóvá teszi, ugyanolyan az egész, mint a MW. Driftes kanyar kétszázzal, és másodperc törtrésze alatt a kúton gyógyuló autók (igaz, ezt magyarázza a mp mód is, de legalább az autó színe már nem változik meg).

Nem kell itt pocskondiázni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. Andos
2013.12.03. 09:56
Felment bennem a pumpa az értékelés olvasása közben. Először is! Én személy szerint tulajdonképpen tudom mit kell érteni az eredeti hamisítatlan NFS alatt. Aki nem azt nagyon tudom sajnálni, mert az akcióval dúsított autóversenyzős játékok korszakának legjavát hagyta ki. Bár nem nagyon ismerek ilyet, ezért szomorú látni, mennyi marhaságot hordanak össze róla azok, akik elmondásuk szerint szintén veteránnak számítanak az NFS játékokba ölt óráik miatt. Vagy csak azok akik kiálltak mellette, amíg nem cseszte szét a Criterion, és már rég lemondtak róla, ezért csak a trollok fejtik ki véleményüket, akik minden évben elnyafogják, hogy hát ez eddig is mekkora szar volt, mert nem szimulátor. Fogjátok fel nem mindenkit érdekel, hogy az NFS soha nem volt szimulátor. Kell arcade is, mert másnak az jelenti a kikapcsolódást. Aki szimulátor fanboy, az menjen Grand Turismozni, aki zúzni annak ott a Burnout, vagy a Flat Out. Kell minden kategóriából sorozat, és akkor mindenki boldog. Itt konkrétan a probléma az, hogy az NFS mint széria sorozat, eltűnt. hozzá lett keverve egy jó recepthez valami olyan, ami együtt egy értékelhetetlen katyvasz. Mintha a májkrémes kenyérre rákennéd a lekvárt. Amíg volt Burnout, meg NFS addig jó volt mindenkinek, mert mindenki azzal játszhatott ami közelebb állt a szívéhez. Na most akit utóbbi vonzott jobban, az joggal haragszik a Criterionra. Ezt kéne végre megérteni, mert ez valóban nem NFS.
Miért? Mert az NFS alapötletére lett rá ültetve a Burnout fizikája, játékmenete, élménye. Ezért a májkrémes kenyerem annak akar kinézni, de az ízét elrontja a lekvár. Amikor megír a tesztelő egy ilyen cikket, figyelembe kéne vennie, hogy a játékosok nagy részét teszi ki, akik nem a látványra, a szavatosságra, vagy a realisztikusságra utaznak. Hanem szimplán játékélményt szórakozást akarnak, nem a részletekre koncentrálni, amit a Criterion belekontárkodása előtt, (még a shift is beletartozik) ki is elégített az NFS, Hiába volt más a háttér. Nem számított, hogy 99-ben a High Stakes-el toltam, vagy 3 év múlva a Hot Pursuit 2-vel, utána 2004-ben az Underground-al, és így tovább a Pro Street-ig. Mindegyiken még éreztem, hogy nagyjából NFS. Az élmény a fizika miatt. Azt a feelinget, mostanra egy autós játék sem adja vissza. Mindegyik nyújt valami élményt egy bizonyos formában. De az NFS féle eltűnt végleg. Helyette van Burnout szennyezve az NFS nevét.
Bocsi a hosszú hozzászólásért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. Heroes27
2013.12.03. 10:10
Hogy kaphat 8-as szavit, amikor 2 hónap múlva a kutya nem játszik vele? A grafika - hang okés, de az a baj ezzel, hogy azt a pézt, amiért ezt adják, nem éri meg. Vicc az egész, egy röhej. 12 éves korig oké, de afölött már húzós.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. kovy29
2013.12.03. 10:25
Hogyhogy csak 8 pont a látvány? Ennyire lebutították a FB3-at?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. Kerty
2013.12.03. 10:32
huh na Azért ez a 82% elég erős lett. Mondjuk eddig se akartam játszani ezzel a torzszülöttel Személy szerint én még a Carbont is csíptem a bugyuta csapatrendszer, a folyamatos éjszaka és a rövid játékidő ellenére de az után már nekem elég volt ebből a híres neves frencsájzból
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. ToXeN
2013.12.03. 10:44
@mocsok92 Jogos Mondom mi volt a Need for Speed nekem: Porsche Unleashed, Underground 1-2, Carbon és kész.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. Magrathea
2013.12.03. 10:49
/off
Az én kedvenc árkád autósom Motorstorm 1-2, egyik NFS se vonzott soha. Nem tudom miért. Ezek viszont a MotorStorm 1 megjelenése óta úgy elkaptak, hogy ha autóshoz van kedvem, sosem jut eszembe mást tolni, a Motorstorm kell és kész. Az Apocalypse sajna gyengébb lett, nem kellett volna beleerőltetni a narratívát, de azért az se vészes. Én bízom az Evolution-ben, kíváncsi vagyok a DriveClub-ra még ha az nem is hasonlít a MotorStorm-ra. ><

Szerencsétekre én nem igazán tesztelek autós címeket! A MotorStorm-ról írtam visszatekintőt, de az betutható a fangirl mivoltomnak. ^^
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. Terror
2013.12.03. 10:51
Inkább a Screamerből jött volna n+1 folytatás, mint ebből...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. pal07
2013.12.03. 11:08
nem lett valami nagy durranás , kb az utolsó amik jók voltam az Carbon és MW ezenek legalább 6-7 éve már .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. Joker80
2013.12.03. 11:25
Hát még NFS HP (2010) sem lett jó, mert teljesen Burnout feeling miatt tették tönkre NFS nevet. Benne még az a legrosszabb, hogy a rendőrök csalnak, hiába menekülsz előlük úgy is utoléri akár 500km/h-ben. Kedvencem még NFS HP2 volt. Jó lenne ebből újra feldolgozni HD-ben(16:9 képarányban), talán összes régit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. MrApollo
2013.12.03. 11:26
Igazán sok gond nincs is vele...túlvan hypeolva h mekkora jó...pontozva is túl lett elég szépen.
Pont levannak írva azok a dolgok amiért tucatgagyivá vált..
Nemkell levenni a gázról a lábad...max csak 1x befékezel és driftelve bármit beveszel 200al...sztem sokaknak ezzel van a baja...meg azzal h a tuning kimerül olyan dolgokba h kapsz készen 1-2karosszéria elemet, stb..
Nitro adagolás sem tetszik...szakaszonként megáll...újra rákell nyomni.

Fura..30as limitet meg szokni kell ahogy a The Run-nál..bár kitolható egy parancssorral És bármire átírhatja a user..ha a gépe képes az általa átírt fps szint folyamatos biztosítására, bár csak ez esetben van értelme.

El-el játszogatok vele nemazt mondom h nem....de tényleg ész sem kell már hozzá
"Nyomd ész nélkül a felfele nyilat..." 82%.....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. langward
2013.12.03. 11:42
Amúgy ebbe ha kiütöd a 30fps limitet akkor begyorsul a játék, épp annyival amekkora limitet beállítasz neki, tehát 60fps-nél 2x gyorsabb a játékmenet... ez aztán technika... Régi DOS-os idők...

Kis kedvcsináló angolul tudóknak: [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. qwertzzui
2013.12.03. 12:32
langward: Ez a videó, rendesen üt!!! Köszi, hogy megosztottad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. Magrathea
2013.12.03. 12:36
MrApollo:
Ez a játék tisztán árkád, ezt tudja. Szerintem Te inkább vágysz egy félszimultor/szimulátor játékra. Az arcade játékokhoz kell mérni, ott pedig miért ne kaphatná meg a 82%-ot?

langward:
A 30 FPS PC-n tényleg nagyon csúnya (Xbox 360-on teszteltünk), de pusztán ezért nem húzhatjuk le a sárga földig. Egyáltalán nem hibátlan a játék, de a tesztelőnk szerint az utóbbi idők talán legjobb NFS-e.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. gabeszmake...
2013.12.03. 13:08
langward

Már van olyan megoldás is amivel nem gyórsul be, egyedüli hátulütője annak ha beállítod 60 fps-re, hogy ha a vga-d nem tudja tartani akkor az ellenkezőjét éred el és olyan lesz mint a lassított felvétel.

ezt a parancsot kell megadni asztalon jobb klikk az nfs ikonra és az ".exe" után beilleszted:

-GameTime.MaxSimFps 60 -GameTime.ForceSimRate 60


http://www.youtube.com/watch?v=01hrA1J7j_c
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. nedcoleman
2013.12.03. 13:33
Csak azt sajnálom a leírásban, hogy ugyanezek a fotók vannak fent a gamespoton is. De nem hasogatom a szőr szálait... Viszont ismét csak azt látom, hogy ízlésbeli dolg(ok)on vitatkoztok. (Nekem tetszik jól elvagyok vele - Tessék)
Need For Speednek hívják tehát ez egy Need For Speed nem más - ennyi.
El kellene fogadni, hogy ez van. Mondom ezt úgy, hogy az NFS első részével több száz órát nyomtam le és inkább nem aludtam csakhogy mégegy versenyt hadd nyomjak le.

Átalakult ez is, (mint minden másik game) és azért, mert kritizáljuk nem lesz jobb vagy több. Követi azokat az igényeket melyekre Pistikének szüksége van. S kis Pistikének ez nagyon is megfelel. Akkor én is Pistike vagyok?! Csak azért, mert szórakoztat? Egy arcade autósságról van szó, ami egészen jól hozza azt amire hivatott. Csúszkálsz meg száguldozol, (mint hülyegyerek) nem több, de arra pontosan megfelel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. langward
2013.12.03. 13:56
@Pacman: Igaz, átsiklottam a tesztplatformon, attól persze még vicces ez egy AAA-s címtől..

@gabeszmakesz: Kár hogy erre a fejlesztőknek már nem volt ideje...

Egy szó mint száz.. ez a játék PC-n egy nagyon kokány valami.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. Imre22
2013.12.03. 14:02
Fényévekkel jobb lett mint a Most Wanted 2012. Karácsonyra szerintem megveszem magamnak. Nagyon jó játék,mondom ezt úgy,hogy nem Kis Pistike vagyok,hanem 25 éves. Nekem nagyon bejön. A Most Wanted 2012 viszont halál unalmas szar volt. Ez az én véleményem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. Andos
2013.12.03. 14:36
Az utóbbi idők legjobb NFS-e? Maximum azok között, amióta a Criterion Copy Paste-za a sorozatot Hot Pusuit óta. Még egyszer mondom, ez nem NFS. Ez Burnout! NFS csomagolásban. Nem átalakult, megfertőzték! Mint amikor a kínaiak patkányt akarnak eladni egzotikus kutyaként. Valószínűleg aki elélvezett anno a Burnoutra, azok egyáltalán nem bánják azt az irányt, amibe eltolták a sorozatot. Régen se kellett sok ész játszani vele, de legalább be lehetett venni egy kanyart driftelés nélkül...
Tavaly mikor kijött a Most Wanted nevet is bemocskoló szenny, ugyan ilyen szemellenzős értékelést adtatok ki róla. Mondván, hogy mennyit haladt és fejlődött a széria, mert régen bebukott az eladások miatt. Pedig az Hot Pursuit 2, és a Most Wanted között élte arany korát. Akkor még torrent sem volt. Nem volt egy épkézláb autós arcade játék. Aki akkor is szimulátorozni akart ment tocázni, aki izgalomra vágyott, azt teljesen kielégítették az akkori NFS-ek.
Arcade játékokhoz mérten sem éri el béka segge alját se. Hiába a látvány, a hangeffektek, a szabadon bejárható terület. Attól még egy újabb lehúzott bőrdarab, nulla szavatossággal, és unalmas szar ezerszer látott játékélménnyel.
Nem is értem mit szitkozódok, végül is van aki még a CoD-ot is az év legjobb fps-ének látja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. Magrathea
2013.12.03. 15:00
Andos: Érthető, hogy csalódott vagy ha nem azt kaptad amire vágytál. A széria - valakinek sajnos, valakinek nem - számos irányba kinyúlt, ez EA pedig most elköteleződni látszik az újonnan alakult csapat mellett. Nagy eséllyel a következő NFS a Rivals aszfaltcsíkján száguld tovább, majd az emberek eldöntik a pénztáraknál, hogy mi lesz a jövő. Raktak bele izgalmas újításokat, amiket van hova fejleszteni (AllDrive), de ha arra vársz, hogy egy újabb "igazi" Hot Pursuit vagy Most Wanted jöjjön, akkor több mint valószínű csalódni fogsz és ez már nem a Te sorozatod.

Olyan 10 éve én is megtanultam elfogadni, hogy a mainstream szerepjátékok már sosem lesznek olyanok, mint a BG vagy az IWD (aztán jött a Kickstarter). Közben viszont nem kezdtem el piszkálni a BioWare-t, hogy a Dragon Age vagy a Mass Effect már nem BG, tőlük most ez jön, ezt is lehet szeretni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. Humbuk
2013.12.03. 16:28
Andos: LOooool mikor élte? mikor élte?
Megsúgom: a 90es években élte az aranykorát az NFS. Akkor még az EA sem kókány csürhéből állt.
Én az NFS-t, mint eredeti/igazi az 1-5ig tartom számon
Nfs 1; Nfs 2 Se, Nfs 3 Hot pursuit( all the time favourite), Nfs 4 High Stakes(vagy más kinek mi volt meg), Nfs 5 Porche 2000.
Nah szal kb eddig volt nfs az nfs. A hőn szeretett hp2 egy rakás... szerencsétlenség. Az underground már valami érdekesebb Fast and Furious szerű game volt. Underground 2 (másik kedvenc az FF miatt ^^)
A carbonban lehetett volna potenciál (jó kis customization volt benne). A Most Wanted sem volt szerintem rossz!
Nah hát ezek után hagytam abba az NFS-t konkrétan. The run-t próbáltam még, de már az sem volt igazán jó.

Szerintem az a baj, hogy a játék fejlesztők nem tudják néha eldönteni, hogy milyen korosztálynak akarnak játékot csinálni, és ezért van az, hogy a 20+os gamerek "le vannak idiótázva" talán ezért érzem én is, hogy hülyének néznek a készítők és húzom fel magam sok-sok baromságon. Ami valljuk be, lehet a kicsiknek nem olyan triviális.

Ja, és kikérem magamnak és a criterionnak, hogy a burnout szar lenne! Szerintem a Paradise baromi hangulatos kis game! Nem bántam meg a vételt, szórakozni, ugratgatni pont elég.

Az új NFS-t is kipróbálom majd ha sikerül valakinél, de már az előzőekben is idegesítettek az AI-nak a furcsaságai (bevárás, rakéta üzemmód) amelyeket sajna a legutolsó most wantedbe is láttam.

Az értékelés miatt megint kár sírni, valakinek az X-Rebirth is tetszik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. Konigstige...
2013.12.03. 17:01
Olvasva a kommenteket és az értékelést arra a következtetésre jutottam hogy porosodjon inkább a boltok polcain ... még jó hogy nem rendeltem meg. Majd talán legközelebb, addig marad a SHIFT 2
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. tomchee
2013.12.03. 18:14
Mindenhol, 80%ra értékelik a teszterek. De az userek viszont csak 28% ra... nah akkor most még is kinek van igaza?
http://www.metacritic.com/game/pc/need-for-speed-rivals
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. Domfoz
2013.12.03. 18:21
Lehet csak én vagyok ilyen beteg állat, de a rakéta üzemmód tetszik: legalább van kihívás Ha jól emlékszem már a RÉGi most wantedbe is van ilyen funkció, Catch up néven
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. YellowFlas...
2013.12.03. 18:36
InGen, mit szívtál, miközben ezt a tesztet írtad? Én is akarok ilyet!
Ez a teszt az év poénja. Shinjiii mellé állok, bicskanyitogatós remekművet raktál elénk...
Komolyan... ha ilyen tesztet írsz legközelebb is, hagyd abba a tesztírást. Nem vicc.
82%? 30% a max, baromi nagy jóindulattal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. Shinjiii
2013.12.03. 19:39
És ez még hagyján, de azt írja, változatos tájak. Hát lehet csak az én szemem csalóka, de az egész térképet végigjárva is 90%-ban homokszínű tájjal találkoztam, itt-ott fákkal tarkítva, nem is beszélve az ÁLLANDÓ fekete aszfaltról, a sárga dupla csíkjával... Egy árva város, se falu az egész játékban, kint vagy a prérin, és érezd jól magad.

Ennél a résznél még a BurnWanted is jobb szórakozást nyújtott, pedig annak hatására is kénytelen voltam kötelet akasztani a nyakamba...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. dragon83
2013.12.03. 19:47
Yellowflash, 30%? Mert az aztán nagyon objektív lenne. Elhiszem, hogy nem tetszik neked a játék, de azért ne harapjuk már le a cikkíró fejét mert magasabb pontszámot adott rá, mint te tennéd. Elmondom, ha te írtad volna a cikket, és 30%-ot adsz rá, azon nevetnék, hogy miként sikerült ennyire alulértékelni. Mert azért ez nem egy 30%-os játék.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Atesz1987
2013.12.03. 20:12
Én utoljára a Shifttel játszottam, az egész élvezhető volt.

Amúgy akik azzal érvelnek, hogy ez már nem NFS, azok mit szólnak például a COD-hoz? Az egy világháborús FPS-nek indult, aztán mi lett belőle? Akkor az új COD nem COD? Amúgy az új CODok helyett simán játszom inkább a MoHAA-val.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. AxoPy
2013.12.03. 22:05
fel van húzva ez is, mint a CoD teszt végeredmények is: mérhetetlenül elfogult és szubjektív
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. qwertzzui
2013.12.04. 01:05
Pedig reális amit YellowFlash írt.
Metascore: 75/100 (13 kritika)
USER score: 2.8/10 (270 szavazat)

OFF:
Előttem írtak az új CoD-ról is az még viccesebb metán...
Metascore: 68/100 (13 kritika)
USER Score: 1.8/10 (2027 szavazat) DD Ez mindent elmond

ON: A játékosoknak még mindig jobban hiszek, mint a játékot kritizáló újságoknak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. dragon83
2013.12.04. 08:12
qwertzzui, ugye tudod, hogy a Metacritic user értékelések még annyit sem érnek, mint a Metascore?

Nem találod furcsának, hogy tele van 0 pontos értékelésekkel? Szerinted az objektív? A helyzet az, hogy sok hisztis csak dob egy 0-át rá, hogy minél jobban lehúzza a játékot, mert neki nem tetszik. És ezt vedd készpénznek.

Divat lett, hogy az új EA/Activision/Ubisoft játékokat alapból 0-zák a játékosok. És persze vannak akik ezt megpróbálják kiegyensúlyozni azzal, hogy automatikusan 10-et adnak rá, ami kb megint nem ér semmit.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Leon121
2013.12.04. 08:20
Mert a Metacritic user score aztán igazán mérvadó ám... Ahol a 10/10 "istenkirályszupergamma" meg az 1/10 "miezaszaréletembenennélrosszabbatmégnemláttam" skála létezik az anonim felhasználók 99%-ánál, igen, ez tényleg sokkal reálisabb képet ad. Ugyanmár!

...látom kis fáziskéséssel kábé ugyanazt írtam, mint dragon kolléga. Ez van, ha a hozzászólás írása és elküldése között egyéb dolgom akad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. gumitamin
2013.12.04. 09:32
Mekkora gáz hogy nincs belső nézet!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Shinjiii
2013.12.04. 10:18
dragon83, annyira ellenkezel, neked azt a büntetést adnám csupán, hogy életed végéig az ilyen fail értékelésű játékokkal tolhatnád csupán! Szerintem másfél hét múlva már könyörögnél a pisztolyért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. dragon83
2013.12.04. 10:40
Shinjiii, miért neked életed végéig ezzel a játékkal kell játszanod?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Asagrim Leon1...
2013.12.04. 10:41
A metacritic userscore összesítés teljes mértékben mérvadó, ugyanis a felhasználók többsége úgy értékel, hogy befolyásolja azt. Ha kevesebb mint amennyit szerinte ér 10-et ad a játéknak hogy feltornázza, ha több, akkor pedig 1-re. Tehát igenis mérvadó azoknak a 10-eseknek meg az 1-eseknek a köztes pontozással mért átlaga, mert végérvényben ilyen pontozással is arról ad egy köztes átlagot, hogy a felhasználók szerint hány pontot ér a játék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. dragon83
2013.12.04. 12:09
Bocs, de ez hülyeség. Akkor miért van az, hogy más játékoknál normálisan tudnak értékelni a játékosok, kihasználva a 0-10 skála teljes spektrumát, de itt nem? Azért mert ez egy PC-s EA/Activision/UBI játék, ezért sokan direkt rászállnak. Nézd meg a konzolos verziók értékelését, az valósabb képet mutat. Ok, a PC-s verziónak vannak technikai hibái (30 fps), de a játékmenet ugyanaz. És mégis a pontszámokban hatalmas a különbség.

Vagy nézd meg az indoklásokat. "Úristen, 30 fps a limit. 0 pont!" vagy "Nem lehet menet közben leállítani a játékot. 0 pont!" Ugyan már. A 0-s értékelők nem a valós pontszámot akarják beállítani, hanem ha rajtuk múlna, akkor 0.0-ra húznák le a score-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Th3Ac3
2013.12.04. 14:18
Érdekes a teszt önmagában, ám a többiekhez csatlakozva kissé elfogultnak tartom a magas pontszámot. A csapatnévváltása az EA-nak nem tudott meggyőzni hogy kipróbáljam ezt a részt, mert a Burnout sosem volt a szívem csücske és ez még mindig csak egy átnevezett valami.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. JamesBond
2013.12.04. 15:23
Ez nem NFS, ez egy szenny, igaz az utóbbi évek leginkább játszható szennye, de ez cseppet sem pozitívum.

NFS Underground 1-2, Most Wanted (nem a 2012-es gyalázat) ezek voltak a játékok, amit szinte minden évben előveszek és kipörgetek, nagyszerű zene, pörgős játékmenet, nem fékre taposol és driftelsz 200-al kategória irányítás. Rendes tuning, és testre szabhatóság. Ez az igazi NFS élmény, amit a "cikk" író szerint senki nem tud körül írni, itt mégis jó páran megtették. Az élmény, a szavatosság, az amit ezek nyújtanak, az első UG több mint 10 éves, és előveszem, élvezem, kikapcsolódást nyújt, barátnőm is kéri hogy tegyem fel neki.

De ami a legnagyobb vicc, hogy általában egy Criterionos szar után teszem fel valamelyik UG-t hogy lenyugodjak... Volt amikor ért valamit az NFS név.


Az hogy a Black Boxot gyalázzák a cikkben, az érthetetlen, a Criterion meg az EA levehet szájjal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. BlazingDaw...
2013.12.04. 15:28
Már nem azért, de most mivan? A Black Box egy jó stúdió, és az egész NFS Szériából a számomra legkedvesebb részeket ők hozták el.. Oké, hogy személyes vélemény, de ezt egy kicsit durvának érzem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. JamesBond
2013.12.04. 15:30
Csak érdekesség képen a legnagyobb letöltős oldalon rendeztem seederek alapján az NFS játékokat, első 3:

1. Underground 2 (Úgy hogy 8 éves feltöltés)
2. Rivals
3. Most Wanted

Természetesen az Undergroundok megvannak eredetiben, mielőtt valaki nekem esne.
De hogy a mostaniakért nem fogok pénzt adni az 100%, igaz nem is játszom velük mert élvezhetetlenek. Sőt, most megkeresem
Steamen vagy ahol megtalálom, és megveszem a Most Wantedet is!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. FRK
2013.12.04. 15:40
Szerintem egy árkád versenyjátéknál nem annyiból kellene állnia az izgalmaknak, hogy ledolgozzuk azt a hátrányt, ami abból fakad, hogy:
- Az AI belénk, betonfalba, szalagkorlátba csapódva vesz lendületet, aminek hatására simán legyorsul minket.
- Ha én le akarom szorítani a gépi ellenfelet, akkor lelassulok, de ő drasztikusan gyorsul.
- 175-200 km/h-val vesz be lassítás nélkül egy olyan hajtűkanyart, amelyet én ugyanazt az ívet használva 90 km/h-nál a falba csapódok.
- A 20 másodperces hátrányát a gép 5 másodperc alatt behozza hegyi szerpentinen, 200-al kanyarodva.
- Ha van forgalom, akkor kanyar be-és kijáratokhoz, ugratás utáni érkezőhelyhez dob elénk, hogy biztos legyen az ütközés.
- Rendőri üldözésnél a játékost 3 rendőrautó lökdösi, taszigálja, előttünk/utánunk jövővel egy sem foglalkozik.

Márpedig az NFS széria évek óta az ilyen csalásokkal operál és teszi "izgalmasabbá" (inkább idegőrlővé) a játékot.
Egy ilyen játéknál számomra az lenne az izgalmas, hogy kiélezett, de egyenlő feltételekkel vívható csatákat tartalmazzon, ahol ha én hibázok ugyanannyi legyen a "büntetés", mintha az AI hibázna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. JamesBond
2013.12.04. 15:41
Need for Speed Collectors Series Includes Underground 1, 2 & Most Wanted Game PC
Megrendelve.
3500,-

Tökéletes, így meglesz asszonynak is eredetibe UG 1-2
Mert ezek a részek megérdemlik!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. qwertzzui
2013.12.04. 16:08
FRK: Megfogtad a lényeget NFS: Run-ban volt 1 rész, mikor Lambo Gallardoval indultam, mellettem egy 3-as Golf, és pár Gallardo szintű AI autó ment. Gallardoval 320 KM/H-val mentem, de a Golfot nem tudtam leelőzni!! Ott hangosan felnevettem, majd majdnem elsírtam magam, hogy 1 sport autóval, nem tudok leelőzni 1 majdnem családi autót úgy, hogy közben már csak a nitro tartotta a gallardomban a lelket. Vagy mondjuk mikor Paganival közel 350 KM/H sebességnél simán leelőz, 1 Ford Victoria (rendőr autó) ami max a 200-at bírja... áhh....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. krutyifix
2013.12.04. 17:41
lensflare meg köd az kell a népnek, hígfos ea módra
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Szefmester
2013.12.04. 18:00
Kétlem hogy sokan azért pontoznának le valamit mert EA vagy Ubi termék... Max azt lehet hozzájuk kötni hogy az EA a lehúzások egyik királya az Ubi meg olyan védelmet épített fel amivel csak a kalózokat nem szivatja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. yany
2013.12.04. 20:34
Nem tudom miért, de az ősrégi Flatout 2 óta mindig az jut eszembe a mézmesmázas grafika mögé bújtatott és NFS névvel illetett izéről, hogy gagyi. Tudom, hogy nem azonos műfajban futnak, de ha tényleg elvonatkoztatunk és egyszerűen csak a kocsik viselkedését, vagy nem is azt, hanem a nagy X-et nézzük, a fílinget, a szórakozást... valahogy érthetetlen, hogy 2013-ban sem sikerült még reprodukálni senkinek azt, amitől tényleg tömény élvezet a kormány mögé ülni. (nem szimulátorról beszélünk)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Szefmester
2013.12.05. 09:38
Hát igen, árkád és árkád között is óriási a minőségbeli különbség ( a flatout javára), de persze a lelkes cikkírók és a buta csőcselék mindig elhiszik a EA-nek hogy ezúttal tényleg jó NFS-t kapnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Asagrim drago...
2013.12.05. 09:59
"Bocs, de ez hülyeség. Akkor miért van az, hogy más játékoknál normálisan tudnak értékelni a játékosok, kihasználva a 0-10 skála teljes spektrumát, de itt nem? Azért mert ez egy PC-s EA/Activision/UBI játék, ezért sokan direkt rászállnak."

http://www.metacritic.com/game/pc/x-rebirth

542-ből 37x10, 188x0 ... ez a játék melyik, EA, Activision vagy Ubi?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. dragon83
2013.12.05. 10:20
Tök mindegy, hogy most Ubi, vagy EA, vagy egy független stúdió munkájáról van szó. A lényeg az, hogy a Metacritices userek nagy része felindulásból értékel, és 0-kat meg 10-ket dobál. Ezért nem lehet adni arra a pontszámra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Asagrim drago...
2013.12.05. 10:33
Akkor ismét idézek, tőled:

"Akkor miért van az, hogy más játékoknál normálisan tudnak értékelni a játékosok ..."

Ne terelj, valld be hogy nem volt igazad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Lann
2013.12.05. 11:24
ŐŐŐŐ... mikor egy játék a megjelenéskor olyan csodálatosan fut mint a Rome 2, X rebirth, akkor mégis, hogy ne értékelj felindulásból 0-ra, mikor az 50 eurós játék egy kalap fos, még bétának is gyenge lenne ? Ja hogy "majd" fixálják őket. Szóval azért veszel egy szar játékot most, teljes áron, hogy "majd" talán 1-2 év múlva játszható lesz. Mellesleg szerintem pont hogy az user értékelések fedik a valóságot, ha beleolvasol hogy mit írnak, még rá is jöhetsz hogy melyik hypeol és melyik a valós tapasztalat (ellentétben a fizetett kritikus honlapokkal).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. dragon83
2013.12.05. 11:44
Asagrim, nem kell kiforgatni a szavaim. Igen, akadnak játékok, amikre kiakadnak a játékosok, és hirtelen felindulásból lenullázzák, de a legtöbbre nem ez a jellemző.

Lann
ŐŐŐŐ... mikor egy játék a megjelenéskor olyan csodálatosan fut mint a Rome 2, X rebirth, akkor mégis, hogy ne értékelj felindulásból 0-ra,
Értékelhet valaki, ahogy akar, szólásszabadság van. Csak ne vegyük már készpénznek egy olyan értékelést, hogy "bazz, optimalizálatlan a Rome 2, 0/10". Azért van a 10-es skála, hogy kihasználjuk. Ha egy optimalizálatlan, bugos játék alapból 0/10, akkor mire való az 1-2-3-4-es értékelés. A teljesen jól működő, de kicsit bugos játékra?

Mellesleg szerintem pont hogy az user értékelések fedik a valóságot, ha beleolvasol hogy mit írnak, még rá is jöhetsz hogy melyik hypeol és melyik a valós tapasztalat
Na látod, ha elolvasod, amit írnak, azt érdemes megfontolni. De ne a pontszámot vedd figyelembe, amit írnak, mert az sz*rt sem ér.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Andos
2013.12.05. 14:45
Már többször is éreztem úgy, hogy sajnos már az ipon sem tud reális értékelést visszaadni a játékokról.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. dragon83
2013.12.05. 14:50
A világon bárki bármilyen értékelést adhat, százával lehet olyan embereket találni, akik nem értenek egyet vele. Akkor mi a reális értékelés?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. SonicTheHU...
2013.12.05. 15:06
Mi az igazi NFS? Számomra az Underground 2 és az első Most Wanted. Na azok voltak a szépek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. mada
2013.12.05. 21:54
Az underground 2 anno 1024x768-on szaggatott low grafikán. Most kedvet kaptam hozzá végigtolni (ezután a játék után) még1x de maaaaxximumon
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Magrathea
2013.12.06. 00:03
Igazából sokaknak azzal van problémája, hogy nem létezik egy tévedhetetlen igazmondó, aki mindig megmondja nekik a tutit mindenről és nem egy galád marketinges "szemétláda", aki megpróbál mindent lenyomni a torkukon, hogy kicsalja a pénzüket ÉS NEM IS EGY POPULISTA FIKACIKK KIRÁLY, aki csak arra megy, hogy minél több kattintást érjen el azzal, hogy szélsőséges dolgokat mond.

Gondoljátok át, mindig lesznek olyanok, akik ezt hozzák. Mindig lesz valaki, aki nem ad AAA játéknak 70-80% alatti pontozást, mert hogy egy olyan nagy cím nem élhet úgy az emberek fejében... (feltétel nélkül fejet hajt a kiadók előtt) Illetve lesz olyan is, aki dübörögve hirdeti, hogy XY játék egy értékelhetetlen sz*r és veri a mellét, hogy ő mellettetek áll és megmondja. Holott ő is ugyanúgy megvezet titeket.

Mi itt az iPon-on nem törekszünk arra, hogy csak olyat mondjunk ami majd tetszik a hangos többségnek, de nem is befolyásol minket semmilyen kiadó sem. DE, még csak nem is az objektivitás a cél, hiszen a cikk egy vélemény. Ez itt InGen vélménye, aki jól érezte magát miközben játszott a játékkal, de azért talált benne jó néhány hibát is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Magrathea
2013.12.06. 00:10
Még valami: az EA-nak jelenleg nincs magyar képviselete, az EA játékokat nem kapjuk meg sehonnan, így nem mondhatjátok, hogy behódoltunk a kiadónak, mert köszönőviszonyban sem vagyunk velük.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Andos
2013.12.06. 15:33
Egy jó tesztelőnek, nem csak a grafika, hangeffektek, vagy a játékmenet kivitelezése (ami régóta jól bevált recept, de már unalmas.) Alapján kell értékelnie. Ebben az esetben nagyjából ezt láthatjuk, mert nagyjából csak ezek jól értékelhetők a Rivals-ben. De ez önmagában kevés! Erősen fogalmazva semmit nem ad. A játékosok többségének az élmény számít! Az érzés amit ad a játék. És ez a fogalom itt üres. Legjobb példa rá, a WoW. Látványilag, és szavatosságra nem mondható erős oldalúnak. Viszont a hangulata, a zenék, az összjáték örökre beleégetik magukat a játékosok szívébe, és visszacsábítja őket még ha nehezen tud újat is mutatni. Az NFS szériánál a játék lelke veszett el, mikor rátette a kezét a Criterion. Hiába AAA-s cím. Nincs hangulata! Innentől kezdve nem számít semmi a játék javára. Mert ennek kéne lennie az alapnak, és arra ráépíteni a jó grafikát, hangzást, és egyéb extrákat amik a játék oldalán állnak. Ha az alap nincs meg, onnantól kezdve a játék nem mehet 50% fölé. Egy hét alatt garantáltan kiég az eleinte kialakult szimpátia a Rivals iránt. Utána ott fog a polcon porosodni az a 10.000 Ft.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Magrathea
2013.12.06. 16:01
Andos:
Értem amit mondasz, de ez pontosan egy ilyen szubjektív dolog. A szavatosság mutató mondjuk nagyjából lefedi ezt a kérdést, InGen ezek szerint úgy érzi, hogy el lehet vele lenni hosszú távon is. Igazából ilyenkor a legjobb amit tehetsz, mielőtt megveszel egy játékot, hogy több véleményt is elolvasol, ha bizonytalan maradsz. Illetve ha úgy érzed, hogy van valamilyen aspektusa a játéknak, amiről nem írtunk, szívesen fogadjuk a javasltaidat.

Gondoltunk olyasmire is, hogy ha egy játékkal több írónk is játszik, akkor a cikk alá teszünk egy különvéleményt, ha valamit másként lát a két tesztelő (október-novemberben sajnos ez nehezen megoldható, mert nincs szabad emberünk, mindenki tesztel valamit, annyi megjelenés van). Igyekszünk fejlődni, jövőre lehet (sőt biztos), hogy vezetünk be új dolgokat, hogy mik azok, az egyelőre titok!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Andos
2013.12.06. 16:34
Mi kell ahhoz, hogy nálatok tesztelő legyen valaki?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Magrathea
2013.12.06. 17:08
Ez jó kérdés! Nem fontossági sorrendben:
- bátorság a jelentkezéshez;
- kitartás, hogy bírja a kritikát;
- a játékok szeretete;
- az ipar és a szereplőinek ismerete;
- legyen legalább egy műfaj, amit behatóan ismer;
- írói készség, jó stílus;
- fel tudjon mutatni legalább 1-2 cikket (nem baj, ha nem jelent meg sehol, ha jó a cikk)
- igazából nem árt, ha ismer valakit, aki beajánlja (a legtöbben így kerülnek be ebbe a szakmába)...

Végül pedig: mindezen képességekről meg tudjon győzni engem és Svindlert. Most vettünk fel két új írót, akiknek ehónapban metek ki az első cikkei!

u.i.: Tudja tartani a határidőket!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. BReal
2013.12.10. 15:09
SonicTheHUN "Mi az igazi NFS? Számomra az Underground 2 és az első Most Wanted. Na azok voltak a szépek."
Számomra pedig a NFS Hot Pursuit (nem, nem a felújított, hanem a 98-as) és a Porsche Unleashed. Talán vannak olyan öregek mint én, akik még emlékeznek azokra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Sogron83
2013.12.10. 22:49
Kár, hogy nem lehet más szögből nézni az utat, sokszor nem látok rendesen a saját autóm tetejétől...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. polarx
2013.12.26. 17:46
3. oldal.

Látom a vissza a jövőbe 2. részét is belemosták a játékba..

"Utak.. ahova mi megyünk ott nincs szükség utakra"

Ez a játék továbbra is egy szemét és jókat nevetek mind a játék teszten mind az alatta hozzá szóló vérpistikéken évről évre
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. gybalazs
2014.01.15. 23:57
Minden tiszteletem a tesztelőé. Hálátlan feladat NFS játékot tesztelni. Nagyjából divattá nőtte ki magát az NFS fikázás és ezt már a Most wanted (első) óta tapasztalom de el tudom képzelni hogy ugyan ez ment a Porsche-Hot Pursut, vagy a HP-Underground váltásnál is. Apropó Most Wanted: mindig furcsállom hogy mennyire istenítik ahhoz képest hogy anno hogy lehúzták a fórumokon. Mondjuk voltak hibái bőven, de gondolom az idő minden emléket megszépít. Az átvezető videóknál néha én éreztem magam kellemetlenül annyira kínosak voltak. Az autók ha lehet még súlytalanabbak voltak mint itt. És most nem csak az ugratásokra gondolok hanem arra hogyan csúszkáltak az aszfalton. Ehhez képest ha áttörtél egy útlezárást kilométerekre repültek a zsaruk úgy hogy a játékos egy karcolással megúszta. ( már ha be volt kapcsolva hogy sérüljön a dukkó) Mert ugye abban nem volt törés. Itt van és most sokaknak az a baj. A zsaruk még pofátlanabbul csaltak. Itt azért egyenes úttesten is le tudtam hagyni őket turbóval míg az MWben a Rendőr SUV-ok elhúztak mellettem 320nál.A leg idegesítőbb az volt hogyha az ember nekiment egy másik versenyzőnek akkor lepattant róla. Nem lehetett őket összetörni mint itt. Biztos velem van a baj de én reálisnak tartom a pontszámot. Egész jól elvoltam a játékkal. Persze nem azt mondom hogy tökéletes. Az optikai tuning pl. szánalmas lett. 1 réteg matrica és csak egy színben az elég kevés. Ebből a szempontból a Pro Street volt a király. Nézzétek meg valamelyik NFS fan oldalon miket lehet csinálni abban a játékban. Csak egy példa. A fegyverek miatt kicsit szuper mario Cart érzésem van, de ez még nem akkora negatívum. A zenék sem igazán jöttek be de ez Ízlés kérdése. A Most Wanted 2012 be jóval több olyan szám volt amire felkaptam a fejem. A legnagyobb hibájának azt tartom hogy nem lehet configurálni a controller kiosztását és alapbol csak xbox gamepaddal működik. Erre amúgy van megoldás. Mondjuk az x360ce emulátor. Hasznos kis progi sok játéknál jól jön.
INNEN lehet letölteni az x360ce_lib64 (64 bites rendszer esetén. 32 bites windwshoz értelemszerűen a másik kell) ps a x360ce.App fileokat. Ki kell csomagolni és bemásolni a tartalmukat a játék könyvtárába, az x360ce exe programot elindítani konfigurálni a gamepadot, (beépített netes profilok is vannak hogy ne kelljen sokat bajlódni) Fontos hogy az opcióknál ki kell pipálni az a xinput9 .dll-t és a hook modeot disabledre állítani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. nszabolcs9...
2014.05.22. 23:44
Szerintem azért van, hogy mindenki csak a régi nfs-eket magasztalja, mert egy régi jó emlék kötődik hozzá. És nem feltétlenül azért, mert a régiek hibátlanok voltak. Emlékszek mèg arra mikor a tesómmal egy régi gép fölött görnyedve órákig játszottunk az nfs2-vel. És ezt az élményt sosem foglya más játék vissza hozni. Ès nem azért, mert az újak annyira rosszak lennének, hanem mert akkor régen mèg igazán újítónak számítottak. Èn már attól elájultam, hogy ilyen szintű grafika volt benne. És szerintem a mostaniakat azért húzzák le annyira, mert a mai technikailag fejlett korban többet várnánk és szinte már semmilyen újításon nem csodálkozunk. Persze azt elismerem, hogy a régiek nagyon jók voltak ès, hogy az újak eléggé összecsapott, trehány munka. De azért van kivétel. Szerintem a 2010-es hot pursuit nagyon jó volt és jó élmény volt vele játszani, persze korántsem annyira mint az nfs2 tesómmal, de ez sem volt rossz nagyon jó volt és élvezetes. És így vagyok a rivals-al is. Szerintem egy nagyon élvezetes és jó játék amiben bőven van játékélmény. Persze ha nem egy szimulátort akarunk, mert ez nem az. De ezt nem titkolja és így kell hozzá állni. Szóval szerintem nem kell mindig elmondani, hogy jaj sosem lesz már az nfs a régi, de már a ug sem volt olyan mint az nfs2. Ès ez nem is baj. Mindegyik egy új élményt add. És így a végére lenne egy kèrdésem is játék mechanikai szempontból attól aki játszik vele. Ha van ilyen és írna nekem itt egy üzenetett azt megköszönném.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. uszkart
2015.10.25. 10:51
Nem értek egyet. 5 perc játék után kiderült számomra, hogy ez ugyan az a szar, mint eddig!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!