iPon Cikkek

Négymagos tabletek a WayteQ-től

Dátum | 2013. 08. 22.
Szerző | Svindler
Csoport | NOTEBOOK

Az év elején még annak örültünk, hogy szinte alapkövetelménnyé váltak a kétmagos processzorok az olcsóbb tabletek körében, mostanában pedig már nem ritkák a négymagos példányok sem. Persze a jelenlegi legerősebb, A15-ös ARM magok maradnak a felsőkategóriában, de elődeik, az A9-es magok, és az új energiatakarékos A7-esek már megtalálhatóak a költséghatékonyabb régiókban is. Csak hogy tudjuk hová tenni a dolgokat, A9-es magok négyese dolgozik a Tegra 3-ban (és az nemrég még csúcsmegoldás volt), míg A7-esekkel például a MediaTek újabban sokat használt MT8125-ös SoC-ában találkozhatunk (ilyen van az Acer Iconia A1-ben is pl.) A képlet tehát egyszerű: az A9-es négymagosok a teljesítményre gyúrnak, az A7-esek pedig az akkumulátoros üzemidőre. Legalábbis papíron, merthogy végül ki mit hoz ki belőlük, az eléggé gyártófüggő. Most a WayteQ-en a sor, hogy bizonyítson, ám mielőtt belevágnánk a tapasztalatokba, lássuk, mit ígér nekünk a cég két új gépe. Specifikáció

Kezdjük ezúttal is a kisebb tablet elemzésével. Az év elején nem igazán értettük, hogy a WayteQ miért állt elő kétféle hét colos tablettel, ráadásul úgy, hogy ami az egyiknek az erőssége, az a másiknak a gyengesége volt. Az általunk is tesztelt xTAB-70dci például nagyon szép, HD felbontású kijelzőt kapott, de csak gyenge műanyag házat, amíg a 700dc megkapta a fém házat, ám cserébe csak kisebb felbontású, TN paneles megjelenítővel kellett beérnie. Nos, a 70qci esetében a jó hír az, hogy a WayteQ megpróbálta egybegyúrni a két előző hét colosának előnyeit, a rossz pedig az, hogy sajnos így is lesz, ami miatt húzhatjuk a szánkat. Hogy miért, az sajnos rögtön az első sorból kiderül…
A felhasznált SoC az Actions-től érkezett, ez a cég a kisebb gyártók egyike. Bár a hivatalos oldalukon azt írják, hogy az ATM7029 Cortex-A9 magok négyesét rejti, valójában sajnos szó sincs erről, sőt még csak nem is a mostanában népszerű A7-esek vannak a motorháztető alatt, hanem a még azoknál is gyengébb A5-ösök. Sebaj, gondolnánk, legalább az üzemidő jó lesz, de ez a SoC még 40nm-es gyártástechnológiával készült, így nagyobb az étvágya, mint a korszerűbb testvéreinek. Az A5-ös processzormagok miatt egyébként nem lennénk meglepve, ha a kétmagos WayteQ táblák erősebbnek bizonyulnának, és nem csak CPU teljesítményben… ugyanis ha tovább haladunk a táblázatban, megakadhat a szemünk a SoC-ban lévő grafikus vezérlőn is. Bizony, a hírhedt Vivante GC1000-es kicsit felturbózott változata köszönt minket. Ez gyakorlatilag gyenge drivereket és kevés API támogatását jelenti, aminek hála sok játék fog nemet mondani a 70qci-nek. Továbbhaladva jönne a dicséretes 1GB-nyi memória, de a gyakorlatban ebből a CPU-Z és társai csak 687MB-ot láttak, mint teljes memória, és igazából a SoC típusát sem tudták megmondani pontosan. A 8GB helyből nekünk 5,5 marad, amit birtokba vehetünk, az akkumulátor pedig maradt 3000mAh-s, mint a régebbi gépeknél. Ez miatt jó eséllyel az átlag üzemidő is marad 3-4 óra környékén. Operációs rendszerként az Android 4.1-et kapjuk, ami már messze van attól, hogy frissnek lehessen nevezni, de a WayteQ az utóbbi időben nagyon rákapott a 4.2-re frissítésre, úgyhogy reményeink szerint már nem kell sokat várnia a 70qci-nek egy új rendszerre. Bluetooth, 3G modem és GPS nincs, de ebben az árkategóriában ez talán nem is meglepő. Esetleg az elsőt lehet hiányolni, de manapság már annyi mindenben van WiFi modul, hogy lehet BT nélkül élni, főleg 7 colon, ahol jó eséllyel az ember billentyűzetet sem vesz a gépéhez. A mini-HDMI kimenet viszont nagyon hasznos lehet, ennek hála nagyobb kijelzőn is élvezhetjük felvételeinket. A hangszóró mono, de ekkora méretben ez nem gond, a sztereo térhangzása úgysem szokott átjönni. Ezúttal vannak kameráink is, ráadásul mindkét oldalon, de mind a kettő 2Mpixeles. Előre ez jónak számít, hátra pedig… nos, oda kb. azért kerülnek az ilyen belépőszintű egységek, hogy legyenek. A gép mérete és a súlya teljesen rendben van, és az ára is korrekt, főleg, hogy ha azt nézzük, hogy a kijelző maradt a 70dci-ben megismert, csak ezúttal végre fém házat kapunk. Nincs több recsegés-ropogás, a 70qci masszív egy darab. Már csak annyi a kérdés, hogyan teljesít a gyakorlatban.

Mielőtt azonban elkezdenénk ezzel foglalkozni, fussunk át a nagytestvér specifikációján is. Ebben már egy jóval erősebb, 28nm-es gyártástechnológiával készült Rockchip SoC dolgozik. Négy A9-es mag gondoskodik a zökkenőmentes működésről egy korosodó, de még mindig elég jól használható grafikus vezérlő társaságában. A memória beosztásával sem lesz probléma, hiszen 2GB-ot kapott a gép, és a tárhely is alapból 16GB-os, ami még megtoldható egy microSD-kártyával is.
Az akkumulátor kapacitása óriási a 70qci-hez képest, a 10000mAh miatt egész kellemes üzemidőre van kilátás. Az operációs rendszer a gép kijövetelekor még 4.1-es Jelly Bean volt, de hozzánk szerencsére már a frissítés után került a gép, így a 4.2-es rendszerrel karöltve próbálhattuk ki. A nagyobb gépen a Bluetoothról sem kell lemondanunk, mindössze a GPS hiánya és a gyenge hátsó kamera lehet fájó pont. A gép méretei és súlya teljesen rendben vannak, és ilyen felszereltségért az ára is jó, főleg hogyha figyelembe vesszük az iPad 3-4-szerű 2048*1536-os felbontású kijelzőt, aminek igen szép képe van, és a 4:3-as képarány miatt még elég méretes is. A hajtás után bővebben is mesélünk majd a kijelzőről, de előbb belekukkantunk az új táblák dobozaiba.
Külső, tartozékok, minőség
A WayteQ-től megszokott fehér alapszínű dobozok ezúttal is illeszkednek a táblák szélességéhez és magasságához, csak a mélységükből tudhatjuk, hogy azért tartozékok is járnak a gépekhez.
A 70qci tartozékaiA 100qcr tartozékai
Meg is kapunk mindent, ami még az olcsóbb kategóriákban is elvárható (bár sajnos vannak gyártók, akik spórolnak a kiegészítőkkel). Az apró leírás mellett mindkét géphez jár 1-1 tápadapter, egy USB kábel és egy USB OTG kábel. Ezeken felül maximum egy tokra és egy törlőkendőre lehet szükségünk, de ezek még a drágább régiókban sem kötelező tartozékok, így nem meglepő, hogy nincsenek a dobozban.
xTAB-70qci szemből
xTAB-70qci szemből
Az xTAB-70qci-t a kamera elhelyezkedéséből ítélve állított használatra tervezték a mérnökök. Szemből teljesen letisztult formavilággal találkozhatunk. Az előlapot uraló képernyő középen helyezkedik el, fizikai gombok nincsenek, a fehér műanyag kávát csak az előlapi kamera nyílása töri meg.
70qci - fém hátlap
70qci - fém hátlap
Műanyag? De hát fémet ígértek, és meg is kapjuk azt. A tábla többi részét ugyanis alumínium borítja, a minőségérzet tökéletes. A hátlapon látható néhány felirat, hogy ne felejtsük el, mit tartunk a kezünkben, valamint egy reset gomb nyílás, egy hátsó kamera és a mono hangszóró. Körbe apró piktogramok sokasága helyezkedik el, amik az oldallapokon található csatlakozók és gombok funkcióit jelölik.
Amikből van szépen, nem spóroltak le semmit. Felül a töltő adapter csatlakozója mellett a mini-HDMI aljzat, a mikrofon nyílása és a szabványos füles kimenet található, míg jobbra a bekapcsoló gomb és a microSD kártyaolvasó várakozik. Alul megtaláljuk a hangerőszabályzó kapcsolókat és az USB portot. A mikrofon tapasztalataink szerint rendben van (a TeamSpeak bétájával próbálgattuk), és a kijelző is hozza azt, amit egy IPS paneltől elvárunk (széles betekintési szögek, jó színek). Az egész tábla minőségében mindössze egyetlen kifogásolható pontot találtunk: a háttérvilágítás ledjei közül kettőnek a fénye átszűrődött ott, ahol a műanyag előlap találkozik a fém oldallappal. Szemre nem látszik semmi illesztési pontatlanság, és az egész csak egy sötét szobában látható, úgyhogy elég keskeny lehet a rés, de attól még ott volt.

Most pedig jöjjön a nagytestvér, ami ugyanazokat a dizájnelveket követi, mint a 70qci. Csak a különböző képarány, és a kamera odébb helyezése miatt nem mondhatjuk rájuk, hogy olyanok, mint két tojás. Az xTAB-100qcr-t már fektetett használathoz tervezték, legalábbis erről árulkodik az ilyen helyzetben két oldalt található sztereo hangszórópár, ami állítva már fent és lent van. Ezt leszámítva azonban tökéletesen használható állítva is, hiszen a kamera egy sarokba került, így jól lát minket, akárhogy is forgassuk a gépet. A kijelzőnek szép színei és tűéles képe van, hála az óriási, 2048*1536 pixeles felbontásnak. Ilyen felbontású és méretű panelekkel dolgozik az iPad harmadik, és negyedik (aktuális) generációja. Érdekes módon, ha a felbontást sokallnánk, akkor a beállítások között lekorlátozhatjuk 1600*1200 pixelre így gyorsabbá válhat rendszerünk (miközben természetesen a teljes képernyőt használja, széthúzva a képet a natív felbontásra). Nem tudjuk, hogy a bolti példányoknál is ez-e a helyzet, de a mi tesztpéldányunk gyárilag 1600*1200-ra volt állítva, úgyhogy első indításnál érdemes leellenőrizni ezt a menüpontot (főleg, hogy mi nem igazán vettünk észre sebességkülönbséget a gyakorlatban a két felbontás között).
Hátul semmi izgalmas nem vár ránk, csak a szokásos feliratok fogadnak minket és a 2MPixeles kamera, ami ekkora házban már kicsit megmosolyogtató, de legalább van, hátha szükség lesz rá. Csatlakozók és gombok tekintetében majdnem ugyanazt kapjuk, mint a kisebb gépnél, ám itt minden csatlakozót felzsúfoltak a jobb oldalra, míg felül a gombok várnak minket egy kivételével. Az az egy ugyanis a jobb oldal tetejére került és egy hardveres home gombot tisztelhetünk benne, így erre nem kell az érintőképernyőt használnunk, ha nem akarjuk. A csatlakozókat sajnos se a 10 colos, se a 7 colos modellnél nem takarja semmi.
Most pedig merüljünk el a tesztekben! Elég sok tábla eredményeit összeszedtük a mostani diagramokhoz, úgyhogy lesz viszonyítási alap bőven. Sajnos az xTAB-700dc sosem járt nálunk, de ugyanolyan a felbontása, mint az xTAB-100dci-nek, és a felhasznált SoC is stimmel, így érdemes annak az eredményeit nézegetni kiindulási alapnak. A 70dci annál lassabb egy kicsivel.

A Linpack szépen megmutatja egy szálon a különbséget az A5-ös és az A9-es architektúra között, utóbbi csak ezen teszt mérései szerint bő 60%-kal erősebb, és ugyanazon istálló két gépét hasonlítottuk össze, úgyhogy az optimalizáció is hasonló lehet.

Smartbench alatt egy szavunk sem lehet az xTAB-100qcr teljesítményére, a négy A9-es mag hozza amit elvárhatunk tőle. Játékok alatt ha a natív felbontáson hajtjuk a gépet, akkor nem ilyen rózsás a helyzet, de hát a 2048*1536 pixel elég sok. A 70qci-ről sajnos nem tudunk sok jót mondani, átlagban kikap az elődjéhez hasonlító xTAB-100dci-től.

AnTuTu alatt állandóan kilépett a 70qcr, egy tesztet sem sikerült lefuttatnunk rajta, ezért kapott mindenhol nulla pontot. Az xTAB-100qcr-nek viszont nem kell panaszkodnia, a Nexus 7 előtt végez.

A 3DMark az egyik legjobb benchmark a grafikus vezérlők tesztelésére tableteken, hiszen viszonylag komplex, és minden gép azonos felbontáson renderel, így összehasonlíthatóak az eredmények. Nem túl meglepő módon a Vivante GC1000-es GPU-val szerelt gépek kullognak a sor végén (70qcr és Tab 3 7.0). A 70qcr esetében be is szólt a program, hogy neki 1GB memória kéne, mert ő sem látott annyit. Két mag ide vagy oda, a 100dci agyonveri a 70qci-t, így megint úgy látszik, hogy a SoC hiába négymagos, ez inkább visszalépés, mint előre. Az xTAB-100qcr-nek ismét nincs miért szégyenkeznie.

Gyári böngészőt használva a FutureMark tesztjében nem kis meglepetésünkre az xTAB-100qcr végzett elöl. Chrome alatt „csak” 630 pontos eredményt ért el (ez nem szerepel a táblázatban), míg a 70qci gyorsult, felment 321 pontra, de még ezzel is csak utolsó maradt. Aminek nem készült diagram, mert elég friss és nem lett volna elég eredményünk hozzá, az a GFXBench legfrissebb változata. Azért ha valaki szeretne hasonlítgatni, az xTAB-100QCR az offscreenes (1920*1080-as) T-Rex tesztben 5,8 fps-t ért el, míg az Egypt-ben 18-at. A 70qcr-nél ezek a számok 3,6 és 5,8, bár előbbi csak jóindulattal, mert minden második futásra csak 2 fps-sel ajándékozott meg minket a Vivante GPU.

Üzemidőt tekintve a 70qci ha csak minimálisan is, de előrébb végzett, mint elődei, a 100qcr pedig belépett a 10+ órások táborába. Persze ez csak YouTube nézés volt, így rendes használattal ez alatt végeznének a gépek, de ez akkoris nagyon szép eredmény, a 10000mAh-s telep megtette a hatását. Most már csak a kamerák minőségének bemutatásával maradtunk adósak teszt fronton, de nem túl meglepő módon egyik gépnél sem tudunk jókat mondani. Lámpafénynél és félhomályban egész konkrétan használhatatlanok a 2MPixeles érzékelők, míg nappali fénynél a következő eredményeket produkálják:
x70qci
x100qcr
Nem túl acélos képek, de már a specifikációt olvasva tudtuk, hogy ezek a képalkotó egységek csak azért kerültek a gépekbe, hogy felkerülhessenek a feature listára. Ha nincs más kéznél, jól jöhetnek, de kevés mobil kapható manapság, amiben ennél rosszabb kamera van. Az előlapon ugyanezzel nincs gond, videócsevegésekhez a legtöbb esetben elég, de a gyenge fényt nem szereti. Amit a tesztek nem mutatnak meg, az az, hogy a 7 colos gép néha képes volt leállni gondolkodni mielőtt továbblépett volna. Volt, hogy ez másodpercekig tartott és ilyenkor olyan volt, mintha kifagyott volna a gép, majd gyorsan ment tovább. Nem tudjuk, hogy csak a mi tesztpéldányunk csinálta-e, és szerencsére nem volt nagyon sűrű a dolog, de azért idegesítő. A 10 colos gépet összességében sokkal jobb volt használni, bár látszik rajta, hogy óriási felbontással kell küzdenie. Nem annyira reszponzív, mint a leggyorsabb gépek, itt-ott hajlamos a belassulásra, de véleményünk szerint bőven a használható kategórián belül van. Úgy olvastuk, hogy a régi szoftverével nem ez volt a helyzet, de szerencsére (és a gép szerencséjére is), mi azt már nem láttuk.
Operációs rendszer, hozzáadott szoftverek Mint azt már az első oldalon is írtuk, az xTAB-70qci Android 4.1.1-et futtat, míg az xTAB-100qcr 4.2.2-t, ám a rendszerekből adódó különbséget leszámítva minden közös bennük.
Szinte teljesen csupasz Androidokat kapunk, így a testreszabásuk rajtunk múlik. Az ennyire alap rendszereket könnyebb frissíteni, ezért is reménykedünk benne, hogy a kis tábla is megkapja hamarosan az Android 4.2-t (a 70dci megkapta), és remélhetőleg az általunk tapasztalt gondolkodási idők is eltűnnek majd ezáltal.
Mindkét gépen két extrát találhatunk csak a szoftverek között. Az egyik a korábban már bemutatott WayteQ táblamagazin, ami 25 újság böngészését teszi lehetővé ingyen, a másik pedig a Fuso, amivel magyar TV csatornák műsoraihoz férünk hozzá pl., így akár teljes filmeket is megnézhetünk ingyen (sokszor elég rossz minőségben, de ez nem a WayteQ hibája).
Összegzés, vélemény
xTAB-70qci
xTAB-70qci
Mit is mondhatnánk így a végén, az egyik szemünk sír, a másik nevet. Az xTAB-70qci-ben megvolt a potenciál, hogy egy jó 7 colos táblagép legyen, de sajnos a SoC kiválasztásánál nagyon spórolósra vették a figurát a WayteQ-nél. Az Actions chipje egész konkrétan olyan gyenge, hogy hiába négymagos, jobban jártunk volna, ha megtartják a kétmagos Rockchipet a 700dc-ből. Örültünk, hogy most már egyszerre volt IPS paneles HD kijelzőnk és minőségi gépházunk, de ez még kevés az üdvösséghez, a rendszer is be-beakadt (ezt remélhetőleg egy későbbi frissítés eltünteti).
xTAB-100qcr
xTAB-100qcr
Az xTAB-100qcr-ről már sokkal jobb a véleményünk. Az óriási felbontású kijelző elég szép, a Rockchip négymagos chipje az esetek döntő többségében elég erős, és a brutálisan megnövelt akkumulátor kapacitás megtette a hatását. Végre egy WayteQ gép, amiről azt is elmondhatjuk, hogy kellően sokáig húzza konnektor nélkül, ezt nagyon értékeltük. Mindent összevetve a 70 ezer forintos ár egyáltalán nem sok a WayteQ üdvöskéjéért, ha még GPS is lenne benne, akkor egy nagyon kövér Ajánlott plecsnit kapna, de nem vagyunk szőrős szívűek, enélkül is megkapja, de épphogy csak.
WayteQ xTAB-100qcr
WayteQ xTAB-100qcr
Pro: + fém hátlap (70qci, 100qcr) + IPS kijelző (70qci, 100qcr) + kedvező ár (70qci, 100qcr) + jó üzemidő (100qcr) Kontra: - fedetlen csatlakozók (70qci, 100qcr) - nincs GPS (70qci, 100qcr) - a hátlapi kamera felbontása és minősége is gyenge (70qci, 100qcr) - gyenge SoC (70qci) A négymagos gépeket a WayteQ hazai képviseletétől kaptuk kölcsön, amiért ezúton is köszönet!
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. Tibike1993
2013.08.22. 14:42
1 év gari nem hangzik túl bíztatóan... Ár/érték arány nem rossz, de inkább veszek picit drágábban, nevesebb gyártótól. Ezeknek a tableteknak max másfél év élettartamot jósolok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Szecse
2013.08.22. 20:25
Nekem lassan másfél éves az Xtab-70i-m és a minap perecelt egyet a fürdőszobában a kutya fém tányérjába. Keletkezett 3 bemarás a hátlapon és megy szépen tovább. A többiek több év garanciát adnak?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. asdsa
2013.08.22. 21:38
Sajnos ezek rengeteg gyártó úgy puzzlézza össze a termékpalettáját, hogy valamibe ez legyen jobb, valamibe az, de olyan ami kéne nem mindig van, vagy jóval drágább - például amikor telefont néztem anno, ugyanazzal a SoC-cal szerelt, hasonló kivitelű készülék fél giga rammal harmadával olcsóbb, mint amiből nem spórolták ki, de az meg kinek kell. Mindig spórolnak a memórián, esetleg a tárhelyen, kijelzőfelbontás, panelminőség és ez esetben pl. a SoC, sok esetben kizárólag azért, hogy rá legyél kényszerítve a drágább termékeik megvételére.(bár szerintem ez 90%, hogy nem ők rakatták össze, hanem egy Cube tablet átcímkézve+ROM+minőségellenőrzés és hazai szervíz)
Wayteq fórumokon is mondogatják, hogy inkább a 70dci-t javasolják a 4 magos társa helyett, de viszont ezt a 10-hüvelykest tényleg nagyon eltalálták, úgy látszik még az über felbontás se nagyon fogja meg - bár valamennyire biztosan, így viszont best buy az olcsó gépek között, de talán a 1-2 felsőkategóriásnak is bemoshat.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. tomboy1986
2013.08.24. 11:22
Sziasztok,

Egy olyan kérdésem van, amire nem kaptam választ, hogy ez a 70qci töltődik-e csak simán USB-n keresztül, vagy nem?

A másik kérdésem, hogy ki lett-e próbálva (valaki, bárki) által ennek a HDMI-je. Arra vagyok konkrétan kíváncsi, hogy ha rákötöm egy pl. 80+cm-es TV-re azon keresztül, akkor amellett, hogy mirror módban üzemel érezhető-e jelentősebb "pixelesedés" a FullHD - 1280x800 konvertálás miatt (úgytudom, hogy a TV is 1280*800-ban fog képet kapni) filmek esetén. Előre is köszönöm a válaszokat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. asdsa
2013.08.24. 20:17
@Tomboy
-Az USB-s töltést szinte minden mai mobileszköz támogatja.
-Android beállításokban be tudsz állítani a 640*480-tól a fullhd-ig szinte bármilyen szabvány felbontást, ha HDMI-s kiterjesztést használsz. A legtöbb LCD-n, ha natív felbontásuk alatt használod őket, akkor pixelesedés helyett inkább elmosódottabb, esetleg torzított képet adnak, de igazából 2-3 méterről ez sem zavaró - filmeknél egyáltalán nem, és ahogy mondtam van mindenféle felbontás beállítására lehetőség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. tomboy1986 asdsa
2013.08.25. 10:32
Köszönöm szépen a választ!

Azért kérdeztem az USB-s töltést, mert munkatársam vett egy Concorde tabletet 70 körül és ahhoz külön, teljesen más foglalatos töltőt adtak (mint régen a nokia telefonokhoz) és csak azon keresztül tölt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!