iPon Cikkek

Negyven éve lőtték fel az első amerikai űrállomást

Dátum | 2013. 05. 18.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Amikor 1973. május 14-én a NASA mérnökei pályára állították a Skylab űrállomást, úgy tűnt, hogy az űrkorszak új fázisába lépett: a Hold felfedezése, és testközelből való vizsgálata után elkövetkezik az űr meghódításának következő lépése, az űrben élés kora. Az első amerikai űrállomás működtetésének elsődleges célja a Napról való tudásunk bővítése, illetve annak bizonyítása volt, hogy fajunk tagjai hosszabb időszakokon át is képesek lehetnek a világűrben élni és dolgozni. Ez utóbbi célkitűzést a Skylab igazolni is tudta: működésének ideje alatt 171 napig volt lakott, három váltásban összesen kilenc űrhajós töltött huzamosabb időt (28−84 napot) az űrállomás fedélzetén. A Skylab fellövése óta eltelt negyven év, és ha feltesszük a kérdést, hogy ebben a pillanatban hány embertársunk tartózkodik az űrben, ugyanazt a választ kapjuk, amit 1973 májusának végén kaptunk volna: három. Hozzátartozik persze a történethez, hogy a sztenderd létszám napjainkban ennek duplája szokott lenni, de a Nemzetközi Űrállomáson éppen „turnusváltás” van: a 35. expedíció tagjai már elhagyták az űreszközt, és a héten szerencsésen visszatértek a Földre, a 37. expedíció legénysége pedig csak május 28-án indul útjára. Ha azt nézzük azonban, hogy az elmúlt 52 évet vizsgálva (Gagarin történelmi útja óta) az egyszerre az űrben tartózkodó emberek maximális létszáma 13 fő volt (ez először 1995-ben, legutóbb pedig 2009-ben fordult elő), azt kell hogy mondjuk, hogy a nagyszabású kezdeti tervekhez képest elég lassan haladunk a világűr benépesítésével. Nem a Skylab volt az első embereket fogadó űrállomás az emberiség történetében, az űrverseny ezen csatáját a szovjetek nyerték, akik 1971. április 19-én pályára állították a Szaljut–1-et, amely 175 napig üzemelt. Az állomás egy Szojuz űrhajók fogadására alkalmas dokkolórendszerrel volt felszerelve, amely azonban az első próbálkozásnál csődöt mondott, így a Szojuz−10 fedélzetén érkező űrhajósok végül kénytelenek voltak visszatérni a Földre anélkül, hogy bejutottak volna az űrállomás belsejébe.

A második expedíció már szerencsésebb volt, legalábbis ami a küldetés elejét illeti. A Szojuz−11 háromfős legénysége, Georgij Dobrovolszkij, Vlagyiszlav Volkov és Viktor Ivanovics Pacajev 1971. június 6-án indult útjára Bajkonurból, és egy nappal később sikeresen dokkoltak a Szaljut−1-gyel. Összesen 22 napot töltöttek az űrállomás fedélzetén, majd június utolsó napjaiban indultak vissza a Földre. A visszaút tragédiába torkollott, amikor a kabinból a Kármán-vonal felett egy biztonsági szelep hibás működése következtében elszökött a levegő, a legénység pedig megfulladt, mivel nem viseltek szkafandert. A küldetés után áttervezték az űrhajót, és az indulás, illetve a visszatérés idejére bevezették az űrruha viselését a hasonló balesetek elkerülése érdekében. A 19 tonnás,15,8 méter hosszú, 4,2 méter átmérőjű hengeres űrállomásra ezt követően nem küldtek több űrhajóst, és az űreszköz végül 1971. október 11-én semmisült meg a légkörben. A szovjetek következő emberi tartózkodásra tervezett űrállomását, a Szaljut−2-t 1973 áprilisában lőtték fel, ez a küldetés azonban hamar meghiúsult, amikor a hordozórakéta utolsó fokozatának közeli robbanása következtében az űrállomás megsérült. A baleset folyományaként a létesítményből elszökött a levegő, így a Földön várakozó személyzetet el sem indították. A Szaljut−2 1973. május 28-án lépett be a Föld légkörébe, ahol elégett. Közben amerikai részről is megkezdődtek az előkészületek egy saját űrállomás létesítésére. A Skylabet mint az amerikai űrprogram új mérföldkövét harangozták be, amely az emberiség első állandó hídfőállása lehet az űrben. A 77,5 tonnás állomás minden korábban feljuttatott űreszköznél hatalmasabb volt, és egyszerre kellett ellátnia egy számtalan kísérlet, mérés végrehajtására alkalmas, kiválóan felszerelt laboratórium, és az űrhajósok huzamos ottani tartózkodására is megfelelő szállás szerepét.
A 36 méter hosszú, 6 méter átmérőjű, hengeres testű létesítményt Cape Canaveralból lőtték fel az utolsó Saturn V rakétával. Már az indításkor problémák akadtak, leszakadt ugyanis az egyik napelemtábla, és a hővédő burkolat is megsérült. Ennek következtében a 450 kilométeres magasságú pályára álló Skylab Nap felé néző oldalán 52 °C-ra emelkedett a belső helyiségek hőmérséklete, mire 11 nappal a kilövés után megérkezett az űrhajósok első csoportja. Charles ’Pete’ Conrad parancsnok, az űrprogram veteránja és két társa, Joseph Kerwin és Paul Weitz így rögtön egy karbantartó űrsétával kezdhették küldetésüket. Ennek során kijavították a burkolat hibáját és egy napvédő ernyő segítségével sikerült 24 °C-ra csökkenteni az állomás hőmérsékletét. Június 4-re, tíz nappal érkezésük utánra normalizálódott a helyzet, így innentől teljes lendülettel belevethették magukat az eredetileg eltervezett projektekbe. Skylab több különféle feladatot látott el: vizsgálta a Földet, a Napon végbemenő folyamatokat a légkör zavaró hatásai nélkül, az űrutazás különféle technológiai eszközökre kifejtett hatásait, illetve a tartós súlytalanság emberi szervezetre kifejtett hatásait is. Az asztronauták izomtömegük és reflexeik megőrzése érdekében különféle edzőberendezéseket vittek magukkal, és folyamatosan monitorozták egészségi állapotukat. Diákok számára is kiírtak egy pályázatot az űrállomáson végrehajtandó tudományos kísérletekről. Összesen 3400 javaslat érkezett, amelyből 25-öt fogadtak el, és végeztek el az űrállomáson, az egyik legérdekesebb talán annak vizsgálata volt, hogyan hat a pókok hálószövési képességére a súlytalanság.

A Skylab első legénysége 28, a második 59, a harmadik pedig 84 napot töltött az űrállomás fedélzetén 1974 februárjáig. Az űrhajósok összesen 10 űrsétát hajtottak végre, a tudományos programok keretében több mint 180 ezer felvétel készült a Napról, 46 ezer a Földről. A harmadik expedíció egyik érdekes momentuma, hogy ennek folyamán került sor az első (és talán azóta is egyetlen) űrbéli sztrájkra: az addigi leghosszabb küldetés során az asztronauták egyre többet panaszkodtak arra, hogy a túlságosan feszített munkatempó miatt nem tudják rendesen végrehajtani feladataikat. Az irányítóközpont pedig eközben egyre erélyesebben igyekezett még intenzívebb munkára fogni a legénységet, hogy tartani tudják a menetrendet. A küldetés felének táján aztán az űrhajósok besokalltak, bejelentették, hogy szabadnapot vesznek ki, és felfüggesztettek minden Földdel való kommunikációt. Utólagos beszámolóik szerint a napot pihenéssel és az ablakokon való nézelődéssel töltötték. A NASA később kicsit lazított a szoros munkarenden, és több pihenőidőt ütemezett be, így az űrhajósok is jobban teljesítettek. A lázadás azonban nem maradt büntetlenül: Gerry Carr, Bill Pogue és Ed Gibson a küldetés befejezése után soha többet nem térhettek vissza az űrbe. Az űrsikló-program tervezésének fázisában a NASA még úgy gondolta, hogy az új űrrepülők első útja a Skylabhez vezet majd a hetvenes évek végén. A terv az volt, hogy egy sikló segítségével magasabb pályára juttatják az űrállomást, ahol felújították és bővíteni kezdték volna a létesítményt. Végül azonban nem így alakult: az első űrrepülő csak 1981-ben érte el a világűrt, két évvel azt követően, hogy az Egyesült Államok első űrállomása belezuhant a légkörbe. A Skylabet sosem tervezték egyben lehozni, a hetvenes évek második felében fellépő fokozott naptevékenység azonban keresztülhúzta az irányítók számításait. A légkör felső rétegei a korábbinál jobban felmelegedtek, sűrűbbé váltak, aminek hatására fokozódott az űrállomásra ható közegellenállás. 1977-ben a NORAD már előre jelezte, hogy a minden így alakul, a Skylab 1979 közepén annyira alacsony pályára kerül, hogy a szétesést kockáztatja.

A szituációt tovább nehezítette az a tény, hogy 1978 januárjában egy nukleáris meghajtású szovjet műhold, a Koszmosz–954 Kanadában zuhant le, és darabjai, köztük sugárzó anyagok is, óriási területen szóródtak szét. A Skylab visszatérése hallatán így valóságos tömeghisztéria alakult ki, amelynek fokozásában a média kulcsszerepet játszott. A helyzeten az sem segített, hogy a NASA kutatói úgy próbálták megnyugtatni a közvéleményt, hogy bejelentették: mindössze egy a 152-höz annak az esélye, hogy emberi sérülés következik be az űrállomás lezuhanása során. Az irányítók igyekeztek úgy módosítani az egyre gyorsabban magasságot vesztő űrállomás pályáját, hogy Afrika déli partjaitól 1300 kilométerre dél-délkeletre az óceánba zuhanjon. Számításaik azonban nem váltak be: a Skylab némiképp túllőve a célon Ausztrália gyéren lakott nyugati részét találta el július 11-én. Senki sem sérült meg. A Skylab végzete nem törte le a NASA lelkesedését, tovább folyt az ambiciózus tervezés az emberiség űrbéli jövőjéről. 1989-ben az űrügynökség egyik partnere, a Rockwell International körvonalazta a következő 120 év menetrendjét. Az Integrált Űrterv értelmében 2009-re nemzetközi holdbázis létesül, 2029-re pedig a Marson is állandó telephelyet épít ki az emberiség. 2100 körül pedig fajunk nagyszabású terjeszkedésbe kezd a kozmoszban. Mint tudjuk, az valóság nem egészen így alakult. Azt persze nem sejthetjük, mit hoz a jövő, de annyi bizonyosan látszik, hogy az űr meghódítását célzó vállalkozások nagyon lelassultak az elmúlt évtizedekben.

A hatvanas években a NASA büdzséje az amerikai szövetségi költségvetés több mint 4 százalékát tette ki. 2013-ban ugyanez az arány kevesebb, mint fél százalék. És persze az orosz Roszkozmosz sem tud már annyit költeni tervei megvalósítására, mint a korábbi időkben. Ahogy Jon Agar brit tudománytörténész fogalmazott, a hidegháború páratlan kontextust biztosított az űrkorszak kezdeteinek, és a feszültségek mérséklődésével párhuzamosan a hetvenes évek végére jelentősen lecsökkent az űrkutatást korábban olyan hatékonyan fűtő, nagy léptekkel előrevivő versenyláz is. A Szovjetunió gazdasági helyzete egyre romlott, az Egyesült Államok pedig úgy gondolta, hogy a holdraszállás abszolválásával megnyerte a vetélkedést. Nagyszabású űrvállalkozásokat pedig nagyon nehéz úgy megvalósítani, hogy se motiváció, se források nincsenek. Még az olyan nemzetközi vállalkozások is, mint például a Nemzetközi Űrállomás, időről időre a kritikák kereszttüzébe kerülnek magas üzemeltetési költségeik és azonnali, kézzel fogható hasznuk hiánya miatt. Az emberiség ettől persze még nem adta fel űrbéli terveit. Amerikában újra terítékre került a Mars emberi meghódítása, és új szereplők is megjelentek az űripar színpadán: új „űrnemzetek” (Kína, Japán), illetve magáncégek formájában, amelyek talán új lendületet adhatnak a történéseknek.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. prohlep
2013.05.18. 10:32

A cikk szépen kidomborítja, hogy 40 és 30 éve, a 70-es évek környékén még milyen igéretes, tartalmilag perspektívikus dolgokkal foglalkozott az emberiség.

Hidegháború és következményei ellenére úgy emlékszem vissza a 60-as és 70-es évekre, mint amikor az emberiség műszaki fronton tör előre a merész fantáziát is túllicitáló jövőbe.

Ehhez képest lelombozó az emberiség 1989 utáni, gazdasági, politikai és társadalom-erkölcsi agonizálása, tehát a világ társadalom olyan szerkezete, amely leamortizálja a jelenlegi, szerintem jelentős, műszaki haladás előnyeinek számottevő részét.

Ha a mérnökök úgy értenének, pontosabban úgy nem értenének a szakmájukhoz, mint a közgazdászok, jogászok és politikusok, akkor a műszaki cuccok zöme helytelenül és célszerűtlenül működne, szinte minden közlekedési eszköz üzemszerű rendszerességgel súlyos baleseteket okozna.

Hidegháború nagy előnye volt, hogy képes volt lelkesedni, és a nagy elveket az anyagiak elé helyezni. Hidegháború befejeződésével az anyagiak eluralkodtak a világ döntései és céljai felett. Most lélektelen tözsderobotok, nagy tözsdéző cégek számítógépes szoftverei a napi árfolyamok jelentős alakítói és az árfolyamok pedig az életünk döntéshozói, addig a hidegháborúban emberi stratégák emberi célokat megfogalmazva döntöttek.

Űrkutatás, mint a legmagasabb és legösszetettebb (matematika, fizika, kémia, bilógia, szociológia és szinte bármi) emberi intelligenciát követelő és felhasználó, minden hétköznapi anyagi szempont fölé emelkedő, a teljes emberiségre nézve közös cél és annakidjén kétversenyzős nemes versengés, ... ezt mára a pénzvilág kivégezte. A pénz nem tud emberi módon lelkesedni, a pénznek nem csak szaga nincsen, hanem intelligenciája sem.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. prohlep
2013.05.18. 10:44
Mondok egy példát, hogy világosabb legyen a 60-as évekbeli eufória akkori hétköznapi természetessége, azaz hogy azt csak így utólag tekintjük eufóriának, és mi akkor azt gyermekként átélve csupán a világ végre igéretes tudományos fejlődésének tekintettük.

Meg sem fordult a fejünkben, hogy idősebb korunkban, tehát az ezredforduló környékén kiruccanni a Holdra az ne lenne "majd" ugyanolyan realitás mindenki számára, mint elutazni valamelyik sarkvidékre. A hasonlat pontos: ma sem szokásos tömeges méretekben sarkvidékre utazni, de azért ha most itt mi összebeszélnénk, hogy tényleg, mégiscsak meg kéne tapasztalni élőben azt, hogy milyen a 24 órás világosság vagy 24 órás sötétség, és milyen ott az időjárás, és általában az ember közérzete egy olyan helyen, akkor azért ugye elég sok ember képes volna egyszer az életben kifizetni egy ilyen utat.

E cikk számomra mellbevágóan szembesít azzal az amúgy nyilvános és végülis ismert, de mégsem eléggé tudatosított adattal, hogy a 60-as évek eufóriája ellenére eddig sosem volt egyszerre 14 ember a Földön kívül!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. bala5
2013.05.18. 13:58
Egyetértek prohleppel. Bár én a 60as években még kósza gondolat sem voltam, mégis mérnökként el sem tudom képzelni, hogy bárki is megkérdőjelezze a nemzetközi űrállomás létjogosultságát. Nem igazán tudok elképzelni nehezebb és összetettebb feladatot annál mint akárhány embert életben tartani és tudományos kutatásokat végeztetni velük az űrben. Nincs hasznuk? Ezek az emberek tudják egyáltalán hogy mekkora zsenialitás kell mindehhez? Ezen hihetetlen és néha megvalósíthatatlannak tűnő vállalkozások nélkül sehol nem lennék a technikai fejlettségben. Én is nagyon sajnálom hogy a hidegháború végével ezek a vállalkozások nem valósulhatnak meg, mert valaki nem lát benne megfelelő profitot. Azt hinné az ember hogy mivel a NASA már eljuttatott embert a holdra az már rutin feladat és nincs benne több kihívás. Azt hiszem ha megkérdeznénk a Puli Space-es srácokat tuti más lenne a véleményük . A mai napig nagyon nagy kihívás, nem csak a mérnököknek megvalósítani egy holdprogramot, és akkor még nem is emberes küldetésekről beszéltünk... Nem értem mi van ezzel a mai világgal...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Ronan
2013.05.18. 14:53
És az oroszok már integettek ET-nek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. kiskoller bala5
2013.05.18. 15:34
Nyugalom emberek. Attól még hogy visszavettük az iramot, nem állt meg a fejlődés. Úgy álltok hozzá a dologhoz mintha 30 éve semmit sem fejlődött volna a tudomány és a technika.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Ronan
2013.05.18. 17:32
Fejlődött sokat szerintem és még így is visszafogott az amit látunk belölle egy bizonyos réteg által.A különbség egy kis rétegnek kb 10% leggazdagabb fegyvergyártok,hatalomi répa verők,egyéb embernek álcázott paraziták,hüllő lelküek,100 év a különbség tudományokban és úrhajózabán is persze. Legalább is egyesek ezt mondják.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. benczeb90
2013.05.18. 21:17
Hőőha Ronan, itt a többség nem véli indokoltnak azt feltételezni, hogy a hívatalos hírportálok és tudományos cikkek világán kívül bármilyen állítás megalapozott lenne.
Amiket elhisznek, bizonyítottnak vélnek (ha egyátalán van ilyen) annak ellenére, hogy hivatalos hírportálokon és híradásokban nem hangzottak el soha, még említés erejéig sem, (vagy ha említették, akkor a szerző cáfolta a feltételezést), na azok a dolgok, események még véletlenül sem köthetők logikailag egymáshoz, nem feltételezhető, hogy ezen bizonyítottnak vélt és nem belátott események nem köthetők gondolatilag egy fennsőbb érdekszervezethez, hisz nincsen ezekről hivatalos vélemény vagy dokumentum, tehát bárminemű ilyen témával való foglalkozás, érdeklődés, önálló gondolkodás gyerekes, és mások félrevezetésére szolgál.
Én azért majd megnézem azt a videót.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. sanyix
2013.05.18. 21:20
újrafelhasználás a 70-es évekből: a skylab alapja egy berendezett saturn-IVB üzemanyagtartály
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. palacsa prohl...
2013.05.18. 23:20
A közgazdászok, jogászok és politikusok védelmében mondom, hogy ezeken a területeken a fejlődés mint olyan, sokkal elvontabb mint a mérnöki tudományokban. Ráadásul egyik átszövi a másikat...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. agyturbini...
2013.05.18. 23:52
palacsa: Miert lenne elvontab? Egyertelmu es kezenfekvo: Vizsgald meg anyagi helyzetuket a politikusoknak es penzugyi embereknek a hetkoznapiakhoz kepest. Akiknek a feledata lenne a rendszer mukodtetese, CSAK a sajat zsebuket tomik..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Ronan
2013.05.20. 20:16
Rendben szerintem em gyerekes dolog a gondolkodás olyan emberies dolog.Annak 10%-nak pedig biztosan van tudomása róla dokumentált tényem nincs.A majdal meg nem leszünk előrébb sajnos van amit nem lehet halasztani.És szerintem az értékes és érdekes 40 perc.Erről még beszélni lehet.A hivatalos portálok is ellenőrzés alatt vannak bármilyen hihetetlen is.De mondtam máskor is hogy az igazság fejbe nem lőhető.Nem akarok félrevezetni senkit.De biztatok mindenkit hogy kérdőjelezze meg kormányát minden téren.Azzal nem jutunk előrébb ha egy rrrabszolga tépi a másik rrrabszlga haját.És igenis tessék önállóan is gondolkodni, nem butulni hanem okosodni csiszolni a szoftvert a fejekben.És megosztani azt másokkal is.A gengszterváltásnak vége.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Balleno
2013.05.21. 01:10
bala5: Egy másik megvilágításból: A Nemzetközi Űrállomást bele kéne lőni az óceánba - http://cink.hu/a-nemzetkozi-urallomast-bele-kene-loni-az-oceanba-505214759
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!