iPon Cikkek

Nikopol: The Secrets of Immortal

Dátum | 2009. 02. 22.
Szerző | JeLo
Csoport | JÁTÉK

Nem olyan régen bemutattuk Benoit Sokal egy korábbi alkotását, a Sinking Islandet, ami nem igazán hozta a megszokott színvonalat. Jó hír viszont, hogy a kalandra éhes közönség a belga művész jóvoltából ezúttal egy nagyszerűen összerakott, kihívásokban gazdag történetbe merülhet alá a tavaly év végén megjelent Nikopol című kalandjáték által. Sokal bácsi ezúttal egy kész forgatókönyvet vett kölcsön és a megvalósítás alapötletein kívül a fejlesztésben nem nagyon vet részt.

Jelen esetben mondhatni dupla adaptációról van szó, ugyanis mind a látvány, mind pedig a történet képregény trilógia formájában látta meg a napvilágot, melynek első része 1980-ban jelent meg. A mű Enki Bial Jugoszláv születésű, Franciaországban tevékenykedő rajzművész nevéhez fűződik, melyből 2004-ben ő maga filmet is készített Immortel címmel, ami azonban nem hozott átütő sikert.

Párizs, 2023.
A történet szerint 2023-at írunk és Párizs egy hataloméhes diktátor kezében van. Hiába a nagyfokú technikai fejlettség, a város romokban hever, a társadalom két részre szakadt. Főhősünk Alcide Nikopol, egy azon milliónyi ember közül, akik az alvilágban tengetik életüket. Életét az a nap forgatja fel, amikor váratlanul hírt kap halottnak hitt apjáról. Ezzel egy időben egy furcsa piramis alakú lebegő fémszerkezet jelenik meg a város felett, melynek utasai Hórusz és Anubisz, akik valamiféle összeesküvést terveznek. Ahogy Alcide elindul megkeresni az apját, óhatatlanul is belecsöppen ebbe a fordulatos és egyre furcsább történetbe, amelynek újabb és újabb összefüggéseire derül fény egy-egy rejtély megoldásával. Mindez viszonylag hosszú játékidőt teremt, belekalkulálva azt is, hogy némely feladatnak többször is neki kell futni.

Mindenhol csak a pusztulás
Az irányítás sem okozhat gondot. Az egérrel foroghatunk a tér minden irányába, a pointer állapota szerint bal gombbal mehetünk előre, vehetünk fel tárgyakat vagy cselekedhetünk. Az inventory jobb klikkre jön elő a képernyő közepén, ahol egy külön kapcsoló aktiválásával válthatunk tárgyhasználatról olvasási módba. Ez teszi lehetővé, hogy a nálunk lévő dokumentumokat közelebbről is megszemléljük. A főmenübe is innen juthatunk vissza, ami már önmagában sem szokványos. Egy háztetőn állva vesznek körül minket az opciók ikonjai, miközben a sztorira jellemző aprócska történéseket figyelhetünk meg.

A látványt belső nézetből, előre renderelt, 360 fokban forgatható, Quicktime technológiának is csúfolt módon szemlélhetjük meg. Tudom, hogy ez nem túl népszerű a kalandjátékosok körében, de jelen esetben elengedhetetlen a játékmenet szempontjából, fokozza a hangulatot és lehetővé teszi azt, hogy a tér minden irányából megszemléljük a csodálatosan visszataszító helyszínek minden apró részletét. A belső nézet ellenére kitűnően kidolgozott kisebb animációkra számíthatunk, például egy tárgy eldobása, szekrények, dobozok ajtóinak kinyitása, a tárgyak borulása tekintetében is. A látvány tökéletesen adja vissza azok fizikáját is. Az irányítást Alcide lakásában kapjuk meg, ami illeszkedve a játék egész hangulatához, kicsit szürreális és nagyon lepusztult. A kidőlt válaszfalak és a helyenként aládúcolt mennyezet nem csak a látványt gazdagítja, hanem a játékmenet szempontjából is fontos szerepet kap.

Az alvilági temető
Tovább haladva, miután kijutottunk a városba, az összkép még lenyűgözőbb. A helyszínek annyira gazdagon berendezettek, hogy szinte mindenhol muszáj megállnunk körbenézni. Az egyes helyeken megtalálhatóak korunk társadalmának alkotóelemei, azonban már semmi sem azt a szerepet tölti be, mint egykoron. Például az alvilági városrész temetőjét egy valamikori raktárépület testesíti meg, melyben a polcokon felsorakoztatott kartondobozok őrzik a néhaiak földi maradványait. Nem hiányozhat az urnafal alternatívája sem, ami jelenleg egy valamikori üdítőautomata, melyből némi apró ellenében akár magunkhoz is vehetjük szeretteink hamvait, míg az oltárnak gyertyafény híján egy kiszuperált közlekedési lámpa kölcsönöz meghitt hangulatot. A helyszínek alapszínei fakók, szürkék, amit a villódzó neonfények még ridegebbé tesznek, de ugyanakkor itt-ott előfordulnak meleg, élénk színű tárgyak, melyek furcsa módon mégis belesimulnak a környezetbe. Átvezető animációkban is szép számmal bővelkedik a játék, melyek minőségükben is hozzák a kívánt szintet és remek rendezői munka áll mögöttük. Ezeket a kisfilmeket osztott képernyőn csodálhatjuk meg és érdekes vizuális hatást kelt, hogy néha ugyanazt látjuk mindegyikben, néha egymásba ágyazva mutatnak meg két jelenetet, melyek a végén egy képpé forrnak össze és némelyik képsor kimerevedik, és ily módon hívja fel a figyelmünket néhány apróságra.

Az eredeti képregényre utaló átvezetők
Utunk során minőségi rejtvények garmadájával kell megbirkóznunk, melyek sokfélék, életszerűek, logikusak és éppen a kellő mértékben gondolkodtatnak el. Akadnak közöttük egyszerűek és egy egész fejezetre kiterjedő nagyobb kaliberűek is. Ezek megoldásához rengeteg információt szolgáltatnak a párbeszédek, de szerencsére nem csupán ezekből meríthetünk ötleteket a megoldásokhoz. Fajtáikat tekintve találkozhatunk szinte magától értetődő, de azért elgondolkodtató feladatokkal, sajátságos, megadott sémán alapuló kódfejtéssel, és összetett logikai rejtvényekkel is. Néhol pedig rejtőzködnünk kell és kifigyelve az őrök mozgását, a megfelelő időben a megfelelő helyre menni és ha ez nem lenne elég, némely szituációt egy kis ügyességi résszel is megspékeltek. Az ilyen jellegű feladatokban a legnagyobb ellenségünk az idő. Ilyenkor nagyon gyorsan kell felmérni a lehetőségeinket és megtenni a szükséges óvintézkedéseket, különben földi pályafutásunk hamar véget ér. De nem kell megrémülni, mert ilyenkor sem kell bajlódni egy korábbi mentés visszatöltésével, hanem egyszerűen visszakerülünk a szituáció elejére és újra nekifuthatunk.

A zenék nem feltétlenül dicsérhetők a fülbemászó jelzővel, de az adott szituációkhoz tökéletesen illeszkednek és fokozzák a hangulatot. A játék zenei világa nem csak az akciódús jeleneteket turbózza fel, de tökéletesen idomul a helyszínekhez és az adott korhoz. Legalább is én így képzelem el. A párbeszédek egész jók. Alcide hangja tökéletesen tükrözi a kiüresedettséget, ami apja elvesztéséből és az életkörülményeiből fakad. Egyiptomi isteneink hangja is egész jól eltalált, kicsit ijesztő, de ugyanakkor megvan benne a mások manipulálásához szükséges erő.

A diktátor épületének biztonsági szobája
Összegezve

Napjaink pokolian rossz kalandjáték áradatában végre ismét itt van egy kiemelkedő darab, ami nagyon egyben van mind történet, mind rejtvények szempontjából, melyekből rengeteg van és rengeteg féle. A játék második végigjátszásra is tudott élményt nyújtani, annak ellenére, hogy a rejtvények ilyenkor már nem bírtak jelentőséggel, de ebben a környezetben még gépiesen ténykedni is örömteli volt. A jövőt apokaliptikus diktatúraként ábrázoló történetek között kiemelkedő alkotást játszhatunk végig és azt hiszem méltó arra, hogy bekerüljön az elmúlt rövid időszak minőségi kalandjátékai (So Blonde, Vampyre Story, Sam & Max) közé.


                                      




Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. Svindler
2009.02.22. 12:09
VISSZA A CIKKHEZ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. citkar
2009.02.22. 19:52
nekem bejött a film, vagy animáció
asszem még moziban is vetítették pár éve
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. XiX
2009.02.24. 11:43
Olyan csúnya a feje mint nekem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!