iPon Cikkek

Notebookot 90 ezerért – 1. rész

Dátum | 2012. 10. 29.
Szerző | Alvin_ti4200
Csoport | NOTEBOOK

Régóta húzódó tartozásunkat rójuk le most olvasóink felé, hiszen nem egyszer merült fel igény arra vonatkozólag, hogy a megváltozott piaci helyzetnek megfelelően kifejezetten olcsó notebookokat is megvizsgálhatnánk. A kérés jogos volt, nem csak azért, mert tényleg egyre kevesebbet költenek az emberek ilyen termékekre, hanem azért is, mert a hardverek fejlődésével ma már meglepően gyors masinákat lehet venni nevetségesnek tűnő összegekből.
 
Tekintettel arra, hogy bár ebből a régióból nyerhető ki a legkisebb fajlagos profit, a gyártók mégis nagyok sok típussal próbálják már becserkészni a kevésbé tehetős vásárlókat. Ennek fényében cikkünk két részből áll majd, mindkettőben 3-3 készüléket veszünk majd sorra és különös ismertetőjelük a 90 ezer forint körüli árcédula lesz.
 
Ma már közel sem örvend akkora népszerűségnek a netbook kategória, mint korábban (vagy az emberek lettek erősebbek, szereztek be nagyobb táskákat, stb.), így a dupla epizódos összehasonlító tesztünkből könnyedén hagytuk ki őket, ráadásul nem nagyon láttuk értelmét annak, hogy az almát a körtéhez hasonlítsuk. Ennek ellenére igyekeztünk úgy összeválogatni a temékeket, hogy ne egy kaptafára épüljenek, így nem csupán az Intel processzorral modellek képviseltetik magukat, hanem elővettünk pár AMD-s variánst is, mint utólag kiderült, nem volt hiába való ötlet.
 
Általában a 150-300 ezer forintos régióból kerülnek ki tesztkészülékeink többsége, így adódik a kérdés, hogy mégis mit várunk, mit várhatunk el egy 100 ezer forint alatti terméktől. Akik nem tudnak, vagy szimplán nem akarnak több pénzt áldozni notebook vásárlásra, azok nézik meg talán a leginkább, mit is vesznek valójában. A garanciaidő (és a garanciális háttér) itt kiemelten fontos, nem csak azért, mert látatlanban az olcsó gépekről gondoljuk azt, hogy a leghamarabb tönkremennek, hanem azért is, mert egy esetleges jótállás bővítés a termék árának 10-15%-a is lehet, amely komoly érvágás a célcsoportnak, ráadásul – ahogy azt a statisztikák mutatják – ilyen szolgáltatásért itthon nem nagyon hajlandók fizetni az emberek.
 
Szintén fontos tényező lehet mind az üzemidő, mint a teljesítmény, utóbbi olyan értelemben, hogy a pénzünkért szeretnénk a legjobbat kapni, főleg, ha a régió aljáról mazsolázgatunk. Dedikált videokártyára ugyanakkor ne nagyon számítson senki, az jellemzően a 110 ezer forint feletti gépek privilégiuma, de ma már nagyon korrekt integrált VGA-k vannak, elég csak az AMD Llano, illetve Brazos APU-ira, illetve az Intel HD Graphics 4000-re gondolni.
 
Tekintettel arra, hogy a gyártók a legózáshoz elég hasonló alkatrészeket használnak fel, talán túlzás nélkül kijelenthető, hogy ebben a régióban van a legkisebb különbség a különböző típusok között, legalábbis, ami a hardvert illeti. Ha innen nézzük a dolgot, akkor az egyéni teljesítmények és kvalitások még inkább előtérbe kerülnek, feltéve akkor, ha van érdemi különbség az egyes gyártók abszolút belépő szintre szánt modelljei között. Azt, hogy vannak-e a mi feladatunk volt kideríteni.
A Packard Bell számára hazai pályának tűnhet ez a régió, hiszen az Acer többségi tulajdonában lévő cég évek óta kínál elérhető áru termékeket, sőt, portfóliójának nagy része a 200 ezer forint alatti ársávokra fókuszál. Az EasyNote F5211 külsejét tekintve viszonylag régi versenyzőnek minősül már, igaz, a többi gyártó is meglehetősen régi köntösbe öltöztette olcsó portékáit.


Nagy meglepetést nem okozunk azzal, ha eláruljuk, hogy a három közül egyik gép sem rendelkezik fém építőelemekkel, mindenhol a klasszikus kopogós műanyagok köszönnek vissza, a különbséget a szubjektív minőségérzet és a formák milyensége jelenti.


Örömteli, hogy a 86 ezer forintos végfelhasználói árba 2 év garancia is belefért, ráadásul az Intel második generációs Core processzorcsaládjába tartozó kétmagos Celeron a maga 1,7 GHz-es órajelével papíron egész kezesbáránynak tűnik. A 2 GB memória a mai árak mellett elég kevés, de szerencsére a bővítése nem terheli meg igazán a kasszát, és igazából mezei felhasználás mellett elegendő a Windows 7 futtatásához. A 320 GB-os merevlemez teljesen sztenderd, kisebbet lassan nem is nagyon lehet venni (vagy ha igen, akkor se éri meg még több ezres tételben sem), filmgyűjtőknek úgyis kevés, ingázóknak meg sok, de mindenképpen elegendő. A drágább készülékekhez szokott szemünk elsősorban a foghíjas sorokra figyel fel, hiszen bármennyire alap dolognak tűnik manapság, a Bluetooth például kimaradt a repertoárból, de a többségnek talán ez lesz a legkevésbé fájó pont a specifikációs listán.

Megtörtént ugyanakkor a csoda, amelyre évek óta vártunk, ugyanis nagyon úgy fest, kezdenek apadni a csupán 100 Mbites hálózati sebességre képes vezetékes hálózati vezérlők, az F5211 végre valahára gigabites kártyát kapott. Kicsit nevetséges volt, hogy a 802.11n-es szabványt támogató WiFi évek óta benne van minden létező hordozható gépben, de a 10 éves gigabites LAN hiányzik. USB 3.0 szabványt támogató csatlakozókat ennyi pénzért még nem ad a Packard Bell és tekintettel arra, hogy a HM70 lapkakészlet integráltan nem tartalmaz ilyesmit, külön vezérlőt kellett volna vásárolnia a cégnek, amelyre nem akartak költeni. Letűnőben van már az eSATA is, így ezt nyilván emiatt nem erőltették, tulajdonképpen nem jelentenénk ki egyértelműen, hogy ez fekete pont a listán. Van viszont egy mezei hatcellás akkumulátorunk, amely ismerve a Sandy Bridge architektúra remek fogyasztási mutatóit, bizakodásra ad okot egy esetleges 4-5 órás üzemidővel kapcsolatban.


A készülék mellé mindössze a legszükségesebb dolgokat kapjuk meg, amelybe sajnos nem tartozik bele a meghajtó programokat tartalmazó lemez, így ennek (illetve a tartalmának) beszerzéséről magunknak kell gondoskodnunk. Jó hír, hogy a termékszámot begépelve a gyártó honlapjáról könnyedén letölthetünk mindent, bár egy kérdőjeles hardver így is maradt az eszközkezelőben, amelyről nem sikerült kideríteni, mi is valójában. Tekintettel arra, hogy a teljesítménymutatókkal minden rendben volt és a specifikációs lista alapján semmi nem hiányzott, nem tulajdonítottunk neki túl nagy jelentőséget.
Bár jellemzően kialakult egy sztereotípia, hogy az olcsó gépek hűtőrendszere rossz minőségű, hangos és elégtelen, ezt mi a cikkekben már többször is megcáfoltuk és a most következő három modell se erősíti tovább a sztereotípiát, meg lehet nyugodni. Sokan elfelejtik, hogy az olcsó gépekbe kerülnek a leglassabb processzorok és bár ezek nem feltétlenül tartalmazzák a legfejlettebb energiamenedzsmenttel kapcsolatos szolgáltatásokat, maga az architektúra, amelyre épülnek, megegyezik az erősebb modellekével, legfeljebb ezt-azt letiltottak a közös magban, így éri meg sokat gyártani belőlük.

A Packard Bell F5211 produkálta holtversenyben a legkisebb zajt a mai mezőnyben, legyen szó akár üresjáratról, akár maximális terhelésről. Ez azt jelenti, hogy normál használat mellett gyakorlatilag nem hallani semmit, de csúcsra járatva is háttérzajhoz közeli a produkció.


A készülékben az Intel kétmagos Celeron processzora teljesít szolgálatot, amely a második generációs Core (Sandy Bridge) mikrorchitektúrára építkezik. Ha egy technokrata ismerősünk véleményét kérnénk ki, akkor olyasmi válaszra számítsunk, hogy a Core i5-höz képest a Core i3-ban nincs Turbo Boost, a Pentiumban nincs virtuális többszálúság (tehát két maghoz nem négy, hanem két végrehajtó szál tartozik), a Celeronban pedig a cache memória is kevesebb, ha az alacsony órajel nem lenne elég hátrány. Ettől függetlenül a B820 egy teljesen vállalható központi egység, a legtöbb embernek egész egyszerűen nem kell ennél gyorsabb processzor a mindennapok során. Ha valaki emlékszik még a méltán népszerű Core 2 Duo-kra, akkor képzelje el, hogy nagyjából az utolsó generáció sebességét produkálja a kis Celeron, ami azért nem olyan rossz, sőt. Az integrált videokártya is természetesen a Sandy Bridge architektúra velejárója, a simán csak Intel HD Graphics név alatt futó VGA valójában egy minimális változáson átesett HD Graphics 3000, amely az akkori Core i3, i5 és i7 CPU-kban is benne volt. Ugyan a csekély 2 GB memóriát egyetlen modulként kapjuk meg, nem kell rögtön a kardunkba dőlnünk, ugyanis egyrészt könnyedén tudjuk bővíteni, másrészt mivel gyengébbek, így a régebbi HD Graphics-oknak sokkal kevésbé számít a memória sávszélesség, mint az utód HD4000-nek (ettől függetlenül a bővítést mindenkinek ajánljuk).
























A 320 GB-os Western Digital merevlemez gyakorlatilag hangtalanul tette a dolgát a tesztidőszak alatt, ami azért is becsülendő, mert üresjáratban az F5211 tényleg minimális zajt termelt. Bár kánikula nem volt, így nem számít kiemelkedő eredménynek a 40 fok alatti hőmérséklet, attól nem kell tartanunk, hogy nyáron bajba kerülünk és ventilátorért, esetleg notebook hűtőért kell szaladgálnunk.

A Packard Bell volt az egyetlen, amely nem reklámozta sehol az F5211 hangrendszerét. Ez nem is csoda, hiszen a három tesztelt gép közül, ha nem is egyértelműen, de az övé volt a legkevésbé vállalható hangzás. Sorozatnézéshez a koleszba ugyanakkor tökéletes lesz, zenét hallgatni arrafelé úgyis csak fejhallgatóval illik.

Nem mondunk nagy újdonságot, ha kijelentjük, hogy ez a kategória nem a dizájn díjak bezsebeléséről és a „WOW” faktor előcsalogatásáról szól. Aki 90 ezer forintért vesz notebookot, az egy vállalható külsőt szeretne, de a fontossági lista első három helyén biztosan nem szerepel a kinézet. Ez nem jelenti azt, hogy az F5211 csúnya lenne, egész egyszerűen arról van szó, hogy évekkel ezelőtt is láttuk már ugyanezt a dizájnt – ha lehet 2012-ben annak hívni – és tulajdonképpen nem bántja a szemünket, de nem is vonzza. Sajnos a felső burkolat fényes műanyagból készült, így rettenetesen gyűjti az ujjlenyomatokat, ahogy az a képen is látható, ez ellen nem tudunk mást tenni, minthogy sűrűn takarítjuk. Alul semmi hókusz-pókusz nincs, könnyedén hozzáférhetünk a merevlemezhez és a memóriához is, ha esetleg cserére vagy bővítésre kerülne a sor.


A billentyűzet leginkább egy tisztességes iparosmunkának tudható be, a gombok stabilitása elmegy, a nagy és főleg magas gombok miatt viszont továbbra sem túl kényelmes a Packard Bell modellek klaviatúrája. Némileg rontja az összképet, hogy a gombok közepe minimálisan, de mélyebben van, mint a széle, így bár az ujjunkat könnyebb pihentetni rajtuk, gépelésnél inkább hátrányként éljük majd meg ezt a feature-t. Ezeket a dolgokat leszámítva komolyabb gond nincs vele, ha nem is csendben, de viszonylag halkan teszi a dolgát és matt borítása miatt az ujjlenyomatokat visszafogottan gyűjti csak. A legtöbb gombbal ellentétben az irány billentyűk rémesen kis méretűre sikerültek, ráadásul a – szerintünk teljesen felesleges – dedikált dollár és euró jelek jelenlétükkel tovább rontják az amúgy sem magas kényelmi érzetet. Egy szóval azt is mondhatnánk, hogy az a rész nagyon zsúfolt, pedig legalább annyira fontos zóna, mint bármelyik másik, sőt.


A touchpad ezzel szemben igazi kezes bárány, bár ha szenzáció hajhász stílusban akarnánk fogalmazni, azt is mondhatnánk, hogy őskövület. A multi-touch gesztusokból nagyon keveset támogat, igaz, az innováció hiánya ebben a kategóriában teljesen másodlagos. Évekkel ezelőtti Acer Aspire masinákra emlékeztet a különálló, finom csíkkal elválasztott függőleges görgetősáv, amely sajnos elvesz némi helyet az amúgy sem túl gigászi felületből.


Ami a csatlakozókat illeti, már a specifikációs táblázatból is sejteni lehetett, hogy flancolásnak helye nincs, a három mezei USB aljzaton kívül mindössze egy kártyaolvasót és egy HDMI kimenetet kapunk, amely pár éve még elismerésre méltó volt, ma már inkább csak nagyon alap dolgoknak számít.

Bár a 15,6”-os mezei LED-es kijelző szokás szerint fényes bevonatot kapott, a három megjelenítő közül mégis ez produkálta utólag állítgatás nélkül a leginkább színhű képet. Fényerő tartománya kellően nagy volt, még fényes nappal is könnyen olvashatunk rajta, igaz, a tükröződések miatt ez nem annyira egyszerű feladat. Jó hír az éjjeli baglyoknak, hogy a három tesztelt készülék közül az F5211-nek volt a legalacsonyabb a minimálisan beállítható fényereje. A kávában lévő webkamera HD felbontást is támogat, de ha ki szeretnénk használni ezt a képességet, bizony elég magas processzorterheléssel kell számolnunk. A többség biztosan nem fog kísérletezni vele, mert az optika inkább a VGA felbontást szereti, ott is már erősen hajlamos a zajosodásra.
Második versenyzőnk a Hewlett-Packardtól érkezett és a legendás 600-a széria nagy öregjeként száll harcba a vásárlók kegyeiért. A HP 655 számozásából kiderül, hogy egy AMD-s modellről van szó. Nem véletlenül választottuk ezt a változatot, hiszen a statisztikák szerint az AMD APU-ival szerelt noteszgépek iránt egyértelműen megnőtt a kereslet, és kíváncsiak is voltunk, hogy mire képes a legerősebb Brazos chip.


A HP a Compaq-kal együttműködve építgette sorra-rendre a 600-as család különböző tagjait és ha arra gondolunk, hogy az első széria még Core 2 Duo processzorokkal került forgalomba 2009-ben, akkor elmondható, hogy egy bevált kocepcióról van szó. A kooperáció sikerét jelzi, hogy 2007 és 2009 között az 500-as családdal indult el a két cég azon az úton, hogy külsőre vállalható, hardverileg nem túl acélos, ellenben olcsó készülékekkel árasszák el a fejlődő országokat és a felzárkózó piacokat. Talán ez az oka annak, hogy ennyi idő alatt olyan előnyre tett szert a cég és olyan dörzsöltté vált, hogy a többi gyártó okkal tart tőlük. Bár nincsen előttünk a hazai statisztika, meglepődnénk, ha a 100 ezer forint körül kapható laptopok első három helyén nem lenne ott a HP-Compaq üdvöskéje.


A 655-es számot viselő masina az AMD Brazos platformjára épül, pontosabban annak ráncfelvarrott változatára. Az architektúra nagy előnye, hogy úgy kínál viszonylag erős grafikus teljesítményt, hogy közben a rendszer összfogyasztása messze a legalacsonyabb a kategóriában. Természetesen csodák nincsenek, a trükk a processzorban keresendő, amelyet az AMD kezdetben az Intel Atom család ellen vetett be, de a termék annyira népszerű lett, hogy viszonylag hamar tiszteletét tette nagyobb kijelzővel szerelt modellekben is, sőt, a nettopok és kisméretű PC-k világában is megvetette a lábát. A platformon felül a gép különlegességei közé tartozik a matt kijelző, illetve a teljes értékű Novell SUSE Linux operációs rendszer. Utóbbiról nem árt tudni, hogy valamivel kisebb hatásfokkal használja ki a platformban rejlő lehetőségeket, amely sajnos az energiamenedzsmentet is érinti, magyarul rövidebb üzemidő érhető el vele, mint a Microsoft Windows rendszerei alatt. Bár a gigabites sebességre képes hálózati adapter már ide is beszivárgott, sajnos Bluetooth-t ezúttal sem kapunk, a sztenderd hatcellás akkumulátor viszont izgalmasan hangzik, ha ismerjük a rendszer fogyasztási mutatóit. A két éves jótállást bruttó 7 ezer forintért kiterjeszthetjük három évre is, ez jutányos ajánlatnak tekinthető, igaz, a Packard Bell párszáz forinttal olcsóbban kínálja ugyanezt az F5211-hez.


Kiegészítők terén a HP-Compaq páros sem kápráztat el minket, a legszükségesebb dolgoknál egy csavarral nem kapunk többet és tekintettel arra, hogy az előtelepített Linux operációs rendszer teljes értékűnek tekinthető, Windows-os meghajtó programokkal telepakolt lemezt még véletlenül se keressünk a papírok között. Külön érdekesség – vagy nevezzük inkább kellemetlenségnek – hogy a gyártó oldaláról letölthető driverek közül a WiFi-ért felelős szoftver nem ahhoz a kártyához való, amely az eszközben található, erről nem árt, ha tudunk. Bár a chipet valóban az Atheros gyártja, az valójában az AR9485-ös típusszámot viseli. A Windows 7 alapból se a vezetékes, se a vezeték nélküli hálózati kártyát nem tudja kezelni driver hiányában, így minimum ehhez a kettőhöz be kell szereznünk a szükséges szoftvereket, mielőtt nekikezdenénk a Windows telepítésnek.
Bár a HP 655 rendelkezett a legalacsonyabb fogyasztással rendelkező platformmal, mégis ez a típus produkálta a legtöbb zajt, igaz, alacsony terhelés mellett nagyjából ugyanolyan halknak bizonyult, mint a Packard Bell F5211. Játékok alatt egyértelműen több zajt csapott, mint ellenlábasa, de még így is bőven a normális szint közelében maradt, ráadásul, ha megfogjuk a készülék házat, illetve megvizsgáljuk a kapott hőmérsékleti adatokat, egyből rájövünk, hogy ez csak az érem egyik fele. A maximálisan elért 64 fok ugyanis kifejezetten jó eredmény (üresjárat esetén 40 fok körüli APU hőmérsékletet mértünk), nem csak az F5211-nél látott 72 fokhoz mérten, hanem általában véve is. Ezen felül a burkolat se felül, se alul nem volt melegebb langyosnál, amely hosszú távon egyértelműen előny lehet a gépben található alkatrészek élettartamára nézve.


Az AMD Brazos platformja – mint már említettük korábban – az Intel Atom családja ellen indult harcba még bő egy évvel ezelőtt, de rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy ha nem a létező leghosszabb üzemidő elérése csak a cél, akkor az Intel az évek óta egyre jobban elrontott Atomokkal nem nagyon fog tudni labdába rúgni az AMD újdonsága mellett – ha jobban megfigyeljük, mára teljesen eltűntek a 13”-nál nagyobb, Atom CPU-kkal szerelt noteszgépek, nem véletlenül. A Brazos APU legnagyobb előnye, hogy a benne lévő CPU nyers teljesítménye az Atomnál valamivel jobb, de az igazi csapást az integrált videokártya jelenti, amelyet egyértelműen 3D-s feladatok elvégzésére szánt a cég, nem csupán video gyorsításra. A folyamatos finomítgatások mellett a Zacate magos E2-1800 tulajdonképpen nem sokban tér el a viszonylag régóta piacon lévő E-450-től, a processzor órajele 50, a videokártyáé 80 MHz-cel lett magasabb. Bár így a kétmagos E2-1800 ugyanúgy 1,7 GHz-en üzemel, mint az F5211-nél látott Celeron, teljesítményük távolról sem egyezik meg, hiszen annak érdekében, hogy a Brazos platform fogyasztása kedvező legyen, az architektúrát megalkotásakor ennek rendelték alá. Sajnos kétcsatornás memória támogatása továbbra sincs, pedig nemcsak a rendszer, hanem a Radeon HD7340 is relatíve sokat profitálhatna belőle.
























Bár a 320 GB-os Toshiba merevlemez hőmérsékletét semmilyen alkalmazással nem tudtuk lekérdezni, a többi komponens hőtermelését figyelembe véve valószínűleg elég hűvös lehetett. A szebb napokat is megélt, erősen korosodó típus főleg az átlagnál zajosabb működésével hívta fel magára a figyelmet, mint látni fogjuk, utódja az Asus X55A-ban lényegesen jobb teljesítményt produkált.

Az Altec Lansingtól származó hangrendszer egyértelműen jobban szól, mint a Packard Bellben lévő, kár, hogy magas hangerőn a picit üregesnek ható burkolat rezonálásba kezd.

A HP nagyon igyekezett odafigyelni arra, hogy a létező legkevesebb csillogó anyagot használja fel a 655-ös notebook megtervezésekor, amelyet mi abszolút támogatunk. Az amúgy sérülékeny és nem túl vastag felső burkolat ennél fogva szinte egyáltalán nem gyűjti az ujjlenyomatokat, ugyanez nem feltétlenül mondható el a touchpad körüli részre, bár a Packard Bell fedőlapjától még az is fényévekre van. Alul katonás rend uralkodik, a fő alkatrészekhez itt is hozzáférünk.


A billentyűzet egyértelműen a legjobb lenne a három notebook klaviatúrája közül, ha nem kísérné gépelésünket minden egyes leütés után egy – már rövid távon is kellemetlen – zizegés, amely nem tudni, hogy a rosszul rögzített gomboknak vagy még inkább a nem eléggé szoros billentyűzetnek köszönhető. Együtt lehet vele élni, de a keserű szájíz mindig ott lesz, hogy ezt tényleg semmiből nem állt volna rendesen megcsinálni, árcédula ide vagy oda. Mert ha valahol, akkor ebben a kategóriában tényleg sokkal háklisabbak az emberek az ilyesmire. Ezt leszámítva nem nagyon tudunk belekötni, nagyon messziről, félig hunyorogva visszaköszön a Probook széria, ami sajnos a furcsa méretű iránygomboknál is tetten érhető.


A touchpaddal sem voltunk maradéktalanul elégedettek, ugyanis a felülete elég csúszós, ráadásul az apró pöttyök, amelyek nem tudni, mi célt szolgálnak tovább rontanak ezen az érzésen. A felület pont ugyanakkora, mint az F5211-nél, tehát kicsi, bár  itt nincs dedikáltan leválasztott görgetősáv, így ennyivel jobb a helyzet. Az igazi problémát a szörnyen kattogó és minimálisan lenyomható gombok jelentik, mindent elkövettünk, amit lehetett, hogy ne kelljen használni őket – sajnos a jobb gomb funkcióját egyetlen multi-touch gesztussal se fogjuk tudni kiváltani, legfeljebb egérrel.


Csatlakozókból itt is pontosan ugyanazokat és ugyanolyan számban kapunk, mint a Packard Bell esetében, annyi a változás, hogy a kártyaolvasó nem a gép elején, picit süllyesztve, hanem a bal oldalon, a többi be- és kimenettel egy síkban kapott helyet. Ennek örültünk, hiszen így sokkal könnyebb volt a kártyák kezelése és cserélgetése a mindennapok során.

A kijelző képe egyértelműen pirosas árnyalatot mutatott, így ez volt az első, amin korrigálni kellett, ezt leszámítva elfogadható produkciót nyújtott. Legnagyobb előnye nyilvánvalóan az, hogy nem kapott csillogó bevonatot, azaz maga a panel matt, így a nappali használat kevésbé küzdelmes, mint a glossy változatokkal. A fényerő tartomány elég tág, a látószögek pedig ennél a masinánál voltak a legnagyobbak. Bár a webkamera maximális felbontása 640x480, nem produkált lényegesen rosszabb képet, mint a Packard Bellben lévő HD változat, de a zajosodási hajlam ezúttal is jelentős volt.
Cikksorozatunk első részének utolsó szereplője az Asus égisze alatt született és az X55A nevet kapta, amely nem véletlen. Évek óta az X család jelenti a cég legolcsóbb 15,6”-os notebookjait, amelyek kinézetükben igyekeznek minél inkább hasonlítani nagyobb testvéreikre.


Most sincs ez másként, az ihletet egyértelműen a jóval drágább K55 adta, amelynek a többség örülhet, hiszen – mint majd látni fogjuk – ritkán sikerül ennyire vállalhatóra egy egyértelműen belépő szintű modell külseje.


Ami magát a hardvert illeti, nos, a Packard Bell féle specifikációtól minimálisan különbözik csak az X55A belseje, ám ez a minimális eltérés nagyon is fontos. Ez az egyetlen olyan modell ugyanis a három közül, amelyik már USB 3.0 csatlakozót is tartalmaz – igaz, csak egyet. Nem kiemelendő, inkább csak megjegyzendő, hogy a szokásoktól eltérően az X55-ben egy Via HD Audio chip teljesít szolgálatot. A két év garancia itt is alap, egy évvel való meghosszabbítása ugyanannyiba (7 ezer forint) kerül, mint a két másik notebook esetében.


A termék mellé kapunk egy nagyon fontos kiegészítőt, nevezetesen egy 32, illetve 64 bites Windows 7-tel is kompatibilis, meghajtó programokat tartalmazó CD-t, amelyen viszonylag friss drivereket találunk, de ügyeljünk rá, hogy az Asus saját alkalmazásait az Asus Update telepítése után ne engedjük frissíteni, ugyanis – a korábban nálunk járt N56-hoz hasonlóan – onnantól fogva nem fognak működni.
A teszthét alatt az X55A szinte pontosan ugyanazokat az eredményeket produkálta, mint a pár oldallal ezelőtt bemutatott F5211. Ez nem csak az azonos hardver miatt volt így, hanem a hűtőrendszer hasonlósága is közrejátszhatott. Zajszintben szinte egyáltalán nem volt különbség a két készülék között, ugyanakkor az Asus esetében mind terhelésnél, mind üresjáratnál alacsonyabb értékeket olvastunk le a szenzorokról (42 vs. 49, illetve 70 vs. 72 fok).


A kétmagos, második generációs Core architektúrára (Sandy Bridge) épülő Celeron B820-at a Packard Bellnél már bemutattuk, így nem tennénk meg még egyszer. Az ott leírtakon felül egyetlen – de annál fontosabb – megjegyzésünk lenne az Asus X55A-val kapcsolatban. Ez pedig az, hogy a hivatalosan támogatott memória maximum 4 GB, ráadásul ehhez egyetlen szlot állrendelkezésünkre, amelyben gyárilag ott csücsül a 2 GB-os modul. Nem volt kéznél 8 GB-os DDR3 RAM, de nagyobb összegben mernénk rá fogadni, hogy azzal is elindulna, sőt hibátlanul működne az eszköz, de egy viszonylag fontos funkciótól, a kétcsatornás memória kezeléstől így is elesünk.
























A HP 655-nél már előre utaltunk az Asusban található 320 GB-os Toshiba merevlemezre, mely nem csak zajtermelésben, de grafikonok formájában is jelzi, ő bizony újabb generáció annál, amit az ellenlábas noteszben láthattunk. Hőmérsékletet itt ismét tudtunk mérni, bár teljesen felesleges volt, hiszen a 40 fok alatti értékek szinte előre borítkolhatók voltak, ismerve a hűtőrendszer tesztelése során szerzett tapasztalatainkat.

A Sonic Master Lite névre keresztelt hangrendszer (és az ahhoz szorosan kapcsolódó kiegészítő szoftver) nagyjából hasonlóan szól, mint a HP-ban lévő Altec Lansing, fontos különbség ugyanakkor, hogy az Asus esetében rezonálásnak nyoma sem volt.

Sajtófotók alapján az X55A-nak szinte egyáltalán nem szabadna gyűjtenie az ujjlenyomatokat, de aki ebben bízik, annak bizony csalódnia kell. Nem csak a fedőlap, de még a billentyűzet körüli rész, sőt maga a klaviatúra és a touchpad is hajlamos ilyesmire. Számunkra ez picit csalódás volt, hiszen amúgy egy gusztusos dizájnnal állunk szemben, amelynél valóban tetten érhetőek a K55 stílusjegyei. Szerelni kifejezetten egyszerű az X55-öt, de valószínűleg egyszer fogjuk csak szétszedni, amikor egy nagy nyelést követően betesszük az egy szem 4 GB-os RAM modult.


Furcsa, hogy 2012-ben egy billentyűzet esetében erényként kell kiemelnünk a tényt, hogy irány gombjai normál méretűek és ugyanakkorák. Az X55A esetében ez a helyzet és ettől eltekintve is elég kellemes a klaviatúra használata, amelynél sokat számít, hogy nem csak a gombok holtjátéka minimális, de az alátámasztás is megüti azt a szintet, amelyet még egy ilyen árcédulával rendelkező terméktől elvárunk. Szerencsére a HP-nál tapasztalt rezonálásnak (vagy legyünk következetesek: zizegésnek) nyoma sincs, és az F5211-nél látott, az átlagnál nagyobb méretű gombokat is hiába keressük.


Ez nem csak a gépelés szempontjából előny, hanem azért is, mert így sokkal több hely maradt a touchpadnak, amely a másik két versenyzőéhez képest hatalmasnak tűnik. Természetesen némi optikai csalódás van a dologban, ugyanis a bal és jobb egérgombokat ezúttal egybeolvasztották a hasznos felülettel. Bár kezelésük egyszerű és nem is lesz szükségünk a megszokottnál nagyobb erő kifejtésére, a használat során érezni némi bizonytalanságot.


Amennyire örültünk a kék színben pompázó USB 3.0 csatlakozónak, annyira sajnáljuk a tényt, hogy ezen kívül csak egy fekete aljzatot találunk az USB-s eszözeinknek, bár tény, hogy a többség számára valószínűleg ennyi is elég a mindennapok során. Külön probléma viszont, hogy egy túlsúlyos pendrive-ról egy másikra nem fogunk tudni másolni, ugyanis a két csatlakozó közötti hely viszonylag szűk (ez egyébként igaz a másik két masinára is, csak ott kapunk egy harmadik portot is, hogy megoldjunk ilyen és ehhez hasonló gondokat). A kártyaolvasó az F5211-hez hasonlóan elöl kapott helyett, ráadásul még a Packard Bellnél látottnál is mélyebbre száműzték, így elengedhetetlen a készülék megemelése a kártyacseréhez – persze egy idő után ezt is biztos el lehet sajátítani.

A kijelző színvilága nem volt olyan jó, mint az F5211-é, de erről leginkább a zöldes árnyalat tehetett, amit első dolgunk volt eltüntetni. Ha ezen túl vagyunk, akkor a két panel eléggé hasonló képet mutat, ugyanakkor a látószöge talán az X55A-nak egy hangyányival jobb. A kávában egy ismét csak VGA felbontású webkamerát találunk és bátran kijelenthetjük, hogy ennek volt a legggyengébb optikája – amely nem egyenlő azzal, hogy nappali fényviszonyok mellett ne lenne használható, de ugyanilyen felbontás mellett a HP-é érezhetően jobb minőségű képet produkált, a Packard Bell pedig hivalkodva még a HD jelzőt is oda biggyesztheti a „marketingre felhasználható” kifejezések közé.
Mi magunk is kíváncsiak voltunk a három notebook, pontosabban inkább a két platform által produkált teszteredményekre, ugyanis Brazos alapú noteszgép nagyon régóta nem volt nálunk, kétmagos Celeronnal pedig – ha emlékeink nem csalnak – sosem találkoztunk.


Ha bárki le szeretné beszélni a kedves Olvasót egy Celeron B820-ról, akkor előtte nyomtassák ki és mutassák meg neki a fenti grafikont, ahol egy pontosan ilyen központi egység simán hozza, sőt néha túl is teljesíti a belépő kétmagos AMD Llano CPU-t, amelyről köztudott, hogy az eggyel drágább kategóriában lévő gépekben foglal helyet alapvetően. Az elsősorban Atom ellenfélnek elképzelt E2-1800 sem teljesít rosszul, ha észben tartjuk, milyen architektúrára épül, de a Zacate magnak amúgy sem a bivaly erős processzor az igazi erőssége. Viszonyításképpen felvettük a grafikonra a legújabb Ivy Bridge magos Core i3-at is, amelynél nem szabad elfeledkeznünk a tényről, hogy nem csak több cache memóriával rendelkezik, mint a Celeron, de egyszerre négy programszálat is képes kezelni, hála a Hyper-Trehadingnek.


Nem lehet elég olcsó egy notebook ahhoz, hogy senkinek ne jusson eszébe elindítani rajta egy-egy modern(ebb) játékot. Rájuk gondolva és a magunk kíváncsiságát is kielégítve megnéztük, mire képesek ezek a platformok. Hiába a gyenge processzor, még az sem tudja annyira visszavetni a Radeon HD7340-et, hogy ne legyen egyértelmű, hogy ez a kártya való leginkább a játékra. Bár néhol az előnye minimális, ismerve az Intel bár nagyon sokat javult, de legendásan pocsék meghajtó programjait, egyértelmű, hogy mindig a Radeonon fognak úgy kinézni a 3D-s dolgok, ahogy azt a tervezők megálmodták.


Végül jönnön a kínzó kérdés: mennyi ideig képes működni akkumulátorról egy 90 ezer forintos, nagy kijelzővel rendelkező noteszgép? Ha a grafikonra pillantunk, akkor láthatjuk, hogy meglepően sokáig. A videokártya mellett itt jön ki a Brazos architektúra igazi előnye, hiszen a maximális fogyasztása lényegesen alacsonyabb bárminél, ami nem Intel Atom alapokra építkezik. Átlagos felhasználás mellett nincsen óriási különbség a két platform között, de ahogy közelítünk a maximális teljesítmény kiaknázásához, úgy kezd egyre távolodni az Intel frakció az AMD-től.
Túl vagyunk három notebookon, egy hat napból álló tesztidőszakon és nagyjából harmincezer karakteren, de hátra van még a második rész, ahol újabb három tesztalannyal próbálunk választ keresni a kérdésre: melyik a leginkább ajánlott noteszgép 100 ezer forint alatt? Az ugyanakkor világosan kiderült, hogy erre a kérdésre nem lesz egyértelmű a válasz, hiszen láthatjuk, legalább annyira függ egy notebook megítélése fizikai milyenségétől, mint a platformtól, amelyre épül (ráadásul nem csak azok a kivitelek léteznek a gépekből, amiket mi teszteltünk, tehát például X55-ből is van Brazos alapú).

A három tesztelt gép közül nem tudnánk egyértelmű győztest mondani az előbb említett okok miatt, inkább azt emelnénk ki, hogy dacára annak, mennyire olcsó mindegyik, egyikkel se tapasztaltunk olyan problémákat, amely miatt rögtön lehúznánk őket a képzeletbeli vásárlási listánkról. Bár a HP-Compaq 655 egyelőre elég jó pozícióban várhatja a folytatást, végeredményt egyelőre nem hirdetnénk, hiszen hamarosan jön a második rész, ahol elképzelhető, hogy a három új versenyző mindegyike a mélybe taszítja a most látott bestiákat.

A tesztben szereplő notebookok elérhetőségéért köszönet alábbi partnereinknek:
 
Packard Bell EasyNote F5211 – CHS Hungary Kft.
HP-Compaq 655 – CHS Hungary Kft.
Asus X55A – Ramiris Europe Kft.
 
Termékismertetők és vásárlás:
 
Packard Bell EasyNote F5211: Hivatalos oldal | Vásárlás
HP-Compaq 655: Hivatalos oldal | Vásárlás
Asus X55A: Hivatalos oldal | Vásárlás
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

22. kray
2012.10.29. 08:58
A Packard Bell építkezésen lett tesztelve, hogy a teteje olyan fehér poros? Meg durván látszódnak rajta az ujjlenyomatok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. myckie2
2012.10.29. 09:04
"USB 3.0 szabványt támogató csatlakozókat ennyi pénzért még nem ad a Packard Bell." Én azért 79k-ért vettem egy Packard Bell-t amin van USB 3.0. Sőt a többi specifikációja is sokkal jobb mint az itt teszteltnek. (kivéve a kijelző és a merevlemez)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. hego
2012.10.29. 09:36
Ezek inkább csajos gépek. Egy rendes kocka rá se néz az ilyenre Bár az árcédula elgondolkodtató. Egy fos PC-t is nehéz kihozni ennyiből, monitorostól...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Zabalint
2012.10.29. 11:14
A HP az egyetlen gyártó, amely a legalsó kategóriában hajlandó matt kijelzős laptopot gyártani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. prohlep
2012.10.29. 11:34
"Egy rendes kocka rá se néz az ilyenre ..."

Hozzáértés, életbölcsesség és élethelyzet kérdése.

Sokaknak, és nekem is a munkaidőm elsöprő részében elegendő egy szöveg/forráskód nézegetésére és szerkesztésére alkalmas kisteljesítményű eszköz.

Ha mobil helyzetbe kerülök, akkor elég egy ilyen szerény mobil eszköz.

Ne feledjük, hogy ezek szédületesen gyorsak a 90-es évek csúcs PC-ihez képest.

Csak életbölcsesség kérdése, hogy valaki direkt hardver zabáló szoftverekkel oldja meg az életét, vagy képes belátni, hogy például Ubuntu + LibreOffice + Firefox nulla forintért jogtisztán igenis megoldja a ténylegesen ellátandó teendőinek elsöprő többségét. És ami azon túl van, arra azt mondhatjuk hogy önkéntes séta a költekezési spirálba.

Nekem nagyon bevált egy Brazos 111 ezerért, Ubuntu és remek akksi idő.


Nem az a szaktudás, hogy távvezeték építés címén valaki biztos ami biztos, és különben sem képes előre megbecsülni a tényleges masszivitás igényt, akkor épít 50 méterenként egy masszív bástyát, hanem aki ért hozzá, az minimális vas és beton szükségletből megtervez 50 méterenként egy könnyed távvezeték oszlopot.

Nem az a szaktudás, aki terepjárót vesz. Hanem aki egy helyzetben átlátja, hogy Trabant is megoldás. És a spanyol hadseregnek régen volt egy rakás Trabantja terepjárási célzattal! Mert ha a Trabant elakad, akkor három katona KIEMELI. Mert ha hőség van, nem forr fel a hűtővize, mert neki olyan nincs: LÉGHŰTÉSES. És a hozzáértő hadmérnök tudja, hogy a Trabantnak kiemelkedően jók a terepjárási tulajdonságai, mert úgy tervezték, szegényes falusi körülményeket is kiszolgálandó. És így tovább.

Aki viszont nem ért hozzá, az eleve terepjárót vesz, és reméli hogy elegendő lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. carraroxt
2012.10.29. 13:19
prohlep +1
De azért ne feledjük, hogy az is képtelenség, hogy a világon mindenki mindenhez értsen. És persze ennek megfelelően vissza is élnek vele ahogy csak lehet...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Zabalint
2012.10.29. 14:41
prohlep:
Egyetértek, én sem szeretek ágyúval verébre lőni. Ezen laptopok közül a HP-t még el is tudnám képzelni munkaeszköznek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. LechooEdy
2012.10.29. 16:25
Brasos alapot a népnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. carraroxt
2012.10.29. 16:40
Lehetne légyszi egy teszt a kifejezetten jó mobilitású, de olcsóbb gépekkel is (mondjuk Pentium<>Brazos kontrasztban)? Mostanában egyre több érdekes masinával gazdagodik ez a kategória. Pl.:
ASUS U32U
Lenovo ThinkPad Edge E335
ASUS X301A
Lenovo ThinkPad Edge E330
ACER Aspire 4752Z
ACER TravelMate P243M
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. carraroxt
2012.10.29. 17:28
Alvin_ti4200
Bocs, ha kötözködésnek tűnik de a tesztet olvasva kikívánkozik belőlem. Nem lehetne egy kissé kevésbé szintetikusan tesztelni? A szubjektív teszt részek tök jók, de a grafikonokból az egyetlen értelmezhető és értékes információ az az akkumulátoros üzemidő, a többi semmit nem mond. Ami a legzavaróbb számomra, hogy arról, hogy mondjuk egy vegyes multimédiás, internetes irodai alkalmazási környezetben mennyire állnak helyt a tesztelt masinák, a tesztből pl. semmi nem derül ki. Pedig szerintem aki ilyen gépet nézeget annak igenis az lenne a fő szempont, hogy egy terhelő tartalmakkal teletűzdelt weblap, vagy pl. a Youtube ne lassuljon be érzékelhetően, netán lehetnek-e mellette nyitva más alkalmazások is, hogy még ugyanezt tudja...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. franc0 carra...
2012.10.29. 17:36
Ezzel ma már MINDEN gép megbirkózik, kivéve egy régi Atomos netbookok.
Többek között ezért is haldoklik a PC piac, egyszerűen semmi sem indokolja, hogy az ember lecserélje a 2-3-4 éves laptopját.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. VAjZY hego
2012.10.30. 14:24
Hego Nem is az volt a cél, hogy kockáknak mi a legjobb, hanem az, hogy mi a legjobb 90-ből. Egy kocka nem 90-ből vesz notit.
Carraroxt-al értek egyet: "...aki ilyen gépet nézeget annak igenis az lenne a fő szempont, hogy egy terhelő tartalmakkal teletűzdelt weblap, vagy pl. a Youtube ne lassuljon be érzékelhetően, netán lehetnek-e mellette nyitva más alkalmazások is, hogy még ugyanezt tudja..." De azért ha választani kéne, HP.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Keksz03
2012.10.30. 15:02
carraroxt: kicsi és olcsó notebook tekintetében az ASUS U32U abszolút nyerő! 150 alatt nem vennék mást az biztos, csak sajnos sokan vesznek úgy notit h nincs is igazán szükségük a notebook adta kiváltságokra, csak ciki asztali gépet venni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Talent15
2012.10.31. 00:19
90 ezerért inkább veszek egy T400-as ThinkPad-et (használtan, de jó állapotban).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. carraroxt
2012.10.31. 15:18
Hát azért számomra közel sem ennyire egyértelmű a dolog. És valószínű nem vagyok egyedül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. kisza25
2012.11.04. 09:41
egy kis hiba a cikkben: az aida 64 táblázatra kattintva is a PC mark7 táblázat jelenik meg nagyban,
köszönöm a cikket pont ebben az ársávban kellene anyósnak vennem egy lapost, várom a következő cikket a másik 3 masinával
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Szaandrea
2012.11.04. 11:31
Egyetértek az előttem szólóval (Talent15), aki azt írta, hogy 90e-ért inkább vesz egy régebbi márkásat. Pl core2 / centrino-s modelt diszkrét VGA-val és amennyi belefér RAM-mal + új aksival kinából, sőt ennziért akár még egy SSD-is belefér...
Így szerintem jobban kijön az ember. Persze ehhez kockának kell lenni, vagy kell egy megbízható ismerős a közelben aki segít... Sajnos az átlagember nem tud kiigazodni, hogy miért érdemes pénzt adni, még egy ilyen cikk után sem...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Alvin_ti42...
2012.11.04. 16:08
kisza25: köszi, javítottam a hibát, sikerült felcserélni a két képhez tartozó linket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Zabalint
2012.11.05. 10:30
Szaandrea:
Én nem értek egyet veletek.

Sok ismerősömnek van ThinkPadje vagy más régebbi márkás laptopja. Ezek általában masszív gépek, azonban az egyes alkatrészek és az olcsó laptopok egyes alkatrészei lényegében hasonló minőségűek (pl. vinyó, ram, optikai meghajtó, stb.), persze ott is van némi különbség, de nem nagyságrendekkel. Nagyon sok ismerősömnek szállt el a 3-4 éves ThinkPadnél a vinyója, van akinek az alaplapja. Az ilyenre a gép öregedésével egyre nagyobb az esélyed, ha veszel egy 90 ezres laptopot, az 0-2 éves koráig nagyobb eséllyel lesz hibamentes, mint ha egy 4 éves üzleti kategóriást veszel és használod 6 éves koráig.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. SirKero
2012.11.16. 09:45
90E alatt egyértelműen Lenovo IdeaPad G580G a legjobb választás szerintem. Lenovo Shop 87 909 Ft.
Processzor típus:Intel Celeron Dual-Core B820
Memória méret:4GB 1333Mhz.
Merevlemez méret:320GB
Kijelző méret:15.6
VGA:HD Graphics 2000
2 év gyári garancia.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. holcam
2012.11.20. 02:17
Nekem 2 éves Acer eMachines E727-em van, és kocka vagyok. Kérdés, hogy mit takar a kocka fogalom. Mert ha azt, hogy 2 éve nem kapcsoltam ki a gépet, max 10-szer, és napi szinten 18 órát használom webprogramozásra, internetezésre, irodai alkalmazásokra, régebbi játékokra, de videóvágásra, AutoCAD-re, végeselemes programokra, akkor igen, kocka vagyok. Ezekre a dolgokra tökéletesen megfelel a gép, pláne, hogy a 10-ből az egyik leállítás során SSD-t tettem a gépbe, és fogadni merek, hogy a 200 ezres HDD-s gépeket is kenterbe veri. + 4-5 órás akkuidő, hangtalan működéssel.

Ha a kocka azt jelenti, hogy napi 10 órát játszom 3D-s grafikai játékokkal, akkor arra lehet, hogy kevés a gépem, de ezt nem próbáltam.

Szerintem meg kell venni a legolcsóbb gépet, köpni a garanciára, és beletenni egy min 60 Gb-s SSD-t, a DVD helyére optibay-el a HDD-t, és 5000Ft-ért venni 8Gb RAM-ot. Gyakorlatilag +20-25000Ft-ból megvan a tökéletes, villámgyors gép. A többi mind csak körítés. Tesztképpen SSD-vel leverte a gépem sebességben egy Core i7-es asztali gépet. Na bumm.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. gumitamin
2013.10.05. 21:46
#holcam
Az SSD-től még nem lesz sokkkal gyorsabb a böngészés és a Flash (pl. youtube) lejátszás, ahol nagyrészt a CPU dolgozik (elég keményen).

Ez a teszt meg egyszerüen akkora ködösítés hogy inkább bele se kezdek leírni.
Jó lenne ha legközelebb valaki olyan írna tesztet aki képben van a lehetséges célközönséggel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!