iPon Cikkek

OCZ Vertex 450: remek teljesítmény kedvező áron?

Dátum | 2013. 08. 05.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | ADATTÁROLÁS

Bevezető Az OCZ már jó ideje képviselteti magát az SSD meghajtók piacán, és a vállalat mind az üzleti felhasználóknak, mind pedig az átlagfelhasználóknak kínál ütőképes, NAND Flash alapú adattároló egységeket. A gyártó hónapokkal ezelőtt egy új, Vector névre keresztelt SSD családot mutatott be, amelynek tagjai azért bírtak nagy jelentőséggel, mert azok az SSD meghajtók voltak az OCZ első olyan megoldásai, amelyek nem csak egyedi szoftvert, de egyedi, házon belül kifejlesztett hardvert is alkalmaztak. Utóbbi azért lehetséges, mert a vállalat az elmúlt évek során okos felvásárlásokkal tett szert az ehhez szükséges szakértelemre és mérnöki gárdára (Indilinx, PLX Technology, SANRAD), a befektetés gyümölcse pedig a jelek szerint elkezdett beérni, ugyanis a Vector sorozatú SSD meghajtók - amelyek a felsőkategóriás SSD piacot veszik célba - igen jól sikerültek. A Barefoot 3-as vezérlőt alkalmazó Vector sorozat tagjai sikeresek is lettek, de felsőkategóriás termékek lévén meg is kérik az árukat. OCZ Vertex 450 Pont emiatt készült el a Vertex 450-es család, ami a Vertex 4 és a Vector közé ékelődik be mind a papíron felmutatott teljesítmény, mind pedig ajánlott végfelhasználói ár tekintetében. A Vertex 450-es SSD meghajtók ugyanúgy Barefoot 3 alapú SSD vezérlőt használnak, mint Vector sorozatú társaik, viszont annak érdekében, hogy a Vertex 450 ne rontsa a Vector piaci esélyeit - és olcsóbb is lehessen nagytestvérénél - a vállalat mérnökei némi karcsúsítást eszközöltek a vezérlő esetében. Utóbbinak köszönhetően az újdonságok SSD vezérlője a BF3 M10 nevet kapta.
A tesztünkben szereplő 256 GB-os Vertex 450-es SSD meghajtó egy igényes dobozban érkezett, amelyben természetesen nem csak maga az adattároló lapul. Az SSD meghajtó felett némi dokumentáció foglalt helyet, plusz egy matricát is találtunk, amelyet bárhova felragaszthatunk, hogy tudassuk a világgal: "Én szeretem az OCZ SSD-met!". Amennyiben a dokumentációt tüzetesebben átnézzük, találunk egy Acronis True Image termékkódot is, ami igencsak jól jöhet, hiszen a szoftver HDD és SSD klónozásra és végső soron biztonsági mentés készítésére is alkalmas.

A csomagban az SSD meghajtót rejtő "fiók" másik oldalán egy hasznos kiegészítő is lapul, ami nem más, mint egy 2,5"->3,5" beszerelő keret. Természetesen az SSD meghajtó rögzítéséhez szükséges csavarok is a kínálat részét képezik - ezek az SSD meghajtó fiókjának alsó oldalán, egy visszazárható tasakba csomagolva várják, hogy megtaláljuk őket.
A Vertex 450 fedélzetén egy karcsúsított BareFoot 3 vezérlő dolgozik (IDX500M10-BC), amely nyolc csatornán keresztül kapcsolódik a NAND Flash memóriachipekhez. Az ARM alapú egység egy OCZ Aragon társprocesszorral, egy véletlenszám-generátorral, AES-256-bites adattitkosító modullal és egy ECC motorral érkezik, de ezeken kívül SATA vezérlőt, NAND Flash vezérlőt, DRAM gyorsítótár-vezérlőt és fogyasztásra optimalizált órajel-generátort is kapott.
A Vertex 450-es modell 512 MB-nyi DDR3-as gyorsítótárral gazdálkodik, ami Micron gyártmányú DDR3-as DRAM chipek formájában áll rendelkezésre. A gyorsítótár szerepét két 256 MB-os DDR3-as memóriachip tölti be, amelyek a nyomtatott áramköri lap két oldalán foglalnak helyet.
A Barefoot 3-as SSD vezérlő felépítésének blokkvázlata
A Barefoot 3-as SSD vezérlő felépítésének blokkvázlata
A BF3 alapú IDX500M10-BC SSD vezérlő ARM processzormagja(i) esetében az OCZ mérnökei minden bizonnyal alacsonyabb magórajelet alkalmaztak, mint a Vector SSD meghajtókon szolgálatot teljesítő IDX500M00-BC esetében - utóbbi egészen biztosan 400 MHz-en ketyeg, előbbinél azonban egyelőre nem derült ki az órajel pontos értéke.

A szóban forgó SSD vezérlő TRIM és S.M.A.R.T. támogatást egyaránt kínál, sőt, beépített hulladékgyűjtő algoritmust is alkalmaz, amely üresjáratban áll csatasorba, hogy gondoskodjon a lehető legjobb teljesítményről, illetve a NAND Flash cellák hatékony, egyenlő mértékű kihasználtságáról és így hosszabb élettartamukról is. A BF3 alapú SSD vezérlőhöz 16 darab 16 GB-os MLC NAND Flash memóriachip kapcsolódik, amelyek a Micron műhelyében készültek. Ezek a NAND Flash memóriachipek a nyomtatott áramköri lap két oldalára elosztva foglalnak helyet: 8 az egyik, 8 pedig a másik oldalon lapul, méghozzá a lehető legközelebb a BF3 M10-es SSD vezérlőhöz. A NAND Flash memóriachipek esetében fontos újítás, hogy azok már nem 25 nm-es csíkszélességgel készülnek, mint a Vector és a Vertex 4 NAND Flash memóriachipjei, hanem fejlettebb, 20 nm-es csíkszélességgel. A csíkszélesség-váltás a memóriachipek méretére és árára egyaránt kedvező hatást gyakorol. Érdekesség, hogy a frissebb gyártástechnológia ellenére is maradt a korábban már megszokott írási/törlési ciklusmennyiség: az új MLC NAND Flash memóriachipek is nagyjából 3000 írást/törlést tudnak elviselni élettartamuk során.

Az OCZ Vertex 450-es SSD meghajtók közül a 256 GB-os és 512 GB-os modellek 0,6 wattos üresjárati, illetve 2,65 wattos aktív fogyasztással rendelkeznek. A 128 GB-os példány ezzel szemben üresjáratban 0,55 wattot, aktív üzemmódban pedig 2,15 wattot kér. A Vertex 450-es sorozat tagjai 2,5 colos formátummal érkeznek. Az adattárolók egy 99,7 milliméter hosszú, 69,75 milliméter széles és 7 milliméter magas alumínium házzal büszkélkednek, tömegük pedig 115 gramm körül helyezkedik el, azaz nem túl könnyűek. Persze amennyiben a tömegükkel meg tudunk barátkozni, úgy ezek az egységek is kiváló választásnak bizonyulhatnak olyan ultravékony noteszgépekhez, amelyekben 2,5 colos formátumú, 7 milliméter magas SSD meghajtó számára van hely. Az új SSD meghajtók természetesen SATA 6 Gbps-os csatolófelületen keresztül kapcsolódnak az adott rendszerhez. A Vertex 450-es SSD meghajtók a Vector sorozat tagjaival ellentétben már nem 5, hanem csak három év garanciával érkeznek. A három év garancia napi 20 GB-nyi írással járó tipikus felhasználásra vonatkozik, ami átlagfelhasználói szemmel nézve bőségesen elég lehet.
Az OCZ Vertex 450-es SSD mellett egy másik újdonság, a Kingston V300-as sorozatának 240 GB-os tagja is szerepel a mezőnyben, de sajnos V+200-ast nem sikerült szereznünk, így egyedül ő képviseli a Kingstont a mai tesztben. Nézzük inkább, milyen tesztkonfigurációval dolgoztunk: Processzor: Intel Pentium G840 Alaplap: MSI H67M-E35 (B3) Rendszermemória: 8 GB-nyi DDR3-1333 MHz, CL9-9-9-24 CR1 Adattárolók: OCZ Vertex 450 256GB Kingston V300 240 GB Kingston V200+ 120 GB (csak képfájl-másolásos teszthez) Samsung 840 Pro 256 GB Samsung 840 250 GB Samsung 830 256 GB Tápegység: Corsair TX650 Ház: Cooler Master Testbench Operációs rendszer: Windows 7 Professional Sp1, az összes frissítéssel Driverek: mindenből az elérhető legfrissebb Egyéb: AHCI mód bekapcsolva, TRIM engedélyezve és bekapcsolva A tesztben szereplő SSD meghajtók tulajdonságai, valamint aktuális ajánlott végfelhasználói áraik az alábbi táblázatban látható.
A táblázat nagyítható!
A táblázat nagyítható!
CrystalDiskInfo 5.6.2 Annak érdekében, hogy az SSD meghajtók állapotával és tulajdonságaival kapcsolatban részletes képet mutathassunk, minden versenyzőn lefuttattuk a CrystalDiskInfo 5.6.2-es kiadását, amely minden fontos részletet elárul a versenyzőkkel kapcsolatban. Íme:
OCZ Vertex 450 és Samsung 840 Pro
Kingston V300
Kingston V300
Samsung 840 és Samsung 830
Ezek után most már tényleg nincs más hátra, mint fejest ugrani a mélyvízbe: jöjjenek végre a tesztek!
Első tesztprogramunk a CrystalDiskMark nevet viseli. Mivel jelenlegi tesztünkben OCZ Vertex 4 és OCZ vertex 3-as sorozatú versenyzők nem voltak jelen, viszont szerettük volna velük is összehasonlítani a Vertex 450 teljesítményét, így apró trükkhöz folyamodtunk. Crystal DiskMark 3.0.1c x64 A korábbi Vertex 4 teszt eredményeit felhasználva készítettünk egy friss tesztet, amely az alábbi eredményekkel zárult. Minden SSD meghajtón a Crystal DiskMark 3.0.1c x64 változatát futtattuk le, majd az friss eredményekhez hozzácsaptuk a korábbiakat, amelyek azonos környezetben készültek. Az alábbi eredmények születtek:
A Vertex 450 összességében nem teljesített rosszul, de a tesztek többségében alulmaradt a Samsung 840 Pro SSD meghajtójával szemben. Lássuk változik-e a helyzet, ha a legfrissebb verziót használjuk a tesztprogramból. Crystal DiskMark 3.0.2f x64 Ebben a tesztben a Vertex 3-as és Vertex 4-es sorozatú SSD meghajtók sajnos már nem szerepelnek, hiszen a mostani tesztre nem sikerült beszereznünk őket.
Az eredmények ugyan némileg változtak, de ez a fentebb leírt tényeken abszolút nem változtat: a Vertex 450 jól szerepel, de a Samsung 840 Pro még nála is jobb. A Kingston V300-as sorozatának 240 GB-os tagja meglehetősen hullámzó teljesítményt mutat. Az eredmények alapján nem jelent veszélyt az OCZ Vertex 450-es meghajtójára, igaz, nem is egy ligában fociznak (az árakat alapul véve), így ez nem csoda.
ATTO DiskBenchMark v2.47 A következő alkalmazás a széles körben elfogadott, gyártók által is szívesen használt ATTO Disk BenchMark v2.47-es kiadása, amelyben szokásunk szerint most is kétféle tesztet végeztünk el. Először lássuk, 4-es lekérdezési mélység alkalmazása mellett (QD4) mire képesek az egyes SSD meghajtók. Ezekben a tesztekben az OCZ Vertex 3-as, illetve Vertex 4-es sorozatú SSD meghajtói is szerepelnek, ugyanis régi eredményeik összehasonlíthatóak a friss versenyzők eredményeivel. Íme:
Ahogy az a fenti eredményekből is látszik, szinte minden teszt Samsung 840 Pro fölénnyel zárult. A Vertex 450 azért az esetek többségében képes volt maga mögé utasítani Vertex 4-es sorozatú elődjét. A Kingston V300-as sorozatú újdonsága egyes tesztekben gyengélkedett, de néhány tesztben képes volt lépést tartani az élmezőnnyel, ami árát tekintve jó teljesítmény. Most pedig nézzük meg, hogyan teljesítenek az egyes SSD meghajtók, ha a lekérdezési mélység szintjét négyről tízre növeljük. Íme:
A mezőny egy kissé átrendeződik, de a Samsung 840 Pro így is uralja a terepet. Jó látni, hogy a Kingston V300 teljesítménye javul, az viszont már kevésbé szívderítő látvány, hogy a Vertex 450 ront korábbi helyezésein.
Anvil's Storage Utilities 1.0.51 RC6 Annak érdekében, hogy még színesebb képet mutathassunk az egyes versenyzők teljesítményéről, segítségől hívtuk az Anvil's Storage Utilities nevő alkalmazást, amely rendelkezik SSD Benchmark almenüvel. Az alkalmazás írási és olvasási teszteket végez az SSD meghajtókon, majd a kapott eredményeket egy-egy pontszámmal értékeli, sőt, az írási és olvasási teljesítményt egy összesített pontszámmal is jutalmazza. Lássuk, melyik SSD meghajtó milyen teljesítményt mutatott fel!



A Vertex 450 az olvasási tesztekben nem remekelt, de írási feladatok alkalmával már jól teljesített. Az összesítés alapján a teljesítmény a második helyre volt elég. A mezőnyt most is a Samsung 840 Pro uralta, a Kingston V300 pedig a 840-es, illetve 830-as sorozatú Samsung SSD-k közé ékelődött be - legalábbis az összesítésben.
AS SSD Benchmark 1.7.4739.38088 A jól bevált AS SSD Benchmark sem maradhatott ki a sorból, amelyben ezúttal is a másolási teljesítményt vizsgáló tesztprogram-részt futtattuk le. A valós felhasználást szimuláló teszt három részből áll, az egyes másolási feladatok elvégzéséhez szükséges időt pedig méri a szoftver. A tesztek alkalmával az alábbi eredményeket kaptuk:

Jól látszik, hogy ezekben a tesztekben már alig volt különbség a Samsung 840Pro és a Vertex 450 között, azaz a küzdelem meglehetősen szoros volt. Az ISO tesztben, nagy fájl másolásakor nagyon egyben volt a mezőny, ám a Game teszt, ami kicsi és nagy fájlokkal vegyesen dolgozik, már észrevehetőbb különbségeket hozott. Az igazán látványos eredményeket a kis fájlokkal tevékenykedő Program teszt hozta, amiben a Vertex 450 szintén remekül teljesített. A Kingston V300-as SSD-je sereghajtóként funkcionált, igaz, a Program tesztben azért maga mögé utasította a Samsung 840-es SSD-jét.
PCMark 7 v1.40 Az alkalmazásban ezúttal csak az adattároló tesztsorozatot futtattuk le, hiszen most csak és kizárólag az volt a lényeg. Az eredményeket az alábbi diagram szemlélteti:

A kép meglehetősen vegyes, az sorrend pedig kifejezetten hullámzó, így ezektől a tesztektől nem várhatjuk, hogy eldöntsék a versenyt. Nézzük, az összesített pontszámok miként alakulnak, hátha azok segítenek tisztábban látni. Íme:

Az összesített pontszám már tisztább képet adott, ám itt most egy újabb sorrendet látunk, azaz ahány teszt, annyi győztes és vesztes - kis túlzással. Az első helyezett - immár sokadszorra - a Samsung 840 Pro lett. A mezőny másik felében nagy a kavarodás, viszont komoly különbségek itt sem igazán mutatkoznak a versenyzők között. A Vertex 450 helyezése nem túl hízelgő, az pedig, hogy a V300 pont a középmezőnyben végzett, hízelgő a Kingston SSD-jére nézve.
Fájlmásolással kapcsolatos tesztek Természetesen most sem maradtak ki a megszokott fájlmásolással kapcsolatos tesztek, sőt, új tesztcsokorral is bővíttettük a repertoárt. Mivel a fájlmásolás teszteléséhez régóta ugyanazokat a tesztkönyvtárakat használjuk, így a korábbi OCZ Vertex 4 teszt alkalmával, meghajtón belüli másoláskor kapott eredmények összehasonlíthatóak a mostaniakkal, hiszen azonos körülmények között, azonos tesztrendszeren születtek. Íme:



A rengeteg apró fájlt tartalmazó könyvtár meghajtón belüli másolásának sebességét vizsgáló tesztben a Vertex 3-as és Vertex 4-es meghajtók meglepően jól teljesítettek, igaz, csak 1 másodperc körüli előnyre tettek szert a Vertex 450-nel szemben. Utóbbi ebben a tesztben lenyomta a Samsung 840 Prót, amit a szintetikus tesztek eredményei alapján kevesen várhattak. Ugyanez volt a helyzet a másik két tesztben is: a Vertex 450 nyert a Samsung 840 Próval szemben. A Kingston V300 kiegyensúlyozottan az utolsó előtti helyre betonozta be magát. Mivel arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen teljesítményre képesek a versenyzők, ha a különböző fájlokat nem meghajtón belül, hanem meghajtók között másolgatjuk, így apró trükkhöz folyamodtunk. Annak érdekében, hogy folyamatos, kiegyensúlyozott adatátviteli sebességek biztosítására képes adattárat állíthassunk csatasorba, létrehoztunk egy virtuális meghajtót. A DATARam RAMDISK szoftverével egy 5,92 GB-os virtuális tárhelyet alakítottunk ki a rendszermemórián belül, ami aligha lehet gyenge láncszem, ha az SSD meghajtók írási, illetve olvasási tempóját vizsgáljuk. A RAMDISK segítségével írási és olvasási teszteket egyaránt végeztünk: előbbinél a RAMDISK-ről másoltunk fájlokat az SSD-re, míg utóbbinál az SSD-ről kerültek át a különböző tartalmak RAMDISK-re. Mivel csak 8 GB-nyi rendszermemória volt a tesztgépben, így a 8,4 GB-os kis- és nagy fájlokat vegyesen tartalmazó könyvtár másolgatása most kimaradt a tesztből. Kezdjük a sort a RAMDISK-ről SSD meghajtóra történő másolási feladatok eredményeivel. Íme:



Ebben a tesztben a forrás sebessége abszolút nem volt limitált, hiszen a rendszermemóriából lecsippentett RAMDISK meghajtónál aligha találnák gyorsabb adattárolót. A mezőny sorrendje papírforma szerint szépen beállt, csak az első két helyezett között zajlott némi csata: hol a Vertex 450, hol pedig a Samsung 840 Pro volt a gyorsabb. Lássuk, mi a helyzet, ha SSD-ről RAMDISK meghajtóra másoljuk át ugyanezeket a tartalmakat.



Ebben a tesztben az adott SSD olvasási sebessége kapta a főszerepet. A mezőny egyes tagjai között nem volt túlzottan jelentős különbség, de sorrendet azért így is sikerült felállítani. Az eredmény a Vertex 450 szemszögéből nézve nem valami kedvező, viszont tényleg nem jelentősek a különbségek, hiszen az első és az utolsó helyezett közötti különbség kevesebb, mint két másodperc volt. Boot idő Az SSD meghajtók esetében azt is megvizsgáltuk, mennyi ideig tart egy-egy versenyzőnél a Boot folyamat. A mérést a bekapcsoló gomb lenyomásától a Windows asztal összes elemének betöltéséig végeztük, azaz a komplett boot folyamatot mértük. Az alábbi eredményeket kaptuk:

Az egyes SSD meghajtók között csak nagyon apró különbségek mutatkoztak, de a győztes így is az OCZ Vertex 450 lett. A második helyre hatalmas meglepetésként a Kingston V300 futott be, míg a harmadik a Samsung 840 Pro lett. A méréseket egyébként ötször végeztük el, majd az eredményeket átlagoltuk. Képfájl-másolás Utolsó tesztünkben az Acronis True Image 2013-as kiadásával készített rendszerképfájl-mentést másoltuk vissza az egyes SSD meghajtókra, majd mértük, mennyi ideig tart a folyamat. Forrásként egy 120 GB-os Kingston V200+ SSD meghajtót használtunk, ami olvasási sebesség tekintetében elég gyors, de még így is fennáll a veszélye, hogy versenyzőinket limitálta a nem túl szélsebes egység. Ennek fényében az alábbi tesztet csak érdekességképpen mutatjuk meg.

Limitáció lehetősége ide vagy oda, a kialakult sorrend már több tesztből is ismerős lehet. A Samsung 840 Pro nyerte a mókát, igaz, előnye csak 4 másodperc - de ez akkor is előny. A Vertex 450 remekül teljesített, így a második helyet kaparinthatta meg. A Kingston V300 az utolsó előtti lett - láttunk már ilyet.
Az OCZ a Vertex 450 esetében remek taktikát folytatott: a cél az volt, hogy a házon belül kifejlesztett Barefoot 3-as SSD vezérlő karcsúsításával minimális befektetéssel új SSD meghajtó szülessen, amellyel a Vector alatti piaci területet tudja hatékonyan meghódítani a gyártó. A tervből valóság lett és megszületett a Vertex 450, ami bár jól sikerült, az azonos adattároló kapacitású Samsung 840 Pro-t nem volt képes legyőzni, az átlagban jobban teljesített nála. Persze azért a Vertex 450-nek sem kell szégyenkeznie, hiszen kellően agresszív árstratégia mellett nagyon is van keresnivalója a piacon.

Sajnos a végszó írásakor a Vertex 450-es sorozatnak csak a 128 GB-os tagja volt jelen kínálatunkban, ami 39000 forint körüli áron érhető el, a 256 GB-os modellnek se híre se hamva a hazai piacon. Emiatt kénytelenek voltunk az amerikai árakból kiindulni, és némi osztás-szorzás után arra jutottunk, hogy 70 ezer forint körül lenne egy 256GB-os Vertex 450-es ára idehaza, ami a legnagyobb (és 5 év garanciával árult) konkurenciát figyelembe véve még sok. Emiatt az ajánlott vétel címet nem is adhatjuk neki, az OCZ-nek ezúttal árat kellene csökkentenie (bár az USÁ-ban szinte azonos áron megy a Vertex 450 és a 840Pro, úgyhogy meglátjuk majd, hogy mit hoz a jövő). A másik új szereplő, ami eddig tesztjeinkben még nem mutatkozott be, összességében jól vette az akadályokat. A három év garanciával érkező, önálló SSD csomag formájában 48 000 forintba kerülő Kingston V300 kellemes csalódás volt, így megéri számításba venni, ha új SSD meghajtó vásárlásán törjük a fejünket. A tesztben szereplő OCZ Vertex 450-es SSD meghajtót az OCZ-től, a Kingston V300-as SSD meghajtót a Kingston hazai képviseletétől, a Samsung SSD meghajtókat pedig a Samsung hazai képviseletétől kaptuk kölcsön tesztelésre, amiért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani!
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. tibaimp
2013.08.05. 15:10
Az 1. táblázatban a Samu 840 Pro-ra is 5 év a gar nem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. rastawicc
2013.08.05. 16:22
"A három év garancia napi 20 GB-nyi írással járó tipikus felhasználásra vonatkozik..."

Ez tehát korlátozott garanciát jelent, jól értem?!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. nem_tomki
2013.08.05. 17:31
A Kingston V300 meglepően jól teljesített...!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. J.o.k.e.r
2013.08.05. 18:45
tibaimp: Bizony, hogy öt év! Köszi!

rastawicc: Abszolút helyes a megállapítás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. rastawicc J.o.k...
2013.08.05. 21:15
Kösz a választ! Ezek szerint erősen szánni való dolgot neveznek ezek garanciának.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. fpityu
2013.08.05. 21:32
Azért szerintem nem annyira vészes az a garancia. Nekem december 7. óta van telepítve a samu 840-emre win8, és azóta 4498 munkaóra alatt 1,63 TB adatot írtam rá, ami napi ~6 GB-nak felel meg. Szerintem teljesen normális a garancia amit adnak a vertexre, tekintve, hogy én töltögetek is az ssdre és semmit sem állítottam át az ssd miatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. rastawicc
2013.08.05. 23:26
A 840-es samsungra is korlátozott garancia van?!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. mikej95
2013.08.06. 08:56
2 éves Samsung 830-ason 3,55 TB írás, ami 5 GB írás naponta, úgy hogy gyakran Minecraftozok, ami állandóan ment az SSD-re.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. zoomon
2013.08.06. 09:17
A samsung 840 pro-ra is korlátozott garancia van. Mondjuk amikor vettem, nem gondoltam volna, hogy ennyi ideig piacvezető marad ebben az árkategóriában, azt hittem már rég jött valami újabb és jobb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Smooth44
2013.08.06. 16:39
Féláron? Segíts tisztázni a dolgot... én jelenleg (@iPon) 32k környékén látom a 128GB 840Pro-t, 36k-ért a Vectort és 37k környékén a Vertex 450et.
Tehát van kemény 5k difi.
(továbbá az sem igazán értős, hogy ha a Vertex 450-et a Vector és a Vertex4 közé pozícionálták, miért drágább a nagytesónál? )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. fenest
2013.08.08. 09:55
méretben, a nem pro felhasználásra még mindig a 250-es 840-es a legjobb

256-os 840pro-hoz képest meg egyszerűen értelmezhetetlen a V4-es ára ... (50 vs 85 hm?)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!