iPon Cikkek

Oroszországból szeretettel: 30 éves a Tetris

Dátum | 2014. 06. 06.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Az orosz fejlesztők, elsősorban is Alekszej Pazsitnov és az általa létrehozott Tetris, egyedi jelenségek a videojátékok világában. A Tetris semmit sem változott az eltelt harminc év alatt, ha valaki egy tíz, tizenöt, vagy akár húsz évvel korábbi kópiával játszik, gyakorlatilag ugyanazt kapja, mint ha valamelyik nemrég készült porttal üti el az idejét. Mégsem untak azonban rá a kikapcsolódni vágyók. A megannyi platformra megjelent játékért hivatalosan legkevesebb 143 millió, de alighanem lényegesen több alkalommal fizettek a felhasználók, amiből 100 milliót a mobiltelefonos letöltések tettek ki.
Ha ehhez a számhoz hozzávesszük a neten található másolatokat, a kalózverziókat, az engedély nélkül megjelent kézikonzolokat, valamint a minimális újításokat tartalmazó, de lényegében az 1984 óta ismert játékmenettel bíró variánsokat, a tényleges számot közel lehetetlen megmondani. Így aligha túlzás kijelenteni, hogy a Tetris, ha nem is nevezhető egyértelműen a legismertebb, és legtöbb felhasználóhoz eljutó programnak a különböző freemium, vagy ingyenes játékok miatt, mindenképpen előkelő helyen szerepel egy ilyen listán. A hagyományos kereskedelmi modellben értékesített programok között pedig szinte biztosan az első. Sikerét jól mutatja, hogy a Guiness Rekordok Könyvének kiadását felügyelő szakemberek 2010-ben a legtöbbet portolt számítógépes játéknak tették meg, mivel összesen 65 különböző masinán érhető el. Mondhatjuk, hogy a Tetris a legtöbb videojátéktól nagyban eltérő pályát futott be. Még azok is, akik nem igazán rajongnak az ilyen fajta szórakozásért, szeretik, ismerik, és játszanak vele, ráadásul, korosztálytól, végzettségtől, és nemtől függetlenül népszerű. Az agyra gyakorolt hatása komoly tudományos értekezések témája. Egy 2009-ben Dr. Emily Holmes vezetésével indított kutatás célja, hogy a Tetris segítségével egy nap megtalálják a megannyi katona és veterán életét derékba törő poszt traumatikus stressz szindróma által kiváltott borzalmas visszaemlékezéseket, így senkinek sem kell többé átélnie egy már befejezett háború rémségeit. Jackie Andrade professzor szerint pedig a játék segítségével könnyebb megszabadulni az olyan káros szokásoktól, mint a dohányzás, vagy a zugevés. Induljon hát meg képzeletbeli utazásunk 1984-be, a Szovjetunióba, hogy lássuk, hogyan is jött létre, a mára klasszikussá nemesedett játék!
Ironikus módon az Eric Arthur Blair, ismertebb nevén George Orwell által a totalitárius rémuralom jelképének megtett 1984-es esztendő a Szovjetunió felbomlásának kezdetét jelentette. Az országot a jelentéktelen, alig egy éves kormányzása során folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdő, egyik lábával végig a sírban álló, Konsztantyin Usztyinovics Csernyenko vezette, aki felemás megoldásokkal próbálkozott, hogy megszilárdítsa a kommunista párt gyengülő hatalmát. Viszonylagos népjóléti intézkedései mellett azonban a hidegháború, azaz a keleti és nyugati blokk közötti feszült viszony enyhítéséért semmit sem tett. Az ő döntése volt, hogy a Szovjetunió és szövetségesei bojkottálják a Los Angelesben megtartott olimpiát,és helyette a saját „Barátság Játékok"-nak nevezett eseményükön mérettessék meg magukat. A „rendszerellenes elemek” azaz, a párt hivatalos irányvonalától elütő nézeteket vallók mindennapjainak megkeserítése is fokozódott. A 28 éves Alekszej Pazsitnov élete sem volt egyszerű. Bár az Orosz Tudományos Akadémia alkalmazottjaként dolgozott, igen óvatosnak kellett lennie munkássága során. Fő kutatási területei ugyanis az informatika és a kibernetika voltak, amiket pár évtizeddel korábban, a genetikához, a fizika egyes ágaihoz, a szociológiához, a statisztikához, és megannyi más területhez hasonlóan áltudományként könyveltek el, és hivatalosan üldözték azokat, akik nem ezen diszciplínák szovjet változatait merték hirdetni. Az intézet egyik legnagyobb hatalmú és leggyászosabb emlékeket maga után hagyó alakja, Trofim Gyeniszovics Liszenko volt, aki annak köszönhette magas tisztségét, hogy egy különösen enyhe télnek hála, az átlagosnál sokkal több zöldborsó termett az irányítása alatt álló azerbajdzsáni termelőszövetkezetben, mint az megszokott volt. A fantaszta férfi ötletei között a szibériai gyümölcs és gabonatermesztés is szerepelt, illetve, az ő hatására próbálkoztak a gyapot és narancs meghonosításával Magyarországon. Kísérletei nagyüzemi mértékben sosem váltak be, így jelentős mértékben hozzájárult a rossz termések miatt vissza-visszatérő éhínségekhez a Szovjetunióban, ám mindennek ellenére, 1940 és 1965 között ő maradt az igazgatója a Genetikai Intézetnek. A helyzet az azóta eltelt közel húsz évben elvileg ugyan javult, de a férfi két szakterülete még mindig nem kapta meg az őket megillető figyelmet, és állami forrásokat. Pazsitnov így érdektelen kísérletek és semmi gyakorlati haszonnal nem bíró kutatások tucatjait végezte el, hogy aztán olyan tanulmányokat írhasson belőlük, amiknek esélyük sincs a megjelenésre, ha pedig mégis leközölnék őket, az egész országban nem akadna nyolc ember, akiket érdekelne azok tartalma. A fiatalember belátva saját munkája értelmetlenségét, unatkozott, de megannyi, félresiklott életű értelmiségi helyett nem káros szenvedélyekbe menekült, hanem úgy döntött, saját céljaira fogja használni az intézmény eszközállományát, és szabadidejében megalkot egy játékot, hogy ellensúlyozza munkája idegőrlő jelentéktelenségét. Egy egyszerű, de élvezetes és sokáig játszható programot akart létrehozni, aminek végül egy furcsa szójáték miatt lett az a neve, ami. A játékban látható, négy elemből álló testek latin neve tetromino, Pazsitnov kedvenc sportja pedig a tenisz, így a szavak összerántásából keletkezett a nem éppen oroszos hangzású Tetris. A munkában segítségére volt az akkor 16 éves, ma a Google kötelékében dolgozó Vadim Gerasimov és egy kollégája, Dimitri Pavlovski. Gerasimov készítette el egy eredetileg 1975-ben megjelent, LSI-11-re keresztelt amerikai gyártmányú számítógép koppintásán, az Electronika 60-on, a játék színes, IBM-PC változatát, amit terveik szerint szabadon árultak volna, vállalkozókként. Azonban a realitások közbeszóltak. Hamar rájöttek, hogy a Szovjetunióban nem léteztek olyan jogszabályok, amik az alkotók szellemi termékeit védték volna. A játék tehát, mivel a köztulajdonnak számító laborfelszerelést használták elkészítéséhez, technikailag az állam tulajdona volt, hiába dolgoztak rajta annyit. Pazsitnov a témához egyáltalán nem értő feletteseit nem igazán izgatta a program sorsa, de gyanítható volt, hogy ha megpróbálnak némi haszonra szert tenni, megüthetik a bokájukat.
Alekszej Pazsitnov
Így az egyetlen, amit az alkotók szabadon megtehettek, az volt, hogy ismerőseiknek ingyen és bérmentve odaadták a Tetris egy-egy példányát, had szórakozzanak vele kedvükre. A szovjet piacot jellemző, nem túl erős szoftverellátottság miatt a siker gyors volt és zajos. Két héttel a terjesztés megkezdése után jóformán mindenki, aki rendelkezett számítógéppel, a Tetris nyüstölésével töltötte szabadideje jelentős részét. A program ma már kideríthetetlen úton-módon, de 1986-ra eljutott hazánkba, Magyarországra is. Itt az Andromeda Software tulajdonosának, az üzleti ügyekben épp az országban járó, magyar származású Robert Steinnek is lehetősége nyílott kipróbálni egy példányt. A férfi pillanatok alatt felfogta, hogy élete nagy lehetősége hullott az ölébe, és elég jól ismerte a szovjet blokk viszonyait is ahhoz, hogy tudja, talán a készítőket leszámítva ő az egyetlen, aki tudja mekkora üzlet is lenne, ha megszerezhetné a nyugati forgalmazás kizárólagos jogait. Erre pár évvel korábban nem lett volna esélye, de Csernyenko halála után új szelek kezdtek el fújdogálni. Ha nem is teljesen, de már lényegesen szabadabb volt a levegő a keleti blokkon belül: az új főtitkár, Gorbacsov reformjai miatt kelet és nyugat között némileg könnyebb lett az érintkezés. Egy probléma azonban akadt. Fogalma sem volt arról, kivel is kéne megegyeznie a részletekről, mivel a magyar kutatók, akik megmutatták neki a Tetrist, hamar világossá tették számára, hogy nem egyik kollégájuk készítette a játékot. Némi nyomozás után sikerült kideríteni, hogy az Orosz Tudományos Akadémia illetékes a dologban. Az intézet tagjai azonban nem akartak foglalkozni olyan badarságokkal, mint holmi komolytalan, játékokkal való üzletelgetés, így Pazsitnovot jelölték ki tárgyalófélnek, abból kiindulva, hogy mégiscsak ő ismeri a legjobban a programot. Stein nem sokat köntörfalazott. Látva, hogy nem egy gazdasági szakemberrel, hanem egy alulfizetett műszakival van dolga, százezer fontot ígért a licencjogokért. Összehasonlításképpen: 1986-ban a szovjetek közel fele 80-160, öt százaléka pedig 80 rubel alatti fizetést tehetett zsebre. A valós gazdasági helyzettel köszönőviszonyban sem álló, az állam által erőltetett átváltási kulccsal számolva egy dollár 0.75 rubelt ért, azaz a többség 106 és 212 dollár közötti összeget vitt haza minden hónapban, ami az angol fizetőeszközre átszámítva 70-140 fontot tett ki. Persze, a valóságban még ennyit sem értek a keresetek. Pazsitnov, akinek ~100 évig kellett volna dolgoznia ezért az összegért, nem bizonyult különösebben kemény tárgyalófélnek, az akadémia tagjai pedig, akik azt hitték, az üzletkötő megbolondult, hogy ekkora vagyont ad egy számítógépes játékért, hagyták, had döntsön az alkotó belátása szerint. A férfi, mivel anyagi érdeke nem fűződött a magasabb árhoz, és már ezt is iszonytató összegnek tartotta, belement az alkuba. A megállapodás tehát megköttetett, Stein pedig abban a hitben hagyta el Moszkvát, hogy birtokolja valamennyi, a játék terjesztéséhez szükséges jogot, holott ez csak a számítógépes változatokra volt igaz.
A tárgyalások az orosz viszonyok közt szédítő összeg ellenére nem mentek simán, a szovjet jog furcsaságainak és a lassú ügyintézésnek köszönhetően. A ráérős tempó miatt az egyik rivális, a Spectrum HoloByte mindenkit megelőzve kiadta saját, engedély nélküli IBM-PC verzióját 1987-ben, történetének legnagyobb sikerét aratva vele. Különböző, bonyolult jogi intézkedéseknek köszönhetően azonban végül Stein meg tudta szerezni az összes számítógépes platformon való forgalmazáshoz szükséges jóváhagyást, amit miközben saját cége elkészítette a C64-es variánst, tovább is adott a Mirrorsoftnak, egy brit szoftverfejlesztő vállalkozásnak, ami az Egyesült Királyság területén kezdte árulni a játékot, és egyetlen év alatt százezer példányt értékesített belőle. 1988. május 10-ig minden a lehető legjobban alakult, amikor jött a következő hidegzuhany. Az Akadémia tudatta Steinnel, hogy alkujuk semmis, ugyanis az orosz törvények értelmében, szovjet állampolgárok, vállalatok és szervezetek nem üzletelhetnek közvetlenül informatikai termékekkel, akkor sem, ha az az ő munkájuk eredménye. Az egyezséget egy Elektronorgtechnikának, röviden Elorgnak nevezett hivatalon keresztül kell lebonyolítani. Mivel a Szovjetunió fennállása alatt ez volt az első alkalom, hogy egy külföldi orosz játékszoftvert akart vásárolni, némi időbe tellett, ameddig a nehézkes bürokrácia fogaskerekei beindultak és az illetékesek kihirdették, hogy ebben a témában is az elsősorban számológépek eladását koordináló intézménynek kellett volna levezényelnie a megállapodást. Azonban ez nem így történt, tehát döntésük értelmében a szerződés hatályon kívül lett helyezve, tekintve, hogy azt egy illetéktelen személy, nevesül Pazsitnov kötötte meg. Stein először a létező legrosszabb módszert választotta annak elérése érdekében, hogy nála maradhassanak a jogok. Kétségbeesetten igyekezett bizonyítani, hogy a keleti blokk szakértője életében először hall az Elorgról, és nem szándékosan sértett törvényt. A hivatalnokok nem vették jó néven, hogy ha burkolt formában is, de jelentéktelennek és ismeretlennek lett nevezve a munkahelyük, így kicsit bekeményítettek. Stein időben kapcsolt, és a kellő tisztelet megadásával újra tető alá hozta a megállapodást az Elorg egyik külkereskedőjével, annak ellenére, hogy a szovjet fél - kapcsolatuk egész fennállása alatt - gyakran panaszkodott a licenszdíjak fizetésének menete miatt. A sok váratlan esemény és idegeskedés ellenére senkinek sem volt oka megbánni döntését, aki a Tetris kiadása mellett döntött. Az egyszerű programkódú játék könnyen portolható volt valamennyi rendszerre, és jóformán mindenki, akinek volt számítógépe, akart magának belőle egy példányt. A siker olyan mértékű volt, hogy többen, köztük az ismert író, Orson Scott Card is tréfásan megjegyezték, hogy a Tetris minden bizonnyal egy az amerikai gazdaság romba döntésére irányuló ördögi terv része, hiszen aki egyszer is kipróbálja, menthetetlenül a rabja marad és nem ér rá olyan apróságokkal foglalkozni, mint a munka, az étkezés, vagy a családja. A vélemény nem túlzott. Cardnak saját bevallása szerint egyszer sikerült olyan sokáig a gépe előtt maradnia, hogy miután kikapcsolta azt, mindenhol a Tetris jellegzetes elemeit látta. Utóbbi probléma nem csak őt érintette, hanem olyan széleskörű volt és maradt, hogy a „Tetris-effektussal” a mai napig foglalkoznak a kutatók. A sikert a történelmi események csak tovább fokozták. Gorbacsov gyors és radikális nyitási politikájának köszönhetően egyre többen fogták fel nyugaton, hogy a vasfüggöny kevésbé szerencsés oldalán is ugyanolyan vágyakkal, érzésekkel és álmokkal bíró emberek élnek mint ők, nem pedig az ő elpusztításukra szövetkező, kollektivista szörnyetegek. A Tetris pedig ennek első számú bizonyítéka lett. A történet innentől kezdve egyre meredekebb fordulatokat kezdett venni. Az Andromeda változatlanul kevesebbet fizetett annál, mint amit a szovjet állam jogosnak gondolt. Az oroszok, megunva ezt az állapotot, 1988 októberében megbízták egyik emberüket, Nikoli Belikovot, hogy vizsgálja felül a szerződést. Ezzel párhuzamosan a játékipar nagyragadozói is kivetették hálóikat az orosz vizeken, azzal a céllal, hogy ők készíthessék el a Tetris konzolváltozatát. Az Atari, azt gondolván, hogy a Mirrorsoft a jogos képviselő, az angol céggel kezdett el tárgyalni a konzolverzió jogairól, és alá is írt a céggel egy szerződést, míg a Nintendo részéről Henk Rodgers, a játékdesigner és vállalkozó ügyködött azon, hogy megszerezze a japán óriásnak a játékot.
Henk Rodgers
A holland-indonéziai férfi látatlanban is bírta a cég jóváhagyását minden üzletére, mivel nem kisebb teljesítmény fűződött a nevéhez, mint a szerepjátékok szigetországbeli meghonosítása és megkedveltetése. Az 1984-ben megjelent, általa tervezett és fejlesztett „The Black Onyx” az egyik első, körökre osztott harcrendszerrel bíró RPG volt, ami megjelent Japánban, és sikere kikövezte az utat a JRPG-k számára. Rodgers, aki Los Angelesben látta először a játékot, semmiképpen sem akarta, hogy riválisai tegyék rá a kezüket. Ő Steinhez ment, de hamar megérezte, hogy valami nincs rendben, mivel az üzlet igen lassan haladt. Először azt hitte, a férfi egy rivális kiadóval tárgyal a háta mögött, de az igazság más volt. Steinnek az eredeti szerződés értelmében nem volt joga a konzolverzióról tárgyalni, ez az orosz fél hatáskörébe tartozott. Az alkusz három hónapon keresztül próbálta meglágyítani tárgyalófele szívét, hogy hatalmazzák fel erre is, de Belikov álláspontja egyértelmű volt. Előbb kapja meg a szovjet állam az őt szerinte megillető jusst, utána lehet csak szó bármiféle szerződésmódosításról. Stein ezt azonban saját pozíciója védelmében nem kötötte Rodgers orrára, de a férfit szorította az idő, tudta, ha meg akarja kötni az üzletet, Oroszországba kell repülnie. 1989 februárjában így is tett, nem kis feltűnést keltve a széthullás felé menetelő, egyre komolyabb gazdasági kihívásokkal küzdő Szovjetunióban, hiszen ott változatlanul nem tudta senki felfogni, mire ez a felhajtás egy nyavalyás játék miatt. Közben Stein és a Mirrorsoft sem tétlenkedtek, mind az Elorggal való találkozóra készültek.
Rodgers elébe ment a dolgoknak és mindennemű invitáció nélkül beállított Belikovhoz, hogy megtegye ajánlatát. Itt tudta meg, hogy sem Stein, sem Robert Maxwell, a Mirrorsoft vezetője nem rendelkezik a konzolverzió jogával. Rodgers, lecsapva a lehetőségre, órákon keresztül győzködte Belikovot, hogy adja a Nintendonak a jogokat, mivel a NES-en ekkor már elérhető volt egy, a Bullet Proof Software által készített verzió. Az orosz azt mondta neki, döntsenek másnap, mivel Stein, sejtve, mi lehet Rodgers terve, szintén Oroszországba érkezett tárgyalni. Hogy a kép teljes legyen, a harmadik fél képviselője, Robert fia, Kevin Maxwell is befutott. Az ővele folytatott tárgyalás egy kabaréjelenet szintjén mozgott. Maxwell egyfelől élénk szavakkal ecsetelte, hogy az aljas Nintendo képes volt egy kalózkópiával megkárosítani az orosz államot, és együttérzését fejezte ki, majd mintegy mellékesen megjegyezte, hogy történetesen az általa képviselt Mirrorsoftnak nincs meg rá a felhatalmazása, de eladta az Atarinak a konzoljogokat, és tenne egy mindkét fél számára előnyös ajánlatot, hogy jogilag is rendben legyen az üzlet. A külföldi partnerekkel folytatott tárgyalások során sok érdekeset látott, és hallott, az átlagos szovjet hivataloknál dörzsöltebb Belikov megszólalni sem tudott, ekkora pofátlanság láttán, különösen, hogy Maxwell meglehetősen arrogánsan viselkedett, és éreztette, hogy mellényzsebből meg tudja venni a férfit. Belikov alaposan átgondolta a helyzetet. A három érdeklődőből Stein nem bírta az orosz állam rokonszenvét, Maxwell utólag akart engedélyt kérni az üzletre, és még a leginkább elfogadhatónak tűnő ajánlattevő, Rodgers is egy olyan céget képviselt, aminek gépén már futott egy nem licenszelt kalózverzió, bár ellene emberileg nem merült fel kifogás. Rodgers mellett szólt még, hogy összeismerkedett Pazsitnovval, és a két férfi egészen megkedvelte egymást. A döntés így nem lehetett kétséges. Belikovnak első körben Steinnel szemben kellett intézkednie. Bár akadtak vele problémák, nem felejtette el, hogy mekkora szerepet játszott a történetben, így a megszerzett jogokat nála akarta hagyni, de a konzolverzióét nem akarta neki adni, tehát cselhez folyamodott. Az új szerződés egyik alpontjában elhelyezett egy olyan kitételt, miszerint a férfi soha nem lehet birtokosa a konzoljogoknak, és ezzel párhuzamosan, drasztikusan megemelte az orosz államnak fizetendő díjakat, abban bízva, hogy üzletfele ennek a csökkentésével próbálkozik majd, és nem veszi észre az új feltételt. Így is történt, mire a hivatalnok engedett egy kicsit az összegből, így Stein aláírta az új szerződést, Rodgers pedig megkaphatta az asztali és kézi konzolok jogaira vonatkozó jóváhagyást. Az Atari nagyobb bajban nem is lehetett volna. Félmillió Tetris-kópia várta, hogy túladjanak rajta, de ez lehetetlennek látszott. Kevin Maxwell mindenáron meg akarta szerezni az üzletet, így egy övön aluli módszerhez folyamodott. Az orosz államigazgatásban dolgozó, magas rangú barátokkal bíró férfi egyszerűen megfenyegette Belikovot, hogy tönkreteszi, ha nem adja neki jogokat, illetve nem kisebb személyiséget győzött meg igazáról, mint Gorbacsovot, aki megígérte, hogy intézkedni fog az ügyben. Belikov azonban nem hagyta, hogy utasítsák és kitartott eredeti elhatározása mellett, bár az is tény és való, hogy mindezt csak az átalakuló politikai klíma miatt engedhette meg magának. Pár évvel korábban örülhetett volna, ha nyakasságát megússza annyival, hogy egy életre derékba törik a karrierjét, most viszont nem esett bántódása, minden további nélkül megmaradhatott eredeti elhatározása mellett. A végjátékban a Nintendo megtiltotta az Atarinak, hogy reklámozza saját verzióját, és a cégnek fogcsikorgatva, de be kellett zúzatnia az eladatlan példányokat, persze csak miután elvesztetett egy utolsó mentsvárként indított pert, amiben Belikov volt a koronatanú. A férfi így borsot törhetett a Maxwell-klán orra alá, amit hallatlanul élvezett. Az Atarit igen érzékenyen érintette a veszteség, a Mirrorsoft pedig egy évvel később a tönk szélére került, Robert Maxwell rejtélyes és váratlan halálát követően. A Nintendo abszolút győztesként keveredett ki a csatából. A Tetris hatalmas kincsnek bizonyult és jelentős szerepet játszott abban, hogy a Gameboy várakozásokon felüli eladásokat produkáljon. A Nintendo Entertaiment Systemre kiadott variáns 8, míg a kézikozolra megjelent 35 millió példányban kelt el. Érdekesség, hogy a Sega is dolgozott egy saját Tetris változaton, de a munkálatokat az új helyzet, és a pereskedéstől való félelem miatt nagyon hamar leállították. Így a Tetris Mega Drive-ra megalkotott variánsa igazi gyűjtői ritkaság lett, mivel tíznél kevesebb példányt gyártottak belőle. Pazsitnov 1991-ben, az Egyesült Államokba költözött, és szabadúszó játéktervezőként kereste kenyerét, egészen 1996-ig, ami sorsfordító évnek bizonyult. A Microsoft állást kínált neki, megválasztották minden idők negyedik, az iparágra legnagyobb hatást tevő játékfejlesztőjének, illetve ami történetünk szempontjából a legfontosabb, visszaszálltak rá a Tetris jogai. Tizenkét évvel az első változat létrehozása után elérte azt, ami a világ civilizáltabb felén természetes. Megszerezte a jogot, hogy saját maga rendelkezzen szellemi terméke valamennyi joga felett, és pénzt kereshessen vele. Normális körülmények között ez csak egy önérzetet helyreállító intézkedés lett volna, egy tapasz a lelki sebekre, hiszen kevés olyan program akad, ami több mint egy évtizeddel a megjelenése után még mindig kimutatható, vagy egyáltalán bármiféle nyereséget hoz. A Tetrisen azonban nem látszott, hogy fogna az idő vasfoga. Eladásai továbbra is jól alakultak, a rajongók egymásra licitálva igyekeztek minél több pontot elérni a rengeteg változat egyikében. Lelkes mérnökhallgatók 1995-ben pedig rekordot döntöttek, amikor egy felhőkarcoló oldalán játszottak Tetrist. (A felvétel sajnos gyenge minőségű.)
Pazsitnov és barátja, az új országba való beilleszkedésnél neki és családjának rendkívül sokat segítő Rodgers, megalapították a The Tetris Companyt. Innentől kezdve csakis kettejüknek volt joga dönteni a játék sorsa felől. Idejük jelentős részét felemésztette a szoftverkalózok és zugfejlesztők elleni harc, de fáradozásuk nem volt hiábavaló. A vetélytárs nélkül maradt program eladásai ugyanis a mai napig gyarapítják a bankszámláikat. Bár a pontos összeget nehéz megmondani, igen valószínű, hogy a százmillió, mobiltelefonokra letöltött példányért befolyt összeg kellő kárpótlás azokért a keserű évékért, amikor a korszak legnépszerűbb játékának alkotójaként Pazsitnovnak be kellett érnie szerény közalkalmazotti fizetésével. Mint láthattuk, a Tetris első harminc éve ugyanolyan izgalmakkal és váratlan fordulatokkal teli volt, mint a játékmenete. Nem sok alkotó mondhatja el magáról, hogy sikerült maradandót letennie az asztalra, de Pazsitnov annak ellenére, hogy a szerencse nem túl sűrűn mosolygott rá hosszú karrierje alatt, azok közé tartozik, akik eldicsekedhetnek ezzel. Világhírű játéka a mindennapok részévé lett, bajnokságokkal, versenyekkel, és rekordok megdöntését életcélul kitűző fanatikusokkal, pont úgy, mint egyik névadó „keresztapja” a tenisz. Így a történet vége egy szocialista-realista szovjet mű sablonos és álmosító befejezése, vagy egy orosz nagyregény tragikusan, vagy éppen csalódással végződő zárójelenete helyett igazi, mesébe illő hollywoodi happy end lett.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. mikej95
2014.06.06. 13:51
Ejj, az oroszok találták ki a Tetris-t, az AK-t és a Vodkát is. A végén még kiderül, hogy a levegőt is nekik köszönhetjük. De a történet sem semmi. Régen még csak-csak működtek a dlogok, de a Flappy Bird klónok csak úgy repkednek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Freelancer mikej...
2014.06.06. 13:57
Hát, ha a levegőt nem is, de 1869-ben Mengyelejev alkotta meg az első periódusos táblázatot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Magrathea
2014.06.06. 14:20
Ha már Tetris, érdemes megnézni újra a CollegeHumor klasszikusát is: Tetris God.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. dzsuz87
2014.06.06. 14:25
Szóval az orosz tudósok két legfontosabb, az utókorra nagy hatással bíró felfedezése a periódusos tábla és a tetris.
Jól hangzik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Gyurkov
2014.06.06. 14:52
Sega Megda Drive Tetris, hát igen: [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Zotyko
2014.06.10. 09:25
Remek cikk! Köszönjük!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!