iPon Cikkek

Őszi Asus gamer periféria teszt

Dátum | 2017. 10. 12.
Szerző | Morte
Csoport | FŐ EGYSÉG

Három gamereknek készült Asus perifériát próbáltunk ki az elmúlt hetekben. A Cerberus széria as Asus játékosoknak készült, belépőszintű készülékeit foglalja magában, két tesztalanyunk ennek a sorozatnak a tagja. A Cerberus Mech RGB mechanikus billentyűzet, amely magyar kiosztással is kapható, és a Cerberus V2 sztereó headset, amely PC, PS4 és Mac kompatibilis, illetve mobil eszközökkel is használható. Harmadik tesztalanyunk, a látványos külső vezérlőegységgel felszerelt RoG Centurion 7.1-es headset, amely az Asus egyik csúcsmodellje. Nézzük, hogyan teljesítettek, mire képesek ezek a kifejezetten a játékosok igényeinek megfelelően kifejlesztett készülékek!
Asus Cerberus mechanikus RGB billentyűzet - magyar kiosztással A Cerberus mechanikus billentyűzet mutatós csomagolásban érkezett. A pokol kapuját őrző háromfejű kutya képével díszített dobozban a klaviatúra mellé egy műanyag gombkiszedőt, négy extra gombot és egy kézikönyvet is csomagoltak. A gombkiszedő segítségével a gombok borítása egyszerűen eltávolítható, és lecserélhetjük az alap WASD-t a jól látható narancsszínűekre, illetve a billentyűzetet is nagyon könnyű tisztítani vele, megszabadítani a belefröccsent rekreációs italoktól és egyéb nemkívánatos dolgoktól. A klaviatúra helytakarékos, kéztámasz nélküli, alapformája egyszerű, sarkai enyhén lekerekítettek. Jobb oldalt felül Cerberus felirat díszíti, a nyilak felett pedig egy logót találunk a háromfejű kutyával. A státuszledek a szokásos helyen, a numerikus rész felett találhatóak, a Num Lock, Caps Lock és a gamer mód bekapcsoltsági állapotát jelzik (a Scroll Lock már kiment a divatból). A viszonylag vékony, de masszív billentyűzet alját belül fémlap erősíti, emiatt a tömege sem kicsi, 1250 grammot nyom. Alul két kihajtható lábat találunk, melyekkel meg lehet emelni a dőlésszögét. A tappancsok csúszásgátló gumírozást kaptak. Az aranyozott USB-csatlakozóval ellátott, harisnyázott kábel a felső rész jobb oldala felé csatlakozik be, könnyen kezelhető, nincs útban. A műanyag tok felső része finom, selymes borítást kapott, melynek köszönhetően nem szedi fel könnyen az ujjlenyomatokat. A nyilak felett, a felfelé nyíl tetejétől kezdve az Ins és PgUp gombok középvonaláig a burkolat süllyesztett. Nem tudtuk elönteni, hogy ez csak dísz, vagy a navigációt hivatott segíteni, mindenesetre kissé szokni kellett, amikor WASD helyett a nyilakkal játszottunk. A gombok erős, kopásálló műanyagból készültek, elhelyezésük oldalnézetből ergonomikusan íves. A betűtípus vastag, a feliratok tiszták, jól olvashatóak, és nappali fényben a világítás bekapcsolása nélkül is jól láthatók. Tesztalanyunk magyar kiosztással készült (nagy enteres, 105 gombos, ISO, QWERTZ), a magyar ékezetes betűk kisebbek és vékonyabbak a többinél, eléggé elütnek a többitől - de ez legyen a legnagyobb problémánk, már a magyar kiosztás létének is örültünk, mivel a mechanikusok között sajnos csak kevés magyar kapható.
A Cerberus mechet Kailh mikrokapcsolókkal szerelik fel, melyeket a kínai Kaihua cég gyárt. Régebben ezeknek nem volt túl jó híre, főképp az élettartamukkal voltak problémák (a Razer Blackwidow 2014-es és 2015-ös problémás szériáinak mikrokapcsolói is ebben a gyárban láttak napvilágot). Azóta javult a helyzet, a Kailh kapcsolók 70 millió leütésre lettek hitelesítve, ami impresszív az eredeti, német Cherry MX-ek 50 milliójához képest, de hogy valójában mennyire tartósak, azt majd csak az idő fogja megmondani. A Cerberust négyféle Kailh mikrokapcsolóval gyártják: vörös, kék, barna és fekete. Ezek, bár elnevezésük megegyezik az ipari sztenderdnek számító Cherry MX-ekével, paramétereikben eltérnek tőlük - legalábbis ez volt a helyzet a tesztünkben szereplő barna kapcsolós példánynál, amelyre kíváncsian vetettük rá magunkat.
A Kailh barnák kifejezetten halkak, még az átlag membrános billentyűzetnél is csendesebbek, ezért aki a hangjuk miatt ódzkodik a mechanikusoktól, az a Cerberusnál elfelejtheti félelmeit. Ezek a kapcsolók, akárcsak az MX barnák a taktilis mikrokapcsolók közé tartoznak, azaz a gomb lenyomása közben hallható, és érezhető visszajelzést kapunk, amikor a kapcsoló aktiválódik. Ez azért fontos, mert a mechanikus billentyűk gombjainak útja a teljes lenyomásig hosszú, de a kapcsoló aktiváláshoz nem kell tövig lenyomnunk őket. A Kailh barnánál az aktiváláshoz szükséges erő hangyányival kisebb, mint a Cherry MX barnánál, és a gombok aktiválásig megtett útja is kicsivel rövidebb, a gombok által adott visszajelzés pedig érzésre lágyabb. Apró különbségek ezek, és önmagukban észrevehetetlenek lennének, de együtt már elég erősek ahhoz, hogy az MX barnától teljesen eltérő karakterisztikát kölcsönözzenek a Kailh barnáknak. Mindent összevetve a fentieknek köszönhetően simább, puhább érzés volt gépelni rajtuk, mint az MX barnákon, és játék közben is kellemesnek találtuk őket. Aki még nem próbálta ki a barna kapcsolókat, vagy a mechanikus billentyűzeteket általában véve, annak azt mondhatjuk, hogy a Cerberus mechet használni hasonló élmény, mint egy jobb minőségű membrános billentyűzetet. Egy érdekessége van azért ennek a kapcsolónak: picivel már az aktiválás előtt adja a visszajelzést, azaz finoman le lehet úgy nyomni úgy, hogy már érezzük a visszarúgást, de a gomb még ne aktiválódjon. Használat közben ezt nem lehet érezni (játék közben általában nagyobb erővel, és gyorsabban nyomjuk a gombokat, és gépeléskor is hasonló a helyzet, ujjaink simán átbillennek ezen a ponton), ezért ezt nem könyveltük el problémának. A billentyűzet RGB háttérvilágítással lett felszerelve, tetszés szerint bármilyen színűre beállíthatjuk, és effekteket is rendelhetünk hozzá (ezeket részletesen bemutatjuk a szoftverről szóró részben). Minden mikrokapcsoló, azaz minden egyes gomb alatt külön LED található, ami egyenletes és egységes megvilágítást kölcsönöz a billentyűzetnek. A gombok alatti részen a borítás mindenütt egységesen fehér, azért, hogy visszaverje a fényt. Érdekes megoldás, mert a fényár effekt inkább azokra az olcsóbb (általában membrános) billentyűzetekre jellemző, amelyeknél nincs LED minden gomb alatt, és így akarnak ráerősíteni a gyengébb világításra. A Cerberusnak a fényerővel nincsenek problémái, a négy fokozat körül már a legkisebbet is bőven elegendőnek találtuk.
A leírás és marketing szöveg alapján a billentyűzet tudja az anti-ghostingot, ami nem azt jelenti, hogy szellemirtásra is használhatjuk, hanem azt, hogy nem fordulhat elő az a kellemetlen jelenség, hogy olyan leütéseket is regisztrál, amelyek nem történtek meg. Ez megfelel a valóságnak, tesztünk során nem találkoztunk ilyen hibával (a mai billentyűzetekre egyébként már nem jellemző ez a jelenség). Alap tesztünkön, melynek során a két shift lenyomása mellett végigzongoráztuk az abc összes angol és magyar betűjét a billentyűzet tökéletesen teljesített. Külön örültünk, hogy végre magyar a billentyűzet, és a hosszú i-t is le tudtuk tesztelni. ÁRVÍZTŰRŐ TÜKÖRFÚRÓGÉP THE QUICK BROWN MOUSE JUMPS OVER THE LAZY FOX A billentyűzetnek többféle üzemmódja van. Gamer módban, amelyet az Fn + F6 kombóval érhetünk el a Windows gomb kikapcsolásra kerül, hogy ne zavarjon minket játék közben. A státuszledek közül a G-vel jelölt mutatja, ha ezt a módot bekapcsoltuk.
Azt is külön beállíthatjuk, hogy 6KRO-ban, vagy NKRO-ban működjön-e a készülék. Az előbbiben egyszerre 6 gomb lenyomását képes egyszerre, egyidejűleg érzékelni, az utóbbiban mindet. A tesztek alapján ez megfelelt a valóságnak, nem tudtuk megizzasztani, inkább ő izzasztott meg minket (a teszthez használt lexikonnal nem tudtunk minden gombot egyszerre lenyomni). Játék közben sem voltak gondjaink a Cerberusszal, minden kombót vett és gyorsan reagált. A 6KRO egyébként általában a legtöbb játékos igényeit már kielégíti, de mindig jó, ha ennél többet is tud a billentyűzet, mert az többféle kombó lefedését jelenti. Persze lehet, hogy ahhoz már nem lesz elég ujjunk, hogy guggolva sprinteljünk átlósan, miközben újratöltünk, felugrunk, behozzuk az inventory-t és a térképet, de megnyugtató érzés, hogyha lenne, a billentyűzet gond nélkül tudna minket követni.
A kézikönyv és a billentyűzetet bemutató hivatalos Asus weboldal is lelkesen elmagyarázta, hogy a funkciókat és beállításokat hogyan lehet különböző billentyű kombinációk segítségével beállítani, de azt már mindkettő elfelejtette megemlíteni, hogy a billentyűzethez letölthető szoftver is jár. A weboldalon szerencsére megtaláltuk. Aki a szoftvert screenshotokat nézve aggódni kezdene, hogy valami baja van a szemének, vagy a monitorának/kijelzőjének, az megnyugodhat: a billentyűzet kiosztását reprezentáló részen valóban homályosak a feliratok, míg a többin élesek. Ezen kívül még (legalábbis 1920x1080-as és 1920x1200-as monitoron natív felbontásban) a makrókat beállító rész, illetve a programokat a profilokhoz rendelő rész feliratai nagyon kicsik és nehezen olvashatóak, ami megnehezíti a program kezelését. A szoftver ránézésre egyszerű, és ha a tálalás nem is túl szép, de lényegében mindent tud, amire szükségünk lehet: 6 különböző profilt képes kezelni, melyeket különböző játékokhoz rendelhetünk hozzá (a legelső, PCMODE nevű profil az alapértelmezett). A profilokhoz különböző világítási beállításokat és makrókat is rendelhetünk, ráadásul minden egyes gomb külön programozható, aminek nagyon örültünk, ezt csak kevés billentyűzet tudja.
Ha sikerült kiválasztanunk a programozni kívánt gombot a homályból, akkor a Macro Setting gomb segítségével hozhatjuk be a makrószerkesztőt. A makróknál késleltetés értékét 25 ms-re állíthatjuk egységesen minden leütés után, illetve ha egyedileg, manuálisan akarjuk kezelni ezt a beállítást, akkor 50 és 12750 ms közötti értéket választhatunk. Beállíthatjuk azt is, hogy a makró hányszor ismétlődjön, vagy mikor álljon le (ha még egyszer lenyomtuk ugyanazt a gombot, vagy ha másik gombot nyomunk le). Lehetőségünk van makrók importálására és exportálására is. Ha csak át akarunk állítani egy-egy gombot (pl. meg akarjuk cserélni az x-et és az -y-t), azt a Key Assignment rész alatt tehetjük meg. A Launch Program menüpontnál programok indítását rendelhetjük hozzá a gombokhoz. A Backlight Setting részben a fényerőt állíthatjuk be különböző értékekre (0, 25, 50, 75 és 100%), és itt választhatjuk ki a nekünk tetsző effekteket is: Static (statikus, simán csak világít) Breathing (pulzáló), Reactive (a gombok megnyomásra világítanak, majd lassan elhalványulnak), Explosion (gombnyomásra robbanó fényhatás), Color Cycle (színváltós), Wave (színváltós hullám) és Custom Effect (saját effekt). Az Explosion és a Wave effekteket kicsit variálhatjuk is, az előbbinél megadhatjuk, hogy a robbanás körkörös, vagy két oldalra kiterjedő legyen, az utóbbinál pedig a hullámzás irányát választhatjuk ki. Itt találtunk egy kisebb bugot, az Explosionra és a Reactivra való váltás nem mindig működött, előfordult, hogy csak akkor tudtuk rávenni a billentyűzetet a váltásra, ha a egyidejűleg a színt, vagy a paramétert is megváltoztattuk. Egy másik bosszantó bug, hogy a választható effektek listájában nem jelenik meg a Static. Ha a világítást átállítottuk bármi másra, akkor csak a profil teljes leresetelésével lehetséges újra előcsalni ezt a beállítást. A kiválasztott beállításokat minden esetben az Apply gombbal érvényesíthetjük, feltöltésük kb. 10 másodpercet vesz igénybe. A színek és effektek beállításánál és az alap beállításoknál is külön Apply gomb található, az alapbeállításoknál lévő lenyomás után kb. 5 másodperccel reagál csak. A profil gyári beállításainak visszanyeréséhez először a Profile Reset gombot kell megnyomnunk, utána az Apply-t. A szoftver általunk tesztelt verziója 20170622-es volt, de jelenlegi állapotában inkább bétának neveznénk. Kis kalapálással és ügyeskedéssel rá lehet venni, hogy teljesítse, amit kérünk, de azért jobb lenne, ha kijavítanák benne a bugokat és rendbe szednék a külsejét.
A Cerberus RGB mech belépő szintű mechanikus billentyűzet, de érzésre inkább egy jól felszerelt membránoshoz áll közelebb, ezért jó bevezetés lehet a mechanikusok világába azoknak, akik eddig a membránosokhoz szoktak, de szeretnék élvezni a mechanikusok által kínált lehetőségeket. A billentyűzetet öröm volt használni játékokhoz, és a kéztámasz hiányától eltekintve gépeléshez is. Az ipari sztenderdként elfogadott Cherry MX-eknél olcsóbb Kailh mikrokapcsolók, bár volt pár érdekességük, de jól megállták helyüket a teszt során (tartósságukról egyelőre nem tudunk nyilatkozni). Annak külön örültünk, hogy magyar kiosztásban is gyártják ezt a klaviatúrát. A beállítási lehetőségekkel elégedettek voltunk, különösképp tetszett, hogy a gombokat egyesével is programozhattuk, illetve a színeiket is egyesével állíthattuk. A szoftvert viszont mindenképp gatyába kéne ráznia az Asusnak, mert ez a billentyűzet beállítások terén meglepően sokat tud, és ennél a programnál jobbat érdemel. Az egyetlen nagyobb problémánk a Cerberus mechhel, hogy az ára nincs összhangban azzal, hogy olcsóbb mikrokapcsolókkal készült mechanikus billentyűzetről van szó.
A RoG Centurionnak már a csomagolása is igen impresszív. A nagyméretű selymes tapintású doboz ugyanolyan masszív, mint maga a készülék. Mágnesesen záródó ajtaját kinyitva átlátszó műanyag fedő vált láthatóvá, alatta a nagyméretű készülékkel. A headsethez a Strix család dizájnját vették alapul, így a ROG Centurion is robusztus, nagy méretű készülék lett, amely súlyra (kábel nélkül 450 g) is a nehéz kategóriába sorolható. A közel félkilós tömeg persze teljesen érthető, hiszen a fülkagylókban 5-5 külön meghajtó kapott helyet. A két részre osztott, sötétszürke, erős műanyagból készült külső fejpánt fix méretű. A műanyag ugyanolyan matt, selymes felületű, mint a fülkagylók külső részén. Ezt az anyagot kellemes megfogni, és nem látszanak meg rajta könnyen az ujjlenyomatok. A megfelelő illeszkedésről a belső, műbőr borítású, rugalmas fejpánt gondoskodik, melynek külső felét hímzett, fehér színű ROG logó díszíti. A fejpánt párnázása négy külön fakkra lett osztva, kényelmes volt, és nem nyomta sehol a fejünket, ugyanakkor erősen tartott. A fülkagylók túlzottan szögletes dizájnja szelídült egy kicsit a Strixek óta, és a konstrukciót is gatyába rázták, nem nyikorgott akkor sem, ha erősebben ráztuk a fejünket. A fülkagylók külső felét vörösen világító ROG logó, és a szériára jellemző labirintusszerű vonalakból álló maja mintázat díszíti. Mellette még van egy fényes csík is, mert a dizájner már nem igazán tudta, oda mit tegyen, hogy kitöltse a teret.
A headsethez kétféle fülpárna készlet is jár. A fülpárnák rögzítését négy ponton illeszkedő, bepattintható megoldással oldották meg. A jobb fülpárnát még viszonylag egyszerűen le tudtuk pattintani, a bal elsőre az istennek nem akart lejönni. Nem akartuk tönkretenni a tesztpéldányt, ezért csak óvatosan kísérleteztünk, és harmadik nekifutásra azért sikerült meggyőznünk a távozásról. Az egyik párnakészlet anyaga puha, de erős műbőr, a másiké rendkívül finom, hálószerűen szövött anyag (mesh). Ez utóbbi általában nem a kedvencünk, durvább verziói kifejezetten dörzsölni szokták bőrünket, de ezzel a pihepuha változattal nem volt problémánk, sőt kellemesebbnek találtuk, mert kevésbé melegedett, mint a műbőr. A műbőrnek is megvoltak az előnyei: a basszusok erőteljesebben szóltak vele, illetve jobban kizárja a külső hangokat. Annyira különbözőek voltak a két anyag tulajdonságai, hogy külön EQ beállításokat készítettünk mindegyikhez. A tartalék fülpárnák csomagolóanyagán segítségként külön feltüntették, melyik a jobb, illetve bal oldali, és a fülpárnák hátsó felén is megjelölték az oldalakat a szokásos L és R rövidítéssel. Az Asus ezzel jól bebiztosította, hogy nehogy rossz helyre rakjuk a cserekagylókat. A fülkagylók oldalirányban behajthatóak, nem teljesen 90 fokban, de pont annyira, hogy eléggé össze tudjuk hajtani őket, ha szállítani szeretnénk a készüléket. Amikor viszont a nyakunkba akartuk rakni ebben a behajtott formában, ahogy azt más hajtogatható headsetekkel szoktuk, akkor kellemetlen meglepetés ért, a készülék ugyanis fojtogatni kezdett (mottónk: mi mindent kipróbálunk, hogy nektek már ne kelljen szenvednetek). A fülkagylóknak a fojtogató manőveren kívül egy vízszintes tengely mentén is van egy kis mozgása, így viszonylag kényelmesen el tud helyezkedni a fejen. Bár a dizájnja ránézésre nagyon hasonló, a Centurion erősebben ráfekszik a fülre és a fejre, mint a Strix széria headsetei. Emiatt nemcsak a nagy fejeken stabil, mint a Strixek, hanem a kisebb kobakokon is. Viszont két dolog miatt nem éreztük kényelmesnek a headset hosszú távú használatát: az egyik a nagy tömeg, a másik, hogy bárhogy rendezgettük, a fülünk valamelyik része mindig hozzáért a meghajtókhoz. Rövid távon nem volt kényelmetlen, tehát egy filmet simán végig lehet nézni vele, vagy lezavarni pár meccset kedvenc lövöldénkben, de maratoni menetekhez már nem ajánljuk. (Az Asus Strix 7.1-es ebből a szempontból veri a Centuriont). Sokat dobna a kényelmen, ha a meghajtók felett picivel vastagabb borítás lenne. A Centurion mikrofonja nem levehető, mint a Strixeké, viszont használaton kívül praktikusan fel lehet hajtani. A szára erős, rugalmas, könnyen a megfelelő formára tudtuk igazítani.
A készülék 145 cm hosszú harisnyázott HDMI kábellel csatlakozik a hozzá tartozó külső egységhez. A kábel szokatlanul vastag (6 mm), nem túlzás, hogy kiscsoportosok simán játszhatnának vele kötélhúzást, nem szakadna el. Ez rengeteg problémával jár (és ezek közül az, hogy egy csapat ovis le akarja nyúlni még a legkisebb). Azon a részen, ahol a kábel kijön a fülkagyló aljából van még egy elég nagy és hosszú merevítés is, aminek köszönhetően balra fordítva a fejünket a kábel lazán a vállunkat dörzsöli (a hosszú nyakúak itt előnyt élveznek, nekik nem), de ez még a kisebb probléma. A másik, jóval nagyobb gond, hogy az USB kábel, amellyel a géphez csatlakoztathatjuk a vezérlő egységet mindössze 150 cm hosszú, ami bekorlátozza, hogy hol tudjuk elhelyezni a külső egységet asztalunkon. Rossz esetben a headset vastag, merev és nehéz kábele olyan helyeken fog tekergőzni, ahol útban lesz. Minden arra utal, hogy a külső egységet kifejezetten úgy tervezték, hogy a játékos a bal oldalra tegye (a headset is a bal oldalon csatlakozik be hozzá). Valahol logikus is, hiszen egy jobbkezes játékosnál általában ott van még szabad hely, ha középen van a billentyűzete és jobbra az egere. Viszont nem minden játékos jobbkezes, nem minden játékos tartja a bal oldalon a gépét, illetve nem minden játékos akarja a bal oldalra tenni külső egységet. Ilyet sem mondtunk még, de ezt a készüléket csak azoknak tudjuk ajánlani, akik az asztal bal oldalán tartják a gépüket (és még így is lehet, hogy a kábel zavarni fogja őket is, ha pl. nem elég nagy az asztaluk). Egyébként nem értettük, hogy technológiailag mi indokolja, hogy a kábel ilyen vastag és merev legyen (összehasonlításképp: a Strix valódi 7.1-es headset HDMI kábele csak 4 mm vastag, könnyű és hajlékony). A headsethez jár még egy fényes, fekete műanyagból készült állvány is, melyet elöl a Republic of Gamers felirat és logó díszít. Az állvány könnyű, a súlypontja kicsivel hátrébb van a kelleténél, felülete pedig vonzza a port és az ujjlenyomatokat. Vitrinben, vagy kiállításon jól mutat a headsettel, de mindennapi használatra nem találtuk túl praktikusnak.
A hatszögletű, mutatós formájú, matt fekete külső egység a Strix 7.1-eséhez hasonló, csak az oldalsó díszítőelemek itt sötétszürkék lettek, és felkúszott rájuk a megállíthatatlan, maja ihletésű ROG minta, amitől nem feltétlenül lett esztétikusabb a doboz. A Centurion vezérlőjének világítása vörös (a Strix 7.1-é narancssárga). A dobozka ránézésre nehéznek tűnik, de valójában nem az, könnyű műanyagból készült. Használat közben az alja enyhén melegszik, de még teljesen elfogadható mértékben. A vezérlőegység bal hátsó részén található a headset HDMI csatlakozója, jobb hátsó felén pedig egy USB és egy HDMI csatlakozót találunk. Ez utóbbira köthetjük 7.1-es hangfalainkat, amihez HDMI - 3,5 mm-es jack elosztó kábelt is kapunk. Az USB csatlakozóba megy a vezérlőegységet a gépünkkel összekötő kábel. Ennek a kábelnek a gép felé eső része kétfelé ágazik, és két USB csatlakozóban végződik, fontos tudni, hogy mindkettőt be kell dugnunk gépünkbe. Felül nagyméretű, tekerhető tárcsa található, elöl egy kisebb, ezeket kombinálva minden beállítást elvégezhetünk. Felül található még a 7.1-es és sztereó közötti váltógomb, a mikrofon némító gombja, és az erősítő, illetve a hangfalak bekapcsolására szolgáló gombok.
Az egyéni beállításokat a szoftverből végezhetjük el, de a külső egység segítségével gyorsan váltogathatunk a négy előre beállított mód (autóverseny, akció/RPG, FPS lépéshang kiemelés, FPS effekt kiemelés) között. A vezérlőegységben és a szoftverben is beállítható külön-külön mindegyik hangsugárzó hangereje. A headset világításának beállításainál háromféle lehetőség közül választhatunk: folyamatosan világító, pulzáló, és kikapcsolt. A vezérlő egység világítását nem lehet kikapcsolni, és a gombok feliratai nincsenek kivilágítva, így, bár a világítás jól mutat a sötétben, de a fények nem lesznek túl nagy segítségünkre.
Sonic Studio Ha headsetünkből ki akarjuk hozni a maximumot, akkor a gyártó oldaláról letölthetjük a Sonic Studio nevű szoftvert, melynek segítségével ízlésünk szerintire igazíthatjuk a headset hangját. Egyesével beállíthatjuk a különböző csatornák, illetve a mikrofon hangerejét. Ha 7.1-es hangfalainkat is rákötöttük a külső egységre, akkor itt válthatunk közöttük és a headset között. Az összes beállítást kényelmesen elérhetjük, mivel mind egyetlen oldalon találhatóak.
A Profiles résznél válogathatunk az előre létrehozott profilok között: zene, kommunikáció, játék, autóverseny, ASUS Orion, ASUS Vulcan Pro, semleges, FPS, RPG és film, illetve saját profilokat is készíthetünk: lementhetjük, importálhatjuk és exportálhatjuk őket. Itt láthatunk részletesen mindent, ami egy-egy profilhoz tartozik: EQ, effektek, a mikrofon beállításai, és az egyéb extrák, nézzük meg ezeket részletesen is: Az EQ segítségével szintén előre létrehozott beállítások közül választhatunk (klasszikus, hip hop, jazz, metal, rock, techno, ének), illletve létrehozhatunk és lementhetünk egyedi beállításokat is. Bass Boost: basszusok kiemelése 0-12 dB-ig, mindenkinek ízlés szerint. Voice Clarity: énekhangok kiemelése. Ha úgy érezzük, hogy az énekes hangja a háttérbe szorul, ezzel a beállítással segíthetünk rajta. Compressor: kompresszor effekt. Alapvető effekt, amellyel a hang dinamikáját szabályozhatjuk, laposabb hangzású felvételekbe képes életet lehelni. Reverb: a szokásos visszhang effektek, melyeket különböző méretű terek hangzását próbálják utánozni, és melyeket kipróbálás után általában jobb kikapcsolni. Noise Gate: zajszűrő a mikrofonhoz, melynek segítségével kiszedhetjük a háttérzajt a szavak és mondatok közötti szünetekből. Perfect Voice: általános háttérzaj szűrő a mikrofonhoz. Sonic Radar A Sonic Studio része a Radar nevű plugin, amely vizuálisan képes megjeleníteni, hogy milyen irányból jönnek a hangok, és milyen hangerővel. A program a nevével ellentétben nem az ellenfelek tartózkodási helyét jelzi, hanem a 360 fokban különböző irányokból jövő hangok erejét. Bár külön beállíthatjuk, hogy milyen típusú hangokat jelenítsen meg (pl. csak a lövéseket, a bomba ketyegését, vagy a lépéseket), úgy tapasztaltuk, hogy a legtöbb játékban túl sok az egyéb hang, illetve háttérzaj ahhoz, hogy a radar megbízhatóan el tudja egymástól különíteni ezeket, mivel a frekvenciatartományok, amelyekben a különböző hangok hallhatók sokszor átfedik egymást. Hiába állítottuk be csak egyféle típusú hangra, a kijelzőn mindig nagy volt a mozgás, és jelezte saját lépéseink hangját, az üvöltő szeleket, a háttérben zúgó gépezeteket. Az emberi fül ezeket a hangokat jobban el tudja különíteni és felismerni. Ha megnyitjuk a szoftvert, és elindítunk egy játékot, az automatikusan felkerül a listára, és külön, egyedi Radar profilt kap. A beállításoknál megadhatjuk, hogy helyezkedjen el a képernyőn a Radar kijelzője, milyen méretben, mennyire legyenek átlátszóak a részei, és mennyi idő után halványuljanak el a jelzések a képernyőn. Csalás ez? Előnyhöz juttat játék közben? Nem éreztük különösebben hasznosnak ezt a plugint, ezért azt kell mondanunk, nem. Ráadásul a működésével sem voltunk elégedettek, voltak játékok, melyeket nem detektált elsőre, illetve időnként előfordult, hogy túl sok erőforrást használt, vagy lefagyott.
Nehéz dolgunk van, ahogy az Asusnak is, ugyanis annak ellenére, hogy a headset 2017 februárjában jött ki először, még mindig problémák vannak vele. A hányatott sorsú Centurion megjelenését eredetileg 2016 októberére tervezték, de többször is csúszott a dolog. Az októberből december lett, de a rajongók még mindig nem tehették be a karácsonyfa alá a headsetet. 2017 január végén a hivatalos fórumon jelezték, hogy a készülékek már le vannak gyártva, de még mindig állítgatják a szoftvert. Végül 2017 februárjában jött ki a darab, de úgy tűnik, hogy a firmware még mindig nincs teljesen rendben. Ezen kívül a mikrofonnal is gondok voltak, de ezeket az Asus már megoldotta (erről a mikrofonról szóló részben alant olvashattok). Hogyan szól a headset, és mi vele a probléma? Sztereó módban a hangok szépen elkülönülnek egymástól, ami a minőségi fülesek hangzására jellemző. A középtartomány különösen tisztán szól, máshol időnként hallható némi fátyolosság. Helyenként kissé sok a basszus, ami a gamer fülesek jellegzetessége, de az EQ segítségével mindezen ízlés szerint állíthatunk, így a megfelelő beállításokkal zenehallgatáshoz is jól használható a headset. A főbb gondok a 7.1-es módban jelentkeznek. A Windows hang beállításoknál a tesztben, illetve a tesz fájlok (zenék, filmek) lejátszásánál mindegyik hangsugárzó tökéletesen szól, de a játékokban már nem ez a helyzet. A mélynyomó, ha a hangforrás a hátunk mögött van egyáltalán nem, vagy csak nagyon halkan hallható, illetve egyes játékokban, bizonyos szögekből szemből sem szól. Játékok közben (a teszthez kifejezetten olyan játékokat válogattunk, amelyek 7.1-es támogatással rendelkeznek) figyeltük a Sonic Studio hangerőkijelzőjét is, és a legtöbben a mélynyomó, a középső és a hátsó hangsugárzók kijelzője csak alig-alig mozdult. Voltak játékok, amelyeknél mindez csak kis mértékben volt zavaró, és voltak olyan darabok, amelyekben emiatt rengeteg problémánk volt a hangok forrásának pontos meghatározásával. A 2016-os Doomban pl. borzasztó volt a hangzavar, és nagyon nehéz volt meghatározni az egyes ellenfelek pozícióját, az effektek mintha mindenhonnan szóltak volna és elnyomták a fontosabb hangokat. A Tom Clancy's Rainbow Six Siege-ben előfordult, hogy nem hallottuk, hogy szemből felénk jön valaki. Warhammer End Times Vermintide-ban meglepő módon jól be lehetett lőni az ellenfelek hangját (amit egyébként sztereó fülessel általában nem könnyű). Itt jól hallottuk a hátunk mögül támadó skavenek hangját, aminek valószínűleg az az oka, hogy ezek a kis lények nem a legmélyebb tartományokban szoktak zajongani. A magasabb hangok, mint pl. a közelharci fegyverek suhogása rendkívül élethűen szól. Ebben a játékban viszont előfordult, hogy tőlünk pár lépésre, a hátunk mögött kissé jobbra felrobbant valami, és mindent megrázó robbanás helyett csak egy halk pukkanást hallottunk. A hivatalos fórumon az Asus is elismerte, hogy nincs minden rendben a headset hangzásával, és már dolgoznak a megoldáson. Egyelőre egy béta firmware-rel lehet próbálkozni, ami javít valamit a helyzeten, de még messze nem tökéletes. Reméljük, hogy minél hamarabb kijavítják, mert amíg ez nem történik meg, addig nem tudjuk ezt a headsetet ajánlani. Az események alakulását az Asus hivatalos fórumán lehet követni, itt kezdődik, és itt folytatódik.
Mikrofon A mikrofon hangminősége elfogadható, de a hirdetésekben szereplő kristálytisztától azért elég messze áll. Érthetően viszi át az emberi hangokat, de ennyi a történet. Megszoktuk, hogy a gamer headsetek mikrofonjának hangminősége nem vetekszik a komolyabb asztali készülékekével, de egy ilyen árfekvésű headsetétől kicsivel többet vártunk volna, mint közepes hangminőséget. A mikrofon zajszűrés nélkül minden más hangot is vett, ami a helységben szólt, de a zajszűrést bekapcsolva már csak a miénket. A zajszűrés nem torzította a hangot és nem produkált kihagyásokat sem. Kapcsolója a vezérlődoboz alján lett elrejtve, egy nagyon pici pöcök, ezt elég egyszer átbillenteni, aztán nem is kell többet foglalkozzunk vele. A korai szériáknál, melyek az év elején jöttek ki a mikrofon hangminőségével még komolyabb problémák voltak. Az Asus azóta lecserélte a mikrofont, ezért durvább hibákkal a tesztkészüléken mi már nem találkoztunk. Bár a mikrofon felhajtható, nem árt megjegyezni, hogy kicsit máshogy működik, mint a legtöbb headsetnél, itt ugyanis a felhajtás nem némítja le automatikusan, erre külön gomb található a vezérlőegységen. Összegzés A RoG Centurion headset firmware-ével jelenleg problémák vannak, ami a 7.1-es hangzásnál okoz gondokat, ami miatt sajnos nem tudunk jó értékelést adni neki. Az összképet a mikrofon hangminősége sem erősíti, és sokakat elriaszthat a vastag kábel okozta kényelmetlenség is. Kár, mert egyébként a headset sztereóban szépen teljesített, és megvan benne a lehetőség, hogy 7.1-ben is kiváló legyen. Aki mostanában szeretne 7.1-es headsetet venni, annak inkább az Asus Strix 7.1-et tudjuk ajánlani, mindent tud, amit a Centurion (még azt is, amit kéne neki, de nem), a kábelével sem kell birkózni, és az ára is kedvezőbb. A Strix 7.1 tesztje után beleszerettem, és én is vettem egyet, azóta is tökéletesen működik, és jó szívvel tudom ajánlani - amit a RoG Centurionról sajnos nem tudok elmondani.
Cerberus V2 headset - dögös bestia A V2 a Cerberus (róla szóló tesztünket itt olvashatjátok) továbbfejlesztett változata. Egy olyan analóg headset, amely PC, Mac és PlayStation 4 kompatibilis, ezen kívül mobil eszközökkel is kitűnően használható. A csomagolás átlátszó műanyag doboz, így teljesen ráláthatunk a készülékre. A headset mögül a túlvilág kapuját őrző kutya, Cerberus kukucskál ki és vigyorog ránk mindhárom fejével. A headset háromféle színváltozatban létezik: alapszíne fekete, melyet vörös, kék, illetve zöld elemek díszítenek. A kutyás festmény színe mindhárom változatnál a díszítő elemek színéhez igazodik (ezt azért emeljük ki, mert ez már az a fajta csomagolás, amin elgondolkodik az ember, hogy megtartja). A belül található, átlátszó műanyag fiókot kihúzva vehetjük ki a készüléket és a levehető mikrofont. A doboz alsó részében található fekete papírdoboz rejti a kézikönyvet, a garanciapapírokat és az elosztó kábelt. A Cerberus új változatát az elődjéhez hasonló egyszerű dizájn jellemzi, de eszközöltek rajta pár változtatást, amelynek köszönhetően modernebben és dögösebben néz ki. A felhasznált anyagok minősége is érezhetően jobb lett. A két vékony, műanyag borítású drótból álló külső fejpánttól búcsút vettek a dizájnerek, helyére sokkal mutatósabb, kétágú, rozsdamentes acél fémpánt került. A külső pánt Cerberus logós kerek műanyag díszgombbal csatlakozik a fülkagylókhoz. A fülkagylókat gömbcsuklós megoldással erősítették a fejpánthoz, így elég mozgásteret kaptak, hogy kényelemesen illeszkedjenek fejünk és füleink formájához. A belső műbőr fejpánt párnázásán is változtattak, öt különálló fakkra osztották, és vastagabb, puhább memóriahab töltést kapott. Ez a pánt sínen mozog, és automatikusan fejünk méretéhez igazítja magát, minden fejmérethez jól illeszkedik és rendkívül kényelmes.
A headset 120 cm-es harisnyázott kábellel rendelkezik, melyen csíptetős hangerőszabályzó dobozka található, melyen külön gomb van a mikrofon némítására. A dobozkában beépített mikrofon található, amely automatikusan kikapcsol, ha csatlakoztatjuk s készülékhez a rugalmas nyelű, levehető mikrofont. Kapunk egy 130 cm hosszú elosztó kábelt is, amely különválasztja a mikrofon és a fejhallgató csatlakozóit. A készülékbe az elődhöz képes kisebb, 53 mm-es driverek kerültek, de a fülkagylók mérete ugyanolyan nagy maradt, aminek örültünk, mert rendkívül kényelmes volt. A fület körbeölelő (cirkumaurális) kialakításnak köszönhetően hallószervünk eltűnt a jól kibélelt műbőr párnák között, amelyek sehol sem nyomták a fejünket. Egyetlen hátrányát találtuk csak az új, jóval tartósabb és erősebb műbőrből készült párnáknak: a nyári melegben megizzasztották füleinket. Ettől eltekintve a headset viselése hosszú távon is nagyon kényelmes maradt, csak időnként meg kellett szellőztessük füleinket. Találkoztunk még egy apró kellemetlenséggel: a fém fejpántnak köszönhetően fellépett némi hangvilla-effekt, azaz a fejpánt berezonált, de csak akkor, amikor a headsetet feltettük a fejünkre, illetve amikor levettük róla - fejmozgásra, a saját hangjára, vagy a mi hangunkra szerencsére nem reagált.
A headset összhangzását már elsőre is kellemesnek találtuk. Az Asusnak sikerült megszabadítania a készüléket az előd kissé dobozszerű hangzásától. Az eredmény így sem tökéletes, maradt némi fátyolosság, de ez nem olyan mértékű, hogy zavaró legyen, ha a headsetet arra a célra használjuk, amire szánták. A füles hangzásvilágát a játékokhoz igazították, így szokás szerint a mélyek nagyobb hangsúlyt kaptak, hogy az effektek teljes erővel tudjanak érvényesülni. A basszusok előtérbe kerültek, de alapban nem nyomták el túlzottan a középtartományt, ám amikor sok mély hang szólt egyszerre, akkor már időnként előfordult, hogy a középtartomány hangjai kissé egybemosódtak, veszítettek részletgazdagságukból. Szerintünk ennél a fülesnél megérte ez a kompromisszum, mert a basszusok nagyon ütősre sikerültek. A hangzás térben viszonylag tágas, aminek köszönhetően FPS-ekben és más 3D-s játékokban könnyebben megállapíthatjuk, merre járnak az ellenfelek, és honnan lőnek ránk. A headset hangja kifejezetten FPS, illetve akció játékokhoz lett idomítva, a szelídebb műfajoknál már nem teljesen természetes a hangzása. A zenei műfajok közül a basszusokban gazdagokkal jól együttműködik, filmeknél inkább az akció kategóriában teljesít jól.
Mindkét mikrofon hangja megfelelt elvárásainknak. A kábelen lévő dobozkában található, ahogy számítottunk rá, gyengébb minőségű volt (telefonnak megfelelő hangminőség), mint a levehető (átlagos gamer headset mikrofon hangminőség), de mindkettő tisztán, érthetően vitte át az emberi hangokat. Podcasthoz, komolyabb videóhoz már nem használnánk, de a játék közbeni kommunikációhoz tökéletesen megfelelt. A headset passzív zajszűrésének sokat segített, hogy javítottak a fülpárnák anyagának minőségén; a jól kipárnázott, a vastag műbőr borítású fülkagylók, melyek teljesen körbeölelik füleinket nagyon jól letompították a külső zajokat. Zenehallgatás, játék közben teljesen ki tudtuk zárni a szomszéd helyiségben hangosan szóló tévé hangját, a közelben folyó beszélgetésből csak a beszéd ténye jött át, a szavakat már nem tudtuk külön kivenni. A fülesből nem szűrődtek ki hangok, a környezetünkben lévőket nem zavartuk vele. Specifikációk: Meghajtó: 53 mm-es neodímium mágnes Ellenállás: 32 Ω Frekvenciatartomány: 20-20,000 Hz Kábel: 1.2 m + 1.4 m elosztókábel Csatlakozó: 3,5 mm-es jack Tömeg: 344 g Mikrofon 1: egyirányú, levehető Frekvenciatartomány: 50 - 10000 Hz Érzékenység: -40 dB ± 3 dB Mikrofon 2: többirányú, kábelre szerelt Frekvenciatartomány: 50 - 10000 Hz Érzékenység:-45 dB ± 3 dB Összegzés A Cerberus V2 méltó utódja népszerű elődjének. Tervezői jó érzékkel cserélték le a gyengébb elemeket és anyagokat, felfrissítették a dizájnt, ugyanakkor megtartottak mindent, ami jó volt az eredetin: a könnyű súlyt, a két mikrofont és kényelmes, nagy fülkagylókat, amelyek azonban az átlagnál kicsivel jobban befűtenek a füleinknek. A hangzáson is változtattak, a basszusok ütősre sikerültek. A kifejezetten játékokhoz igazított hangzás miatt zenehallgatáshoz nem ez a legideálisabb füles, de az FPS-ek, akciójátékok kedvelőinek jó választás lehet.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. TBT1989
2017.10.12. 13:41
Tanácsom azoknak, akik ASUS perifériában gondolkodnak:
ASUS-tól billentyűzetet soha!

Már a harmadik! mechanikus billentyűzet haldoklik nálam (1 db Strix Tactic Pro, 2 db ASUS ROG Claymore) 1,5 év alatt, annyira minőségiek ezek a túlárazott perifériák!
Egérből még csak a második, de szerencsére azok nem 60-70 000 forintos összegű perifériák.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Svindler TBT19...
2017.10.12. 20:21
Ez elég balszerencsésnek tűnik, a saját statisztikánkat nézve.

Az általad említett szériákkal nincs hosszabb távú tapasztalatom, így nem tudok nyilatkozni, nekem egy Asus Echelonom van, és másfél éve teszi a dolgát, bejött anno a fekete-kék kombó, de sajnos már nem árulják.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. TBT1989 Svind...
2017.10.12. 21:27
Az Echelon egy jó, kiforrott modell volt, nem is olvastam vele kapcsolatban hibákat. Sajnos a Strix Tactic Pro esetén már nem ez a helyzet. Számos esetről tudok, ahol ugyanezen hibák jelentkeznek (egy billentyűleütést többnek érzékel - mondanom sem kell, hogy jelszavak megadásánál eléggé zavaró tud lenni), magyar oldalakon is vannak ilyen tapasztalatok, illetve külföldi fórumokon is. Lehetséges, hogy az ASUS azóta már javította ezt egy ráncfelvarott verzióban, ám, amit én használtam az még az első kiadásokból származott. Claymore modell úgyszintén. Firmware frissítés sem segített, ám úgy tudom a Claymore-ból is van már újabb kiadású változat (lehetséges, hogy ott már nem jelentkezik ez, az viszont más kérdés, hogy ki akar kísérletezgetni egy 70 000 forintos billentyűzettel). Pedig minden megvan bennük, amik miatt nagyon szuper billentyűzetek lennének, csupán erre a hibajelenségre kellene megoldást találniuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.10.13. 06:31
LOL, igazi minőségi termékek.

Bezzeg a 2500Ft-os Logitech K250 Deluxe billentyűzetem immár 10 éves, és semmi baja.

Gamer kütyük.......csak röhögni tudok rajtuk. Pénzlehúzás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. 5hR3kY XuChi
2017.10.13. 07:45
TBT1989: Te vadász! Szerintem te nem vásárolni jársz a számtech boltokba / webshopokba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. thestock XuChi
2017.10.13. 07:46
Nem a "gamer kütyükkel" van a gond,hanem a kivitelezéssel. Miért lenne pénzlehúzás? Azért mert a te igényeidnek megfelel egy 2500 ft-os billentyűzet? Jelenleg nekem sincs gamer perifériám, de volt,és elégedett voltam vele. Könnyen személyre szabható, és bizonyos játékoknál jól jönnek a plusz gombok,de még lehetne sorolni hogy milyen extrákat nyújthatnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. berelhetor... XuChi
2017.10.13. 13:50
Nekem egy ezervalahány ft-os tescoban elsőnek meglátott és megvett labtech billentyűzetem van, és szintén 10év körüli, de annyira semmi baja, hogy még a felíratok sem koptak le róla, pedig többször volt, hogy szó szerint ököllel vertem a billentyűzetet.

Nem tudom ezek a gamer cuccok milyenek mondjuk, de 10év napi 8+ óra használatot nem tudom mennyire bírnának ki bármiféle gond nélkül.

Füles meg egér meg már azért sem jöhet szóba drága, mert könnyen törnek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!