iPon Cikkek

Öt dudás egy csárdában: hálózati adattárolók

Dátum | 2010. 08. 02.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | ADATTÁROLÁS

Nemrégiben egy középkategóriás, rendkívül felhasználóbarát NAS-t, azaz hálózati adattárolót mutattunk be, amely árához képest megfelelő tudásszinttel, szolgáltatásokkal és felhasználói kezelőfelülettel rendelkezik. Bár apróbb hiányosságai vannak a Linksys termékének, így is ajánlott plecsnivel távozott, hála előnyeinek. A mai napon már egy komplett mezőnyt felsorakoztatunk, hogy megmutassuk milyen NAS-ok vannak 20 és 100 ezer forint között.

A múltkori cikk alkalmával már sorra vettük, hogy melyek azok az alapesetek, amelyek indokolttá tehetik egy (vagy több) NAS alkalmazását. Természetesen az akkor felsorolt néhány szempont mellett sok más is létezik, amelyek kétségkívül már inkább a haladó, mint sem a kezdő felhasználókat érdeklik. Egy NAS esetében szép és jó, ha ott csücsül a hálózaton, és boldog-boldogtalan eléri a rajta tárolt adatokat – persze itt csak azokra gondolunk, akik a hálózat számítógépeit használják, illetve az engedélyezett távoli felhasználókra –, de mi van akkor, ha ez nekünk nem elég és szeretnénk megszabni, hogy ki mit érhet el, milyen jogokkal rendelkezhet, illetve pontosan melyek azok a könyvtárak, amelyekben egyáltalán nézelődhet. Ezek alap funkciók, de megfejelhetjük őket a kvótakezelés kérdésével is: meghatározhatjuk, hogy azoknál a könyvtáraknál, amelyeknél a delikvens írási jogot is kapott, pontosan mennyi hely áll rendelkezésére, azaz mi az a maximális tárhely limit, amit kihasználhat. Több felhasználós rendszerek vagy kisebb és közepes irodai hálózatok esetében egy NAS-nak ezeket a funkciókat mindenképpen tudnia kell.

Felmerülhet a kérdés, hogy ha ott van az a NAS a hálózaton és úgyis megy éjjel-nappal – mivel igen keveset fogyaszt –, akkor nem lehetne egyéb extra feladatokra is befogni, hogy maximálisan kihasználhassuk, és ne menjen csak úgy magában, tétlenül? Dehogynem, és pont itt jön a lényeg: a tesztben szereplő egyes modellek a felsoroltak mellett akár még webszerverként is üzemelhetnek, azaz komplett weboldalt is futtathatunk rajtuk, amit igényeink szerint csak a belső hálózatról, vagy internetről is el lehet érni. Utóbbi esetben nem árt, ha normális feltöltési sebességgel is rendelkezünk, ugyanis nagyobb látogatói rohamot egy karcsú ADSL vonal nem fog tudni kiszolgálni, hiába csücsül a végén egy felsőkategóriás NAS. No, de ne szaladjunk ennyire előre. Nézelődjünk tovább, hogy mi az a feladat, amit még esetleg szegény NAS-unk vállára tudnánk helyezni.

Adatmentés. A különböző készülékekhez adatmentő alkalmazás is jár, amellyel fontos dokumentumainkról, de akár komplett rendszerünkről is készíthetünk biztonsági másolatot, amit aztán a NAS-on tárolhatunk. Az adatmentő szoftverek néha elég sokat tudnak: lehetőség van időzített, rendszeres adatmentésre, teljes, komplett rendszermentésre és manuális adatmentésre is. Akármelyikre is legyen igényünk, mind kivitelezhető. Egyes termékek – mint a nálunk járt D-Link – online adatmentésre is kínálnak lehetőséget, ekkor a szolgáltatás keretein belül biztosított tárhelyre kerülnek a mentések. Ez a funkció a tesztben szereplő NAS esetén egy gyors regisztrációt követően 30 napig ingyen használható, majd ezután havidíjat kell érte fizetni.

Tesztünk szereplőinek tulajdonságai.
Adatbiztonság. Ez is egy igen fontos kérdés, ugyanis attól, hogy rendszerünkről folyamatosan biztonsági mentést készítünk, még nem vagyunk biztonságban, ha azt olyan helyen tároljuk, ahol nagy az adatvesztés kockázata. Itt jön a képbe a RAID technológia. A kétlemezes egységeknél RAID 1 mód alkalmazásával az egyik merevlemez tartalmát a másikra tükrözhetjük, így adataink biztonságban lesznek, hiszen az egyik adattároló meghibásodása esetén a másikon hiánytalanul megmarad minden. Amennyiben nem kettő-, hanem mondjuk négylemezes NAS-t választunk, akkor a RAID 1 mellett esetenként már RAID 5 támogatásra is szert tehetünk. Ez annyit tesz, hogy ha négy adattárolót használunk, akkor a RAID5 mód választásával a paritásbitek szétosztva fognak helyet foglalni a merevlemezeken.

Ez a körbeforgó paritás elve, ami azért jó, mert ha egyetlen meghajtó meghibásodik, attól a RAID tömb még üzemképes marad, ugyanis a hiba észlelésekor a meglévő paritás adatok segítségével helyre tudja állítani a rendszer az adatokat. A technológia „hátránya”, hogy a négy merevlemezből csak három adattároló tárhelyét tudjuk használni, azaz négy darab 1 TB-os HDD alkalmazásakor a rendelkezésre álló tárhely mérete 3 TB, de ez még mindig több mint a RAID 1 esetén lévő felezés. Amennyiben egy meghajtó meghibásodik, úgy a helyére betett új merevlemezre a rendszer automatikusan vissza tudja állítani az eredeti adatokat, így a tömb ismét hibátlan lesz. A RAID5 esetében, ha a technológiát szoftveresen alkalmazza az adott NAS, akkor jelentős processzorterhelésre és így lassúbb működésre lehet számítani, míg hardveres megoldás esetén ilyen probléma nem áll fenn. A NAS-ok webes konfigurációs oldalán általában csak arra kapunk lehetőséget, hogy a NAS egyes mappáit vagy teljes tartalmát egy másik, szintén a hálózatban helyet foglaló NAS-ra mentsük, méghozzá időzített módon, folyamatosan. A gyártók ahhoz, hogy a hálózatban található számítógépek adatmentéseit elvégezhessük, méghozzá szintén időzített módon, külön segédprogramokat kínálnak, amelyek egyszerűen kezelhetőek és sokoldalúak.

Nyomtatószerver. Amennyiben hálózatunk több számítógépből áll, de csak egyetlen nyomtatónk van, akkor a NAS-ra kapcsolt nyomtatót a hálózat bármelyik gépéről elérhetjük. Mivel a NAS egy átlagos számítógép konfiguráció fogyasztásának töredékéből is elműködik, így nem jelent különösebb problémát, ha folyamatosan bekapcsolva hagyjuk és így bármikor elérhető.

Ezzel nagyjából ki is tárgyaltuk a lehetséges szolgáltatások listáját, már csak olyan apróságok maradtak, mint például a torrent-kliens. Az elkövetkező oldalakon olyan NAS-okat mutatunk be, amelyek már haladó felhasználóknak készültek és sok ütőképes szolgáltatást kínálnak. Lesz itt néhány csúcsragadozó is.

A Planet kínálatából érkező olcsó, belépő szintet képviselő NAS egy átlagos, informatív kis dobozban érkezett, amely a termék legfőbb tulajdonságait büszkén hirdeti. A szerkezet egyetlen 3,5 hüvelykes SATA csatolófelülettel ellátott merevlemez fogadására képes és teljesen passzív felépítéssel rendelkezik, azaz nem tartalmaz egyetlen ventilátort sem. Ez egyrészt jó, másrészt rossz, de haladjunk csak szépen sorban.

Doboz - 1.Doboz - 2.












A karton doboz felnyitása után rögtön megpillanthatjuk magát a hálózati adattárolót, amely tetszetős ezüstszínű házzal büszkélkedik. A termékhez a gyártó mellékelt egy gyors üzembehelyezési útmutatót, egy telepítő lemezt, valamint egy Ethernet kábelt (Patch kábel), de természetesen az eszköz üzemeltetéséhez szükséges tápadapter is a csomag részét képezi. Bónuszként egy USB kábelt is kapunk, amelynek egyik oldalán B típusú csatlakozó van. Ilyen kábelt alap esetben a nyomtatók, a scannerek és a multifunkciós készülékek használnak. Jelen esetben a kábel arra van, hogy segítségével a noteszgéphez vagy asztali számítógéphez kapcsolhatjuk a NAS-t, így az egyszerű külső merevlemezként működhet és a rajta tárolt összes adathoz hozzá is férhetünk.

Kellékek.

A kis ház hátulján megtaláljuk a 10/100/1000 Mbps-os Ethernet portot, alatta pedig két USB 2.0-s csatlakozót. Lejjebb haladva ott a tápadapter csatlakozója is és egy Reset gomb, plusz egy főkapcsoló, amivel igény esetén kikapcsolható a rendszer. A NAS előlapja perforált, ami lehetővé teszi, hogy a merevlemez szellőzzön. Mivel ventilátor nem található a házban, így légáramlás nem nagyon van. Maga a ház működés közben egyáltalán nem tűnik forrónak, nagyjából kézmeleg, ám a teszt végén, ahogy a rendszerből kiszedtük az ideiglenesen behelyezett merevlemezt, bizony kellemetlen élményben volt részünk: a HDD nagyon forró volt, ez pedig egyáltalán nem tesz jót hosszútávon.

1.2.3.4.








5.6.7.8.











Ha már szóba került a szerelés, foglalkozzunk ezzel a kérdéssel is egy kicsit. A merevlemez behelyezése rendkívül körülményes, ha utálunk csavarozni. Első körben a ház talpát kell leszedni, amelyet négy csavar tart. Ha ez megvan, akkor további négy csavart kell kibányásznunk a termék aljából, majd ezután kihúzhatjuk a merevlemezt tartó fiókot. Eleinte ez kissé nehezen fog menni, de picit erősebben próbálva könnyedén kijön a keret. A keret felső része egy nagyon fényes fém borítást kapott, amely szinte csak úgy vonzza az ujjlenyomatokat. Szerencsére ezt a fedőlapot csak egyetlen csavar tartja a helyén, de visszaszereléskor már mind a négy csavart érdemes alkalmazni, amelyek egyébként a keret belsejében, egy visszazárható kis tasakban foglalnak helyet. Ugyanitt találunk még négy csavart, amelyekkel a merevlemezt rögzíthetjük a helyére. A szerkezet SATA merevlemezek fogadására lett felkészítve, és azok közül is csak az asztali, azaz a 3,5 hüvelykes példányok kaphatnak helyet benne. A merevlemez helyére csúsztatása után meg kell fordítanunk a házat és a négy mellékelt csavarral a helyére kell rögzíteni az adattárolót. Ha ezt a folyamatot nem körültekintően csináljuk, azonnal gazdagabbak leszünk egy papírnehezékkel: amennyiben a megfordításnál a merevlemezt kézzel nem szorítjuk a keretbe, akkor az kifordulhat és tőből kitörheti a PCB-re forrasztott SATA adat- és tápcsatlakozókat. Ez egy elképesztően veszélyes dolog, amennyiben tapasztalatlanabbak próbálják meg figyelmetlenül összeszerelni a terméket.

9.10.



 










A HDD rögzítése és az összes csavar, valamint a talp visszaszerelése után már be is üzemelhetjük a rendszert. Erről bővebb infók a köv. oldalon.

A Planet hálózati adattárolójának szoftvere eléggé puritán, de legalább benne van minden, amit csak elvárhatunk egy olcsó NAS-tól, sőt, talán még több is. A szerkezethez mellékelt telepítő lemezen találunk egy pici segédprogramot, amely segít a NAS megtalálásában. A szoftver JAVA alapú, így ha a gépen nincs jelen a Java Futtatókörnyezet, akkor a program indulás után rögtön elkezd reklamálni. Fel is ajánlja, hogy letölti nekünk a szükséges szoftvert, de az „OK” gombra kattintva sajnos nem történik semmi, így ránk marad a beszerzés. Ha ez megvan, akkor már elindul az alkalmazás és segítségével megkereshetjük a NAS-t. Ezután megjegyezve az IP címét, bármikor elérhetjük a kezelőfelületét a böngészőből.

1.2.3.4.










A főoldalon (Status fül) a rendszerrel kapcsolatos legfontosabb információkat találjuk. Ezen a lapon az adminisztrátori jelszó (szokás szerint "admin" alapból), a munkacsoport és az idő beállítására is lehetőség van, sőt a különböző szolgáltatásokat is gyorsan ki- illetve bekapcsolhatjuk. A lap alján a beszerelt merevlemezről juthatunk információkhoz, amelyek az egység pillanatnyi hőmérsékletéről sajnos semmit sem mondanak. A következő fülön az IP-címmel kapcsolatos beállítások vannak jelen, míg az azt követő lapon a NAS-sal kapcsolatos rendszerműveleteket, azaz a firmware frissítést, az újraindítást és a gyári helyzetbe történő visszaállítást végezhetjük el.

5.6.7.8.










A következő menüpontok már az egyes szolgáltatások beállítását teszik lehetővé. Az SMB szerver menüpontban felhasználókat hozhatunk létre, akiknél megszabhatjuk, hogy mely könyvtárakhoz férhessenek hozzá felhasználói nevükkel és jelszavukkal. A felhasználói fiókhoz tartozik majd a NAS-on egy könyvtár is. Maximum 16 felhasználót lehet létrehozni, akiknél nem csak azt állíthatjuk be, hogy mely könyvtárakhoz férjenek hozzá, hanem azt is, hogy rendelkezzenek-e írási joggal vagy sem. Sajnos kvótákat itt nem lehet létrehozni, azaz nem szabhatjuk meg, hogy az írási jogkörrel is rendelkező felhasználók mennyi tárhelyet vehetnek igénybe. Az FTP felhasználói fióknál ugyanezek a lehetőségek élnek, viszont MAC OS alól nincs lehetőség fájlfeltöltésre, ugyanis csak olvasási jogkört kapunk. Windows alatt ilyen baj nincs.

9.10.11.12.









13.
A következő nagy csoport a BT, azaz a BitTorrent klienssel kapcsolatos beállítások részlege. Itt megadhatjuk a torrent esetében már megszokott limiteket, beállíthatjuk a kívánt portot, sőt, még e-mail értesítőt is kérhetünk, így mindig tudhatjuk, hogy ha egy letöltés befejeződött. Megadhatjuk, hogy a NAS-on mely mappába töltse le az adott fájlt a rendszer, majd ezután kitallózhatjuk magát a torrent fájlt és mehet is a móka. A letöltés befejezése után sajnos nem seedel az alkalmazás, legalábbis ezt vettük észre. Ez sokak számára kellemetlen lehet, nem árt tehát odafigyelni. A következő nagy csoport a Printer, azaz a nyomtatószerver és az azzal kapcsolatos beállítások, míg az utána lévő állomás a MediaServer menüpont. Itt megadhatjuk, hogy a DLNA szerver milyen könyvtárakat használjon a zenék, videók és képek megosztásához. A megosztott zenék iTunes és Windows MediaPlayer alatt azonnal elérhetőek, de a fájlokat DLNA-képes asztali multimédia lejátszóval is tökéletesen elérhetjük.

A Diks Utility az utolsó menüpont, amellyel a behelyezett merevlemezt könnyedén és gyorsan megformázhatjuk. Itt megadhatjuk azt is, hogy hány inaktív perc után kapcsoljon alvó módba a HDD, sőt, a HDD ellenőrzésére is lehetőség van a ScanDisk Opciónak köszönhetően. Mivel a termék FAT32-es fájlrendszert használ, így a nagy többség számára sajnos ki is eshet a kalapból a a fájlrendszer képességeiből adódó limitek miatt (pl. nem lehet 4GB-osnál nagyobb fájl rajta). Nagyjából ennyi a szerkezet szoftveres része.

Hasznos hivatkozások

A második versenyzőnk már egy komolyabb darab, amely a Buffalo műhelyében készült. A LinkStation családban helyet foglaló kis NAS a LinkStation Duo nevet kapta és ez nem véletlen: a szerkezet gyárilag 2 darab 500 GB-os, SATA 3 Gbps csatolófelülettel rendelkező merevlemezt tartalmaz, amelyeket RAID0, RAID1 és JBOD módban egyaránt használhatnak majd a tulajdonosok.

A rendszer egy tetszetős, piros színvilággal büszkélkedő dobozban érkezik. A doboz kibontása után gondosan becsomagolva megtaláljuk először magát a NAS-t, majd tovább kutatva rálelünk a tartozékokra is, amelyek között ismét csak a legszükségesebb dolgokat találjuk.

Doboz - 1.Doboz - 2.

















A gyártó kétféle tápkábelt ad a készülékhez, hogy az európai és angol szabványú konnektorokkal egyaránt használható legyen a termék. Az angol szabványú tápkábel egy biztosítékot is tartalmaz, de ezt idehaza aligha fogjuk használni, így lépjünk is tovább. A termékhez kapunk még egy Ethernet kábelt (Patch típusú), valamint egy furcsa kis vezetéket is, amelyen egy kapcsolót helyeztek el. Sosem fogjuk kitalálni, hogy mi a kellék célja: mivel a NAS nem tartalmaz beépített áramtalanító kapcsolót, így szükség esetén ezt a megoldást kell alkalmazni.  A hátlapon van egy háromállású kapcsoló, ami ON, OFF vagy AUTO állásokba kapcsolható. Amennyiben a NAS nem 0-24h, azaz éjjel-nappal fog üzemelni, úgy ajánlott a kiegészítő használata, ugyanis a NAS kikapcsolt állapotban (OFF mód), áramtalanítás nélkül is 1W-ot fogyaszt. Ha huzamosabb időre kikapcsoljuk a terméket, érdemes a kiegészítő kábel kapcsolóját is „0” állásba kapcsolni. Minek fogyasszon, ha egyszer úgysem megy? Tény, hogy ezeket a szerkezeteket úgy tervezik, hogy éjjel nappal üzemeljenek, így a kapcsoló effajta megvalósításán nem is érdemes kiakadni. Már csak azért sem, mert ennek a megoldásnak oka van: a menüben időzíthető a szerkezet ki- és bekapcsolása, így AUTO módban hagyva a rendszert az általunk megadott időpontban kapcsol ki-, illetve be a NAS, azaz összességében energiatakarékosan üzemel még akkor is, ha két bekapcsolás között készenléti módban folyamatosan 1W-ot eszik.

Kellékek.
Foglalkozzunk lényegesebb dolgokkal. Szóval, a kellékek között még egy gyors üzembehelyezési útmutató, valamint egy telepítő lemez is jelen van, ezzel ki is veséztük a kínálatot, most már csak maga a NAS van.

A Buffalo terméke fekete műanyag házat kapott, amely sajnos nem a legjobb műanyag-fajtából készült. Gyakorlatilag minden ujjlenyomat meglátszik rajta, akárhogy vigyázunk. Az előlap dizájnos lakk fekete festést kapott, ami sajnos csak egy ideig tűnik pozitívumnak, ha belegondolunk, hogy ez a borítás mennyire karcolódik és egy portörlés is mekkora rizikóval jár (karcok), akkor lelkesedésünk hamar alábbhagy. A termék előlapján a szokásos állapotjelző ledeket találjuk, a hátlapon pedig szintén a szokásos dolgok kaptak helyet. A csatlakozók között egy USB 2.0-s port, egy 10/100 Mbps-os Ethernet csatlakozó, a tápadapter csatlakozója, valamint egy háromállású kapcsoló foglal helyet. Ez utóbbiról fentebb már ejtettünk néhány szót.

1.2.
















5.

4.5.
















Nyitva.
A szerkezet előlapja levehető, amely mögött megtaláljuk a gyárilag behelyezett két merevlemezt. Az egységeket igény esetén nagyobb adattárolókra is cserélhetjük – ezt a leírás nem tiltja sehol – de csak úgy, ha SATA csatolófelülettel ellátott adattárolót alkalmazunk. A termék 2 x 2 TB-nyi adattároló kezelésére képes, ez a tárterület pedig elég kell, hogy legyen egy átlagfelhasználónak. Az extrém igényekkel rendelkezők úgyis többlemezes NAS-ban gondolkodnak majd. A NAS alján négy darab rezgéscsillapító láb helyezkedik el, amelyek megakadályozzák, hogy a merevlemezek, valamint a 4 cm-es átmérőjű rendszerhűtő ventilátor motorja által generált zaj átterjedjen a NAS környezetére és berezegjen az adott asztal vagy polc.

Nos, a hardverrel már megismerkedtünk, így ha a szoftverre is kíváncsiak vagyunk, lapozzunk!


A Buffalo terméke egy meglehetősen szép kezelőfelületet kapott, amelybe alap esetben az „admin” és „password” felhasználónév-jelszó párossal nyerhetünk belépést. A NAS megtalálásához ismét a szokásos módszert használtuk, de a mellékelt telepítő lemezen található NAS Navigator segítségével kényelmesebben is megkereshetjük a hálózaton csücsülő terméket.

Belépés.
A kezdőlapon bal oldalon egyből a legfontosabb információkkal fogad minket a rendszer, míg az ablak közepén már meg is kezdhetjük a könyvtárakkal kapcsolatos műveletek elvégzését. Itt lehetőség van új könyvtárak létrehozására, sőt, egyből kvótát is meghatározhatunk, valamint azt is, hogy mely felhasználók, illetve csoportok és milyen joggal férhetnek a könyvtár tartalmához. Annak érdekében, hogy a könyvtáraknál ne kelljen később módosításokat végezni, érdemesebb inkább a felhasználók és a felhasználói csoportok létrehozásával kezdeni a sort, ami fent a második menüpontban látható. A könyvtárakhoz rendelhetünk lomtárat és azt is megszabhatjuk, hogy mely protokollokon keresztül legyenek elérhetőek. A DirectCopy menüpontban beállíthatjuk, hogy USB-s adattároló csatlakoztatása és a DirectCopy gomb megnyomása esetén hova pakolja az adattárolón lévő fájlokat a rendszer. 

1.2.3.4.5.








Ezzel meg is érkeztünk a felhasználók, illetve a felhasználói csoportok létrehozásával kapcsolatos menüpontba. Itt azon kívül, hogy létrehozhatunk egy felhasználót, még megjegyzést is fűzhetünk hozzá, sőt, rögtön beállíthatjuk a hozzá tartozó kvótát is. Természetesen a felhasználót azonnal csoportba is sorolhatjuk. A csoport létrehozása egyébként ugyanilyen lehetőségeket tartogat, vagyis csoport esetén is megadhatunk kvótát, ami a csoportban lévő összes felhasználóra együttesen vonatkozik.

6.7.8.9.10.








A következő fülön a hálózati beállítások találhatóak. Itt módosíthatjuk az IP címet, illetve elindíthatjuk, vagy letilthatjuk az FTP és az AFP szolgáltatásokat. A NAS munkacsoportját, NT Domain beállításait és Active Directory beállításait is itt találjuk, sőt, az utolsó két menüpont a webszerver és a mysql szerver elindítására is lehetőséget nyújt. A webszerver menüjénél külön kényelmi szolgáltatás, hogy a php.ini fájlt azonnal szerkeszthetjük is, ha értünk hozzá.

11.12.13.14.15.






16.17.18.19.20.









A System, vagyis rendszer fülön a NAS nevét és leírását, a nyelvet és a kódlapot, valamint a dátummal és idővel kapcsolatos beállításokat találjuk az első kategóriában. A Storage fülön a merevlemezek üzemmódját választhatjuk ki, sőt, a merevlemezek ellenőrzésére is lehetőségünk nyílik. A Backup fül az adatmentéssel kapcsolatos beállításokat takarja. Megadhatjuk, hogy honnan, hova készüljön biztonsági másolat, illetve az is, hogy milyen módon, illetve milyen gyakorisággal.Ezzel a módszerrel a NAS adatainak biztonsági mentéséről gondoskodhatunk.

21.22.23.24.









A Maintenance fülön az e-mail értesítések beállítását végezhetjük el: a megadott e-mail címre rendkívüli esemény esetén értesítést küld a NAS, hogy azonnal értesülhessünk róla, ha merevlemezzel kapcsolatos hiba vagy ventilátor leállás veszélyezteti adataink biztonságát. A menüpont alján a NAS újraindítása is kezdeményezhető.

A Power Management almenü az UPS-sel, azaz a szünetmentes tápegységgel kapcsolatos beállításokat, valamint az időzített be- és kikapcsolással kapcsolatos beállításokat tartalmazza. Az opció segítségével meghatározhatjuk, hogy mely napokon mikor kapcsoljon be- és ki a rendszer.

A Restore/Format opción belül a LinkStation Duo visszaállítható gyári állapotra. Erre alap esetben nem igazán lesz szükségünk, de nem árt, ha tudjuk, hogy hol találjuk a beállítási lehetőséget.

25.26.27.28.









Az Extensions kategórián belül elsőként a NAS távoli elérését állíthatjuk be. Ide a BuffaloNAS.com címen regisztrált felhasználói fiókunk adatait kell beírni. A DLNA támogatás, vagyis a médiaszerver engedélyezésére a második almenüben van lehetőség. Itt beállíthatjuk, hogy melyik könyvtárat használja a média szerver, azaz hol vannak a különböző média tartalmaink. A következő menüpontban a nyomtatószerver beállításait találjuk, míg az utolsó előtti menüpontban a BitTorrent kliens engedélyezését végezhetjük el. Az utolsó opció a Mac konfigurációk esetében fontos TimeMachine szolgáltatással kapcsolatos beállításokat tartalmazza. Ez a funkció a biztonsági mentések kezeléséhez szükséges.

Torrent alkalmazás - 1.Torrent alkalmazás - 2.












A Buffalo NAS egy torrent klienssel is rendelkezik, amely link vagy letöltött torrent fájl segítségével egyaránt képes üzemelni. A rendszer esetében megadhatjuk a feltöltési sebességet, a letöltési sebességet, a szerver portot és azt is, hogy hány peer csatlakozást engedélyezünk. Hasznos kis alkalmazás és még seedelni is tud.

Érdekesség, hogy a Buffalo termékéhez jár a rendkívül sokoldalú Memeo Autobackup  névre keresztelt adatmentő szoftver is, amellyel számítógépünk adatai gond nélkül a NAS-ra menthetőek legyen szó akár néhány fájlról, akár méretes mappákról.

Hasznos hivatkozások

 

A következő szereplő a D-Link DNS-323-as hálózati adattárolója, amely narancssárga dizájnnal ellátott dobozban foglal helyet. A termék gondosan becsomagolva bújik meg a dobozban az összes szükséges kellékkel együtt. A gyártó egy angol és egy európai szabványú tápkábelt, egy tápadaptert, valamint egy Ethernet kábelt ad a készülékhez, ezeken kívül a szokásos üzembehelyezési útmutató, a telepítőlemez és a felhasználói kézikönyv szerepel a repertoárban.

Doboz - 1.Doboz - 2.Kellékek.Leírások.




















A fekete, szálcsiszolt alumínium házzal büszkélkedő NAS merevlemezek nélkül kerül forgalomba. Az egység 3,5 hüvelykes SATA merevlemezek elhelyezésére ad módot, ezekből összesen két darab fér el a kialakított bővítőhelyeken, melyekhez hasonló módon férünk hozzá, mint a Buffalo Link Station Duo esetében: az előlapot picit magunk felé, majd felfelé kell húzni, így az könnyedén elválik a háztól. A műveletben semmi bonyolult nincs, egyáltalán nem nehéz leszedni az előlapot, így nem kell tőle félni. Az előlapon egyébként a két merevlemez állapotjelző ledje, a LAN kapcsolat állapotjelzője, valamint a bekapcsoló gomb foglal helyet, utóbbi tetszetős kék fénnyel bír, ami sötétben sem zavaróan erős.

1.23.4.










A merevlemezeket a két bővítőhelybe kell becsúsztatni, ám ahogy ezt megtesszük, már gazdagabbak is leszünk egy nagyon kellemetlen tapasztalattal. A bővítőhelyek előtt találunk két rugalmas lemezt, amelyek gyakorlatilag végigszántják a merevlemez fémházának a tetejét. Ezek az egységek a merevlemez fixen tartásáért felelnek, de ahogy a merevlemezt kifelé húzzuk, vagy befelé toljuk, egyből útban vannak. Érdekesség, hogy a rögzített merevlemezeket egy-egy füllel tudjuk kipattintani a helyükről, ezek a fülek pedig a ház hátlapján találhatóak. A baj az, hogy a merevlemezek kipattintásával azok nem jönnek eléggé ki, így eleinte nehéz rajtuk fogást találni. Nem ártott volna valami hatékonyabb mechanizmust alkalmaznia a gyártónak.

Ha már szóba került a hátlap, nézzünk is szét, hogy milyen csatlakozók várnak minket. A szerkezet hátlapja egy Gigabites Ethernet portot, egy USB 2.0-s portot (nyomtatószerver), valamint a tápcsatlakozó különleges négytűs csatlakozóját rejti, de ezeken kívül a két „merevlemez kioldót” is megtaláljuk a kínálatban. A hátlap felső részén egy pici ventilátort is látunk, ami kb. 30 mm-es átmérőjű. A légkeverő nem hangos, gyakorlatilag komolyabb merevlemez terhelés esetén sem figyeltünk fel a hangjára. Arra viszont igen, hogy néha-néha valami rezgett a házban, de ez egy érintés hatására megszűnt.

5.6.7.8.










A szálcsiszolt alumíniumborítás amellett, hogy tetszetős, még az ujjlenyomatokat sem vonzza annyira, mint a Buffalo műanyag háza, amely ebből a szempontból túlzás nélkül felért egy kisebb katasztrófával. Most, hogy a hardvert már ismerjük, nézzük is meg, hogy milyen szoftverrel érkezik a termék.
 

A D-Link hálózati adattárolója egy letisztult és egyszerű felhasználói kezelőfelületet kapott. Miután a NAS-t a router DHCP listájában megtaláltuk és az IP-címét a böngészőbe írtuk, rögtön a belépő képernyő tárul elénk. Természetesen a gépet mellékelt telepítő lemezen található D-Link Easy Search névre keresztelt kis segédprogrammal is megkereshetjük, méghozzá kényelmesen és gyorsan. Alapesetben felhasználónévnek admin-t kell megadni, a jelszó mezőt pedig üresen kell hagyni, ezzel be is léphetünk a konfigurációs menübe. A szoftver először a merevlemez(ek) konfigurálására kér meg minket, majd ha beállítottuk a szükséges dolgokat, akkor megkezdi a formázást. Ahogy ez kész, újraindul a NAS és elvégezhetjük a különböző finomhangolásokat is. Érdemes első körben a Wizard, azaz a Varázsló menüponttal indítani, így ugyanis minden fontos beállítást elvégezhetünk egymás után. Ha ez megvan, elindíthatjuk a szolgáltatásokat, felhasználókat hozhatunk létre, egyszóval megkezdhetjük a NAS használatát. Miután a friss jelszavunkkal beléptünk, beállíthatjuk az első oldalon a NAS IP-címét, ha szeretnénk, de hagyhatjuk DHCP módban is attól függően, hogy az adott hálózatban milyen beállításra van szükség. A Device menüpontban a NAS nevét, a munkacsoportot, valamint a termék leírását adhatjuk meg, ezután tovább is léphetünk a felhasználók, illetve a felhasználói csoportok létrehozásához.

1.2.3.4.5.









Ennél a NAS-nál a felhasználókat különböző, általunk létrehozott csoportokba rendezhetjük és mind felhasználói-, mind pedig csoport szinten megadhatjuk a maximálisan rendelkezésre álló tárhely méretét, azaz kvótákat szabhatunk ki az egyes csoportokra és azon belül a felhasználókra is külön-külön. Felhasználókból nem kevesebb, mint 64, míg csoportokból összesen 10 megadására van lehetőség. A következő menüpontban a hálózati hozzáférési listán a rendelkezésre álló könyvtáraknál beállíthatjuk, hogy ki férhessen hozzá (felhasználók/csoportok) és azt is megadhatjuk, hogy a delikvensek csak olvasni tudják-e az adott mappa tartalmát vagy írni is.

6.7.8.9.10.










Az FTP szerver esetében szintén megadhatjuk, hogy az egyes csoportok és felhasználók milyen módon férhessenek hozzá a megosztott tartalmakhoz. Itt az egyidejűleg csatlakozó felhasználók maximális száma 10 lehet.  A Flow Control segítségével az egy felhasználóra jutó sávszélesség maximális értékét is beállíthatjuk, ha kedvünk úgy tartja. A következő menüpontban az uPnP AV szerver engedélyezésére van lehetőség. Ezt a szervert a különböző médialejátszók és számítógépek minden egyéb konfigurálás nélkül elérhetik, így a NAS-on megosztott multimédiás tartalmakat könnyedén le is tudják játszani. A sorban természetesen iTunes szerver is helyet kapott, ennek tulajdonságait a következő menüpont tartalmazza. A fennmaradó két menüpontban a DHCP szervert, valamint az LLTD támogatást lehet engedélyezni, utóbbi a Link Layer Topology Discovery technológiát takarja, amely a NAS feltérképezését könnyíti meg. Amennyiben az LLTD engedélyezése rontja a hálózat teljesítményét, érdemes letiltani – állítja a gyártó.

11.12.13.14.15.










Az Advanced fül után most egy kicsit nézzünk szét a Tools menüpontban is. Itt az első két menüponttal az admin jelszó és a NAS dátum/idő beállításai módosíthatóak, míg a harmadik menüpont a rendszerrel kapcsolatos feladatok elvégzésére használható. Ez utóbbi, vagyis a "System" lehetőséget ad a NAS újraindítására és leállítására, valamint arra is, hogy az általunk eszközölt beállításokról biztonsági mentést készíthessünk. A Firmware menüpont a rendszer szoftverfrissítésében segít, míg az alatta található E-Mail Alerts opció email alapú értesítők kiküldésére használható. Beállításunktól függően értesítést kaphatunk az admin jelszó megváltoztatásának tényéről, a merevlemezekkel kapcsolatos hibákról, valamint arról is, ha frissült a rendszer szoftvere. Hasznos extra, hogy értesítést kérhetünk a merevlemez hőmérsékletéről is: az előre beállított hőmérséklet-limit elérésével a NAS egy üzenetet küld az előre megadott e-mail címre, majd ki is kapcsol, hogy megelőzze az elégtelen hűtés okozta esetleges hardver sérüléseket. 

16.17.18.19.20.










A Power Management fülön megadhatjuk, hogy hány inaktív perc után hibernálódjon a NAS, míg a RAID fülön a merevlemezek kezelését módosíthatjuk, persze ekkor adatvesztéssel kell számolni. A termék egyébként négyféle merevlemez kezelési módot kínál: Standard módban a két HDD két külön egységként szerepel a rendszerben, míg a JBOD opció összevonja a két, akár eltérő adattároló kapacitással rendelkező merevlemezt egyetlen nagy kötetté. A RAID 0 mód „felcsíkozza” a merevlemezeket, így az állományok az összefűzött tárterületen kapnak helyet. Ez a módszer nagyobb teljesítményt biztosít a rendszer számára, ám ha az egyik merevlemez meghibásodik, akkor az összes adatunknak búcsút mondhatunk. A RAID 1 mód az elsődleges merevlemezen tárolt adatokat tükrözi a második merevlemezre, így ha az egyik HDD tönkremegy, akkor sincs baj, hiszen adataink megmaradnak. A RAID 0 és RAID1 módokhoz érdemes, sőt, ajánlott azonos gyártmányú merevlemezeket használni. A RAID módok alatt egy  Enable vagy Disable AutoRebuild opciót is találunk, amely Enable módban annyit tesz, hogy ha meghibásodik az egyik merevlemez (RAID1 módban), akkor a helyette bepakolt új meghajtót automatikusan, kérdés nélkül használatba veszi a rendszer, azaz a rajta tárolt adatok törlésre kerülnek. Disable módban manuálisan építhetjük újra a RAID tömböt. A következő menüpont a DDNS szolgáltatással kapcsolatos beállításokat tartalmazza. A szolgáltatás segítségével változó IP cím esetén is elérhetjük Interneten keresztül egy adott címről a NAS-t. A regisztrációhoz a dyndns.org oldalra kell ellátogatni, majd követni az ott leírt utasításokat. Regisztráció után értelemszerűen ki kell tölteni a NAS DDNS menüjét is, majd meg lehet kezdeni a távoli használatot.
21.22.
A legutolsó menüpont a rendszer pillanatnyi státuszáról szolgál információkkal. Szerencsére a merevlemez hőmérsékletéről is képet kaphatunk a sok más általános információ mellett. Hasznos kis oldal. A legutolsó kategória a Support, azaz terméktámogatás nevet viseli. Itt felmerülő kérdéseinkre kaphatunk választ az egyes szolgáltatásokkal, illetve beállításokkal kapcsolatban, angolul.




Frissítés után - 1.Frissítés után - 2.






















Érdekesség, hogy a nálunk járt NAS-on régi firmware volt, így mikor kerestük a menüben azt az opciót, amely kiegészítő alkalmazások telepítésére ad módot, akkor azt nem találtuk. Egy gyors firmware frissítés után az Advanced menüben az LLTD menüpont alatt meg is jelent az Add-Ons opció, ahol a gyártó hivatalos weboldaláról letöltött alkalmazás csomagok telepítésére és engedélyezésére van lehetőség. Ez a menüpont kell például ahhoz is, hogy használni tudjuk a BitTorrent klienst. A Logout fölött megjelent egy további menüpont is, amely az Online Backup nevet viseli. Ezt a funkciót a szolgáltatásra történő regisztráció után 30 napig ingyenesen kipróbálhatjuk, majd ezek után vagy havidíjas, vagy éves díjfizetés alapján feliratkozhatunk a szolgáltatásra. A Tools menün belül találtunk egy DiskTools feliratú opciót, amely a kötet ellenőrzését hivatott elvégezni. Ez is a firmware update hozadékaként könyvelhető el. A friss firmware ezeken kívül újdonságokat nem is hozott, bár a leírás szerint kisebb hibajavításokat azért tartalmaz, főleg merevlemez kezelés tekintetében, így mindenképpen érdemes ellenőrizni, hogy friss szoftver van-e a rendszeren.

Torrent - 1.Torrent - 2.
























A BitTorrent kliens telepítése és elindítása után nagyjából ugyanolyan szoftverrel találjuk szembe magunkat, mint amilyennel a Buffalo termékének bemutatásakor már megismerkedhettünk. Itt is lehetőség van torrent fájl vagy torrent link magadására, valamint a letöltési és feltöltési limiteket és a maximálisan csatlakozó peerek számát is beállíthatjuk. Érdekesség, hogy a Planet megoldásával ellentétben ez a kliens már tud seedelni csak úgy, mint a Buffalo terméke.

A BitTorrent kliens mellett időzített letöltési feladat létrehozására is van lehetőség a Schedule Download funkció segítségével. Ezzel a funkcióval előre megadott linkekről tölthet le fájlokat a NAS az általunk beállított időpontban. A NAS saját felelősségünkre testreszabható, már ami a szoftvert illeti, ehhez például itt találunk leírást.

Hasznos hivatkozások

 

Tesztünk negyedik szereplője már egy igazi nagyágyú. A négy darab 3,5 hüvelykes merevlemez kezelésére képes szerkezet egy egyszerű, letisztult dizájnnal rendelkező dobozban lapul, ami szemből nem sokat árul el magáról, de a hátlapján annál több információ van.

Doboz - 1.Doboz - 2.

















A NAS szépen becsomagolva, szivacsszerű keretbe bújtatva foglal helyet a dobozban. A keret egyes ágai válaszfalként is szolgálnak: közöttük találjuk a szokásos tápkábeleket (európai és angol szabványú), az Ethernet kábelt és a telepítő lemezt, valamint a gyors üzembehelyezési útmutatót. A kellékek sora átlagos, de ahogy az a következő pár sor olvasása után mindenki számra nyilvánvaló lesz, a gép egyáltalán nem egy kommersz modell.

Kellékek.Kábelek.

















A ReadyNAS NV+ ezüst színben pompázik és alumínium házzal büszkélkedik. Az előlap egy perforált ajtót tartalmaz, amely mögött a négy darab 3,5 hüvelykes merevlemez számára készített bővítő fiók helyezkedik el. Az előlapon a felső szegmensben egy USB portot láthatunk, mellette egy Backup gombbal, ami az adott adattároló tartalmát az előre megadott mappába másolja. Az egyes merevlemezekhez egy piktogram, valamint egy-egy led is tartozik, a jobb oldalon pedig maga a bekapcsoló gomb foglal helyet. Ez az egység kék ledes világítást tartalmaz, ami zavaróan erős fénnyel bír, éjszaka tulajdonképpen egy egész szoba bevilágítására képes. Kellemetlen, jobb elrejtve tárolni.

1.2.3.4.









Az alsó részen egy kétsoros LCD kijelző található, amely egy zöld háttérvilágítással ellátott monokróm megoldás. Ezen a kijelzőn a pillanatnyi információkról tájékozódhatunk: Boot folyamat alkalmával arról, hogy éppen mit csinál a rendszer, normális működés közben pedig a NAS IP címe olvasható le a megjelenítőről. Ha újra szeretnénk telepíttetni a rendszert, akkor a RESET gomb megnyomásával, a kijelzőt figyelve erre lehetőség van (5 másodpercig kell benyomni a RESET gombot), ha pedig gyári állapotra szeretnénk visszaállítani a készüléket, akkor 30 másodpercig kell nyomva tartani a RESET-et. Ez esetben az újratelepítés fázisait a kijelző szorgalmasan ismerteti a felhasználóval.

A NAS oldalán szellőző furatokat és Netgear feliratot láthatunk, a termék hátulja azonban rejt néhány meglepetést. Először egy krómozott fogantyúra figyelhetünk fel, amely fölött két USB 2.0-s port és egy Gigabites Ethernet csatlakozó látható. A fogantyú alatt egy 92 mm-es rendszerhűtő ventilátor foglal helyet, amely esetenként elég hangosan teszi a dolgát. Szerencsére, ahogy lehűl a rendszer és vele együtt a merevlemezek is, a ventilátor fordulatszáma elfogadható szintre áll be, így a zajszint egyáltalán nem zavaró. A hátoldal alsó szegmensében a beépített tápegység csatlakozóját találjuk, a jobb oldalon pedig egy Kensington port van, amellyel a NAS-t az asztalhoz, vagy egyéb tárgyhoz láncolhatjuk, így megnehezíthetjük a tolvajok dolgát.

5.6.7.8.









Térjünk vissza egy kicsit az előlaphoz. Az ajtó kinyitása után szemünk elé tárulhat a négy darab 3,5 hüvelykes merevlemez fiók, amelyeket egyszerűen ki lehet húzni. Az alul elhelyezkedő kis kapcsolót lefelé kell elmozdítani, ekkor kiugrik egy fül, amelyet megfogva ki is húzhatjuk az adott fiókot. A fiók alján négy darab furat van elhelyezve, ezek segítségével és a mellékelt csavarokkal könnyedén rögzíthető az adott adattároló. Természetesen nem szükséges mind a négy merevlemezhelyet feltölteni, az idő múlásával apránként is beszerezhetjük a négy adattárolót. A merevlemezek számára RAID mód is rendelkezésre áll, de ebben a kategóriában ezt már külön említeni sem kell. A Netgear terméke alap esetben nem tartalmaz merevlemezt, ezt mindenképpen érdemes szem előtt tartani, ugyanis a NAS ára mellett legalább egy merevlemez beszerzésével mindenképpen számolnunk kell.



A Netgear profinak látszó készüléke valóban nem egy kispályás termék. Miután megtaláltuk a hálózaton, elő kellett keríteni az alapértelmezett felhasználó nevet és jelszót. Amennyiben a készülék gyári beállításokkal rendelkezik, akkor a felhasználónévhez „admin” a jelszóhoz pedig „netgear1” kifejezést kell beírni, ezután automatikusan beenged a rendszer. Nálunk volt egy kis kellemetlenség a próbálkozások során: hiába adtuk meg a fent említett felhasználónevet és jelszót, a NAS folyamatosan újra és újra kérte azokat. Hosszas próbálkozás és bosszankodás után a gyári állapot visszaállítása mellett döntöttünk. Ehhez ki kell kapcsolni a NAS-t, majd a Reset gombot benyomni és nyomva tartani, ezzel egy időben pedig a bekapcsoló gombot is be kell nyomni. Ekkor elindul a rendszer. A Reset gombot továbbra is nyomva kell tartani addig, míg a HDD ledek másodjára fel nem villannak. Először 5 másodperc múlva villannak fel, ez rendszer újratelepítést jelent. A második felvillanásra 30 másodperc elteltével kerül sor, ekkor 10 perces időkeret áll rendelkezésre, hogy a RAIDar segédprogrammal elérjük a NAS-t és módosíthatjuk a RAID módot, illetve egyéb beállításokat, majd elkezdhetjük a gyári állapotra történő visszaállítást. Ez egy pár perces folyamat, amely után az alapértelmezett felhasználónévvel és jelszóval be is léphetünk. A NAS az első belépés alkalmával azonnal kér a jelszó megváltoztatására, erre biztonsági okokból van szükség. Egy gyors újraindítás után már meg is kezdhetjük a rendszer konfigurálását.

1.2.3.4.5.6.







A főoldalon a NAS-sal kapcsolatos legfontosabb információkat láthatjuk, köztük az IP-címet, az aktuális RAID módot és a szabad tárhely mennyiségét. A baloldalon egy menüsor bújik meg, amely nagyobb témakörökre bontva tartalmazza a különböző beállítási lehetőségeket. Egyszerre csak egy menüsor lehet nyitva, ami jól átláthatóvá teszi a rendszert. A bal felső sarokban a Network feliratú kategória indítja a sort. Itt az IP címtől kezdve a hálózat sebességén keresztül a NAS nevén át a WINS szerverrel kapcsolatos beállításokig mindent elérhetünk, ahogy az a képeken is látszik.

A Security fülön az Admin jelszó megváltoztatására nyílik lehetőség, valamint a biztonsági szintet is beállíthatjuk attól függően, hogy milyen környezetben használjuk a NAS-t. Ugyanezen a fülön belül a megosztásokkal kapcsolatos engedélyek is kioszthatóak, azaz beállíthatjuk, hogy mely csoportok érhessék el az adott könyvtárat, sőt, még kvótát is szabhatunk, azaz beállíthatjuk, hogy az adott könyvtár maximum mekkora tárhelyet használhat fel.

7.8.9.10.11.12.







A Services, azaz szolgáltatások almenüben szerepelnek a különböző fájl protokollokkal kapcsolatos beállítások (AFP, FTP, CIFS, NFS), tehát itt engedélyezhetjük amire szükségünk van. A következő menüpont a DLNA szerver, az iTunes szerver és a Squeze center engedélyezésére használható. A Discovery Services, azaz a felfedezhetőséggel kapcsolatos beállítások között az uPnP módot, valamint a Mac OS X és Windows rendszerek számára hasznos Bonjour szolgáltatást kapcsolhatjuk be. A következő nagy csoport az extra alkalmazásokat tartalmazza, köztük természetesen a BitTorrentet is. A ReadyNAS távoli elérés funkciója is itt kapcsolható be, amely ReadyNAS Remote névre hallgat.

13.14.15.16.17.18.







A Volumes, azaz kötetek részben a merevlemez kezeléssel kapcsolatos beállítások lapulnak. Itt beállíthatjuk, hogy milyen módban üzemeljenek a kötetek (RAID 0,1,5 vagy X-RAID). Esetünkben a rendszer a gyári állapotra történő visszaállítás után automatikusan az X-RAID módot választotta. Két merevlemezt pakoltunk a gépbre, így ebben az esetben a kettőből csak egynek az adattároló kapacitása volt elérhető, ugyanis kvázi RAID1-hez hasonló módban üzemelt a rendszer. Az X-RAID módnak – amit többnyire csak a Netgear használ – az a legnagyobb előnye, hogy fokozatos rendszerbővítést tesz lehetővé. Adott esetben indulhatunk úgy, hogy csak egy merevlemezt pakolunk a gépbe, majd a későbbiekben veszünk még egy ugyanakkorát. Először, egy merevlemezzel nem lesz adatvédelmünk, azaz ha a meghajtó megadja magát, akkor adatainktól is búcsúzhatunk. A második merevlemez behelyezésével életbe lép a tükrözés, azaz az első merevlemez adatai a második HDD-re is átkerülnek, adataink immáron biztonságban lesznek. A kötetet időről-időre új merevlemezekkel bővíthetjük, ugyanis a rendszer RAID5-höz hasonló módon működik, de a gyártó szerint nagyobb adatmozgások során a RAID5 módnál 15-20%-kal jobban teljesít az X-RAID mód. Kisebb fájlok mozgatásakor a jobb véletlenszerű elérés miatt a RAID5 nyer. Amennyiben négy merevlemezzel rendelkező rendszerünket bővíteni szeretnénk, úgy a merevlemezek egyenkénti nagyobbra cserélésével ezt megoldhatjuk, méghozzá adatvesztés nélkül – állítja a gyártó. Előnyös módszer, főleg, hogy teljesen automatikusan végzi a RAID tömb menedzselését. Ez kényelmi szempont, RAID1-ről három merevlemez alkalmazása esetén a Synology NAS-nál is válthatunk RAID5-re, méghozzá ott is adatvesztés nélkül, igaz, ott egy gombra kell rákattintani, amely átkonvertálja RAID1-ről RAID5-re a rendszert.

A Volumes menün belül megtaláljuk még az USB-s kötetek beállításait is. Az USB Flash Device Option-nál engedélyezhetjük, hogy USB-s Flash adattároló csatlakoztatásakor a rendszer a meghajtó tartalmát automatikusan egy előre megadott könyvtárba másolja. Ez olyan, mint a DirectCopy mód, csak teljesen automatikusan, gombnyomás nélkül történik.

19.20.21.22.23.24.







A Shares, azaz megosztások menüponton belül a NAS-on új könyvtárakat, illetve megosztásokat készíthetünk, amelyeknél megadhatjuk a könyvtár maximális méretét és azt is, hogy milyen protokollok alól lehessen elérni. Az AddShares menüpont segítségével egyszerre akár 5 új megosztást is elkészíthetünk, amelyeket akár jelszavas védelemmel is el lehet látni.

25.26.27.28.29.30.







A következő nagy témakör a Backup, vagyis a Biztonsági mentésekkel kapcsolatos beállítások. Itt megadhatjuk, hogy a hálózat mely tagjának mely mappájáról vagy mappáiról készüljön időközönként biztonsági mentés, de weboldalakról, más NAS-ok mappáiról, FTP-ről vagy akár USB portra csatlakoztatott külső adattárolóról is készíthetünk biztonsági mentést. A mentést a NAS tetszőleges könyvtárában tárolhatjuk és azt is beállíthatjuk, hogy mindig teljes mentés készüljön-e, vagy csak a legutóbbi mentés óta megváltozott fájlokat adja hozzá a meglévő mentéshez a rendszer. A folyamat többszörösen időzíthető, akár minden nap készülhet friss mentés az általunk megadott időpontban. Hasznos. A Mac konfigurációk számára TimeMachine támogatás is rendelkezésre áll, ahogy az a menüben is látható. A D-Link-hez hasonlóan a Netgear is kínál online adatmentő szolgáltatást, amely a ReadyNAS Vault nevet kapta. Ez a rendszer egy regisztrációt követően 30 napon át próba jelleggel nyugodtan használható, de ezt követően már csak havidíj ellenében férhetünk hozzá. Idehaza nem biztos, hogy népszerű lesz, de érdekesség szintjén megérdemli, hogy megemlítsük. Természetesen számítógépre telepíthető megodás is szerepel a kínálatban, méghozzá egy igazán ütős szoftver, amellyel teljes rendszermentést is csinálhatunk, ez pedig nem más, mint az NTI Shadow for ReadyNAS.

31.32.33.34.35.36.







A Printers menüpontban a nyomtatószerverrel kapcsolatos beállítások láthatóak, azaz esetünkben nem láthatóak, mert sajnos nem állt rendelkezésre nyomtató, amellyel ezt a funkciót kipróbálhattuk volna.
37.38.39.40.41.42.



 



A System, azaz rendszerbeállításokkal kapcsolatos fül első körben a dátum és idő beállítását teszi lehetővé méghozzá úgy, hogy időszerverhez is képes csatlakozni a rendszer, így mindig pontos lesz a NAS „órája”. Az Alerts, vagyis riasztások almenüben e-mail alapú értesítők küldését állíthatjuk be. A rendszer elektronikus levelet küld, ha meghibásodik egy merevlemez, betelik a kötet, túllépik a megadott kvótát, túlmelegszik a rendszer vagy a merevlemezek valamelyike, illetve, ha meghibásodik a rendszerhűtő ventilátor. Ezek az opciók szabadon módosíthatóak, azaz csak akkor küld a rendszer üzeneteket, ha kérjük, illetve ha megadtuk az e-mail fiókkal kapcsolatos beállításokat. A riasztásoknál beállíthatjuk, hogy túlmelegedés esetén a NAS automatikusan kikapcsoljon, szabálytalan leállítás utáni újraindításkor pedig ellenőrizze a RAID tömb épségét. A riasztások után a rendszer teljesítményével kapcsolatos beállításokat is módosíthatjuk, ha kívánjuk. A következő fülön a nyelvi beállítások kaptak helyet, míg alatta a firmware frissítését végző menüpont van. Ebben a menüpontban találjuk a gyári alapbeállításokra történő visszaállításhoz szükséges menüt is. A következő, igen csak hasznos opció segítségével a konfiguráció biztonsági mentését végezhetjük el. Itt külön-külön menthetjük a felhasználó- és csoportbeállításokat, a szolgáltatások beállításait és a megosztással és a hálózattal kapcsolatos információkat is.
43.44.45.46.47.48.






A Restore fül segítségével a már korábban mentett beállítások visszaállítására van mód. Érdemes használni, ugyanis kellemetlen elölről kezdeni a beállítással kapcsolatos procedúrát, főleg, ha előtte már egy jól működő rendszerünk volt. A Power menüpont az energiagazdálkodással kapcsolatos beállítások lelőhelye. Azt, hogy a NAS pontosan mely napokon mikor kapcsoljon be- és ki, ugyanebben a menüben állítható be. Ezzel a megoldással gyakorlatilag igen energiatakarékosan és kényelmesen működethetjük a rendszert: amíg mi alszunk és a NAS-nak nincs dolga, addig kikapcsolhat, majd mire munkára kerül a sor, a szerkezet már bekapcsolva várhatja, hogy milyen feladatokkal halmozzuk el. Kényelmes. A szerkezethez USB porton keresztül UPS-t, vagyis szünetmentes tápegységet is kapcsolhatunk, amellyel tökéletesen képes együttműködni a NAS. Az utolsó, azaz Shutdown menüpont a leállítás és újraindítás mellett kvóta ellenőrzés kezdeményezésére is használható, sőt, itt pipálhatjuk ki, hogy a következő újraindítás alkalmával kötet-ellenőrzést végezzen a rendszer.
49.50.51.52.53.54.





55.56.57.A Status fülön a NAS állapotáról kapunk képet, úgy mint a merevlemezek hőmérsékletéről, a rendszer hőmérsékletéről, a rendszerhűtő fordulatszámáról, valamint a merevlemezek Smart adatairól is, sőt, az UPS állapotáról is, ha van. Esetünkben nem volt. Az utolsó, azaz a Log opció a NAS-on történt fontosabb eseményekről ad képet. Sokszor jöhet jól.


Torrent - 1.Torrent - 2.










A termék torrent klienssel is rendelkezik, amely tudásra és kinézetre is hasonlít a Buffalo, illetve a D-Link által alkalmazott szoftverre. Seedelni ez a változat is hibátlanul tud. Akinek a fent látható több tucat kép nem elég, az látogasson el ide, ahol a készülék menüjét, avagy a FrontView szoftvert saját maga is kipróbálhatja. Erről a szerkezetről videót nem készítettünk, ugyanis a menü bárki által kipróbálható. Ugyanez lesz a helyzet a következő oldalon szereplő Synology DiskStation 409 Slim esetében is.

Hasznos hivatkozások

 

A Synology DS409 Slim egy egyszerű kartondobozban érkezik, amely a konkurencia megoldásaival ellentétben semmi különösebb dizájnelemmel nem rendelkezik. A „zöld” doboz belsejében példás rendben sorakoznak fel a kellékek, amelyek között egy gyors üzembehelyezési útmutató, egy tápadapter és egy tápkábel foglal helyet. A sorból az Ethernet kábel sem hiányzik, és persze a telepítő lemezt is megtaláljuk  a doboz belsejében.

Maga a NAS gondosan becsomagolva a doboz alsó részében foglal helyet. A szerkezet feketében pompázik és sajnos elég kényes az ujjlenyomatokra csak úgy, mint a Buffalo megoldása. Az előlap könnyedén karcolódik, ebben szintén hasonlít a Buffalo LinkStation Duora, az oldallapon pedig könnyedén meglátszanak az ujjlenyomatok. Mivel az esetek többségében egy gondosan beállított, jó helyre pakolt NAS-t nem kell napi rendszerességgel mozgatni/szerelgetni, így ezek a problémák nem bírnak nagy jelentőséggel, sőt. Ne is foglalkozzunk velük. Mivel a Synology terméke már közel fél éve használatban van nálunk, így a termék csomagolásáról és kellékeiről nem készítettünk képet, és sajtófotókat használunk magáról a gépről is.

1.2.




















 

Nézzük meg inkább azt, hogy mit kínál a kompakt kis szerkezet. Az előlapon összesen hat darab zöld led foglal helyet, amelyek közül a felső kettő arról árulkodik, hogy a rendszer működik-e, illetve van-e hálózati kapcsolat, míg a másik négy led a négy behelyezett merevlemez állapotáról számol be. Ha a NAS-t szemből nézzük, akkor a jobb oldalon az ég világon semmit sem találunk egy Synology feliraton kívül, míg a bal oldalon a bekapcsoló gomb, valamint a DirectCopy szolgáltatás mikrokapcsolója foglal helyet. A bekapcsoló gomb kéken világít, és viszonylag erős a fénye, de mivel oldalra néz, így sok vizet nem zavar. Az előlapon egy USB 2.0-s port is jelen van, az ide csatlakoztatott adattároló teljes tartalmát a NAS-ra másolhatjuk, méghozzá a DirectCopy menüben megadott könyvtárba, ehhez csak a Copy gombot kell megnyomnunk.

3.4.























A DS409 Slim hátulján a négy darab műanyag merevlemez fiókot láthatjuk viszont, amelyeket a mellékelt matricával gyorsan fel is címkézhetünk. Az egyes műanyag keretek alján négy darab furat helyezkedik el. A mellékelt csavarokkal könnyedén a keretekhez rögzíthetjük a 2,5 hüvelykes formátumú merevlemezeket, amelyekből egyébként maximum 4 db 1 TB-os példányt lehet elhelyezni a NAS belsejében. A merevlemezekhez RAID 0,1 és 5 támogatást egyaránt nyújt a rendszer.

5.6.
















 






A hátlapon a merevlemez keretek mellett a Gigabites Ethernet portot, egy további USB 2.0-s csatlakozót, valamint egy eSATA csatlakozót is találunk. A hátlap ezen kívül a tápadapter csatlakozóját, egy Reset gombot és egy Kensington portot tartalmaz, ez utóbbival a készülék ellopását tehetjük egy picivel nehezebbé. A merevlemezek és a rendszer hűtéséről egy 60 mm-es átmérőjű rendszerhűtő ventilátor gondoskodik, amely a rendszer terhelése alapján változtatja fordulatszámát csak úgy, mint a Buffalo és a Netgear megoldásai. Érdekesség, hogy a NAS USB-s, vezeték nélküli hálózati adapter fogadására is fel van készítve. Ebben az esetben erősen ajánlott egy N-es típusú 802.11-es USB-s WiFi adapter, valamint egy N-es szabványú vezeték nélküli router is, hogy az adatátvitel vállalható sebességgel történjen.

A pici NAS alján négy darab gumitalp foglal helyet, de a gyártó egy műanyag tálcát is ad a szerkezethez, amelyet alá kell helyezni. A talp lakkfekete borítással bír és műanyagból készült.

A Synology készüléke a Buffaloéhoz hasonlóan tetszetős felhasználói kezelőfelülettel rendelkezik. A szerkezetet a routerünk DHCP klienslistájának segítségével azonosítottuk, de a telepítőlemez használatával is könnyedén megtalálhatjuk az eszközt. Alap esetben a http://diskstation:5000 cím beírása után egyből a NAS belépő oldalára jutunk, ahol csak annyit kell beírnunk a felhasználónévhez, hogy admin, majd ezek után be is léphetünk a felhasználói kezelőfelületre, de az admin jelszót azonnal meg kell változtatnunk biztonsági okokból csak úgy, mint az eddig bemutatott összes készüléknél.

Ha ezzel megvagyunk, elkezdhetjük a rendszer konfigurálását. Első körben a behelyezett merevlemezek esetében kell eldöntenünk, hogy milyen RAID módot szeretnénk használni vagy esetleg megelégszünk-e a JBOD opcióval. Amennyiben egyetlen merevlemezt pakolunk csak a szerkezetbe, úgy a későbbiekben még választhatunk a RAID módok közül, sőt, még JBOD módot is beállíthatunk, ráadásul mindezt úgy, hogy adataink hiánytalanul megmaradhatnak. (JBOD, RAID 0, RAID 1, RAID 5, RAID 5+Spare, RAID 6, RAID 10 módok állnak rendelkezésre).

1.2.3.4.5.6.






Most már szétnézhetünk magában a menüben is. Első körben érdemes a felhasználói csoportokat (maximum 128 csoport) és a felhasználókat (maximum 1024 felhasználói fiók) is beállítani, utána pedig létrehozhatunk könyvtárakat is (maximum 256 megosztott könyvtár), amelyeknél beállíthatjuk, hogy mely csoportok és felhasználók férhetnek hozzá és kik nem A felhasználók esetében kvótát is meghatározhatunk, így könnyedén és átláthatóan szabályozhatjuk a rendelkezésre álló tárhely felosztását.

Egyébként a kezelőfelület kezdőlapján a NAS státusz információival találjuk szembe magunkat. A magyar menürendszer feliratai néhol hagynak némi kívánnivalót maguk után, de így legalább könnyebben el lehet igazodni a különböző funkciók között, ami sokak számára lehet fontos szempont. Visszatérve a menüre: az Állapot almenüben a rendszeridőről, a merevlemezek és az elektronika hőmérsékletéről, a rendelkezésre álló szabad és foglalt tárhelyről, valamint az egyéb fontos információkról kaphatunk képet. Az erőforrások figyelése menüpontban a processzor terheltségéről, a memóriahasználatról, a kötethasználatról és a hálózati forgalom alakulásáról kapunk valós idejű képet. A naplóban a rendszerrel kapcsolatos fontos események olvashatóak, míg a névjegy az aktuális szoftver licenc szerződését tartalmazza.
 7.8.9.10.11.12.








A rendszer főmenüben a hálózat beállításáért felelős almenüt, valamint a nyelvi beállításokat tartalmazó menüpontot találjuk. Ebben a kategóriában a dátumot és az időt is beállíthatjuk, sőt, egy külön menüponttal a szoftverfrissítés vagy a gyári állapotra történő visszaállítás is elvégezhető. Értesítéseket ez a szerkezet is tud küldeni az előre beállított e-mail címekre: az üzenetek a működéssel kapcsolatos eseményekről tájékoztatnak minket, de akár a BitTorrent letöltés elkészültéről is kérhetünk üzenetet. A rendszer SMS küldésére is képes, de legjobb tudomásunk szerint az ott megadott szolgáltatót itthonról nem lehet használni. A rendszer menüpontban  a tápfeszültség almenüben a beépített és az USB-s merevlemezek energiagazdálkodását is beállíthatjuk, sőt, még az ütemezett be- és kikapcsolás pontos időpontjait is beállíthatjuk csak úgy, mint az eddig bemutatott profibb készülékeknél. Ebben a tömbben a legutolsó menüpont a csomagkezelésért felel: itt telepíthetjük, illetve engedélyezhetjük az extra szolgáltatásokat, amelyek csomag formájában a gyártó hivatalos weboldaláról szerezhetőek be.

13.14.15.16.17.18.
 






A Jogosultságok menüpontot fentebb tulajdonképpen már kitárgyaltuk. Ebben a menüpontban a felhasználók és a felhasználói csoportok mellett új könyvtárak létrehozására is van lehetőség. A könyvtárakat a hálózat elől el is rejthetjük, így illetéktelenek még véletlenül sem láthatják féltett információinkat.

19.20.21.22.23.24.







A tároló menüpont a merevlemezek, illetve a kötet beállításait teszi lehetővé. A kötet menüpontban a merevlemezek RAID és egyéb módjai aktiválhatóak, illetve ha megsérül valamelyik lemez, akkor itt kapcsolhatjuk ki a NAS folyamatos sípolását is, hogy legalább addig ne idegesítsen, amíg megpróbáljuk orvosolni a hibát. Egy opcióval lejjebb a SMART adatok aktuális állásáról tájékozódhatunk, míg az utolsó menüpontban az iSCSI Target beállításokat végezhetik el a hozzáértők.
25.26.27.28.29.30.







A fájlmegosztás menüpontban az FTP szerver, valamint a WIN/Mac OS fájlmegosztás paramétereit adhatjuk meg, sőt, az NFS szolgáltatást is itt aktiválhatjuk. Egyidejűleg a különböző protokollokon keresztül maximum 64 felhasználó csatlakozhat a szerkezethez. Az utolsó menüpont a FileStation funkcióhoz kapcsolódik, amely egy webes alapokon nyugvó fájlmenedzser. Ezt a szolgáltatást a http://diskstation:7000 cím beírása után érjük el a helyi hálózaton belül.

A hálózati szolgáltatásoknál a Webszolgáltatásokat engedélyezhetjük beleértve a Web- és Mysql szervet is. Az opciók között a DDNS beállítások is helyet kaptak, amelyek lehetővé teszik, hogy dinamikus IP címmel rendelkező internet szolgáltatás esetén is fix címet rendelhessünk a NAS-hoz, azaz akár weboldalt is üzemeltethessünk, ha feltöltési sebességünk ezt lehetővé teszi. A rendszer tűzfal opciót és automatikus blokkolási lehetőséget is kínál, amelyen belül a notórius támadókat könnyedén kitilthatjuk IP cím alapján, aminek csak akkor van értelme, ha a támadó fix IP-t használ. A termék SNMP támogatással is bír, ez annyit tesz, hogy hálózatkezelő szoftverrel monitorozható a NAS.

31.32.33.34.35.36.







Az alkalmazás beállítások között a médiaszerver és az iTunes szerver tulajdonságait szabhatjuk testre, de itt lehet a webes alapokon nyugvó Audio Station funkciót is beállítani. Ez utóbbi segítségével webböngészőből egy Flash alapú lejátszó használatával hallgathatjuk a NAS-on elhelyezett zenéinket, mindezt lejátszási listával és akár véletlenszerű lejátszással is A Photo Station és a Download Station alkalmazásokat szintén itt állíthatjuk be: előbbi a NAS-on elhelyezett fotóalbumaink megtekintésében, míg utóbbi a különböző fájlok letöltésében segít. Az utolsó alkalmazás a Surviellance Station, amely a hálózatban elhelyezkedő hálózati kamerák kezelésében segédkezik, beleértve a felvételrögzítést is. Alap esetben egyetlen kameralicenc áll rendelkezésre, de ha több kamerát szeretnénk üzemeltetni, további licenccsomagok vásárlásával ezt megtehetjük. Szimpatikus vagy sem, sajnos ez van.

37.38.39.40.41.42.





43.
A biztonsági mentések menüpontban a NAS tartalmának egy részéről vagy egészéről készíthetünk mentést, ez a funkció a hálózatban helyet foglaló gépekről nem ment információt. A mappák mellett a NAS konfigurációját is menthetjük, például akár egy másik NAS-ra is, csak úgy, mint a mappákat. Ha a PC tartalmáról szeretnénk mentést készíteni a NAS-ra, akkor a mellékelt Synology DataReplicator 3-as alkalmazást kell használnunk, amelyben minden szükséges beállítást könnyedén elvégezhetünk, sőt, a mentési folyamatot időzíthetjük is. A macesek a TimeMachine támogatás segítségével oldhatják meg az adatmentéssel kapcsolatos feladatokat.

A külső eszközök között az USB-s merevlemezek, az eSATA merevlemez, az USB-s nyomtató, valamint az USB Copy funkció beállításait találjuk, de a NAS-hoz csatlakoztatott szünetmentes tápegység finomhangolására is itt van lehetőség. Ezzel a beállításokkal kapcsolatos oldalakat ki is veséztük.

Alkalmazások.1.2.3.4.








A fenti néhány képen az extra alkalmazások kezelőfelületét láthatjuk. Annak, aki élőben is ki szeretné próbálni a Synology DiskStation felhasználói kezelőfelületét, van egy jó hírünk: itt lehetőség nyílik rá, hogy egy működő rendszer menüjében bóklásszunk, ehhez a felhasználói névnél az admint, azaz a rendszergazdát kell kijelölni, a jelszóhoz pedig "synology"-t kell beírni. A teszt már az új, 2.3-as DSM szoftver képességeit mutatja be. Itt jogok hiányában kárt nem tehetünk a rendszerben, nézelődjünk nyugodtan.

Frissítés:

Időközben (2010. augusztus16-án) megjelent a DiskStation Manager legfrissebb, 3.0-s változata, amely újszerű kezelőfelülettel és néhány új szolgáltatással kápráztatja majd el a Synology készülékek tulajdonosait. A szoftver dizájnját tekintve nagyban hasonlít az Apple Mac OS X operációs rendszerére és mostantól multitasking támogatást is kínál, azaz egyszerre több alkalmazást is futtathatunk külön ablakokban, mint egy teljes értékű operációs rendszer esetében. Hogy pontosan hogyan is néz ki, arról az alábbi videó ad némi képet.
 


A szoftver béta változata már beszerezhető, de a Synology tulajdonosok számára a végleges változat is ingyenesen elérhető lesz csak úgy, ahogy ezt már a korábbi frissítések alkalmával megszokhattuk.


Hasznos hivatkozások

 

 

Hőmérséklet

A hőmérséklet mérésére nem minden terméknél volt lehetőség, így ebben az esetben kézzel próbáltunk utána járni, hogy megfelelő-e a merevlemez hűtése. Erre a Planet termékénél bizony szükség is volt, mert a kis szerkezet igencsak becsapós. Az alumínium ház külsejét tapogatva nem tapasztaltunk komolyabb melegedést, ám miután a merevlemezt némi használat után kiszedtük a házból, azt kellett tapasztaljuk, hogy az bizony 45 fok körül van, pedig szétcsavarozni a házat eltart egy ideig és addig mé hűlhetett is.


A Buffalo esetében a merevlemezek 40 és 44 Celsius fok közötti hőmérsékleten üzemeltek, míg a D-Link termékénél 39 és 45 Celsius fok közötti hőmérsékletet mértünk attól függően, hogy a rendszer üresjáratban vagy terhelés alatt üzemelt-e.

A Netgear nagyméretű rendszerventilátora bizony elég hatékonyan végezte a rá bízott feladatot: két merevlemezzel üresjáratban a merevlemezek 35-36 Celsius fok, míg terhelés alatt 38-40 Celsius fok közötti hőmérséklettartományban üzemeltek, ami nagyon jó érték. A négy merevlemezel ellátott Synology NAS üresjáratban 38-40 Celsius fok közötti, míg terhelés alkalmával 42-44 Celsius fok közötti hőmérsékleten tartotta a mobil merevlemezeket, amelyek pici helyre összezsúfolva üzemeltek.

Fogyasztás

Természetesen most sem maradhat ki a fogyasztás ellenőrzése, hiszen éjjel-nappal üzemelő készülékek esetén ez egy cseppet sem mellékes információ. Kezdjük a sort a Planet belépő szintű megoldásával. Az egység egy 1 TB-os Samsung merevlemezzel üresjáratban beérte 8,5W-tal, de terhelés hatására sem fogyasztott többet 11,5W-nál.

A D-Link esetében egy merevlemezzel 10,5W-os fogyasztás mértünk üresjáratban és 13W-ot terhelés alkalmával, míg két merevlemez esetén az üresjárati fogyasztás 12W-ra ugrott, a terhelés alatti érték pedig 17W lett. A Buffalo terméke üresjáratban 11W-ot evett, de terhelés alatt sem sikerült 15W-nál többet lenyomni a torkán. A két darab 500 GB-os merevlemeznek nincs túl nagy étvágya.

A Synology a négy mobil merevlemezzel (WD Scorpio Blue 320 GB) üresjáratban megelégedett 16W-tal, de terhelés alkalmával sem kért többet 21W-nál. A Netgear ehhez képest sokkal nagyobb étvággyal rendelkezett: az egység egy merevlemezzel 36W-ot kért üresjáratban és 40W-ot terhelés alkalmával, míg két merevlemeznél ezek az értékek 38W-ra és 43W-ra emelkedtek.

Zajszint 

A versenyzők közül az abszolút legjobb a Planet terméke volt, de csak azért, mert ebben az egységben egyáltalán nem volt ventilátor. A termék a merevlemez motorjának zaját, illetve morgását sem erősítette fel, így tökéletesen csendben üzemelt. Más kérdés, hogy ennek keményen ára van, ahogy azt fentebb a hőmérséklettel foglalkozó bekezdésben már kifejtettük.

A D-Link és a Buffalo nagyjából egyforma zajszinttel üzemelt, a termékek csak terhelés esetén hallatták a hangjukat, igaz, a Buffalo felől néha-néha megmagyarázhatatlan zörgést hallottunk: mint amikor a merevlemez miatt egy rosszul rögzített lemez berezonál. Sajnos a hiba okát nem találtuk meg, de nagyon ritkán jelentkezett. A D-Link esetében terhelés alkalmával a ventilátor zajszintje ugyan nem emelkedett észrevehetően, de a merevlemezek miatt hangosabb lett a rendszer.

A "nagyok" gépei már hangosabbak voltak: a Synology komolyabb terhelés esetén hallatja a hangját, de ez a zajszint még nem veszélyes, ugyanis nagyjából 10 másodpercig hallható. A Netgear egysége bekapcsolás után pörgeti a ventilátort 3-4 percig, majd utána folyamatosan csökkenti a fordulatszámot és a rendszer elcsendesedik. Átlagos terhelés esetén mind a Synology, mint a Netgear terméke csendes.

A most megismert hálózati adattárolók közül egyes modellek komoly meglepetéssel szolgáltak, no de haladjunk ismét csak szépen, sorban. Nézzük a mezőny legolcsóbb tagját. A Planet műhelyéből érkező Planet NAS-7102-es modell egy igazi belépőszintű újdonság, mégis képes a felhasználók kezelésére, tartalmaz BitTorrent klienst, illetve minden olyan szolgáltatást, amit egy olcsó terméktől elvárhatunk.

Planet NAS-7102
A gép mindenképpen pozitív meglepetés, mert többet nyújt annál, mint amire számítottunk. Szerelhetősége és hűtése nem a legjobb, de a 23-25E forint körüli árat még így is megéri, úgyhogy, ha olcsó, de az árához képest jól felszerelt terméket keresünk, amely akkor sem jön zavarba, ha egy nyomtató kezelésére kerül sor, akkor jó választás lehet a Planet megoldása, csak arra figyeljünk, hogy egy hűvösebb merevlemez kerüljön bele. Ajánlott vételnek nem minősítjük a FAT32 fájlrendszer és a BitTorrent kliens seed képességének hiánya, és a már említett problémák miatt. Véleményünk szerint érdemes egy picit még spórolni és egy komolyabb NAS-t vásárolni, mert ilyen gépet úgysem veszünk minden nap. Ettől függetlenül ha a költséghatékonyság a lényeg, akkor el lehet gondolkozni a Planet NAS-án, csak legyünk tisztában a korlátaival.

Dlink DNS-323
A következő lépcsőfokot a D-Link DNS-323-as terméke képviseli, amely 40000 forint körüli összegért vihető haza, és két darab SATA merevlemez fogadására képes, maximum 2 x 2 TB-os adattároló kapacitásig. A termék szolgáltatásai, beállítási lehetőségei és működése meggyőzőnek bizonyult, de az a kis kellemetlenség, hogy a beszerelt merevlemez tetejét felszántja az oldalt elhelyezett rögzítő lemez, valahogy kiverte a biztosítékot, ennél azért többet várunk el egy ilyen nagy cégtől. Egyébként viszont rendben volt a NAS.

Buffalo Link Station Duo 1TB
A harmadik versenyző, azaz a Buffalo LinkStation Duo megoldása már egy igazán kellemes meglepetés. A kényes műanyag borítástól eltekinthetünk, hiszen jobb esetben sűrűn úgysem kell fogdosni a házat, maximum egy portörlés erejéig találkozunk majd vele időközönként. A szerkezet szolgáltatásaival, menüjével és a hozzá járó szoftverekkel meggyőzőnek bizonyult. A 73000 forintos ár első hallásra egy kissé borsonak tűnik, de ha egy füst alatt el akarjuk intézni a NAS-sal kapcsolatos kiadásokat és nem akarunk külön merevlemezeket vásárolni, akkor a 2 x 500 GB-os háttértárral rendelkező termék jó választás lehet (de általában van felárért nagyobb tárhelyet biztosító változat). A konfigurációs lehetőségek már-már a profi szintet idézik, a szoftver kezelőfelülete pedig könnyedén leveszi a lábáról a felhasználókat.

Netgear ReadyNAS NV+
A következő a sorban a négylemezes nagyágyú, vagyis a Netgear RND4000 vagy más néven a Netgear ReadyNAS NV+ modell. Ez az egység négy darab 3,5 hüvelykes merevlemez fogadására képes, könnyedén bővíthető, szolgáltatások tekintetében pedig az üzleti felhasználók igényeit is maradéktalanul kielégíti. Hiába na, meglátszik, hogy egy specialista áll a termék mögött. A NAS szolgáltatásai és kezelőfelülete elismerésre méltó, így már a 93000 forint körüli ajánlott végfelhasználói ár is más megvilágításba kerül. A professzionális piacon belépő szintű megoldásnak minősülő NAS egyértelműen ajánlott vétel akár otthonra, akár az irodába szánjuk.

A Synology DS409Slim maradt a legvégére. Ez a pici eszköz főleg azoknak lesz jó választás, akik egy négylemezes NAS-ra pályáznak, de nem szeretnének egy nagyobb házzal rendelkező konfigurációt kerülgetni és az is elvárásuk, hogy a négy HDD ellenére alacsony fogyasztás mellett működjön a rendszer. A termék mostanában 103000 forint körüli végfelhasználói áron vásárolható meg, és akkor még nem is beszéltünk a mobil merevlemezekről, amelyek hiába kicsik és hiába fogyasztanak keveset, az árukért cserébe relatíve alacsony adattároló kapacitást kínálnak. A rendszer a könnyedén áttekinthető menüjével és szolgáltatásainak listájával a mezőny egyik legjobbjának tekinthető számos olyan extra funkcióval, amit a többi versenyző nem tud.

Synology DS409 Slim
A tesztben szereplő készülékeket CHS Hungary Kft.-től és a Ramiris Kft.-től kaptuk kölcsön, ezúton is köszönet értük!

Webshop:
Planet NAS-7102
D-Link DNS-323
Buffalo LinkStation Duo 1TB
Netgear RND4000

A hálózati adattárolók közül a Planet NAS-7102, a Dlink DNS-323 és a Buffalo Link Station Duo 1TB esetében készítettünk egy-egy videót a szerkezetek menüjéről, így az érdeklődők kicsit szétnézhetnek az egyes termékek menüjében. A Netgear ReadyNas NV+ és a Synology Disk Station DS409Slim esetében a videók hiányoznak, ugyanis ennél a két készüléknél gyártójuk lehetőséget biztosít a kezelőfelület onine kipróbálására is, mint azt már az előző oldalakon is írtuk.

Dlink DNS-323


Planet NAS-7102


Buffalo Link Station Duo 1 TB
 


 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

27. kantaj
2010.08.02. 13:02
D-link 323 kezelőfelület 5-ös képhez nincs megadva a hivatkozás.
Amúgy jó cikk!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. J.o.k.e.r kanta...
2010.08.02. 13:11
Korrigálva
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. gedezoli
2010.08.02. 14:19
Szép teszt, köszi...
Bár ezek egyike sem jön be, de én is gondolkodom NAS-ban mostanság.

Javaslatként mindenképp megjegyezném, ha már ilyen böngészős képernyővideókat készítetek, akkor szerintem screen capture megoldások valamelyikével csináljátok (szoftveresen egyből mentsétek, ne kamerával), és akkor sokkal jobb és élvezhetőbb lesz a minősége.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. J.o.k.e.r gedez...
2010.08.02. 14:30
Igen, erre (sajnos) utólag már rájöttünk. Köszi a véleményt!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Movolif
2010.08.02. 14:37
"kövér32" 2010-ben? lol
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. J.o.k.e.r
2010.08.02. 14:39
Megesik, ahogy a mellékelt ábra is mutatja...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. 620hun
2010.08.02. 14:42
Elég durva árak, szerintem jobban megéri "összeturkálni" egyet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. hanog
2010.08.02. 15:45
DNS-323-at használom már vagy 2 éve atomstabil és marha jó szolgáltatásai vannak. Amúgy már rég kint van az 1.09-es firmware is ami rengeteg hibát javít új szolgáltatásokkal bővül, 2T-ás vincsiket is kezel és gyorsít is az eszközön. (scandisk, online backup, addon lehetőségek stb. stb) Arról ne is beszéljünk hogy ha felrakunk egy fonz féle funplug-ot akkor az eszköz határtalan lehetőségekkel bír, akár normális torrent klienst webguit is futtathatunk rajta a gyári helyett, vagy php-s webszervert és mindenféle okosságot. Csak ajánlani tudom nagyon jó ár/érték arány! Ja és meglehet csinálni, hogy az usbre rádugunk egy hub-ot és megtűzdeljük vinyókkal, így egy óriási hálózati tank jön létre pl én rá aggatam még 4db WD MyBookot és így könnyen lehet bővíteni vincsikkel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. hanog
2010.08.02. 15:49
Amgy nem értem miért nem eleve 1.09-es fw-vel lettek a funkciók felsorolva ha már úgyis upgradeltetek a végén. Plusz ami nekem nagyon nagy segítség benne, hogy a hálózatos gépekről automatikusan készíti a backupot éjjelente.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. J.o.k.e.r hanog
2010.08.02. 15:59
Azért, mert az upgrade előtt és után a kiemelet funkciókon kívül minden ugyanaz. Az adott oldalon ez még külön ki is van emelve...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. lajthabala...
2010.08.02. 20:58
A 100.000+-os árak egy kicsit mellbevágtak, de üzleti felhasználóknál nem megoldás az épített gépre jól-rosszul fordított cél-linux.

Nekem a routerem tud USB-s eszközt megosztani FTP-n meg hálózati meghajtónak, felhasználó-kezeléssel, és az ASUS jóvoltából dinamikus DNS-sel, ezért nehezen szánom rá magam egy NAS-ra. Az ideális egy USB-s RAID-képes külső ház lenne. Lehet ilyent kapni 15k körül?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. joseppe
2010.08.03. 14:07
Én egyszer a planet egy kicsit régebbi változatát megvettem mondván nagyon olcsó, de nagyon megbántam.
Olyan 5-7 MB/s körül leakadt az átviteli sebessége a gigabites hálózat ellenére is!
Szerencsém volt, és gyorsan tudtam cserélni egy DNS-313-ra majd egy DNS-323-ra és ezekkel tökéletesen meg vagyok elégedve. Ezekből ki lehet hozni 20-22 MB/secet is.

Ebből a cikkből amúgy hiányoltam is ezt a fajta tesztet/összehasonlítást.

Szóval ha nasban gondolkodtok, nézzétek meg alaposan, és inkább egy jobbat vegyetek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. kantaj
2010.08.03. 16:10
Majdnem sikerült a korrigálás!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. wgabor josep...
2010.08.03. 21:36
Bocsánat hogy tolakodó vagyok de a 20MB/s -t hogyan sikerült elérni? Nekem most debian van a dns323 -on de 2mb/s fölé nem megy a sebessége.
Köszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. lajthabala...
2010.08.04. 10:49
Mikrobi
Ha két gigabites hálózati kártyát összekötsz egy megfelelően rövid, és megfelelően árnyékolt kábellel, akkor ott a gigabites hálózatod. Szerintem Joseppe azért említett gigabites hálózatot, mert gigabites routere van, és gigabites hálókártyái.

Az 5-7MB egyébként egy 100Mb-es hálózaton - ennél jobbat valószínüleg nem építenek a keretekbe - nem rossz eredmény FTP felett, hiszen a 7MB az 56Mbit, az FTP pedig rosszul megválasztott keretezés - vagy kis file-ok - esetén akár +100%-os overhead-et is jelenthet, de jellemzően is +10-20%-al lehet számolni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. joseppe
2010.08.04. 15:48
Gigabites switchen eredeti firmware-el és maximum jumbo frame-el (mindkét oldalon támogatni kell) értem el a 22MByte-ot samba-n kereszül.

Azért segít pl a jumbo frame, mert nagyobb darabokban megy a csomagellenőrzés, es emiatt kisebb a proci terhelese. Ezek a boxok általában procikorlátosak. Ebből következően ha megy a torrent meg hasonlók, az rontani fogja a helyi adatátvitel sebességét is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. hanog
2010.08.04. 16:40
Nekem a DNS-323-on gyári firmware megy 1.09 meg egy funplug. Transmissionnal megy a torrent de akkor is simán hozza a 10-12MB/s-et.
Torrent nélkül mondjuk 15-17MB/s. RAID-be konfigolva viszont 22-25 MB/s simán megy sőt ha nem töredezett az adat akkor 27-28MB/s nagyobb filok esetében. De mindenféle képen gigás hálón és gigás kábellel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. dyro
2010.08.06. 08:42
Srácok! Ezek a gépek egyértelműen mind proci korlátoltak! És ezt kell megfizetni! Egy asus router a nulla átviteli sebességével tényleg csak torrentezésre és nyomtatómegosztásra jó. A NAS-nak az a lényege, hogy ha több gép van egy hálózaton, netalán van Lan-képes médialejátszó is, akkor mindenki el tudjon érni minden tartalmat, akár többen is egy időben!

És sajna pont ezzel nem foglalkozik a cikk - az átviteli sebességgel. A Synology egy más kategória! Ez a tesztelt darab is tud 45MB/s letöltést, de ez egy spéci verzió 2,5-es wincsikkel. De egy normál 3,5-es verzió viszi akár a 100MB/s-t is, persze gigás hálón! És ez a lényeg, hogy úgy tudd kezelni rajta a tartalmat, mintha saját gépeden lenne! Na ezt kell megfizetni, csodák nincsenek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. msandor
2010.08.09. 14:31
Mikrobi!

"szerintem a hálókártya képességére gondoltál a gigabittel, mert gigabites hálózat csak egyetemek és kutatóhelyek saját belső hálózatában van egyelőre, meg néhány katonai, kormányzati létesítményben."

ezen hangosan felnevettem :-D
LOL
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. eligor
2010.08.10. 18:46
A helyzet az, hogy most egy szimpla dualcore rendszerem van 1G rammal tárolószervernek, rajta Win2003, 6x1,5TB, mail, http, torrent és még a fene tudja milyen szerverfunkciókkal, és 80MB/s -el érem el az adataimat hálózaton. A gép 40 ezer forintba került, plusz merevlemezek, ebben az operációs rendszer nincs benne nyilván. Ugyanakkor remote desktop és társai ezeken a NAS-eken sincsenek.

Kérdezem (komolyan): milyen ügyfélkörnél versenyképes a NAS ezekkel az árakkal?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. r-chee
2010.08.18. 14:01
eligor: A Te géped is 10-40W-ot eszik 2-4db merevlemezzel?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. otya
2010.09.07. 22:05
Jó a teszt, de jó lenne több NAS-t is belevenni, vagy egy új tesztet készíteni. Pl. ott a Planet-nek a 2 lemezes változata a NAS 7201 v. a Netgear Stora MS2xxx sorozat.
Én is NAS vásárláson töröm a fejem, olvasok leírásokat a termékekről, de sokszor a hivatalos oldalon se találom meg a szükséges infot. Az ilyen tesztek és összehasonlítások viszont megmutatják.

Egyébként a fent felsoroltakról van valakinek tapasztalata?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. szokolof
2010.09.11. 11:09
Eladó egy DNS-323-as NAS 2 db 1 Tbyte-os winchesterrel. A NAS már nem garanciás, a két winchesternek van még 2-2 éve. A DNS-323-on semmi extra nincs, csak a gyári dolgok, sajnos nem értek a linuxhoz. Az egység egy éven működik. Grátiszként adok hozzá kb 200 db HD filmet. Ár 40e. szoke(kukac)szi.hu
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Buszos
2010.09.18. 10:38
Nekem egy Planet Nas 7101 em az sem seedel, SOHA ha fejrállok akkorsem
Torrentflux 1.4 van rajta, mást nem találtam hozzá, ez ilyen !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Buszos
2010.09.18. 10:48
Azt pedig kifelejtettem,, hogy az aktív hűtése egy év után hangosabb mint az asztali gépem, pedig abban 4 ventilátor van, van benne egy 320-as Hitachi Deskstar, az meg talán még hangosabb.. de lehet hogy illesztési bajok vannak.. majd megnézem.. szóval arra jó, ha nagy fájt akar leszedni az ember, és nem a gépet hajtja.. de többet ne várjunk tőle.. (ez még mindíg a Planet NAs 7101)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. aka
2010.09.22. 07:47
A képekről nekem kenyérpirítók jutottak az eszembe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. cestarsa
2011.07.21. 15:44
Egyértelműen igazat adok dyro kollégának.
A lényegről NEM szól a teszt. Ez a sebesség.
Lehet neked terrabites hálózatod, ha a nas belső 400 mhz-es procija 256 mb rammal 5 Mbit / sec et bír kiköhögni!

Szóval a lényeg az átviteli sebesség, amiről a teszt semmit sem ír.

Kedves tesztírók legközelebb a lényeget pls! .)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!