iPon Cikkek

Overlocked: A History of Violence teszt

Dátum | 2008. 10. 10.
Szerző | JeLo
Csoport | JÁTÉK

A játékot egy viszonylag ismeretlen, House of Tales névre hallgató német fejlesztőcsapat készítette. A team eddigi munkásságát néhány alsó kategóriás kalandjáték fémjelzi, amik nem igazán hoztak átütő sikert. Talán az Overlocked lesz az, ami kimozdítja a gárdát az ismeretlenség homályából?

Az intro - ami elég hatásos - valamiféle rejtélyekkel teli pszichothriller történetét sejteti, ami kifejezetten jónak ígérkezik. Főhősünk, David McNamara, visszavonult katonai pszichiáter, akit New Yorkba hívnak, hogy kiderítse, mi történt azzal az öt tinédzserrel, akiket sokkos és öntudatlan állapotban találtak az utcán.

A történet egy hotelben kezdődik, ahol David megszállt a „nyomozás” idejére, ám akkor indul be igazán, amikor találkozunk az öt pácienssel. Sőt, nem csak hogy találkozunk, de flashbackek formájában a bőrükbe bújva végig kell élnünk mindazt, ami velük történt.

Nagyon tetszett az ötlet, hogy bizonyos párhuzamosan futó, összekapcsolódó eseményeket osztott képernyőn egyszerre két szemszögből is megtekinthetünk. Ilyenek például a telefonbeszélgetések, melyek a régebbi filmek hangulatát idézve láttatják a beszélgetés résztvevőit, valamint a flashbackek közben a kórházi ágyon vergődő hipnotizált pácienst, ahogy az emlékeit meséli, miközben a másik oldalon át is élhetjük mindezt.


Az irányítás jól kidolgozott és könnyű. A tárgyakra kattintva a pointer körül egyértelmű ikonok formájában megjelennek az elérhető akciók. Az inventory, ami feltehetően az egyszerűbb használhatóság érdekében mindig látszik, a képernyő alján kapott helyet. Viszont ennek az az ára, hogy a felirat a monitor legtetejére szorult, ami – főleg nagy monitorok esetén - nagyon kényelmetlen. Aki nem teljesen érti az angol élőbeszédet és a szöveg segítségére szorul, a játék végére garantáltan szemtengelyferdülést kap.

Hangok

Az angol szinkron és párbeszédek nagyon életszerűek, a karakterek hitelesek, legalábbis a játék első felében. Aztán mintha a szinkronszínészeknek hirtelen elszállt volna a tehetségük. (Lehet, hogy sokkot kaptak a bugyuta szituációktól.) Elveszik a szövegekből az átélés, vagy éppen olyan rossz hangsúllyal kerülnek kimondásra, hogy teljesen agyonütik a szituációt. Azért néha elhangzik pár jó poén is, amik kicsit oldják a feszültséget. Maga a főhős is egy kissé vicces figura. Néhol az volt az érzésem, hogy ő is kezelésre szorulna. Végül is azt mondják, hogy minden pszichiáter őrült egy kicsit.

A hanghatások is teljesen rendben vannak. Ugyan aláfestő zenéből – amik inkább csak rövid, ismétlődő dallamok - nincs túl sok a játékban, viszont nagyon eltalálták őket és tökéletesen betöltik hangulatfokozó szerepüket.



Grafika és környezet

A grafika nagyon szép. A környezet teljesen élő; esik az eső, a fák mozognak a szélben, a felhők teljesen életszerűen vándorolnak az égen. A helyszínek nagyon hangulatosak és sok van belőlük. Személy szerint egy dolgot hiányolok, mégpedig a környezet interaktivitását. Egy dolog, hogy nem nézhetünk meg mindent, azaz ezen játék esetében majdhogynem semmit, de az NPC-k, akik a karakterek zömét teszik ki,  teljesen inaktívak. Ennél még a szokásos kalandjáték klisék, a „Most nincs kedvem beszélgetni!”, „Hagyj békén!”, stb. is jobb megoldást jelentettek volna, mert legalább azt éreznénk, hogy élő emberek vesznek körül a játéktérben, nem pedig csak ide-oda lengedező mozdulatlan bábok.

Néhol előfordul pár grafikai bug is, például egymásba csúszó textúrák, itt-ott megugró, szaggatott mozdulatok, de ezeket kikezdeni már szőrszálhasogatás lenne. Szóval vegyük úgy, hogy nem szóltam semmit.

Flashbackek

Nagyon jó megoldás, hogy ezek a visszaemlékezések nem időrendi sorrendben kerülnek napvilágra és ahogy az öt szereplő útja a összefonódik, egyszerűen brilliáns. Sajnos csak történeti szinten, ugyanis az itteni beszélgetések és cselekmények színvonala és értelme a béka feneke alá zuhan és az egész thriller hangulatot átfordítja valamiféle erőltetett komédiává. Az éppen aktuális szereplőnk rettegve menekül egy számára ismeretlen, félelmet keltő helyen azzal a meggyőződéssel, hogy valaki követi és egyszer csak belebotlik egy idegen fickóba. Egy ilyen helyzetben az ember azt várná, hogy hősünk eszeveszett menekülésbe kezd, esetleg megkérdezi a másikat, tud e valamit arról, hol vannak és hogy kerültek oda, de semmi ilyesmi nem történik. Megállnak egymással szemben és szinte halálos nyugalommal elbeszélgetnek a semmiről, majd tovább mennek. Ez eléggé letörte az eddigi lelkesedésemet, pedig a történet éppen hogy csak elkezdődött és jól kezdődött. Sajnos ezen részek színvonala a későbbiekben sem emelkedett. A következő nagy csalódás a...

Játékmenet

A végletekig lineáris, ami annak köszönhető, hogy az egyes helyszíneken alig van aktív pont, alig van felvehető tárgy. A flashbackekben például egy vagy két tárgy van nálunk és a helyszíneken ugyanennyi aktív pont, úgyhogy a megoldások – néhány esetet kivéve - adják magukat. A legtöbb helyen konkrétan megkapjuk, hová kell menni és ott mit kell csinálni. A másik eset, hogy bejárjuk a helyszínt, felvesszük az egyetlen felvehető tárgyat és használjuk az egyetlen logikusnak tűnő helyen.

Felfedeztem egy óriási bakit is, ami jelentősen leamortizálta az idegrendszeremet. Időnként fel kell hívnunk bizonyos embereket a mobilunkról. A játék ezen pontján is ezt kellett tenni. Próbáltam beltéri helyszínekről, ott azt a választ kaptam, hogy ne itt, mert meghallhatja valaki. Kint az utcán az eső volt a probléma. Rögtön kapcsoltam, hogy a hotelszobánk lesz a legalkalmasabb hely. Ott elkezdte a hívást, de az illető nem vette fel. Végigjártam minden száraz és potenciális hallgatóságtól mentes helyet, de mindenhol a fenti problémák valamelyikébe ütköztem, míg végül egyetlen hely maradt, ahonnan lebonyolíthattam a hívást. Azért ez elég ciki.

Kalandjáték révén rejtvények is vannak a játékban, de ezek általában együgyűek, gondolkodást abszolút nem igényelnek, ami egy kalandjáték esetében nem szerencsés, mivel így a műfaj lényege gyakorlatilag el is veszett. Tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy a játék önmaga végigjátszása is egyben.



Összegezve

Ha még egy kevés energiát fordítottak volna az interaktivitásra, a környezetre, és a párbeszédekre, akár a műfaj dicsőségére is válhatott volna ez a darab, de így... És ezzel meg is kaptuk a választ a cikk elején feltett kérdésre: nem, ez sajnos nem elég az átütő sikerhez.

Egyedül a történet miatt érdemes végigjátszani, így azoknak ajánlom a játékot, akik nem szeretnek rejtvényekkel bíbelődni, folyamatos, gördülékeny játékmenetre vágynak és szeretik a félelmetes, rejtélyekkel teli és meglepő fordulatokban gazdag thriller-történeteket.

 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. sol
2008.10.10. 15:48
vissza a cikkhez
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!